volt aki kezdeményezett (nyilván ez történik kevesebbszer, de nem is jó, jobb hogyha te kezdeményezel és sikerül meghódítani, aki könnyen adja magát azt annyira nem tudja értékelni az ember.), volt akinél én kezdeményeztem. mindegyik esetben találkoztunk és beszélgettünk hogy mit szeretnénk a másiktól, egyik esetben sem kellett borítékban pénzt csúsztatnom, bmw kulcsot lobogtatnom (az eddigi partnereim közül mindenki eleve gáznak tartotta ha valaki ilyenekkel próbál felszedni valakit), vagy az anyagi helyzetemről akár egy percet is beszélnem, és ezután sem várt el egyik sem semmit ilyen téren.
akivel esetleg a fentiek közül bármit is meg kellene tenni azzal nem foglalkoznék egyetlen egy percig sem. az ilyen lányokat sem tartom ribancnak, egyszerűen csak az értékrendje tér el a szerintem normálistól. nem vagyunk egy hullámhosszon, nem is kell erőlködni ezen. lehet azért válogatni. nyilván ezzel nem lehet, és nem is kell felvágni, nem is ezt akarom tenni, csak engem például iszonyatosan idegesít a "minden nő ribanc/kurva" felfogást, mivel nekem teljesen másak a tapasztalataim, és zavar ha valaki ezt terjeszti, mert ez nem igaz.
és ezt általában csak azoktól hallom akinek semmilyen sikerük nincs ilyen téren, és nem feltétlenül azért mert nincs pénzük, hanem mert fosul állnak hozzá, esetleg nem adnak magukra, igénytelenek magukra, szar a szövegük, amiken mindig lehetne fejleszteni, de egyszerűbb ráfogni arra hogy a nők a ribancok.