Elektronikus számla, elektronikus aláírás howto

Fórumok

Hala,

Bocsánat, a jobb későn vagy soha elv alapján kissé késve dobtak be az alábbi témába, ahol segítséget kérek (nekem javarészt homályos témák):

-Ha elektronikus számla fogadására készen állnánk, akkor a számlákat miképpen tudom tárolni úgy, hogy szükség esetén biztosan oda tudjam adni az azt kérő szervezetnek:
a., helyi megoldásban mivel érdemes kezdenem? (elég címszavakban, majd kivesézem)
b., felhős / idegen megoldásban érdemes gondolkodnom? Milyen garanciák vannak arra, hogy a szolgáltatás pl. 5 évig is elérhetővé teszi a számlákat? Létezik olyan rendszer, amely tud kontírozni? Címszavakban elég, köszönöm. Ha van épp erre kihegyezett-kiszervezett szolgáltatás, az mivel tud többet, mint egy hosszú lejáratú random tárhely, ahová megfelelő szerkezetben mennek fel a számlák, majd azt egy saját programmal teszem kereshetővé / letölthetővé?

-Ha elektronikus számlát akarunk kibocsátani, akkor az előbbi tárolási kérdésen túl az elektronikus aláírásnak miképpen érdemes nekifutnom (azon kívül, hogy nagy lendülettel)? Az alábbiak érdekelnek elsősorban:
a., a cégünknél erre jogosultnak tervezett emberek (2-4 fő) miképpen tudnak egy közös céges aláírást használni?
b., ennek az aláírásnak milyen hw igénye van? (pl. Reiner olvasóra stb gondolok)
c., szükséges-e külsős szolgáltatást igénybe venni a számla készítéséhez (mint pl. számlázz stb), vagy házon belül meg tudjuk oldani?

Ui "a minek mennyi ára van?" nem érdekes kérdés, annyi amennyi. A legegyszerűbb ill. legésszerűbb megoldások érdekelnek, ez a prioritás.

Tényleg nagyon köszönöm. Nem akarom égetni senki idejét, csak iránytűt kérek alapvető infók mellett.

Hozzászólások

A második c)-re, hogy használhatsz saját számlázót, csak a nav-val le kell auditálni (vagy 3rd party-val?) és neked kell minden nav-os szarságot lekövetni (ne feledd, adatbeküldés meg minden lófasz van ma már), kérdés, hogy ezt a nyakadba akarod venni? nagyon cégek se veszik..

ez az auditalas baromsag, sose volt ilyen. bejelentesi kotelezettseg van, de az akkor is, ha veszel egy dobozos termeket. nyilvan bele kell fejleszteni egyreszt az xml exportot masreszt az online bekuldest api-n at, idonkent valtozo formatumban. szopas van vele de csak az en ugyfelkoromben tobb kis cegnel is hasznalnak erre sajat fejlesztest.

az e-szamla az mar nehez ugy, mert kell ra hiteles idobelyeg is amit hazon belul nem valoszinu hogy meg tudsz valositani, de pl a netlocknak van(volt?) ilyen szolgaltatasa, egyik ex-ugyfelem akik havi 30k szamlat gyartottak azt hasznaltak. kellett a szerveren futtatni valami progit, az intezte a netlockkal az alairast (pdf-eket mokolta meg). a legnagyobb szopas az volt, hogy kellett neki egy crl file is es annak eleg rovid volt az ervenyessege, cserebe a netlock szerver ahonnan azt frissiteni lehetett tobbet allt mint ment. szoval arar egy cron wget nem volt eleg, le kellett scriptelnem rendesen hogy addig probalja letolteni amig nem sikerul, es csak akkor cserelje le az elozot.

az e-szamla az mar nehez ugy, mert kell ra hiteles idobelyeg is

Én úgy tudom, hogy mióta küldeni kell a NAV-nak a számlát, azóta sem időbélyeg sem aláírás nem kell az e-számlára. Nem saját infó, a cég vezetése nézett utána akinek a számlázót csináltam. Tömeges e-számlát állítunk ki most már időbélyeg és aláírás nélkül, előtte a Microsec időbélyegzett és a tanúsítvány is tőlük volt.

„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)

A jelenlegi NAV álláspont szerint e-számlának az minősül, amit elektronikus úton fogadnak be. Tehát, elektronikus számlának minősül az is, ha egy, eredendően papír alapú számlát beszkennelsz, majd PDF formában adod át a vevőnek, és ő úgy fogadja be! Hasonlóképp, nem minősül e-számlának, ha a vevő a felhatalmazásod alapján kinyomtatja helyetted a PDF-et, és papír alapon fogadja be.

