Csak úgy száguld a forint!

Hozzászólások

„Az ígéretünk az, hogy addig függesztjük fel a pénzeket, amíg valós, érdemi reformok nem történnek, amíg nem látjuk, hogy a korrupciót visszaszorítják. Amíg ez nem történik meg, és nem lesz elegendő a változtatás, addig
még több pénzt kell befagyasztani, addig, amíg Orbán és Kaczyński meg nem érti, hogy autokratáknak és olyanoknak, akik a jogállamiságot lábbal tiporják, pénzt nem adunk
"

Hát azért ne állj fél lábon, amíg megjön az uniós pénz a tolvajék zsebébe...

EU tagoknak járó transzfert eddig sem kapott Ukrajna. Egy veszélyhelyzeti kormányzás alatt álló, ostromlott ország esetén pedig nyilvánvalóan nem lehet számonkérni a demokratikus normákat.

Éppenséggel a kérdés számunkra sokkal inkább az, hogy Magyaroszágon mi indokolja a 3 éve permanens fenntartott veszélyhelyzetet.

Mit általánosítok? Te/Ti cimmogtok itt egy kurva lényegtelen dolgon, ami történetesen egybeesik a vinnyogó ellenzék dumájával. Mi itt az általánosítás, amikor azt mondom: ti?

Ez a botránypolitizálás, ami 10+ éve nem jön be a baloldalon. Ezen kéne változtatni. Ha a baloldal egy konstruktív baloldal lenne, nem egy mindent negáló geci, akkor nem kéne az orruk alá dörgölni folyamat, hogy hol a helyük.

trey @ gépház

Nincs adott helyzet. Az ország területi integritása nincs veszélyben, járványhelyzet nincs, gazdaság növekszik.

Azért, mert a parlamentáris demokráciák - nyugati világ - éppen a fékek és ellensúlyok rendszere miatt tudott minden más berendezkedésnél hatékonyabb lenni. Ezt iktatja ki a jelenlegi kormányzás.

Nem követem. Minek tenném? Azért mert a fogyatékos ellenzék azzal hergel, hogy minden embernek 1,5 millió forintot jelentenek az EU-s pénzek, közben meg a valóság az, hogy egy szűk társadalmi réteg közt akarják szétszórni (tanárok)?

Nekem nincs rá szükségem, tartsa számon az, akinek kell.

trey @ gépház

Pedig tőled is 1,5 milliót vettek el!

https://ezalenyeg.hu/orszagszerte/orban-tul-messzire-ment-15-millio-for…

^ ez komoly szint, ez való neked. Ballib propagandamédia. Guruló dollárokból:

Ez azt jelenti, hogy az Action for Democracy összességében öt részletben utalt tavaly márciusban 1 082 864 792 forintot a korábbi Gyurcsány–Bajnai-tanácsadó, ifjabb Páva Zoltán cégének. Mindemellett múlt szerdán arra is fény derült, hogy további 887 millió forint érkezett az EzaLényeg nevű portált működtető gazdasági társasághoz 2021 szeptembere és 2022 februárja között Svájcból, egy ottani alapítványtól.

trey @ gépház

 Azért mert a fogyatékos ellenzék azzal hergel, hogy minden embernek 1,5 millió forintot jelentenek az EU-s pénzek, közben meg a valóság az, hogy egy szűk társadalmi réteg közt akarják szétszórni (tanárok)?

Üszkve 6000 milliárd Forintot akarnak a tanárok között elszórni?
Mondhattad volna előbbi is, elmentem volna tanárképzésre. 

Politikai okból egy politikus azt mond, amit éppen helyesnek tart. Nem te nyomatod, hogy ha nem focira adnának, akkor tudnának adni? 🤷‍♂️

Ha várhatóan Brüsszelből ki lehet ilyen célra pénzt gombolni, 10 magyar emberből 10 így nyilatkozna.

trey @ gépház

/popcorntime

Milyen szerencsre, hogy hozzaszolasomban nem erre reagaltam. Ez onnan derulhet ki, hogy ideztem valamit, illetve a masik resze a tortenetnek, hogy amikor megnyitottam a hozzaszolas kuldese feluletet, akkor az utolso mondat meg nem szerepelt ott te megallapitok gyongye. :D 

Az állam saját (alap) működésére, mint pl. tanárbérek. Adnak pénzt föld alapon, fejlesztésre, az EU átlaghoz képesti lemaradás behozására, klímacélokra, hatékonyságnövelésre, meg sokmindenre, de működést nem finanszíroz. Természetesen adhatnak pénzt mondjuk iskola energiahatékonysági, okostantermi, meg egy halom fejlesztési projektre, és ezek keretében minimális bérköltséget elfogadnak, de alapvetően nem erre szokás.

Ahogy ezt már itt leírtam ráadásul a konkrét tagállami célokat nem "Brüsszelben" határozzák meg, hanem egy igen tág keret van, és a tagállam a saját maga projekjeit adja be. Ezt elég hamar elfogadják, majd megindul a 7 éves ciklus, és a kifizetések.

Ezen kívül vannak TEN-T, CEF, meg egyéb olyan közvetlen források, amikre állami szinten lehet pályázni. Az említett kettő az vasútfejlesztési, közlekedési folyósó kialakitási dolog.

Érdekes 🤔

Kiderült: Brüsszel kéri a tanárok béremelését és a közoktatás reformját

A kistelepülési iskolák reformját és jelentős pedagógus béremelést is elvárna az Európai Bizottság a magyar kormánytól, hogy megállapodhassanak az uniós forrásokról – tudta meg az Azonnali portál, amely arról is ír, hogy a kormányinfón múlt héten bejelentett, négy brüsszeli javaslat teljesítését már hónapokkal ezelőtt vállalta Brüsszel felé a kormány.

Nem mondja meg, csak addig nem folyósítja, amíg az nem lesz, amit megmond. Stimmel.

trey @ gépház

Ez egy igen "érdekes" elvárás brüsszelitáéktól, az biztos.

Keversz dolgokat amúgy. Az RRF, és nem a 7 éves normál felzárkózási pénz esetén lehet más a felhasználási kör, bár egy állami szektoros béremelés minimum furcsa, mert legfeljebb 1-2 évet lehet érdemben finanszírozni egy részéből. A másik, hogy a 7 éves programozási ciklusra vonatkozóan van egy tág keret, ha úgy tetszik elvárás, hogy mikre lehet költeni. Azokon BELÜL, van mozgástér, a normális 7 éves költségvetési ciklusnál. A mostani jogállami elváráscsomag, meg a  teljesülnek, de mégsem jó témában már valami tudományos-fantasztikus vonalra kezdenek el felülni "brüsszelben".

Nagyonjó, akkor van EFOP már, bár utána úgyis a magyar állam fogja fizetni:

„Most nézem a költségvetési törvény módosítását, és a tanári bérekről szóló rész bizony nem került bele. Megint átverte a kormány az Európai Bizottságot, mert megígérte, hogy nem fog a tanárok státuszán hátrányosan változtatni. Tulajdonképpen úgy szeretne bért emelni, hogy közben sokkal rosszabb helyzetbe hozza őket” – mondta Totyik Tamás, a Pedagógus Szakszervezet alelnöke a Qubitnek.

Nodehát hogyhogy nem kerül bele ez? Ezek szerint most meg csak erre vagy legalábbis hasonlóra, költhető a zseton. :)

Meg kell tudni különböztetni a  politikai kommunikációt, a politkai eszközöket és a politikai célokat. 

A tescoba sem azért megy be senki, mert a kommunikációja szerint a legkisebb is számít. 

A fidesz négyszer verte bucira az ellenzéket a választásokon, tehát a kommunikáció eléri a célját.

Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón cáfolta az európai parlamenti képviselő információit, az Európai Bizottság lapunk megkeresésére adott hivatalos véleménye egybevág azzal, amit Ujhelyi Istvánnal közöltek. Nevezetesen, hogy a kormány már fel tudná használni a pedagógus béremelésre az uniós források egy részét.

Innen: https://mfor.hu/cikkek/oktatas/pedagogusber-emeles-brusszel-megerositet…

/popcorn

Hát, úgy, hogy én nem vagyok Drupal fejlesztő. Így meg sem próbáltam megoldani. Egyszer én workaroundoltam, működött is (mod_security -> x put request egységnyi időn belül -> lófasz mutatása), de a ti sírásotok miatt ki kellett kapcsolnom. Azóta nem vagyok hajlandó vele foglalkozni. Kár válaszolnod erre, itt ezt nem fogom kitárgyalni. Biztosan van az a pénz, amiért elmennék Drupal-t fejleszteni, de ezt se itt tárgyaljuk ki.

trey @ gépház

Egy veszélyhelyzeti kormányzás alatt álló, ostromlott ország esetén pedig nyilvánvalóan nem lehet számonkérni a demokratikus normákat.

Persze, mert lehet, hogy akkor hallanánk azon ukránok hangjait is, akik a háború befejezése, Zelenszkij és sleppje távozása mellett nyitnák ki a szájukat.

trey @ gépház

Szar a párhuzam. Az ukránok egy része valószínűleg egyetért azzal, hogy nem kellett volna az oroszokat (és egyéb kisebbségeket) Ukrajnában úgy üldöz kezelni, ahogy stand-up huszár és brigádja tette. A háború elkerülhető lett volna akár egy kormányváltással is. 100+ ezer ukránnak nem kellett volna meghalnia, geci tudja mennyinek dezertálnia nyugatra. És nem kerülne 400+ millárd dollárba majd az ország újjáépítése.

Sőt, ha ezt időben meglépték volna (elzavarták volna a nacionalistákat), akkor lehet, hogy Ukrajna már rég az EU és a NATO tagja lett volna, még akkor, amikor Putyinnak nem fogalmazódik meg a támadás terve, illetve, nem tud a támadásra felkészülni.

Hát, ez.

trey @ gépház

Az ukránok egy része valószínűleg egyetért azzal, hogy nem kellett volna az oroszokat (és egyéb kisebbségeket) Ukrajnában

A magyarok nagyobb resze, foleg a dolgo resze biztos a beket valasztotta volna regen is mert nekik mindegy, hogy kinek fizeti be az adot. En is siman lelepnek egy olyan orszagbol, ahol haboru van es nem harcolnek semmilyen foldesurert :) Tehat en a sajat bekemet valasztanam most is. Semmilyen orszag es vezetese nem er szamomra annyit, mint akar csak egy tal reggelim vagy egy fel par zoknim.

De a hatalmon levok erdeke az volt mindig, hogy hatalmon maradjanak, ezert van/volt propaganda, hogy mennyire jo hazafinak lenni, mennyire fontos a kultura, stb. Akihez meg nem jutott el azt kenyszeritettek a harcra.

Mennyivel jobb lett volna ha mar az elejen 1 nepcsoport vegigmegy az egesz vilagon es harc nelkul mindenki csatlakozik.  Semmi haboru nem lett volna. Csomo halal megelozheto lett volna stb. Problema megoldva :)

 

ahogy stand-up huszár és brigádja tette.

Ronald Reagan likeolja ezt :) De amugy jogi egyetemet is vegzett. Tehat, hogy kozben piaci alapon is megelt az csak plusz szerintem egy politikusnal mindegy mi a szakmaja. Magyarorszagon ritka az ilyen. De ettol meg fogalmam sincs, hogy jo vagy rossz politikus es nem is erdekel kulonosebben.

 

 

De a parhuzam akkor is all. Hiszen bekeparti vs haboruparti dolgokrol van szo, hiaba van tereles mindenfele. El lehet donteni melyik ami fontos. Ezek szerint neked a beke, tehat te is atadtad volna Magyarorszagot annak aki igenyet benyujtja ra harc nelkul. En is ezt tettem volna, rokonlelkek vagyunk akkor. :)

Miután az orosz föderáció egyszerűen annektálta az általa megszerzett területeket, elég nehezen tagadható hogy ez nem egy terület-szerző háború.

Egyébként az ukránok túlnyomó többsége (közvélemény-kutatások alapján, amiben te annyira hihet az, amennyire én a nemzeti konzultációban) támogatja az ország területi integritásának megvédését, a következő parlamenti választásokat pedig 2023. október 29.-n tartanák.

Nem az ukránok támogatottságáról volt szó, hanem a jelenlegi ukrán vezetés támogatottságáról. Tök más téma. Az ukrán vezetés nem egyenlő az ukránokkal.

Azért nem hallasz az ukrán vezetés támogatottságáról érdemi infót, mert aki ellenük szólal(na) fel, azt azonnal elviszik :D

trey @ gépház

Nem az ukránok támogatottságáról volt szó, hanem a jelenlegi ukrán vezetés támogatottságáról. Tök más téma. Az ukrán vezetés nem egyenlő az ukránokkal.

4. ciklusát tölti az ország kétharmaddal, mi a halál faszának kell folyamatosan lepukkant országokra vagy tehetségtelen magyar politikusokra - mint elkúrt zsinormértékekre - mutogatni?
Demokratikus berendezkedés során egy háborúban álló senkiföldjére, politikai kvalitások terén egy bukott miniszterelnökre.

Az osszehasonlitas kedveert Gyurcsotany meg Libajnai idejebol is belinkelek parat, ha nem gond. Persze akkoriban vilaggazdasagi valsag volt, szoval nem annyira korrekt, de iranymutatonak jo:

2008
2009
2010

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

LOL

A kontextus az fontos dolog. Itt volt az ára:

Segít az IMF, de nagy ára lesz

Magyarország hatalmas, 20 milliárd eurós IMF-hitelkeretet kapott, cserében korlátoznia kell a bérek és a nyugdíjak kifizetését. Az 5400 milliárd forintos hitelből, ha nem a pénzügyi szektorra, az államadósság törlesztésére és a forint védelmére kéne fordítani, a kínai nagyfalhoz hasonló hosszúságú autópályát építhetnénk, vagy elvihetnénk a négyes metrót Szolnokig.

 

trey @ gépház

Olvastam. Átvette a cikket az egész NER sajtó. Bravúros írás! Én ezért a legmagasabb közgazdasági és újságírói kitüntetést adnám! Összeizzadni azt, hogy a szar finom ilyen zseniálisan tálalva, egyedülálló, megismételhetetlen, orákulumi teljesítmény!

READY.
󠀠󠀠‎‏‏‎▓

Holnap állítólag be fog jelenteni valamit az USA magyarországi nagykövete, még nem késő EUR-t venni. 
:)

Szerkesztve: 2023. 04. 12., sze – 09:14

Kellemetlen meglepetés: nem csökkent a lélektani határ alá a magyar infláció

Márciusban 25,2 százalék volt az infláció, ami ugyan alacsonyabb a februári 25,4 százaléknál, viszont meghaladja az elemzők által előzetesen várt 24,9 százalékot. További kellemetlen hír, hogy a maginfláció 25,7 (*) százalékra emelkedett az előző havi 25,2 százalékról. A nyugdíjas fogyasztóiár-index pedig 26,7 százalék volt.

* A maginfláció az a hosszú távú és tartós infláció, amely nem tartalmazza az erősen ingadozó és nem piaci eredetű komponense

Euro area annual inflation is expected to be 6.9% in March 2023, down from 8.5% in February according to a flash estimate from Eurostat, the statistical office of the European Union. Looking at the main components of euro area inflation, food, alcohol & tobacco is expected to have the highest annual rate in March (15.4%, compared with 15.0% in February), followed by non-energy industrial goods (6.6%, compared with 6.8% in February), services (5.0%, compared with 4.8% in February) and energy (-0.9%, compared with 13.7% in February).

Euro area annual inflation down to 6.9%

Euró-zóna: 6.9%
Magyarország: 25.2%

TÉNYELLENŐRZÉS 🥸

Tekintsünk körbe egy kicsit, vizsgáljuk meg hogy az Origó jelentése kiállja-e a valóság próbáját.

A kormány előrejelzéseinek megfelelően az idei első negyedévben tartósan csökkenő pályára lépett a magyarországi infláció. Az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán meghozott brüsszeli szankciós intézkedésekhez kapcsolódóan tavaly az infláció alakulása igen kedvezőtlen volt, de mostanra a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tartós csökkenésbe fordult.

Poland Inflation Rate Falls to 16.1% The annual inflation rate in Poland eased to 16.1% in March 2023 from an over-26-year high of 18.4% in the previous month and slightly below market forecasts of 16.2%. It was the lowest reading since August 2022.

Romania’s annual inflation rate eased to 14.53% in March 2023 from 15.52% in the previous month, exceeding market expectations of 14.2%. It was the lowest reading since May last year.

Latvia Inflation Rate Ebbs to 10-Month Low of 17.3%Latvia's annual inflation rate eased for the second month to a ten-month low of 17.3% in March 2023, down from 20.3% in the prior month.

Estonia's annual inflation rate further eased to 15.3% in March 2023 from 17.6% in the previous month. It was the lowest reading since March 2022.

Végül a magyar adat elemzése:

Márciusban 25,2 százalék volt az infláció, ami ugyan alacsonyabb a februári 25,4 százaléknál, viszont meghaladja az elemzők által előzetesen várt 24,9 százalékot. További kellemetlen hír, hogy a maginfláció 25,7 százalékra emelkedett az előző havi 25,2 százalékról. A nyugdíjas fogyasztóiár-index pedig 26,7 százalék volt.

Most akkor, hogy - a témánál maradjunk - nézzük meg, hogy mi áll a forint erősödésének hátterében. Kérlek ellenőrizd ide - a kiegyensúlyozottság kedvéért - az egyes államok által kínált kamatokat is (gy.k.: miért hordják ide a pénzüket most a befektetők / most is lehet habzani, hogy majdnem bóvliba került Magyarország -> le se kulázzák)

trey @ gépház

Most akkor, hogy - a témánál maradjunk - nézzük meg, hogy mi áll a forint erősödésének hátterében.

Elsődlegesen a csökkenő energiaárak, másodlagosan a kamatfelér amit fizetünk azért hogy hitelezzenek nekünk.
13 százalék a magyar alapkamat, a lengyel 7, a román és a cseh 8.
Az országnak refinansziroznia kell az államdóság kb. 60 százalékát évente, a kamatfelér írtózatos terhet jelent.

Hétvégén dupla pénz jár! Most még megírom előre és hétvégén / este posztolom egy automatizmussal, de hamarosan már ChatGPT-4 fogja intézni - onnantól csak figyelnem kell, hogy megérkezik-e a pénz, majd azonnal venni belőle állampapírt.

Kemény a verseny, csak így lehet fennmaradni.

Ha jövőre "jobb" lesz, az több száz milliárdos extra kamatkiadást jelent az államkasszának, de könnyen 1000mrd -os tételbe mehet. Máskor pedig a tanárbérek miatt aggódsz, hogy az hányszáz milliárd...

Borzasztóan meglesz a böjtje az állami kiadásokban ennek. Pláne úgy, hogy a "brüsszeli ingyenpénz" vonalon dafke szabadságharcolás megy. A válaszodra válasz: ezt beszéld meg a nemzetközi pénzpiacokkal, pénzügyi világgal.

Ez a 100M limit a konkrét állampapír típusra vonatkozik, nem a teljes csomagra.

https://www.allampapir.hu/dokumentumok/e1a33daa-2b70-427f-9717-a690360e…

"A Prémium Magyar Állampapír ezen sorozatából [2028/L a szerk.] az adott Forgalmazó egy befektető részére a forgalomba hozatali időszak alatt, a forgalomba hozatal során (elsődleges piacon) összesen legfeljebb 100.000.000 darab, azaz Egyszázmillió darab (egyben 100.000.000,- Ft, azaz Egyszázmillió forint együttes névértékű) mennyiséget értékesíthet (továbbiakban: Értékesítési Korlát)."

A 2031/I eleve már 8 éves történet lenne. Van mellé egy halom másik DKJ, BMAP meg minden. :)

Egyébként a 2024-es költségvetésben 4000mrd forint kamatkiadással számol az állam.

Vagy többet (én többet 🤷‍♂️).

Biztosan volt honnan emelni, a béka segge alól. Amikor jön az IT-s hipszter hogy hude fasza fizetésemelést kapott. Aztán amikor elmondom, neki hogy 10 éve kerestünk ennyit R&D-n, mindíg hallom ahogy az illúzió hangosan összetörik bennük. Aztán még be is lengetik nekik minden évben, hogy ha nagyon ugrálnak, akkor az IT-t kiszervezik Romániába, vagy Szerbiába... :)

Még 2-3 3/3 Orbánnak, aztán tele leszünk akkuösszeszerelő egykori IT-s szakemberekkel.

Nade hoho. Akkor ez hogy van, hogy a hanyatló nyugaton ennyire olcsó az energia, és az ide hozzánk nem gyűrűzik be? Eddig az volt a probléma, hogy elszálltak a szankciók miatt az energiaárak, most pedig azért olcsó kint a tészta, mert ennyivel kisebb a rezsi?

Egyébként nemsok köze lehet a rezsihez a 1,5x-2x-es végfelhasználói árnak, mert a költségszerkezetben még úgy is egy kisebb arány, hogy valóban emelkedtek valamennyire.

Nálunk tök olcsó az energia. Az átlagfogyasztás feletti rész nem érdekel, az Európai Unió és a zöldek azt szajkózzák, hogy takarékoskodás, meg bébifókák. Remélem te nem akarsz ezekkel az értékekkel szembe menni a korlátlan olcsó energiával. Ugye?

trey @ gépház

Nade most a tészta áráról volt szó, hogy azért olcsó ott a tészta, mert az energia, vagy nem értettem, amit írtál. Perpill ilyen EUR 25-30 a gáz a holland tőzsdén, hetek óta ennyi, bőven a 2022 eleji (januári) ár alatt van. Sehol sem kéne ennyire meghatároznia a tészta vagy bármi árát.

"Arra mi a standard válasz, hogy külföldön a lidl-ben 300 ft a tészta, ami itthon 700 ft?" Ezt kérdezték tőled, erre azt mondtad, hogy az energiaár...

A tészta, vagy élelmiszer ára itthon azért fontos, mert igen sokan a fizetésük jelentős részét kajára, és rezsire költik. Ráadásul azt is a gyengébb minőségűre. Aki a fizu 10%-kát költi, amúgy is jó minőségű kajára, azt nyilván észrevehetetlenül érinti, és persze lehet magas lóról mindenféle okosat mondania.

Egy kicsit elkezded nem vásárolni, és szépen visszamegy az ára arra a szintre, ahol még mindenkinek megéri.

A LIDL nem egy jótékonysági cég. Ha te 1500 forintért is megveszed, akkor annyiért fogja adni. Ha nem veszed meg, akkor csökkenni fog az ára. LIDL-ben, amikor az árakat megállapítják, akkor nem azt nézik, hogy a másik országban az emberek mennyiért veszik ugyanazt a terméket abban a leányvállalatban. Ez a piac.

Óhát nem mondod. :) Ezzel szemben pont a négybetűs diszkont láncokban van mondjuk a valósághoz közeli árazás, és ha jobban megnézed, akkor az sokbetűs meg a pirosnégybetűs az hogyismondjam, érdekesen keveri a %-okat itt ott. Amikor 15-20%-os vagy 100%-os különbséget lehet felfedezni, ott valami nagy kavarás van.

A hüje agyammal aztat gondolnám, hogy pont a hanyatló nyugaton sokkal erősebb a vásárlóerő, és ott lehetne kevésbé érzékeny árazni...

Mondjuk az is igaz, hogy amíg a kollégáim napi akár 6-8000 forintért ebédelnek (hja a kiszállítás nem olcsó), én a harmadáért és elsétálok érte .... Minőségit vásárolok, de nem zabálok. Jó minőség, kis adagok. Nincs is elhízás problémám .... 😭

trey @ gépház

Mondja a fószer, akinek állítólag a cég tette a segge alá a BMW-t, miután az asszonynak bagóért megvette a cégtől levedlett másik BMW-t. A feleséged a ruhákat is a turkálóban veszi? Nincs azzal baj, ha igen, csak kíváncsi vagyok, hogy autentikusan öltözik-e az autóhoz. Ennyit az újabb elbaszott beköpésedről. Remélem, most nem voltam antiszemita.

:)

Mondja a fószer, akinek állítólag a cég tette a segge alá a BMW-t, miután az asszonynak bagóért megvette a cégtől levedlett másik BMW-t.

Rosszak az információid koma, vagy csak meghaladottak. Céges autót nem lehet megvenni. Mivel időben váltottam, céges autó sincs már, jelenleg Tesla Y-t hajtok. Turkálóból nem öltözködöm, farmerom az nincs. A feleségem meg covid áldozat, úgyhogy neki sem vettem autót. Javaslom ha doxolni akarsz, akkor legyenek pontos információid!

„Az infláció ... a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Jele általában a π (pi).”

https://hu.tradingeconomics.com/hungary/inflation-cpi

Természetesen nem. Jelen helyzetet - az ilyen mérvű hazai inflációt - az elhibázott/tervezett kormányzati intézkedések sora okozza.

Senki se számolja duplán, meg kéne már értened néhány dolgot. Az első dolog, hogy ha elszáll a forint árfolyam, akkor drágulni fog az import, ami felhajtja az árakat. A másik dolog, hogy a (külföldi) cégek profit elvárása szintén nem pont forintos, és ennélfogva pláne emelni fogják az árakat. Erre jön rá a kedves 27%-os áfa. Valójában egy belföldi cég is igazodik az eurós dolgokhoz, mert neki egy csomó mindent euróban vagy usd-ben kell teljesítenie (akkor is, ha forintban kap árat, csak hirtelen másfélszereset), lásd például egy storage ára, illetve jellemzően annyi pénzt keresne a tulajdonosi kör, felsővezetés, hogy usd/eur alapon költené el.

Ez az alapjárat. Hogy aztán a különadók, a plusz profit éhség, meg a finoman szólva sem stabil jogi környezet mennyire bolondítja meg az árazást, az megint egy másik kérdés.

Ettől függetlenül az infláció hosszú távon megmutatkozik a forintárfolyamokon is, bár hivatalosan és elvileg nincs semmi köze. Pont nálatok Győrben azért tobzódik az Audi, mert folyamatos kellemes az EUR/HUF környezet nekik, a kvázi leértékelés miatt.

Akár már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez – derült ki a jegybank alelnökével készült interjúból. A piac ezt úgy értelmezte, hogy jegybanki lazítás jöhet, és a forintot vissza is ütötték a reggeli 371-es szintről egészen 377-ig az euróval szemben.

Innen: https://index.hu/gazdasag/2023/04/19/tozsde-forint-arfolyam-euro-dollar…

Csak elore! 

A jegybank szerdán kilátásba helyezte a kamatfolyosó felső szélének csökkentését. A magyar deviza azóta sem tért magához, visszaadta az elmúlt két hétben szerzett előnyét, a hét közepén már a 380-as eurót is megközelítettük.

Elszabadult a forintkísérlet a jegybank laborjában

Valami nem stimmel nálad! Mivel nálunk unortodox a gazdaságpolitika, és hasítunk mint malac a jégen, ezért jó lenne, ha az juró, dolcsi árfolyama stabilan ufyan annyi lenne. Így mist jövőértéken azt gondolom, hogy a HUF jobban inflálódik mint juró.

Pár órával a hétfői piacnyitás előtt az amerikai hatóságok átvették, majd villámgyorsan el is adták az Egyesült Államok 14. legnagyobb bankját, a First Republic Bankot (FRB).

Ez már a 3. USA bank csődje, kérdés lesz még valami idén? Biztató, hogy elég gyorsan reagálnak a kormányzatok, kérdés hogy a mi kitett gazdaságunk hogyan viseli majd a sokadik magaslabdát...

Igazából a legjobb az lett volna, ha már 2008-ban megteremtik a precedenst, miszerint a rossz gazdasági döntéseknek következményei vannak, mindegy, hogy kisvállalkozásról vagy 'too big to fail' nagybankról van szó.

Mint például nálunk? A közismerten rossz adatokkal és hitelekkel rendelkező MKB, már a Budapest Bank, az azóta a Takarékbank és FHB (haveroket hitelező bankok) eludugása után, már Bank holding néven próbálja eldugni a kimondottan rossz hitele portfoliót. Kiváncsi lennék, hogy Marine Le Pen vissza fizette e hitelét, vagy azt is leírták már?

1 EUR to HUF         369.74 Ft

trey @ gépház

Akkor, mivel az árfolyam gyakorlatilag ugyanott van, mint tavaly ilyenkor, ezt a tényezőt elhagyhatjuk, mennyi is volt itthon az infláció?

Jó is, hogy mondod, miközben erősödik a forint, az inflációnak köszönhetően világbajnok hozamokat kapok a befektetéseim után. :D :D :D

trey @ gépház

Mégis mekkora az a portfolio amivel annyira elégedett vagy? Mert 150MFt alatt nincs "értelmezhető" hozam. Mert vegyük a 16%-os áhított kamatot, ami évi 24Mft hozam, az a következő évre havi 2M. Kevesebb tőkével, ennél jobb befektetés az n*10M-t inkább ingatlanba, termőföldbe fektetni, és elmenni a nyugodt életet biztosító versenyszférába, és ott megkeresni a havi 1.5M-t.

Trey, ennek nagyon súlyos ára van.

Ha az EUR zónában pár százalékos kamatra lehet hitelt kapni, a magyar állam viszont közel 20 százalékot fizet, akkor nyilván van kereslet a Forint iránt.

De ez évente ezermilliárdokba mérhető súlyt helyez a magyar költségvetésre, nyilvánvalóan nem fenntartható.

Ha csak be fogják lengetni a kamatcsökkentést, egyből ugrani fog a Forint.

Az ellenzéki szavazók rossz hangulata viszont lényegében állandósult: múlt év végén 94, most 92 százalék érzékel kedvezőtlen folyamatokat és akkor is, ezúttal is csak 4 százalék lát kedvező jeleket.

Befektetőket keresek a vidám, üde hangulatú bőrönd és kötél szaküzletemhez.

:)

Závecz Research: jó a közhangulat az országban, a Fidesz tarol

Nálunk ilyen, ha "jó a közhangulat":

Az idén nőtt az optimisták aránya, márciusban 25 százalék látta kedvezőnek az ország történéseit, most 29 százalék Fél év alatt a negatív értékelést adó pártnélküliek aránya 84-ről 75 százalékra csökkent, az ország helyzetét pozitívan minősítők aránya 3-ról 10 százalékra emelkedett. Az ellenzéki szavazók rossz hangulata viszont lényegében állandósult: múlt év végén 94, most 92 százalék érzékel kedvezőtlen folyamatokat és akkor is, ezúttal is csak 4 százalék lát kedvező jeleket.

Szerkesztve: 2023. 05. 15., h – 15:42

<370! Mennyi!? 

Az Eurostat közzétette a tagállamok áprilisi inflációs rangsorát, amelyben nem meglepő módon Magyarország továbbra is Európa-bajnok. A magyar éves infláció áprilisban 24,5% volt, az ezt követő Lettországban mindössze 15%, Csehországban 14,3, Lengyelországban és Szlovákiában 14% volt az éves infláció. Lettországban jelentős dezinflációt látunk, az előző hónapban még 17% felett volt az éves infláció, az azt megelőző hónapokban pedig még 20% feletti drágulást mértek ott. Idehaza a márciusi 25,6%-ról.

Egyre kiugróbb a magyar infláció Európában - Portfolio.hu

Gyenge próbálkozás:

Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt

[...]

A július 1-én hatályba lépő szabály nem vonatkozik az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre, a magyar állampapírok hozamára pedig azért nem, mert arra nem kell kamatadót fizetni.

[..]

Az ingatlanalapok befektetési jegyeire, a részvényekre és az állampapírokra nem vonatkozik az új teher

Linkek:

Ne terjessz fakenews-t / rémhírt!

trey @ gépház

Beszartam a röhögéstől!

Vicces ember a házmester, az biztos!

Belengeti itt a kétszámjegyű állampapírhozamjá:

ha állampapírban tartod a forintot, akkor adj még hozzá 16,5/4 %-ot :D

aztán lakaratlanúl lelepzi magát, hogy neki az adómentes 'bóvli' papírjai vannak.

Még mielőtt nagyon hahotáznál, megnyugtatlak nem minden állampapír kamatadó- és szocho mentes! A 2019 előtti Prémium Magyar Állampapírok jól fizetnek, viszont nem adómentesek!

A 2019. június 1-jét követően kibocsátott Prémium Állampapír, Magyar Állampapír Plusz, Diszkont Kincstárjegy, Magyar Államkötvény kamatadó-mentes, de csak abban az esetben ha azt TBSZ számláról vetted. Ezek viszont elég szarul kamatoznak ám.

Szóval trollkodást megelőzően érdemes gondolkozni kicsit.

Szerkesztve: 2023. 05. 21., v – 22:44

Mint a magyar foci: a hétfői erős kezdés után a finisben atalmas pofáraesés. :) Most éppen: 375,72Ft a juró

Folyamatosan javul a hazai külső egyensúly, egyre kedvezőbb képet fest a folyó fizetési mérleg egyenlege, amely a forintárfolyam és így az infláció letörésében is segít.

[...]

Pozitív meglepetéssel szolgált a márciusi külkereskedelmi adat: az export euróban számított értéke 17, míg az importé 3,1 százalékkal emelkedett éves alapon, így az előző hónap után az egyenleg ismét többletet tudott elérni

[...]

A többlet ténye önmagában nem volt meglepő, de az export és import növekedése közötti ekkora mértékű eltérés már igen.

Link: https://index.hu/gazdasag/2023/06/01/ksh-kulkereskedelem-inflacio/

trey @ gépház

ROTFL :D

Arra rejszolsz, ami a következő negyedévben talán már nem is létezik majd. A kutyát nem érdeklő szám. Ennyi maradt neked/nektek. Értem én, hogy ebbe kell kapaszkodni, de azért megkommentelhetted volna azt is, amit én idéztem. Mert eddig az államadósság volt a nünükétek, most hogy folyamatosan csökken, elővetettek egy olyan statisztikát, amit eddig nem is értettetek, most meg napi szinten megy a szájbarágóban, hogy legyen még min mammognotok :D

trey @ gépház

Na, azért csak kibukik a stílusod :D Én elmentem megnézni mennyit fialtak a kamatadó- és egyéb mentes papírjaim. 16,5%-kal futva :D :D :D

Haverjaidnak - akiket megpróbáltál bevédeni, sikertelenül - kevesebb hazudozást javaslok :D

trey @ gépház

Ha 15% a tavalyi infláció, akkor átvertek téged és még örülsz is neki. Ha megnézed a fogyasztói kosarat, akkor azt fogod látni, hogy mit ad isten, épp arra volt árstop, ami benne szerepel. Tehát a valós infláció, főleg egy jól kereső kosara esetén, jóval magasabb. Reálértéken kevesebbet ér a pénzed, mint amikor befektetted. Ügyesen besz@ptad Rogán ötletét, ügyes fiúk ezek.

Egyébként minden olyan országnak reszeltek, ahol az állampapírnak van a legjobb hozama, hiszen a bankok a megtakarításokból üzemeltetik a gazdaságot, ahol elvárás, hogy több profit legyen, mint az állampapír hozama (különben ugye kár bohóckodni egy céggel). Ha az állampapír jobb, mint a bank, akkor nincs miből üzemeltetni a gazdaságot: a hitelezés és így a gazdaság halott. (Bank külföldről tőkét az elmúlt 13 év után meg nem hoz be.) Kiváncsi vagyok, mikor esik le ez nektek is…

ROTFL

A maszatolós "3000% volt az infláció" szakártő úr ^^

:D

Ha a hozzád hasonló "szakértők" után mentem volna egész életemben, már földönfutó lennék. De, mit ad isten, nem hátra megyek, hanem előre. Elég csak az ellenkezőjét tennem annak, amit a hozzád hasonló szakértők ajánlanak.

Hány ilyen topikot olvastam már a HUP-on az elmúlt 20 évben,  te jó ég! :D

trey @ gépház

Mit jelent az, hogy nincs ötletem? Állampapír mellett bevásároltam euróból is. Olcsóér' adják. Ahogy tavaly, 370 körül vettem, 420-on eladtam :D :D :D Azon is kerestem 🤷‍♂️

Most mondom neked másodszor: abban a kényelmes helyzetben vagyok, amikor világbajnok állampapír hozamok mellett olcsó eurót is vehetek :D

trey @ gépház

Én már korábban is nyilatkoztam, hogy nem vagyok telhetetlen. Ha ezeket az éveket 0-hoz közel kihozom, nekem az már teljesen megfelel. Amíg az életszínvonalam a megszokott, addig a kutya le nem szarja. Nekem semmiből sem kellett leadnom, leszarom mi mennyi a boltokban, nem érdekel az energia ára, szarok arra, hogy mennyi az üzemanyag. Olcsóbban nyaralok idén és többször külföldön mint tavaly.

Őszintén, mitől kellene elégedetlennek lennem?

Rugózol olyan számokon meg benchmarkokon ami a kutyát nem érdekli.

trey @ gépház

Neha benezek ebbe a topicba, de ugyanaz az erzes fog el mikor a Dako Logennel erolkodik valaki uveghangon.

Milyen asztalnal jatszanak a nagyhanguak itt? 9 szamjegyu a kisvak?

