( poliverzum | 2014. 01. 23., cs - 06:33 )

Eszem ágában sincs hazajönnöm nemhogy ezért, másért se. Ez ugyanis lehetetlen. Nem jöhetek haza, mert nekem már ITT van a HAZA... Jogilag még nem, de érzelmileg, ha érted mire célzok... Vannak persze speciális nehézségek, elsősorban a nyelv miatt amit máig nagyon elfuseráltnak tartok, de hát valamit valamiért, ahogy mondják. Megjegyzem, néha már a nyelvben is képes vagyok felfedezni apróbb dolgokat, amik tetszenek. Nem sok ilyen van, de ez is több mint a semmi... Árukapcsolás. Mindent vagy semmit...

Nem akarok nagyon belemenni a politikába, inkább érzelmi oldalról világítom meg a kérdést: elegem van abból a múltbaragadt szemléletű depressziós nyavalygásból, ami a régi dolgokon szenveleg és sír, ahelyett hogy a jövőt építené! Meg mindenkit hibáztat, ahelyett hogy megnézné, hátha ő maga rosszul csinált valamit. Meg ilyen elmebajos skizofrén faszságok, hogy ugye mindenki összeesküdött a magyarság ellen, a bankok, az EU, az USA, az olajlobby, atomlobby, dohánylobby, gyógyszerlobby, az ateisták, a szabadkőművesek, a zsidók, cigányok, németek, oroszok, arabok, románok, de még az UFOK-k is, és nem úgy akarunk nagy nép lenni hogy ALKOTUNK már végre valami jelentőset, hanem lyukat próbálunk beszélni mások hasába olyan ábrándkép-kergetésekkel, hogy miféle nagy őseink és rokonaink voltak nekünk: Sumérek, Egyiptomiak, Görögök, sőt, egyenesen az Atlantiszról származunk vagy Muról, de még ez se igaz mert egyenesen a Szíriuszról jöttünk, és a magyar a legősibb nyelv, már Ádám és Éva is ezt pofázta a Paradicsomban és a Paprikában, és a Pilisben van a Föld szív-csakrája...

Közben meg az országunk javában személyi kultuszt épít, ha nem vennétek észre.

Nekem ez egyszerűen nem hiányzik. Ha ez a magyarság, bocs de én nem kérek belőle. Erre egyszerűen nem lehet büszkének lenni. Pedig mennyi mindent említhetnék még ezen felül is! De nem akarok politizálni. Illetve szeretnénk, és nem amiatt nem teszem mintha félnék hogy trey kirúg ezért, hanem mert ti is akik olvassátok e sorokat, MAGYAROK vagytok, emiatt aztán él bennem az az előítélet, hogy tökmindegy mit írnék még, falrahányt borsó lenne. Előre tudom, az eddig írtak miatt is kitör majd a nagy felháborodás, és lesz majd nagy nekemugrás hogy hazaáruló vagyok, meg disszidens, meg hazafiatlan, meg nemzetáruló, meg „sehonnani bitang ember” mert „itt élned halnod kell” meg egyéb más elmebajos idiótaságok. Szóval felesleges lenne erről többet írni.

És nem is akarok senkit kicsábítani. Nem menne ez mindenkinek. Nem minden virág viseli el, ha más földbe ültetik át.

Szóval nem, nem érzem úgy hogy „haza” kéne mennem ahhoz hogy otthon legyek. Nekem az otthon, az már itt van. De annyira, hogy adott esetben ténylegesen kész lennék életemet adni ezért az országért, annak ellenére, hogy abszolút nem vagyok erre köteles a jelenlegi jogi státusom szerint.

Előre tudom, ha mégis visszamegyek netán valamikor (nem HAZA hanem VISSZA, direkt írtam így!) akkor is az csak ideiglenes lesz a részemről. De ez nincs is tervbe véve jelenleg.

Megjegyzem, sajnálom hogy ez így alakult. Szerettem volna, ha Magyarországon is úgy érezhetem magamat, mint itt ahol most vagyok. És még csak nem is elsősorban az anyagiakra gondolok. Sajnos, ez nem jött össze. Nem olyan az a társadalom. Nem KULTÚRNÉP, már bocs... Néhány kivétel persze akad mindenütt. A baj az, hogy az összbenyomás mindig a többségen múlik, nem a kivételeken.

Én tényleg szerettem volna egykor büszke lenni a magyarságomra. Ennek ékes bizonyítéka például, hogy az egész scifi sorozatomban a jövőben egységesült Föld nyelvének a magyar nyelvet tettem meg. (Nem volt nehéz megoldani, hogy ez ne tűnjék hihetetlennek, hanem logikusnak). Sajnos, ahogy múltak az évek, kénytelen voltam tudomást venni a realitásokról, hogy a magyarságnak VÉGE. Ezzel a szemlélettel tényleg nem fogja soha semmire se vinni, s addig is aki köztük él, annak minden napja a pokol lesz. Azaz muszáj volt váltani.

Tényleg sajnálom. Nehéz döntés volt. Sokkal nehezebb, mint azt hinnétek. Ugyanis nézzetek csak utána: az Asperger-szindrómások a MEGSZOKOTT dolgokat kedvelik, a napi rutint, és rémségesen berzenkednek minden változástól! Ehhez képest egy ekkora váltás, aminél nagyobb se lehet... Hiszen itt még a hálózati feszültség is más, a konnektorok alakja is, a nyelv is, a mértékegységek is... És persze minden otthon maradt amit szerettem, nemcsak a tájak, meg a megszokott ételek, de a személyes használati tárgyaim is, a könyveim is, minden, mert ugyan mi fér fel egy repülőre...

De hát ez van. Muszáj volt. Ilyen a valóság. Ha a tényekkel nem nézünk szembe, nem a tényeknek lesz rossz, hanem nekünk.