Éjjeli gondolat - Együttérzés

Ez akár még egy zenekar név + szám cím is lehetne, de...

...Charlie Veitch-et nézvén az jutott eszembe, hogy nem azért nem éreznek együtt az emberek annyira a messze történt katasztrófák áldozataival, mert nem érdekli őket senki, aki nem a közvetlen közelében él...

---

...hanem azért (is), mert távoli információt nehéz ellenőrizni.

Nehéz volt 100 éve, 500, meg 1000 éve is.

Ma is nagyon nehéz, mert az igazságot elnyomja a propaganda, meg az irányított média. A kattintásvadászokról nem is beszélve.

---

Viszont az ember olyan dolog miatt nehezen kesereg, amit nem tud leellenőrizni. Sokan, pl. akiknek az egyik hozzátartozójuk hirtelen eltűnt, utolsó pillanatig tartják magukban a reményt, hogy "hátha nem a legrosszabb". "Amíg nem tudom biztosan, addig nem történt meg". Nem hiszik el a legrosszabb lehetőséget, amíg le nem ellenőrizték maguk is.

---

Szóval az "emberek nem törődnek egymással, csak a sajátjukkal", nem teljesen állja meg a helyét.

Igen, ez az egyik fele.

De a másik fele, az az információ hitelességéről szól.

---

Az az információ, amit nem tudok leellenőrizni, az akármi is lehet. Minél messzebb van tőlem az információ forrása, annál nehezebb saját magamnak, vagy az általam megbízottaknak megbizonyosodnia róla ("messziről jött ember azt mond, amit akar"). Szóval szkeptikus vagyok bármivel kapcsolatban, ami tőlem távol történt, hiszen csak közvetítőkön keresztül ismerem a történetet.

Ami a közösségben történik, azt a közösség el tudja dönteni, hogy igaz-e, vagy se. Mert közel van, az ember közeli ismerősei élték át, és nem sok kézen keresztül érkezett az információ. Azaz, a forrás leellenőrizhető, akár számomra is.

---

Ami távol történt, valami idegen tudósít róla, az meg bármi lehet.

---

Ez így volt 1000 éve. Ez így volt 500 éve. Ez így volt 100 éve is.

És ez így van ma is.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 06. 12., sze – 02:55

Charlie Veitch epizód, amit éppen néztem (a pontos timestamppel, ami a blogbejegyzést ihlette):

https://www.youtube.com/watch?v=3vTH7LPReFA&t=331s

Kérlek, ne a videó témájára triggerelődjetek (ravaszoljatok? elsütőbillentyűjetek?), hanem arra, hogy mennyire lehet megbízni a messziről jött információban.

Amúgy gondolom ez nem új gondolat, de szeretem a saját gondolataimat kigondolni :)

Örökség: Wass Albert: Záróvers

szinpadon egy szépségkirálynő és egy világbajnok kajakozó :)  (én meg ott voltam a közönség soraiban :-DD)

De nincs így egyáltalán, nem közömbösek az emberek az áldozatokkal - ellenkezőleg! Hiába van messze, értesülünk róla a technikai vívmányok által. Még annak ellenére sem vagyunk közömbösek, h ilyen módon a világ minden baja a nyakunkba szakad.  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Hiába van messze, értesülünk róla a technikai vívmányok által.

Épp ez az. Az nagyon közvetett információ; hacsak nem az egyik megbízható barátod volt ott személyesen, és tudósít róla. Oké, te meggyőződtél róla, hogy ez igaz, mert bízol a barátodban, mert miért ne?

Elmondod/megmutatod nekem. Én már 2 lépcsőre vagyok a történéstől, és benned is meg kell bíznom (persze, megbízom, de na...), meg a barátodban is (hát, őt már nem ismerem, de a te barátod, csak jó ember lehet, na...), meg az ő interpretációjában is.

Elmondom/megmutatom az egyik barátomnak. Ő azt mondja, hogy: "Benned megbízom. A barátodban nagyjából megbízom, mert te bízol benne. A barátod barátjában már kevésbé bízom, mert fogalmam sincs, hogy ki ő. Milyen ember. Mi a háttere. Mi a szándéka".

Ebből következik, hogy a távolság, és szociális távolság nem csak apátiát szül; illetve az apátia forrása nem az érzéketlenség, hanem a bizalmatlanság.

Remélem sikeresen fejeztem ki magam annyira, hogy átadjam, hogy mire gondolok.

Hát értem persze, de ez nem a katasztrófák sajátja. Amerika létezik egyáltalán?  Állítólag igen, bár én még sosm láttam. :-D Szóval lehet mégsem. 
Az is lehet még, h bár értesülünk a dologról, de részletekről már nem. Míg közelben történt dolgok további részleteit ismerjük meg, konkrétan kapcsolatunk lehet valamely részlettel stb. De mindezek ellenére azért valahogy -egyre nehezebben- kiszürhető a médiából h mi igaz és mi nem.  És sztem nagyon is hatással vannak ránk a távol történt tragédiák, katasztrófák is. Gondolj a tsunamira! Csernobilra, 9/11 re - de akár most is ukrajnára, Gazara. Annyi szenvedés van a világon h szinte képtelenség elviselni. 
 

Az ember nagyon empatikus teremtmény. Ez a baj is vele, hogy beleérzi magát más gondjába-bajába, szinte a sajátjává teszi azt. Elképzeli h vele történne, akkor mit tenne, h érezne stb - erre bőven rájátszanak a manipulátorok. lásd pl. filmipar -művészet ilyesmikkel operál. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

... -egyre nehezebben- kiszürhető a médiából h mi igaz és mi nem.

Ez az egyik, amiért sokszor apatikus, szkeptikus vagyok...

Annyi szenvedés van a világon h szinte képtelenség elviselni. 

Ez a másik, ami apátiát szül. Az ember környezetében épp elég szenvedés van, épp elég azokat elviselni. Nem kell még a világ terheit is magunkra venni (tizenévesen, naívan azért én se így gondolkodtam 🙂).

Az ember nagyon empatikus teremtmény

Ugyan valamennyire az vagyok, de sokszor nehezen élem bele magamat az ilyen helyzetekbe. Mondjuk ahogy öregszem, egyre inkább.

...erre bőven rájátszanak a manipulátorok. lásd pl. filmipar -művészet ilyesmikkel operál. 

Jogos. Mindig is utáltam az olyan filmeket, amikben nagy, grandiózus zene megy, miközben ez és az történik. Már tiniként is úgy voltam vele, hogy "menjél a fenébe az érzelmeim manipulásával; majd azt én eldöntöm, hogy mit akarok érezni, ne akarj belekényszeríteni semmibe".

Persze, van amikor ez jól sül el, és akaratlanul is büszke USA patrióta leszek egy jól sikerült jelenet után :) (helló, minőségi propaganda!!)

...illetve az apátia forrása nem az érzéketlenség, hanem a bizalmatlanság.

Ez amúgy a mindennapokra is igaz ("hangosan" gondolkodom, szóval nem feltétlenül igaz, de tegyük fel):

Például: ha egy hajléktalan kéreget, és úgy látszik, hogy nyilvánvalóan segítésre lenne szüksége... szerintem (hangosan gondolkodás) az emberek nem azért lépnek át rajta nagy többségben, mert érzéketlenek.

Hanem azért, mert nem tudják leellenőrizni az információt, miszerint:

  • tényleg segítségre van szüksége? Biztos, hogy nem csak ki akar használni azzal, hogy megjátssza?
  • tényleg segítségre van szüksége? Biztos, hogy nem egy kolduló-maffia tagja, és ha pénzt adok neki, akkor az alvilágot támogatom?
  • tényleg segítségre van szüksége? Biztos, hogy nem érdemelte meg a sorsát? Biztos, hogy nem egy házastárs-verő, alkoholista, elviselhetetlen alak, aki csakis csak magának köszönheti, hogy ide jutott?
  • Ha a fenti igaz, biztos, hogy megbánta, vagy titkon még mindig ugyanolyan semmirekellő, aki csak az érzelmeimmel játszik?

(A fentit kérlek ne vegyétek hajléktalan ellenesnek. Csak egy példa. Ha tudjátok (a topic szellemében: "tudjátok"), hogy egy hajléktalan amúgy jó ember, akkor támogassátok valahogy őt. Én is úgy teszek azokkal, akiket ismerek).

Szóval a fenti "érzéketlenséget" is meg lehet magyarázni azzal, hogy a másik története ismeretlen számomra. Nem azért nem érzek együtt vele, mert nem a "mi kutyánk kölyke", hanem azért, mert nem tudom leellenőrizni azt, hogy milyen ember, hogy miért jutott oda, ahova jutott.

A közvetlen környezetemben ez nem kérdés, mert mindenki ismer mindenkit. Viszont a random hajléktalan? Fogalmam sincs ki ő, és miért van ott, ahol.

Vagyis az apátia forrása az a (leellenőrizhető, megbízható forrásból származó) információ hiány, nem az érzéketlenség.

Hasonló szitu Afrikában: Itchy Boots egy nő aki egyedül motorral járja a világot és állandóan bajba keveredik és valakinek mindig meg kell mentenie. Most Afrikában volt és elesett a motorral a dzsungel közepén eltörte a kulccsontját. Még az eső is eleredt, ha már esőerdő...két órát feküdt a motor mellett mig végre jött valaki arra. Persze, h megálltak és nem hagyták ott. Valami 6 óra autóútra volt legközelebbi kórház. Elvitték oda. Pedig nem arra mentek volna. +12 óra autózás a megmentőnek. Aki másnap még meg is látogatta a kórházban. Talán az túlzás, h ez elképzelhetetlen Európában, de azért erőssen nem jellemző - ami jól mutatja züllést akár az afrikaiakhoz képest is. 

Másfelöl, azért elég gáz, h nő létére egyedül nekivág az ismeretlen vadonnak miközben arra apellál, hagyha valami baj lenne, akkor remélhetően lesz aki megmenti. Ez kicsit azért visszaélés az emberek segítségével. Miért nem mennek többen, hogyha valakit baj ér akkor a társai tudnának segíteni? Az még is korrektebb lenne. Vagy maradjon otthon és üljön seggén nyugiban, biztonságban! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerintem teljesen jogosan közömbös az ember a távoli szörnyűségekkel szemben. Ez egy jogos védekezési mechanizmus azért mert arra születtünk, hogy együttérezzünk törzsi körülmények között a törzstagokkal, tehát képesek vagyunk az együttérzésre. De a "törzsben" nem tud annyi szörnyűség történni, mint a világban. Ha akarjuk minden napra kapunk annyi szörnyűséget, hogy akár egyfolytában gyászolhatunk és szomorkodhatunk. Nem lehet mindennel együttérezni, mert nincsen annyi lelkierőnk. Ráadásul az is teljesen normális, hogy a sajátjainkért aggódunk, az idegenekért meg nem. Valójában teljesen természetellenes idegeneket sajnálni meg ilyenek, nem mindegy az nekünk? Amiért érdekelnek a távoli idegenek, az sokkal inkább az, hogy az a dolog velem vagy az enyémeimmel is megtörténhet! Na, ez az aspektusa az, amiért mégis rossz hallani a távoli szörnyűségekről. És már csak emiatt is jobb kímélni magunkat és lehetőleg kevés ilyen hírt hallgatni. Főleg azt amiből nem lehet tanulni teljesen felesleges meghallgatni is, együttérezni a föld másik felén élő emberek fájdalmával pedig pláne a legfeleslegesebb dolog a világon. És káros is. Ha a rosszkedvet feleslegesen bevisszük a hétköznapjainkba azzal a környezetünket mérgezzük, pont azokat akikért felelősek vagyunk. Ezért a lehető leghelyesebb dolog a világon leszarni a távoli problémákat.