( uid_4656 | 2018. 02. 15., cs – 22:03 )

Én kicsit általánosabban mondanám, mint a többiek: ha egy rendszer a specifikációtól eltérő körülmények közé kerül és a lehetőségekhez képest akkor is jól működik, akkor graceful degradation módban működik. A dolog a "körülmények" és a "lehetőségekhez képest" definiálásával gyakorlatiasítható, pl.:

- ha a kiszolgáló webszerverek fele elpusztul (körülmények változnak), akkor is kiszolgálásra kerül ugyanannyi webes kérés, csak mindegyik kétszer annyi ideig tart, mint korábban (erre van lehetőség)
- ha a rendszer a kiszolgálandó 100 TPS-nyi kérésnél többet kap (specifikáción kívüli terhelés jön), akkor 100 TPS-nyi kérést helyesen és ugyanazon az időn belül kiszolgál, a 100 TPS-nyi feletti kérést pedig szabályosan elutasítja (mondjuk fontosabb a szintidőn belüli válasz, mint a sok válasz elkészítése)

Ennek az egésznek ott van jelentősége, hogy sokszor hasznosabb egy ilyen redukált módban működő rendszer, mint egy olyan, ami összeomlik a terheléstől vagy a hibáktól, és nem csinál semmit. Pl. ha kiszolgált tranzakciónként kapsz 1 Ft-ot, akkor hasznosabb 100 tranzakciót kiszolgálni szintidőn belül, mint 1000 tranzakcióval foglalkozni, de nem kiszolgálni őket - az első esetben kapsz 100 Ft-ot, a második esetben meg semmit.