Módosította "ballot screen" javaslatát a Microsoft

(Az előzmények itt.)

A Microsoft változtatásokat eszközölt azon a "ballot screen"-en, amelyet annak érdekében javasolt az Európai Bizottságnak, hogy biztosítsa a nagyobb böngészőválasztási lehetőséget a Windows-t futtató PC-ken. A hír azután érkezett, hogy jelek utaltak arra, hogy az európai trösztellenes szabályzó szervek nem elégedettek maradéktalanul a Microsoft javaslatával, illetve az Opera jelezte, hogy a felhasználók spamként fogadhatják a böngészőben megjelenő ballot képernyőt, éppen ezért azt szeretnék, ha a képernyő nem böngészőben jelenne meg, hanem egy natív képernyő lenne, amely kinézetre és "érzésre" is a többi windowsos programfrissítéshez hasonló lenne.

A Microsoft ma bemutatta, hogy milyen változtatásokat tervez. A tervek közt szerepel, hogy megoldja, hogy a versenytárs böngészők gyorsabban és egyszerűbben legyenek letölthetők, gyártó szerint ABC sorrendbe rendezi a böngészőket (első legnépszerűbb 5 elől, majd ezt követi további 7), kiegészítő, bemutató információkat biztosít a böngészőkről, és öt évig biztosítja a felhasználók számára a ballot képernyőt.

A redmondi vállalat azt is elmondta, hogy a Windows Update-en keresztül tervezi eljuttatni a képernyőt a felhasználókhoz.

Az Európai Bizottság egy hónapot biztosít az érdekelt feleknek arra, hogy kommentálják a Microsoft új javaslatát.

Az EB regulátorok jelezték, hogy megkezdik a változtatások tesztelését az európai ügyfelek közt.

A részletek itt olvashatók.

Hozzászólások

Nagyon ócskák a böngészők alatti bemutató infók. Kivéve egy böngészőt. Oh.

--
trey @ gépház

Be kellene már perelni az úniónál az ubuntut,hogy miért nem Internet explorerrel szálitják.Vagy legalább install után balott screenben lehetne választani.
(irónia off)
____________________________
Az ellentetes velemenyek soha nem zavartak. Ami zavar az a tudatos rombolas es az onkontroll hianya.

Ne legyél már buta, az Ubuntu szabad operációs rendszer és 1% alatti a részesedése + a Firefox is szabad szoftver, win viszont kereskedelmi + IE is kereskedelmi + 93% az elterjedtsége + szinte minden gépen előtelepített a windows+IE páros. Firefox követi a szabványokat, IE nem. Szerinted melyiket kell akkor szabályozni?

De ha gondolod csinálhatsz egy olyan Ubuntu-verziót, ahol van ilyen ballot screen, hajrá!

Szerintem legyen a lemezen a win es a linux mellett még Open/Free/NetBsd, OpenSolaris. Ha vannak kompatibiklis meghajtók, akkor mehetne még 1-2 hobbirendszer is (BeOS, OS/2 vagy OpenVMS), hogy kipróbálhassa mindenki személyesen, mi jön be neki. Linuxból persze legalább kettőt kéne felrakni. Pl. Ubuntu+Centos vagy Gentoo+Suse.
A mindenféle "jogvédők" nagyon örülnének ennek. Az emberek megkapnák a szabad választást és még filmeket se töltögetnének torrentről (nem volna hová..) :-)

Ez nem is akkora hülyeség. Azaz én nem engedném, hogy előtelepített oprendszerrel adjanak el gépet. Ha a vásárló kívánja akkor olyan oprendszert rak vagy rakat rá amilyet akar, de ne kelljen már a gép árában kifizetni az operációs rendszert.
Félreértések elkerüléseképp valójában arra gondolok, hogy akár lehet Windows is a boltban a gépen, de az árban külön legyen feltüntetve a hardver és a szoftver. Ha pedig valaki csak a hardvert kéri, akkor azt kapja és csak azt kelljen kifizetnie. Remélem érthető. :)

Nem tudom, én ezt a böngésző ügyet már kicsit túlzásnak érzem. Ha megnézzük pl. a Mozilla Corporationt, ők mindenféle ilyesmi nélkül képesek voltak Windowson jelentős részesedést elérni, mert jó böngészőt csináltak. Lehet, hogy az Operának is ez lenne a jobb irány a jogászkodás helyett? Az meg külön vicces, hogy ezt megpróbálják úgy beállítani, mintha most ezzel helyreállna az igazság, meg a verseny tisztessége, miközben közönséges lobbi akcióról van szó.

