iPhone 3G - egy hét használat után

Címkék

Ahogy arról a blogomban már írtam, az itthoni iPhone 3G bevezetés első napján minden különösebb felhajtás nélkül sikerült hozzájutnom egy 8GB-os darabhoz. Már az első napon előállhattam volna egy írással a készülékről, de úgy gondoltam, hogy akkor van igazán értelme beszélni róla, ha van már valami aktív használatban szerzett tapasztalat. Most, több mint egy hét után összefoglalom, hogy mire jutottam a világ talán legjobban hype-olt telefonjával....

A telefon beszerzése még itt "vidéken" is problémamentes volt. Tipikusan a "bemegy, megvásárol, kijön" eset volt, kivéve, hogy az eladó lány egy kicsit - önhibáján kívül - bénázott az eladással.

Hazaérkezés után megnéztem, hogy mit rejt az esztétikus, elegáns fekete színben készült doboz.

iPhone 3G

Doboz, töltőegység, speciális USB töltő- és adatkábel, fülhallgató. A töltőkábel és a fülhallgató egy nem megszokott, gumiszerű anyaggal van bevonva, amely elég hajlamos a piszkolódásra. Rövid időre farmerzsebbe téve a dörzsölődés folytán a nadrág kék színűre színezte ezt az anyagot a fülhallgatón, ami szerintem maradandóan benne is marad. A fülhallgató (amin mikrofon is található) elég jó minőségű, bár szerintem ha pótolni kellene, azért az árért, amennyit itthon kérnek érte (9 000 környékén), jobb minőségűt is lehetne kapni.

iPhone 3G

A dobozban fekete papírboríték, abban magyar nyelvű használati útmutató, tippek a multitouch képernyő kezeléséhez, két fehér Apple matrica, egy törlőkendő (elég kicsi, helyette egy nagyobbat használok), egy SIM tartó kiemelését segítő célszerszám, és maga a készülék.

iPhone 3G iPhone 3G

A készülék külsőre dizájnos, szép, sokak szerint egyenesen gyönyörű. A szépség relatív fogalom, de én is azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy a formatervezők kiváló munkát végeztek. Összehasonlítva az első generációs készülékkel, szerintem mindenképpen előnyére vált, hogy lecserélték a hátlapot a lekerekített formára. Kritikus szemmel nézve sem találok rajta kivetnivalót, pedig a kritikához értek :) Nem tudom, hogy csak szerencsém van-e azért, de a korábban az interneten többek által jelzett hajszálrepedések nem csúfítják a telefonom. S remélem, ez így is marad. A csillogó felület és a kijelző - annak "touch" mivolta miatt - elég hamar képes óriási ujjlenyomat gyűjteménnyé válni. Naponta legalább egyszer egy nagygenerál ráfér, azaz alaposan át kell törölgeni.

iPhone 3G

A készülék a bekapcsolása és a PIN kód megadása után a "Home" képernyőre dob minket. A készülék angol nyelve számomra teljesen megfelelő, ha tudna magyarul, akkor is angolul használnám. Az operációs rendszereim is angolul beszélnek, de ez az én defektem. Elképzelhetőnek tartom, hogy többeket visszatart a magyar nyelv hiánya az iPhone 3G megvásárlásától. Mivel nem is nagyon érdekel ez a téma, nem néztem utána, hogy lesz-e hivatalos magyar nyelvű támogatás...

A telefon érintésre jól reagál, bár elsőre egy kicsit szokatlan lehet, főleg ha apró dolgokat (például betűket) akarunk eltalálni. Hurka ujjúak hátrányban!

A készülék elejének alsó felén található, egyetlen nyomható gomb a "Home" képernyőre hoz vissza minket. A "Home" gomb kétszeri megnyomására pedig néhány lehetőség közül választva konfigurálhatunk funkciót, például azt, hogy dobjon minket a "Favorites" oldalra.

A "Home" oldalon nálam a készülékkel érkező alkalmazások, az óra (világóra, ébresztőóra, stopper, visszaszámláló), a naptár, időjárás jelentés, tőzsdei infók, a kamera és fotókezelő, kalkulátor, jegyzetfüzet, Youtube, a beépített helyzetmeghatározót (A-GPS) használó Google Map, az SMS kezelő alkalmazások, a kapcsolatok, a beállítások és a HUP-ra mutató link kapott helyet. Természetesen az "ikonok" szabadon átrendezhetők, másik oldalra tehetők.

A két pötty azt jelzi, hogy a "Home" oldal több oldalból (jelen esetben kettőből) áll. Ha ilyen pöttyöket látunk egy oldalon, akkor az oldal az ujjunk megfelelő végighúzásával elcsúsztatható, és egy másik oldalra jutunk. A visszatéréshez ugyanez a manőver szükségeltetik, csak a másik irányba.

