> Ha én választanék Magyarországon, elsősorban az érdekelne, hogy ne akadályozzák a tanulását, ha jó valamiben
Erre hatalmas +1
Én középiskolában nem voltam hajlandó semmit sem tanulni, ami nem érdekelt. Így maradt időm és erőm arra, ami érdekelt. A tanáraim mondták, hogy ejnye-bejnye, baj lesz ebből, megbuksz az egyetemen, nem mész semmire az életben, meg fogod bánni stb. Én meg nem törődtem velük, csak azzal ami érdekelt. És sosem bántam meg: középiskola óta is csak olyat csinálok ami érdekel, és jól megélek belőle, köszönöm szépen. Igazán szakbarbár sem lettem, mert felnőttként elkezdtek szakmán kívüli dolgok is érdekelni.
Voltak osztálytársaim, akik mindenből jók akartak lenni: ők rengeteget tanultak, lényegében az egész fiatalkoruk tanulásra ment el. Nagyon frusztrált, hogy ha akármit is akartam csinálni, a barátaim nem értek rá. Egyedül kellett lófrálnom a városban, mert a barátaim folyton csak tanultak. Aztán most meg semmivel sincsenek előrébb nálam, amiért tudnak verset elemezni, meg bemagoltak egy rakás dátumot.
A saját életem miatt nagyon kritikusa lettem az oktatásnak, annak hogy mindent kell tanulnia a gyereknek azt is ami nem érdekli: teljesen felesleges kínzás gyereknek és tanárnak is. Ha valamit az ember nem szívesen csinál, annak úgysem lesz jó vége. Azt viszont nem tudom, hogy mi van akkor ha valakiből teljesen hiányzik a tudásvágy: abban bízom, hogy ilyesmi nem lesz a családomban, ezt az exceptiönt sosem kell lekezelnem :-)
A jó tanárok viszont fontosak, szerintem nem lehet kizárólag könyvből és videókból tanulni. Elméletileg lehetne, de a gyerekeknek szükségük van inspirációra is, amit a tanártól kapnak, illetve visszacsatolásra is, hogy hogy állnak jelenleg, milyen képességüket kell fejleszteni még. Nekem például volt pár régi-vágású tanárom, akik rá tudtak bírni, hogy csapongás és kapkodás helyett fegyelmezetten tudjak dolgozni. Utólag rájöttem, hogy ez volt az egyik legfontosabb, amit meg kellett tanulnom.