- tompos blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
>a parizer egy olyan dolog, amit egyrészt nem túl egészséges nagy mennyiségben fogyasztani, másrészt igazából az az egyetlen érdekes dolog benne, hogy hogyan készül
Az a baj, hogy még a parizerről sincsen fogalma, nem csoda, hogy balos újságíró lett belőle. A parizert ha nem rontják el mindenféle bele nem való növényi dologgal, akkor egy rendkívül egészséges élelmiszer. Lehet szerezni kizárólag állati eredetű (plusz fűszerek, persze, de azzal nincs semmi baj) parizert tartósítószer nélkül. Na, az konkrétan szuperfood, annyira egészséges.
Aki azt sem tudja, hogy a parizer egészséges annak nem hinném hogy adni kellene a politikai véleményére. De azért majd belenézek talán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennyike:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És mitől egészséges? Tápanyag alig van benne, ára meg többszöröse a színhúsnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért, mert azokat a részeket is beledarálják, amiket alapból nem eszünk meg, pedig kellene. Bőr, kötőszövet, stb: tele van egészséges tápanyagokkal.
Miből gondolod, hogy alig van benne tápanyag? Hogy lenne benne alig, hiszen állati szövetekből készül?
>az ára meg...
Az árát sosem néztem, de nem is arról beszéltem, hanem arról, hogy egészséges-e. Ebből a szempontból irreleváns az ára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy lenne benne alig, hiszen állati szövetekből készül?
Nem minden állati szövet egyformán értékes tápanyag.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fele annyi a fehérjetartalma (jó esetben), mint a rendes húsnak, víz az egész, meg só és egyéb fűszerek.
Mamikák akik zsemlére meg párizsira verik el a kisnyugdíjukat jobban járnának, ha vennének egy egész csirkét, aztán megsütnék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rendes (eredeti, nem olcsositott) parizerben csak marha szinhus meg szalonna van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A magyar élelmiszerkönyv nem ezt mondja.
A jelölés szempontjából a hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%.
Ahol 51% a színhús, az már parizer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A parizert ha nem rontják el mindenféle bele nem való növényi dologgal, akkor egy rendkívül egészséges élelmiszer.
Lófaszt. Túl van sózva, tápanyag alig van benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hint: Magyar élelmiszerkönyv, C RÉSZ - TERMÉKEK
1. Párizsi vagy Parizer - Élelmiszer-kategória (az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint):
1.1. Legalább 55 mm átmérőjű, természetes vagy műbélbe töltött húspépet (prádot) tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstöletlen, füstölt vagy füst ízesítésű homogén metszéslapú termék.
1.2. A jelölés szempontjából a hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%. A csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége ezen felül a késztermékre vonatkoztatva legfeljebb 10%.
1.3. Minőségi jellemzők
1.3.1. Kémiai jellemzők
Összes fehérjetartalom legalább 11,0% (m/m)
Víztartalom legfeljebb 70,0% (m/m)
Zsírtartalom legfeljebb 23,0% (m/m)
Nátrium-klorid-tartalom legfeljebb 2,2% (m/m)
1.3.2. Érzékszervi jellemzők
1.3.2.1. Alak, méret: Egyenletes hengeres alakú, két végén elkeskenyedő.
1.3.2.2. Burkolat: A burkolat ép, sima, tiszta, a végeknél 5 mm-nél nagyobb folyadék-, lég- és zsírzsák nincs.
1.3.2.3. Állomány, szerkezet, metszéslap: A rúd állománya tömötten rugalmas, jól szeletelhető, a metszéslap homogén állományú, 5 mm-nél nagyobb légüreg nem, vagy legfeljebb csak néhány kisebb látható. Nem tartalmaz 2 mm-nél nagyobb ín- és kötőszöveti hártyadarabot. 1-2 mm-es méretű ín- és kötőszöveti hártyadarabból legfeljebb néhány darabot tartalmazhat. A szelet első harapás után se nem puha, se nem kemény, jól összeáll, rágási maradék nincs.
1.3.2.4. Szín, íz, illat: A metszéslap egyenletes, a gyártmánylapban rögzítettnek megfelelő színű. A fűszereloszlás egyenletes. A főtt húspép (prád) íze mellett bors íz, enyhe sós íz érezhető, de idegen és mellékízektől mentes. A főtt húspép (prád) és a bors illata érezhető, idegen szagoktól mentes. Füstölt és füst ízesítésű termékek esetében füstíz és -illat is érezhető.
1.4. Az élelmiszer előírt neve: párizsi vagy parizer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Superfood :D
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A parizert ha nem rontják el mindenféle bele nem való növényi dologgal, akkor egy rendkívül egészséges élelmiszer.
És vállalható árban tudsz ilyent mutatni ma Magyarországon? Mert ha nem, akkor mégis csak az újságírónak van igaza, ugyanis nem az a kérdés, hogy régen mi volt a parizer, hanem hogy ma mi az.
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>vállalható árban tudsz ilyent mutatni ma Magyarországon?
