Kettészakadás küszöbén a PC-piac ARM vs x86
"A következő néhány év meghatározó lehet a PC-piac számára nem csak azért, mert ekkor várható elemzők és gyártók egyöntetű véleménye szerint a szegmens talpra állása egy válságos időszak után. Ebben az időszakban jöhet el az is, hogy több gyártó is piacra dobja nagy teljesítményű ARM-alapú kliensprocesszorát, melyek versenyképesek lehetnek az Intel és az AMD x86-os megoldásaival - de a beszállítóknak addig még a szoftverfejlesztőket is maguk mellé kell állítaniuk."
Először is, az ARM már az 1980-as években köröket vert az akkor PC-re, az Acorn Archimedes gépekben. Már gyerekkoromban az a szöveg ment, hogy RISC és Unix lesz úgyis a jövő, a WIntel csak átmeneti anomália. A csórók akkoriban erre csak legyintettek, mert soha nem láttak, pláne nem használtak SGI Indy -t vagy azzal egyenértékű gépet, csak dzsunka PC-t. Majd a 2000-es évek közepén úgy tűnt a sok disznó csak legyőzi a ritka és drága főnix madarakat. Mára beteljesülni látszódik az akadémikus jóslat, kicsit másként de valóban risc és unix lesz a master race.
De azért van még legalább egy probléma, a szabványos bios/uefi alternatíva hiánya az ARM világban. Egyedül a Raspberry Pi támogat nagy számú operációs rendszert és disztribúciót. Csak RPi-nél van 10 éves gépre ma is friss operációs rendszer. Apple Mac-nél majd meglátjuk meddig lesz hozzá friss rendszer. Ha a PC világba most betörő ARM gépeknél az lesz mint az Android mobiloknál, hogy 4 - 5 év után end of life mert nincs új rendszer, nincs frissítés pedig még a gép hardvere teljesen használható lenne, az annyira nem lenne jó.
Hozzászólások
Mindig is tudtuk, hogy...
Ez az ARM izé is olyan mint az EV-téma meg a zsiráf.
Szép meg minden, de otthonra nem kéne!
trey @ gépház
A probléma akkor lehet belőle, ha ebbe az irányba áll át a mainstream ipar és idővel luxus lesz a jól bevált x86 architektúrán maradni.
Az összes legacy de ma is aktívan használt program soha nem lesz portolva ARM-re. Például Total Commander ma sincs Win/arm -re, ahogy egyébként macOS port sincs. Pedig igény lenne rá és mac-en még fizetőképes kereslet is van. Win/x86 -ra máig készülnek friss TC verziók AMD64 -re külön is.
Risc architektúrákra tökéletes bináris fordító, emulátor soha sem lesz. Legalábbis macintosh architektúra váltásokkal kapcsolatos tapasztalataim alapján. Megoldást VLIW architektúra tudna, de ilyet jelenleg csak az oroszok tudnak, és nem tűnik reális lehetőségnek az Elbrusz processzorok tömeges gyártása nyugati érdekszférába tartozó (tajvani) fab-okban csúcstechnológiával majd nyugati piacon való megjelenése. Az intel meg elbukott a saját VLIW próbálkozásával és nem valószínű, hogy újra belevégna.
Sajnos simán leszarja az ipar a userek kevesebb mint 20%-nak extra igényeit, ha a több mint 80%-nak nincs problémája a váltással.
A Win11 ARM verziója nálam gond nélkül emulál több X86 programot.
Csinálj egy Cyberpunk 2077 gamevideót tesztnek az fps megjelenítésével és az eredményt tolt fel a YT-ba. Sokan kíváncsiak lennének az eredményre. Pedig ez már nem is mai játék.
Ha esetleg el sem indulna próbáld ki ugyanezt az évtizedes korú GTA5 -el.
Nem fogom kipróbálni, ezek a játékok kívül esnek az érdeklődési körömön.
Írj egy olyan játékot ami belül esik! De ne angrybird szintű casual game legyen!
Xilinx ISE működik? Illetve Vivado Design Suite?
A Windowsos Colonization pl. működik Parallelsben ARM Win11 alatt emulációval. Civ IV. szintén.
Előfordulnak videók ilyen paralells témában, de valsz nem virtuális gépen akarsz játszani. Ahogy virtualbox vagy vmware alatt sem szokás.
Helyette az apple készített már toolt, amivel a játék kiadója könnyen portolhatja, ha akarja. Olyannyira könnyen, hogy elszántabb user maga is meg tudja csinálni a játék forrása nélkül.
sima 7 gpu magos m1: https://www.youtube.com/watch?v=zVAfgFiLPdA
m2: https://www.youtube.com/watch?v=sPJpkRmsceU
gta5 https://www.youtube.com/watch?v=iBKIOk9Gb60
A CyberPunk az m2-n teljesen játszhatónak tűnt.
Az M1 megjelenésekor volt egy ilyen videó. Macos-en Parallels, abban Win11 arm, annak a saját emulátorán inteles steam kliens, és inteles GTA5. Ha jól rémlik az M1 Macbook Pro-n 20-30fps-t hozott.
Szerk.:
Meg is van: https://youtu.be/pVfQ9e1PhAY?t=537
Ugyanez M2-ön manapság (itt már Crossoverben), 60-120 fps 1440p-ben: https://youtu.be/V7_0LLYU1Hk?t=374
Megoldást VLIW architektúra tudna
Majd a RISC-V keretein belül eljöhet még ez. Az az architektura by design szépen előkészítette a terepet neki. Es ha meg kiegeszited par mikorarchitekturalis-implementacios cifrasággal (aligned instructions, pl.) akkor abban nagy potencial lehet. De nem kizart hogy az ARM-ben is elő van ennek már készítve a megfelelő háttér, csak a Thumb2-t nem ismerem annyira ilyen szempontból.
Ha átáll az ipar akkor lesz rá szoftver is.
// Hocus Pocus, grab the focus
winSetFocus(...)
http://c2.com/cgi/wiki?FunnyThingsSeenInSourceCodeAndDocumentation
en kivancsisagbol kiprobaltam egy M1-es mac-et. meg az x86 kodokat emulalva* is gyorsabban futtatta, mint az i7-es desktopom...
subnotebookban mindenkepp van jovoje az ARM-nek, nem veletlen van win10-bol is arm64 verzio mar evek ota...
foleg hogy manapsag szinte mas nem is kell egy webbongeszon kivul egy atlag usernek...
A'rpi
*: biztos vagyok benne, hogy az az x86 emulacio az M1-ben valamennyire hardveres, kizart hogy soft emuval ennyire gyors legyen.
mások (pl. https://dougallj.wordpress.com/2022/11/09/why-is-rosetta-2-fast/) szerint inkább a rosetta2 maga ilyen fasza, plusz hozzá egy tényleg gyors cpu, és ennyi.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
koszi elolvastam, erdekes volt. ezexerint tenyleg leforditja arm-ra, bar ahhoz hogy az esetek tobbsegeben 1:1 tudja forditani jopar nem szabvanyos arm extensiont/utasitast implementaltak hw-bol, ami segit az x86 emulacioban...
A Rosetta2 nem klasszikus emuláció, az a kódot a disken írja át úgy, hogy az M1 tudja futtatni.
A hivatalos Apple oldalon elolvashatod, hogy működik és hogyan fordítja le az x86 appokat arm-ra About the Rosetta Translation Environment | Apple Developer Documentation
biztos vagyok benne, hogy az az x86 emulacio az M1-ben valamennyire hardveres, kizart hogy soft emuval ennyire gyors legyen.
Ha mar tobb-vagy-ugyanannyi fizikai regiszter van az ARM-ben es az indexelt / indirekt load-store kb ugyanazt tudja akkor mar keszen is vagy a "valamennyire hardveres" resszel. Ezelobbi a CISC -> RISC viszonylat miatt termeszetes, ezutobbiban pedig az ARM kimondottan erős a többi RISC-hez kepest.
