Ugyanolyan hisztéria folyt a magnókazetta, majd az írható CD megjelenésekor.
A kiadók számára a legjobb a viaszhenger volt, az egy kis napsütéstől is képes volt "megromlani". Egy fokkal rosszabb lett a szegény kiadók sorsa a bakelitlemezek megjelenésekor, mert az viszonylag tartós médium, de szerencsére azt se lehet akárhány alkalommal meghallgatni, és meglehetősen érzékeny minden fizikai hatásra, és még a porra is.
Amikor megjelent az audiokazetta, akkor a kiadók temették magukat, merthogy most már senki se fog hanglemezeket vásárolni. De a hangszalag és a közkézen forgó eszközök gyengeségei miatt a kazettákat se lehet végtelenszer másolni, szeretnek nyúlni és elég könnyen le lehet mágnesezni őket, és még könnyebben begyűri őket a koszos görgő.
A számtalan csapás után a végső, kivédhetetlennek látszó támadás, ami örök agóniába taszította a lemezipart, a viszonylag olcsó, írható CD-k és cdírók megjelenése mérte rájuk. Az mp3, flac, ogg megjelenése a már csak tengődő, kenyéren és vízen vegetáló, halott, gyakorlatilag már csak nonprofit módon működő, csak a zeneszeretete okán életben maradott kiadók hulláján élősködő kukacokhoz fogható, akik a mára már teljesen elszegényedett, kiürült zeneipar agóniáját súlyosbítják.