( locsemege | 2014. 04. 06., v – 01:08 )

Jogilag ugyan lehet mondani, hogy nem, de azért ezzel nekem van egy problémám. A demokrácia a népfelség elve lenne. Na most ugye, ha a nép igényli, hogy erről a kérdésről legyen népszavazás, akkor annak nem úgy kellene zajlania, hogy Kijevben a lázadók az USA és az EU helyeslő bólogatása mellett eldöntik, hogy nem lesz népszavazás.

Ezen felül ez az egész EU sztori számomra ijesztő. Lett volna egy állam, amelyik azt mondja, nem csatlakozna az EU-hoz. Balhé lett belőle. Van egy másik állam, a demokrácia bölcsője, amelyiknek a miniszterelnöke megszavaztatta volna a népét, merre tovább, melyik úton. Azaz felvegyenek hitelt, vagy kilépjenek az eurozónából, akár a részleges államcsődöt is bevállalva. Ebben az országban két héten belül már nem ő volt a miniszterelnök, pedig nem voltak választások.

Szóval a színjáték úgy van előadva, mintha küzdeni kellene az EU-ba jutásért, ugyanakkor valójában épp az ellenkezője igaz. Kimaradni nem lehet belőle, kilépni hasonlóképpen esélytelen, noha a hivatalos verzió szerint lehet.

Ha egy állam ki akar maradni, a nyugati titkosszolgálatok destabilizálják. Véleményem szerint ez történt Ukrajnában, csak az oroszok beintettek, mondván, a pofátlanságnak is van határa, és ezt a határt most inkább ők rajzolnák meg. Igazuk volt.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE