( locsemege | 2014. 04. 06., v – 13:04 )

Az egészre nem írok, sietek, mennem kell. Ami a demokratikus jogok gyakorlását illeti - petíciók, indítvány, miegymás -, azzal az a baj, hogy nincs ideje rá az embernek, mert akkor főállásban ezt csinálhatná. Erre írtam fentebb, hogy nagy az overhead. Ugyanezért van az, hogy sokan valós sérelmeik ellenére nem fordulnak bírósághoz, s éppen ezt használják ki mások. Tehát szép az, hogy vannak elvi lehetőségek, ha az gyakorlatilag nem járható út. Olyan ez, mint a titkosítás. A titkosítás is törhető elvileg, csak gyakorlatilag nem, mert mire sikerülne, addigra felesleges az egész, túl nagy futásidőt emészt fel.

Valamiért idehoztad az adócsalást, korrupciót, de még mindig nem értem, hogy jön ez a krími népszavazáshoz.

Szerintem meg eleve már kurvára el kéne felejteni ezt a kurva nagy nacionalizmust, hogy történelmileg meghatározott vonalak (mert kb. ennyi az ország)

Számodra ennyit jelent az ország, de szerencsére egyelőre a többség ezt nem így látja. Az ország ennél lényegesen több. Például az adott nép kultúrája, viselkedése, nyelve, hagyományai, szokásai. Akár ideértve azt is, hogy szeretjük a keddi, csütörtöki ünnepek esetén hétfőt, pénteket szabadnapként beszúrni, hosszú hétvégét csinálni, s valamelyik szombaton ledolgozni. Ez is helyi sajátosság, jó ötlet, célszerű, mégha a nyugati tőkések prüszkölnek is ezért, mert milyen már, hogy a külkapcsolatokban az elszámolásokkal nem tudnak mit kezdeni. Igen, bizony fejleszteni kellene a szoftvereken, nem pedig az amúgy technikailag megoldható, de megoldani nem akart kérdés miatt inkább egy egész ország szívjon, s netán ne úgy működjön, ahogy neki kellemes. Miért is ne?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE