( rpsoft | 2020. 02. 23., v – 16:37 )

Na, örülök, hogy közelednek az álláspontjaink. Ugyanakkor, ha minden olyat spekulációnak nevezünk, amikor tényekből + feltételezésekből következtetéseket vonunk le, akkor minden spekuláció. Ha beszélgetnék azzal, aki elrendelte, és mondana valamit, akkor az lenne a tény, amit mondott, és a feltételezés pedig, hogy a) igazat mond, b) követik is az utasításait, c).... Valamennyi következtetés és feltételezés mindig lesz benne.

A második: igen, alapvetően az a jó, ha a saját eszközeidet te birtokolod. Egyszerűen azért, mert ha az állam (akármelyik) mindent ellenőriz, akkor túl nagy hatalom koncentrálódik egy helyen. Az emberek néha szabálytalankodnak, és nem ez a baj, hanem ha sokszor, és veszélyesen. Még olyan szabálytalanság is van, ami hasznos (pl. ha valaki kivág eléd egy alárendelt útról, akkor lehet, hogy a záróvonalat megsértve tudod csak kikerülni, a kresz elő is írja, hogy mindent megtegyél a baleset elkerülése érdekében, akár egy másik szabály megsértését is). Amire hajtani kellene, az az, hogy az emberek értsék, hogy a szabályok értük vannak, és azokat megfelelően, elfogadható pontossággal alkalmazzák is, közlekedni egymással együttműködve, intelligensen, nem pedig egymás ellen, agresszíven közlekedjenek.

A rejtett jelenléttel kapcsolatban viszont nem értünk egyet. Szerinted ez egy nem jó, de jobb, megoldás, szerintem pedig egy nem jó, és ráadásul rosszabb megoldás. Majd kiderül, hogy hat-e, hogy nálunk többet javul-e a baleseti statisztika, mint ahol nem csinálják.