Project ScenergyNG 2 #1

"Mint az közismert" a Free Pascal master FTP-je, levelezőlistái, wiki oldalai és még egy rakás egyéb kapcsolódó cucc (pl. Lazarus egyes dolgai) hostolása Magyarországon történik, a "ScenergyNG" nevű gépen.

A vasat anno kb. 4 éve közadakozásból hajigáltuk össze, innen-onnan szedett-vedett, szerverbe nem való alaplap, CPU, RAM-ok és ki tudja még mi került bele. Az évek során a már újkorában sem új gép teljesen elöregedett. Igazán stabil sosem volt, és ez az évek múlásával csak tovább romlott. A problémát tetézte, hogy a Free Pascal dolgai mellett egyre több hazai honlap is helyet kapott rajta, például a (nemrég megszűnt, höhö) pegasos.hu és amigaspirit.hu, valamint demoscene partyk és más rendezvények honlapjai, illetve sok privát honlap is. A random lefagyó, a RAID-et maga alól havi rendszerességgel lerúgó gép ezáltal egyre többeknek okozott kellemetlenséget.

A szervezkedés már az év elején elkezdődött a cseréjére. A Free Pascal és a Lazarus közösség egy emberként mozdult meg, hogy összedobja az új vas árát, amelynek beszerzését maga Florian Klaempfl, az FPC projekt alapítója koordinálta. A cucc pedig a szokásos Breakpoint túrámnak és a rettenthetetlen Skoda 105-ösömnek köszönhetően immár az országban van, és a tervek szerint heteken belül leváltja a régi konfigot. :)

A régi gép a következő: AMD Athlon 64 2800+, valami VIA chipsetes Abit alaplapborzalom, 1.25GB RAM, 2x200GB SATA soft RAID, egy Chieftek házban. Az új gép ezzel szemben: HP ProLiant ML110, Intel Xeon X3210 2.13Ghz, 4 mag, 5GB RAM, 3x1TB SATA WD server HDD, (RAID1 + hot swap lesz). Továbbá az új konfig immár kitteh-eppruvd, mint az alant linkelt képeken is látható. :) Az OS csakúgy mint a régin egy közismert Linux disztró 64 bites aktuális szerverváltozata lesz.

Szerver hardware pr0n nagyongeekeknek erre.

Hozzászólások

a kitteh-ből úgy látszik, a hw-problémák immár a múlté :)

Én azt hittem még mindig egy 486-os gép. :)

A 486 is megvan, es meg mindig megy. Meg anno az volt a terv, hogy lecsereljuk a mostani "regi" vasra, de annak megbizhatatlansaga miatt maradt. Most meg mar marad, megszokasbol. :) Bar amelyik usert csak lehetett, atraktam az ujra.

-=- Mire a programozó: "Na és szerintetek ki csinálta a káoszt?" -=-

Nem is tudtm, hogy a HP gyart barebone szervert, es van 12"-os LCD monitorod. Legalabbis a macska aranyaibol kiindulva. ;)
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "

Basszus. Nem néztem végig mind a 3 galéria oldalt, csak az elsőre néztem rá és nem láttam a macsot. Viszont igen zavart, hogy nem tudom, milyen ház típus vagy szerelési mód az a "kitteh" (esetleg "kit tech"). Még rá is gugliztam.

Egyetlen mentségem, hogy hajnali 1 óta dolog van. :)

Hogy-hogy nem FreeBSD kerul ra? :)

ps.: Debian 64bites?

+1
Amugy nezegettem a 32 vs 64 bites OS osszehasonlitas teszteket egy 64 bites vason. A leghitelesebbnek tunoben tobbnyire a 32 bites nyert (tobbnyire nagyon kicsivel), kiveve azoknal a teszteknel, amik tenyleg ki is hasznaltak a 64 bitet. A 64 bites OS tovabbi hatranya, hogy a kod az tobb helyet foglal.

Ugy latszik, mar Csarli sem a regi, bubantut telepit :) Ezek utan mar azon sem csodalkoznek, ha holnap megszabadulna az Amigaitol ...
______________________________
Nä Ki'i No Ka 'oi Ma Ka Honua