( bucko | 2019. 09. 28., szo – 00:20 )

Roppant érdekes magyarázat. :-D
A motor álló helyzetben egy (veszteséges)induktivitás és egy ellenállás soros kapcsolásának felel meg. Az egyszerűség kedvéért hanyagoljuk el a veszteségeket!
Ha feszültséget kapcsolsz rá, akkor az U=L*dI/dt+I*R függvény szerint emelkedik az áram. Ha a t idő elég kicsi, akkor az áram lineárisan nő. Elég hosszú idő alatt az áram határértéke U/R lesz.
Ha a feszültséget kikapcsolod, akkor az áram nem tud 0 idő alatt megszűnni. Ezért kell egy szabadonfutó dióda, amin keresztül az áram lineárisan lecsökkenhet. Ha ilyen nincs, akkor egy nagy feszültségcsúcs fogja elnyelni az induktivitásban felhalmozott energiát.
Ha a motor forog és állandó feszültséget kap, akkor az U=E+IR szerint áll be az egyensúly. Itt az E a forgásból származó ellenelektromotoros feszültség.

Az áramkör időállandójánál kisebb periódusidejű meghajtásnál beszélhetünk PWM-ről, amikor egy periódus alatt nem áll be a maximális áram. A példádban nagyságrendekkel nagyobb a periódusidő, ezért ezt szakaszos üzemnek hívjuk.

A PWM alkalmazhatóságának a feltétele az, hogy a motorban levő mágnesezhető anyagnak az alkalmazott frekvencián ne legyen túl magas vesztesége, mert ilyenkor a vasmag túlmelegedhet.

A PWM olyan kitöltési tényezőnél indítja meg a motort, amikor az áramerősség az ehhez szükséges értékre tud nőni.