"Jogszerű adathalásznak nevezni Datadat-ot"

Fórumok

Akkor legyen egy kis szakmai téma is: adathalászat

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Bajnai Gordon volt miniszterelnök kisebbségi tulajdonában lévő Datadat Csoport adathalász tevékenységet végez.

[...]

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes index.hu által megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta.

Ez azt jelenti, hogy a felperesek által sérelmezett, és az elsőfokú bíróság által jogsértőnek talált öt közlés kapcsán három esetében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a jogsértés megállapítását. Ez a három közlés összefoglalóan:

  • adathalász tevékenységet végeznek,
  • álprofilokkal dolgoznak,
  • bérkommentelőkkel segíthetik az ellenzék kampányát.

Két közlés esetében állapítottak meg jogsértést:

  • az egymillió választópolgárnak kiküldött sms-ügyében,
  • illegális adatbázist épített.

[...]

Az ítélet indoklásából kiderül, hogy Bajnai Gordon elsőrendű felperes kisebbségi tulajdonosa, míg Ficsor Ádám másodrendű felperes létrehozója és vezetője a Datadat Csoportnak, amelynek tagjaiként a harmadrendű és negyedrendű felperesek (a Datadat cégei) „különféle informatikai adatgyűjtési, elemzési szolgáltatást nyújtanak részben Magyarországon, esetenként politikusok megrendelésére is”.

 

Link: https://index.hu/belfold/2024/02/21/bajnai-gordon-ficsor-adam-datadat-f…

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 02. 23., p – 09:28

bérkommentelőkkel segíthetik az ellenzék kampányát

Rácsodálkoztam. Ilyen tényleg lehet? :D Azt hittem, hogy ez egy kitaláció ;)

trey @ gépház

Azt kell mondjam, hogy szerintem elolvasta, és jelen esetben Te értetted félre.

Az eredeti per arra irányult (Datadat a felperes), hogy az Index valótlanságokat állított. Ebben utasították el a jogsártés megállapítását, tehát nem a felperesnek van igaza, az Index nem írt hazugságot.

A maradék két pontban találták úgy, hogy az Index valótlant írt.

Mindketten rosszul ertitek, az pont azt jelenti, hogy abban a 3 esetben a FELperesnerk, vagyis Gordonek akiknek igazat adott, vagyis azt a harmat ejtettek ellenben a itelotablaval. Itt meg az index fizetni fog. Tippem szerint jopar milliot.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

ROTFL :D

„Az ítélet alapján a Szigetvári Viktor és Bajnai Gordon által részben tulajdonolt cégnek tűrnie kell azt a következtetést, hogy a 2022. évi ellenzéki kampány során adathalász tevékenységet végeztek, a kampányt álprofilok üzemeltetésével és bérkommentelők segítségével támogatták.”

Ezzel a résszel kellene vitatkozni, ugyanis ez az alapja a topik tárgyának ^

trey @ gépház

A történethez tartozik, hogy a médiának ma körbeküldött közleményében Szigetvári Viktor, a DatAdat ügyvezető igazgatója jelentős tények elhallgatásával, jogsértő módon, hamis színben tüntette fel a jogerős ítéletet.

A közlemény tudatosan elhallgatja az ítélet azon megállapításait, miszerint a felpereseknek tűrni kell azt a következtetést, hogy cégcsoportjuk adathalász tevékenységet végez, és álprofilokkal és bérkommentelőkkel segíthették az ellenzék kampányát.

- írja a Magyar Nemzet.

trey @ gépház

Szerkesztve: 2024. 02. 23., p – 16:38

Benyomhatnád FLAME-be meg elé bigyeszthetnéd a [POL] taget is.

Mindig tudtam, hogy a Kubatov lista az közvélemény kutatásnak álcázott adathalászati eredmény.

Ha már "szakmai téma" ...

Az ítélőtábla többek között azt is vizsgálta, hogy az átlagolvasó milyen jelentéstartalommal ruházza fel az adathalász kifejezést. Az értékelés elvégzéséhez sem magán-, sem kirendelt szakértő alkalmazása nem volt szükséges. A köznapi értelmezés vizsgálata alapján nem annak van jelentősége, hogy az informatika világában mi ennek a tevékenységnek a szabatos, precíz meghatározása, s azt szakemberek, hogyan különböztetik meg az úgynevezett adatbányászattól.

A bíróság szerint az adathalászat a jelenkor internethasználatával összefüggő tevékenység, amelyet az informatikai ismeretekkel átlagos szinten rendelkezők úgy értelmeznek, hogy az azt végző személy nagy számú adathoz jut hozzá, függetlenül attól, hogy az információk megismeréséhez az érintett hozzájárult, vagy sem.

Ez szerintem így elég érdekes. Van erre egy szerintem elég jó szó: adatgyűjtés. Az adathalász kifejezésről szerintem általánosan elterjedt felfogás, hogy valamiféle negatív konnotáció tartozik hozzá, azaz, hogy például nem járultak hozzá az adatgyűjtéshez, vagy erről nem megfelelően lettek tájékoztatva.

Kellet már valami jó hír is, mert a pedofiltámogató kegyelem, a köztársaság(nélküli) államelnök, EP listavezető lemondása körüli botrányok idején kell valami a nyájnak, hogy mégis úgy érezze nála van az erkölcsi felsőbbrendűség.

izé

Az adathalászat/soc. eng./spam téma erősen kapcsolódik az IT szakmához 🤷‍♂️ Napi szinten küzdünk ellene.

Például ma jött valami balfasztól egy olyan levél, miszerint xy dolgozó mostantól a fizetését más számlára kéri.

Nem értesz egyet? Az egyet nem értésednek van (á, dehogy) politikai töltete?

Simán lehet, hogy mostantól van olyan cég, amelyik a Dataadat összes tevékenységét blacklist-re kívánja tenni. Hiszen egy adathalász cégről van szó. Én nem kárhoztatnék senkit emiatt :D

BTW: az is érinthet minket esetleg személyesen, ha a HUP-on álprofilból operáló, fizetett bérkommentelők vannak jelen a Datadat megbízásából. 🙄

trey @ gépház

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes azzal sértette meg az I. és II. rendű felperesek jóhírnevét, hogy valótlanul állította a www.index.hu oldalan

1) a 2022. március 31. napján „Kiderült honnan jöhettek a rejtélyes ellenzéki smsüzenetek” címmel megjelent írásában, hogy az általuk részben tulajdonolt cégcsoport egymillió választópolgárnak kiküldött SMS-hez adatbázist épített, továbbá az SMSekhez szükséges hatalmas adatbázist az általuk részben tulajdonolt cég biztosította;

2) a 2022. április 1. napján „Eljárás indult az ellenzéki sms-kampány ügyében” címmel megjelent cikkében, hogy az általuk részben tulajdonolt cégcsoportnak köze lenne a nagy felháborodást kiváltó SMS kampányhoz és illegális adatbázist épített ki, továbbá, hogy ezen cégcsoport osztrák leányvállalata hajtotta azt végre;

3) a 2022. április 15. napján a „Vizsgálat indult a kampányban küldött kéretlen sms-ek miatt” címmel megjelent írásában, hogy az általuk részben tulajdonolt cégcsoport állt az SMS kampány hátterében, amelynek során egymillió választópolgár kapott sms-t. Továbbá azt állapítja meg, hogy az alperes azzal sértette meg a III. rendű felperes jóhírnevét, hogy valótlanul állította az www.index.hu oldalan

4) a 2022. március 31. napján „Kiderült honnan jöhettek a rejtélyes ellenzéki smsüzenetek” címmel megjelent írásában, hogy a Datadat cégcsoport az egymillió választópolgárnak kiküldött SMS-hez adatbázist épített;

5) a 2022. április 1. napján „Eljárás indult az ellenzéki sms-kampány ügyében” címmel megjelent cikkében, hogy a Datadat cégcsoport tagjaként köze van a nagy felháborodást kiváltó SMS kampányhoz valamint, hogy illegális adatbázis építésében vett részt;

6) a 2022. április 15. napján a „Vizsgálat indult a kampányban küldött kéretlen sms-ek miatt” címmel megjelent írásában, hogy a Datadat cégcsoport állt az SMS kampány hátterében, amelynek során egymillió választópolgár kapott sms-t. Továbbá azt állapítja meg, hogy az alperes azzal sértette meg a IV. rendű felperes jóhírnevét, hogy valótlanul állította az www. index.hu oldalan

7) a 2022. március 31. napján „Kiderült honnan jöhettek a rejtélyes ellenzéki smsüzenetek” címmel megjelent írásában, hogy a Datadat cégcsoport az egymillió választópolgárnak kiküldött SMS-hez adatbázist épített;

8) a 2022. április 1. napján „Eljárás indult az ellenzéki sms-kampány ügyében” címmel megjelent cikkében, hogy köze van a nagy felháborodást kiváltó SMS kampányhoz, valamint, hogy illegális adatbázis építésében vett részt;

9) a 2022. április 15. napján a „Vizsgálat indult a kampányban küldött kéretlen sms-ek miatt” címmel megjelent írásában, hogy a Datadat cégcsoport állt az SMS kampány hátterében, amelynek során egymillió választópolgár kapott sms-t.

