Amikor a walkman nem sétál

Megvettem a új telómat, egy SE W300i-t. Ez ugye már az Ericsson Walkman szériájának tagja, fejlett zenelejátszási képességekkel, meg amit akartok. Kipróbáltam, és hát izé.

Először is a felkonfigurálás is baromira nem segített, olyan alap funkció nincs, hogy egy mappából minden bohóckodás nélkül lejátszási lista legyen. A hangerőszabályzó már a K300i-nél se nyerte el a tetszésemet, ez csak romlott. Nálam a hangerőszabályzó két pont, közte egy vonalkázott egyenes rajta meg egy csúszka. Ehhez a telóhoz meg képzett hangmérnöknek kell lenni, hogy elsőre el tudd találni, melyik csúszka mit csinál (ja szöveg nincs felette).

Aztán elkezdtem vele zenét hallgatni. Tudni kell, hogy én eddig 2 féle cuccal hallgattam zenét, PC-ről headsettel meg a párezres noname MPMan MP3 lejátszómról. Hát a MP3 lejátszó hangja high-tech hifi ahhoz képest, ami a telóból kijött (a füles ugyanaz volt). Régebben volt szerencsé(tlensége)m pár zenének az úm. ravatalozói változatát hallani, ami kimondottan úgy volt átkomponálva, hogy ravatalozóba lehessen lejátszani. Most már tudom mivel csinálják. Semmi dinamika nem volt benne, a dob hangját is csak félig érzékeltem (a puffanás végének egy szeletét), az énekes hangja mintha gyászdalt énekelne többezres gyászoló tömeg előtt... Katasztrófa. Ne vegyetek walkman mobilt, nem éri meg, az első leértékelt MP3 lejátszó lenyomja.

Azt már csak halkan említem meg, hogy mellesleg hangereje sincs a telónak, aki mégis próbálkozni akar, mindenképp hangerőszabályzós fülessel induljon neki, mellesleg akármilyen jackdugós füles jó hozzá, mert csak egy átalakító kábel jár a telóhoz.

Hozzászólások

Uhh. Van néhány osztálytársam, akinek W szériás SE-je van, használják is zenehallgatásra. Lehet, hogy a W300i van lebutítva, vagy az osztálytársaim nem elég vájtfülűek.

Gondolom nincs lehetőséged cserére vagy hasonlóra... :/

És csak halkan jegyzem meg, hogy a telefon telefonálásra, az mp3 lejátszó zenehallgatásra való. Szerintem nem jó keverni.

Nekem W300i-m van és pont hogy tetszik a hangja. Legalábbis ami hang a fejhallgatójából jön. Szépek benne a dobok hanga is.Amúgy kicsit buta a készülék, sok mindent állítgatnék benne de nem lehet. Jávában is vannak olyan policy-k amik read-only-k. Ami nem tetszik nekem.

sly @ w3m.hu

Hat en nem tudom. Korulbelul 15 percet szantam kiserletezesre a "Hangszínszabályzó" nevu oborzalommal. En nem vagyok audiofil, foleg nem zenei erdeklodesu, talan megbocsatod, hogy nem ertek a keveropultokhoz. Nekem a hangeroszabalyzo az egy + egy - meg kozte egy csuszka. Majd ha nem tetszik a bass vagy a magas hang, akkor bizgatom az erre szakosodott egysegeket, de nehogy mar egy egyszeru hangero modositashoz pilotavizsga kelljen, mert tokon szurom magam.

Arrol nem is beszelve, hogy amit a mp3 lejatszo nevetve nyom el (volvo busz, nem is a leghangosabb fajta), attol ebbol az egysegbol semmit nem hallottam a max hangerohoz igen kozel.
Amugy lehet hogy ha Metal Rock-kal probaltam volna, atjon a dinamizmus, csak en nem ezert a mufajert rajongok, ha nem haragszol.

A hangerőszabályzó a telefon oldalán a narancssárga föl le nyilacska, ha megnyomod a kijelzőn megjelenik a hangerő csík, ha hosszan nyomod számot ugrik.

Nekem sincs semmi gondom a hangjával a hozzáadott bedugós fülhallgató szerintem nagyon jó. Buszon sem kell max hangerőn hallgatnom bár ez adódhat abból is, hogy a fülem érzékenyebb.

A gagyi sz...r nevetve elnyomja a külső hangokat (mert ahol azt csinálják magasról tesznek arra, hogy mennyire rombolod a hallásodat), mert ordít, illetve igen erősen széthúzzák a dinamikát. Nekem először furcsa volt a Thomson MP3 lejátszóm hangereje, meg a hangzása, de aztán rájöttem, hogy nem a környezeti zajok elnyomása a cél, hanem háttérzene biztosítása úgy, hogy a környezetet ne zavarja.

A MP3 lejatszot nem teljes hangeron uzemeltetem, alig viszem a feles ertek fole (20 a max, nalam 10-12-n megy). A telo majdnem teljes hangeron produkalja magat igy. Nem hiszem, hogy tenyleg ekkora kulonbseg lenne. Kulonben a telo resze is teljesen halk, alig hallom, mit mondanak a tuloldalon, de ez mar mas problema, nem is ide tartozik.

Csak halkan mondom, hogy ha nem purcan ki az elem a mp3 lejatszoba elo se vettem volna e celra, amolyan failsafe megoldas volt.

Nem tudom. En elegge nem vagyok vajtfulu, a hallasom se 1000%-os, de azert a kesergo nepdal meg a rockopera kozott meg talan tudok kulonbseget tenni.

Egyebkent tenyleg nem ertem. A telo mellesleg nagyon jo eresztes, orulok neki, nem bantam meg, hogy megvettem. Nagyon szep fotokat keszit, a szoftver gyors, es kezreallo. Pontosan ezutan a profizmus utan nem vartam volna ekkora tragyadombot a nagyszoba kellos kozepen. A legelkeseritobb, hogy meg reflektorokkal meg is van vilagitva.

Egy W850i-t nyúzok már másfél éve, teljesen elégedett vagyok a szoftverével és a produkált hangminőséggel. A hozzá adott füles tisztán és dinamikusan szól, korrekt a mélyebb tartományon is.

_______________________
www.kermark.hu
BCE-GTK

Khmm.. talan nem volt vilagos. Ehhez _nem_ jart fules, csak egy jack-SE atalakito. Kreativitas rulz.
Ja, es az emlitett fules kiprobalt darab, pont azert jo a helyzet, mert nem lehet a fulesre fogni, ugyanis a mp3 lejatszobol ugyanezzel a fulessel hallottam ezerszer jobb minoseget mint a telobol.

Milyen impedanciájú fülhallgatód van, és milyenhez tervezték a telefont? Mivel kreáltad az mp3 fájlokat, milyen beállításokkal? Ugyanabból a PCM-jelfolyamból más-más kódolóval, illetve beállítással meghallgatás alapján igencsak eltérő minőségű tömörítvényeket sikerült már előállítani. Az említett füles lehet, hogy kipróbált darab, de lehet, hogy ez a jelforrás, illetve ennek a dinamika, illetve frekvenciakarakterisztikája nagyon nem illeszkedik hozzá.

3 napon belul szo nelkul vissza kell venniuk, meg nem keso lecserelni...
Vagy menj be valamelyik arabhoz, es probalj ki mas modelleket is, azok hogy szolnak.

/o\

Na akkor kezdjuk ezt most elolrol. Eloszor is, ertettem a celzast, de nem veszem fel, mert olyan a stilusom amilyen, en nem kritizallak teged. Pont.

"(Jópofi vagy: 500Ft fölött van négy elem? Veszek egy telót inkább...)"

Csak tudnam hogy en ezt hol irtam?? Na mindegy, FYI: a telo sokkal elobb megvolt, mint ahogy a mp3 lejatszoba lemerult volna az elem, pusztan eddig nem gondoltam a telo mp3 playerkent torteno alkalmazasara, mert nem volt ra szuksegem, most is csak kenyszermegoldas volt (nem tudom, biztos nem jutottal el addig a szovegbe). Mindezt azert nem irtam le, mert amugy semmi kozod hozza, de ha mar ennyire a stilusomon akarsz lovagolni, fontosnak tartottam ezt kiigazitani, hogy mas, erdekesebb teruletek fele vehesd az iranyt, peldaul hogy miert irok ekezet nelkul - magyar billentyuzettel. De elore szolok, az igen egyhangu tarsalgas lesz, mert en arra nem fogok reagalni.

Fiatal barátom!

A szövegBEN lehet, hogy nem jutottam odáig, hogy kiderüljön számomra az, hogy a telefont csak átmenetileg szeretnéd zenehallgatásra használni -- csak addig, ameddig lesz 500Ft-od egy csomag megfelelő elemet beszerezni. Az, hogy az igénytelen, a magyar nyelvet megcsúfoló neten lógó ifjak pongyolaságához van-e közöm, vagy nincs, nos, azt nem neked kellene megítélned: mondjuk azt, hogy sajnálom a nyelvünket, és kívánom neked, hogy veled szemben mindenki viselkedjen olyan igénytelenül, mint ahogy te viszonyulsz a nyelvünkhöz.

A stílus maga az ember: finoman céloztam arra, hogy ez itt nem az sms-ek, meg az irc-csatornák pillanatnak szóló megjegyzéseinek világa -- amit itt írsz, azt akár a főnököd, az ismerőseid, munkatársaid is olvashatják, és hidd el: a véleményüket erősen befolyásolja majd az, ha látják a nyelvi igénytelenségedet. Majd rájössz, de akkor -talán- késő lesz.

Nem kell bemutatni az emberek igenytelenseget es erdektelenseget, epp eleget tapasztaltam sajat magam is. Amennyire lehet, igyekszem elkerulni a tulroviditett formakat, nagy ritkan engedek meg magamnak egy 'vok' vagy egy 'sry'-t. Igyekszem nyelvileg is helyesen irni, ha megfigyelted volna (hogy az ekezet nelkuli iras annak szamit-e, azt ne itt beszeljuk ki). A mai IRC-s es egyeb kommunikacios vilagot elnezve en meg mindig kuloncnek szamitok a viszonylag tiszta irasommal.

Amugy meg azert tegyunk kulonbseget. Az, hogy en a maganeletben hogyan irok, meg hogy hivatali rendben hogyan az ket kulon vilag, es ezt bizonyara a fent nevezettek is erzekelik, hiszen napi szintu levelezesi kapcsolatban allok mindegyikukkel. Akik ismernek, azok tudjak, hogy milyen ember vagyok, es nem az iraskepem alapjan akarnak beskatulyazni. Gondolom eleg regota figyeled a stilusomat ahhoz, hogy tudd, hogy karomkodni is csak nagyon ritkan, es indokolt esetben szoktam nyilvanos forumon, es akkor is csak igen enyhe kifejezeseket engedek meg magamnak. Nekem csak erettsegim van, es nem diplomam, igy nincs ismeretem a nagyon magas szintu magyar nyelvhasznalatrol, en csak ilyen poriasan tudok irni, leven magam is csak egy por vagyok, talan ezt meg elnezed nekem.

Köszönöm, így sokkal árnyaltabb a kép, bár az éktelenségre, úgy gondolom, nem nagyon van magyarázat, azonban az tényleg erősen offtopic. Az, hogy többeknek nem tetszik, az viszont tény. Mutattam angol ismerősnek az "Euro english" című szösszenetet -- finoman szólva is borzasztónak, a nyelv megcsúfolásának tartották, mint ahogy én is annak tartom az ékezet nélküli írásmódot.

w200i-m van és semmi bajom a zene minőségével.

halkan jegyzem meg, szebben szól mint egy ipod nano

Sajnos meggebedt. Ezzel egyutt sem a sajat fulesevel, sem mas fulessel messze nem szolt olyan jol, mint a K300i. Halk volt a telefon resze is, meg a zenei resze is. Valamit nagyon eltoltak a SE-s fiuk.
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

Hangszín szabályzásnál válaszd a MegaBass-t, azzal megfelelő. Eredetileg Ezt a fülest adják hozzá. Az oldalsó hangerőszabályzóval nem tudom mi a problémád, menetközben jól lehet használni. A hangerő ezzel a fülessel, pedig jóval több mint elég és elég jó minőségű.

Probaltam MegaBass-sal, de az nekem nem jo, mert az enekes hangja teljesen elhalkul tole, es en alapvetoen nem techno-t hallgatok, hanem inkabb jazz/blues/könnyebb rock.

A narancssarga gombokat kiprobalom, de a cimkezes a telon felrevezeto, olyan, mintha szamlepteto gomb lenne, nem pedig mixed modu gomb. Most talaltam meg a hozzaadott fulest, de az nem biztos hogy jo nekem...

ilyenem van nekem is. ha csak siman (fules nelkul) hallgatom, jobb MegaBass-ra allitani. a hozzaadott fulessel, vagy centerre, stb-re kotve altalaban siman basszusra allitva hasznalom. nekem kifejezetten tetszik a hangja egyebkent.
a fulessel meg nem mertem csutkara tekerni a hangerot ;)

---
"... nem zsaru vagyok, hanem a rendorfonok."

gyari fulessel hasznald. masikkal szar.