Az e-számla kötelező adattartalma ugyanaz, mint a papíralapú számláé. Sem időbélyeg, sem aláírás, sem géppel feldolgozható csatolmány (pl. XML) nem kell hozzá. DE!

Az e-számlát elektronikusan kell megőrizni és bemutatni, és ehhez garantálni kell az integritását. Ha a befogadó fél úgy nyilatkozik, hogy ezt ő megoldja, akkor lelke rajta, de én jobbnak látom a számlát egy bármilyen tanúsítvánnyal (akár sima fokozott biztonságúval, ami a sarki fűszeres nevére szól) aláírni. Az integritást ugyanis már ez is garantálja. Ekkor a befogadó félnek elég simán a fájlt (jól) megőriznie.

Hasonlóképp, mivel az aláírás meglétét semmi sem tiltja, én jobbnak látom mindent IS aláírni, akkor is, ha az adott számla később kinyomtatásra kerül, és papír alapon fogadják be.

Sem időbélyeg, sem aláírás, sem géppel feldolgozható csatolmány (pl. XML) nem kell hozzá

Azért ez így nem biztos, hogy igaz ;) https://nav.gov.hu/ado/afa/Az_elektronikus_szaml20200416

Ami óta van Online Számla beküldés, valóban van rá lehetőség, hogy a NAV-hoz elküldött XML-t tekintsd e-számlának. Feltéve, hogy az XML-ről készült hash-t is beküldöd és a számla nem magánszemélynek szól. A magánszemélyes számlánál a beküldött XML nem tartalmazza a vevő adatait (GDPR,...).

Ha e-számlát állítasz ki, akkor kell az aláírás. A fokozott aláírás még éppen megfelel, az időbélyeg valóban nem kell. DE! Itt válik ketté a dolog, egyrészt a kiállítás, másrészt az archiválás. Kiállítod a számlát, aláírod, minden ok. De mi történik az adattal, ha már nem érvényes az aláírás? Itt jön be az archiválás. Az egyik lehetőség, hogy időbélyeget is elhelyezel a számlán, a másik lehetőség a PDF-nél az LTV (Long-Term Validation). Ez kb azt jelenti, hogy az aláírást kibocsájtótól kérsz egy igazolást, hogy az aláírás pillanatában érvényes az aláírás (OCSP, CLR) és ezt a PDF-be elhelyezve írod alá a számlát, így évek múltán is igazolható, hogy az aláírás a használatakor érvényes volt.

Szerkesztve: 2025. 02. 19., sze – 21:43

azt kene megnezni van-e akkora szamla mennyiseg havonta, hogy megerje sajat infrat osszerakni es uzemeltetni hozza + szopni a folyamatos nav valtozas kovetessel fejlesztessel. ilyen havi sok tizezer szamla eseten mar megerheti.

amugy meg szamlazz.hu vagy billingo api-n keresztul es akkor ok inteznek mindent. nyilvan penzbe kerul, havi dij + eszamlanak + apinak is szokott lenni par ft-os dija is szamlankent, bar ez dijcsomag fuggo.  kicsiben biztos ez eri meg jobban, nagy forgalom eseten meg kell veluk egyenileg alkudozni...

> Milyen garanciák vannak arra, hogy a szolgáltatás pl. 5 évig is elérhetővé teszi a számlákat?

gondolom semmilyen, de senki sem akadalyoz hogy te is archivald valahova havonta vagy evente. mondjuk ha egy szamlazz.hu bedolne az vicces lenne mert a fel orszag azzal szamlazik, es nem hiszem hogy mindenkinek van mentese :)

> Létezik olyan rendszer, amely tud kontírozni?

az pontosan mi is? nem vagyok konyvelo. de amugy nav onlineszamlan latni lehet minden kimeno es bejovo szamlat, api-n is elerheto, igy az adatok ott vannak, innen mar csak be kell kotni a konyvelo programba (a jobbak tudjak ezt mar kezelni).

A számla kiallitas után a szamla és adatai ket irányba mennek:

  1. NAV fele adatszolgáltatás
  2. belső céges főkönyvi rendszer felé mint kontírozás és egyéb analitikus nyilvántartás 

A NAV-s részre fent választ kaptál.

A 2) pont pedig attól függ, hogy az adott cég könyvviteli rendszerébe hogyan lehet/kell adatokat küldeni. Nagyobb cégek akik maguknak állítják ki a számlát azok egy menetben el is küldik a főkönyvnek ( kontirozzak ). Persze itt felmerül pár kérdés a sztornó v. előleg számla esetén: teljesítés időpontja, deviza árfolyam, ELÁBÉ lekezelése ( ezekre figyelni kell főleg ha előző bevallási időszakot érint ).