( pomm | 2014. 05. 30., p – 07:18 )

Ez azért nem fog menni, mert a tényleges orwelli-állapot még nem jött el. :)
Az átkosban, emlékszem, nagyapám megvette az újságot, aztán ennyit mondott: - Elolvassuk mit hazudnak
Utána bekapcsolta a Szabad Európát, meghallgatta és a már kettőből össze lehetett rakni az igazságot. Nem tudták már akkor sem teljesen uralni a médiát, mert a rádióhullámot nem fogta meg a vasfüggöny. Az internet korában ez még nehezebb.
Annó a média törvénynél már többen megkerestek, hogy mennyire nehéz külföldön tárhelyet, szervert (VPS) bérelni. Egyáltalán nem nehéz, ezt itt mindenki tudja. Ha valaki ragaszkodik a .hu-s domainhez, akkor anonim domain reg és kész. Tárhely, szerver esetében úgyis szakemberhez fordulnak, azok pedig tudják a kerülőutakat. Valószínűtlen, hogy egy politikai, gazdasági csoport nem rendelkezik informatikussal. Akkor most ennek mi értelme? Itt többen említették a kuruc-ot. Évek óta nem tudnak vele mit kezdeni, pedig ott nem csak kommentek vannak... :D
Az egész egész azért szánalmas számomra, mert eszembe juttatja azokat a törvényeket, amiken olyan jókat derültem annó, pl. hogy valamelyik usa tagállamban tiltják a madarak átrepülését (a pontos szövegre nem emlékszem). Valamiért hatályban maradt, de mi most hozunk betartathatlan és értelmetlen törvényeket. Az AB-nek kár volt így lejáratnia magát, már pedig a hozzáértőbbek szemében most pont ez történt. :(
üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt