( Summer6529 | 2019. 12. 06., p – 21:38 )

bocs, de a forint gyengesége(???) nem feltétlenül rossz. Ha megnézed, jelenleg az olcsó munkaerőnkból élünk és arra ösztönözzük a vállalatokat, hogy exportra termeljenek. Ez utóbbi mindenképpen jó irány. Sajnos(???) Németország is (részben) azért emelkedett fel ennyire, mert mesterségesen visszatartották a reálkereseteket nemzetközi szinten (még az előző században).

 

Persze lehet vitatkozni, hogy manapság már másra van szükség (tudásalapú gazdaság meg hogy ne összeszerelő üzem legyünk meg ilyesmik), de a 330-340 körüli euro az nem negatív dolog, tehát ezzel ne érveljünk. És mondom ezt úgy, hogy a fideszt egy rettentő káros dolognak tartom (a rendszerszintű lopás miatt és amiatt, mert a KDNP-nek adták az oktatást, a KDNP pedig meg 200 évvel ezelőtti totál elavult elveket próbálgat teljesen sikertelenül. Ez utóbbi rövid és hosszú távon simán tragédia és a lemaradásunkat nem hogy konzerválja, hanem még fokozza majd, illetve a fiatalokat küldöldre kényszeríti).

 

egyébként ma 331 körül volt az euro. Ja és aki kicsit figyel a gazdasági dolgokra, az már évek óta tudja, hogy ez az irány és mi a várható ilyen ügyben