megtört töltő

A laptop töltőmön először kb 1 hónapja vettem észre hogy nem mindíg tölt. Mára oda fajult a helyzet, hogy kb fél óra kábelhajtogatás után világított a led, és innentől kezdve még lépkedni sem mertem körülötte mert megint megmozdul és vége.
Már egyszer végigtapogattam az egészet, hátha érzem valahol hogy gáz van, mert hát nem egyszer fordult elő hogy valaminek odacsuktam. de nem találtam semmit. Mai nap megelégeltem, mégegyszer végigtapogattam, és találtam egy kicsit benyomódott részt. Azt azért hozzáteszem hogy elég vastag kábelről van szó, majdnem olyan vastag mint a transzformátor előtti konnektroba csatlakozó része. Ezért is érdekes a következő:

Ahol szétbontottam, a belső huzal burkolata gyk. hiányzott. nem sima szakadásnak tűnt, mert szó szerint hiányzott onnan a gumi, és a külső szál gyk. teljesen ráfeküdt a fedetlen belő szálra. Én nem is értem hogyan működhetett.

Szétvágtam, majd meglehetősen csúnyán, úgy 3m tixóval szétválasztottam és jól körbetekertem a lecsupaszított és összetekert részt. Hát még szigetelőszalag sem volt itthon.

1. kérdés: valakinek tippe hogy hogy tudott úgy "megszakadni" hogy szinte semmi külső nyom nincsen?
2. Ha nem szigetelőszalaggal van az nem nagy baj? Nem melegedik túl vagy hasonló?

szerk.: a 2. kérdésemnél nem a vezeték túlmelegdésére, hanem a ragasztó elernyedésére gondoltam a melegtől.

Hozzászólások

Laptop típusa?

ez szokásos, ezért szoktak töltőkre csak 6 hónapot adni.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

" Azt azért hozzáteszem hogy elég vastag kábelről van szó, majdnem olyan vastag mint a transzformátor előtti konnektroba csatlakozó része. "

Szúnyogfing!
Sokkal több amper folyik rajta, ezért vastagabbnak kéne lennie.

"2. Ha nem szigetelőszalaggal van az nem nagy baj? Nem melegedik túl vagy hasonló?"

Gondolod, hogy a szigszalag jobban hűt, mint a tixo? Fizikaóra helyett hová jártál?

Vegyél új töltőt, ezek sajnos fogyóeszközök :(

"2. Ha nem szigetelőszalaggal van az nem nagy baj? Nem melegedik túl vagy hasonló?"
A melegedés (ha fellép az) nem a szigetelőszalagtól van, hanem attól hogy nem elég jó az összetekerésnél az érintkezés.
Mivel a kisfeszültségű oldalon tixoztál nem olyan nagy baj, csak szét ne csússzon a bandázs!
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)

Sehol, ismétlem SEHOL nem csinálunk ilyet. A kézzel összetekert sodratok egy idő után fellazulnak, beoxidálódnak, és -pláne a kisfeszültségű, azaz nagyáramú oldalon- el fog kezdeni melegedni a gányolás. A melegedés/lehűlés (a réz elég szépen bír tágulni) okozta mozgás egyre jobban fellazítja a kézzel elkövetett összesodrást, nő az átmeneti ellenállás... satöbbi.

Egy sima pákával kb. öt perc alatt normálisan meg lehet csinálni, az ónon kívül kell hozzá egy darab szigetelőcső, vagy nagyobb keresztmetszetű vezetékről lehúzott szigetelés -- az egész kb. két sör :)

Ejh! Megint ezek a mythbusterbe való ismeretek!

Előről...
A kábeled lehet,h gyenge minőségű, egyszerűen csak rá van öntve a műanyag, ezért hiányozhat a szigetelés itt-ott. Gyártástechnológiao problema. Nincs szerencséd, a Te kábeled pont így járt.
Az összetekert kábellel nincs semmi baj, ha jól csináltad. Ha van átmeneti ellenállása, és nagy áram folyik át rajta, akkor ott valóban melegedhet és újra elkattan a vezeték. A vezetéket viszont alapból nem kell hűteni. Ui pont a jó vezetőképessége miatt használjuk elektronok továbbítására pl a tápodból a laptopba. A Tixo, alias cellux szalag szigetel de már rövidebb távon elveszti a jó tulajdonságait, összehúzódik, kilóg a vezeték és a rövidzárlat megint csak nem egészséges következményeit a tápod nem fogja elviselni. A szigetelő szalag a jobb választás. Nem kell sok rá, max 5-6 centi ilyen vezetéknél. Az ereket feszesen sodord össze, ha lehet, egy kis fogóval is. Végül az egész küsejére is 2 réteg, a mechanikai stabilitás érdekében. Elmondható, h az a szigetelés amelyik szép is az általában jó is, tart is.
A kétkedők pedig legyenek szivesek utána olvasni a wrap kötésekről. Ma is igen elterjedten használatos, az egyik leg biztosabb kötésnek minősül de megfelelően el kell készíteni.

"A kétkedők pedig legyenek szivesek utána olvasni a wrap kötésekről. Ma is igen elterjedten használatos, az egyik leg biztosabb kötésnek minősül de megfelelően el kell készíteni."

Megfelelő vezetékkel, megfelelő csapra, megfelelő szerszámmal.
Igen, akkor biztos. Leg.

De kézzel összesodort többeres vezetéket talán te sem nevezel megbízhatónak. Főleg, ha előre tudod, hogy mekkora áramok folynak át rajta rendszeresen.

Szeretném, ha ezt a gányolást inkább IDEIGLENES helyettesítésnek neveznénk, és valaki rávenné inkább a gazdáját, hogy legalább forrasztassa össze, ha már cserélni nincs lehetősége.

Amit én használtam ilyen estben.
1 táp szétbont uj kábelt beköt.
2. törésnél kettévágom zsugorcső vékony , vastag ráhúz a kábelvégekre,
két eret összeforrasztva zsugorcsövet ráhúzni, után az egészre a vastagabbat ráhúzni,rámelegiteni.Ha átüt ezen a törpefesz akkor 380 ba kötötted az egészet :)))
3. uj töltöt szerezni.

Állatbarátokat keresek http://hup.hu/node/66090