Az alsó sorban a tárcsázót, Mail alkalmazást, a Safari böngészőt és az iPhone zenei képességeit rejtő iPod funkcionalitás-t indító ikonok találhatók meg.

iPhone 3G

A készülék szinte összes szolgáltatására igaz, hogy internet kapcsolat nélkül halott. Így az időjárást mutató alkalmazásra is, amely az internetről frissíti magát.

iPhone 3G iPhone 3G iPhone 3G

Az iPhone 3G egyik újdonsága, hogy ellátták helyzetmeghatározási képességgel.

iPhone 3G iPhone 3G

A véleményem az, hogy városban gyalogos tájékozódásra a vele szállított Google Map-es megoldás kiválóan használható. Arra is megfelelő, hogy autózás közben megállapítsuk, hogy hol járunk, de semmiképpen sem pótol egy navigácós eszközt (nálam biztos, hogy nem váltja le a Mitac Mio P550 + iGO párost). Egy dologra érdemes mindenképpen figyelni a használatakor: a térképet az "internetről" tölti, azaz adatforgalmat generál. Ismét kiderül, hogy megfelelő internet előfizetés nélkül az iPhone 3G nem sokat ér. Aki arra számít, hogy vesz egy iPhone 3G-t, majd egy feltöltőkártyával és évi 2 000 forintos feltöltéssel használja, az csalódni fog. Egyszerűen értelmetlen komolyabb adatcsomag nélkül megvásárolni. Legalábbis szerintem.

iPhone 3G

A "Home" oldalon alul megérintve a zöld telefonkagyló ikont eljuthatunk "Keypad"-hoz, ahol hívásokat indíthatunk. Itt alulra tekintve több lehetőségünk is van. Ilyen lehetőség például a képen látható "Contacts". De itt navigálhatunk a "Favorites"-hez is, ahol kedvenc kapcsolatainkat tárolhatjuk. A "Recents"-ben a legújabb hívásokat láthatjuk, a "Voicemail" pedig azt hiszem egyértelmű. :)

A "Contact" oldal fel-le pörgethető az ujjunkkal. Többnyire rendkívül gyorsan reagál, de néha hajlamos "belassulni", "darabossá" válni. Olyankor egy kicsit várni kell, amíg magához tér. Nekem 93 kontakt infóval már néha-néha darabossá válik a pörgetés. Egyébként a készülék maga rendkívül reszponzív, kivéve amikor egy-egy pillanatra "lemerevedik". Hogy ez mikor fordul elő és mitől függ, az rejtély. Annyira nem zavaró. Ilyenkor néhány másodpercet várva magához tér a rendszer.

iPhone 3G

A Safari böngésző jól használható. A készülék tele van szenzorral, így nem meglepő, hogy a készülék elfordítására elfordítja a böngészőt is. Az oldalak így már olvashatók, amelyik meg nem, ott pedig egy érintésre működik a zoom. Például ha szövegbeviteli mezőre bökök, automatikusan zoom-olja a Safari. Sokat nem tudok róla elmondani. Működik, oszt' jóvan. Flash-t nem tud, ami számomra azért meglepő, mert

iPhone 3G

a YouTube működik rajta.

iPhone 3G

Kiválasztott videó indításakor a képernyő automatikusan elfordul és a megfelelő cache-elés után a lejátszás elindul. Teljesen jól működik, akár 3G-n is. Itt jegyezném meg, hogy én nem tapasztaltam az iPhone 3G-vel kapcsolatos 3G problémákat. Hívás eldobás biztos, hogy nem volt az elmúlt egy hétben. A város szélén stabilan egy-két rovátkát mutat a térerőt kijelző indikátor, a város közepén pedig stabilan csutkón áll. Talán nálunk nincs annyi eszköz, hogy ez a probléma észlelhetően jelentkezzen? Vagy jobbak a szolgáltatók? Nem tudom.

iPhone 3G

Az iPod résznél szerintem egy az egyben egy iPod touch funkcionalitását szuszakolták bele a készülékbe.

iPhone 3G

Mivel az Apple ezen a területen (iPod) piacvezető, nagyon rosszat nem tudott csinálni. Egy biztos, összehasonlítva a HP iPaq-om Windows-os Media Player alkalmazásával szembetűnik, hogy ég és föld a különbség az iPhone javára minden téren. Hangban (egy rakás, kb. 20 equalizer közül választhatunk), kezelhetőségben egyaránt. Egyetlen probléma számomra az, hogy egyelőre csak iTunes-szal tudom kezelni a zenéket (Windows), míg a HP iPaq-nál "USB mass storage" lévén minden operációs rendszer alatt egyszerű volt a zenék felmásolása.

iPhone 3G iPhone 3G iPhone 3G

Maga a készülék gyári állapotában a felsorolt szolgáltatásokon kívül nagyon sokat nem tud, de van egy olyan szolgáltatás, amellyel könnyedén és egyszerűen kibővíthetjük az iPhone-unk tudását. Ez az Apple App Store.

Az App Store használatához készítenünk kell egy account-ot az iTunes-on keresztül. Itt elvileg meg kell adnunk egy dombornyomott hitelkártya adatait, de nekem valahogy sikerült egy olyan regisztrációs form-ot előhoznom egyszer, ahol ezt a lépést ki lehetett hagyni. Azóta sem sikerült :) pedig mást is érdekelt volna (aki tudja a megoldást, ne tartsa vissza). Az App Store-ban több száz alkalmazásból válogathatunk. Ezek közül számos ingyenes.

iPhone 3G

Én a napokban gyakorlatilag csak ingyenes programokból válogattam össze magamnak egy csomagot, és jelenleg még ott tartok, hogy az ingyenesen elérhető alkalmazásokat sem tudtam rendesen végignézni. Ezen ingyenes alkalmazások mellett számos olyan program és elektronikus könyv található az App Store-ban, amely rendkívül jutányos (1 euró alatti) áron érhető el.

