Azzal a bejáratott technikával az a baj, hogy egyetlen szektornak is csak egy része lenne a boot kód, az a talán 440 byte pedig finoman szólva elég kevés még akkor is, ha BIOS hívásokra támaszkodhatunk. Így aztán kell további hely partícionálatlan területen, amellyel meg az a baj, hogy mivel senkié, így mindenkié. Azaz, ha a rendszertöltőről azt mondjuk, teheti magát oda, akkor bármi más is, s ez a bármi más teheti majd indíthatatlanná a gépet. Szokásjog alapján működik, nem pedig specifikáció, szabványok miatt.
Ettől függetlenül én sem szeretem, ha érthetetlenre bonyolítanak valamit. Az RS232-n sincs tápfeszültség, az eszköz nem azonosítja magát, a sebesség is lehet eltérő, s akkor baj van, viszont RS232-t implementálni könnyű. Ezzel szemben az USB átgondolt, mindent (is) tud, viszont a teljes protokoll implementálása igen goromba, mezei halandó kész library-kat használ. Jobb nem tudni, hogyan működik.
Az előbbi csak egy másik példa volt. Igen, számtalan gondja van az MBR-nek, az RS232 kommunikációnak is, de legalább egyszerűek, és ez egy igen vonzó előny.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE