( rpsoft | 2018. 12. 10., h – 17:01 )

Amúgy a külföldi (EU-s) pályázatok nagy részében az a szép, hogy a pályázók ötleteinek jósága, a terv kidolgozottsága, és a résztvevők addigi tudományos teljesítménye alapján személyeknek adják, nem intézeteknek, az intézeteknek csak meg kell ígérniük, hogy befogadják a pályázót, és hogy annyi rezsiköltséget vonnak le, ami a tervben szerepel. Fontos részlet, hogy "the money follows the researcher", ha valaki rendelkezik egy megnyert EU-s pályázattal, és átmegy máshova, akkor a pénzt oda küldik. És ha valaki rendelkezik egy EU-s pályázattal, akkor elég sok helyre fel is veszik.

Ezek alapján nem hiszem, hogy sokan bevállalnák, hogy a pályázati pénzükből hiteleznek az intézetnek (=nem szólnak rögtön, ha nem arra költik a pénzt, amire ők kapták), mert ha kiderül, tökön lesznek szúrva (ezért övék a kockázat), inkább összecsomagolnak.

A kutatási kapacitás egy elég érzékeny dolog, sok-sok év felépíteni (10: ha nincsenek jó kutatóid, nincs, aki kinevelje a következő generációt; goto 10), lerombolni viszont pillanatok műve lehet.

Utoljára Rákosiék próbálták politikai alapon kiosztani, hogy ki a tudós, és mit csinál, de akkor a SZU Tudományos Akadémiája nem az általuk létrehozott Tudományos Tanácsot tekintette partnerének, hanem az MTA-t. Most annyival gyorsabb lehet a rombolás, hogy akinek van eladható tudása, el tud menni.