Az igazat megvallva nincs még eldöntve egyik pont sem. Súlyozósan mindegyik szemponttal szemezgettem.
Ésszerű ára legyen, nem akarok többszázezret költeni avuló technológiára. Alapjáratban szobában, nem biztos, h merőlegesen a fehér tapétázott falra, FHD alatt nem foglalkoznék vele, inkább estefelé mint nappal használnám, technológia kb mindegy, fogyasztása legyen alacsony, ha van rá mód.
A kínai nagy lencsével lcd-ről vetítősöknél nem véletlen az "olcsó" ár. A netes review-k mindent szépnek és jónak írnak le, a valóság közel sem olyan. Csak arra akar rávenni, hogy az ő linkjével rendelj és kapjon jutalékot.
A tanulópénz után anno LG ledes dlp projektort vettem. Ahhoz is besötétített szoba kell, de nagyságrendekkel jobb a képe, mint amit a kínai projektornál láttam. Anno először 720p felbontással ekvivalenset (pw600g - 2015-ben 125-eftért). De 5 év után, ahogy a fényereje elment (egy alkatrészt kéne valsz csak cserélni)... de egy fullhd LG -t (2020-ban PF50KG - 170 eftért) vettem szintén dlp ledesből. Szóval úgy 150 ezer körül vannak voltak talán az ilyen kompromisszumos, de nem teljesen hitvány vetítők. A komolyabb vetítők újonnan ennek többszöröséért.
Ahogy látom nem kedveztek ennek a hobbinak az utóbbi évek árfolyamváltozásai. Lehet jobban jársz valami nagyobb lcd tévével. Azt legalább talán meg tudod nézni bekapcsolva valahol.
+1. Nekem 2db BenQ 1080p-s vetito van (W1070), csak 2000 lumen, de nappali hasznalatra allitva, tokeletesen nezheto volt rajta a Forma1 fenyes nappal. Itt egy video, majdnem 10 evvel ezelottrol (2014 marciusa).
Ezért kell ezekről revieweket olvasni és csak utána foglalkozni vele, amit a banggood/ali/stb vagy akár maga a manual/doboz ir azt kapásból el lehet felejteni, meg kell mérni és ettől még a termék teljesen jó lehet ár/érték arányban. Csak látatlanban kb. semmilyen értéket sem szabad elhinni.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
A fenyerovel plane lehet trukkozni/hazudozni. A review az, ami tenyleg szamit.
A masik, hogy kisebb fenyero is teljesen oke lehet, csak akkor nem fogsz 5 meteres kepatlot csinalni, csak 1.5-2m-t. Nekem amugy is kb. annyi hely van, hogy kb. 2m a kepatlo, ekkora kephez a thundeal td97 fenyereje megfelelo. Nem vakito, kell neki egy sotetebb fajta szoba, de jo.
Es legfontosabb, ne feledd az arat. Vegtelen penzbol barki barmit nem tud csinalni. A 200 euroert, amit fizettem erte, kozelben se volt jobb ajanlat.
A reviewer sokszor hazudik és nem látszik a youtube videón a valódi képminőség.
Ha nem zavar, hogy
- ha zajos a venti, mint az állat
- a sarkok felé erős kromatikus aberráció (prizma színszétcsúszás hatás) van
- csak a lencsére merőlegesen tud vetíteni, ha ha ferdén vetítesz még torzabb a kép a gyenge optika miatt és csak digitális trapézkorrekcióval lehet téglalaposítani. Nem praktikus 1.5m magasan álló projektor a szoba közepén. A normálisakat asztalra vagy menyezetre téve lehet használni torzítás nélkül. Az belépő szintűknél azért van pici kromatikus aberráció, de közelsem olyan rossz, mint a kínai sima lencsésnek.
- a projektor szoftvere eltorzítja a hdmi-n kapott képet, némelyik forrásnál vagy frekvenciánál törik a kép
- 6bit dithering nélküli, sávos kép - ezért mutogatja animével
Persze nem egy konkrét ilyen vetítőre írom, de jó eséllyel lesznek ilyen problémák vele.
Na ezeket nem szokták elmondani a reviewkban, de a gyakorlatban ezek nagy mértékben rontják az élményt. blitzwolf bw-vp2 volt a tanulópénzem 50 ezerért.
Ugyanannak a reviewernek a videója róla https://www.youtube.com/watch?v=SigCXyV_pTc
Valójában egy rakás szar.
Persze tudom, hogy anno a kamerás mozifilm felvételeknek is megvolt a célközönsége és biztosan van, akinek ez bőven elegendő.
300 lumen? A BenQ elott (90-es evekvege, 2000-es evek eleje?) hasznalt ASK vetitomnek, volt 650 lumen fenyereje. Szerintem, ezt, nem szabad megvenni.
Ez kulonosen vicces:
Treat yourself to unparalleled visual clarity with Full HD resolution and True 300 ANSI Lumens brightness. Whether you're watching movies, sports, or gaming, Xming Page One delivers vibrant and crystal-clear visuals, even in well-lit environments.
Hozzászólások
specifikalni kene...
- mennyi penz van ra - nem mind1 hogy az 50e-es kinai led gagyik vagy a 300-500 ezres hazimozi projik kozott kell nezelodni
- milyen felbontas? eleg a 720p? vagy fhd? 4k? hdr? 3d?
- mekkora meretet szeretnel vetiteni (1.5m vagy 5m vagy ?)
- mire akarsz vetiteni? feher falra? vaszonra? csak sotetben, vagy nappal, vilagosban is?
- hova tudod elhelyezni a projit? milyen messze a vetitett keptol? tudod pont szembe vagy asztalra, plafonra, oldalra stb?
- milyen technologia? hagyomanyos lcd? 3lcd? vagy dlp/3dlp? esetleg ledes vagy lezeres?
- sima lcd/dlp eseten mennyire zavar a rainbow effektus? van akit nagyon (engem pl) es van aki eszre se veszi
stb
nekem egy regi 3lcd-s epson van optikai torzitas korrekcioval (lens shift), nagyon kiraly kepe van falon is, de nem volt olcso.
Az igazat megvallva nincs még eldöntve egyik pont sem. Súlyozósan mindegyik szemponttal szemezgettem.
Ésszerű ára legyen, nem akarok többszázezret költeni avuló technológiára. Alapjáratban szobában, nem biztos, h merőlegesen a fehér tapétázott falra, FHD alatt nem foglalkoznék vele, inkább estefelé mint nappal használnám, technológia kb mindegy, fogyasztása legyen alacsony, ha van rá mód.
A kínai nagy lencsével lcd-ről vetítősöknél nem véletlen az "olcsó" ár. A netes review-k mindent szépnek és jónak írnak le, a valóság közel sem olyan. Csak arra akar rávenni, hogy az ő linkjével rendelj és kapjon jutalékot.
A tanulópénz után anno LG ledes dlp projektort vettem. Ahhoz is besötétített szoba kell, de nagyságrendekkel jobb a képe, mint amit a kínai projektornál láttam. Anno először 720p felbontással ekvivalenset (pw600g - 2015-ben 125-eftért). De 5 év után, ahogy a fényereje elment (egy alkatrészt kéne valsz csak cserélni)... de egy fullhd LG -t (2020-ban PF50KG - 170 eftért) vettem szintén dlp ledesből. Szóval úgy 150 ezer körül
vannakvoltak talán az ilyen kompromisszumos, de nem teljesen hitvány vetítők. A komolyabb vetítők újonnan ennek többszöröséért.Ahogy látom nem kedveztek ennek a hobbinak az utóbbi évek árfolyamváltozásai. Lehet jobban jársz valami nagyobb lcd tévével. Azt legalább talán meg tudod nézni bekapcsolva valahol.
A nyugati markak eszelosen dragak.
Szerencsere van egy kinai jofej srac, aki az ali/banggood/... tipusokat review-eli, es ertekeli: https://www.youtube.com/@jayceooi
Erdemes megnezni, meg egy jofajta excel sheet-je is van, benne kuponkodokkal raadaskent.
En ezt vettem, kemeny 200 euroert: https://banggood.com/5G-WIFI-ThundeaL-TD97-Full-HD-Projector-Wireless-C…
A review-ja: https://www.youtube.com/watch?v=GmYLplCnwJg
Nekem jo. Sima feher falra vetit. Annyi, hogy be kell sotetiteni a szobaban rendesen, de ez alapvetoen mindegyikre igaz.
