( tygryss | 2019. 06. 20., cs – 10:25 )

Nem teljesen van igazad, a populizmus inkább társadalmi problémák elhallgatásából indul. Bár a populizmus szerintem nem a legjobb szó erre, mert ennek is van egy alapja ami jó, csak nagyon túltolták, de ezt ne nyissuk most ki.

A PC abból indult ki, hogy senkit nem lehet megbántani, hogy ne ellenségesen közelítsünk emberek felé ami jó. Viszont annyira túltolták, hogy lehetetlen problémákról beszélni. A példád azért rossz, mert mind a két oldal lehetetlenné tette a beszédet ezzel kapcsolatban és a legtöbb témával kapcsolatban így van. A PC mostanra a nyelvezetben él erősebben, tehát romát monduk, meg kissebségit. Pl Vörösmarty Mihály versének a címe A vén cigány, nem pedig A vén kissebségi.

Én azt vetettem fel, hogy habár elindult rendes társaégás is, elkezdődtek a témán való viccelődés, ami viszont nagyon káros. Szemmel láthatólag Trey nincs egy ilyen társalgás megfelelő levezetésére felkészülve. Ez egy nagyon jó szerekesztő gárda mellett símán lehetne egy jó beszélgetés, de ez sajnos nem az a hely. Mivel az oldal profilja inkább IT alapú ezért erre van felkészűlve. Ezzel nincs is semmi baj, de akkor vannak témák aminek nem itt van a helye.