( renard | 2017. 04. 15., szo – 13:07 )

Nem gondoltam volna, hogy bárkiben ilyen kérdés felmerülhet. Szomorú, amikor a nyilvánvalót magyarázni kell, de teszek még egy elkeseredett kísérletet:


Félő, hogy sokan oda fognak menni, ahol nincsen bizonytalanság. És ez igaz a professzorokra. A CEU rengeteget tesz azért, hogy világhírű kutatókat hozzon ide. Most a kollégáim nagy részét bombázzák ajánlatokkal. Ha nagyon jó ajánlatok jönnek, és itt csak a bizonytalanság van, előbb-utóbb sokak dönthetnek a távozás mellett.

Több kollégával beszélgettünk, hogy most akkor merre megyünk. Azok vagyunk a legcsalódottabbak, akik a legtöbbet gondoltuk eddig erről a kormányról. Mi szakmailag segítjük a mindenkori kormányt, hogy Magyarországon elősegítsük a gazdasági-, környezeti fejlődést. Én most is egy gimnáziumba megyek társadalmi munkában előadni, és mindenben segítem a magyar oktatást. De akkor mindez miért történik? Ha máshol értékelnek, akkor lehet, hogy oda kell mennünk.

Ami nagyon elkeserített, hogy az engem szerető és ismerő emberek közül is sokan elhiszik a koholt vádak egy részét. Ezt egyszerűen nem értem. Ez nagyon elkeserített. A másik, ami elszomorított, és nem tudom, mit lehet vele kezdeni, hogy sokan azt üzenték: nagyon szeretünk téged, és egyetértünk, de nem merünk sem írni, sem posztolni, sem lájkolni. Lehet , hogy naiv vagyok? Fel sem merült bennem, hogy félni kell vagy félni lehet. Ez nagyon megijesztett.

Bántott, hogy elterelték a figyelmet a lényegről, és személyeskedésre terelik át. Nagyon el vagyok keseredve, hogy a közös kiállás helyett, már megint egymást köpködjük. Ezek miatt érzem néha úgy, hogy nem tudok ebben az országban élni.