Az App Store teljes egészében elérhető a telefonról (a regisztráció után), így az alkalmazások böngészéséhez, letöltéséhez már nem feltétlen kell az iTunes (a mentésükhöz viszont igen). Érdemes azonban lementeni az alkalmazásokat, mert a fizetős alkalmazásoknál minden egyes letöltést külön számláznak! Érdemes továbbá a fizetős alkalmazásokhoz a bevásárló kocsi (Shopping Cart az iTunes-ben) használata is, hiszen ha több mindent szándékozunk venni, akkor a használatával egyszerre vehetjük meg a kívánt termékeket (ha jól olvastam, ilyenkor egyben számlázzák ki a tételeket, ami nem mindegy) és a vásárlás előtt van módunk áttekinteni, hogy mit akarunk venni. Míg ha a "1-Click" vásárlást használjuk, akkor abban a pillanatban, hogy a letöltés elkezdődött, már nincs módunk elállni a vásárlástól. Amit elkezdtünk letölteni, az számlázásra kerül.

Álljon itt néhány az ingyenesen elérhető, kedvenc alkalmazásaimból:

iPint:

Kérjünk egy sört. Csúsztassuk oda magunkhoz a pulton, kikerülve az akadályokat, elkerülve, hogy összetörjön...

iPhone 3G iPhone 3G

Igyuk meg... :D

The Audi A4 Driving Challange:

Autóverseny program, amely az iPint-hez hasonlóan kihasználja a készülék szenzorait (maga a telefon a kormány)

Dual level:

iPhone 3G

Hasznos eszköz a vízmérték. Főleg zsebben hordva... Hogy mennyire pontos, az más kérdés :)

NetNewsWire:

iPhone 3G

RSS olvasó

eReader:

iPhone 3G iPhone 3G

Ha valaki olvasni akar... Akár ingyen is hozzájuthat népszerű olvasmányokhoz. Persze a 0.79 eurós ár (amennyiért elég sok könyv kapható) sem egetverő...

További képek itt.

Összefoglalva a fontosabb dolgok:

Fizikai adottságok: Kinézet jeles, súly lehetne kicsit kevesebb, az USB és fülhallgató kábelek kényesek (hamar koszosak lesznek, még ha az ember kínosan figyel is rá, hogy ne legyenek azok)

Készenléti idő: Folyamatos WiFi (itthon és a munkahelyen automatikusan átáll a WiFi hálózatra, az utcán pedig a 3G-re) és erős 3G használat (15 percenkénti levél lekérések) mellett kb. 1 és fél nap. Jelenleg a legutolsó feltöltés óta 2 óra 48 perc használat és 1 nap 2 óra készenlét mellett (a készülék belső adatai) még háromnegyedig jelzi a töltöttséget.

Adatmennyiség használat: Havi 2GB adaforgalom van az előfizetésemben. Egy hét után kevesebb mint 15 MB összesített (azaz ki-bemenő) forgalmat jelez a készülék számlálója. Ez spórolás nélkül értendő és csak a mobil internetre. A WiFi használat nincs benne. Ezt a készülék mérte, remélem a T-Mobile is így mér. Majd az első számla kézhezvétele után kiderül :)

Ami még érdekes lehet. Nekem az iTunes Outlook szinkronizáció (elsősorban a kontaktok szinkronizálása) nem működött. Lehet, hogy az én hibám, sok időt nem töltöttem vele. Csak kérésre próbáltam ki, mert közben rájöttem, hogy nekem nincs rá szükségem.

A tesztelt készülék a legújabb, 2.0.2-es firmware-rel fut, mindenféle piszkálás (jailbreak) nélkül.

Összességében:

Annak ellenére, hogy itt-ott az embernek van kisebb-nagyobb hiányérzete (pl. a korábban említett magyar (nem "kalapos") billentyűzet hiánya, vagy az, hogy nem zárható le tökéletesen) összességében egy rendkívül hamar megszerethető dologról van szó. Dolog, mert több mint telefon, több mint iPod, egy kommunikációs eszköz. Emellett olyan játékok vannak hozzá, amelyek a család többi tagját is órákra lekötik, így egyben játékszer is. Én - az egy hét használt után - azt mondhatom, hogy nem bántam meg, hogy megvásároltam!

Hozzászólások

Egyébként mintha a linuxosok elkezdtek volna írni szinkrinizációs szoftvereket, ilyesmiknek nem néztél utána? Vagy csak rosszul emlékszem, és keverem az iPod-ot az iPhone-al.

Nekem egy régebbi shuffle-m van, az Amarok azt kifogástalanul viszi, kipróbáltam még néhányat, kevés nyúzás után nem tűntek túl stabilnak. Azaz főleg nem lehet szinkronban az iTunest is használni mellettük (igaz én csak Amarokot használom, de úgy emlékszem ment együtt is), elsősorban mert van valaiféle adatbázis az iPodokon ami zárt és vissza kell fejteni, úgy hallottam a legfrissebb sorozatnál változtattak rajta, így a független szoftvereknek is fel kell zárkózni. Hallottam egy ismerősömtől, hogy IPhone 3G-vel próbálkozott, de csak azt érte el hogy utána az iTunes sérültnek érzékelte a firmware-t.

iPod-hoz van egy rakás. iPhone-hoz nem tudok, de most hogy egyre több van belőle, talán majd lesz.

Apple mindent megtett erte hogy ne legyen. Ha jol tudom, a sima ipodokkal ellentetben strong cryptography-t alkalmazva digitalisan alairt media listat fogad csak el a kütyü, amihez a privat kulcs persze csak az apple iTunes alkalmazasanak van meg. Ahoz hogy az iPhone vagy az iPod Touch playlistjet matatni tudd, kell a privat kulcs, amit max ugy szerezhetnel meg, hogy kibanyaszod az iTunes-bol, ami meg nem tudom mennyire lenne legalis.

Komolyan nekem az Apple praktikait latva a picipuha egyre kevesbe tunik a megtestesult gonosznak.

Persze az is siman lehet hogy en tudom rosszul, amikor az iPod Touch-omat kaptam akkor futottam par kort ezugyben, akkor olvastam valahol, hogy miert nincs es jo esellyel nem is lesz iPod Touch/iPhone mediat manipulalni kepes 3rd party cucc a kozeljovoben ha almaek nem akarjak.

Igazabol nekem egy kicst ez a gondom az appstore-beli programokkal is. Amennyire az Apple atnezi ezeket, siman feltelepulhet barmi kartekony cucc - bar egyreszt itt meg el a jail (de a kontaktadataidhoz hozzaferhet barmilyen program), masreszt lebukas eseten kicsit konnyebb visszakeresni/letiltani a bunost.

Igen, de ott azert ott van ManyEyes ur, elobbi esetben meg soha senki nem latja, mit muvel Pistike. Tudom, altalaban soha senki nem nez bele a kodba, es ez hamis biztonsagerzetet teremt, de azert a lehetoseg megiscsak ott van. Raadasul mivel az apple frankon szetvalasztotta orszagonkent a review-kat, meg csak azt sem latod, ahogy a tobbiek anyaznak.

A many eyes itt is megvan. Nyilvan ha bizonyithatoan kartekony kod van az AppStore-ba, minden epeszu ember feljelenti az illeto appot az almanal. Ezenfelul szvsz azert ok is nyomnak minimum egy virusszurot a cuccon, h legalabb az ismertek ne keruljenek be.
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

Miert, milyen ismert iphone-virusrol tudsz? :)
Egyebkent hidd el, az apple fejlesztok maguk is csak a vallukat vonogatjak, amikor megkerdezik oket, hogy milyen teszteket csinalnak kikerules elott. Az appstore nyitasanal nyilvanvaloan semmifelet, mert azt akartak, hogy csillio letoltheto app-pal kezdjenek.

Vagy hogy kerulhetett ki peldaul az "I'm rich", ami $1000-be kerult, es a funkcionalitasa annyibol allt, hogy egyetlen kepet kirakott a kepernyodre? (Ez se nekem jutott eszembe, eh :) )

Vagy hogy kerulhetett ki peldaul az "I'm rich", ami $1000-be kerult, es a funkcionalitasa annyibol allt, hogy egyetlen kepet kirakott a kepernyodre?

Nem kapisgálom, mi volt ezzel a baj. Korrektül le vala írva, mit csinál. Nem csinált mást. Nem csapott be senkit, nem okozott kárt.
Hogy néhány hülye megvette? Istenem, nem azért vannak a hülyék, hogy szivassák őket?

Ave, Saabi.

aha. télleg eredményes volt a hup for profitra való átalakítása ;)

I hate myself, because I'm not open-source.

Ja, a képeket elfelejtettem publikussá tenni. Mostmár látszaniuk kell. :)

--
trey @ gépház

Nahat...

---
pontscho / fresh!mindworkz

állat. szívesen beújítanék egyet. de most nem fizetek a mobilért, előfizu nélkül meg csak 'nem hivatalos' forrásból tudnék szerezni... abban meg nem bízom.

Köszi. Mondjuk ahogy emlékszem ennyire bonyolult nem volt. Redeem kód sem kellett, hanem valami olyasmi, hogy nem kellett benyomni a kártya választásnál semmit, submit, hibát írt, megint submit (hadd győzzön az erőszak), ekkor meg már felajánlotta, hogy kártya nélkül. Meg hát én már ki tudom választani, hogy az iTunes Store az "Hungary" bár nem tudom mi a különbség. Gondolom ilyenkor a "review"-ok közül a magyar hozzászólásokat mutatja. Mert azokat mutatja.

--
trey @ gépház

Itthon szerintem meg nincs itunes store (de fixme).

Egyebkent tenyleg mas alkalmazasok vannak: amikor megvettem az iphone-t, bongesztem az app store-t, es talaltam par szimpatikus dolgot: peldaul a beepitett 'contacts' szerintem botranyosan szar (pl. a kontaktlista tetejen van egy keresomezo, ami a listaval egyutt mozog gorgetes kozben, eh), es a google kiadott egy sajatot, amolyan google desktop for iphone. Na ezt azota nem talalom, amiota megadtam a magyar cimmel regisztralt felhasznalonevemet, es atvaltott a magyar store-ra. Azonkivul szerintem eleg hulye dolog, hogy igy nem latom a kulfoldi review-kat, illetve a globalis letoltesi adatokat.

Van.

K: Mi a különbség az egyes országok App Store-jai között?
V: Az amerikai store-ban minden olcsóbb, és ott szinte garantáltan minden elérhető (például a forradalmi Shazam alkalmazás a magyar boltban nincs!). Az app publikálásakor a fejlesztőn múlik, hogy mire kattintja be, melyik országok store-jában legyen elérhető. Általában hülye lenne a fejlesztő lemondani egy kis plusz potencionális bevételről, és mindegyik store-ra engedélyezi az appját, bár előfordulhat, hogy valamelyik alkalmazás csak bizonyos országban “aktív”. Ennek persze más okai is lehetnek.

