( BehringerZoltan | 2019. 04. 13., szo – 01:48 )

Az öngyilkosság mint "opció" mindig fenn áll, ahhoz nem kell erőszaknak és nem kívánt terhességnek történnie! Ez egy másik problémának az opciója, még akkor is ha van a két dolog között összefüggés.
Én tökéletesen értem, h az a nő akit ilyen erőszak ért és teherbe esett, az ennek a traumának következtében borzasztó lelki állapotba kerülhet és végletes gondolatai lehetnek stb. Ez pl. érv arra, h ne bízzunk rá olyan döntést, amiben egyébként pszichésen nyugvóponton lévő emberek sem tudnak egyességre jutni hosszú évek vitáját követően sem. Azt a véleményemet próbálom előadni, h az a tendencia ami az áldozatot ebben a borzasztó lelkiállapotban tartja egy hamis, illuzórikus világból fakad. Ezen világ által felmutatott értékek nem valódiak - mint ahogy a felkínált opcionalitás is hazugság, ami abból is látszik, h egyrészt olyan döntés felelős meghozatalát várná el, ami emberi értelemmel nem érhető fel; másrészt az abortusz nem fogja megszabadítani a gyötrelmeitől a nőt, sőt inkább fokozni fogja szenvedéseit! A helyzet triumfálásának egyetlen lehetősége az új élet elfogadása - és nyilvánvalóan ez egyben a helyes döntés is.