Vállalható áron nagyon kevés egészséges élelmiszer van. Talán a legjobb ár érték arányú a csirke farhát és a csirke belsőség. Ha nagyon olcsón kellene étkeznem, ezeket enném. Persze a legtöbb csirke nincsen egészségesen tartva, úgyhogy ez is kompromisszumos, de hát olcsón nem lehet kompromisszumok nélkül étkezni.
A beszerzést a feleségem intézi, párizsit kistermelőktől szokott venni főleg. De tudok egy márkás termékről is, amit lehet linkelni, és véleményem szerint kitűnő: https://szomordezso.eu/Termekek/Szurkemarha-termekek/szurkemarhaparizsi Összetevői a weboldal szerint: "magyar szürkemarhahús, mangalica sertésszalonna, víz, tengeri só, fűszerek"
A legtöbb virslit is telerakják szójával meg burgonyakeményítővel, amitől egészségtelenné válik. De ettől még a virsli jó dolog, csak ugye azt is a polc tetejéről kell vásárolni. Ez van szinte minden egészséges élelmiszerrel sajnos. Magyarország és az EU élelmiszer törvényei sajnos nem elég szigorúak. Véleményem szerint a higított termékeket nem szabadna az eredeti nevükön nevezni, hanem a "frissföl" és "reggeli ital"-hoz hasonlóan gúnynevekkel kellene ellátni: "tömlőcske parizer ízű készítmény" "darálós virslipótlék" és hasonlók.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Virsli kapcsán az ék. szabályai miatt már a csontról mechanikai úton leválasztott hús(pép) tartalommal elért hústartalom nem elég a virsli névhez, ezért van sertésrudacska és hasonló elnevezés is. (Amik egyébként sok "valódi" virslinél képesek jobbak, ízletesebbek lenni...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Scifi. Nézzünk akkor meg egy valóban létező parizert, mondjuk a nagynevű Pick cég termékét: https://www.spar.hu/onlineshop/pick-sertes-parizsi-400-g/p/396877002 , hogy mi is van benne ténylegesen: szójafehérje (ez valószínűleg egészséges), keményítő, dextróz (szóval liszt, cukor), aroma, színezék, tartósítószer (az utóbbi ráadásul nátrium-nitrit). Abba a "tartósítószer mentes" párizsiben nincs pácsó sem, és nem is füstölt (ezek mind elég egészségtelen dolgok)? Eláll addig, amíg eljut a boltba?
Nem azt mondom, hogy nem szabad párizsit enni, ha szereted, de tudni kell, hogy finoman szólva nem egy superfood, és mindennap azt reggelizni nem a hosszú élet tita. Attól még nagyon jól megadja a hangulatot, ha egy kirándulás elején megérkezik az ember a faluba, ahonnan indul a túra, bemegy az állomás melletti ábécébe, és vesz párizsit (azonnalra), májkrémkonzervet (a hegycsúcsra), zsemlét, zöld hegyeserőset.
Szerintem ne a felvágottak között keresd az egészséges kaját. Ha úgy gondolod, hogy meg kell enni a röfi a flekkennél kevésbé szép részeit is, akkor pl. a jobb kocsonyák felé nézz körül. Ami a párizsiba megy, azt az ipari élelmiszergyártás előtt megfőzték és megették már a disznótor alatt, és akkor tényleg nem kellett tartósítószer, meg keményítő, szinezék, aroma ahhoz, hogy ehető legyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>mi is van benne ténylegesen: szójafehérje (ez valószínűleg egészséges)
Várj, ez most ironia vagy nem? A szójafehérje az egyik legveszélyesebb dolog.
>Eláll addig, amíg eljut a boltba?
Hűteni kell, és akkor eláll. 21. század van, fel van találva az élelmiszerek zárt láncú hűtése. Meg van főzve, és kb légmentesen van csomagolva, miért ne állna el?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Várj, ez most ironia vagy nem? A szójafehérje az egyik legveszélyesebb dolog.
Miért, mi a baj a szójafehérjével (azon kívül, hogy a párizsiben azért van, mert olcsóbb mint a hús, így a cucc rosszabb ízű lesz)? Valami peer reviewed hivatkozás kellene, alufóliasisakos konteókra szarok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hivatásos pitiáner - Dropbox refer - mert kell a hely: https://db.tt/V3RtXWLl
neut @
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mondjuk pont nem írja, max azt, hogy a paleotáplálkozás hívei szerint mi van, de futóbolondok véleménye igazából elég irreleváns.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szója rettenetesen allergizáló. Még a nem futóbolondok szerint is.
https://www.webbeteg.hu/cikkek/allergia/15638/szojaallergia
Légyszives, óvatosabban a minősítgetésekkel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez még mindig nem azt jelenti, hogy ne lenne remek kajaalapanyag, csak nem allergiásoknak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nomostan számoljunk picit... Sertéshús (63%), marad ugye 37%, amin osztozik minden egyéb. A só 2.2%, azaz - ha van - legalább ennyi a szójafehérje, ami egyébként pont azért kerül a termékbe, hogy az előírt legalább 11%-os fehérjetartalmat "hozza" a késztermékre vetítve (jelen esetben a termék leírása 12%-ot ad meg) - jó esetben nincs, rosszabb esetben 3-4% alatti a késztermékre vetítve a mennyisége.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>Nézzünk akkor meg egy valóban létező parizert, mondjuk a nagynevű Pick
Nagyjából eddig olvastam a hozzászólást.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, hogy még a parizerről sincsen fogalma, nem csoda, hogy balos újságíró lett belőle.