A fiktív külföldi címet amerikai vagy más külföldi bolt miatt használni mindenképp szerződésszegésnek minősülő cselekedet. Ha valaha is store support megkeresésére szorulnánk, vagy valami más módon felhívjuk magunkra a figyelmet, előfordulhat, hogy az accountunkba kerül.

Azt sem árt figyelemben tartani, hogy az iPhone maga arra a store-ra lesz belépve, amire az iTunesunk volt a legutóbbi szinkronizáció alkalmával, tehát ha ez a magyar store, akkor a telefonon csak a mobil App Store-t fogjuk tudni elérni, a mobil Music Store-t pedig nem, amíg újra nem szinkronizálunk egy másik store-ba belépett iTunesról. Telefonon store bejentkezést váltani menet közben nem lehet.

K: Működik már a magyar iTunes Store, lehet használni?
V: Működik a magyar store, egyelőre bizonyos VISA kártyákat nem eszik meg. Mi személy szerint továbbra is a US Store-t használjuk a gazdagabb tartalom és zeneletöltések miatt. Ennek mikéntjéről lejjebb olvashat az érdeklődő.

K: Most, hogy van magyar iTunes Store, amin keresztül alkalmazásokat lehet venni, elképzelhető-e, hogy megjelennek a legális zene letöltések?
V: Egy szőrszálnyival megint előrébb jutott a kérdés. Jelen pillanatban ugyanis országról országra kell a zenei disztribúciós jogokat kitárgyalni (ezért nincs nálunk sem). Az EU el fog hamarosan fogadni egy törvényt, ha úgy tetszik, antitröszt törvényt, amelynek értelmében az unióban egységes lesz a zenei tartalmak terjesztése. Amint ez megvan, semmi sem gátolja meg az Apple-t, hogy elindítsa a boltját idehaza.

updated K: Amíg megjelenik a magyar zeneletöltés bolt, szeretnék vásárolni zenéket az iTunes Store-ból. Mik az opciók?
V: Gift card kódhoz kell hozzájutnunk, majd azzal regisztrálni egy új azonosítót a US boltban. Ez az egyetlen módja az amerikai hitelkártya elkerülésének. Kód beszerzése többféle módon lehetséges. eBay helyett érdemes a http://www.digitalbridge.hu/ cégen keresztül vásárolni gift cardot: elutaljuk nekik a pénzt egy magyar számlára, ők meg visszamailezik a kódot. Van egy másik bolt is, ők nem magyarok, de sokan vásárolnak rajtuk keresztül is: iTuneShop.net — még egy részletes leírást is közölnek arról, hogyan kell beregisztrálni a US boltba hitelkártya nélkül. Mi magunk itt írunk az iTS körüli élményünkről. A lényeg az, hogy ez egy kipróbált és stabil rendszer.

http://plastik.hu/2008/07/15/iphone-hungary/

Miota Novell moge allt a Banshee-nak egyesz hasznalhato programot sikerult osszeepiteniuk. Tud ipod szinkronizaciot elvileg, nekem linux alatt ez tunt a leghasznalhatobbnak a Nano 2g-m kezelesere. (Rhythmbox sajnos mindig elrontotta a filerendszert.
Iphone-al nem mukodik a program?

en is beszereztem egyet, cikkhez annyit tennek hozza hogy vannak ekezetes betuk ha lenyomva tartod a betut elojonnek..

outlookos szinkron nekem se sikerult (telefonkonyv)

nekem egyelore nem koszolodott bar csak par napja van meg es feher is:)

ipod: en azert hianyolom a repeat es egyeb zene lejatszashoz - szamomra - szukseges(ebb) funkciokat.. de lehet csak en nem talaltam meg:]

"en is beszereztem egyet, cikkhez annyit tennek hozza hogy vannak ekezetes betuk ha lenyomva tartod a betut elojonnek.. "

Tudom hogy vannak ékezetes betűk. Én azt írtam, hogy nem kalapos őőűű nincs. û meg õ van helyette.

"outlookos szinkron nekem se sikerult (telefonkonyv)"

Akkor jó. :)

"ipod: en azert hianyolom a repeat es egyeb zene lejatszashoz - szamomra - szukseges(ebb) funkciokat.. de lehet csak en nem talaltam meg:]"

A készülék álló helyzetében, ha éppen lejátssza a zenét, akkor megérinted a képet (ha nincs akkor a képernyő közepét), erre előjön egy statusbar, ahol látod mennyi van még a zenéből. Bal felső sarokban repeat, jobb felsőben random, vagy fordítva. De ott vannak.

--
trey @ gépház

Az ebook reader sajnos a "régi" pdf, rtf kiterejesztésű könyveimet nem szereti.
Te próbáltál ilyesmit vagy csak az almaboltból letöltötteket?

Van par app, ami miatt erdemes a jailbreak. A Cydia (http://www.telesphoreo.org/) egy komplett dpkg-alapu csomagkezelo megoldas iphonera (apt-get frontend tulajdonkepp), eleg jol hasznalhato alkalmazasokkal (pl mobileterminal -> ssh, vi, whois, stb, CToggle -> kikapcsolja a helyesiras-korrekciot, bossprefs -> egy helyen tudod allitgatni a szolgaltatasokat, wifi, bluetooth, etc).

Maga a jailbreak barmikor eltuntetheto egy itunes restore-ral, nyom nelkul. Szerintem erdemes megfontolni, nem csak a filemasolas miatt :)

Az 1.x-es idokben tenyleg jo volt, de szerintem mindenki atpartol lassan a hivatalos store-ra, es csak azok maradnak, akiknek ilyen-olyan okokbol nincs eselyuk bekerulni (ssh szerver, nintendo emulator, satobbi). File-masolashoz speciel vannak a store-on is programok (pl mobile finder), bar a jail miatt mindegyik csak a sajat maga altal kezelt file-okat latja.

Szerintem meg mindig van letjogosultsaguk, mindossze annyi van, hogy az uj kernel miatt eltart egy darabig, amig atdolgozzak a programokat (eleg sok dolgot megvaltoztattak benne). Nyilvan lesznek appstore-os alternativak (pl ssh client is van appstoreban) de azert az igazi unix feelinghez jailbreak kell. Az appstore-os ut mindig docogosebb lesz, mint a nativ.

Nezd csak meg, a programokat mar szepen atdolgoztak a szerzoik, es ott figyelnek az AppStore-on, penzes vagy ingyenes formaban. Domino, autoversenyek, millio cucc. Nyilvan a fejlesztoik inkabb valasztjak a legalis utat, ami eseteleg meg valamilyen bevetelt is hoz nekik. SSH kliens meg persze van, de en szerverrol beszeltem, az pedig sosem lesz - ugyanis egyreszt minden program jailben fut (ezutan nincs ertelme a szervernek), masreszt nincsenek hatterben futo alkalmazasok. Ez utobbi miatt nincsenek normalis IM programok sem, az Apple-fele megoldas a problemara pedig csuszik (apple notification server, azon keresztul tudsz uzenni a szerveredrol a telefonnak)

Én azt tapasztaltam, hogy a legjobb, ha PDB könyveket csinálsz. OOo-ból kell menteni egy sima text filet iso-8859-2 kódolással, majd a txt2pdbdoc programmal pdb-t konvertálsz,a könyveket egy websiteon keresztül töltheted le a telefonba. Sajnos az OOo PDB exportja utf-8 kódolással teszi a dolgát, amit az eBook reader nem szeret...

BookShelf nevű alkalmazással PDB, RTF, TXT, HTML, CHM formátumú könyvek olvashatóak (LIT és PDF folyamatban). A PDF formátummal az a baj, hogy a beépített PDF lib nem tudja újratördelni a pdf-et a képernyő méretre emiatt nagyítani kell az olvasható mérethez, és ezért folyamatosan scrollozni kell jobbra-balra olvasás közben, ami aromira kényelmetlen. Előbb-utóbb lesz teljes pdf támogatás. Az eReader bármilyen weboldalról tud letölteni PDB könyveket, a BookShelf-nek van saját kis szervere (java) amivel tudsz csinálni magadnak szervert, és arról le tud tölteni könyveket az alkalmazás. A BookShelf fizetős cucc, ha jól emlékszem 5 euro az ára...

A YouTube videókat a Google direkt lekódolta mobil platformon nézhető, Flash-t nem igénylő formátumra. Emiatt lehet azokat lejátszani: nem kell Flash.

-boogie-

"Flash-t nem tud, ami számomra azért meglepő, mert a YouTube működik rajta."
Erre lehet válasz a wikipédiás bejegyzés: "A YouTube alkalmazás Wi-Fi, 2G vagy 3G használatával streameli a vidókat miután azok át lettek konvertálva a nyílt H.264 kodek segítségével. A YouTube eddig körülbelül 10.000 videót konvertált át. Az iPhone YouTube alkalmazásával jelenleg csak az utóbb említett videók tekinthetők meg."
Feltéve ha tényleg igaz..

"...azt mondhatom, hogy nem bántam meg, hogy megvásároltam!"
Én szóltam! :)
Még mac-ed is lehet egyszer... :)

Végülis nagy zsákbamacskát nem vettem, mert előtte amit lehetett elolvastam róla, a Saturn-ban nyomkodtam egy darabik egy iPod touch-ot, ami ugyanez csak mobiltelefon rész nélkül, szóval felkészültem :) Ellenben a Saturn-ban nyomkodtam egy darabig egy MacBook-ot is, de annál nem éreztem azt, hogy ez nekem kellene...

De ki tudja? Szó volt/van nálunk arról, hogy esetleg hozunk egy-két MacBook-ot eladásra, hátha az iPhone húzza magával ezt a piacot is. Sokan nem támogatják az ötletet. Egy kereskedő kolléga van rajtam kívül, aki azt mondta, hogy meg kéne próbálni (látjátok, még én kapacitálom). Ha lesz, tesztelni biztos kell majd. Ha kell, akkor nagy valószínűséggel én (esetleg ha még érdekel valakit) tesztelem. Majd elválik mi lesz.

--
trey @ gépház

Amióta Mac-en dolgozom, tisztább, szárazabb érzés a munka. Tényleg. Mondjuk zsákbamacskát én se vettem, a páromnak egy éve már vettem egy MacBook Pro-t használtan. És bevált, nekem is megtetszett.
Igaz, egy hónap kellett, mire megszoktam a különbözőségeket (eltérő billentyűkombinációk, eltérő logika itt-ott), de most érzem úgy, hogy ennek így kell működnie, nem is értem, hogy tizen-x évig hogy tudtam egyéb rendszereket használni.
És azóta produktívabb vagyok, ez pénzben, szabadidőben mérhető. Komolyan.
És nyugodtabb is vagyok. Tényleg jobb (nekem) Mac-en dolgozni.

"...hogy esetleg hozunk egy-két MacBook-ot eladásra, ... Ha lesz, tesztelni biztos kell majd."
Egy ilyen, helyenként eltérő filozófiájú rendszert szvsz csak egy-két hónapon keresztül tesztelve lehet korrektül értékelni.

NetNewsWire asztalon is üt mint newsreader, ezt azalól írom. :)

Ismerem a linket. Nincs is semmi baj azzal, hogy beidézted. Én leszek az első, aki lecseréli az iPhone-t egy olyan telefonra, ami közelebb van a szabad szoftveres elképzeléshez ha hasonló funkcionalitást hoz. Vártam ilyenre, de nem nagyon jött. Az OpenMoko-ban bíztam, de a hírek szerint sok vele a probléma. Igazából senkivel sem beszéltem még, aki használta volna, így vakon én nem vettem meg. Nem beszélve arról - amit többször is elmondtam már -, hogy gáz szerintem ahogy kinéz.

Az Android ígéretesebb. Szerintem jövő ilyenkor már talán lesz belőle valami. Addigra pont lejár az egy éves hűségem az iPhone-ra. Szépen piacra vágjuk, oszt' veszünk egy Android telefont. Persze csak akkor, ha beváltja a hozzá fűzött reményeket.

--
trey @ gépház

A válasz: mert az áll kézre. 10 éve használok Debian(-alapú) rendszereket. Ha eddig ezt használtam, ahhoz igen nyomós ok kellene, hogy erről váltsak.

Az iPhone egy egész jól sikerült termék. Mivel én sosem vallási alapon döntöttem a tárgyaimról, nem okozott törést, hogy az Apple-től van. De azért mert összeraktak egy telefont úgy, hogy az nekem tetszik, még nem jelenti azt, hogy holnaptól az összes terméküket megrendelem.

Viszont kétséged ne legyen felőle, ha úgy érzem, hogy nekem OS X kell majd, akkor majd az lesz.

--
trey @ gépház

Nekem jövő héten kedden jön meg az OpenMoko Freerunner. Én sem isemerek senkit, aki használta volna már, de szeretek újdonságokat kipróbálni. Ami engem igen csak meglepett, az az, hogy a hackaday-es arcok közül is többen az iphone3g-t támogatják az openmoko ellenében... Lásd az link hozzászólásokat.

trey, ha érdekel, küldj egy mailt és megbeszélhetjük, hogy tesztelésre kölcsön adjam...

--
j.

Hú, ha trey esetleg nem akar ezzel foglalkozni, össze tudnál majd rakni egy cikket? Hasonlót, mint ez.

Én az OpenMoko-nak drukkolok, csak sajnos a Neo készüléke kicsit gyengébb, mint az Apple-é, és szoftveresen is még vannak hiányosságok. Remélem mire összegyűlik annyi felesleges pénzem, már jól használható lesz. :)

Ezt te hol olvastad, hogy nem lehet vele telefonálni? Hogy pontosak legyünk, valóban van egy olyan probléma vele, hogy bizonyos idő elteltével a gsm modul meghal. Így valóban elég használhatatlan, de azért az sem igaz, hogy nem lehet vele telefonálni. :)

Amúgy én azt hiszem, elég sok időt adtam nekik a problémák fixálására, ha addig nem oldják meg a gondokat, akkor majd veszek valami mást. :)

igen, NagyZ.-nek (részben) igaza van. Én pölö jót röhögtem, amikor elolvastam itt a known issues részt.

"Cannot make calls or receive SMS messages" - hát tényleg nem endusernek készült :))))

egyébként ha meglesz, szeretnék blogot indítani itt az oldalon a tapasztalataimról, meg általában erről a szerintem elég izgalmas projektről.

--
j.

Rájöttem, hogy nincs szükségem iphone-ra, pedig elég csábító az UI-ja.

Munkahelyen netezek, otthon netezek - legalább ha nem vagyok otthon ne netezzek, de akkor meg minek. Rendes navigációm már van. Játszani szerintem nem ilyen kis bigyókon kell.

A mostani SE P1i-m tudásban veri, kezelhetőségben persze nem. A gdesk progival teljesen testreszabható - most kinn vannak a kezdő képernyőn a naptárbejegyzések pár nappal előre, kis todo list, a hét névnapjai, le se kell nyomni semmit. Hotkey-en a leggyakoribb ~10 kontakt, akiket egyetlen gombnyomásra hívhatok. És hát ugye ez is érintőképernyős, ami nálam alap. Szóval lemondtam az iphone-ról egyelőre :)

ez egy korrekt, érvekkel jól alátámasztott vélemény volt, kösz a hozzászólást, de fölösleges volt fáradnod vele.

amúgy a gdesk tényleg igen jó, ráadásul ingyenes program.

akárhogy is de van mms, videofelvétel, vaku+szarrá konfigolható 3.2mpixeles kamera, copy&paste, usb mass storage stb. szóval azért nem írnám le a cuccot ennyivel

oké.

vaku + szarrá konfigolható kamera: rettenetesen fontos egy üzleti telefonban, de ha már van, akkor miért ilyen tetű lassú? megnyomom a kamera gombot és lemegy a nap, mire valami történik.

úgy egyáltalán az a bajom vele, meg az összes hasonlóval, hogy félmegoldás. van QuickOffice, de a gyakorlatban semmire nem jó, van PDF+, de a gyakorlatban semmire nem jó, van H.264 video lejátszás, de minek, ha a CPU úgyse bírja szaggatás nélkül lejátszani? Meg úgy általában egy instabil fos az egész, "the phone has restarted in order to improve performance" WTF. Mindez kurvára nem érdekelne ha a telefon + szinkronizáció rész tökéletesen működne (business user vagyok), de:

- a telefon rész stabil (a p900-on is az volt), respect
- szinkronizáció Windows alatt is egy fos, ha esetleg nem Windows alatt vagy, akkor mintha nem is lenne. A saját OS X driverüknél rosszabb nincs a világon, de mondjuk, hogy minek nekem nem Windows, de mondom Windows alatt is vagy jó vagy nem, meg úgy általában az egész szituáció rosszabb, mint az iPhone-iTunes-MobileMe-iSync kötődés, mert az legalább működik, mindig, tökéletesen. A Sony Ericsson nem tud egy olyan konfigurációt javasolni, amivel garantáltan elkúrás nélkül működne.

Nem tervezem a cseréjét mert a telefon rész kitűnő (a hasonló Nokia nem vált be ebből a szempontból), de a szinkronizációval csinálhatnának valamit.. olyan az egész szoftver ellátottság mintha agyatlan indiaiak írták volna. Hopp, vagy de.

Ja és apróság de a P900-ban volt még egy olyan lehetőség, hogy az address book listázáskor a cégnevet is odarakta, sőt az alapján rendezett. Pl.

ASD Kft., Nagy József +3620...
BSD Kft., Nagy József +3620...
CSD Kft., Nagy József +3620...

Most már semmilyen módon nem lehet cégre keresni, sőt a View contact-nál sem látszik a cégnév, csak az "i" tabon miniatűrben kommentként, szerintem ultra gáz, ismét egy üzleti telefontól. Apróság, de szerintem gáz.

Ilyenkor ugrik be a klasszikus (Kevin Spacey): "That's all stuff, baby, that's all stuff"....

Összehasonlítva az első generációs készülékkel, szerintem mindenképpen előnyére vált, hogy lecserélték a hátlapot a lekerekített formára.

De ezáltal vastagabb lett az első generációshoz képest, nem? Vagy csak nekem tűnik úgy a képek alapján, hogy vastagabb?

Egy ideig hasznaltam 3G-t, de harom hatalmas problemam van vele:

- a kulseje. Ez az "uj" muanyag boritas teljesen toy-feelinget ad a keszuleknek. Mind a fehernek, mind a feketenek ilyen muanyag jatek kulsot kolcsonoz. Raadasul - szerintem - rosszabb lett a fogasa, es most mar onnan is torolgetni kell az ujjlenyomatokat. :) A spontan toreseket mar meg sem emlitem. Mondjuk anno a V3-am is ilyen volt, hiaba kimeltem (puha tok ovon, puha tarto ha valahol letettem, nem dobaltam, soha nem ejtettem el, etc) masfel ev utan spontan alkatreszeire hullott.
- a tapi kijelzo mas anyagbol keszult, mint az elozo generacioban van, szerintem rosszabb a "fogasa".
- A-GPS, es a 2.0-as firmware eleg tre' jelenleg. Nem tudom vele megoldani azokat a problemakat, amiket a "tuningolt" 1.1.4-gyel siman. Ez utobbi valoszinuleg idovel valtozni fog.

Pozitivum a HSDPA modem benne, de nem elegge, a vas tobbi resze - tudasban a GSM modemet leszamitva - megegyezik az elozo generacioval. Valamint az alkalmazas telepitest is profin megoldottak. Kb. 20 perc alatt ragyurtem a telefonra az osszes free app-ot.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Ezek az iPhone Tikon díjcsomagok egyébként másodperc, perc, vagy valami egyéb alapúak? Csak mert olyan gyanúsan nem láttam/olvastam/hallottam erről érdemi infót...

A válasz:
A T‑Mobile ikon díjcsomag esetében a hangposta hívások és belföldi, valamint külföldi előfizetőkkel folytatott beszélgetések számlázása egyperces egységekben történik; a hangpostából és a tudakozóból indított hívások esetén és egyéb irányokban, ahol nincs külön jelölve, a forgalmi díjak mérése másodperces egységekben történik, a 30 másodperces vagy annál rövidebb hívások esetében 30 másodperc díját kell fizetni, minden megkezdett egység – tehát a hívások első három másodperce is - díjköteles.

Mond! Miattam ne fogd vissza magad... :D Egy kis help! Felőlem te fizethetsz a sarki miniboltban, 25, 30, de akár 100 FT-ra, felfele kerekítve is... Ha ezt 1 minibolt megteszi, az okozott kár 1000, de tudtommal hamarosan, már többezerszeresére is bűnteti (elméletileg) a fogyasztóvédelem... S ha jól tudom, 2 miliárd ft a bűntetési tétel maximuma vásárló, fogyasztó megtévesztése esetén, amit ha minden igaz, csak tömeges, súlyos csalás során szabnak ki... Szerinted, a bűntetésből a károsult vásárló/fogyasztó kapni fog 1 fillért is? De ez már 1 teljesen más téma...