> - Fényerő: 7800 Lumen
hat ha ez igaz lenne, nem kene besotetiteni... az en 3000 lumenes epsonom fenyes nappal is jol lathato kepet ad.
ertekelesbe ezt irjak:
> ez csak 450 Ansi lumen a valóságban!! Megmértem!
+1. Nekem 2db BenQ 1080p-s vetito van (W1070), csak 2000 lumen, de nappali hasznalatra allitva, tokeletesen nezheto volt rajta a Forma1 fenyes nappal. Itt egy video, majdnem 10 evvel ezelottrol (2014 marciusa).
Ezért kell ezekről revieweket olvasni és csak utána foglalkozni vele, amit a banggood/ali/stb vagy akár maga a manual/doboz ir azt kapásból el lehet felejteni, meg kell mérni és ettől még a termék teljesen jó lehet ár/érték arányban. Csak látatlanban kb. semmilyen értéket sem szabad elhinni.
[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS
Es? akkor mar nem jo? Ezert az arert?
A teszt szamit.
A fenyerovel plane lehet trukkozni/hazudozni. A review az, ami tenyleg szamit.
A masik, hogy kisebb fenyero is teljesen oke lehet, csak akkor nem fogsz 5 meteres kepatlot csinalni, csak 1.5-2m-t. Nekem amugy is kb. annyi hely van, hogy kb. 2m a kepatlo, ekkora kephez a thundeal td97 fenyereje megfelelo. Nem vakito, kell neki egy sotetebb fajta szoba, de jo.
Es legfontosabb, ne feledd az arat. Vegtelen penzbol barki barmit nem tud csinalni. A 200 euroert, amit fizettem erte, kozelben se volt jobb ajanlat.
A reviewer sokszor hazudik és nem látszik a youtube videón a valódi képminőség.
Ha nem zavar, hogy
- ha zajos a venti, mint az állat
- a sarkok felé erős kromatikus aberráció (prizma színszétcsúszás hatás) van
- csak a lencsére merőlegesen tud vetíteni, ha ha ferdén vetítesz még torzabb a kép a gyenge optika miatt és csak digitális trapézkorrekcióval lehet téglalaposítani. Nem praktikus 1.5m magasan álló projektor a szoba közepén. A normálisakat asztalra vagy menyezetre téve lehet használni torzítás nélkül. Az belépő szintűknél azért van pici kromatikus aberráció, de közelsem olyan rossz, mint a kínai sima lencsésnek.
- a projektor szoftvere eltorzítja a hdmi-n kapott képet, némelyik forrásnál vagy frekvenciánál törik a kép
- 6bit dithering nélküli, sávos kép - ezért mutogatja animével
Persze nem egy konkrét ilyen vetítőre írom, de jó eséllyel lesznek ilyen problémák vele.
Na ezeket nem szokták elmondani a reviewkban, de a gyakorlatban ezek nagy mértékben rontják az élményt. blitzwolf bw-vp2 volt a tanulópénzem 50 ezerért.
Ugyanannak a reviewernek a videója róla https://www.youtube.com/watch?v=SigCXyV_pTc
Valójában egy rakás szar.
Persze tudom, hogy anno a kamerás mozifilm felvételeknek is megvolt a célközönsége és biztosan van, akinek ez bőven elegendő.
Találtam egy ilyet, de még indiegogo-s fundin szakaszban van, lehet simán flop lesz:
https://www.xming.com/
300 lumen? A BenQ elott (90-es evekvege, 2000-es evek eleje?) hasznalt ASK vetitomnek, volt 650 lumen fenyereje. Szerintem, ezt, nem szabad megvenni.
Ez kulonosen vicces:
true 300 ansi lumens :) lol...
Köszönöm a review-s srác yt linkjét!
Az AVX-en is nézz körül, lehet felújított, bekalibrált, prémium FHD-kat kapni "kabátgomb" árban (értsd : eredeti ár/10)
https://avx.hu/forum/viewforum.php?f=30&sid=95da14e2d414616d4c7c0465723707f7
Pl: ProjectorDesign, Runco, Barco, SIM2, Maranzt - ezekkel nem lősz mellé, lemossák a "nyugati konzumer" vetítőket még ma is.
Szerintem...