"Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?"

Hozzászólások

Szavazofulkebe ? legkozelebb ? Mondtam, nemsokara jonnek a szamlapenzekert is.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

 a lakosság látra szóló betétállománya összesen 8000 milliárd forint körül van, és ebből 5-10 százalékot, azaz 400-800 milliárdot szeretnének aktivizálni (egyéb intézkedésekkel együtt).

ez még csak a kezdet. Most még választhatsz, hogy önként odaadod -e, hogy utána kiadják hitelként a strómanoknak állami kezességgel a maradék cégek felvásárlásához.

Richard is mondta "savers are loosers" I am rich because I am in debt. A lot. Debt is good if it's good. Makes you money.

Magyarul csak attol tudsz elvenni, akinek van, az adofizetes meg a szegenyek szokasa.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

En nem szavazok. Sosem. Kiveve a polginkra.

Hatarozott meggyozodesem, hogy aki szavaz barkire, annak kuss a neve, mert vagy az nyert akit akart, vagy miert nem gyozott meg meg parat, hogy menjen vele, ezert kizarolag azok pofazhatnak, hogy minden szar akik nem voltak szavazni.

Ja bocs, de szavazok, minden nap a penztarcammal, hogy eppen kit tamogatok.

Jelenleg a japan/kinai elektronikai ipar es a nemet autoiparra szavaztam. (arnyektamogatoja vagyok a dagadt vas es acel /rabszolga/ orszaga leszunk mozgalomnak) lol

Felkeszul Elon Musk.

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

Igy van, pontosan igy kell felmenteni azt, aki megketszerezi a korabbi rosszat: "Dehat korabban a <insert masik here> vezette be."

Majd amikor jovoben megharomszorozzak, akkor meg azzal kell felmenteni, hogy: "Dehat korabban <insert ujabb masik here> megketszerezte."

Ez egy remek verseny, hogy ki tudja tovabb fokozni a rosszat az elozonel. Annak tapsolsz, aki megtovabb rontja a helyzetedet.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Atgondoltnak atgondolt, csak nagyon nem a Te vagy En erdekemben atgondolt.

Az ugye megvan, hogyha az allampapir adomentes, minden mason meg ~30% adoteher van, akkor a MAK-nak eleg 30%-al kevesebb hozamot nyujtania minden mas befekteteshez kepest. Es ennek rendje es modja szerint a mai napon el is indultak lefele a kincstarjegy hozamok.

Ha hozzavesszuk, hogy a tenyleges inflacio mennyivel magasabb a jelenlegi legjobb allampapir-hozamokhoz kepest, akkor lathatod, hogy ez egy fasza kis bujtatott vagyonado.

Nyilvan az Allam es Kormany szamara ez egy kenyelmes dolog, mert 30%-al olcsobb lesz finanszirozni az allamadossagot. Igy megint lehet nyaklo nelkul szorni a penzt pl az epitoiparra, amitol ujra emelkedni fognak az ingatlanarak, amitol megint noni fog az inflacio... Meg lehet agyonfinanszirozni kinai akkumulatorgyarto cegeket, amik majd jo sok energiat igenyelnek, amit majd jol importalnunk kell (termeszetesen csakis Oroszorszagbol es/vagy Azerbajdzsanbol, ki tudja mekkora premiummal a vilagpiaci arhoz kepest), amitol megint szar lesz a kulkereskedelmi merlegunk, emiatt leesik a forint arfolyama, amitol megint mi fog novekedni? Hat persze! Az inflacio.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Ez messze nem a bankbetékről szól, bár van ahol mindenféle prémium ügyfélség, vagy adott céges csomagban pár %-os kamatot kapsz, hanem a nemállampapír jellegű, de értékpapíros megtakarításokról. Ezekből szeretnék átterelni a népet az állampapírok irányába.Valójában a bankbetétes történet évek óta csak a korábban írt esetben működik bármennyire.

Gondold el hányszor van banknak egy remek ajánlata feltörekvő piaci alapokra, meg bármilyen alapra, amire különösebb tájékozódás nélkül sokan könnyen beszállnak. Ezek persze lehetnek normális időkben egészen jó dolgok, pláne olyannak, aki nem akar mélyebben foglalkozni.

Tetszettek volna pénzügyi alapismereteket legalább alapszinten beemelni az oktatásba... :) Arra próbáltam utalni, hogy nem biztos, hogy ez az elkeseredett módszer kellene. Nem  kézenfogva kellene a népet beterelni, hogy márpedig állampapírt vegyél mosmá, mert amúgy meg szépen elszippantjuk adóval a hozamod jelentős részét.

A mindenféle módon bankbetétben vagy remek banki ajánlatban lévő pénzek jellemzően nem a delikvensen múló okból vannak ott. Mielőtt mellékgondolatok jönnek, ebben semmi csoda sincs, hanem amit fentebb leírtam, hogy az értékesítő (mert valójában nem pénzügyi tanácsadás történik) megfelelően találta neki az aktuálisan számára kitűzött valaminek a jóságát. Hogy közben jóval komolyabb hozamot érne el állampapíron, vagy esetleg simán át kéne csoportosítani, az nem merül fel.

Tetszettek volna pénzügyi alapismereteket legalább alapszinten beemelni az oktatásba... :)

 Egyetértek, ahhoz, hogy a mostani 30-40-50-es generáció (akinek pénze is van) ne ott tartson, ahol, már a Kádári oktatási rendszerben el kellett volna kezdeni. Ebben hibásak:

  1. az azóta regnáló összes kormány
  2. tanárok
  3. pedagógus szakszervezetek

És, ne hagyjuk ki az egyén felelősségét is:

Én például akkor és úgy kezdtem a takarékoskodást, hogy amíg a haverjaim csokit vettek és Makk Marcis iskolai takarékbélyeget ragasztottam az iskolában a gyűjtőfüzetbe:

https://i.imgur.com/priqdGc.png

Ehhez is kellett már akkor is egy kis ész!

🤷‍♂️

trey @ gépház

Nem  kézenfogva kellene a népet beterelni, hogy márpedig állampapírt vegyél mosmá, mert amúgy meg szépen elszippantjuk adóval a hozamod jelentős részét.

Nyilván ez nem arról szól, hogy aggódnak a pénzed sorsa miatt. Soha semilyen kormány nem aggódik a polgárokért, csak egy valami érdekli őket: a saját népszerűségük. Előkészítik azt hogy a "bóvli" állampapírok nem fognak a jövőben "jól fizetni", és legalább ez az előny megmaradjon, és ne kezdjék eldobálnikerülni azokat.

Igazabol nem tudom, mert a penzemet eleg reg ota nem lekotott betetben tartom. Tobbnyire befektetesi alapokban volt (reszben TBSZ-ben, amirol most az adoszakertok is vitatkoznak, hogy mentesul-e a szocho alol is, mint eddig a kamatado alol, vagy nem). Es igen, az utobbi idokben a donto tobbsege allampapirban. Eppen ezert nekem nem hianyzott, hogy ennek is lenyomjak a kamatat.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Az egyik most ennyit:

USD: 3.85%
EUR: 1.79%

A másik meg ennyit (de itt vannak megkötések, illetve csak adott összeg felett):

USD: 4.330%
EUR: 2.398%
HUF: 10.210%

Nem "betét", látra szóló.

https://www.interactivebrokers.hu/en/pricing/cash-yield-enhancement-hu…

https://wise.com/help/articles/b8sVSdAzytqVamfajSirb/how-does-balance-c…

Azért valahogy elboldugolok.

SZVSZ egy befektető az főállású befektető. A befektető kockázatot vállal, és profitot maximál. Az állampapírt ezért nem is tekintem "valódi" befektetésnek. Az véleményem szerint egyfajta kölcsön az államnak. Egy befektetésnek profitot kell termelnie, az állam meg nem költ K+F-re mifelénk, és nem profitorientált. Az állam adót szed, inflációt gerjeszt, különféle jegybanki eszközökkel, és újra eloszt. 

De a bankban, ahol garantáltan visszakapod a pénzed 100.000 euróig, és bármikor ad neked 0,01% kamatot sokkal jobb tartani, mint állampapírban, ahol feleslegesen retteghetünk egy államcsődtől, vagy egy Zorbán ellopja, dolgoktól és attól, hogy lenyúlja a NER. Nehogy már az én adóforintjaimat a magyarok kapják meg kamatként, mert sokkal jobb lenne, ha külföldieket gazdagítana. Na megyek csak telexet, 444-et és hvg-t olvasni, hogy hiteles képet kapjak a helyzetről.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

Tehát nem kockázati felárat fizet, hanem beszedi a többiektől, így egyenlíti ki a versenyt. Igazi komcsi tempó. Egyébként az ilyen argentin stílusú lépések nem azt mutatják, hogy jó befektetés…

(Az az ország, ahol az állampapír a legjobb befektetés az gazdasági értelemben halott. Kérdés mikor lesz technikai értelemben is.)

Valamit a témához? Épp most üti agyon a kormányod a gazdaságot, hogy finanszírozni tudja magát, mert a piacról már drága lenne. Te meg örülsz a magas kamatnak, ami már most kevesebb, mint az infláció. Nem látod a fától az erdőt, inkább terelni próbálsz.

369 alá benézett a forint.

 

Ugye, hogy tudok én is marhaságot írni?

Miért baj, ha a kormány olcsóbban akarja finanszírozni a gazdaságot? Mármint ez tényleg probléma? Más országnak nincs hitele? 31000 milliárd usd is kevés egyeseknek.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

Miért baj, ha a kormány olcsóbban akarja finanszírozni a gazdaságot?
 

Innen látszik, hogy nem érted. Éppen az ellenkezője történeik. A gazdaság a megtakarításokból üzemel, abból van a vállalkozóknak hitel. Azzal, hogy az állam megadóztatja a befektetéseket az állampapíron kívül - azonos hozam mellett - megdrágítja a vállalkozók hiteleit, hiszen a befektető nettó hozam alapján fog döntést hozni és az állampapír hozama felett az adót is ki kell termelni a hitelből (azaz a megtakarításból). Már ha tud és akar versenyezni. Ha nem: halott gazdaság…

Ez az a hitel, amit a bank odaad a vállalkozónak 20%-ért, és neked fizet 0,01%-ot? Hát, tényleg benn kellene mindenkinek a pénzét tartani a bankban, hogy a vállalkozónak legyen 20%-os hitele, a banknak legyen 20% haszna minden forinto, amit te tettél be a bankba.

Eddig ezt nem így gondoltam, de kösz!

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

A banki különadó, az extra banki különadó, a tranzakciós illeték és a biztosítási adó az a kifejezés, ami hiányzik a mondatodból és a pénztárcádból is. Ami tavaly év elejéig kb. 400 milliárd volt évente, és ehhez jött hozzá idén még ~400 milliárd. Szóval amit hiányolsz, az a kormány zsebében van, miért nem kérdezed meg őket, hogy mire költötték?

Érdekes lenne megnézni egy alternatív valóságban, hogy mi történt volna, ha nincs Covid és Putyinnak sincs kapuzárási pánikja, mindenesetre vsz. akkor is "elinflálták" volna. Eleve ez volt a cél. Mi más lehet a cél a saját devizával, és a belső eladósodás mindenáron történő erőltetésével?

A megváltozott környezet mindössze annyiban változtatott, hogy így nem pár százalékot buktál rajta reálértékben, hanem n*10-et.

jövőre 20%-ot hoznak majd az állampapírjaim fele infláció mellett

Ez kicsit olyan, mint amikor ezer évig tartasz egy részvényt, amire rá sem nézel, mert úgy bevásároltál, hogy csak esik és esik, majd pár év múlva megnézed az árfolyamát, és megörülsz, hogy mikor legutóbb láttad, 10 dollár volt, most meg 100, és nagy örömödben eladod, gondolván, hogy mekkora bizniszt csináltál, csak közben volt pár reverse split. :)

az állampapír egy éves csúszással fizet

Melyik, mihez képest, ugye. :)

Hasonlítsd össze az átlag GYP-ssel, aki a párnacihában/látra szóló 0,1%-k kamaton tartja a pénzét. Ez egy minimal effort, gyakorlatilag kockázatmentes befektetés, ami a portfóliód egyik eleme.

Azt ugye tudod, hogy az alapoknál is vannak olyanok, amelyek ilyen-olyan súllyal szerepeltetnek a portfóliójukban állampapírokat? Az ügyfél kockázatvállalási kedvéhez igazítottan?

trey @ gépház

Szerintem az átlag GYP-snek nincs pénze. Az a 8300 milliárd forint, amit a statisztikában látsz pár tíz, legfeljebb százezer ember "ha baj van" pénze, plusz a long tail. Persze attól még lehet azt is állampapírba terelni, csak az emberek bizalmatlanok, meg persze pénzügyileg műveletlenek, esetleg csak leszarják, mint Oregon. :)

Anno, amikor bankban dolgoztam, akkor volt egy kedvenc - tesztrendszeren anonim - lakossági ügyfél, akinek ott hevert a számláján 4-5 milliárd forint. Mivel csak kéthavonta volt visszatöltés a tesztrendszerbe, ezért ez volt mindig a forrás-számla, amikor az utalásos tesztek mentek.

Ha úgy számolsz, hogy a ~8000 milliárd negyede van a felső tízezernél, az 200 millió per fő, a maradék fele van a felső kilencvenezernél, az ~33 millió per fő, és a maradék fele meg a felső kilencszázezernél, az ~1,5 millió per fő és a maradék kilencmilliónál van annyi, amennyi a havi fizetése. Ami teljesen reális saccolás.

Őszintén megvallom engem félrevitt, hogy manapság már a számlapénzt is sokan készpénznek mondják, holott amikor én ezeket a fogalmakat megtanultam, még nagyon szigorúan mást jelentett.

Ennek megfelelően a 8300 mrd-ot is számlapénznek gondoltam (esetleg számlapénz és készpénz), ehhez képest ahogy a másik hozzászólásomban is idéztem, a cikk szerint ebből 8000 milliárd valójában az embereknél/cégeknél lévő bankjegymennyiség, a maradék 300 mrd a banki könyvekben szerepel, ami gondolom továbbra sem számlapénz (annak túl kevés), hanem pld. a bankok készpénzállománya, vagy egyéb KP, amelyet náluk helyeztek el.

Innentől kezdve nehezen hiszem, hogy a kedves nép ezt a jó eséllyel ritkásan adózott jövedelmét őszinte mosollyal az arcán tenné be állampapírba...

Az meg, hogy ennek az összege a tényleg kényelmes bankkártyás fizetés erőteljes terjedése mellett is évről-évre nő, elég erős jelzés azt hiszem. :(

Ugyanezt pls. látra szólóban. Ki mondta neked, hogy minden körülmények közt te gyarapodni fogsz? Hallod, a legnagyobb pénzügyi zsenik is buknak bizonyos körülmények közt ... Ismerek sikeres pénzügyi embereket, akiknek a szájából nem egyszer hallottam, "ha ezt az időszakot kihúzom 0-ra, már kurva jó voltam".

Kit akarsz etetni az ábrándjaiddal?

trey @ gépház

Ezekről a cikkekről van szó? https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/mnb-2022-lakossag-hitel-betet-keszp…

Az összeg (8300 milliárd) stimmel.

Március végén 8300 milliárd forintot meghaladó készpénzmennyiséget számolt össze a jegybank az országban, ebből csaknem 8 ezer milliárd forint nem a bankok mérlegében volt, vagyis a cégeknél és a lakosságnál halmozódott fel.

Ez itt konkrétan készpénzről ír, külön kiemelve, hogy abból 8000 milliárd nem a bankoknál volt (nem számlapénz, hanem tényleges bankjegy).

Arra nincs látra szóló kamat szerintem. :)

Az én állításom annyi volt, hogy az állam ezzel az adóval tönkreteszi a maradék gazdaságot. Hiheted, hogy az állampapír jó befektetés, a kérdés az, miből fogják jövőre fizetni a kamatodat. Lehet, hogy igazad lesz és megszorítanak, átstrukturálnak, hogy tudjanak fizetni (nem látszik egyelőre mitől lenne növekedés), de az is lehet, hogy a veszteséget te fogod benyelni, valamilyen trükkel. Mindenesetre egy ilyen adó után én nem nagyon bíznék bennük. Szóval: görög állampapír €-ban?

Már a piramisban sem értenénk egyet. Állampapír és bevételnövelés, OMG! Az állampapír - jó esetben - reálértéken tartja a pénzed és annyira biztos, mint az állam, aminek a hitelét (tudom, kötvényét) megveszed. Államkötvényen reálértéken szinte soha nem keresel. Az inkább tartós konzerválás, már ha kellenek ilyen teleshop szavak. Az nem nővel bevételt, azt a munkahelyed tud vagy tulajdonrészed egy vállalkozásban (osztalék). Szóval nincs kedvem ezeken rugózni. Ha tudnám mibe kell fektetni, már rég valami hajóról írnám ezt, 43 éves nyugdíjasként, szóval nem okoskodom ott.

Komoly a fogalmatlanság, az biztos. Egyik percben arról beszéltek, hogy azért jön ide a külföldi befektető most, mert óriási kamatot fizet a magyar állam, mert az a külföldi befektetőnek mekkora biznisz, majd egy mondattal utána arról, hogy azért nem tesztek állampapírba semmit, mert milyen rossz biznisz. Erre mit lehet mondani?

trey @ gépház

Nagyon másképp kereskednek a nagyok, semmi értelme felhozni arra, hogy lám, ők is befektetnek. Erre nyilván az lesz a válaszod, hogy miért, hogyan én meg erre nem válaszolhatok. Szóval marad az, hogy általában mit gondolok az állampapírról, azt meg leírtam, csak nem tetszik neked.

Hogy tudnák? Az államadósságot a mindenkori államnak kell visszafizetnie. Ha nem tudja, akkor majd jön a következő kormány, IMF kutyafüle, megszorítások (tanároknak lófasz, nem fizetésemelés) de az államadósságot vissza kell fizetni. Ez nem opcionális.

trey @ gépház

Ha már IMF kell, akkor baj van, ugye ezt tudjuk. Az állam mint olyan, az a nép által befizetett adóból üzemel (próbál), és a kormány mint a választásokon megbízott meg igazgatja az ügyeket. Perpill ott járunk, hogy jövőre 30ft-tal nő a jövedéki adó az üzemanyagokon (tudom persze a gonoszbrüsszel, csak közben itt 27%-os az ÁFA, szemben az EU jellemző 20%-ával), és erősen emelik a dohány és alkoholtermékek adóját. Ezek ismét indirekt adók, amiket a kasszánál szednek be, és fel lehet úgy tüntetni, hogy itten mekkora nyerészkedés megy.

Gonoszbrüsszelnek nem mellesleg lehetne jelezni, hogy az üzemanyagokon egyelőre válságkezelésileg nincs emelés (viszont lesz, csak mond évente 10-10 ft-tal), azt valszin elfogadnák, de minimum el lehet húzni. Érdekes módon ezzel pont nincs szabadságharc, amivel adót kell beszedni.

Ne terelj, nem erről van szó. Hanem a visszafizetés biztonságáról.

Ezek ismét indirekt adók,

Fogyasztási. Amiről én döntöm el, hogy fogyasztok-e ebben a helyzetben vagy sem. Simán megtehetem, hogy minimálisra veszem most a fogyasztásom, zsákolom a lóvét, majd amikor rendeződik a helyzet, akkor visszaállítom a fogyasztásom az eredeti állapotra. Ugye?

trey @ gépház

A jövedéki adó már ígymarad. Gondolom az megvan, hogy amint vége volt az üzemanyagárstopnak azonnal visszaemelték a korábbi átmeneti csökkentést. Az egyéni preferenciát ne keverd ide, mert egy csomó olyan dologra hatással lesz az 5%-os üzemanyag áremelés, ami érint téged. Nem mellesleg az is probléma, hogy fix költséget egy az általad is megjelölt módon piacvezérelten változó adóval próbálnak megoldani.

Nem Brüsszel írja elő, hanem az EU megfelelő szerve, amit bizonybizony kishazánk kormánya is aláírt/megszavazott. Ahogy másutt írtam lehet ám kérni időszakos felmentést, pláne valamilyen (valós) válságidőszakban. Az külön érdekes, hogy pont a mindenféle okok miatt odavert forint árfolyama miatt kellene emelni, szóval ez nem egy ilyen gonoszbrüsszel téma elsősorban.

Az állam rég nem csak a befizetett adóból üzemel, hanem hitelekből is. Akkor van baj amikor nem tudják úgy átstruktúrálni a hiteleket hogy meglegyen a cash-flow.
A bűvészkedés árát természetesen hosszútávon adóból kell előteremteni és/vagy elinflálni.

Egyszerűen fogalmazva: felélik a jövőt.
 

Gábriel Ákos

Mindenki egyetért abban, hogy az eladósodás szempontjából az a legjobb, ha az államadósság nagy része forintban (és nem devizában) és külföldiekkel helyett inkább magyar állampolgárok felé történik ... Nyugodtan vedd végig az okokat.

Felélik ... persze.

trey @ gépház

Lásd még a 2031-es lejárati időket. Ha sok az adósságszolgálat, akkor egyre nehezebb lesz felvenni hiteleket, és finanszírozni bármit. 2012 után pont azért volt óriási szerencsénk, mert le lehetett tolni a nemzetközi helyzet miatt az alapkamatot. 0,8%-on volt, ami kb. ingyenpénzt jelentett az EU-s pénzek mellett. Ráadásul elég könnyen át lehetett a korábbi adósságokat strukturálni, és még előtte sikerült 1500mrd-nyi a magánnyugdíjból visszajövő állampapírt is bevonni.

Hiába célszerű belföldre eladósodni, hiszen forint van korlátlanul, azért ez ilyen kamatokkal csak nagyon átmeneti időre vállalható.

azért ez ilyen kamatokkal csak nagyon átmeneti időre vállalható.

Valaki azt állította neked, hogy a kamatok így maradnak? Éppen most sírnak rajta (ugyanazok, akik szerint tegnap még sok volt a kamat), hogy elkezdték kamat(prémiumot)ot vágni ... :D :D :

trey @ gépház

Nekik az idegenforgalom miatt jó eséllyel inkább hozni fog. Mivel nem kell már váltani, így szabadabban lehet költeni.

Nálunk a kiszámíthatóságon dobna sokat (árak, bérek). A szlovákok és a görögök mit buktak vele pontosan? Nem tudjuk, mert nincs sem Szlovákia, sem Görögország klónunk, ahol nem vezették be az eurót.

Mindenestre 2009-ben vezették be a szlovákok az eujrót:

https://countryeconomy.com/countries/compare/slovakia/hungary?sc=XE34

A saját monetáris politika feladása nem akkora hátrány. Ami pénzt abból tudnak csinálni, az semmiben sem különbözik az adóztatástól, csak politikai szólamokban. Valós gazdasági teljesítmény nincs mögötte.

Ezt vezessük már egy kicsit tovább légyszi. Tehát van egy államadósság, forintban. Ami most nagyon jó kamatot fizet, tehát a külföldi is veszi. Ezzel felhajtja amúgy a forint árfolyamát is.
Mi történik akkor amikor elkezdik lenyomni a kamatot (elkezdték, ugye?).

Mit csinál a külföldi?
Mit csinál a forintjával?
Mit okoz ez a forintárfolyammal?

Gábriel Ákos

Most arra akarsz rámutatni, hogy hogyan működik a világgazdaság? Eladja. Ha kap jobb ajánlatot máshol. Fog kapni? Honnan veszed?

Mi történik akkor amikor elkezdik lenyomni a kamatot (elkezdték, ugye?).

El. Forint? Erősödött. Ettől függ csak a forintárfolyam? Lófaszt. Van hozzá köze? Van. Meg ezer másnak is. 

Te mennyi százezer eurót vettél egyébként a jelenlegi árfolyamon, ha erre számítasz?

trey @ gépház

Ühüm. Szóval ilyenkor nem számít hogy buksz. Keményen.

Egyrészt buktad a 430->369-et (függően attól, mikor került az euró a birtokodba), meg nem mellesleg az állampapír hozamot.

Elvből nem teszem állampapírba a pénzemet

Így már mindent értek! A külföldi befektetők nem győzik idehordani a pénzüket, te a konteód miatt nem teszel állampapírba, de irigykedve nézed, aki nyer rajta, frusztráltságod miatt pedig beszélsz vadakat. 

trey @ gépház

Ha szerinted a 430->369-et buktam akkor nagyon más elképzeléseink vannak a racionális döntésekről.
A "külföldi befektetők" akik "idehozzák a pénzüket" azok ugyanazok a "sorosista spekulánsok" ám akiket annyira utáltok.
Ha egyszer majd elviszik a pénzüket és bekúszik egy 500-as árfolyam akkor megint "sorosista spekulánsoknak" fogják hívni őket.
Arra már gondoltál esetleg hogy minél több "külföldi befektető" hozza ide a pénzét annál nagyobb lesz a szopodáré ha egyszer valamiért beijednek és elviszik? És akkor nyilván a 430->500 at fogom megnyerni szerinted, nem pedig a 369->500-at.

Hívhatod az elveimet konteónak nyugodtan.
Egy valódi konzervatív elvei nem változnak a körülményektől függően akkor sem ha éppen látszólag bukik rajta - ellentétben egy fideszessel.

Gábriel Ákos

Tehát, amit itt összerapliztok, hogy az állam "ellópja", meg "veszíjjjes" az nem más, mint FUD.

Nektek meg - kormányváltásra apellálóknak - éppen az állampapír mellett kellene kampányolnotok, ha ezt a forgatókönyvet vélelmeznétek, hiszen ezzel egy reális esély lenne számotokra egy kormányváltásra. Máshogy amúgy sincs.

Szóval egy valami miatt nem teszitek ezt, politikai okból, illetve azért, mert magatok sem hisztek ebben a forgatókönyvben. De, ha így van, akkor meg miért beszéltek róla :D :D :D

trey @ gépház

Vagy soft államcsőd lesz (igazából szerintem van), nem technikai: a hiteleket fizeti, adót beszedi, tipikusan a fegyveres testületeket fizeti, a többit elengedi és rákeni valakire (EU, migránsok, melegek, ellenzék, komcsik, cigányok, zsidók stb.), bárki, csak nem a 13+ éve 2/3-addal uralkodó párt. Mindig onnan vág, ahol a legkevesebb a szavazója/legkevésbé látszik (szevasztok önkormányzatok és tanárok). Ami náluk speciális, hogy más orbitális marhaságokra meg van pénz. Pl. Vodafone-ra van…

Az EU-val nem fognak megegyezni (lassan egy éve nem megy, már nem is fog menni). Szinte nincs olyan téma, amiben közeledtek volna az álláspontok. OV szemmel láthatóan mindent feltett a 6-osra (hogy Putyin nyer) és nem jött be. És mivel az idő telik, már lassan az sem segít, ha vége a háborúnak (és esetleg nyer Putyko). Ráadásul az EU után második legnagyobb befektető USA-val sikerült elbukni a kettős adóztatást kizáró egyezményt valami baromságon, szóval tippre egy csomó cég közülük lelép. Közben sikerül a német kapcsolatokat is hazavágni. De nyilván az akku gyár mindent is megold…

És akkor megérkeztünk az inflációhoz: a fenti rizikókat a cégek beárazzak. A 27%-os áfa mellé simán jön 5-50% árfolyam kockázati felár (a sajt árát nem írod ki €-ban vagy FX rate-en), ország kockázat felár 5-200%: úgy kell árat kiírnia, hogy másnap reggel akár kőbe is véshetik + ugye itt fedezi a már kőbe vésett árukból származó hiányt + 5-10% a várható random forgalom arányos adóra, amit majd kivetnek (hiszen volt ilyen, beárazzák) + mivel képlékeny minden nap, nagyobb a profit elvárás is. Ezek közül a tényezők közül többel is rendszeresen visszaélt a hatalom, szóval fizeted, ha kell, ha nem.

Summa: szerintem 2-3 év lassú lecsúszás jön…

(Azért örülök a 16.5% kamatodnak… csak a Fidesz!)

Mondjuk nyit egy proxyt Pozsonyban. Tippre az ezzel kapcsolatos adminisztráció ott lesz, hiszen helyi adózás stb. Ha ott van az adminisztráció, szépen költözik az iroda többi része is, New York-ból nézve nincs nagy különbség Pozsony és Budapest között*. Ha az iroda ott van, a szlovák döntéshozó szépen lassan odaköltözteti a cég többi részét.

Mit nyert Magyarország? Semmit. Még azt is aláírta végül (globális minimum adó), ami miatt kiraktak minket. Igazi sikertörténet!
 

*: igazából van most már: Budapesten nincs kettős adóztatást kizáró egyezmény: Pozsony jobb.

Fizikailag senki sem megy sehová. Iroda szinten sem mennek el. A központot csinál egy pozsonyi leányt és abba apportálja a magyarokat. Amit szintén a magyarok fognak vezetni. Ugyanis a pozsonyi cégnek egyetlen egy dolga van, hogy tulajdonosa a magyarnak. Így a magyar cég profitja a pozsonyitól megy Amerikába.

 

* senki sem fog gyárat költöztetni törvényi változások miatt. megoldják virtuálban az egészet.

Kivéve ha elég egy EU-s központ, mert akkor az mostantól nem Magyarországon lesz.

De nyilván azért degradálod a problémát, mert akkor nem akkora hiba a kormány részéről. Valószínű pontosan tudod mekkora szívás, ha nincs ilyen egyezmény a 2-ik legnagyobb üzleti partnerünkkel* (pl. forrásadó magyar startup-oknak/software cégeknek, hogy ne csak az amerikai cégekről legyen szó…)

*: feltéve, hogy tényleg akkora céged van, mint írod.

Érintett lévén ennek próbáltam utánajárni, és pár kör után ugyanerre az álláspontra jutottam. Viszont több emberrel is beszélve egybehangzó véleményük volt, hogy ez nagyrészt az amerikai cégen múlik majd, ha eljut egyáltalán hozzájuk ez, egyszerűen a biztonság kedvéért levonják ezt a pénzt, nehogy bukjanak, a másik oldal meg futhat utána.

Kb. mint mikor levonja a forrásadót egy külföldi cég valamire, amire nem is kellene, mert neki így egyszerűbb, mert így be van védve a segge.

Szóval ha van valami hivatkozható tartalmad ezzel kapcsolatban, megköszönném.

> mindenkori államnak kell visszafizetnie

Hát rémlik h volt már rá példa h nem fizette vissza...Meg egyébként is mindenki tudja h ezek soha vissza nem fizethető adósságok, és az a szerepük h permanens kiszolgáltatottságban tartsák egy ország közhatalmát. A befelé való eladósodás ugyan picit bezavar a képbe, de a nagy totálon nem fog változtatni.  Ellentmondás van abban, hogy a lakosság megtakarításaira tart igényt az állam, ugyanis ez azon a premisszán nyugszik, miszerint az állam rendelkezik olyan késséggel aminek alkalmazásával a kamattal tudja visszafizetni a lakosság felé fennálló adósságát. Oké, csak azt nem érteni, h ha rendelkezik ilyennel, akkor miért nem azon keresztül szed be pénzt kihagyva a műveletből a lakosság pénzét? 
Volt egy ilyen reklám a tv-ben régebben:

- Kisbefektető vagyok, de nem bízom a pénzem a Klapkára.  És akkor megjelent Klapka egy táblával amira az volt írva: SZAMÁR! 

Aktuzalizálva: Kisbefektető vagyok de zabot veszek a döglött lónak!
Miért is? Mert ez a ló mindig olyan megbízható volt?

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Ez a tipikus "Hogyan nyírjuk meg a birkákat nyárra, hogy ne legyen melegük" újabb fejezete. Igazi magyar megoldás... Nem fáj az a 13%, közös teherviselés mindenkinek! (szarkazmus, ha nem esne le valakinek elsőre)

"A magyar adók csak akkor nem vonatkoznak az ügyfélre, ha az adóilletősége nem magyar, ehhez azonban jellemzően életvitelszerűen is külföldön kell tartózkodni (bejelentett tartózkodási hely, munkaszerződés, esetleg mobiltelefon-szerződés is szükséges ehhez)."

venni kell belőle földet/házat/eurót/aranyat

eurót természetesen széfben tartani

Gábriel Ákos

https://njt.hu/jogszabaly/1995-117-00-00

"7. Egyéb indokkal adómentes:

...

7.4.1204 a valuta, a deviza forintra, a forint devizára, valutára, valamint a devizának, a valutának más devizára, valutára való átváltásakor keletkezett árfolyamnyereség, feltéve, hogy az átváltás nem üzletszerű tevékenység keretében történik;"

"Valamely tevékenység akkor tekinthető üzletszerűnek, ha azt nyereség- és jövedelemszerzésre irányuló célzattal, rendszeresen, az adóalany saját kockázatára folytatja. Az üzletszerűség tehát akkor teljesül, ha a magánszemély tevékenységében megjelenik a nyereségre irányultság."

Minden váltás lejelentésre kerül. Innentől nehéz lesz nem üzletszerűnek tekinteni.

Már hogy hol kerül lejelentésre? Besétálsz a Ft-al a pénzváltóba, kijössz az EUR-al, azt ki jelenti le? 300 ezer Ft felett igen, de ez valószínűleg magánszemélyként nem akadály, hogy naponta meglátogasd a pénzváltót.

Ezen kívül ha átsétálsz valamelyik szomszédos EU országba, ott is válthatsz.

és a jobban kamatozók közt nem garantált, hogy lejárat előtt visszaváltsák, így 5-7 évre beragadhat a pénz, ha likviditási problémái vannak az államnak és korlátozza vagy megszűnteti az 1% költséges idő előtti visszaváltást.

„Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük.”

Csak azért mert a narancs filterrel máshogy néz ki, én nem látok sok különbséget. Ha a Ferit utálhattuk, akkor hadd utáljuk őt is, ha pontosan ugyanazt csinálja.

De ember! Ezt Orbán nem el fogja inflálni, hanem ez már megtörtént. A szemünk előtt az elmúlt két évben. Erre nem lehet azt mondani, hogy neked ez a véleményed, nekem meg az, mert ez tény

Igen, azt fogod mondani, hogy külföldön is volt infláció, persze, csak nem mindegy, hogy 100+%, vagy 15-25-30%. Aztán jössz majd a mérési metodikával, hogy amit te fogyasztasz, az nem drágább, hanem olcsóbb lett, de az egyszeri fidesz szavazó azt látja a boltban, hogy két éve keresett 150 ezret, most meg 190 ezret. A kenyér meg 310 ft helyett 850 ft. Neki magyarázd meg :)

Ebbe mondjuk kár is belemenni, mert a két végletben lehetnek a törzsszavazók. Akinek eleve bejött az élet és van lehetősége élni a rendszer trükkjeivel, pénzből pénzt csinálni, haszonélvezője a rendszernek. A másik véglet meg az, aki teljesen analfabéta és fel sem fogja, hogy miért szarabb neki, mert beidomítják, hogy "kit kell gyűlölni". Max egy éjfél előtti törvénymódosítással páran átkerülnek a haszonélvezőkből a földönfutóba néha.

Csődbe kb. azért nem megy, mert forintunk van.

13 éve vettem egy házat. Ma hatszor annyi pénzt kellene előteremtenem ahhoz, hogy ugyanezt megvehessem (a legolcsóbb, még lakható most a környéken, ha a 13 éve vásárolt házam akkori állapotát és életkorát nézem, akkor valahol 8-9-szeres ez a szám úgy, hogy már estek a hirdetési árak, egy éve ez még durvább volt).

Tavaly hat évnyi használat után eladtam az autómat. Ugyanannyiért, amennyiért vettem 2015-ben. Pár hónappal később 20%-kal többért is el tudtam volna adni.
A helyette vett másik autó most éppen 70%-kal többe kerül (ugyanaz a modell, ugyanolyan paraméterekkel), mint amennyiért én hazatoltam.

Egy "standard családi bevásárlókocsi" (leginkább ebben tudom mérni az élelmiszerinflációt) a covid előtt 40 ezer alatt volt. Épp most toltam ki ugyanabból a boltból egy ugyanilyet 108 ezerért.

2022-ben a nettó átlagkereset a 2010-es 2,5-szerese volt, 2020-hoz képest 27% a növekmény.

Szóval erről az elinflálósról mesélnél még?

Orbán amúgy is elinflálja

Ezt a kijelentésed cáfold meg kérlek valamivel.

Nézd, a Gyurcsótány alatt szedtük össze a lakásra valót, a fele hitel volt. 280 forint volt az euró, a CHF 180 körül.
Aztán két évvel később a lakás valahogyan nem lett a fele, pedig a CHF hitelt 140-en fizettük vissza.

De jobban örülnék, ha az "elinflálja" kijelentést cáfolnád, ha már bedobtad.

Ilyen tök véletlenszerű intézkedéseket hoz, mint az árstop, ami rossz, de az orosz olaj árstopja meg embargója, amit indián keresztül vásárolunk az jó!

A magyar kötelező akciózás rossz, de a szlovák jó!

Lehetne még sorolni, mert rengeteg lépésük van.

A mai szélsőbaloldali, romboló ellenzéknek érdemi ötlete az elmúlt 13 évben nem volt. A legfontosabb követelésük az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése (10 éve le van csökkentve), 2034-ben ne legyen olimpia itthon (sehol sem lesz, mert 32-ben és 36-ban lesz), ne legyen akkugyár, meg semmilyen gyár sehol, meg ne legyen sehol semmi. Éljen! És ezeket kellene támogatni, ha haladók vagyunk. Ezek nem haladók, hanem egy csapat birka.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

Nem olvasok telexet, így tényleg csak felolvasni tudnám neked, de ha te olvasod, minek tenném.

Ha én teszek egy kijelentést, miért nekem kell bizonyítanom, és fordítva ez miért nem áll?

Az üzemanyagárstop (vagy bármilyen árstop) ilyennek számít szerinted? A szolgáltató, termelőszektor abból történő kivezetése pillanatában hirtelen durván magasabb lett itthon a "piaci" ár ezeknek a szereplőknek (amelyek inflációt okoztak).

A rezsicsökkentés, azaz hogy a vállalkozókra terhelik a lakosság dotálását nem okoz inflációt?

A kisker és "extraprofitadók" nem pörgették az inflációt?

A 2010 óta folyamatosan romló forint nem okoz inflációt? (de tudom, itt csak ellenzékből mondva felelős a miniszterelnök az árfolyamért, illetve akkor is csak ha romlik)

Az éjszaka közepén bejelentett "veszélyhelyzeti" intézkedések, amik semmit sem tisztelnek (adóév, hello) nem okoznak inflációt a kiszámíthatatlan környezet beárazása végett?

Most akkor válaszolsz kérdésedre adott reakcióra, vagy nem? :)

De lásd, hogy kultúrember vagyok, én válaszolok: nem tudom. Semmilyen gazdasági végzettségem nincs, és ilyen rendszerek működésében is korlátozottak a tapasztalataim, illetve az ismereteim.

Bővebben: úgy gondolom, hogy az ország lakossága van annyira sérülékeny, hogy ha egyenlően rájuk verték volna a megemelkedett energiaárakat, az sokaknak fájt volna. Valószínűleg megoldották volna, megoldották az emberek máskor, ennél jóval ínségesebb időkben is, de fájt volna.

Viszont rövidebb ideig fájt volna, könnyebb lett volna kijönni belőle, és nem okozott volna ekkora inflációt. Összességében tehát nekem ebben a formában inkább kártékonynak tűnik.

Elmondom azt is, hogy mi történt a szűk környezetemben: nekünk negyedannyi lett az energiaköltségünk a télre a korábban szokásoshoz mérten, mert volt pénzünk alkalmazkodni.

A környéken viszont kevésbé szerencsések élnek, ők elkezdtek mindennel fűteni, tudnék pár képet mutatni arról, hogy mi volt itt, mindenesetre az idő nagy részében egy szippantás után kültéri tartózkodásra alkalmatlannak ítéltem a levegőminőséget.

Ha teljesen piaci árak lettek volna, ezek az emberek ugyanúgy gumival, vagy ki tudja mivel fűtöttek volna (mert ha jó esetben eddig gázzal, vagy villannyal fűtöttek, a limiten úgyis túlestek), nekem pedig csak feleződött volna a rezsiköltségem, azaz összességében véve vsz. több jött volna be, amit akár a szerencsétlenekre is lehetett volna fordítani.

Persze egyénként akár legitimnek is gondolhatjuk azt mondani, hogy ha ő ennyire nyomorult, hát fűtsön gumival, de már ez a kismintás példa is mutatja, hogy az én orrom alá füstöl a rohadt gumival, azaz nekem megérné a rezsiköltségem felét, hogy télen is tudjunk levegőt venni.

Bonyolult dolgok ezek, és én nem is mondom, hogy tudom a megoldást, csak azt érzem, hogy a jelenleginél lehetne azért jobban csinálni.

Szóval: szerintem rossz. Összességében mindenki rosszabbul járt vele.

Ha te máshogy gondolod, kérlek vezesd le, hogy miért magasabb itthon az infláció, miért tankoltam Romániában több, mint 100 forinttal olcsóbban, és jár át pár ismerősöm Szlovákiába bevásárolni, mert ott alacsonyabbak az élelmiszerárak?

A közgazdaságtan ceteris paribus elv alapján vizsgálódik. Vagyis egy időben csak két dolog korrelációját vizsgálja, hogy van-e neki vagy nincs. Másra nem képes. Ennek oka, hogy a statisztika és az elemi logika segítségét felhasználva egyértelműen megállapítsa van-e köze két dolognak egymáshoz vagy nincs.

A Fidesz gazdaságpolitikája újraelosztáskor nekem nagyon bejön. Zéró huf-ot költ az elosztás célalanyának kiválogatására, így többet oszt szét, amiből "sajnos" jut azoknak is, akiknek nincs rá szüksége. Ez valójában win-win, de a balos arcok egyből neki esnek minden gazdagnak, miközben ettől a szegény is jobban jár. A baj az, hogy a szegény nem a  saját tányérját nézi, hanem a másét. Erre van kondicionálva. Ebben sokat segít neki pl Gulyás Marci. Ennek az egésznek oka az, hogy ezt a  zsigeri irigységet használja ki a baloldal, miközben arról beszél, hogy Orbán megosztja az országot. haha. Régóta látom nincs annál megosztóbb, mint bárkit megosztónak nevezni. 

Magyarországon a kereskedők megtehetik, hogy emeljenek, mert van vevő. Ennyi a magyarázat. Ez pedig olyan helyeken van így, ahol több a pénz, mint a javak. Ha valamiben hibázott az Orbán kormány, hogy túl sok pénzt öntött a lakosságra (2022 SZJA). Viszont ez is egy olyan hiba, amit utólag látunk, előre pedig senkinek nem volt fogalma arról, hogy mennyi a  sok. Azt tudta minden  gazdasági szakember, hogy a sok nem jó, de nem tudta senki mennyi a sok.

a szegény nem a  saját tányérját nézi, hanem a másét. Erre van kondicionálva. Ebben sokat segít neki pl Gulyás Marci

Nem ma kezdődött ez, és egészen jól vissza lehet vezetni ezt is mindenféle folyamatokra.

Magyarországon a kereskedők megtehetik, hogy emeljenek, mert van vevő.

Kizárólag ennyi? Semmi köze a magasabb áraknak az árstopokhoz, a drágább energiához, a kivetett adókhoz, a pénzünk árfolyamához, a bizonytalansághoz stb?

Következik ebből, hogy pld. a szomszédos országoknak kevésbé megy jól? (nemrég néztem a szlovák adórendszert, mert a DTA felrúgása miatt lehet, hogy kellemetlen lesz a jövő év, ha jól emlékszem tavaly pont annyi lett nálunk az átlagbér, mint ott)

Ha Magyarországon ennyire jól megy a vásárlóknak, miért volt/van szükség az árstopokkal államilag is támogatni őket, illetve mi szükség volt hitelből pénzt adni nekik?

Magyarországon a kereskedők megtehetik, hogy emeljenek, mert van vevő. Ennyi a magyarázat.

Tegnap olvastam (most épp nem találom a cikket, de remélem jól emlékszem a számra), hogy idénre már bőven 1100 milliárd felett várható a lakosságnak kifizetett kamat (ez kb. duplája az általad túl soknak tartott 2022-es SZJA visszatérítésnek).

Ha ennyi a magyarázat, az elég rossz hír az infláció szempontjából, nem?

>  hanem azt írd le, amit Orbán tett közvetlen. 

Orbán a felelős vezető, így olyan dolgok is felróhatók neki, amiket nem közvetlenül tett v. épp tenni elmulasztott. pl. :

energiaszolgáltató beszedte a "hálózati djat"  a fogyasztóktól, de nem korszerűsítette a hálózatot. Ennek következtében - állítólag - a rendszer nem alkalmas a visszatáplálásra, miközben a fogyasztók kiépítenék a saját napelemes rendszerüket - és tekintve h az inflációt energiaárak elszabadulása nagy mértékben generálja, így megállapítható h a rendszer korszerűsítéséenk elmulasztásának inflációs hatású. 

Ezen kívlül a jegybank elnök is felvettette a magyar agráriumot érintő vízszabályozással és öntözéssel kapcsolatos állami fejlesztések elmaradását, ami mezőgazdaságnak versenyelőnyt biztosítana. A költséghatékonyabban előállított termények ára pedig csillapítaná az inflációt. Ehhez kapcsolódva ki lett térve gazdaság szerkezetének átalakítására is, ahol nagyobb részt tartott kivánatosnak a mezőgazdaságnak és az arra épülő hazai feldolgozó iparnak [szemben mondjuk a kíniai akkugyárral]. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szó sincs róla! Azért nem tudja a fogyasztói beruházással megtermelt többletenergiát felhasználni rendszer, mert a hálózatfejlesztésre beszedett pénz el lett síbólva, a hálozat meg lerohadt. Kétség kívül ellentmondásos, hogy ha egyszer a fogyasztó felé folyó áramat tudja kezelni, akkor a fogyasztótól folyó áramot miért nem?  És felteszem nem is erről van szó valójában, hanem a visszatáplálás sértené bizonyos üzleti körök érdekét, akiknek a kormányzat úgy látszik le van kötelezve valami módon. Nme számít az inflácó, csak azoknak meglegyen a tervezett hasznuk! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Hány posta zárt be például? De százszor leírták már. Egészségügy, oktatás. Kórházösszevonások? Iskolák átjátszása az egyházaknak, mert ők majd fizetik... Működik, mert a benne dolgozók valahogy összetartják még, de a színvonal a béka segge alatt.

De hozhatok olyan példákat amire rálátok, pl. rendőrség, katasztrófavédelem. Mikor túlórát fizetni már nincs pénz, vagy egyszerűen nincs ember, hát leriasztják az önkéntes szervezetet, az úgyis megcsinálja ingyen.

Nyissanak új postákat, mert nincs rá szükség! Leírjuk százszor!

Kórházösszevonás Pesten, hogy ne 40 kórház legyen, a pesti paraszt is tudja már, ha baja van, melyik összeomló kórházba menjen a bajával.

Oktatás! Tegnap tünci volt Debrecenben, de nem láttuk :( Vagy kevesen voltak és észre sem vettük, vagy hamar vége lett.

Rendőrség? Nem működik? Bezzig, mikor  könnygázazzzák Orbán pribékjei a békésen tüntető óvodásokat, akkor alávaló férgek, nem?

A katasztrófások is tönkrementek?

Ezeket merre olvassátok, csak kérdem. Vagy ez a mindenszarizmus?

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

Feltételezem, hogy az "elgondolkodás" verte ki a biztosítékot. Hiszen az mégsem járja, hogy egy hozzád hasonló önkritikát gyakoroljon.

Fejezzek be egy megtörtént dolgot, mielőtt elkezdeném? A fenyegetés és a valóságtól idegen fogalmazás még két jellemző vonás. Így nehéz lesz...

:)

Nem maradtal le rola, mert meg valaszoltal is :D Szoval terelest hiaba tolod mokuska, barmilyen kellemetlen is a tema.

Sirva rohant treyhez es kimoderaltatta a commentem a fajtad, amikor felhivtam a figyelmet arra, hogy gyanusan sokat emlegeted oralis vagy barmilyen egyeb szexmunkat random emberek postjai alatt.

Nem ismetelgetem magam, szoval tovabbra is csak ezt tudom ezzel kapcsolatban mondani: https://hup.hu/comment/2924546#comment-2924546

Ha nem tudtam segiteni, akkor valami pszichologussal beszeld meg tulzott erdeklodesed a temakorben. Vagy szerezz egy baratnot/baratot, hogy az egyetlen szexualis elmenyed ne csak az apadtol kapott legyen.

 ÁLLAMADÓSSÁG (GDP-HEZ) - ORSZÁGOK LISTÁJA

Ország Utolsó Előző Hivatkozás Egység
Japán 264 262 2022-12 %
Venezuela 241 320 2021-12 %
Szudán 182 264 2021-12 %
Libanon 172 174 2020-12 %
Görögország 171 194 2022-12 %
Eritrea 164 175 2022-12 %
Szingapúr 160 131 2021-12 %
Líbia 155 110 2020-12 %
Olaszország 145 150 2022-12 %
Zöld-Foki Köztársaság 130 157 2022-12 %
Egyesült Államok 129 127 2022-12 %
Bhután 125 132 2022-12 %
Suriname 124 111 2021-12 %
Zambia 123 96 2021-12 %
Bahrein 120 128 2022-12 %
Kuba 117 50 2021-12 %
Portugália 114 125 2022-12 %
Sri - Lanka 114 100 2022-12 %
Kanada 113 118 2021-12 %
Spanyolország 113 118 2022-12 %
Franciaország 112 113 2022-12 %
Belgium 105 109 2022-12 %
Mozambik 101 130 2022-12 %
Egyesült Királyság 101 97.2 2022-12 %
Bahama-Szigetek 95.6 83.8 2022-12 %
Euró övezet 91.5 95.4 2022-12 %
Fidzsi-Szigetek 91.1 83.6 2022-12 %
Jordánia 89.4 85.4 2021-12 %
India 89.26 89.41 2021-12 %
Ghána 88.8 79.6 2022-12 %
São Tomé És Príncipe 88 96.9 2021-12 %
Egyiptom 87.2 92 2022-06 %
Ciprus 86.5 101 2022-12 %
Jamaica 86.2 92.3 2022-12 %
Mauritius 86 92 2021-12 %
Argentína 85 80.6 2022-12 %
Kongói Köztársaság 85 102 2021-12 %
El Salvador 84.75 92.11 2021-12 %
Az Európai Unió 84 88 2022-12 %
Pakisztán 84 88 2021-12 %
Trinidad És Tobago 83.3 79.6 2021-12 %
Gambia 82.9 85 2021-12 %
Bolívia 82.6 81.4 2022-12 %
Costa Rica 82.36 78.64 2022-12 %
Tunézia 80 87.6 2021-12 %
Ausztria 78.4 82.3 2022-12 %
Marokkó 78.4 76.4 2021-12 %
Ukrajna 78.4 48.9 2022-12 %
Zimbabwe 77.2 66.2 2019-12 %
Kína 76.9 71.5 2022-12 %
Sierra Leone 75 71.9 2021-12 %
Belize 74.5 91.6 2021-12 %
Magyarország 73.3 76.6 2022-12 %

[...]

ÁLLAMADÓSSÁG (GDP-HEZ) - ORSZÁGOK LISTÁJA - EURÓPA

Ország Utolsó Előző Hivatkozás Egység
Görögország 171 194 2022-12 %
Olaszország 145 150 2022-12 %
Portugália 114 125 2022-12 %
Spanyolország 113 118 2022-12 %
Franciaország 112 113 2022-12 %
Belgium 105 109 2022-12 %
Egyesült Királyság 101 97.2 2022-12 %
Euró övezet 91.5 95.4 2022-12 %
Ciprus 86.5 101 2022-12 %
Az Európai Unió 84 88 2022-12 %
Ausztria 78.4 82.3 2022-12 %
Ukrajna 78.4 48.9 2022-12 %
Magyarország 73.3 76.6 2022-12 %
Finnország 73 72.6 2022-12 %
Szlovénia 69.9 74.5 2022-12 %
Montenegró 69.46 83.27 2022-12 %
Izland 68.7 75.3 2022-12 %
Horvátország 68.4 78.4 2022-12 %
Albánia 67 73.2 2022-12 %
Németország 66.3 69.3 2022-12 %
Szlovákia 57.8 61 2022-12 %
Szerbia 55.1 56.5 2022-12 %
Málta 53.4 55.1 2022-12 %
Macedónia 51 52 2022-12 %
Hollandia 51 52.5 2022-12 %
Lengyelország 49.1 53.6 2022-12 %
Románia 47.3 48.6 2022-12 %
Írország 44.7 55.4 2022-12 %
Csehország 44.1 42 2022-12 %
Svájc 41.4 42.6 2021-12 %
Lettország 40.8 43.7 2022-12 %
Litvánia 38.4 43.7 2022-12 %
Norvégia 37.4 42.5 2022-12 %
Belarusz 33.5 37.3 2021-12 %
Svédország 33 36.5 2022-12 %
Moldova 32.1 34 2021-12 %
Törökország 31.7 41.8 2022-12 %
Dánia 30.1 36.7 2022-12 %
Luxemburg 24.5 24.5 2021-12 %
Koszovó 20.74 21.53 2022-12 %
Bulgária 20.5 20.5 2023-04 %
Bosznia És Hercegovina 19.6 25 2022-12 %
Észtország 18.4 17.6 2022-12 %
Oroszország 18.2 17.7 2021-12 %

trey @ gépház

Tehát a lényeg, Magyarország államadóssága az EU átlag alatti. Hogy ennél hol kisebb, teljesen lényegtelen. BTW: az adósságunk csökken:

Friss adat az államadósság csökkentéséről: 76,6 százalékról 73,3 százalékra javítottuk a GDP-arányos adósságszintet az elmúlt évben”  – írta közösségi oldalán Varga Mihály.

trey @ gépház

Ez csak akkor és úgy működik, ha reálértéken kevesebbet fizet az állam... különben feltaláltad volna a pénzügyi örökmozgót. Ha te állampapírban akarod tartani a pénzed, akkor én a helyedben nem örülnék annak, ha az állam kinövi ezt az adósságot... de hát te tudod.

A kedvedért és perverzióból olvasom ezeket a szarokat. 444 és Telex az újságírás szégyene. Mondjuk, az utóbbiról már menekülnek a patkányok. Egy hónap alatt mennyien is? 5-en hagyták ott az abúzus-gyanús munkahelyet?

trey @ gépház

nem igazán, inkább becsicskultak a nernek. Teljesen jogos volt, ezzel hirdették a máp+-ot hogy bármikor visszaváltható, aztán már csak fordulónapon 100%. A pmáp pedig napi szinten, fejenként is korlátozható, hogy mennyit hajlandóak visszaváltani lejárat előtt és hogy milyen költséggel.

lol, ne haragud, megkövetlek huncut fiú. Miután 2020 márciusban több év után megint emlékeztettelek a tényre újra, végül befrissítetted az impresszumot. Örülök, hogy segíthettem. 
https://hup.hu/comment/2448449#comment-2448449
http://web.archive.org/web/20200327055527/https://hup.hu/elerhetosegek

2019-ben már benne volt a hwsw média ajánlatában, hogy "A HUP.hu-t a HWSW kiadó 5 éve vásárolta fel".
https://web.archive.org/web/20191001000000*/https://www.hwsw.hu/storage…

2008-ban jelentetted be az együttműködést, bár már előtte is jelentek meg hupos hírek hwsw-n, talán ekkor volt a felvásárlás.
https://hup.hu/cikkek/20080331/valtozasok_a_hup_eleteben 

Szívesen segítek hiteles információk megosztásában.

Nagyon lesuttyósodtál 2008 óta, bár valsz inkább mióta a bayer show lett a fideszt kommunikáció standardja. Azóta te is ezt tolod.

Viszont valóban generál oldalmegjelenéseket a visekedésed, ez statisztikában jó lehet, ha már szakmai oldalként egyre jobban háttérbe szorul mindegyik magyar it oldal. 

Egész meglepő lehet egy NER-hez és az ő 'újságíróihoz' szokott embernek, hogy léteznek különféle vélemények ugyanazon hírportálon belül. Semmiféle mismásolás, korrigálás nincs, van két véleménycikk. Mindenki eldöntheti (és nem mondják meg neki), hogy mennyire reálisak.

24% elismert infláció mellett nem hozama van, hanem veszteség csökkentése. És év végére cél, hogy egy számjegyűre változtassák a számítási módot. Így 20-50% körüli valós infláció mellett lehet majd az éves kamat 15-re kozmetikázva megint. És a havi inflációs szám azt jelenti, hogy 12 hónappal megelőzőhöz képes mennyi. Lassan kijön már két évre 53% infláció ksh szerint is, a valós meg ... 

De amúgy tényleg tök jó, hogy a medence és az fux örök. Csak a lakosság 80-90% szop.

Ilyen (számomra egyébként érthetetlen) erős forint mellett talán csak a saját vállalkozásba fektetett pénz tud inflációt meghaladóan termelni.
Mindenhol máshol csak veszítesz. Ha effektíve több hiteled van mint megtakarításod akkor tudsz talán nem-annyira-rosszul járni.

Gábriel Ákos

Ha az MNB kamatcsökkentésbe kezd (ami rövidesen meg fog történni, hacsak Matolcsy nem akarja bedönteni a költségvetést), egyből el fogják kezdeni kivonni a pénzt az országból hogy maximalizálják a profitjukat, ezzel együtt szakadni fog a Forint.

Ilyen ez, amikor egy középbirodalmat a forró tőke tart lélegeztetőgépen. :)

Kár hogy emlékeim szerint 

Szarok az emlékeid, nem csoda, hogy fals kö9vetkeztetéseket vonsz le:

Folyamatosan javul a hazai külső egyensúly, egyre kedvezőbb képet fest a folyó fizetési mérleg egyenlege, amely a forintárfolyam és így az infláció letörésében is segít.

[...]

Pozitív meglepetéssel szolgált a márciusi külkereskedelmi adat: az export euróban számított értéke 17, míg az importé 3,1 százalékkal emelkedett éves alapon, így az előző hónap után az egyenleg ismét többletet tudott elérni

[...]

A többlet ténye önmagában nem volt meglepő, de az export és import növekedése közötti ekkora mértékű eltérés már igen.

Link: https://index.hu/gazdasag/2023/06/01/ksh-kulkereskedelem-inflacio/

trey @ gépház

De ezzel mit akarsz mondani? Az én állításom szó szerint: "Ha meg billen a külker mérleg, mindjárt erősödik is a Forint."

Ezek szerint pontosan ez történt, és úgy ahogy leírtam: az import nem fékezett (tehát jól emlékeztem), de ahhoz képest az export meg nőtt.

Teszem hozzá, én még valamikor év elején néztem meg a tavalyi adatokat, nem olvasom minden nap a KSH-t.

Stagnáló részvényekre vágysz? Milyen területen nézelődsz, ami stagnál, és mit vársz tőle a jövőben, mondjuk míg (és majd miután) lejár az állampapírod, amit most megveszel?

Romló piaci várakozások miatt szenvedő cégek, amelyek még addig elstagnálgatnak, míg realizálod az állampapíron a kamatot, utána meg hirtelen magukhoz térnek?

Ingatlan? A környékünkön éves 26% hozam adódik az elmúlt három évre. Az, hogy tavaly óta stagnálnak, esetleg csökkentek az árak sovány vigasz annak, aki ezt az ütemet nem tudta korábban jelentősen meghaladni a megtakarításaival.

Az elmúlt -nézzük csak ezt- 12 évben úgy emelkedtek brutálisan az ingatlanárak, hogy mellette nem volt kiemelkedő infláció. Most, hogy kétszer annyiba kerül megépíteni egy ingatlant, mint pár éve, illetve a KSH szerint évről-évre durván nőnek a keresetek is biztosan jelentősen olcsóbb lesz ezután. A keresleti oldal persze lenyomhatja (ami nem azt jelenti, hogy rosszabb körülmények közt fogunk élni, mert nincs pénzünk rá?), de ha egy 100 millióért megépülő házért a vevők csak 60-at tudnak fizetni, idővel nem azt fogja eredményezni, hogy azt a 40 veszteséget benyeli a kivitelező, hanem azt, hogy inkább elmegy máshová.

Jól láthatóan az állam célja (mondjuk így, mert azt, hogy ez a lehetősége maradt biztos nem hangzik ilyen jól) a belföldi eladósodottság növelése. Olyan kamatot fizetnek ezért a hitelért, amit devizában töredékéért megkapnának.

Ha azt feltételezed, hogy az ebben, forintban lévő megtakarításod jelentősen többet fog érni, mi indokolja ezt az állam részéről?

Mondjuk az a tizenpár az én állampapírommal, amit a párom lakása durván odavert?

Ne érts félre: nem is mondom, hogy nincs igazad a jövőre nézve. Csak azt, hogy a múltbéli tanácsaidat megfogadva masszív bukó volt bármihez képest. Könnyen lehet, hogy most fordul a kocka, és a következő tíz évben a magyar állampapír lesz a legjobb befektetés!

Mindenesetre ha három évvel ezelőtt nem fogadtad meg a saját tanácsodat, befektetési formától és ügyességtől függően jópár évvel közelebb kerültek volna az elképzeléseid. :)

Ez nem igaz. Ugyanis állampapírt nem kell realizálni, míg kb minden mást igen.

 

"Csak azt, hogy a múltbéli tanácsaidat megfogadva masszív bukó volt bármihez képest. "

Továbbra is azt állítom, hogy lakás befektetésnek masszívan szar. Akkor is, ha volt pár fasza év. Ennél jobb az államkötvény + önmagadba való befektetés, ugyanis az ingatlan is zabálja az idődet. 

Továbbra is azt állítom, hogy lakás befektetésnek masszívan szar.

Végül is mindenki azt mondd amit akar: 

Ingatlanpiacon arra fogadnék, hogy lesz -(10-30)%-os korrekció 5 éven belül. Ha valaki most MÁP+-ba rakja a pénzét és 6 év múlva fog venni ingatlant, akkor ez esetben ugyanannyiért 2 db-ot fog kapni. Mit is jelent ez? Rendelkezik 30M-val most, az 6 év múlva 40M, 30M-s lakás pedig kb 20M lesz. 

Innen szép nyerni :DD

Fedora 40, Thinkpad x280

Mit kellene nyernem?

MNB azt mondja túlárazottak, eközben a sokszor hivatkozott Bécsben csökkenek az árak. Kamatok az egekben, lakosság zsebe ürül. Amit akkor állítottam az be fog következni, max később, mint gondoltam. 

2018 óta gondolom azt amit beidéztél tőlem. MÁP+ 2019 óta kapható. Eddig nem történt meg a "jóslatom".  Várjuk meg azt a két évet, hogy leteljen a 6 év. Eközben a pénzem kb 37%-kal nő (1.16*1.18).  Idén  az első negyedévben átlagosan 5%-kal csökkentek az ingatlanárak, 40-90 nm közöttieknél pedig 10%-kal.

Ugyanis állampapírt nem kell realizálni, míg kb minden mást igen

Ez mit jelent?

Továbbra is azt állítom, hogy lakás befektetésnek masszívan szar. Akkor is, ha volt pár fasza év.

Mégis, lakást/házat építesz, veszel és a lányaid számára is ez a célod. Miért nem nyitottál nekik babakötvényt, és toltad abba a pénzt? A legjobb befektetés, míg elérik a 18 évet.

Mondjuk pont a lányaid eddigi élete alatt nem így volt, de hát biztos lesz a jövőben valamikor olyan 18 év, míg ez teljesül. Nézzük majd meg 30 év múlva, ha még élünk. :)

Az állampapírt akkor realizálod (szerintem adójogi értelemben is), amikor eladod (amit persze nem kell), vagy ha magától "lejár" (de van más ilyen pénzügyi termék is, ami nem állampapír).

Az értéke magyar adófizetőként sem feltétlenül változik az idővel lineárisan, még akkor sem, ha magyar állampapírra gondolsz, hiszen bocsájt(ott) ki a magyar állam devizában is állampapírt, és változó kamatozású allampapírt is, hogy a másodpiaci adás-vételről már ne is beszéljünk, ahol adott esetben akár negatív hozama is lehet.

De javíts ki nyugodtan, bevallottan nem értek ezekhez.

Simán vannak aktuális jól fizetők, meg vannak bónusz állampapírok negyedées kamattal (ott a kamatos kamat éven belül kárpótolhat a valamivel kisebb kamatért).

Érdekelne hogy szerinted melyik 2019 előtti papír ami most jól fizet, és melyik az ami most megvehető, és a 2019 előttiekhez képest rosszul fizet.

diszontkötvénnyel éppenséggel lehet havonta kamatos kamattal játszani, 13.95% ha jól emlékszem az évesített "hozam", az 1,16% havonta. Azért jó tudni, hogy napról-napra képes változni a következő havi kamata, valamint a legközelebbi lejáratú általában szörnyen elérhetetlen, nekem sosem sikerült még ésszerű pakkot vásárolni belőle.

Nagyon egyszerű. BMAP: "Minden sorozat kamatbázisa megegyezik a kamatmérték meghatározásának időpontját megelőző négy eredményes, 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukción kialakult átlaghozamok, adott aukción elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlagával. Az adott sorozat e kamatbázis felett biztosít 1% kamatprémiumot." (https://www.allampapir.hu/allampapirok/BMAP)

Jelenleg 15,9%-ot ad, de volt valamivel több. Ha mondjuk 2 millió forintot lekötsz, akkor 3 hónapra 79500Ft-ot kapsz. Ezt a 79500-at vissza tudod tenni BMAP-ba vagy DKJ-be, ami tetszik, és indul a kamatos kamat. Mindezt éven belül 3x, hiszen a 4. már a következő évre ad kamatot. Az első 79500Ft-on szük 9000Ft az éves kamat, hogy ha 15%-ot veszel a fennmaradó 3 hónapra...

E mellett van még a 3 hónapos buborhöz kötött államkötvény, ami 16,29%-on van, és ez csökkenni fog, mert most 15,7% a 3 hónapos bubor.

Abba gondolj bele, hogy ha valaki 10 milliós tételben tud ilyen a PMAP-nál rövidebb lejáratba tenni, az jelenleg akár jobban is járhat, bár a PMAP-ban ott van az infláció miatti várható magasabb jövő éves kamat. Szóval nagyon meg kell nézni, hogy mibe mennyire mit, mert van egy halom lehetőség

Nem tudom, én kb. 1 éve kezdtem tőzsdézni, de minden részvényem pluszban van, OTP volt +40%-on is.

De igazából nem érdekel, mert én nem adok-veszek, csak veszek. Nyilván aki ebből sokat akar csinálni azzal, hogy ad-vesz folyamatosan, meg árgus szemekkel figyeli az árfolyamot, az más kategória.

Nekem ez egyfajta befektetés. Persze, van állampapírom is.

Ja, a szövegben meg már nem investors, hanem traders szerepel. Hiába, a Google keresés sem tökéletes. És ez csak rosszabb lesz, amikor a ChatGPT-szerű robotok még ki is fejtik a hülyeséget.

Mindenesetre a tőzsdeindexek hosszú távú emelkedése pont ellentmond ennek a statisztikának. Az igaz, hogy a rövid távon tőzsdézők nagy része veszít. Ha ráadásul még tőkeáttétellel is játszik (opciós, határidős ügyletek) akkor sokkal nagyobb a kockázat és így a vesztés esélye is. Ez viszont nem investor, hanem trader.

Forexen hajjaj.

De aki normálisan befektetésként kezeli, nem pedig spekulál, és nem tőkeáttétellel játszik, annak azért inkább hoz mint visz.

A magyar tőzsdei cégek elég stabilnak tekinthetők, a részvény értéke soha nem zuhan nullára. Nyilván néha vannak esetek, de nem tömegével, és normális ember nem egyféle részvényben tartja a pénzét. Kivéve talán a saját cégének részvényeiben, de még akkor is jobb több lábon állni.

Inflációval korrigálva akár a bankkamatot, államkötvényt is nézheted, az se lesz sok. De lehet ráncigálni a paramétereket, mindenesetre megnéztem, a részvényportfolióm - ami egyébként nem sok - 25%-os pluszban van a bekerülési értékhez képest. Úgy, hogy alig foglalkoztam vele. Egyik részvényem sincs negatívban.

Mint írtam egy éve kezdtem. Az már hosszú táv?

"Nyerni" eleve az osztalékot nyertem rajta, mivel nem adtam el, ezért csak feltételezett nyereségről beszélhetünk az árfolyam tekintetében.

Nem mintha az osztalékot tudnám, időként kaptam róla SMS-t, amikor éppen fizettek.

A részvényeim árfolyama mindenesetre jelenleg +15.43 % a vásárláskori értékhez képest. Az állampapírom, ha most eladnám, akkor +2.65%.

Azt mondod, több helyen van pénzed, így te is össze tudod hasonlítani ezek hozamait (informatikusként gondolom neked is van kész táblázatod ezekről).

Nézzük az "eltőzsdézett nyugdíjvagyont", az is mekkora hazugság lett. Nekem még megvan, mert én is szeretem, ha több lábon állok, meg ha elpatkolok, legalább játszhatnak az örökösök egy kis kincskeresőset, annyi helyen van ez-az. :)

Mióta államosították, nincs befizetés (évi kb. 5e forint működési hozzájárulást leszámítva), a 2011 év eleji állapothoz képest jelenleg 275%-on áll. (2021 év végén volt a csúcsán, akkor 285%-on állt, azóta vesztett, idén kezdett el megint kapaszkodni)

2011 óta az éves állampapírba forgatott pénzem 152%-on fog állni idén év végén (ez bruttó, nem számoltam bele az adót, meg semmilyen egyéb fenntartási költséget, ahogy a másikba sem). A minden évben hároméves állampapírba rakott pénz jövőre fordulna, 189%-on áll kb. 12 év alatt.

Itt most ugye arról beszélünk, hogy 2011-ben volt mondjuk 10 millió forintod, amiért tudtál venni egy 50-70m2-es belvárosi lakást, az most "rövid" állampapírban kb. 15,2, "közepesben" 18,9 milliót ér.

Itt lehet nézelődni: https://ingatlan.com/lista/elado+lakas+budapest+15-19-mFt+ar-szerint

A pénz értékének megőrzése nem igazán sikerült. :(

Egyik sem. Megbízható törvényi környezet kell, ahol előre látsz legalább néhány évre. Mikor nem éjjel kihírdetett veszélyhelyzeti rendeletekkel kormányoznak, és nem módosítják 126-szor a költségvetést meg az alko... izé alaptörvényt.

Ja a manyup pénzek lenyúlásáról nem is beszéltem. Megtanultuk ám a leckét...

TBSZ számlát elvileg nem érinti. Viszont ott meg az lehet gond, ha amerikai értékpapírokban van, miután kirúgtak minket a kettős adóztatást elkerülő egyezményből.

Az igazi magyar az úgyis elissza a pénzét.

Ha már valaki arra az erkölcsi métely szintre jutott volna, hogy megtakarítása lenne, azt igenis tessék minimum békekölcsönbe állampapírba tenni! Méghogy itt csak nyerészkedünk az osztalékból mint a Csányi?? Hát azt már nem!

Először a kettős adóztatás, most meg ez... Faxa.

Elfelejtettem. Gondold meg... nyolcvanötször!

Szerkesztve: 2023. 06. 01., cs – 19:29

Olyan negatívak vagyok!

Egyrészt gyurcsány, másrészt háborús infláció, harmadrészt a baloldal háborút akar.

Az egység suagarú fidesz szavazót meg lehet venni egy zacskó krumplival. Meg a Gyurcsány háborút akar!

A rafkósabb pénzügyi analfabétákat (a HUP tele van ilyenekkel) meg a képzeletbeli gazdasági manipulációkkal szédítik meg: Kidobnak egy 10M+10M+10M-os CSOK-ot, meg egy SZJA visszatéritést stb... Aztán vigyorog az istenkirály mókus, hogy bizony ám ott van a 5-10M-ós megtakarítás az hozzáférhetetlen állampapírban; meg elutazom horvátba nyaralni, mert kurvajó most juró... Közben meg az infláció már megette reálértéken a még meg nem kapott hozamot is. :)

A harmadik féle fideszszavazó, aki kitalicskázza az adóforintokat és az állami vagyont a saját svájci bankszámlára.

attól függ milyen bevétel. A munkabérrel együtt van, ami maximalizálva van, de se a saját vállalkozás szochója, se a kamatadó most bevezetett szochója nem tartozik bele, azért mindig kell fizetni, korlátlanul.

A linkeden sorolja, hogy mi tartozik alá, ami nincs felsorolva, az korlátlanul adózik. A most bevezetett új adónál külön beleírták, hogy a vészhelyzet és háború miatt ez sem tartozik bele és fizetni kell.

205/2023
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/2e5e17ed27296444fee63cb4a166af0c5…

Azért is lenne bonyolult, mert annak már vége hogy mi csináljuk az adóbevallást, és mivel a kamatadót általában bevallani sem kell (kifizető vonja le), elég bürokratikus lett volna ezt meg az SZJA-ba átterhelni.

Persze a NAV-hoz így is befut minden adat, mert adószám kb. mindenhez kell. De akkor meg évente el kellene számolni a különbözetet. És a lényeg amúgy is: KELL A PÉNZ.

Ha jól értem ezek még mindig beletartoznak: (ezek a menekülőutak?)

  • A vállalkozásból kivont jövedelem [Szja tv. 68. §] – tagi jövedelem, vállalkozói kivét.
  • Az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem [Szja tv. 65/A. §].
  • Az osztalék [Szja tv. 66. §], vállalkozói osztalékalap [Szja tv. 49/C. §].
  • Az árfolyamnyereségből származó jövedelem [Szja tv. 67. §].
  • Az Szja tv. 1/B. § hatálya alá tartozó természetes személy e tevékenységből származó jövedelme.

Hát, rájöttek, hogy drága finanszírozni a magyar államot a piacról, most megpróbálják kicsit kényszeríteni is a népet. Nagytokájú mondta is, hogy nem várnak bevételt ettől, azt várják, hogy a nép majd rohan venni államkötvényt.

Az, aki egy éve vett bármit (építőanyagot, élelmiszert, autót stb) állampapír helyett masszívan jobban járt. Reálisan döntött. És pörgette a kereslet révén az inflációt. :)

A jövőt majd meglátjuk.

Szeretnék autót venni. Nem sürgős, mondjuk három éven belül, addigra biztosan kijavítják az öngyulladásos hibákat is :D.

Milyen időtávban rakjam állampapírba a rá szánt pénzt, hogy jobban jöjjek ki?

Én leálltam márciusban a budapesti építkezéssel, az olasz második elkészült közben. Itthon a szerkezetet felrántottam, most pihen. Papírokból most csak lakosságit veszek, különböző távra. Jelenleg a megtakarításom rovására nem építkezem. A jövedelmem egy része megy megtakarításába, egy kisebb része megy, majd folyamatosan az építkezésbe. A cél az, hogy mire a ház elkészül (kb 6-700 milla, kb 2-3 év, most 250 millánál tartok), jelentősen több pénzem legyen reálértéken államkötvényben, mint most. Ez tartható cél. A pénz jövőbeli (3-5 év távon) ingatlanra konvertálás esetén úgy érzem/sejtem/várom, fogok csinálni reálértéken egy min 1.5x szorzót a mostani állapothoz képest. Ezért szarom le mennyibe kerül a kifli  CBA SPAR-ban.

Anno a tervem az volt, hogy egy-egy lakás mind 3 lányomnak. Majd ez módosult kettő-kettőre. Ma úgy látom, megerőltetés nélkül simán fog menni mindegyiknek egy min 300+ nm budai ház + egy olasz lakás. Kérdés az, hogy fognak-e annyit keresni, hogy ezt fenntudják tartani? Nem tudom. Még erről is gondoskodnom kell. :P Van erre is tervem.

Van egy viszonylag jól menő céged, amiből mindezt finanszírozni tudod, és igazából mondhatjuk, hogy amíg az megy, mindent leszarhatsz, mert kb. bármilyen veszteséget vissza tudsz abból pótolni.
Ha valakinek három év kell tízmillió forint összeszedéséhez, sokkot kap, ha ötmilliót veszít rajta.
Ha valaki tízmilliót keres havonta, megvonja a vállát, lesz majd jobb is.

De ezzel nagyon messze vagy az emberek többségétől. Ráadásul ha jól emlékszem kb. 3 éve hasonlókat olvastam tőled, ha valaki akkor rád hallgat, bőven rosszabbul jár, mintha akkor elkölti a pénzét bármi másra (deviza, részvény, autó, ingatlan, utazás, étel stb).

A magam részéről nem állítom, hogy hülyeség most állampapírt venni, ahogy -úgy emlékszem- három éve sem tettem, bár a környezetemben mindenkit lebeszéltem róla, mert meg voltam győződve arról, hogy el-fogják-inflálni.
Azon vitatkozhatsz, hogy ezt személyesen Orbán tervelte-e ki, és hajtotta végre, de abban talán nincs vita, hogy a vége ez lett.

Kérdés az, hogy fognak-e annyit keresni, hogy ezt fenntudják tartani?

Elnézve a demográfia alakulását lehet még itt más kérdés is.

Mert nem így kell hozzáállni. Az állampapír nem azért van, hogy valaki azon gennyes keresse magát. Arra van, hogy a megtakarítása legalább igyekezzen a reálértékét megőrizni. Egy olyan vérzivataros időben is mint a mai (COVID-ből WW3 küszöbére).

Ugye ismered azt az ábrát, ami a befektetések biztonságossága és a várható hozam arányosságát firtatja? Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a lehet a hozam, minél kisebb a kockázat, annál szerényebb a hozam?

Miért akarja bárki is úgy eladni az állampapírt itt, mint aminek a célja az lenne, hogy óriási hozamot termeljen szinte zéró kockázat mellett, amit egyébként senki sem ígért? 🤔

trey @ gépház

Arra van, hogy a megtakarítása legalább igyekezzen a reálértékét megőrizni.

Van egy állampapír-számlám, amire 10+ éve raktam pénzt, korábban megégettem magam mással, gondoltam legyen ott is. Lejáratkor mindig kiválasztom az aktuális valamilyen, jónak látszó futamidejű állampapírt.

Kicsivel többért vett a feleségem akkoriban lakást, mint amivel indítottam. Most az aktuális autómat (jelenkori listaáron, egy egyszerű doboz, ne gondolj semmi extrára) sem tudnám megvenni a számlaegyenlegből, és nincs olyan budapesti lakás ennyiért, amelyik akár csak feleakkora lenne, mint a 2008-ban vett lakás.

Úgy érzem nem teljesült az elvárásod. :(

Elhangzott egy állítás, mindenféle konkrétum nélkül. Elmondtam, hogy én mit látok. Ebben milyen szelektív választási lehetőséget vélsz felfedezni?

Mégis mit "benchmarkingoljak"? Állampapírról van szó (sőt, magyar állampapírról), és arról, hogy az a vérzivataros időkben is igyekszik megőrizni a reálértékét.

Mint a példa mutatja, hiába igyekezett, nem sikerült neki. De nagyon kíváncsi vagyok a ti számaitokra. Megőrizte hosszútávon a reálértékét a magyar állampapírba tett pénzetek?

És ugye nem azzal fogtok jönni, hogy most épp 16%-ot fizet. Az ukrán meg öt éve is 20+-t fizetett (sima bankbetét ráadásul, nem is állampapír), és azóta egy egyenes vonal az UAHHUF. Ráadásul ott még valami speciális katonai művelet is lett közben.

Szerintem tartsd ott a pénzed.

Ezt meg ne vedd figyelembe, hanem a simaliba 20%-ot nézzed, amit tuti nem fog orbán ellopni: https://tradingeconomics.com/country-list/rating

 

Segítek megkeresni:

Niger, Grenada (törpeállam), Puerto Rico (több éve csődben),Venezuela (csődben), Sri Lanka (csődben), Libanon, Fehéroroszország, Oroszország, Örményország és Ukrajna.

Tehát, ha olyan állampapírt veszel, amit nem ezekben az országokban bocsátottak ki, akkor csak jobban jársz.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

A kérdésem hozzád: ha ez a mostani magas állampapír-hozam marad hosszútávon, nem kerülünk-e egy ligába a fenti országokkal?

Ha pedig nem marad, akkor hosszú távon is segít megőrizni (legalább ennyit) a pénzed reálértékét?

Az elmúlt kb. tíz évben én úgy látom ez nem teljesült.

A kamatprémiumot csökkentették, de a 2028/L és 2031/I esetén ugyanúgy a KSH infláció az alap. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben a 13%-os szochóval majdnem minden mást erősen hátrasorolnak. Ha beválnak az inflációs várakozások erre az évre, akkor ezekkel is 17-18%-os lehet a kamat 2024 májustól.

Egyébként nem véletlenül kezdték el lefelé tolni a kamatokat, mert eléggé vad lesz már 2024 végére a fizetendő kamat a költségvetésben.

"Ha valakinek három év kell tízmillió forint összeszedéséhez, sokkot kap, ha ötmilliót veszít rajta."

Képzeld el van 100millád. A pénzt 3 független helyre kell tenned, hogy legyen garanciád (bef.alap). Most képzeld el ezt 1mrd-vel, már 30 helynél tartasz. És költségben? 

Képzeld el van 100millád. A pénzt 3 független helyre kell tenned, hogy legyen garanciád (bef.alap)

Az OBA-ra utalsz (nem értek ehhez sem, de szerintem sok esetben a befektetéseidre inkább a BEVA vonatkozik)?

Szerintem ott rosszabb a helyzet, mint sugallod:

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mekkora tartalék van az OBA birtokában, és ez mire elég. Az OBA felhasználható vagyona 2021 év végén 86,3 milliárd forint volt. Nem sokkal később szükség is lett az OBA-kárpótlásra, ugyanis az orosz–ukrán háború következményeként a Magyar Nemzeti Bank 2022. március 2-án visszavonta az orosz eredetű Sberbank engedélyét, és kezdeményezte a hitelintézet végelszámolását. Ez teljesen felemésztette volna az OBA vagyonát, mégis sikerült máshogy megoldani a károsultak ügyét.

Érted: sikerült máshogy megoldani. Lehet, hogy egy külföldi hasonló betétbiztosításban, vagy egy SIPC-ben hamarabb megbíznék, mint ebben. :D

De értem, mit mondasz. Neked a teljes vagyonodra állami garancia kell. Akkor neked államkötvénybe kell tenned a pénzed. Kiszámoltad, hogy mekkora pluszban vagy euro/dollár alapon? :)

Bra!

 

Hogyan működik az OBA, hogyan megy egy bank végelszámolása?

 

Tönkremegy a bank, majd megnézik mekkora a készpénze és mekkora befektetése van. Az ügyfeleket mindegyiket kártalanítja az OBA 100.000 euróig, ami most 37.000.000 forint. Ezurán az ÖSSZES kp-t megkapja az OBA, ami a felszámolt bankban volt, majd a végelszámoló eladat mindent, ami vagyona még maradt és megy az OBÁ-ba, de max annyi, amennyit az OBA kifizetett. Ha marad pénz, akkor a 100.000 euró fölötti betétesek kapják meg.

 

Ez alól kivétel, aki hirtelen kapott nagy összeget, vagy lakást akart venni (megjött a hitele egy összegben), őket 100.000 euró fölött is biztosítják.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

Nem ez a szakmám, de nagyjából így gondolom/tudom én is. A Sberbankban viszonylag közelről érintett voltam, így azt is tudom, hogy ott végül jó vége lett az ügynek.

Mindössze arra szerettem volna rávilágítani, hogy mikor Magyarországon tönkremegy egy kisbank, akkor az OBA-nak nincs elég pénze, hogy kártalanítsa annak az ügyfeleit. Szóval ettől én még nem aludnék nyugodtan, vagy ha emiatt nyugodtan alszom, akkor ugyanilyen nyugodt vagyok, amikor egy SIPC-védett, vagy külföldi betétbiztosítás áll helyt havária esetén.

Három dolgot említettél:

stagnáló árú részvények, cégek, illetve ingatlan.

Én úgy látom, hogy a saját felnőtt életem alatt ezen háromból bármelyiket vetted volna, jobban kerestél volna vele, mint a magyar állampapírral. A saját egyenlegem ezt mutatja, de persze nem tartom elképzelhetetlennek, hogy neked van olyan sztorid, ahol megérte állampapírban tartanod a pénzed. (de újfent: úgy látom a lányaidnak nem állampapír-számlát ajándékozol, szóval mintha te sem hinnél ebben úgy igazán)

Bennem még mindig az a kérdés motoszkál, hogy mit tennél ilyenkor magánszemélyként, vagy cégvezetőként? Tudom, nem ugyanaz a szituáció, de mégis.

Pénzre van szükséged. Mondjuk euróban 5% kamatra tudsz felvenni, forintban 15%-ra. Mi kell ahhoz, hogy 10 százalékponttal magasabb kamatra vegyél fel hitelt, miért éri ez meg neked, ha hiszel abban, hogy a gazdaság stabil, és jól teljesít?

Azt mondjátok, hogy ez a magyar emberek érdeke. 10 (+, mert jó eséllyel ezt a hitelt is hitellel fogja kiváltani a kormányzat) százalékponttal több kamatot kell majd befizetnünk adóként, cserébe azok, akiknek van elég pénze (ide értve a külföldieket is, akik ráadásul még devizát is váltanak) magasabb kamatot kapnak.

2019-ben, amikor hasonló volt a szituáció (masszívan ráígért a kormány pld. az eurós kamatokra) azt gondoltam, hogy ez csak azt jelentheti, hogy a pénzünk jelentősen elértéktelenedik. Ez történt.

Most miért nem fog ugyanez megtörténni, miért érdeke a kormánynak az, hogy NE értéktelenítse el az egyre brutálisabb kamatterhét?

Nem lehetne esetleg az extraprofit-különadót kiterjeszteni a kaszinókra és a dohányboltokra is? Csak úgy kérdem... vagy ez hazaárulás?

bitcoinba! :D

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Legközelebbi adóparadicsom: Svájc.

Orvosok, tanárok felhergelve
Diákok azt kiablják:" Orbán viktor fasza kicsi, gumibottal megnöveli"
13. havi nyugdíj bőven elinflálva
Munkatörvénykönyve megszünt, helyette a Munkáltatótörvénykönyve lépett életbe. 
A debrecenieknek ha tetszik ha nem leakarják nyomni a torkukon a kibaszott akkugyárukat. 
Honvédséget szétverték
Covid-diktatúrával szivattak mindenkit, állandó vészhelyzeti állapotot tartanak 
Visszataszító módon dörgölőzik Izraelhez Orbán kormány
Most 13% adót vágtak hozzánk

Csak kérdem: milyen társadalmi réteg áll még a döglött ló oldalán? Mán úgy értem h MTVA és a MediaWorks szerkesztőségein ill a Megafon, ProstiSrácok suttyóin kívül.
Mi itt a taktika? Az összes társadalmi réteg szivatása? Miben reménykednek? 
Sztem ilyen elégedetlenség utoljára 2006-ban volt, amikor az utcán járva-kelve, nyilvános helyeken el-el csípve beszélgetéseket gyurcsány akasztásáról sugdolóztak az emberek.  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A könyebb ellenállás irányába való elmozdulás? Hát az egyetemleges...

A király nagyjából mindenható, de egyetlen dolog mégis korlátozza, mégpedig h a nép ellenében nem kormányozhat. Hát akkor egy orbán pláne nem tehet ilyet! Hol van ő egy királytól? Mégis megtámadja a társadalom minden rétegét. Saját szavazóbázisára támad rá: már tavaly elkezdte azzal, hogy a rezsicsökkentés-csökkentéssel paráztatta a vidéki kertesházas szavazóit, most meg ezzel a 13% -kal fordítja maga ellen a még megmaradt szimpatizánsait! Bár őszintén én nem bánom! Hergelje csak maga ellen a népet - meg lesz majd a következménye! Hajrá! Még néhány ilyen intézkedés és nem fogja kitölteni az időt a menetrendszerinti választásokig! Csúnya vége lesz! 
Érted, nincs már itt semmiféle koncepció a kormányzásban! Csak a kapkodás meg tűzoltás, meg a propaganda. Az egész maffia lebukik ha Völner elkezd beszélni. Varga, Trócsányi...meg ki tudja.. Európűban már teljesen el vagyunk szigetelődve minden országtól. A bűzlő fekélyes izrealllel kell már "barátkoznunk"! Ezt h veszi be egy átlag Fidesz szavazó gyomra? 
A nyugdíjakat már emelni kellene az infláció miatt! Már mindenki ezt kérdezgeti a kormányzattól, h mikor lesz nyugdíjemelés? Megy a mellébeszélés...Lehet ebből a 13% ból akarják megcsinálni a nyugdíjemelést!  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A tanárokat ki hergelte? A komcsik? Mármint azt a 40-et, aki kijár tüntizni? Tegnap is jól megjelentek, Orbán megbukott már? A lakosság 0,000001%-a tényleg kinn volt és jól megmutatta magát, mert ez egy valós probléma.

Az orvosok merre mentek? Nem olvastam semmit, nekem nem szóltak, de  te biztos jobban tudod.

A 13. havi nyugdíj és a nyugdíjemelés annyira elinflálódott, hogy csak na! pont, amennyit emeltek, annyi volt az infláció, és akkor most na!

Akkugyár csak itthon veszélyes és romboló, a német zöldek meg építik, mintha nem lenne holnap. De nálunk csak és kizárólag olyan gyárak épülhetnek, amit a komcsik fölöztek le na. A debreceni akkugyár tünti 200 nem debreceni meg is jelent. A tegnapi tanártüntetés akkora volt, hogy a gyerekekkel biciklizés közben észre sem vettük. ORBÁN BUKIK!!!!

 

A honvédséget mivel verték szét? Mármint tök jól működött, mert arra is ráláttál, hiszen te vagy a modern polihisztor, aki fotelből mindent tud és mindent is ért és mindenre is rálátott. Megmondod, hogyan lett szétverve, vagy olvastad egy szép portálon és neked ennyi elég volt. Elolvastad és megfogott és kész.

Állandó vészhelyzet az mondjuk tényleg gáz volt, telibe is lehetett volna szarni az egészet. Ott dögölhetett volna meg a sok kisnyugdíjas, nem kellett volna nyugdíjemelés. És akkor a mester és a tehén kéz a kézben fehér lovon, mint megmentő jöhetett volna, mert ők megmondták amit megmondtak! Hogy a 3. hullám előtt tessék nyitni és tüntit szervezünk, meg a vendéglátósok kinyitnak! Meg akik nem jelentették be a dolgozókat, akkor nem kaptak semmit és ez hiba! Minden hiba! A komcsi mindenkit támogatott és senkit nem állított maga mellé, csak téged (ez azért jelent valamit, nem?).

A zsidók jah, gázok. Volt már ilyen régen, gázt is adtak nekik, nem volt vicces. Izrael azért gáz, mert: Jobb lenne, ha iránhoz, vagy észak-koreához dörgölődne, vagy a buzikhoz, nem?

 

13% adó, ami nincs a 15,5%-os állampapíron :D

 

Mi a taktika? hogy a 15,5%-os állampapírban tartsd a megtakarításod. Ennyi. Ha bankszámlán marad, az baj. Ha ott lekötöd 0,01%-os kamattal, akkor nem elég, hogy egy oltára nagy idióta vagy, de még most levelet is kapsz róla, amit kirakhatsz a faladra.

hup.hu##article[data-comment-user-id="16401"]

hup.hu##article[data-comment-user-id="4199"]

A tanárokat primer módon a kormányzat, szekunder módon pedig az ellenzék hergeli. 

Azt nem tudom h az orvosok merre mentek  (ezzel kapcsolatban felteszem a munkahelyeden nem olyan nagy a szád mint itt) de azt tudom, h az egészségügyben hogy mennek? Lomhán. Sajátosan, egészségügyisen lomhán, csoszogón. Beleszarón, kulcsot lóbálva egyik kézben másikban mokkáskanalat transzportálva a kávés szeénszhoz, faarcal 4-5 órája várakozók között ellibenve és titkos ritmust lekopogva a rendelő ajtaján bebocsátást nyerve. 

>  hogy a 15,5%-os állampapírban tartsd a megtakarításod. Ennyi. Ha bankszámlán marad, az baj. Ha ott lekötöd 0,01%-os kamattal,

Ugye, addig azért el lehetne jutnod önállóan is, hogyha valaki 0,01% kamatra köti le a pénzét, annak aztán faszmindegy, h ennek a kamatnak 13%-át elvonják-e vagy sem, és hogy éppen emiatt ez a rendelkezés nem nekik szól. Itt azoknak az érdekei sérülnek akiknek volt olyan befektetésük amiből az állampaírnál nagyobb kamatot tudtak realizálni, de most h rábasszák 13% adót, már kénytelenek leszenek az állampapír kevesebb kamatjával beérni, mert így marad több nekik. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Holy Holy Viktor!

Áldja meg azt az előrelátó, történelmi változásokat, háborúkat jól felismerő eszét a magyarok istene!
Kitűnően ért a kormányzáshoz, a gazdasághoz, igazi államférfi, aki mindig a nép érdekét tartja szem előtt, sosem a családjáét, gyerekkori barátaiét, párttársaiét!!!

Itt azt tették rendbe, ahol az állam igazán kell: az oktatást, az egészségügyet és a nyugdíjrendszert!
Oda pedig nem turkáltak bele hetente, ahol az államnak nagyon kicsi a keresnivalója: a gazdaságban, és a vallásban.

Ja nem, semmit sem csináltak úgy, ahogy normális kormányok, mindent a hatalom és az ellopható pénz mozgatott csak :/

HÁNYADÉK FIDESZ és minden hazaáruló, ostoba szavazója...