És? MS-en kívül mindenki jól jár az alternatív böngészők terjedésével, nemde? Akkor meg kit érdekel, ha igazságos a ballot screen vagy sem :D Tetszettek volna rendes és szabványkövető böngészőt csinálni, nem pedig ráülni az IE6 95%-os részesedésére, akkor most nem cseszegetnék őket.

Az a baj, hogy ha ezt ~10 évvel ezelőtt csinálják, akkor lett volna értelme, mert az MS-nek sok sunyi húzása volt, amivel elérte, hogy a felhasználók az Internet Explorer-t használják, sőt igazából a Windows használhatatlan volt nélküle. Gyakorlatilag 100%-os részesedése volt a böngészők piacán, de mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott.

A fő bajom viszont nem ez, mert nekem az MS se kutyám, se macskám, viszont az hosszútávon nem vezet jó irányba, ha az Európai Bizottság nagyon rászokik, hogy mondvacsinált indokokkal (és a háttérben lobbi nyomulás hatására) szabályozza a gazdaságot. Igaza van gulagnak, hogy ilyen alapon a Canonicalt is lehetne kényszeríteni, hogy kínálja fel az első bejelentkezéskor a böngészőválasztást, mert az nem érv, hogy az Ubuntu ingyen van, és kisebb a piaci részesedése a Windowsnál, mert itt a böngészőről van szó, ahol az MS már jó pár éve nem monopólium.

"A fő bajom viszont nem ez, mert nekem az MS se kutyám, se macskám, viszont az hosszútávon nem vezet jó irányba, ha az Európai Bizottság nagyon rászokik, hogy mondvacsinált indokokkal (és a háttérben lobbi nyomulás hatására) szabályozza a gazdaságot. Igaza van gulagnak, hogy ilyen alapon a Canonicalt is lehetne kényszeríteni, hogy kínálja fel az első bejelentkezéskor a böngészőválasztást, mert az nem érv, hogy az Ubuntu ingyen van, és kisebb a piaci részesedése a Windowsnál, mert itt a böngészőről van szó, ahol az MS már jó pár éve nem monopólium"

1) A piacot _kell_ államilag szövetségileg, stb. szabályozni. Meg lehet nézni hogy Amerikában mi lett abból hogy megerősödtek azok a közgazdászok akik azt állították hogy a gazdaság állami ellenörzése többet árt mint használ, mert gátolja a gazdaság természetes fejődését, stb. stb. Lám a bankok szépen elkezdtek hazudni (mert senki sem nézett a körmükre), amire az egész gazdaság megborult. A windows monopol helyzetben van a desktop piacon (és ez ellen egyenlőre senki nem tehet semmit). Ez tény. Ha ezen monopol helyzetét arra használja hogy a bögészők területén is teret nyerjen, akkor az az európai gazdsági törvényekbe ütközik.
2) Az Európai bizottság nem perelt be senkit (az más kérdés hogy bögyében van a Microsoft és ezzel a Microsoft is tisztában van) hanem egy másik, böngészőt gyártó cég perelte be, hogy az Ms. megsérti a szabad verseny feltételeit vele szemben.
3) Ha az Ubuntu desktopon monopol helyzetbe kerül [haha :-) ] és nem hajlandó arra hogy az Ms csodálatos termékét az IE-t futtatni lehessen rajta, pedig az Ms. azt natívan implementálta, akkor az Ms. beperelheti a Canonicalt, és megnyerheti a pert.

Nem írtam, hogy nem kell a piacot szabályozni, szabályozni kell olyankor, amikor a piaci folyamatok rossz irányba haladnak. A böngészőpiacon mint írtam, kb. 10 éve ez volt a helyzet, akkor ez egy értelmes lépés lett volna, de akkor ezt nem lépték meg. Most már a böngészőpiacon egyáltalán nem ez a helyzet, viszonylag egészséges verseny van a böngészők között, ahol győz a jobb. Érdekes, hogy miért pont most vágnak bele ebbe a kényes ügybe.

