( wrs | 2017. 08. 21., h – 14:12 )

Az van Béláim, hogy egyre többen vagyunk a bolygón, és emberi körülmények között ekkora populáció jelenlegi húsfogyasztását biztosító állattartás nem megoldható. A vegetarianizmus, veganizmus vagy csak az, hogy kevesebb húst együnk arra tesz kísérletet, hogy egyrészt modern ember módjára a környezetünkben élő állatokkal méltósággal bánjunk, másrészt a következő generáció számára is egy élhető bolygót hagyjunk magunk után. Hasonló ez a szelektív hulladékgyűjtéshez vagy a kerékpáros "forradalmohoz". Ott is van az a hajtóerő (no pun intended), aki az év 12 hónapjában bringával jár, rászól az autósokra, radikálisan áll hozzá, néha idegesítőek is, de elvitatni azt, hogy ezzel utat törnek olyan megoldások elterjedéséhez itthon, ami más helyeken már bevált, nem érdemes.

Nyilván lemondással jár a kevesebb hús evése, a vegetarizmus vagy veganizmus, mint ahogy az is, ha nem állandóan mindenhova kényelmes kocsival járunk, hanem néha bringával is, ami nem csak az egyénnek, hanem a környezetünknek is jobb. A kérdés az, hogy mi a célunk? A saját pillanatnyi kényelmünk és régi frázisok hajtogatása, vagy hogy alkalmazkodjunk a növekvő népesség igényeihez már kipróbált módon és lehetőleg ne rokkanjon bele se a környezetünk se mi?