Nem azért tisztelem a másikat, mert ő ezt meg azt tesz vagy nem tesz, hanem önmagáért. Érdemes észrevenni, hogy a mi kultúránkban egyesek azt állítják nem engedhetünk, nincs középen állás, tehát alap, hogy gúnyoljuk őket. Ők hasonlóképpen úgy vannak ezzel, nem engedhetnek, mert tűrni a megaláztatást gyávaság. Mi következik ebből? Fegyveres konfliktus.
Nem sokkal nemesebb olyan dologban engedni, ami nekünk nem fáj? Nekem például nem korlátozás, hogy nem gúnyolok másokat, mint ahogy az sem korlátozás, hogy nem köthetem ki a macskát a sínek közé. Miért tenném?
Eléggé kifordított logika azért küzdeni, hogy mások gyalázása megillessen engem. Mindamellett megillet, de nem kell vele élni. Te most tényleg azért küzdesz körmödszakadtáig, hogy alázhass másokat önfeledten, s ebben örömöd leled? És ezt nevezed a kultúránknak?
Azt magyarázom már egy ideje, hogy önző lett társadalmunkban az elszigetelődő ember. Egyének vannak, nem közösségek, s az egyének egymásra licitálnak, versengenek, ki megy el messzebbre ostobaságban, meghökkentésben, polgárpukkasztásban, mert ebből építik fel a személyiségüket. Aki lemarad, azt kiközösítik, hiszen nem mutat fel semmit, unalmas, stb. Ez a nyugatinak nevezett kultúra egyre inkább a tiszteletlenség, az önzés kultúrája.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE