( GerzSonka | 2010. 10. 28., cs – 12:53 )

Inkább meritokrácia. A fasizmus olyan szempontból közel áll a kommunizmushoz, hogy mindent az állam, mint legfelsőbb hatalom szemszögéből vizsgál, míg ez a világkép enged beleszólást az állam ügyeibe, de differenciálja a szavazókat aszerint, hogy mennyit tettek/tesznek az államért. Kicsit, mint Heinlein Starship Troopersében.

Alapvetően logikus(nak tűnő), csak megvalósíthatatlan, mint a kommunizmus is, ami a Star Treken kívül sehol nem működik. Mégpedig azért, mert valamit kezdeni kell azokkal a tömegekkel, akik véleményt akarnak nyilvánítani, de a lehetőségeik korlátozottak, és ezért kiesnek a hatalomgyakorlás minden szegmenséből. Ugye Heinlein ezt a polgári haderő szolgálatával határozta meg. Aki nem harcol a Földért a rengeteg elnyomó idegen faj (például az arachnidok) ellen, az ne akarja megmondani, mit csináljon az állam. Fincsi, csak ugye ennek alapján a pacifista szemléletűek ki vannak zárva a dologból. Ki mondja meg, hogy melyik a helyes irány? Ilyen szempontból ez is csak diktatúraként elképzelhető. :)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods