( TCH | 2018. 12. 18., k - 15:59 )

Azt én sem tudom, hogy a szervízben mit szólnak ehhez, de ennek már semmi köze nincsen ehhez a szálhoz. Az eredeti állításod ugyanis az volt, hogy csak egyetlen felület van OSX-re. (Szervízről/supportról szó sem volt.) Ezt megcáfoltam. Erre dobtál egy linket, hogy itt a bizonyíték, hogy az OSX UNIX, holott nem erről volt szó, senki nem állította az ellenkezőjét. Ezután módosítottad az eredeti állításodat arra, hogy úgy értetted, hogy csak nem támogatott, hackelős/gányolós módon lehet lecserélni, mint windows alatt. (Szervízről itt sem volt szó.) Ezt is megcáfoltam. Most pedig azzal jössz, hogy a te definíciód szerint, akkor lecserélhető, ha a szervíz azt mondja, de azt beismered, hogy nem tudod mit mond a szervíz. (Vagyis akkor a saját definíciód mentén értelmezve nem tudod, hogy cserélhető-e.) Ez már közönséges terelés. (És nettó nonszensz is; a te arbitrális definíciód egyszerűen invalid: cserélhető az OSX felülete.)

Úgyhogy összességében gőzöd nem volt az egészről. Ami alapvetően nem baj, mert az ember nem tudhat mindent és mint mondtam, néha pont azért szól hozzá ahhoz, amihez nem ért, hogy új infókat szerezzen; csak épp ezeknek a fényében nem értem mi volt fentebb ez a pökhendi arrogancia a részedről, hogy "nem lehetne, hogy ha valamihez nem értesz, akkor inkább nem szólsz hozzá", meg, hogy "állítsak össze egy vizsgát, és nézzük meg, ki mennyire ért hozzá".