Nagyon jól írtad, hogy az egész akció mögött az Opera áll. Aki nyitott szemmel jár a világban, az viszonylag könnyen kiokoskodhatja, hogy mi fáj mostanában annyira az Operának. Hiába a 100%-os ACID-teszt, meg a jó ötletek, ebben már nem különleges, más dolgokban viszont hátrányban van a többiekkel szemben. Nagyjából kijelenthető, hogy jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a PC-s böngészőpiacot az Opera bebukta. Nem lett volna nagy a baj, mivel az Operának a mobil böngészők piacán igen jó pozíciói vannak, csak éppen ott is megjelent egy iPhone, meg egy Android és valószínűleg az Opera vezetőségének volt egy őszinte pillanata, amikor belátták, hogy itt is úgy néz ki, hogy rohamosan elkezd majd olvadozni a részesedésük. Úgy áll most a helyzet, hogy az Opera, mint üzleti vállalkozás számára élet-halál kérdése, hogy a böngészőjüket a törvény erejével bepaszírozzák valahogy a Windows-ba.

Volt már hasonló helyzet egyébként a történelem során, a Netscape böngésző fejlesztői jártak egyszer így, hogy számukra már nem volt tovább. Ők ebben a helyzetben nem bíróságra kezdtek el járni, hanem nyílt forráskódúvá tették a böngészőjüket, ami végül jó nagyot ki is hasított az IE részesedésből annak ellenére, hogy akkor még a Microsoftnak tényleg monopol helyzete volt. Lehet választani, hogy melyik megoldás a szimpatikusabb.

(Javítás:

pontosabban volt az USA-ban ekkor per, és a Netscape is járkált bíróságra, de ennek nem ilyesmi volt a tárgya, hogy a Microsoftnak forgalmaznia kellene a konkurensei termékeit. Bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/United_States_v._Microsoft)

Nagyon sok +1

Talán ha az Opera az all-in-one browser elképzelésből kimászna egy kicsit és lenne Opera Mail, Opera Browser, Opera önállóan is és nem csak egyben az sokat jelentene _szerintem_.

Az Opera nagyon kreatív cég, rengeteg új ötletük van, a böngészőjük is jó, saját tapasztalatok szerint a Linux támogatással is jól állnak, csak egy kis felhasználói / plugin-fejlesztői támogatás és adblock kellene mögéjük még. Én szurkolok, hátha még jobban megoszlik majd a böngésző piac :)

"ők mindenféle ilyesmi nélkül képesek voltak Windowson jelentős részesedést elérni, mert jó böngészőt csináltak."

Aki nemzetközi piacra fejleszt szoftvert az tudja, hogy nem mindig elég az, hogy jó a terméked. Azt valahogy el is kell juttatni a felhasználókhoz, hogy tudjanak róla. Ez sokkal nehezebb feladat, mint jó programot fejleszteni.

Ez minden területen így van, amióta csak létezik olyan, hogy piacgazdaság.
Az a baj, hogy sokan úgy fogják fel, hogy vannak a gonoszok, akik aljasul elnyomják a kicsiket, akik persze mindig barátságosak és jobb is a termékük, csak a gonoszok nem hagyják őket érvényesülni, de azért ők hősiesen folytatják a harcot egy szebb világért.

tegye fel a kezét, aki szerint a szoftverpiac egy tündérmese!
köszönöm.
:)

wikipedia: "A monopólium olyan eladót jelent egy piacon, amelynek nincsen versenytársa."
a microsoft piacvezető, durva előnnyel. viszont semmiképpen nem monopólium.
persze ettől még értem én a problémát, és nem is vagyok microsoft párti. csak a helyzet szerintem jóval bonyolultabb annál, mint ahogy itt sokan tálalják.
szerintem is abszurd a microsoft fölénye, és nem is tesz jót a piacnak. De az se tesz jót a piacnak, ha ilyen szocialista egyenlősdit akarunk ráerőszakolni kívülről. szerintem.

persze az árukapcsolás fogalmát is ismerem, a kérdés csak az, hogy egy desktop oprendszeren eleve tudsz netezni amikor felraktad, az vajon mennyire árukapcsolás.
van ma értelme egy desktop oprendszernek browser nélkül szerintetek?
vagy akkor az is árukapcsolás, hogy a biciklihez kormányt is adnak?

abszolút nem kötekedni akarok, csak ezek azért fontos kérdések szerintem.

ebben az esetben két lehetőséged van:

1. leszeded a csomagtartót, és letöltesz egy tetszőleges, ingyenesen hozzáférhető kerékpáros mezt
2. olyan biciklit vásárolsz, amit a gyártója nem csomagtartóval szállít

manapság persze a csomagtartós mountain bike-ok a legnépszerűbbek, ami furcsa, de ettől még nem hinném hogy meg lehetne tiltani a gyártónak hogy így járjon el.

Természetesen. De amennyiben a boltok 95%-ból szeretnél alkatrészt vásárolni hozzá, akkor csak attól a gyártótól veheted meg az eXtrem Punishert (bár ezt már nem forgalmazzák), vagy az Astala Vista, vagy a Win the 7th race fantázia nevű termékét, előreheggesztett csomagtartóval. Egyéb más gyártó termékénél, ha defektet kapsz, akkor a túratársaság pótbelsői elég valószínű, hogy nem lesznek kompatibilisek a belsőddel, vagy a pumpáddal.

Az rendben, hogy leszeded. Azt csinálsz vele amit akarsz. MIUTÁN úgyis kifizetted a csomagtartó árát a biciklivel együtt! Na itt van az eb elhantolva, és ezt nem értik sokan.

OK, hogy letöldöd a böngészőt, meg ingyenes, de a windows árában akkor is kifizeted az IE árát, még ha mást is használsz. És lehet, hogy ez téged nem érdekel, de a többi böngészőgyártót még érdekelheti.

Én Safarira esküszöm.de ez kb semmit nem jelent.Szép liberális világ,hálistennek nem egyféle böngésző van.Ez az egész egy marhaság,pont akkora rakás guano mint az EU általában.
____________________________
Az ellentetes velemenyek soha nem zavartak. Ami zavar az a tudatos rombolas es az onkontroll hianya.

felment a vérnyomásom ettől a képtől. Ez arcátlanság. Remélem nincs annyi pénze az MSnek hogy az összes korrupt eu politikust megvegye.

most akkor mi van? azt mondták nekik, hogy csináljanak egy nem böngészős verziót, erre módosították a böngészőset?

Elinks nem is lesz benne? Francba
-------------------------------
Debian Lenny + Openbox

"ABC sorrendbe rendezi a böngészőket (első legnépszerűbb 5 elől"

S-C-I-F-O az nekem nem ABC-sorrend. Vagy a népszerűek véletlenszerű sorrendben vannak, a többi meg ABC-sorrendben?
(Ja, értem, Apple-Google-Microsoft-Mozilla-Opera. Bocs.)

Amúgy most őszintén, ki várja azt, hogy a MS teljes elfogulatlansággal, Windows telepítés közben, pártatlanul elmagyarázva fogja kiválasztatni a böngészőt?
---
;-(

http://hup.hu/cikkek/20091007/modositotta_ballot_screen_javaslatat_a_microsoft#comment-858956

Más kérdés, hogy a feltüntetett nevek nem ezek.

"If you must mount the gallows, give a jest to the crowd, a coin to the hangman, and make the drop with a smile on your lips" The Wheel of Time series

Jav..
Erre válasz..

Már miért lenne marhaság?

Képzeld, vannak olyan hivatalos!!! ügyintézésre használandó weboldalak ahol a mai napig csak és kizárólag ms explódert lehet használni, egyébként nem működik, vagy haasználhatatlanul korlátozottan.

No ez akármit mondasz akkor is monopolhelyzet.

Lejjebbi hozzászólásoddal sem értek egyet, ha esetleg az ie nyílt forrású vagy gpl lesz akkor se kötelezhetik a zubuntut vagy a többit, hogy ne a firefax legyen az alapértelmezett böngésző, mert sose volt/lesz monopol helyzetben, van még n+1 disztró..

A ballot 'oprencer screen laptopra nem is olyan rosz ötlet, de csak netes telepítéssel jöhetne össze, én pl nem akarok barna guit.. csúnya ;)

--
AGA@

ez a monopólium duma olyan buzzword it a hup-on, mint az offshore újabban a jobboldalon. valójában fingja nincs senkinek hogy tényszerűen mitől is lenne a sátán szolgája az, akire rásütik ezeket a csoda-szavakat, de mindegy, érteni se kell, elég kimondani, és máris minden meg van magyarázva.

(mégegyszer: nem vagyok híve sem a microsoftnak, sem a kormánynak, de az ostobaságnak aztán pláne nem!)

Képzeld eddig ezt a monopolhelyzet szót egyszer sem írtam le.
Kérlek fejtsd ki bővebben mit jelent, nem számodra, és nem is úgy ahogy itt a hupon (!?) értik.
Szerintem (és nem csak szerintem) azt jelenti, hogy nincs más alternatíva! Érted nincs!
Ha valaki nem támogat mást -az isten tudja miért- akkor behódol a monopolhelyzetnek (megint leírtam ;) ) Ha nem tudok ügyet intézni explóder nélkül - márpedig nem tudok- akkor azt minek neveznéd?

Jah, az ostobaságot én is rühellem.
--
AGA@