Ezek a svédek akarnak tőlünk valamit 🤔

Fórumok

Napok óta lovagolnak a független-objektív médiamunkások azon, hogy az Európai Parlament majd jól megmutatja nekünk, hogy csak azért se leszünk jövőre uniós elnökök. Erre - ki tudja miért 🙄 - a svédek most keresztbe tesznek e terveknek, látszólag az érdekeinket szolgálva. Csak nem akarnak ezek a derék svédek tőlünk valamit? 🤔

Svédország nem vevő az EP javaslatára, nem nyitnak vitát a magyar uniós elnökség elhalasztásáról

Svédország elvetette az Európai Parlament azon állásfoglalását, amely elhalasztaná a 2024 második felében esedékes magyar uniós elnökséget. Az EP ugyanis egy hamarosan elfogadandó állásfoglalásban a Magyarország ellen folyó jogállami eljárás miatt tiltaná el az országot az uniós elnökségi tisztség ellátásától.

Jessika Roswall svéd Európa-ügyi miniszter az általános ügyek tanácsának keddi ülését követően újságírók kérdésére válaszolva lényegében elvetette, hogy a június 30-ig a tanácsi elnökséget betöltő Stockholm vitát nyisson a kérdésről, amelyet az Európai Parlament egy csütörtökön elfogadandó határozatban előreláthatóan követelni fog – írja a Szabad Európa.

Roswall közölte, hogy a keddi tanácsülésen – amelyen a 7. cikk szerinti eljárás keretében meghallgatták Magyarországot és Lengyelországot – a magyar uniós elnökség esetleges elhalasztásának ügye nem volt napirenden, és még informálisan sem került szóba.

Az EU rotáló soros elnöksége az EU-szerződéssel összhangban történik, ennek megfelelően elvárás minden országgal szemben, hogy tiszteletben tartsa az értékeket, az egész tanácsot képviselje és semleges döntőbíró legyen

– mondta a svéd miniszter.

[...]

Hozzászólások

Szerkesztve: 2023. 05. 31., sze – 18:24

Amúgy miért retteg az EU egy picsafust országtól, meg a Fidesztől, illetve Orbántol? 

Gyakorlatilag vereset vizének, hogy keresztbe tehessenek, mindegy, miként.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ehhez a következő választást el kell vesztenie a Fidesznek, de az elmúlt 13 év nem erre utal. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kontraproduktiv, amit az EU szervek tesznek, mert csak a kormány propagandát támasztják alá. Ami lepapirozza a következő választás eredményét.

Most inkább az adhat okot aggodalomra az EU - ban, hogy ez így is fog maradni. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Miért kellene az EU-nak bármiért is aggódnia?

Az EU-nak érdeke, hogy legyen kire mutogatnia. Pl. az orosz olaj mentesség esete. Magyarország kiharcolta három országnak a csövön érkező olajra a mentességet, ami mégiscsak jól jött nekik, mert ők így folytathatják a jóemberkedést anélkül, hogy az említett három országnak konszenzusban harcolták volna ki. És ezt követően még mutogathatnak is Magyarországra hogy Putyin csicskája. A legaljább intézmény a Földön.

Mondjuk azért, mert nem sikerül példát statualni (Törökországban sem, de erdogan nem fáj annyira). A kérdésre majd a következő magyar veto adja meg a választ. Ha erőből akarnak politizálni, gondolom, tetszeni fog a donteshozoknak a veto velük szemben.

Utána majd kiderul, valóban jó ötlet volt - e. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

"Pl. az orosz olaj mentesség esete. Magyarország kiharcolta három országnak a csövön érkező olajra a mentességet, ami mégiscsak jól jött nekik, mert ők így folytathatják a jóemberkedést anélkül, hogy az említett három országnak konszenzusban harcolták volna ki."

Több mint három: magyarország, szlovákia, csehország, ausztria, lengyelország, németország és bulgária.

Ebből a hírek szerint az osztrákok nem vesznek már orosz olajat. A németek és lengyelek fogadkoztak, de állítólag még mindig vásárolnak. Bulgária meg hajós olajra is mentességet kapott, nem csak vezetékesre.

Már rég nem mi vagyunk a tét.

Szerintem még ennyi se: egyszerűen kell valami 0 kockázatú ellenség nekik aki{kk/v}el szemben látszat-egységet mutathatnak fel. Ha már semmilyen érdemi kihívásnak nem képesek megfelelni. Ehhez pedig kapóra jött a jogos (és  helyenként azért túlzó) kritikákat megfogalmazó magyar kormányzati retorika nekik. A lengyelekkel kapcsolatbam nehezebben megy ez, mert a háborús témában ők a legharciasabbak :) ). Komoly fejvakarás volt EU kommunikációs részről mikor a lengyel-belorusz határzár miatt egyszerre dícsérte és szídta őket a bürokrácia és annak szócsövei.

Hideg fejjel is logikus döntés lehet az, hogy ha valaki folyamatosan keresztbetesz, akkor megnehezítem a dolgát ott, ahol tudom. Szóval nem kell feltétlenül az utálatnak vezérelni a döntést.

De majd ha legközelebb ismét nekiállsz nyomdafestéket nem tűrő módon mocskolni másokat, gondolj vissza erre a hozzászólásodra.

Keresztbe tett? Ha bármilyen felhatalmazást ad a villany népszavazás, akkor az egyik az, hogy kb az összes szankciós faszsagot meg lehet vetozni. Erre mi történik? Megszavazni mindent, majd utána nyomják a helyi propagandát, hogy Brüsszel.

Mas? 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szeretnék legalábbis. Bosszantó lehet, hogy nem csak Orbán nem bukik meg, de még csak kilepni sem akarnak. :)

Ha meg durci van, akkor úgysem jön a pénz, nem? Lehet, én kijatszanam a saját pofonfaimat. Ha szopatás, legalább legyen kölcsönös. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Szerintem minden szart meg kellene vetozni. Csak úgy brahibol. Pénzt ezzel már nem bukunk, akkor miért ne? 

Ez is ilyen pofonfa lenne, nem? :) Én tuti lejatszanam, hátha érezni szeretnék maguk is a saját jatekszabalyaikat.

Neked meg úgyis tetszik ha - szerinted - Orbánt szivatjak, úgyhogy még a te igenyeid is teljesülnek. 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ha én donteshozo lennék, ezek visszasirnak Orbánt. Ott tennék keresztbe, ahol tudok. :)

A hetestzikkelyt külön jutalmaznam, hogy megertsék, mi a jogallam definíciója szerintem. Mindenre gyorsan kell válaszolni, nem kell ide a finomkodas, ugye :) 

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Kell mindig egy fekete bárány, akire lehet mutogatni, aki mögött a többi országban mehet a mutyi anélkül, hogy az bárkinek feltűnne, hogy azt bárki firtatná. Ezért kellenének az ukránok az EU-ba úgy, mint egy falat kenyér ... annyira korrupt az egész ország, hogy egyből meglenne az EU új fekete báránya, így végre az összes baszatlan woke idealista EU parlamenti képviselő új elfoglaltságot találna magának.

trey @ gépház

Szerkesztve: 2023. 05. 31., sze – 22:03

Szinhaz az egesz. Szinesz benne minden tagorszag es annak vezetoi.

Lenyeg, hogy legyen cirkusz es elterelje a figyelmedet a hibakrol es az egyeni/kollektiv szabadsag szepen torteno leszalamizasarol.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Valahol azt olvastam, hogy rotációban a magyar elnökség épp az EU-s választásokra esne. Így orbánéknak kellene koordinálnia a felálló új Európai Bizottság elnökének illetve a biztosok megválasztását. Ez nem annyira tetszik az EP-nek.

De mit akarhatnak a svédek? Így a török választások eredménye után? 😉

trey @ gépház

Az fel sem merült benned, hogy csupán csak saját politikai elhatározásukat viszik tovább!?

Mondjuk az hogy az EU eredetei alapelveit nem akarják felrúgni rövidtávú politikai célok miatt.

Amúgy az EU elnökség protokolális intézmény, még ajkor is ha tarajospepe szeret fenyegetőzni a jelentékeny fontosságú intézmény átvételével! Szóval az EU elnökség tényleges döntési jogkör nélkül, nem ér meg egy belső cirkuszt a svédeknek.

európai baloldal miért szeretné felrúgni :D 

Tudsz valamit, vagy csak bulvárt olvastál? Én nem hinném, hogy fel akarnák rúgni. Ezek a vitafórumok pont azért vannak, hogy lehessen ütköztetni a véleményeket.

Mondjuk ha tarajospepe nem kezd el fenyegetőzni a vélt hatalmával való visszaéléssel, akkor sokaknak nem nyílt volna ki a bicska a zsebében. Szánalmas ahogy tarajos+varga fenyegetőzik, miközben pénz az nem jön. Pedig megigérték , hogy jönni fog.

trey @ gépház

A nulla ertekut megeri kirakni a NATO-bol?

Barmilyen tagallam kirakasa "sok minuszpont". Mert ennek a szovetsegnek a bizalom is alapja.

Sok "minuszban" kene legyunk a "nulla" helyett ahhoz, hogy megerje minket kirakni.

Hogy mit szamitunk "minusznak", az relativ: mivel ez egy katonai szovetseg, aminek katonai ertelemben sosem alltunk az utjaba, szerintem maradjunk a nullanal. Azt hamarabb ertem meg, hogy "az EU-nak lehet megerne minket kiraknia": emlekeim szerint a csunya plakatjaink is Brusszelnek uzentek, nem a Pentagonnak. De a NATO-bol valo kirakast csak olyan dolgokra foghatnak, amiben a strategiailag jelentos torokok nalunk "csunyabban viselkednek".

Hidd el nekem: semmilyen ertelmes vezeto nem fogja Magyarorszag NATO tagsaganak jogossagat megkerdojelezni. Aki megkerdojelezi, az hulye es kesz  es ezt a tobbi NATO-s vezeto is tudja.

Mert nulla értékkel bírunk számukra.

Ignorance is bliss my friend. Ébredj már fel. Sok más mellett a látványos és egyértelműekből:

legközelebb majd azt magyarázod, hogy a Törököknek sincs jelentősége a NATO számára, vagy annyira azért képen vagy, hogy ki-kicsoda?

Svédországnak még a júliusi csúcstalálkozó előtt NATO-taggá kell válnia, mondta szerdán Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter, aki semmilyen elfogadható indokot nem lát arra, hogy visszatartsák az országot a csatlakozástól.

Szerintem semmi gond nincsen ezzel. Erről az oldalról meg ki kell jelenteni, hogy magyarországnak már évekkel ezeleőtt meg kellett volna kapnia a neki járó forrásokat, és természetesen felvett hitelét is folyósítani kell. :) Ilyen kinyilatkoztatásokat tenni szerencsére nem kerül semmibe..

Természetesen minden mindennel összefügg. A gyermekvédelmi törvény miatt indult az egész cirkusz. Ha normálisak lennének akkor érne a szavuk valamit is és összhangban lenne az amit mondanak meg az amit csinálnak. De egyetlen politikusnál sincs így. Amit jobbra-balra nyilatkoznak az bla-bla, közben teljesen más síkon zajlik a valóság: csak az ugye nehezen eladható: zsarolások, nyerészkedések, önös célok a magasztos szólamok nyilvánosság felé vetített mozi vászna mögött.

A nagybetű jogos, így jár aki nem olvassa vissza amit elküld.

Szerkesztve: 2023. 06. 01., cs – 14:54

Egy sóhivatal megszavazott valamit, aminek semmilyen jelentősége nincs:

Az EP megszavazta: megkérdőjelezi, hogy Magyarország képes hitelesen ellátni az EU Tanácsának elnökségét

Most tényleg azt szavazták meg, hogy megkérdőjeleznek valamit? 🤣 Mindezt havi 6 millió forintnak megfelelő összegért bohóckodják össze az EU adófizetők pénzén?

trey @ gépház

Ennek a bohózatnak ott van jelentősége, hogy ezek a kretének intézményesíteni akarják a zsarolást. Az EP akar olyan téren befolyást szerezni ahol az EU működési szabályai szerint nincs nekik. Ez ha szándékos akkor az EU működésének felszámolása és ezzel az egész EU mint intézmény rendszer gyengítése irányába hat: hiszen ha maguk az intézmények sem tartják magukat az őket szabályozó és felhatalmazó jogszabályokhoz, ami feladatokat szab nekik, akkor miért tartaná be az ilyen szabályokat bármely másik szereplő vagy tesület pl Tanács, EB,kis bizottságok vagy épp A-B-C tagállamról szó.

Pont azok akik a leghangosabban magyarázzák az egybesülést, meg a még nagyobb összeborulást ássák alá a meglevő struktúrákat és gyengítik az együttműködést: ellehetetlenítik az érdemi vitákat: elvárják a kinyilatkoztatásokhoz "igazodást", ahelyett hogy érvelnének és ütköztetnék a különböző álláspontokat. Kizárják és elhallgattatják a számukra helyesnek tartottól eltérő véleményeket... Közben meg megy a duma a sokszínűségről, a korrektségről, a jogokról és kötelességekről.

Pedig minden többségi iranyításnak szüksége van konstruktív ellenzékre.

Mi a fenéről beszélsz? Az EP nem indított eljárást, hogy kiderüljön, hogy ártatlanok vagy épp bűnösök-e. A megalapozottnak tűnő (nem szokás mentelmi jogot feloldalni és vizsgálati fogságba leültetni valakit anélkül) korrupciós vád pedig láthatóan annyira se zavarja őket, hogy utánanézzenek.

Tudod normális helyen ha a rendőrség nyomoz hivatali visszaélés miatt akkor a munkáltató is indít belső vizsgálatot..

Nem tagadom, mert tenyleg szoktak ilyet.

A Fidesz itelet nelkul itelkezik, es ezt mutogatja parmillio magyarnak. Annyit er el a kezeben levo media.

Az EU itelet nelkul itelkezik, es ezt mutogatja parszazmillio europainak. Netan amerikainak is. Annyit er el a kezeben levo media.

Itelet meg egyik esetben sincs. Mindket esetben csak egy eros sejtesunk van, hogy miert nincs eljaras.

Nincs itt semmi latnivalo.

De a szavazasi statisztikakra hat. Es ennyi.

Szerkesztve: 2023. 06. 02., p – 08:56

Csont nélkül átment (442-144), svédek MEP-ek közül is többen támogatták. Magyaroszág elveszítette a szövetségeseit. Egyedül maradtunk.

Csont nélkül átment

Az EP-n. Aminek nincs semmiféle mandátuma ilyen előterjesztésekre: az ott ülő képviselők viszont szívesen bővítenék saját jogköreiket. Nincs ebben semmi meglepő. Ez eddig még csak egy üres fing a szélben.

Hiába a magyar ellenállás, Joe Biden ígéretet tett

Az amerikai elnök szerint Svédország a lehető leghamarabb csatlakozni fog a NATO-hoz. Joe Biden nagyon egységesnek és energikusnak látja a katonai szövetséget,

[...]

De, előtte közröhej tárgyává válva ismét elesett :D

trey @ gépház

Ez a 'balfasz' némileg több hatást gyakorolt az emberiség sorsára, mint te aki szinte semmit. És nyilván a te esetetben, ennek a szellemi képességek deficitje az elsődleges oka. Mert lebalfaszozni egy eleső embert, az súlyos kognitív deficit.

'balfasz' némileg több hatást gyakorolt

sajnos

még mindig nem fogom fel, hogy a világ elsőszámú országa a nyugdíjas otthonból igazolt elnököt.

De a Trump se volt jobb - elsőre lövök, majd kérdezek stílussal. Mondjuk ő azért egyedül is ki tudott menni a WC-re és nem felejtette el.

Ennyi erővel egy szalmabábot rakhatnának a fehér ház kertjébe és 4 évente meg lehet választani.

Azt hiszem a hatalom tényleges irányítóit máshol kell keresni..

For Whites Only meeting room!

régen én is könnyebb voltam 40kg-val - most nem mennék fel egy GSM toronyra se - változnak az idők..

A régi karrieremre hivatkozva induljak fel most? Ugyan olyan felelőtlen és nevetséges lenne, mint amit Biden csinál..

For Whites Only meeting room!

mond neked az a fogalom valamit, hogy alkalmasság ???

"Tettek" - itt mire gondolsz ??

10-20 éve biztos alkalmas volt az elnöki posztra - de akkor is vérgeci volt.

valakik megírják a beszédét és egy stáb azon izgul, hogy fel tudja-e olvasni - nehogy az utasításokat is felolvassa: "integet és balra kimegyek elnök úr.."

USA-ban és EU-ban is csak egy öreg nyugdíjasnak gondolják - nektek kiadták, hogy hype-olni kell ?

 

Mielőtt még Trumpistának neveznél - arról se jobb a véleményem.

Nem lehet megmondani őszintén, hogy milyenek a volt és a jelenlegi amerikai elnök ?

Miért kéne fényezni őket? Nagyon siralmas, hogy a világ legnagyobb gazdasági és katonai erővel rendelkező országának ilyen az elnöke..

Indítani kell majd az atom rakétát, de pisi szünetet kér ??

For Whites Only meeting room!

A szokásos maszatolás, vagy a messziről az ember nem lát semmit. Gondolom nem jártál az USA-ban mostanában, és csak a narancsos médiumban olvasod bájerzsóti kusza agymenéseit.

Megoldja a migránskérdést a adéli határán. FAILED

A mi vityánknál sokkal többet ért el, nem Brüsszelnél kalapozik, hanem:

- Az USA jelentősen megnövelte a drogkereskedelem és illegális bevándorlás megállítására fordított költségvetését.

- Megállapodás született a déli határon lévő országokkal való szorosabb együttműködésre.

- Gazdasági támogatást és amerikai befektetéseket növelték a szomszédos latin országokban. Igyekszeken csökkenteni a kínai importot, és ösztönzik a latinamerikai országokban történő befektetéseket.

- Nincsennek már 5-6 éves idegens gyerkek szüleiktől elkülönítve börtönbe zárva.

- Az USA gigaméretű gazdasága élénkülőben van, nem úgy mint a mi mikroszkópikus méretű gazdaságunk. Pl. a fegyvergyártás pörög rendesen.

Vannak alapvető kritériumok, ha azokat nem teljesíti, akkor kár a többivel foglalkozni.

Tudom te karácsonynak is elnézed, hogy olyan szerencsétlen tesze-tosza - biztos sokat húzták fejére általános iskolában a kukát vagy zárták be az öltöző szekrénybe – gyurcsány is rángatja mint a bábut.

Ja és Bidennek és családjának, azért nem kellett volna >10 millió dollár elfogadni kínai cégektől/kormánytól és a FBI hívni segítségül, hogy tussolják el a laptop ügyet – mert NEM választották volna meg. Micsoda féreg. De hát EU-ban Katártól jönnek a pénzek, addig minden rendben van.

For Whites Only meeting room!

Joe-nak nem kéne ezt erőltetni - Pest mellett van egy otthon Naplemente vagy hasonló a neve, szerintem simán felvennék és ott lehetne az elnök.

Kapna egy kerekesszéket egy táblával: Air Force one.

For Whites Only meeting room!

Folyton azt olvasom, hogy az EU-nak Soros elnöke van, nyilván ki akarják taszítani hazánkat!!!nyolcnyolcnyolc

Szerkesztve: 2023. 06. 14., sze – 16:15

James E. Risch republikánus szenátor, az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának tagja blokkolt egy 735 millió dollár összértékű magyar fegyverbeszerzést. Egyben azt is közölte, addig nem hagyják jóvá az ügyletet, amíg Magyarország nem hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását.

For some time now, I have directly expressed my concerns to the Hungarian government regarding its refusal to move forward a vote for Sweden to join NATO

link

Már megint a f@sz rossz végére álltunk!

...az előző kormányzati ciklusban a beszerzésekért felelős kormánybiztos levélben kért információt a HIMARS-rakétarendszerekre vonatkozóan, 2022. márciusi ajánlattételi határidővel. Erre válasz az amerikai féltől nem érkezett, a tárca az ügyet ezzel lezártnak tekintette.

https://mandiner.hu/cikk/20230614_honvedelmi_miniszterium_kozlemeny_him…

- Nem adjuk nektek!!
- Oké... Hiszen nem is kértük...?

A törökök azért nem jó példa sajnos, mert kivételesen előnyös helyzetükből adódóan még sokkal többet megengedetnek maguknak bármiféle szóbeli reakció kockáztatás nélkül is, nem hogy érdemi következmények nélkül mint mi.

Erdogan remekül bebiztosította az országot: az orosz-ukrán háborúban is mindkét oldalról profitál.

A demokrácia és a jogállamiság példája az ágyúhajó diplomácia és a zsarolás. Követendő példa! Megjegyzés: a 2%-os költés így is meglesz. Ha emiatt nem tudunk képességet fejlesztni azt pedig megkösznhetjük nekik. 

az USA-val

Mutass egy konkrét példát.

EU-val vagy

Ez nem analóg, mivel egy együttműködésben nem azonos szinten álló, azonos minőségű felekről szól. Teljesen képzavar "az EU" bármiféle nemzetállammal összehasonlítása tekintettel arra, hogy "az EU"-nak MO egy tagja:alkotó eleme.

Egyébként is, a vétót - legális eszköz - zsarolásnak tekinteni ... egy olyan jogerőműben, mint az EU ... 🤣

Mondok egy példát: osztrák vétó a románok schengeni övezethez csatlakozásában? 🤔 Az vajon mi? Zsarolás? Persze, a románok szerint az, de most jakubinus válasza érdekelne ...

Az osztrák vétó ugyanolyan unióellenes, mint Orbán pávatánca, de Románia kitart: csak azért is Schengen! – üzenik a politikusok

Lehet, hogy az osztrákok is a Putyin kezében vannak? :D

trey @ gépház

Mutass egy konkrét példát.

Igazán fontos konfliktus az USA és Magyarország között, a CEU elüldözése, és a FUDAN betelepítése az EU-ba. Szerintük erősen EU és USA ellenes lépés. Hasonló ellenséges lépésként értékelték az orosz kémbank bújtatását is...

The Wall Street Journal:

az ukrajnai orosz invázió óta Budapest mélyen szkeptikusan viszonyul a nyugati prioritásokhoz, ideértve az orosz energiától való függés megszüntetését és katonai segélyek küldését Ukrajnának. Felidézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi moszkvai tárgyalásait, amelyek „retorikája kiválóan mutatja a Magyarország és az Egyesült Államok között régóta húzódó problémák mélységét”

Azt mondtad, hogy MO zsarolta az USA-t. Mutass egy konkrét példát.

Mutatok egy a zsarolásnál sokkal undorítóbb példát, ahol is a tarajospepe politikai nyomást gyakorol az USA igazságszolgáltatására:

Index - Külföld - Szijjártó Péter: Mi Trump elnök mellett állunk

A tarajosnak normál esetben, ebben az ügyben kussolnia kéne, és azt éppen hivatalban lévő adminisztrációval koperálni csak!

Oké, ezek fényében kijelenthetjük, hogy egy esetet sem tudsz ahol MO zsarolta volna az USA-t? 

Ba+ folyamatosan zsarolja az USA-t és szövettségeseit a csútimaradona és slepje. Most egy jelzés érkezett, hogy lehet ugrálnia a bolhának, de ha a grizli kezd el ugrálni, azt majd megérzi a bolha is. Szóval a mondvacsinált sértődőskésejen felül kell emelkedni és elővenni a nemzeti érdekeket: Nevezetesen azt hogy a szövettségi rendszer erős legyen és egységes. És a svédek erősítik a NATO-t.

folyamatosan zsarolja az USA-t és szövettségeseit a csútimaradona és slepje

Nyugalom; civilizáltan beszélgetünk.  Ha -szerinted- folyamatosan ez történik akkor csak tudsz nevesíteni 1db konkrét példát. 

Érveléstechnika 4? 5? 

Kétlem. Orbánnak jól jött a kordonbontó gyakorlata, amikor ellopta a kaput. Persze előbb a labdát vitte, mert az könnyebben mozdítható. Ráadásul a Viktor annyira dagadt, hogy senki nem veszi észre, ha egy labdát rejt az öltönye alá.

Évek óta tanácsolom a fajtádnak, hogy ha már igazat mondani nem tudtok, hazudjatok konzisztensen.

Tehát, drága svájci térdeplő! Hol rúghattam volna öngólt? A pálya füve helyett már térkő van, melyre Lölö ízléstelen kastélykája vet árnyékot. Gondolod, hogy engem, egyszerű birkát oda beengednek? És mivel rúghattam volna azt az öngólt? Nem hogy a szakadt cipőm, de a lábam is elvette az állampárt!

:)

ismered a kifejezés jelentését, amit használsz? Tudod, rég elmentél már, nem biztos, hogy jól beszéled az anyanyelved. Segítek. Öngól az, amikor valaki valamit nagyon benézett, elrontott. Ilyet bolond nem tett, ellenben még mindig nem tudjuk, hogy USÁ--t mivel zsaroltuk.

Egy másik példa: Ukarjna és MO viszonya enyhén szólva is ellenséges. Erre nem politikai megoldásokat keresünk, tarajospepe szorgalmas szaladgál Moszkvába eligazításra, de annak ellenére hogy Zelenszkij meghívta Orbánt Kievbe, amit Orbán elfogadott, aztán a magyar külügy bevágta a durcimurcit és/vagy mondták nekik Moszkvában hogy NE... Orbán elkezdte Zsarolni Kievet.

Ez a dedós zsarolás amit orbán+tarajos+varga trió leművel (Varga nem is tudom mit keres a nemzetközi politikában!?) szégyenletes, kártékony, és nem a nemzeti érdekeket szolgálja a magát NEMZETINEK hazudó kormánytól.

Nyilván az USA mint a világ leghatalmasabb gazdasági és katonai ereje, és fontos szövettségesünk, ellenséges gesztusnak/zsarolásnak értékeli a tarajospepe ténykedését.

Összefoglalva: MO kormánya folyamatosan zsarolja szövettségeseit és szomszéd államokat, bírálja az USA igazságszolgáltatást, beavatkozik az USA belügyeibe, ellenségnek és az Ukrajna elleni háború fő okozójának nevezi meg az USA-t és az EU-t:

meg kell védeni Magyarország függetlenségét, ami azt jelenti, hogy meg kell védeni a békepárti álláspontot a Biden-adminisztrációval és Brüsszellel szemben. 

link

Érted!? MO függetlenségét az EU és az USA veszélyezteti!?

Most már a NATO-nak fontos a Svédek csatlakozása. Nekünk is az lesz, ha Prigozsin megkapja Budapest elleni ostrom feladatát. Tudom locsemege szerint akkor át kell adni azonnal az országház kulcsait, de nem mindenki osztja majd Mrs. Locsemege érveit, amit két mensi között dolgozott ki.

Semmi realitás nincs abban, hogy az oroszok ukrajnán kívül más országot megtámadnának. 

Gyerekeket szoktak ilyen szinten ijesztgetni, hogy elvisz a krampusz vagy az ördög, ha nem leszel jó.

Felnőtt ember felnőttet nem ijesztget ilyen gyerekes gondolkodással - nőj már fel !

For Whites Only meeting room!

ez csak egy tárgyallási pozició - feléből mennyit engedsz ?

- ha minden ilyen szarságot komolyan veszel ??

Egy ukrán köcsög mondta azt, hogy délutánra a Balatonnál lesznek a katonáink.

- ezek szerint ukrajna hadat üzent Magyarországnak ? NEM, csak járt a szája..

szóval, amit belinkeltél az alapján én nem gondolnám, hogy oroszok jönnek és megint felszabítanak.

For Whites Only meeting room!

Ezek is tudják, hogy kell kérni. :D A finneknek legalább volt annyi esze, hogy előbb hozzánk dörgölőztek, csak utána szúrtak hátba minket. Ezeknek annyi sincs. :D

No, nem baj, levontuk a tanulságot:

Magyarország továbbra is útját állja a svéd NATO-csatlakozásnak

trey @ gépház

Ez lenne a követendő nyugati tisztelet, tolerancia, elfogadás ... például mások vallásával kapcsolatban? Erről papolnak mindig nem? Tisztelet a buziknak, a transzformereknek, a nőnek öltöző férfiaknak, az alkarjukon péniszt növesztőknek ... kivéve a majd' 2 ezer éves vallást gyakorlóknak ...

trey @ gépház

Azért hogy tisztán lássunk: a nyugati világban koránt égetnek, muszlimokat figuráznak ki. A muszlim világban kurdokat, keresztényeket ölnek meg állami/szervezeti szinten. Nem érzed úgy, hogy nincs paritásban a két dolog? Egy tüntetést engedélyezni, ahol aztán egy résztvevő a bacont a korán mellé teszi nem életveszélyes. A válasz erre max egy biblia elégetése lenne Törökországban. Gyanítom hogy nem egy biblia égetés történt már  csak nem lihegtetek rajta úgy mint ezen. Mert nagyon PC a hiperérzékeny miszlimokat simogatnotok...

Azert bonyolultabb a helyzet, mert elso ranezesre (es nem feltetlen pont igy) a torokok azt nehezmenyezik, hogy menedekjogot kapott a svedeknel "egy" (tobb) kurd, aki visszalott a ratamado torokokre. Es siman nem kizarhato, hogy a torokoknek van igaza, es a kurd lott eloszor. De ha nincs is igy, a torok nep minositett tobbsege ugy tudja, hogy igy volt.

Baszottul nem egy egybites szituacio, az biztos.

De ahogy ismerem arrafele a kormanyokat, Torokorszag a kurd "menekultek" kiadasa helyett keszpenzt is elfogad a csatlakozasi veto megszunteteseert. Csak ha ezt egyenesen kimondtak volna mindjart az elejen, bejelentkezett volna meg par kelet-europai NATO tag, hogy nekik is fizessenek a svedek.

Elfogadásról ez jutott eszembe a szomszéd országból https://www.reddit.com/r/exmuslim/comments/14j7esr/muslim_student_refus…

Én egy valamit nem értek a mai világban. Ha valakit diszkriminálsz (pl. nem adsz neki munkát, mert X vallású/irányultságú), az törvénytelen. Ha csak véleményt mondasz, az egy alkotmányos alapjog. Viszont ha olyan véleményt mondasz, akkor egyesek mérgesek lehetnek rád, "cancel"-ezve leszel. És akkor már téged szabad lesz diszkriminálni?

Hát, ha a svéd kormány tesze-tosza, milyen a magyar? Pár gazdasági meg egyéb adatsort egymás mellé rakva geci nagy a kontraszt.... Valamit valamelyik kormány szarul csinál, khm.

Tudod, ha Hitlernek mi is annyi acélt gyártottunk volna aranyért (arany fogért) és kihagytuk volna 40év gazdasági és ember kisérletét = építsünk szocializmust

+ Németek a jelenlegi GDP-vel összemérhető pénzzel tartoznak.

Talán nem lenne az a kontraszt a gazdaságban..

For Whites Only meeting room!

Hát persze, persze. Mondjuk ha csak az utóbbi 30 évet hasonlítjuk egymáshoz, vagy előveszünk néhány volt gyarmatot, pl Dél-korea, Szingapúr, Írország, vagy csak rápillantunk a közvetlen régiónkra, Lengyelország, Csehország, baltiak, Románia. Van ez diagram baszás amibe az adatokat összetudod kötni, más más országét más más színekkel. Nem csak GDP-t érdemes nézni, hanem más jellemzőt is, bérekre, várható élettartamra, egészségügyi adatokra, stb. Talán elgondolkodnál, hogy most akkor tényleg minden más kormány tesze-tosza balfasz, vagy a mieinkkel van valami deficit...

Stoltenberg:

Ideje, hogy Svédország csatlakozzon a katonai szövetséghez, a csatlakozás a szövetséget erősíteni, a tagországok biztonságát növelni fogja.

Szijjártó:

természetesen azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság vonatkozásában, azt be fogjuk tartani

Szerintem a törökök meg vannak

Te milyen híreket olvasol? Hol olvastad, hogy a törökök rábólintottak? Én éppen az ellenkezőjét olvastam. Hogy semmi sem változott a törökök szerint, úgyhogy addig nem lesznek a svédek NATO tagok, amíg nem változtatnak.

trey @ gépház

Raadasul a vallasszabadsagot is mennyire korlatozzak a sved diktaturaban! Arab orszagokban megengedik a muszlimoknak, hogy a buzikat ledobjak magas epuletek tetejerol, es az exmuszlimokat is megoljek, de az ilyen skandinav diktatorikus rendszerekben ezt is korlatozzak. (Amugy a koranegetos ficko iraki volt. Gondolom nem muszlim, ugyhogy o is rajta volt a halallistajukon.)

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

 Svédország eleget tett a török aggályok kezelésének, új terrorellenes törvényt léptetett életbe, és feloldotta a Törökországba való fegyverszállítási embargót. Most a törökök megint követelőznek, pedig mindent amit eddig követeltek megkaptak. A törökök többet veszítenek, mint a svédek, mert ők már most élvezik az USA teljes támogatását. :)

Svédország eleget tett a török aggályok kezelésének

Nocsak a svéd vagy a török diplomáciához vannak ilyen magas szintű kapcsolataid, hogy amúgy zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokról ilyen pontos információid vannak?

Nocsak a svéd vagy a török diplomáciához vannak ilyen magas szintű kapcsolataid, hogy amúgy zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokról ilyen pontos információid vannak?

Elég csak előfizetni egy-egy független (külföldi) sajtótermékre.

Nagyot csalódnál a számodra szent EU-ban?

Mivel az EU-nak nem kellenek a janicsárok, ezért nem volt okom rá. De valójában egy népszavazást összegrundolhatma már a Budaházy, aztán nézzük meg, hogy az emúttizenkét év brüsszelenes propagandája mire is volt elég!?

Az én kérdésem viszont az, hogy ti szélsőjobbos hangadók, akik eddig a "nem kellene a koránt égetni" meg "ki kell adni a kurd terroristákat (politikai üldözötteket)" szlogenneket harsogtatok... Most hogyan is tudjátok megemészteni azt az arcvesztést, hogy hát a törökök nem vallási meggyőződésükből, lelkiismereeti okokból, hanem számító módon önös üzleti érdekből vétozzák a katonai szövettség bővítését!? Orbán jóbarátja hátbaszúrta a havert is!?

nem Olaf Scholz vagy Macronra gondoltam - azok fehér európai emberek keresztény gyökerekkel, hanem:

- Németország hány százaléka török utcaseprő ?

- Franciaroszág hány százaléka algír bevándorló (kocsi tolvaj, drog dealer) ?

mindkét ország 99,9%-ban iszlám vallású..

For Whites Only meeting room!

Török szappanopera folytatása:

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfő este bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök biztosította róla, Törökország támogatni fogja Svédország csatlakozását a NATO-hoz. A török elnök továbbítani fogja Svédország csatlakozási kérelmét a török törvényhozásnak, amelynek ratifikálnia kell azt. Ha ez megtörténik, már csak a magyar parlamentnek kell rábólintania Svédország csatlakozására.

link

Tragikomédia már a "diktátorok pattogása". Erdogan után a mi minimaradonánk következik. :D

A török vétó megszűnése után hirtelen minden problémánk el fog illani Svédországgal szemben.

Előzmény:

 Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy a magyar kormány "sérelmek" miatt tartja vissza Svédország felvételét, mert Stockholm korábban bírálta Orbán Viktor miniszterelnök politikáját - írja a Reuters a beszámolójában.

A magyar kormány támogatta a svédek kuncsorgását. Ha nem támogatta volna, nem nyújtotta volna be a parlamentnek. Ettől függetlenül, a magyart kormánynak joga van jelezni, ha egy másik kormánnyal problémája van. Mi a kérdés?

trey @ gépház

Ja, hát a tragikomédia úgy folytatódik, hogy Erdogan azért támogatta Svédország NATO csatlakozását, mert a svéd kormányfő megígérte, hogy támogatja Törökország EU-s csatlakozását.

(szomorú jaku cincogás a sarokból)

(Mondjuk Erdogan ott követi el a hibát, hogy én a svédeknek azt sem hinném el, amit kérdeznek, de ez más téma)

trey @ gépház

Eltérve az eredeti témától a svédek eddig is támogatták ezt. Ha ez az ígéret lekenyerezte a török elnököt, akkor a svédek jót röhögtek a markukba, mert olyan egyszerü kérés jött, ami nekik somán teljesíthető. A nagy kérdés a franciák, osztrákok, dánok miként állnak ezzel. Megmondom a tutit: hallani sem akarnak róla!

Tehát, van időpont, vagy terelsz Navracsicsra, EU-s pénzekre ...

Mit mondott Erdogan? Mikorra írja a alá a parlament? Vagy majd ott is az lesz, hogy a török elnök támogatja, de a parlamentre bízza? :D

Itt tartunk:

Beleegyezett a török elnök abba, hogy minél hamarabb a török parlament elé terjeszti Svédországnak a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét - közölte a Reuters tudósítása szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn, a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előestéjén.

Hallo, McFly! Van otthon valaki?!

Mondasz végre dátumokat?

  • mikor lesz a minél hamarabb? tekintve, hogy Törökország 50 éve vár az EU-s csatlakozásra? 25 év múlva? Holnap?
  • ha beterjesztette, mikor fogja a török parlament elfogadni?

Tökre lehet, hogy hamar 🤔

Ha én lennék Erdogan, abban a pillanatban, ahogy elfogadták az EU csatlakozási okiratot és megszáradt rajta a tinta ... kíváncsi vagyok mekkora tökei vannak ....

trey @ gépház

LOL

Várják már a tanárok? Még erősebb forintot akarsz?!?

Gyere, fuss neki még egyszer :D :D :D

Túl erős a forint. Elhangzott a ballib oldalak hasábjairól. Tény.

Mikor jönnek már az eu-s pénzek, mert majd erősítik a forintot. Elhangzott a ballib oldalaktól rendszeresen (sőt pikírten). Tény.

Most röhögj 🤷‍♂️

trey @ gépház

Mikor jönnek az EU-s pénzek?

Amikor az EB meg tudja fogalmazni mit akar és befejezi az újabbnál újabb követelmények definiálását.

Ebben segíthetne, ha a fogalmatlan magyar ellenzék országgyűlési választásokon szerezne felhatalmazást és nem EU-s bürokratákon keresztül akarná a választók többségére erőszakolni a saját vágyait.

Olyan erős az ellenzék, hogy befolyásolja az EU-t? Nehéz olyan világképet kreálni, aminek a rész elemei nem ütik egymást, mi? Legalább könnyen kiderül, hogy az csak egy kreálmány. Persze a hívők olyankor csavarnak egyet a dolgokon amíg a vizsgált részek nem passzolnak. Imádom ezt a vergődést :)

A legkevésbé sem erős, csak "megfelelő" ideológiai orientációjú: az EB-t sakkbantartó szocialista többségű EP-vel azonos ideológiát terjeszteni akaró, de helyben csekély támogatottsággal rendelkező nyomorultak diktálják tollba az aktuális kívánalmaikat.

Az EP-nek meg teljesen midnegy mivel, csak az szempont hogy szorongathassa valamivel a neki ideológiai szempontok alapján kellemetlen Lengyel illetve Magyar vezetést.

Látványos, hogy amint a konkrétumok szintjére kerülnek a dolgok máris zavarba jönnek, hogy konrkétan mit is szeretnének elérni.

Valójában pl a gyermekvédelmi törvény meg az illegális gazdasági bevándorlókhoz való hozzáállás verte ki a biztosítékot náluk: az fáj nekik, ezek miatt keresnek folyamatosan ürügyeket, vesszőparipákat.

--

Az ideológiai ellentétnél még sokkal fontosabb, hogy hangos és  amédiában jól eladható szent tehén ügy ez amivel el lehet fedni a saját belső trágyahalmukat.

Lásd általános intézményi korrupció az EP-ben.

>> Szóval, mikor lesz?

 

A Nagy Török Nemzetgyűlés július 15-én ül össze utoljára, és október 1-jéig felfüggeszti munkáját. Ez azt jelenti, hogy Svédországnak 2,5 hónapja van arra, hogy teljesítse vállalásait a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) és a FETÖ (Fethullahista Terrorszervezet) elleni küzdelemben,

míg az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak 2,5 hónapja van arra, hogy teljesítse Törökországnak tett ígéreteit.

Ha a vállalásokat és az ígéreteket nem teljesítik, nem várható a török parlament jóváhagyása.

 

legközelebb októberben vizsgálják meg hogyan állnak az ígéretek teljesülései

Ebben is igazam volt!

Megették Erdogan testcselét. Ballib huszárok és a kiszolgáló médiájuk is ... heherésztek, hogy most mi lesz Orbánnal ... estére meg megírták a keserű pirulát ... majd ha a török parlament jóváhagyja (aki nem volt hülye, ezt 444 meg Telex nélkül is tudta) ... magyarul, majd ha akarja Erdogan. 🤷

Továbbta sem változott török részröl semmi, csak bedobták a magyar figurát.

trey @ gépház

Igen, ez a megoldás arra, hogy egy valószínűleg nem véletlenül beépített biztosítékot - minden tag szavazata kell - megkerüljenek.

Illetve a tény, hogy a NATO egyik legerősebb hadserege pont a török ...

Nagy ötlet!

Nem lenne egyszerűbb betartani azt, amit a törököknek ígértek?

trey @ gépház

A kurdoknak teljesen mindegy, hogy az amerikaiak, a törökök vagy épp a szírek irtják őket: csak akkor (abban a helyzetben) húzzák elő őket (és csak annyi ideig) amíg valaki számára hasznos hülyék lehetnek: pont ahogyan minket '56-ban 'használtak', vagy most az ukránokat.

A kurdok azzal járnának legjobban, ha sikerülne valamiféle autonomiát / nemzetiségi önkormányzatiságot kiharcolniuk: mind3 országban..

Nem igazán látok párhuzamot:

  • az uyghurokat elsősorban a kínaiak nyomják el
    (vagy legalábbis kazah,kirgíz,üzbég-ektől nem érkeztek hasonló hírek. Ráadásul a törökök kifejezetten nagy uyghur közösségnek adnak menedéket..)
  • a kurdokat mindhárom ország amikre széttagolt terület ahol "őshonos"-ak.

Őket az ukránok "csak" elnyomták, az oroszok a vezetést konkrétan irtották talán így jobb példa valamivel: de ők is nemzetközileg elismert határok alapján: egy ország területén éltek(tehát inkább az uyghur-okhoz hasonló a helyzetük mint a kurdokéhoz. (ha a 2014 óta tartó megszállást nézzük,  akkor is technikailag nem lettek több állam területére szórva: viszonylag egyben átkerültek az oroszokhoz).

De az is érdekes, ahogyan az ukrán álláspont megváltozott 2014-et követően (ha csak a 'használ'-atot nézzük, igen végső soron így őket is próbálják mindkét oldalról felhasználni):

This thesis analyzes the contemporary case of Ukraine and its shifting posture towards the ethnic minority group, Crimean Tatars, by tracing the relationship of Crimean Tatars and the Ukrainian Government prior to and following the 2014 Russian annexation of the Crimean Peninsula. After annexation, Ukraine has pursued a policy of recognizing, embracing, and advocating for the indigenous rights of Crimean Tatars in the wake of Russia’s annexation of this strategically located peninsula and the lingering territorial dispute between the two countries. This is significant as it represents a distinct departure from how national governments have traditionally accommodated this ethnic minority with indigenous claims to the Crimean Peninsula. On 20 March 2014, Ukraine officially recognized Crimean Tatars’ indigenous claims to Crimea, with Ukraine only prioritizing these claims once Crimea was de facto controlled by Russia, suggests an instrumentalization of the Crimean Tatar’s indigenous claims. This thesis argues that the actions of Ukraine in this instance could be the first of more to come for small states hoping to perpetuate a particular conception of state sovereignty which relies on the compliances with international legal norms—now including respect for indigenous rights. This particular conception of sovereignty is most advantageous to small states, who often have fewer resources to secure their sovereignty in other realms.

https://open.library.ubc.ca/soa/cIRcle/collections/ubctheses/24/items/1…

Ebben most mi a nagy dolog?

Az F-16 meg mindig eleg jo gep, foleg upgrade-elve a legujabb blokkra, de nagyon nem a top. A legtobb orszag epp most selejtezi le oket amint megerkeznek az F-35-osok. Van, aki kb. elajandekozza az ukranoknak (azert is kepzik a pilotakat egy ideje).

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Eredetileg meg az F-35 programban is benne voltak a torokok, onnan valahogy kiturtak oket. Most meg az F-16-tal szorakoznak? Minek? Nem-NATO tagok is ha akarnak, vehetnek, raadasul a torokoknek mar most is van parszaz (3. legnagyobbak az F-16-osok szamaban), szoval semmi titkos dolgot nem szereznek meg vele. Ez lenne az a nagy ar?

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

hat akkor meg foleg nem ertheto a masik oldal hogy miert tart vissza gepeket... ebbol a szempontbol nem a cucc maga a nagy ar, hanem hogy engedtek a "nyomasnak". eddig az usa azt csinalt amit akart: ha akarta adott, ha akarta akkor nemadott.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

onnan valahogy kiturtak oket

Saját magukat "túrták" ki:

  1. Amellett, hogy résztvevői, komoly alkatrész beszállítói voltak az F-35 programnak, néhány dolgot kizárólag náluk terveztek -volumenben- gyártani.
  2. Erdogan megkötötte az EU-val az alkut, a menekültek feltartóztatásáért és zsilipeléséért cserébe kért egy rakat pénzt (a náluk levő szíriaiakat bármikor motiválhatja útra kelésre az EU felé: ez az alku kártya továbbra is a kezében van)
  3. Szíriában a törökök lelőttek egy orosz vadászgépet: ezt követően annyira jól sikerült a kapcsolatok helyreállítása, hogy végül orosz S-400-asokat vettek a törökök: értelemszerűen ez helyből összeegyeztethetetlen az F-35 program részvétellel: hisz a pontos képességek, radar érzékelhetőség stb. ameddig és amennyire csak lehet titok kellene legyen..

https://www.defensenews.com/air/2019/07/17/turkey-officially-kicked-out…

Egyebkent miert zavar ennyire magyar embereket az, hogy a magyar vezetes nem akarta, hogy a NATO masodik legerosebb hadseregenek a vezetese egyedul erezze magat a szovetsegben? (Maskor ezt erteni szoktatok: szovetsegesek szerzese / megtartasa) Es miert zavar ennyire magyar embereket az, hogy a magyar vezetes latta, hogy ezt nem szabad teljesen egyenesen kommunikalni, hogy ezert csinalja igy?

Folytatódik a durcimurci:

kormány továbbra is azt várja, hogy Svédroszág NATO-csatlakozásának megszavazása előtt vagy Ulf Kristersson svéd kormányfő, vagy Tobias Billström külügyminiszter Budapestre jöjjön, és találkozzon Orbán Viktorral vagy Szijjártó Péterrel

Aki ismeri a svédeket, a svéd diplomáciát, az pontosan tudhatja, hogy egy ilyen elvárásnak sosem fognak eleget tenni. Éppen azért, mert tisztában vannak vele, hogy ez elvárás velük szemben, aminek véleményük szerint semmi alapja, így üres gesztusokat nem tesznek

Megszólalt a bajszos Kövér László is:

Amit csinálnak a svédek a saját hazájukkal, abból egyenesen következtethető az, hogy ők nem szeretik a hazájukat, sőt szabályosan gyűlölik, mert hogyha nem gyűlölnék, akkor nem tennék tönkre

Kövér nyilván ehez is ért! :D

link

Voltak itt hangok, akik elmondták, hogy nincs itt orbáni hiszti... pedig van.

Húha, fekete nap lesz az biztos! Tán még az ebédnek is más íze lesz ... a kutyát nem érdeklő vergődése ez a svédeknek. Próbálnak már kaparni, hogy "irgum-burgum, büntetendő lesz a Korán-égetés" stb. Nekem inkább ez tűnik arcvesztésnek és tolatásnak.

trey @ gépház

Arra a kérdésre tudnátok értelmes magyarázatot adni, hogy milyen nemzeti szuverén érdekünk fűződik magatok alatt vágni a fát? Miért baj az, ha egy viszonylag korszerű haderő csatlakozik a NATO-hoz? Most a maszatolást, taknyolást, seggnyalást próbáld mellőzni, és csak saját narratívádat próbáld megjeleníteni!

Az elmúlt több, mint 1 év alatt nem jött, le, hogy a törökök megkértek, hogy ne hagyjuk jóvá? Ez politika. Leszarjuk, hogy néhány svéd iskolában azt tanítják magyarországról az araboknak, hogy nincs demokrácia magyarországon. Azt is leszarjuk, hogy hogyan szavaztak az euban. A törökökön keresztül jön a gáz. A ruszki gáz. Máskülönben itt megfagyunk. Tudom, te leszarod, és minden nap viszel a kárpátaljai magyaroknak, ukránoknak aranyat, ezüstöt, tömjént és mirhát, meg mindent, de ha nincs gáz, akkor gáz van középeurópában.

A töröknek meg kell az f-16, mert a demokratikus választáson nem sikerült megint leváltani a diktátort.

Semmi köze ahhoz, hogy Trey, én bárki más mit gondol a svéd négerekről, a svéd arabokról és a megerőszakolt svéd szőke nőkről.

..a svéd kisfilmben egy olyan 2014-es, hang nélküli videójelenet látható Gulyás Mártonról, a Partizán szerkesztőjétől – aki maga is megszólal a filmben –, amely egy DK-s megmozduláson készült, és ahol Gulyást egy felkérdezése miatt megverték a jelenlévők. Öt évvel később a svédek ezt a videót arra használják fel, hogy Gulyás Márton hogyan küzd a Fidesz ellen.

XD

Mert bohóckodáshoz a legkisebb emberét küldte. Nem talált ki egy ennyire kellemetlen kamut :D

Az meg kifejezetten vicces, hogy valamelyik lap már tegnap megírta, hogy a svéd ember nem vesz részt. Biztos időképük volt :D

A magyar külügyminiszteren túl a lett, a lengyel és a svéd külügyminiszter maradt még távol a hvg információi szerint.

- írta TEGNAP a 444.hu :D :D :D

trey @ gépház

Na most miért nem pörgeted a híreket treypapa? 

Erdogan benyújtotta a parlamentnek, hogy ratifikálják Svédország NATO-tagságát | 24.hu

Többet aztán ne add elő, hogy nem a idióta kormányzati flamet nyomod!!!! Számalmas az hogy mindig mindent benéztek ott a fityeszoldalon ám!

Megtörtént már? Rikács Hangú Párbeszéd Szabó Tímea mit prognosztizált? Törökök mikor fogadják el? 🤔

Ja, megint a nemlétező ballib bohóckodásától volt hangos a sajtó. Ehhez értenek. Lassan a megszűnés szélén az egész a picsába. Nem is csoda.

trey @ gépház

Én pontosan értem és látom, hogy milyen játékot játszik Erdogan, sőt, a helyében pontosan ezeket tenném én is.

Ami nem fér a fejembe, hogy ezt itt egyesek és a ballib oldalon külpolitikával (is) foglalkozó (bár valójában megélhetési) politikusok nem látják, veszik torokra :D

trey @ gépház

Ha jól tudom (persze, hogy jó) a törökök a NATO katonai szövetség tagja. Mi az oka annak, hogy az USA egy szövetségesével nem osztja meg a katonai technológiákat (pl. F-16-os), miközben egykori legfőbb ellenségének, a Szovjetuniónak volt tagjának, Ukrajnának rendelkezésére bocsátja? Milyen üzenete van ennek?

trey @ gépház

A svédeknél már csak az értelmi fogyatékos belga hatóságok nagyobb balfaszok. Aszondja'

A lövöldöző egy embercsempész volt, aki illegálisan tartózkodott az országban és a hatóságoknak tudomása volt róla, hogy veszélyes.

🙄

Hagyok erre időt ...

trey @ gépház

És mégis mire vártak ?

Hány ezer lehet még akikről tudják, hogy veszélyes:  iszlamista - terrorista ?

Nincs jogalapja, hogy bevigyék vagy a bíróság engedi el - vagy túl macerás és a rendőrök ezzel nem foglalkoznak ?

For Whites Only meeting room!

Ma reggeli hír:

A brit hatóságok nem tudják kitoloncolni az illegális migránsokat, mert a ... jogszabályok ...

Hát, kérem ... miért tetszettek olyan jogszabályokat elfogadni? Mert mutogatni kell kifele, hogy micsoda jóemberek(tm) vagyunk? Most meg nem megy a kitoloncolás? Hát akkor IJB.

trey @ gépház

abban kinek van felelőssége, hogy egy országban olyan jogszabályok vannak, amit nem lehet betartani vagy ellentmondásos a jogrend ?

Minden országban az aktuális kormánynak és ezért NEM kéne ezzel takarózni - persze kényelmes, egy fogalomra vagy intézményre nyomni.

A következő lépés: meg kell változtatni a törvényt - ezt már nem mondták ki ?

For Whites Only meeting room!

Recep Tayyip Erdogan török elnök arról beszélt újságírók előtt, hogy amennyire csak lehetséges, igyekszik előmozdítani a svéd NATO-csatlakozás parlamenti ratifikációját, de mint megjegyezte, Stockholm szerinte még mindig nem tette meg a szükséges lépéseket a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár fegyveres szervezet svédországi tevékenységével kapcsolatban.

Mindez azért érdekes, mert Erdogan, hosszas halogatás után alig két hete nyújtotta be parlamenthez az északi ország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.

😆

Eszik még mindig Erdogan testcseleit.

trey @ gépház

és? A svédek szerint amit a kurdok csinálnak Isztambulban az nem terrorizmus? Csak nézőpont kérdése. Ettől még nem gondolnánk, hogy a svéd kormány támogatja azt, hogy a kurdok Isztambulban robbantgassanak. A törökök ezt arab vs zsidó konfliktusként -is- értelmezik.

De a törökök helyett hivatkoznhatnál a harvardi diákságra is akik szerint a hamas tagjai hősök.

Meg lehet nyugodni a kurmánypárti oldalon is, mert a török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot. Pénteken lehet ünnepelni a Lendvay utcában is!

Parlament kimarad.

Miből gondolod ezt? Emlegetted többször is az *értő olvasás*-t. Nekem úgy tűnik nem igazán sikerült ezt magadévá tenni.

"The Protocol on Sweden's NATO Accession was signed by President Recep Tayyip Erdogan on October 23, 2023 and referred to the Grand National Assembly of Turkey," the presidency said on social media platform X without elaborating.

https://www.reuters.com/world/turkeys-erdogan-submits-swedens-nato-bid-…

Ha esetleg problémát okoz neked az angol:

A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának jóvá kell hagynia, mielőtt szavaznak róla, a török elnök ezt követően írhatja alá.

https://hvg.hu/vilag/20231114_torok_parlament_Svedorszag_NATO_csatlakoz…

A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának jóvá kell hagynia, mielőtt a parlament szavaz róla. A török elnök ezt követően írhatja alá a törvényt.

https://telex.hu/kulfold/2023/11/14/torokorszag-nato-bovites-svedorszag…

Nem tudtam, hogy a parlamentben folyik a döntéselőkészítés. Mit csinál a bizottság? Azt gondolná az ember, hogy jólszervezett hierarchiában az előksézítő előkészít, a döntéshozó meg jóváhagy... Autokráciákban nem így működnek a dolgok?

Azt írtam Neked, hogy akkor szólj ha a parlamentjük már megszavazta!

Erre te azt írtad, hogy a parlamentjük *kimarad*.

  1. Honnan szedted, hogy kimarad?
  2. Egy bizottság azt csinálja amire megbízatása és felhatalmazása van, ez elég széles körben változhat. Törvénytervezeteknél jellemzően véleményez: elutasíthat, tovább engedheti a folyamatot (akár egy másik előkészítőnek), kiegészítést-módosítást javasolhat hozzá stb.stb.

Ugyanott tartunk, mint 1 éve. De szavazzuk már meg nagyongyorsan, mert mi úgy sem számítunk.

 

Tényleg, ma küldtünk fegyvert az ukránoknak? Vagy most a Hamasznak küldünk! Nem tudom, hogy most terrorszervezeteket is támogatunk, vagy mi van. Fura háború ez a harmadik.

Most, hogy a törökök egyre jobban berágnak Izraelre (terrorista államnak hívta őket Erdogan) és mivel az USA a legjobb szövetségese Izraelnek, de közben a törökök a NATO tagja ...

Nem vagyok én olyan biztos, hogy ilyen feszültségek mellett ez sétagalopp lesz a svédeknek ...

trey @ gépház

Amúgy mit nyernek a svédek ezzel az egész NATO-val? A legjelentősebb haderők szövetségeseik (USA, UK). Ez csak egy politikai gumicsont, amin a törökök, magyarok jól elcsámcsognak. Ha törökönek van eszükbelengedik időben…

Ki gondolta volna

[..]ANKARA, Nov 16 (Reuters) - The Turkish parliament's foreign affairs commission delayed a vote on Sweden's NATO membership bid on Thursday in a further setback to the Nordic country's hopes of joining the Western alliance after 18 months of waiting.

Chairman Fuat Oktay said the commission, which is controlled by President Tayyip Erdogan's ruling party, will hold further talks and may bring the bill back on its agenda next week - but he did not set a clear timeline.[..]

https://www.reuters.com/world/swedens-nato-bid-delayed-turkish-parliame…

Mint korábban említettem az után lesz ez az egész érdekes, ha a parlamentjük / nemzetgyűlésük megszavazta. Még a bizottságon sem jutottak túl.

Children as young as four will be able to change their name and gender at school without their parents’ consent under new LGBT inclusivity guidelines drawn up by the Scottish Government...

https://www.telegraph.co.uk/news/2021/08/12/scottish-four-year-olds-can…