( ironcat | 2019. 01. 29., k – 12:56 )

A konkrét eset már elég régen, 2017 nyarán történt. Az ember azt gondolná, hogy amikor a srác bement beszélgetni, akkor minden logot lemásoltak, biztonságos helyre eltettek. Aztán amikor másodszor is behatolt a rendszerben, akkor szintén ugyanígy jártak el. Azt is gondolhatjuk, hogy amikor ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, akkor ezeket a logokat csatolták a feljelentéshez. Azt is gondolhatjuk, hogy amikor letartoztatták, akkor lefoglalták a számítógépét, vagy gépeit.

Ezek után az ügyészség kérte az előzetesbe helyezését, mondván megsemmisítheti a nyomokat. Ha visszakapja a számítógépét akkor talán az azon levő nyomokat meg tudja semmisíteni. Ha nem zárták be a biztonsági rést (ami önmagában is ordas nagy hiba), akkor tényleg be tud újra hatolni, de ha még van esélye nyomokat eltüntetni, akkor sokkal nagyobb a baj a Telekomnál, mint azt eddig gondoltuk.

Egyre inkább az a gyanúm, hogy ebben a látszólag egyszerű ügyben (minden bizonyíték rendelkezésre áll, újabbat 10 év kereséssel sem fognak találni) azért tartott a nyomozás és a vádirat elkészítése másfél évig, mert valamit a Telekomnál nagyon el akarnak hallgatni. És úgy kellett elkészíteni a vádiratot, hogy a Telekom szennyesét ne teregessék ki.

Összeesküvés-elmélet: Mondjuk, ha kiderülne, hogy hozzáfért az összes ügyfél összes adatához, akkor már tényleg szóba jöhetne a GDPR is. Egy 20 millió eurós büntitől biztosan nem lenne boldog a cég.