Minden masra meg ott lehet a core coupled memory es/vagy masik I/O space (àlà CSR). Abba meg mar acceleratorokat pakolhatnak bele, amit nem szégyellnek... nem fog feltűnni egy debugging/disassembly során hogy bármi hekkelt architektúrán dolgozol.
Nekem van otthon (természetesen nem zsiráf), és semmi bajom nincs vele.
Good for you!
trey @ gépház
En szkeptikus voltam az ARM-al, de miota az elso M1-es Macbook Pro szeriat hajtom (ceges), tobbet nem vennek Intel-t. Csondes, gyors, teszi a dolgat. Napi hasznalatban csak ARM alapu eszkozok mukodnek nalam (raspberry, laptop, mobil, tablet). Intel-es laptop is van meg a fiokban, ha muszaj valamiert elovenni.
[szerk.]: az EV-vel es zsiraffal kapcsolatban egyetertunk :)
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
:D
Én átugrottam, alap modell M1 air, tökéletesen teszi a dolgát. Kis office, 90% meló, maradék kicsi home use, családi szinten pixelmator (még a régi, nem a pro), imovie kombó tökéletesen kiszolgál, pedig 4k60FPS felvételekről beszélünk, igaz ritkán megy negyed óra fölé videó, azon meg kényelmesen átrágja magát.
Ami nagyon bejövős hogy passzív, évek óta vadászok valami használható passzív gépet, most végre itt van. Billentyűzet nekem bejövős, tapipad olyan szinten telitalálat hogy hiába van mellette a kékfogas egér, sokszor inkább a trackpadhez nyúlok.
Üzemidő hibátlan, de egy középszar telefontöltőről is érdemi töltést tud felvenni.
Ha kifut a hivatalos SW támogatás akkor meg ott az asahi, de szerintem mire alma szerint EOL lesz a gép addigra lesz rá ubuntu is.
az Intelnek volt ~20 eve sajat ARM procija, es egeszen jonak szamitott abban az idoben, sok PDA arra epult... kar hogy elengedtek (eladtak) es nem fejlesztettek tovabb...
Igen eladta az egészet tokkal vonóval a Marvell -nek aprópénzért.
Na jó, de van ebben az ARM processzorban távfelügyeleti opció (Intel ME, AMT, Microsoft Pluton, vagy hasonló jóság)?
az eddig se a prociban volt, hanem a "chipsetben" (intel ME engine)
amugy meg az lesz benne amit beleraknak :)
Én úgy tudtam a CPU-ban van egy arm core, ami egy kiherélt minix OS-t futtat. Emiatt volt pár éve parasztlázadás, h. az intel kvázi ellopta Tannenbaum-tól, anélkül h. megemlítenék őt bárhol. A chipset-ben IS van hozzá támogatás, de a lényegi rész az a CPU tokon belül van. Rosszul tudom?
Utánakeresve, valóban a north bridge-ben /PCH-ban van a lényeg.
Viszont, a north bridge mar tobb, mint 1 evtizede a CPU-ban van, nem? :DD
ezért írtam h. / PCH.
Nem egészen, a prociban is van belőle, ezért vannak vpro kompatilis, és nem kompatibilis procik. Utóbbit hiába rakod bele egy vpro-s lapba, nem fog menni a vpro.
Igen, ezért is gyanús mikor kijön egy szakajtó processzor adott generációból, és ARK-on a vPRO az olcsóbbaknál NO, míg a felsőbb kategóriánál meg YES
pl. https://en.m.wikipedia.org/wiki/Whiskey_Lake
Core i5-8365U and i7-8665U support Intel vPro Technology
a többi pl. i5-8265U meg nem
Azért nyugtass meg: remélhetőleg a vpro-specifkus sechole-ok benne lesznek a CPU-ban, csak a legális vpro-alkalmazások nem működnek.
Valami hasonlón én sem csodálkoznék :)
Microsoft Pluton ha jól látom a TPM-el dolgozó security tool. Apple T1 (ARM) chip már 2016 óta benne van bizonyos Mac-ekben. Szinte biztos vagyok benne, hogy az M-es chipek is tartalmazzák valamiféle verzióját.
3rd party toolok vannak remote managementre, pl. Jamf, de MS is tud almát vezérelni MDM-el. Azt nem tudom mennyire összemérhetők az Inteles cuccokkal, azokkal nem találkoztam.
Ne keverjük a hardveres mgmt-t, a szoftveres MDM-mel, van átfedés, de egészen más a kettő.
teljesen máshogy megy az egész, mert a mac-ek mindig hazatelefonálnak az applehez, és az egész mdm is rajtuk keresztül megy. ezért lehet ilyen megrendeled a boltbol a gépet, kiviszik a dolgozonak és mikor kicsomagolja és elindítja rögtön felkerül minden céges cucc ami kell.
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
OpenBMC? https://www.supermicro.com/en/pressreleases/supermicro-adds-192-core-ar…
Valamint belefutottam egy ilyenbe is: https://documentation-service.arm.com/static/60267cba2c40871302af4467
szerk: Ha ARM tenylegesen vegre eljut desktop "mainstream"-be, akkor felteszem elobb utobb ez is lecsorog eloszor az uzleti kategoriaba, aztan talan a prosumer kategoriaig is.
~10 eve azzal az egyetlen igenyemmel, hogy matt kijelzos laptopot akarok venni gyakorlatilag kilottem az akkori kinalat ~90%-at.
Az Apple esetében meg volt az erős "késztetés" a gyártó oldaláról a szoftvercégek felé, hogy tessék lefordítani ARM-ra a progikokat.
Nem néztem utána, de a neten szembejövő infókból gondolom, hogy előzőleg felkészítették a fejlesztői stack-jüket erre az váltásra, így kis túlzással annyi volt mindenki dolga, hogy lefordítsa a programját vele a másik architektúrára (nyilván kellett miatta módosítani, de biztos senkinek nem kellett újra megírni az egészet). Tehát megtámogatták a fejlesztőket a váltásban. Az Apple-nek ehhez erős anyagi érdeke fűződik, mert valószínűleg a saját CPU használatával jóval több pénz marad a zsebükben, mint az Intel-től vett platform esetén maradt.
Namost x86 vonalon valószínű olyan erős az MS-Intel kapcsolat, hogy az MS nem annyira elkötelezett az ARM támogatásában, hogy ezeket a segítségeket és követelményeket megtegye a Windows-ra fejlesztők felé. Ráadásul magának az MS-nek is jó sok munka lenne teljes körű ARM szoftver verziókat legyártani, így erre csak akkor kerülhet sor, ha komoly anyagi érdeke fűződik (majd) hozzá. De az MS-nél nincs olyan hardver, ahol megérné miatta az ARM irányba mennie. Ráadásul az MS tol mindent és mindenkit a felhős szolgáltatásai fel sok területen, ergo neki egyre inkább mindegy, milyen CPU-n milyen OS-en érik el azokat az ügyfelei.
Az, hogy kezd a PC piac ARM alapú eszközöket gyártani, még nem jelent semmit. Majd kidobják olyan OS-sel, ami elérhető rá éppen (pl. ChromeOS Flex vagy ennek alternatívái), ami ha betalál a nagy cégeknél, akkor elviheti a fejlesztéseket még inkább abba a (már meglévő) irányba, hogy legyen minden weben elérhető, és akkor elég csak egy böngésző a kliens gépre... Ráadásul ez az MS-nek is kedvezne, mert a felhős szolgáltatásai felé tereli a vállalti ügyfeleket, mert azok már most is teljesen web-en elérhetőek...
A szabad szoftveres dolgok legnagyobb része hardver platformtól független kód eleve, az egész lefordítható ARM-re, ugye RPI-n már most is szinte minden Linuxos program működik. Linuxosoknak az átállás nem volna különösebben fájdalmas. Jelenleg használok virtualizált Windowst, az volna az egyetlen akadály, kivéve persze ha az is működik a processzor szimulátoros módban.
Abban a pillanatban, hogy lesz kapható tetszőleges ARM Linuxra nyitott gép, ami teljesítményben és árban jobb mint az x86, akkor meg fogom fontolni a váltást.
Pontosan, ezért is írtam kifejezetten a Windows világról.
A Linux a kezdetektől egy csomó platformra elérhető volt, így az egész ökoszisztéma "hozzá van szokva" a változatos hardverhez. Hogy valamikor fel kellett venni az ARMv7-et meg aztán az ARMv8-at, az (némi túlzással) csak plusz két tétel lett a listában.
Az ARM bevezetése a Windows világnak fájdalmas, mert az x86 (pontosabban mára x86_64) only...
> annyi volt mindenki dolga, hogy lefordítsa a programját vele a másik architektúrára
igen igy van. kiveve az asm-ben optimalizalt kodok, emiatt kesett sokat a photoshop arm-os verzioja.
de miert ne tehetne meg ezt az MS is? belerakja az ARM targetet a visual studioba es ir egy levelet a developer networkon hogy forditsatok ujra :) sot 100% biztos vagyok benne hogy mar sok eve benne van az ARM support, mivel van ARM-es windows es mas MS cuccoknak is van mar ARM-es valtozata...
> MS nem annyira elkötelezett az ARM támogatásában
miert? es akkor miert letezik arm-os win10/win11?
> Ráadásul magának az MS-nek is jó sok munka lenne teljes körű ARM szoftver verziókat legyártani
miert? ujforditjak az arm-os compillerrel azt csa. nem hiszem hogy sok asm-ben optimalizlat kod lenne mondjuk egy office-ban... de amugy a mac-es office mar arm-on is fut nativan, szoval ha volt is azt mar megoldottak azota...
> De az MS-nél nincs olyan hardver, ahol megérné miatta az ARM irányba mennie
Surface vajonmi?
Ha az MS igazán elkötelezett lenne ARM téren, akkor már léteznének ARM-os nem-Apple gépek szép számmal, úgy gondolom.
Van ARM-os Windows, mégsem csinált hozzá senki gépet eddig. Ennek nyilván van valami oka. Az szerintem nem valószínű, hogy a natív szoftverek hiánya lenne az ok, mert általában mindig a hardver van előbb tömegesen, utána jönnek rá a natív szoftverek (amikor már van hardver bázis, amire megéri az egyre kisebbeknek is fejleszteni, portolni).
Leginkább az MS-Intel kapcsolat lehet a mögött, hogy az ARM Windows vonal ugyan létezik, de nem erős és nem is tűnik most még felfutónak sem.
Hátőőő... :) Tény, hogy van még mit fejlődni a vas terén, az Apple egyértelmű előnyben van ezen a téren, de azért van mozgás itt. :)
Olyannyira, hogy van ilyenjük már elég régóta: 64-Bit Office for Windows on ARM.
Most hirtelen nem találom, de ha jól rémlik, ARM-os Surface-eken ilyen fut, nem kell hozzá insidernek lenni.
Amikor legutóbb olvasgattam, arra jutottam, hogy szinte minden megvan natív ARM64 változatban, amire nekem szükségem van (böngésző, terminál, office, jetbrains-termékek, egyéb fejlesztőeszközök), de egyelőre nem aktuális a váltás, úgyhogy még várom, hogy a "nem Apple" vonalon combosabb ARM-procik érkezzenek, mert azért ezen a téren még van mit fejlődni.
> hogy a "nem Apple" vonalon combosabb ARM-procik érkezzenek, mert azért ezen a téren még van mit fejlődni
vszinu ez lesz a megoldas, hogy miert nem terjed az arm pc... az apple-n kivul nem sokan csinaltak sokmagos combos 'desktop' arm procit, a legtobb arm gyarto a mobilokra (kis meret & kis fogyasztas) gyur inkabb... amik meg voltak komolyabb arm-ok eddig azokat computing grid-ekbe szantak nem desktopra.
azert erdekes ez a tokolodes, a hw gyartok a sw elterjedesere varnak az sw gyartok meg a hw-re ;) kozbe meg az apple letarolja a piacot
Mivel armos win-t nem lehet külön venni és nem is lehet (legálisan) bármire telepíteni, így csak microsofttal együttműködve létezhet most. Így meg megy a balfaszkodás a qualcomm szarjaival. Úgy értem, hogy senki sem kezdett el gyártani nagy teljesítményű, laptopnak való win-hez is jó, nem fullra winhez zárt laptopokat és procikat. A qualcomm meg csak telefon soc-ot nevez át.
Kapcsolódik, viszonylag friss: The Snapdragon X Elite is Qualcomm's answer to Apple's M2 Max
Erre azért kíváncsi leszek, de a független teszteket mindenképpen megvárjuk. :)
hat a spec eleg jol hangzik... kerdes mikorra lehet ezt kezbe venni, mert azt irjak 1 ev mulva kapjak meg az oem-ek onnan meg azert ido lesz mire termek lesz meg piacra kerul, es kozbe az apple sem ul a baberjain...
Single treaded performancet hasonlítják össze csak. Multithreadben a kanyarba sincs a snapdragon, így kicsit félrevezető az összehasonlítás.
hat ha 1 magon meg tudjak verni akkor menni fog tobb magon is, az mar csak copypaste :)
amugy lejjebb irjak:
"In multi-core, Qualcomm claims it is 50% faster than Apple's M2 processor at peak performance."
Érdekes, hogy single core performance-t az M2 Max-hoz, míg a multithreaded performance-t a sima M2-höz hasonlítják. Úgy látszik a magok közti kommunikációhoz már nem jutott sávszél. De végülis jövő hétig örülhetnek, amíg meg nem jelenik az M3 :)
Persze, egy dolog a marketing bullshit, nyilván nem kell minden szivárványos szövegnek felülni, meg érdemes tudni olvasni a sorok között. :) Az idézett hírrel arra akartam utalni, hogy van friss mozgás (és ahogy látom, verseny is) a területen. Az (számomra) nem kérdés, hogy az Apple jelenleg elég jól áll, és a többiek próbálnak felzárkózni.
De nem is kell a Qualcommnak Apple-verő megoldást lerakni az asztalra (amúgy is sok múlik azon, hogy az oem-ek mibe és hogyan csomagolják), legalábbis most még. Szórják csak rá a piacra az ötleteiket nvidiával meg a többiekkel együtt, aztán meglátjuk, mi marad az asztalon, meg mi hullik le. Szerintem nekünk csak jó a verseny, és az is, hogy intel-amd mellett (konzumer piacon) minél több értelmezhető alternatíva legyen.
Csak azt felejtik el az emberek, hogy jövő héten nagyon fekete nagyon misztikus processzorral jön az Apple.
Van ilyen is már 2021. óta: Announcing ARM64EC: Building Native and Interoperable Apps for Windows 11 on ARM Nem fejlesztek natívan Win alá, de a leírásokból nekem elég fejlesztőbarátnak tűnik.
Hamár...
ha valaki volt olyan szerencsés, hogy ki tudta próbálni az M2, M2 pro verziókat, van érezhető különbség átlagos felhasználás (Office, Chrome/Firefox, néha Docker Desktop, IntelliJ, VSCode) esetén? (Akár M1-hez képest?)
A neten nincsenek ilyen tesztek/osszehasonlitasok? De ha besetalsz egy Mediamarkt-ba akkor lehet le is tudsz tolteni valamit a demo gepekre :)
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
jelen, az elozo cegesem x86 volt (MBP 13 2020 talan, ezen Monterey volt azt hiszem), szerettem azt is de neha hangos, "gyorsan" merulo, erzetre picit lassubb eszkoz volt, 3 hete van MBP 13 M2 2022, Sonomaval, erzetre mocsok gyors minden program indulas vagy ablak valtas barmi, 0 hang barmit csinalok es erzesre vagy 1-2 napot el lehet vele dolgozni akkurol.
amit hasznalok: iTerm, Safari, Chrome (jelenleg csak kb 10-20 tabom szokott lenni mindkettoben parhuzamosan), Office minimal, VSCode is csak par ablakban.
Majd hosszu tavon meglatjuk de egyelore tetszik, rosszat nem tudok mondani, foleg, hogy a masik opcio HP EliteBook valami i5-el lett volna kb azonos ram/ssd mellett, windows-al...
Amit tudok mondani tapasztalatbol, a lanyom jatszott Minecraft-al, 2015-os Macbook Air: ventillator allandoan porog (a grafikai beallitasok nem tudom milyenek voltak, automatikus). Ugyanez M1 Macbook Air-en: a gep csendes (nincs benne ventillator sem), az osszes grafikai beallitas kimaxolva es meg valami anti-alias plugint is tettunk fel.
"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."
Én most váltok PC-ről Mac mini M2 pro-ra. Jövő héten érkezik. Szívesen lefuttatok/megnézek dolgokat, ha időm engedi. Feleségemnek M1-es Macbook Air-je van, még akár azzal is összehasonlíthatom.
Tegnap kicsit tájékozódtam és eléggé jók a vélemények az Apple siliconokról. Arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik Mac-et mikor/mire érdemes venni, de a teljesítményre nincs panasz. Pár éves Intel/AMD konfigokkal pariban van, vagy jobb. Érdekes...
Lehet megpróbálok egyet vetetni a céggel.
Intel szilikon és amd szilikon miért nincs? Mert ezt is az apple "találta ki"?
Gondolom valami brand nev akart lenni, mivel "Apple silicon" nem csak az M-szerias CPU van, hanem a procik kozott van meg az S es A, illetve CPU-n kivul is van vilag, pl. T, U, W, R, stb., fene se tudja mar, hanyfele chipet gyartanak.
Nekem Mind1 ha olcsó és gyors és viszi a linuxot.
YT-on van videó rpi5 ubuntu desktopként használva, egész használható tempót mutat, ilyen nagymamás gépnek már simán elmegy.
Hozzátartozik hogy a rendszer nem SD kártyáról hanem valami USB tárhelyről ment, illetve CPU és GPU is meg volt húzva kicsit rajta.
Igen, csak lehet jobban jár egy bruttó 150 dolcsis intel n100 procis minigéppel (16GB ram, 256GB ssd), amin minden működik, támogat 4k videólejátszást hw gyorsítással.
Ehhez hasonló, csak műanyag házban https://www.youtube.com/watch?v=ZrQB1ElwoXA
Vannak még olcsóbbak is, ha gyengébb is elég.
A pi5 táppal, házzal, hűtéssel együtt nem feltétlen olcsóbb.
En nagyjabol erre varok ~5 eve, amikor nagy mellennyel nekialltak nyomni, hogy nemsokara jonnek a nagy teljesitmenyu ARM laptop processzorok, es majd mekkora durr lesz. Ha jol emlekszem volt nehany Windows on ARM laptop, amikre valami brutal hackelessel lehetett csak linuxot tenni, ha egyaltalan. Aztan ez szepen elhalt, nagyjabol volt a raspberry es alteregoi + notebook conversion kit, amig Pine ki nem jott a PineBookkal (2GB RAM, a pro meg 4GB RAM). Amiota Apple kijott az M1-gyel, vegre ugy tunik lesz is valami.
Van olyan 13-14 inch-es laptopban elfero x64 GPU ami versenykepes az M2 Max GPU-javal?
Nagytoronyba' tudom, hogy van olyan, de most nem az erdekel. Hanem hogy van-e valami atmenet Intel Iris grafikus lassito es M2 Max kozott 13-14 inch-es masfelkilos laptop kategoriajaban.
13-14 inch-es laptop Ryzen pl. mit tud egy M2 Max-hoz es egy Iris-hez kepest?
Igy elso talalatra azt dobta nekem hogy van razer blade 14" 4070 nvidia GPU-val. 1.84kg
Macbook Pro 14" meg 1.63kg
De itt az "m2 max" integralt GPU nem egy ligaban jatszik a 4070 nvidiaval. Az M2 az inkabb az entry level 1660 mobile gpuval van egy szinten (ami amugy nem rossz).
En spec tovabbra is hp 840 g*-ot tartok elfekvoben arra az esetre, ha netan laptop kellene. Abbol volt kamera nelkuli opcio is meg linux felmegy ra meg van touchpad egernek bal jobb gomb kulon. Nekem kb ez a fontos, mert mikor hasznalom, akkor tenyleg laptopkent kell.
Elsodlegesen desktopon dolgozom. Az m2 egyelore ezen a teren inkabb a futottak meg kategoriaba kerulne max be.
De amugy ha bongeszos/mediafogyasztos laptop kellene egesz napos hasznalatra es nem lenne desktop gepem, akkor jo alternativa lehetne, mert amugy nem rossz hw es nem is tul draga tobbihez kepest.
"a szabványos bios/uefi alternatíva hiánya az ARM világban"
No igen ez az ami miatt en tartok az ARM terjedesetol. Egyreszt az UEFI-tol mentse meg az Ur az ARM platformot, de valamelyik normalis bootloader jo lenne, ha szabvanyossa valna.
A masik viszont, hogy az ARM-os eszkozoknel korabban is teljesen alap volt, hogy user altal kikapcsolhatatlanul lezart secure bootloaderrel jottek es ha nincs benne valami vulnerability, akkor nem lehet semmi mast telepiteni ra, mint amit a gyarto enged. Sot azt hiszem a Windows for ARM eseteben ezt kotelezo kovetelmenykent elo is irta a gyartoknak Microsoft.
Ugyhogy az ARM terjedesevel gyanithatoan hamar vege lesz a sajat oprendszer telepitesnek ugy altalaban...
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
Ami új dologba beleteszi a mocskos kezeit a mikroszoft, az minden elrohad (nagyon) rövid időn belül :(
vagy az lesz mint a telefonoknal, hogy engedi rootolni / imaget cserelni de akkor onnantol nem lesz secure.
ez már a T2 chip-ek óta így van (2018)
Remember Transmeta
https://tedium.co/2023/04/26/transmeta-crusoe-processor-history/
Sebesseg? Benchmarkok? Ar? Factory wait time / (projected) availability date?
Vagy ez meg egy olyan startup ami meg csak csocsoasztalt meg pingpongasztalt vett, GPT4-re elofizetett copywrite-ot irni, es webdesigner havert megkertek, hogy csinaljon egy oldalt, amire kiveri a befekteto?
(Megnyitottam a browser tabot, es 15 sec utan be is csuktam)
a transmeta kb 25 eve volt, akkoriba meg nem babzsakoztak/csocsoztak. es olyan noname figurak dolgoztak ott mint linus torvalds...
nagyon igeretes projekt volt de vegul nem tudtak piacra vinni aztan inkabb eladtak :(
Nem ismertem, de ez a bemutatkozo oldal borzasztoan senmilyen. :(
milyen bemutatkozo oldal??? az valami gagyi blog poszt volt ami mindenfele regi dolgokrol irogat... es tenyleg borzaszto :)
nezd meg a wikipediat vagy keress ra, erdemes.
ez is erdekes:
Last year, AMD announced that it planned to sell Transmeta's Efficeon chips under the AMD brand. The AMD-branded chips would go in PCs, as part of Microsoft's FlexGo project.
Ja ertem, koszi. :)
Egyetértek az inteles vezérrel, abban igaza van, hogy az ARM nem veszélyezteti az x86-os világot. A Mac M1-M2 túl prémium, a többi ARM-es platform meg hiába olcsó, 1) teljesítményben csúnyán elmarad, 2) nincs szabványosított bootloader/BIOS megoldás, 3) sok kód hiába platformfüggetlen, néhány függőség és népszerű program még mindig nem fordul ARM-en, vagy csak nagyon csúnya kínlódással. A Windows ARM is nagyon gyenge lábakon áll. Addig meg az ARM a PC-s laptop, desktop, workstation piacon labdába sem fog rúgni még elég sokáig. Pedig örülnék neki, ha az x86-nak komoly kihívója akadna, mert jó ideje a fejlődés gátjának látom, mint kivénhedt, legacy architektúrát.
Ahol viszont feljött az ARM a mobil eszközökön kívül, az az SBC-k, mikrovezérlők világa, ott meg az x86 nem versenyképes, főleg a fogyasztás, ár miatt.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)