( Wabbitseason | 2018. 01. 26., p – 12:29 )

Biztos már nagyon péntek van, de nem értem, hol is tartunk ezen a szálon, vagy hogy miért került egyáltalán szóba az apja, akinek -- tudtommal -- nincs köze az MKKP-hoz.

Nem tudom, rám utaltál-e azzal, hogy "azért viszonyulok így hozzá, mert ilyen kapcsolata van", de ha igen, akkor nagyon félresiklott a társalgás, ugyanis az MKKP-ról kialakított véleményem egyrészt azon alapul, amit az elmúlt évek alatt csináltak, valamint azon, hogy személyesen ismertem az ifjabb Sebőt (régóta nem vagyunk személyes kapcsolatban), és látom és tapasztalom, hogy a korábbi trollkodásait azóta hatványra emelten műveli, már egy "párt" keretein belül, annak erőforrásait felhasználva.

Talán érdemes volna röviden vázolnom, miért is tartom az MKKP-t károsnak, károsabbnak, mint bármelyik más pártot, mert igazából ezt érzem lényegesnek itt.

Az MKKP azzal lett népszerű, hogy parodizált. Néha kicsit ordenáré módon, de volt, hogy majdnem konstruktívan érzékeltették a napi történések szürrealitását. Ez önmagában még hasznos is lehetne, ha az elgondolkodtatás lenne a céljuk, de ők egyszerűen "túltolták" a szerepüket és ahogy már más is említette, szélsőbaloldalinak nevezett propagandába kezdtek, vagyis egyszerűen beálltak a többi párt közé, és tovább pörgetik azt a jelenlegi politikai és választási rendszert, ami garantálja a pangást, a betokosodást. Kicsit olyan tehát a bűnük, mint amit én a "kommunista" idők vezetői fejére olvasnék: úgy tették tönkre százmilliók életét, hogy hosszú távra kiölték az önbecsülés igényét is az áldozataikból, és ezzel generációkra megmérgeztek az általuk uralt (földrajzi és ideológiai) területen mindent, csakhogy az MKKP valamiféle új hang, alternatív erő álcájában tetszeleg.

Talán nyilvánvaló, hogy az MKKP nem tud kormányzati pozícióba kerülni, így ezt a lehetőséget nem is érdemes vizsgálni. Ha valami csoda folytán mégis parlamentbe jutnának, két lehetőséget látok. Vagy (a) tovább trollkodnak ott is, míg már senki sem találja őket "viccesnek" és a következő választásig felszívódnak, akár az SzDSz, vagy (b) rálépnek a jelenleg a Jobbik nevével "fémjelzett" útra és elpusztítják saját magukat. Egyik esetben sem járulnak pozitívan, építő szándékkal a világ sorsához, csak még tovább tart az általuk okozot káosz miatt a jelenlegi korrupt és tehetetlen állapot.