( hajbazer | 2017. 04. 04., k – 21:02 )

Másrészt ma már sokkal olcsóbbak a hardverek, mint az XP megjelenésének idején voltak.

Nagyjából egyenesen arányosan a gyártásba bevont gazdasági rabszolgák számával. Tehát nem lehet sem etikus, sem tudatos fogyasztói döntés a szoftveren spórolni. Hiszen a szoftveren tisztességesen megfizetett emberek dolgoznak, normális munkakörülmények között, a hardveren pedig egy négyzetméteren élő, napi egy tál rizsért gürcöltetett, megmérgezett levegőben fuldokló metropoliszrabszolgák.

Az ilyen termékeket védővámmal kéne ellehetetleníteni és máris nem lenne olyan olcsó a hardver, ha tisztességesen meg kéne fizetni. Őszintén remélem, hogy Trump sikerre viszi a gyárak hazatelepítését. Legalább a kínai rabszolgásítást ezzel csökkenthetjük.

Érdekes például, hogy Persics Mérnök Urat ez hidegen hagyja, miközben meg a "pénzed szavazat" irányt képviseli, amivel amúgy még egyet is értek. Amivel már kevésbé, hogy neki is csak addig szavazat a pénz, amíg ezzel kell ellenérvelni.

Csak foggal-körömmel kitartanak az XP mellett, mert azt már ismerik, megszokták, meg a szomszéd WinPisti azt tudja nekik zsebpénzért berhelni és gányolni.

Azért tartanak ki mellette, mert nagyjából az erősebb C2D-kig, illetve az első generációs i5-ig az XP szarráveri teljesítményben az összes FOS(S) alternatívádat. Pláne SSD-ről.