Péntekre nem kell jobb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még a telex is origot olvas, szóval nem lehet az olyan rossz. :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A parizertől függetlenül az Origó címválasztása tényleg viccesen túlzó. Annyira nem, hogy cikket kelljen írni róla, de hát akinek csak ennyi jut, az ebből próbál lufit fújni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt az origora irtad, igaz?:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, az Origo egy alja szemét, de a Telex is közelít, hogy a konkurenciával foglalkoznak(jó, tudom miért teszik), pedig az ő házuk táján is lenne mit sepregetni! Régebben az Origot is átnéztem, hogy azért képben legyek már, hogy mivel kábítanak, de az utóbbi pár hónapban már nagyon leszoktam róla, annyira alja címek, cikkek vannak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyurcsány!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De tényleg, hagyja, hogy vele lehessen takarózni, ahelyett, hogy elvonulna (nejestül, pártostul) egy borospincébe érdemei elismerése helyett...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó ez a táfelspicc rovat a mindmegettén.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hanuláék meg a másik oldalról tolják a propagandát. Ha beleolvasna a portfolio-ba egy Thermian, akkor azt hinné, hogy már rég győztek az Ukránok...
"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Micsoda?! Az Origoról kiderült, hogy primitív szemetet tol az arcunkba?! Mi lesz még itt? Kiderül, hogy a víz nedves, vagy a Hold nincs sajtból?!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> https://telex.hu/zacc/2023/10/01/vagy-az-ev-trollkodasat-vagy-az-ev-ont…
Lazan kapcsolódik.
> Kun Bélás repperek keletre menjetek
Mennyire időszerű lett. Valószínűleg itt se csodálkoznának sokan, ha Trey és még páran indulnának becsókolni az aktuális kunbélának.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>a zenei szerkesztőnek nem jött le az irónia, és hogy a dal nem gyakorolja, hanem kifigurázza a túltolt nacionalizmust és magyarkodást.
A Belgáról: szerintem az a zseniális benne, hogy simán lehet úgy is érteni, hogy a túltolt nyugatiseggnyalást figurázza ki. (Egyedül Sickratman monológja lóg ki, de még azt is el lehet nézni, annyira zseniális a többi. Sickratman egyébként később kivált a zenekarból, és el tudom képzelni, hogy éppen azért mert ő volt a magyarellenesség forrása a csapatban.) Ugyanúgy, ahogy a "Hús hús hús" is lehet a húszabálók és a vegánok kritikája is. Mert mind a kétféleképpen megáll. Még akkor is, ha eredetileg a szerzők nem így gondolták, hanem valamelyik oldalra álltak, akkor is úgy van, hogy mindkét oldalról vicces és megáll. Turbómagyar húsevőként mondom.
Ezt a Carson Comát nem ismerem, de ránézésre úgy tűnik, hogy ezerszer izzadságszagúbb mint annó a Belga és kicsit sem vicces, úgyhogy nem is akarom megismerni.
>> Kun Bélás repperek keletre menjetek
Felmerül a kérdés, hogy a mai politikában kit tekint tompos Kun Béla szellemi örökösének? Kik az aktuális kunbélák? Szerintem a kommunizmus szellemi örökösei leginkább a big reszetesek (You will own nothing and you will be happy - mi ez, ha nem kommunizmus?), tehát Klaus Schwab és és bandája meg a WHO. A Covid alatt például mindkét oldal az ő szekerüket tolta (A Mi Hazánk az egyetlen, aki nem, de még ők is viszonylag későn kapcsoltak sajnos.). Vagy itt van a WHO pándémia szerződése, ami a kommunista hatalomátvételhez hasonlót készít elő, és erről is mélyen hallgat "mindkét oldal".
Az biztos, hogy semmivel sem kommunistábbak az oroszok, mint a nyugat. Egyébként annó is voltak kommunista próbálkozásik nyugaton is, csak azok elbuktak, Oroszországban pedig sikerre vitték a hatalomátvételt. Ráadásul nyugati szellemi bázison ült az egész, és nyugatról finanszírozták. A cári családot lemészárolták aki ellenállt azt a gulágra vitték. Majdnem önként lettek kommunisták az oroszok tehát. Azt mondani, hogy az oroszok voltak kommunisták olyan mintha azt mondanánk, hogy a malac az ólban sonka akart lenni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na a tipikus újságíró-szindróma. Akkor az én teóriám meg a következő: a Belga ultranacionalista, hiszen az első magyar hip-hop zenekarról beszélünk akik számot irtak a honfoglalásról.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni