Budapest Micro 2

"Computer games don't affect kids; I mean if Pac-Man affected us as kids, we'd all be running around in darkened rooms, munching magic pills and listening to repetitive electronic music." (forrás)

Az egész dolog egy demoscene party péntek esti liveactjának, egy koncertnek, egy diszkó klubnak és a Forever partyk Spectrum zenecompójának keveréke, az ezzel járó rettentő mennyiségű fürészfog- és négyszögjellel, meg fehér zajjal, és egyéb chipzenés dolgokkal megspékelve. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy kiáll néhány fiatal, és a saját szerzeményeiket ill. mások zenéinek remixét előadják - Gameboy-jal, és más zenélésre (pláne koncertezésre) alapvetően teljesen alkalmatlan eszközzel, amolyan sztárDJ-szerűen. Stílusba illő VJ és fénytechnikával megspékelve. Szenzációs. Elméletileg.

A Forever party Spectrum zenecompójáról meg azt kell tudni, hogy általában 40 entry van, és az ugye chipzene-hallgatási téren elég edzettnek mondható magyar C64-es társulat körülbelül a másfeledik entrynél sokall be a "könyörgöm-inkább-a-pécészpíker" szintű csipogástól, és halad át a szemközti pizzériába vagy kocsmába, össznépileg. Kábé két zeneszámmal (öt perc) később csatlakoznak a lengyel atarisok is. Hiába, a POKEY ugyan nem szól úgy mint a SID, de minden alul lehet múlni. Jó két órával és rengeteg elpusztult hallósejttel később az első C64 zene hangja megváltásként dörren a trencséni éjszaka sötétjébe...

A rendezvényre alapvetően vegyes érzelmekkel készültem és még vegyesebb érzelmekkel jöttem el a végén. A kezdeti vegyes érzelmeket a Function 2008-as Failotron koncert okozta, amely vagy a rossz időzítés, vagy a dolog váratlansága, vagy túlzásba vitele (pl. hangerő) folytán, de elég rossz emlékeket hagyott. Beszélgetni akartam volna a hónapok óta nem látott arcokkal, de ehhez képest egy GameBoy hangját tolták az arcomba mintegy háromnegyed órán át. Persze a Forever partykat nekem chipzenesokkilag már nem lehet felülmúlni, de azért megviselt. Az első Budapest Microt ennek megfelően hatalmas ívben kerültem el, viszont a másodikra hagytam rábeszélni magam.

Bár késve érkeztünk, az esemény is csúszott kicsit, így nem maradtunk le semmiről. Sajnos. Ugyanis még három óra chipzene következett az arcunkba, ami önmagában nem lenne baj, de a ritmusos, táncolható, kellemes-dallamos csipogás csak percekre törte meg a - "szénné torzítom mert az király, meg had síkítson a négyszögjel, pusztuljanak a denevérek" - kaliberű rettenetet. Fordítva - nekem, sokkal - jobb lett volna. A közönségnek láthatóan tetszett ugyan az iszonyatos, eurohouseravegoapsytrance partykat simán lealázó ütemes zaj és csürdöngölés, de én meg pont a dallamosabb stílust kedvelem. A VJ szett szintén ezt a vonalat követte. Volt pár C64 demó (emulátorból fúúúj), meg igényesebb animáció, meg a gameboyos zenéknél manga-stílusú animációk, de itt is túlsúlyban volt (nyilván a zenét követve) a "bitszemét villódzik és ezt művészetnek hívjuk" kategória. Kár érte. A koncert mélypontján meg is állapítottam, hogy ami szól és látszik az pont olyan, mint mikor egy bad sectoros floppyra kiírom a Desert Dreamet, és belököm a kétezresbe. Na az pont így fog recsegni és villódzani, mikor a hibás szektorokat beolvassa a gép zenének meg grafikának... Ennek ellenére - és elborzadásomra - két előadót is visszatapsoltak, mikor már egy órája csak négyszögjel és fehérzaj hallatszott. Bár ekkor már a közönség keménymagjára valószínűleg igaz volt, hogy nincs szar zene, ha van elég alkohol.

Ennek ellenére több mint százötven fős tömeg csápolta végig az eseményt, amelyen ráadásul meglepően sok hölgy is résztvett, és látszólag jól is érezte magát. És akkor most itt kéne elsüthetni a régi viccet, hogy haha, hígul a szakma, de ennek a rendezvénynek nem sok köze volt ahhoz, amit én a szakmámnak meg hobbimnak hívok, szerencsére.

"A legnagyobb jóindulattal, de ... ez mi a szar?" /Failotron/

Szóval sokat gondolkodtam, hogy mit írjak róla. Végül rájöttem, hogy biztos jó volt, és tényleg voltak is hangulatos, jól eltalált részei, de én ehhez, főleg ilyen töménységben valószínűleg már öreg vagyok. És ezzel együtt - úristen kimondom - már nem eléggé kocka. Félelmetes. De már csak ezért is megérte elmenni. Nem baj, ha az ember megtapasztalja tűrőképessége határait.

Hazafele a Skodában belehallgattam a Hardread podcast C64 demózenéket felvonultató részébe. Kutyaharapást szőrével, de érdekes módon, az meg még mindig tetszik. Bennem volna a hiba?

(Szerk@15:54: két idézet hozzáadva.)