"Ma magyarországon a humor élő királya Tibi."
Én nem kétlem, h ez így van - de remélem azt nem várod h ennek örüljek! ;-)
Egyébként magam részéről úgy vagyok az un. humorral, mint az ecceri rendőr: érteni értem csak nem szeretem. Egyre inkább nem.
Sztem a magyar léleknek nem igazán jellemzője a humor. Nem véletlen, h a századelő pesti kávéházaiban kabarétréfákat magyar nyelven körmölő szerzők, meg az azt előadók is zömében egy bizonyos rasszból kerültek ki. És ezen poénokban az ő kispolgári létezést kóstolgató lelkiségük mutatkozik meg. Mindig is ezek akartak lenni: elébb egyenrangú polgárok, utóbb már urak. Ők, akiknek sok száz éven át még helyük sem volt a társadalomban. A "hagymát is hagymával" nevezetes poén valójában pontosan erre utal...
Általában valami kínos szituáció van tekergetve: rajtakapják a nővel; kisember fél a nagyembertől; elsikkasztotta a pénzt stb. Ha megnézi az ember ezeket a kabaré jelenteket, most túl azok avittságán korrajzot kap ezen rassz képviselőinek volt gondolatvilágáról. Ahogy mostani társaik sajátos pszichéjéről az amerikai vígjátékok árulkodnak - pl az ürülékhez fűződő beteges viszonyukról.
Szóval ez a nadrágomat letolom, pucsítva segget mutatok majd ezen - mint a nagycipős bohóc - térdet csapkodva röhögök, -fájdalom, de - nem igazán intellektuális műfaj.