( locsemege | 2020. 02. 17., h – 22:56 )

Illene észrevenni azért néhány dolgot, amit már közgazdászok is feszegettek. Például azt, hogy Nyugat-Európában már nem nagyon tudtak hova fejlődni, s a nyugati érdekszférához csatolt középeurópai államok piacai és olcsó munkaereje átmeneti megoldást nyújtott számukra. Továbbá ez a modell csak akkor működik, ha lehetőleg eladósítanak minket, s a kamatszolgálaton és a nyugati befektetések profitjain keresztül kiviszik az országból az itt megtermelt javak jelentős részét. Azaz a Nyugat sohasem fogja hagyni, hogy a volt szocialista országok elérjék ugyanazt a technológiai és életszínvonalat, mint amelyen ők élnek, vagy ahova fejlődnek.

Ezen felül a Nyugat demokráciának hazudja magát, de akkor, amikor egy totális megfigyelésre épülő orwelli társadalmat igyekszik kialakítani, nem jár demokratikus úton, csak próbál figyelni a látszatra több-kevesebb sikerrel.

Valamint a boldogság nem azonos az anyagi jólléttel. A boldogságnak fontos pillérei az identitás, a biztonság. Szívesebben élek erős nemzeti identitással biztonságban szerényebb anyagi körülmények között, mint jelentősen gazdagabban egy multikulturális, globalista katyvaszban identitás nélkül, homlokomon egy vonalkóddal.