( locsemege | 2019. 12. 11., sze – 16:29 )

Ezzel a felfogással nem kicsit van baj. Ez a dogma azt vallja, hogy az emberek életét meghatározó politikai történéseket magánpénzekből befolyásolni, s ezzel a demokráciát kiüresíteni korlátlanul szabad, mert csak az számít, hogy valami adóforintokból történik-e, vagy sem.

Ezzel szemben azt mondom, éppen azért gazdálkodnak azok az adóforintjaimmal, akik, mert a szavazatommal ezzel bíztam meg őket. Persze, legyen ez átlátható, hiszen lehet az úgy, hogy másra szavaz az ember, mint aki nyeri a választást. Ugyanakkor az a demokrácia megcsúfolása, ha magánpénzekből szervezetek tesznek keresztbe annak a kormánynak, amelyet a demokrácia értelmében a többség szavazata determinált. Ha én lennék a miniszterelnök, az első intézkedéseim egyike a civil szervezetek betiltása lenne, minden más, ideértve az éhező kiskutyák megmentését is csak ezután következne.