( Friczy | 2020. 01. 08., sze – 15:04 )

Én is tanultam közgazdaságtant, de attól még köszönöm a tankönyvszagú ismertetést :)

De ha megnézzük, a példád nagyon sok helyen nem fedi a valóságot (pontosabban néhány elemre találtál példát, másra - az ellenkezőkre - véletlenül sem).

Példákat hoztál. Thatcher, Reagan, Pinochet. Nos, Thatcher és Reagan valóban követte a friedmanni elveket, aminek az alaptétele, hogy a gazdaságot - a pénzpiac kivételével - magánkézben kell működtetni. Thatcher pl. elég keményen építette le a Munkáspárt által addigra erősen felduzzasztott állami szektort, köszszolgáltatások privatizációja és hasonlók. Amerikában ez nem volt annyira erőteljes, Pinochet szintén magánkézbe adott gyakorlatilag mindent, amit korábban Allende államosított. Szóval a 'megengednek bizonyos állami beavatkozást' eléggé ellentétes az államosítással (közszolgáltatások, kukaholding, dohány-elosztó, stb), központosítással (oktatás, kórházak)

Ha szigorúan nézzük, a neoliberális gazdaságpolitika egyedül a pénzpiacon enged meg bizonyos állami beavatkozást (annak eredményeként, hogy a nézete szerint a többi piacon az egyensúly magától kialakul, ott a beavatkozás csak árt). Te ezek után egyedül az MNB mesterséges árfolyamtorzítását hoztad fel példának, mint mesterségesen magasan tartott árfolyam. (a szövegből nem pontosan olvasható ki, hogy a hazai vagy a külföldi deviza árfolyama a mesterségesen magas, tehát ezt most nem ragozom tovább, de szerintem most inkább a kamat a túl alacsony, de ha ezt tőled elfogadom, akkor az összesen egy pont neked, tudjuk, hogy semmi sem fekete-fehér, tehát egy példa nem okvetlenül jó példa).

A hasznok privatizálása, költségek társadalmasítása valóban hatása a neoliberalizmusnak, de ez nem cél, hanem hatás, ráadásul alapvetően minden kapitalista gazdaságban megjelenik többé-kevésbé, mikorökonómia tankönyv 'piaci externáliák' kategória a javasolt olvasmány (bár szerintem ezt te is nagyon jól tudod). Ez pont az a terület, ahol szükség volna állami beavatkozásra, az adórendszeren keresztül.

A MÁP plusz, illetve az említett cégfinanszírozás nem ez a kategória, magáncég veszteségének állami finanszírozása nem a neoliberalizmus elve. (ez valamilyen szinten inkább intézményesített lopás - vagy nevezzük inkább hanyag kezelésnek).

Az állami megrendelésekkel történő gazdaságfinanszírozás inkább Keynes területe, tehát ez kissé célt tévesztett. A mátrai erőmű visszavásárlása ismét csak egy állami kézbe vétel, véletlenül sincs köze a neoliberalizmushoz. A too big to fail inkább a globalizáció - bármilyen gazdaságpolitikától független - hatása.

A szociális biztonság csökkentésében igazad van. Ahogy korábban írtam, nem fekete-fehér a dolog. De sokkal több a Fidesz politikájában a központosító elem, mint a neoliberális, a gazdaság nagy részét (kivéve pénzpiac) magára hagyó politika. Sőt, a nagy megrendelésekkel még azt is igyekeznek állami befolyásba vonni, ami hivatalosan a magánszektor része.