Ezt meghaladóan a felperesek keresetét a jogsértések megtörténtének bírósági megállapítására vonatkozóan elutasítja.
A jogsértő közléseket tartalmazó írások eltávolítására vonatkozó rendelkezést mellőzi és az alperest arra kötelezi, hogy a jogsértőként megállapított közléseket törölje a fenti írásaiból.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A felperesek tehát 80%-ban győztek a perben és az Indexnek 4 millió sérelemdíjat kell fizetni Bajnaiék számára.

izé

Feltételezem, hogy az előre ki van számolva, hogy az évek múlva várható kártérítés összege eltörpül ahhoz a nyereséghez képest, mekkora előnyt hoz adott helyzetben a másik pillanatnyi lejáratása.

Mert ugye hiába a pénzbeli kártérítés és a helyreigazítás 2 évvel később, azt nem lehet kitörölni a fejekből visszamenőleg, hogy aki olvasott erről 2022 áprilisában, azt jegyezte meg, hogy illegális volt az egész.

Az csak a dolog pikantériája, hogy pont egy olyanon találtak (valamennyi) fogást, aki a másik oldal módszereivel élt, nem olyanon, akit csak simán le akartak járatni valamiért.

Annyit tennek hozza, hogy a pernyertesseg/vesztesseg aranyaban allja a ket fel a perkoltseget (ha 100%-ban nyersz, mindent a masik fizet, ha csak 80%-ban, akkor 20%-ot te allsz). Szoval annyibol van jelentosege, hogy a vegen kinek mennyit kell fizetnie.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Pontosan. Annyit viszont én tennék hozzá, hogy mivel az index is közpénztemető lett a rájuk terhet perköltségeket is a mi adónkból fizetik, szóval nekik édesmindegy nyernek-e vagy veszítenek. Majd egyszer azemberek is megértik ezt (nem, nem fogják, mert a józan ész már régen eltűnt, érdeklődés hiányában). :)

izé

Vagyis a bíróság nincs tisztában az adathalászat szó tényleges tartalmával. Jelenleg az adathalászat == phishing, az adatgyűjtés viszont nem az.

Mondjuk szerintem nem pont erre a tételre kellene kihegyezni a témát és a topikot, mikor a kormánypárt tizen éve folytatja ezt a gyakolratot, annyi különbséggel, hogy ott van, aki a saját nevével bérkommentel, meg van aki álnéven (is).

Persze most jöhet az, hogy no akkor linkeljek róla bírósági határozatot. Nem tudok. De ilyen talán nincs is, belátható időn belül nem is lesz, és ez talán nem is annyira meglepő.

Ellenben mikor csak FB-on, csak az én ismeretségi körömben 50-100 posztot látok betűre ugyan azzal a kommentárral, akkor azért joggal feltételezhetem, hogy annyi ember nem pont ugyan azt találta mondani betűre pontosan az adott témáról.

Hát, a baloldal pechjére az van, hogy korrekt/erkölcsös módszerekkel nem tudnak semmit tenni, elérni ebben a romlott rendszerben (ráadásul ennek létrejötte is közvetetten nekik "köszönhető"...), Ha meg ugyan azokhoz az eszközökhöz nyúlnak, ugyan olyanokká vál(hat)nak, de legalábbis azonnal megkapják, hogy "semmivel sem jobbak" - ami ilyen formán igaz is.

Erre a témakörre mondta egy okosabb közgazdász, hogy az ellopott, kijátszott, hűtlen kezelés által magánosított állami vagyon jogállami eszközökkel valószínűleg nem szerezhető vissza, viszont ha ezen okból "felfüggesztik" a jogállamiság betartását ezen ügyekben, akkor végül is ugyan azt a rosszat csinálják majd, csak más "ügy érdekében", más magyarázattal...

Sajnos a politikusok oldaltól függetlenül mára teljesen hitelüket vesztették (szerintem; a gondolkodó réteg szemében), mostanra mindnél a cél szentesítette az eszközt, a néhány kivétel meg a járulékos veszteség.

Én szőrözök? Nem. Messze nem annyira mint amikor körbehisztizted a hupot, amikor - szintén egy cikk alapján - azt írták, hogy feltörték az xyz (fene tudja, melyik) oldalt, pedig csak egy felhasználó jelszavát szerezték meg és így jogosulatlan hozzáférést szereztek.

Olyasmi mint Megafon, akiknél bemondásra megy, hogy ők biza nem közpénzből, és csak tök véletlen, hogy pont azt mondják, mint a hivatalos propaganda. A bérkommentelő is ilyesmi, teljesen véletlenül ugyanaz a véleménye mint annak, aki fizeti. Sokan vannak, akik az anyagi biztonságuk miatt gyakorolják a duplagondolt.

Te ingyen nem veszel tudomást például az olyan anomáliákról mint a Megafon, vagy jár érte valami?

Nincs smiley, tényleg érdekel a válaszod, amennyiben az nem terelés. Ha terelést fog érzékelni a radarom, például, hogy hogy hát én is terelek mert te csak bér kommentelőkre kérdeztél és nem érdekelnek a bér tollnokok) akkor azt úgy veszem, hogy nem hülye vagy, hanem csupán gazdaságilag előnyös számodra hülyének mutatni magad.

Ne érts félre, nincs bajom azzal, ha fizetést kapsz, vagy előnyösebb helyzetbe kerülsz a vállalt álláspontoddal, rengetegen élnek ebből, ettől nem leszel kevesebb a szememben. Az élet kemény, és ha céged van, vagy bármi módon felelős vagy másokért, teszem azt családod van, akkor nem feltétlenül engedheti meg magának az ember, hogy azt tegye amit akar, hanem csupán azt teheti, amit engednek neki. Ez mindig is így volt.

Soha nem fizetett nekem senki semmilyen formában semmilyen véleménynyilvánításomért.

Én ingyen igazítom helyre a HUP-on a bérkommentelőnek látszókat.

Eleve, így indult a HUP-on a belefolyásom a közéleti kérdésekbe.

Hazug, potenciális bérkommentelők kiigazításával.

trey @ gépház

Először és is azt hittem, hogy viccelődsz, de rá kellett jönnöm, nem, te komolyan írod, amit. Ellenben de, pont abban a pozícióban vagyok, hogy humorizáljak, ha ezt tartom megfelelőnek - te pedig nem vagy abban a helyzetben, hogy megmond mit tehetek meg és mit nem.

izé

Szerkesztve: 2024. 02. 23., p – 11:48

Off: Elveszett szinte minden 2006 utani kontent, kb. egyedul ez a topik maradt meg.

Nem, ez a spam topicba való. Attól, hogy a bíróság nem szakmai alapon adathalászatba sorolta - lásd a cikket - itt a szakmai alapot azért illene tartani.

Az adathalászat egyfajta pszichológiai manipuláció (social engineering), amikor a támadó hamis („hamisított”) üzenetet küld, amelynek célja, hogy áldozatot rávegye arra, hogy érzékeny információkat fedjen fel a támadónak, vagy rosszindulatú szoftvert, például zsarolóprogramot telepítsen az áldozat eszközére.

Adathalászat – Wikipédia (wikipedia.org)

Szerkesztve: 2024. 02. 23., p – 16:50

A köznapi értelmezés vizsgálata alapján nem annak van jelentősége, hogy az informatika világában mi ennek a tevékenységnek a szabatos, precíz meghatározása, s azt szakemberek, hogyan különböztetik meg az úgynevezett adatbányászattól.

A köznapi értelmezés vizsgálata alapján nem annak van jelentősége, hogy az informatika világában mi ennek a tevékenységnek a szabatos, precíz meghatározása, s azt szakemberek, hogyan különböztetik meg az úgynevezett adatbányászattól.

Ez egy nagyon különös érvelés.

Csak bűnöző a libás? De jó lenne, ha tudnám blokkolni a datadatot. 

Dehogy nyerte. Sérelmezett az index cikkéből x dolgot, amiből y-t jogosnak találtak, z-vel pedig elhajtották a francba, hogy az indexnek igaza van benne.

Majd mindkét oldal elkeztde önmagában y-t vagy z-t hirdetni, hogy jaj de jó, "nyertünk".

Ez ilyen kognitív disszonancia hogy még az eredeti cikket sem vagytok képese elolvasni?

Ez az _Index cikk_ első mondata:

"A Fővárosi Ítélőtábla 2024 januárjában meghozott, és február 20-án kézbesített ítélete szerint az Index.hu Zrt. megsértette a Datadat, valamint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Ficsor Ádám egykori kabinetfőnök, miniszter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát,"

Most kérdezem én, ez valami ami felületesség van ennyire agyatokra ment a NER?

Akkor legyen egy kis szakmai téma is

Tehát akkor nézzük a valóságot, 

1, az Index elveszítette a pert, 

2, az Index állításai közül három nem sértette a felperest a következőkben (az Index előadásában)

"adathalászat" köznyelven, nem pedig annak jogi értelmében :)

 Az alperes* valójában következtetésként jutott arra, hogy a felperesi cégcsoport adathalász tevékenységet végez, amelyet a fentiek szerinti átlagolvasói értelmezés figyelembevételével, az alperes által az írásaiban megjelölt, az adatok beszerzésének módja körében előadottak alapján a logikai szabályaival nem ellentétes – állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla,

(ez azt jelenti, hogy a bíróság laikus szarnak hívja az Indexet ami egy köznyelvi értelmezés tekintetében hivatkozott az adathalászatra, ami esetben úgy vélt, hogy az Index szerint az adatgyűjtő nagyméretű adathoz fér hozzá. aka a bíróság az adathalászatot az adatgyűjtés szinonimájának tekintette, mert a plebs szerint lehet ez és az Index ezt mondta :))

A többiről pedig _semmit_ nem osztott meg a drága Index:

  • álprofilokkal dolgoznak,
  • bérkommentelőkkel segíthetik az ellenzék kampányát.

*Index

 

Szóval Trey, visszatérve a szakmára, ez nem adathalászat, de ha igen mert te is köznyelvi értelmezését használod, akkor jelzem, hogy te is adathalásznak minősíted saját magad :) 

(szakmai, te jó atya..., légyszi rakd ki a POL jelzőt, mert az iránytűd nem csak nem északra mutat, hanem nincs is)

Itt kellett volna kommentálnod:

https://hup.hu/comment/3031263#comment-3031263

"jogerősen tűrnie kell"

akkor jelzem, hogy te is adathalásznak

Óvatosan ... Jogerős ítélet van a kezedben, hogy ezt nekem tűrnöm kell? (remélem érted a különbséget, willy)

trey @ gépház

Óvatosan ... Jogerős ítélet van a kezedben, hogy ezt nekem tűrnöm kell? (remélem érted a különbséget, willy)

Magyarországon nincs precedensjog,  de perelj be légyszíves a fenti mondatom miatt (amiben azt állítom, hogy ha elfogadod az értelmezését az indexnek az adathalászatról, ami szerintem hibás mert az adatgyűjtés nem adathalászat és ebben a jogi értelemben sem a Datadat sem a HUP nem adathalász, csak az elmarasztalt Indexnek írni kellett valami pozitívat :) ), és pár hónap múlva papír is lesz róla. 

Akkor felszólítalak, hogy nem az index tálalását hanem az ítélet rendelkezési részét tedd ide, amiben a bíróság kimondja, hogy a DatAdat adathalász. Ellenkező esetben csak annyit állíthatunk, hogy a bíróság nem ért egyet azzal, hogy a DatAdat  jogait sértette volna az Index által az "adatgyűjtés" szinonimájaként használt szó.

Milyen már amikor a bíróságon az alperes ügyvédje azzal érvel, hogy az Index valójában köznyelvi értelemben használta az "adathalászat" szót, ezért ez így nem sérti a felperest, majd ezt az érvelést a bíróság elfogadja, akkor az Index megpróbálja azt sejtetni, hogy "dehogyis" :) Kontraproduktív:) 3 évesek a homokozóban komolyabbak.

Én nem tévedtem semmiben. Te védesz egy mély politikai beágyazottságú céget (pontosan értem miért), amelynek immár papírja van arról, hogy adathalásznak lehet nevezni.

Remélem a te személyes adataidat is kezeli :D

trey @ gépház

A közlemény tudatosan elhallgatja az ítélet azon megállapításait, miszerint a felpereseknek tűrni kell azt a következtetést, hogy cégcsoportjuk adathalász tevékenységet végez, és álprofilokkal és bérkommentelőkkel segíthették az ellenzék kampányát.

Ezt belefoglalták egy jogerős ítéletbe, ugye?

trey @ gépház

Ezt belefoglalták egy jogerős ítéletbe, ugye?

Nem, ez az Index értelmezése, de az Index ügyvédei (jogosan félve a következményektől) megkérték az Index "újságíróját" ehhez fűzzön magyarázatot:

"Az ítélőtábla többek között azt is vizsgálta, hogy az átlagolvasó milyen jelentéstartalommal ruházza fel az adathalász kifejezést. Az értékelés elvégzéséhez sem magán-, sem kirendelt szakértő alkalmazása nem volt szükséges. A köznapi értelmezés vizsgálata alapján nem annak van jelentősége, hogy az informatika világában mi ennek a tevékenységnek a szabatos, precíz meghatározása, s azt szakemberek, hogyan különböztetik meg az úgynevezett adatbányászattól."

Azaz ha valakit lehet adatbányásznak hívni azt lehet adathalásznak is (köznyelven) 

:) azért lesz itt még záróizom gyakorlat.

Engem konkrétan a felperes és alperes nem érdekel, csak ez a bizonyos fogalmi meghatározás. Hogy szó szerint idézzünk, én itt találtam meg: https://www.slideshare.net/slideshow/embed_code/key/t2bYVQdK2nZab5?host…

2.Pf.20.419/2023/7.

18. oldal [35]

Azt vizsgálta ezt követően a másodfokú bíróság a PK 12. számú állásfoglalás alapján, hogy az átlagolvasó milyen jelentéstartalommal ruházza fel az adathalász kifejezést. Az értékelés elvégzéséhez sem magán-, sem kirendelt szakértő alkalmazása nem volt szükséges.

A köznapi értelmezés vizsgálata alapján nem annak van jelentősége, hogy az informatika világában mi ennek a tevékenységnek a szabatos, precíz meghatározása, azt szakemberek, hogyan különböztetik meg az úgynevezett adatbányászattól. Szintén nem indokolt a Wikipédia fogalmának alapulvétele, amely enciklopédia jellege folytán éppen az előbbi kritériumoknak törekszik megfelelni.

Az adathalászat a jelenkor internethalászatával összefüggő tevékenység, melyet az informatikai ismeretekkel átlagos szinten rendelkező személyek így értelmeznek, hogy az azt végző személy nagy számú adathoz jut hozzá, függetlenül attól, hogy az információk megismeréséhez az érintett hozzájárult-e, vagy sem. Az átlagolvasó számára az adathalászat nem egyértelműen olyan cselekmény, amely bűncselekményt valósít meg, pusztán egy olyan jellegű tevékenység, amely az internethasználat olyan velejárója, amit akarva, akaratlanul kénytelen elviselni, mind a közösségi oldalak, mind az úgynevezett keresőmotorok használata esetén is.

Mint ahogy senki sem, a bíróság nem engedélyezi ezt a szófordulat használatot, hanem ezért az alperest nem marasztalta el, mégpedig azért nem marasztalta el, mert az alperes (Index) azt haluzta ő nem gondolt semmilyen bűncselekményre amikor ezt állította a DatAdat-ról hanem azt állította, hogy adatot gyűjtött, csak épp ezt a szót használta rá :)

Szóval óvatosan... :) 

Jogszerű. Király! Ez most alapjaiban fog mindent megváltoztatni.

Elég szomorú, hogy ez a szó fontosabb lett a társadalom számára, mint az hogy "etikus".

Képesek vagytok azon vitázni oldalakon keresztül, hogy adathalász-e vagy sem, illetve hogy a bíróság egyáltalán hogyan értelmezi az "adathalász" szót. És annak van igaza, aki jobban alá tudja támasztani a bírói ítélettel a véleményét.

Én csak néhány dolgot dobnék be, amin talán érdemes elgondolkodni:

  1. attól még hogy a bíróság így vagy úgy ítél(t) az adott ügyben, bár nem alaptalan, de nem is szentírás. Hiszen itt is egy másodfokú döntésről van szó, ami egy elsőfokút megváltoztatott, tehát akkor valamelyik bíróságnak nem volt igaza.
  2. Nekem nem kell ahhoz bírói ítélet, hogy tudjam azt, hogy Bajnait már egyszer elzavarták, tehát igazából mit is keres még a magyar közéletben, vagy annak hátterében?
  3. Valahogy ez a Ferrari idézet jutott eszembe: "Aerodynamics are for people who can't build engines” - próbálja meg mindenki a magyar közéletre alkalmazni. Biztosan sokat tesznek a Datadat meg Kubatov listák ahhoz, hogy ki nyerjen egy választást, de mi lenne ha inkább lenne bármelyik oldalnak mondanivalója, elképzelése, tartalma, amire érdemes is szavazni.

2. Bajnait nem 'zavarták el', a miniszterelnökséget csak a 2006-2010 ciklus végére vállalta, nem volt miniszterelnök-jelölt 2010-ben.

Továbbá, ha a "valakit már 'elzavartak', akkor az mit keres még a közéletben" kitételt vesszük, akkor tedd fel ezt a kérdést Orbánról is.

tehát akkor valamelyik bíróságnak nem volt igaza.

1, Az igazságszolgáltatás egy jogi fogalom. A jog szerint szolgáltatnak valakinek "igazságot" ettől nembiztos hogy igaza van, itt sem, de ez nem jelenti azt, hogy te 0 tudással megkérdőjelezd. 
2, Az adott esetben a másodfok a felebezés okán pontosította az ítéletet. Most már jogerős. Azaz végrehajtandó.
3, Bajnait nem zavarta el senki, 2010-ben nem volt jelölt (NER es emlékezetkiesés
4, Rohadt szarul öregszik, hogy Trey megpróbálta ezt szakmaiként behozni, te azt kifogásolod az első bekezdésben, miért szakmailag értékeljük ezt
5, Megpróbálod a kubatov-listákat azzal összemosni, hogy valaki adatot elemez.. 

Ez a jó, gondoltam hogy mindegyik oldalról megkapom a magamét :D

Nem véletlenül emeltem ki, hogy kinek volt igaza, mert oldalak lettek megtöltve ezen gondolatmenet szerint. A cím még oké, mert trey úgy írta, hogy "jogszerűen" lehet adathalásznak nevezni, és ez korrekt megfogalmazás. De aztán mindenki (including trey) abban a szellemben alázta a másikat, hogy ennek a jelentésnek a jogi vonzatán túl bármi következménye kellene hogy legyen.

Nagyon sok ítélet születik, vannak jók (társadalom többségének értékrendjével megegyező) és vannak rosszak (társadalom többségének értékrendjével ellentétes) is. Ők a törvények szerint ítélnek. Az meg az egyén felelőssége, hogy a vélemény kinyilvánításakor ne csak a bírói ítéletet, hanem lehetőleg a teljes képet próbálja meg feltárni - már akinek erre ereje meg energiája van.

2. pont: amíg nem fordulnak a Kúriához.

3. pont: Bajnait soha senki meg nem választotta miniszterelnöknek, de a pártjának meszeltek 2010 után. Tehát ő megbukott. Pont. Igen, Orbán is megbukott 2002-ben, és jobb is lett volna ha hátralép, és kiszáll a politikából.

4. pont: Pedig én jobban örülnék, ha szakmailag lenne értékelve.

5. pont: választói adatbázisokról beszélünk. Egyik sem jobb a másiknál. Legyen program, majd eldöntöm melyik tetszik. Ne listázzanak, ne hívogassanak. Csak amikor a sötét lovagok (NER) meg a zombik (ellenzék) között kell választani, akkor lehet hogy azt mondom, hogy inkább a pad alá. MZP-ben még láttam fantáziát, de ő sem vonult vissza a VERESÉG után, csak azt bizonyítja, hogy ő is egy hataloméhes zombi csak. Felelős politikus vereség után lemond, visszavonul. Azért tart itt az ország, mert itt ilyen nincs (már felelősség). De a Balog "püspök" se jobb, egy fokkal se.

2. pont: amíg nem fordulnak a Kúriához.

Sőt, akárhova is, csak ha picit értenéd a jogot tudnád, hogy ott nem fogják újratárgyalni a kérdést. Az első fokú ítéletben pedig le van szögezve, hogy az alperes az állításait semmi mód nem tudta alátámasztani. A jogerős ítélet végrehajtató.

3. pont: Bajnait soha senki meg nem választotta miniszterelnöknek,

De, az Országgyűlés, mint minden más miniszterelnököt. Felhívnám a figyelmed, Magyarországon élünk, még teljesen nem torzították el az alaptörvényt, annak ismerete eléggé fontos dolog. 

4. pont: Pedig én jobban örülnék, ha szakmailag lenne értékelve.

Trey próbálkozott ezzel, csak elbukott azzal, hogy nem érti a bírósági ítéletet. Zárjuk le, szakmai szinten a DataAdat nem nevezhető adathalásznak, mivel pont arra vonatkozóan meszelték el az első fokon az Indexet, hogy arra _sem_ tudott semmilyen bizonyítékot felhozni, mint ahogy az sms-ekre sem. Utána behaluzta "ők nem úgy értették, hanem a köznyelvi értelemben, hogy adatgyűjtés", ez volt a felebezésük tárgya.

5. pont: választói adatbázisokról beszélünk. Egyik sem jobb a másiknál.

Ehhez minimálisan tudnod kellene miről beszélsz, mert Kubatov személyes adatokat gyűjtött, a DatAdat meg nem. 

Ennyi csúsztatást...

A Kúria pedig elrendelheti akár a teljes eljárás megismétlését, aminek lehet az eredetivel ellentétes végeredménye is.

De ha végre elv tudnánk vonatkoztatni az ügy jogi vonzatától (úgy látom ez nem megy). Rendben van, hogy a fidesz kitömi a megafont? Nyilván nincs. Rendben van, hogy az ellenzéket meg külföldről tömik ki? Nyilván az sincs. De mindegyik JOGSZERŰ volt. Az, hogy hogyan lett ilyen a jog, arról meg lehet kérdezni a kedves jogalkotót. Persze az ilyen dolgok valahogy elvesznek a háborúpárti migránsozás közben.

Az USA-ban tételesen el kell számolni a kampányfinanszírozással, és online le is lehet kérdezni. PERSZE ott is van kiskapu (superPAC-ek), de legalább az alapműködés teljesen transzparens. Nem is értem, hogy nálunk miért nem.

Ugyanez a (miniszter)elnök választásra: senkit nem érdekel, hogy ennek mi a jogi menete. Az USA-ban meg elektorokat választanak, aztán ők választják az elnököt. Attól még ott is arról szól az elnökválasztás, hogy most épp Trump vagy Biden. Nálunk is arról szól a választás, hogy ki lesz a miniszterelnök meg a kormány, teljesen mindegy, hogy ennek mi a konkrét menete, de az emberek erről mondanak véleményt.

Azt pedig senki nem tudta megmondani, hogy a Datadat pontosan mit csinált. Nem sikerült jogilag rábizonyítani pár dolgot, az nem jelenti azt, hogy nem is tette. Tocsik (ki emlékszik már arra) is megúszta 400 ezerrel, egy sz*ros okirat-hamisításért ítélték el.

Azt elég világosan tudjuk viszont, hogy MSZP verziójú Kubatov-lista már a Kubatov lista előtt is volt, sőt épp az inspirálta a Kubatov-listát a 2002-es vereség után. Naiv dolog feltételezni, hogy most ne lenne.

Nincs bajom azzal, hogy véleményed van. Ettől, hogy 20.jára leírod a baromságaidat (hogy te szakmai kérdéssel foglalkozol, aztán jössz a baromsággal, 

" Azt pedig senki nem tudta megmondani, hogy a Datadat pontosan mit csinált. .... De..."

 

Nagyon bírom azokat akik ezt így rendezik el, állítanak egy ordító baromságot:

"3. pont: Bajnait soha senki meg nem választotta miniszterelnöknek,"

majd rögtön jön a cáfolat (explicit, nem melléduma) tőlem

"De, az Országgyűlés,"

majd:

"senkit nem érdekel, hogy ennek mi a jogi menete"

Most akkor hogy a p. jött a kérdésbe? Te jelented ki, én ezt egyféleképp tudok magyarázni: okoskodsz, majd képtelen vagy elismerni ha tévedsz. Bocs, de ezt azért ragadom ki, mert a teljes írásod ilyen. 

Igazsagszolgalatatst mint olyat ugyanugy el kellene felejteni mint az "allami" penz fogalmat.

Egyik sem letezik.

Jogallamban a jog uralkodik, az igazsag senkit nem erdekel ebben a korben csak a jogszeruseg.

Az allamnak nincs penze, csak az amit a neptol "ellop" de ezt finoman adonak es jaruleknak meg kozteherviselesnek nevezik.

Ez a gond, hogy sok sok evtized alatt ez melyen beplantaltak a buksikba, pont ugy, hogy az "a vezetes" az valami istenszintu jelenseg. Nem pont hogy szolgaknak kellene lenniuk, de ez is a modernkorba atmentett feudalis kasztrendszer ujracsomagolva az egyszerueknek.

Semmi nem valtozik, csak az, hogy ki hizik a fazek mellett.

Troger nepnek troger vezetoi vannak, mert azt erdemli. Ez egy osregi meglatas es eddig igaznak is bizonyul.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Igazsagszolgalatatst mint olyat ugyanugy el kellene felejteni mint az "allami" penz fogalmat.

Te olvasod amit írsz? Azt is amire válaszolsz? Érted mit jelent ez: "Az igazságszolgáltatás egy jogi fogalom. A jog szerint szolgáltatnak valakinek "igazságot" ettől nembiztos hogy igaza van, "