Az alábbiakban megosztok egy pofonegyszerű módszert arra, hogy hogyan kell felismerni az agymosott TROLLokat. Eddigi tapasztalataim alapján a módszer pontossága 100%.
1) tegyünk fel egy egyszerű kérdést, amire racionális válasz adható ugyan, de az kivezet a célszemély buborékjából
2) amennyiben a válaszposztra egyaránt érvényes a következő két megállapítás:
. 2a) a feltett kérdésre nem próbál meg válaszolni, hanem úgy csinál, mintha nem is lett volna kérdés
. 2b) helyette a kérdező személyét próbálja (általában személyeskedéssel megspékelve) támadni
akkor biztosak lehetünk benne, hogy a másik fél egy agymosott TROLL. Fontos azonban, hogy mindkét feltételnek egyaránt teljesülnie kell a legelső posztjára, amit a kérdést tartalmazó posztra adott.
A módszer hátterében az áll, hogy egy agymosott ember képtelen az önálló, racionális gondolkodásra, hisz csak az agymosás által beplántált dolgokat képes szajkózni, ezért mindig, de mindig belesétál ebbe a csapdába.
Kíváncsi vagyok, más HUP társaknak is feltűnt-e ez a fajta konzekvens viselkedésminta, illetve akad-e esetleg olyan, aki alkalmazta is már (nem hiszem, hogy én találtam volna fel a spanyolviaszt, túl triviális a módszer :-D ).
Hozzászólások
Hehe. Igen.
"Sose a gép a hülye."
En nem, nem igazan szeretem az ilyen beskatulyazasokat.
De rendben, raharapok a csalira. Mi a sertodes targya? :)
Félreértetted, nincs semmiféle sértődés. (Ha lett volna, belinkeltem volna a kérdéses posztokat, de mint látod, direkt nem nevesítettem senkit.)
Azért nyitottam ezt a topikot, hogy a jövőben tudjak rá hivatkozni.
Ennek alapján a banda 99%-a troll. :-D
szerintem tanits be egy AI modelt erre
Sokkal jobb, néhány tudós már arra képezte ki az MI-t, hogy tartósan megszüntessék vele az agymosás hatását. Eddigi tesztek alapján működik, mert már a mostani MI is intelligensebb, mint az agymosottak többsége :-D
No meg ott van a publikusan elérhető debunkbot is, ha valakinek igénye lenne rá, hogy egy gép mondja meg helyette,
hogyan mozdul benne a lélekmi is a valóság.ps: érdekesség, mindkettő ugyanezzel a keresztkérdés módszerrel operál, bár fordított a felállás, az agymosottnak kell kérdeznie, és a gép erre nem próbál meg terelni sem sértegetni, hanem tényleg választ ad neki.
Kiprobaltam, hat ez hatalmas. :D
Mivel nem vagyok nagy konteos, ezert amikor kerdezte, hogy mi a konteom, megirtam neki, hogy szerintem Bident kenyszerrel mondattak le, es meghamisitottak a hanguzenetet, amit eloszor posztolt - de csak mert ezt hallottam utoljara. Az eredmeny:
Most akkor ha jol ertem, a bot szerint Bident megpuccsoltak? Vagy en maradtam le valamirol?
szerk:
m'kay
Nem. A közzétett nyilatkozatok szerint Bidé megbetegedett (konkrétan covidos lett) lett ezért karanténba zárkózott : a tanácsadóival.. ..ami alatt ezek a legközelebbi tanácsadók meggyőzték, hogy lépjen vissza. Ahogy a visszalépést bejelentette meggyógyult és ismét a kamerák elé került.
Aki nem egy szatyorban él a szienen-el és a telexel, annak ez bot nélküli is nyilvánvaló. Még a kertben is eltévedt a videok szerint, szerinted volt bármiben döntési joga?
Csak a valóságból maradtál le, bevetted a kék pirulát és nézed az msm-et, akik elmondják, miről mit gondolj.
vs.
Nekem is van egy konteóm: annyira jól halad a globális elhülyülés, hogy már a hablatyolószoftver is okosnak számít hozzánk képest.
Lehet régebben is így volt, csak nem tűnt fel, de neked újabban rohadt jó és velős beszólásaid vannak! +1
Szerintem nehezebb, de nyílt kérdésekkel is rövid úton önellentmondáshoz jut az aki nem hajlandó gondolkodni, mérlegelni csak trollkodik. (buborékon belül sem következetes)
Igen, a legalja buborékok, mint a Rogán-propaganda vagy a Trump konteós univerzum például, tele van önellentmondásokkal, így buborékon belül is lehetséges összezavarni egyeseket. A legszánalmasabb TROLL még ebbe a csapdába is simán képes belesétálni. Tudnék jópár példát hozni a HUPról, de nem fogok.
Legyen elég annyi, hogy ez már egy alusipkás Laposföld-hívő értelmi színvonala.
Nem. Az összes buborék szükségszerűen ilyen; pont jellegéből adódóan, mivel nem tartalmaz következetes választ minden kérdésre.
Tévedés. Vannak ártalmatlan buborékok (pl. UFÓ hívők), és vannak a nemzetbiztonságra és ország jövőjére nézve nagyon is veszélyes buborékok (pl. Fidesz jól kormányoz, az oroszok nem agresszorok, a magyar gazdaság nincs csődben, nem hazaárulás, amit Orbán Balázs mondott stb.)
Kormányozhatna a fajtád is. Csak hát ahhoz a rendszerváltás óta pártot kellett volna szervezni és életben tartani. Az meg ugye munka lett volna, ami számotokra büdös. Tehát abban a realitásban, ahol a nagy pofájú fajtád pártot sem szervez, ott a "Fidesz jól kormányoz".
"Az oroszok nem agresszorok", ellenben az agresszorok között vannak oroszok is. Meg ukránok, amerikaiak, izraeliek, és sokféle más népség.
Szerintem sok ország lakói elcserélnék a saját országuk csődjét erre.
Annyi biztos, hogy az évtizedes demokrácia-ellenes viselkedésetek inkább hazaárulás, mint egy kormányzati idióta elbaszott mondatai.
:)
Kevered a szezont a faszoddal.
Az "UFO hívők" nem "ártalmatlan" "buborékok", hanem a nemzetbiztonságra potenciálisan veszélyes gondolkodók. Amellett a másik fele meg pont a nemzetbiztonságiak elterelő konteóit hangoztatja, azaz hasznos idióták.
De nem baj. Hozzászoktunk már ahhoz, hogy fogalmad sincs arról, hogy mit hadoválsz össze-vissza.
Ne szerkesztgesd tovább ezt a marhaságot.
:)
De.
Szerk:
látom a tényekkel nem tudsz vitatkozni, csak trollkodni tudsz...
Valóban nem. Görgey is azért tette le a fegyvert, mert nem volt kedve értelmetlenül feláldozni magyar fiatalok 10 ezreit. De te nyugodtan mehetsz jelentkezni a frontra az oroszok ellen.
Ja hogy te inkább bujkálnál?
Szerintem meg LMBTQ vagy hiszen van a nevedben B betu es ezert biztosan fideszes is.
Magyar Peti for prezident.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
Renart, Willy, no és az örök klasszikus: Jaku!
hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]
hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]
Nálad nagyobb troll kevés van itt.
In action:
https://hup.hu/node/186282
Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @
Beszart a troll detektor, annyira sugárzol!
Csak két kérdés:
Ezen a topikon végig hajtottad-e a trolldetektorodat? https://hup.hu/node/186321
Ha igen, ki a troll?
TROLL(!O1G)?HAZUDSZ:O1G