Miért? Tudnom kéne hogyan működik a mt? Nem tudom, mert nem vagyok mt-s. Sőt még ismerősöm sincsen, különben nem szívtam volna annyit velük (veletek?).
Amúgy nem igazán érdekel kivel dolgoztat a szolgáltató. Szolgáltasson és ne szívasson, főleg ha nincs más helyette.
Persze erre azt is mondhatod, hogy de van. Igen, amikor kikapcsolták az internetet mobil internetet rendeltem rosszabb feltételekkel, mert internet kell a bankhoz, az adóbevalláshoz és úgy általában a cég működéséhez. 4 hónap elteltével pedig szépen beköttettem az 5M-t, amiről a mt azt hazudta nem megy.
Na most az igazságérzetem azt diktálná, hogy fizessék ki szépen a mobil internet költségét (és az egész hercehurcával járó munkáét) csak a telekomosok, hiszen az ő hozzáállásuk vezetett idáig.
Még mielőtt megint abba kötnél bele, feleslegesen túráztatom magam:
- Volt 4M/256k internetem 14eFt-ért
- Most van 5M/500k vonal 5eFt-ért + >5M/1000k mobil internet 8eFt-ért (14G korláttal)
- Sikerült megutáltatni magát a mt-nek velem (is)
- Az összes telefon és TV előfizetést felmondtam náluk, már csak a mobil van amíg azt is fel nem mondom
- A kiskereskedelmi árrést most egy másik szolgáltató fölözi le
- Megbüntették
- Az mt részvényeid megint kevesebbet érnek. Nem pont e miatt az eset miatt, de ne gondold én vagyok az egyedüli.
Pedig csak annyi lett volna a mt-s ügyintézők feladata, hogy tájékoztatnak hogyan lehet váltani a 4M-ról az 5M-ra és ez mivel jár, ha már elérhető a faluban. Ehelyett izmoztak, hogy csak az 1M megy ugyanannyiért mint az 5M. Persze nem hittem el, de miért is tettem volna?