(Hát, ismerve az euró árfolyam 1 forintos változásán lovaglókat, nekik kb. a 100 EUR / év váltásukon sápítoznak :D)

Pont sapitozas akkor definicio szerint, mert elmondtad banatod, serelmed :D Koszi, hogy megerositetted. A commentjeid jelentos resze itt csak rinyalas es szinte csak te vagy aki 1 forintonkent commentel. Tehat, akkor felszolaltal sajat magad ellen. :D

A negativkodok pedig alig vannak, hiszen stat alapjan commentek jelentos reszet te irtad :D

Bruhahahaw. Azzal nyitottam meg ezt a topikot, hogy az 1 forintot eső HUF-on sápítozóknak tükröt tartson. Te kevered a sápítozást a rajtatok röhögéssel. 🤣 Szándékosan kapjátok az update-et, hogy érezzétek, hogy mit csináltok.

Itt továbbra is ti sírtok, én meg röhögök. Azt is értem, hogy te miért sírsz ... A te pénzed is kevesebbet ér forintban :(

😂

trey @ gépház

Te sirdogalsz csak. Meg nem commenteltem eurhuf temakorben a topicban:D Csak te. Ott vannak szamok, hanyszor sirdogalt a kis trey. :) Az en commentem tovabbra is a projekciodrol szol, hiaba terelsz mindenfele jelentektelen szalmabab iranyokba :D

Sipitozz csak tovabb en elvezem, foleg amikor ramutathatok a tenyekre, szamokkal.

Természetesen, kiprojektáltam magam külfödre nyaralni _olcsóbban_ mint tavaly. Itt fekszem kiprojektálva a napon, olvasom a zacc hülyeségeidet a ködös Svájcból arról, hogy projektálok. 🤣

Közben költöm az olcsó eurót ... Ti meg nem győztök győzködni engem arról, hogy milyen szar az életem a drágaságban meg ebbe' az inflációba' ami ebbe' a országba' folyik .... 😭

trey @ gépház

Sajat magad altal krealt/kepzelt allitasok ellen kuzdesz csak. Tul sok volt a Don Quijote gyerekkorodban :)

Esetleg valami komplexus lehet, hogy bizonygatni akarsz allandoan :) Ez jut rolad eszembe ilyenkor amugy: https://youtu.be/J26v9SMAtAU?t=404 :)

 

Ettol fuggetlenul felreertes ne essek, en orulok elert eredmenyeidnek. Csak igy tovabb!

Őszintén, ezek a gagyi, kb. óvoda nagycsoport/ált isk. bullying amit csinálsz, ez még 2023-ban bejön valakinél? :D Annyira gagyi és cringe, az ilyeneket mint te, 6-12-es csoportban ettem már 1x évesen is ... :D

Velem próbálkozol ilyen filléres elmetrükkökkel, lassan 25 évnyi HUP után, amikor a hozzád hasonlók, akik valaha belém álltak, vagy felfordultak már, vagy elpályáztak (vesztesen) vagy egyszerűen csak beálltak a sorba? 

Mi a terved? Te melyik leszel? :D

trey @ gépház

Nem volt semmi elmetrukk. De akkor ezek szerint te harcnak eled meg a valosagod. Legyel a beke partjan! Legyel boldog es vidam! Elvegre kirandulsz.

A perverziokat, hogy kiket es miket ettel fiatalon nem kell kiteregetned szerintem.  Ezt a pszichologusodnak tartogasd/bizonygasd szerintem. Semjennek is jobb lett volna, ha titokban tartja :)

Sosem volt pszichológusom, nem volt rá szükségem. Feltehetően azért sem hatott meg sosem az ilyen szájkarate, mert stabil az idegrendszerem.

Nem igazán láthattál te engem itt, meg sehol sem kiborulni 🤷 Ez sajnos nem mondható el a mindenféle gyűttmentről, akik belém akartak állni. Törött bicska lett mindig a vége 🤭

Szóval, ecseteld csak tovább, hogy milyen nyomorban él itt mindenki, hisz' szemmel láthatóan te ezt el is hiszed 😭

trey @ gépház

Sosem irtam olyat, hogy nyomorban elnel. Csak te erzel kesztetest, hogy bizonygasd, hogy nem :) Valamiert harcolni akarsz :) Gondolom a friss levego teszi.

En inkabb azt hangoztattam, hogy egy informatikus barhol megel. Magyarorszagon is. Tehat ezert nem is ertettem, hogy miert nekem akarod bizonyitani ezeket.

1 EUR to HUF = 369,94

trey @ gépház

[...]

Forintban vagy devizában vásároljuk?

Nem véletlen hagytuk ki az állampapírok felsorolásából a devizában elérhető módozatokat, ez ugyanis megér egy külön misét. Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb fordulata – ha úgy tetszik, töréspontja –, hogy az állam kinyírta az inflációkövető, euróalapú, 2,85 százalékos éves kamatú értékpapírt, azaz a Prémium Euró Magyar Állampapírt (PEMÁP). Helyette egy látszólag ugyanakkora, sőt kicsivel nagyobb kamatozású változat, az Euró Magyar Állampapír (EMÁP) érkezett, amit 2,944 százalékos éves kamattal indult.

Jól hangzik, ugye? Hát, nem teljesen.

A PEMÁP-ot felváltó EMÁP ugyanis az euróövezet éves átlagos inflációja helyett az EURIBOR-t, azaz az eurózóna 3 havi bankközi kamatlábát követi. És ez jóval alacsonyabb, mint az infláció. A PEMÁP kamata egy egész évre a tavalyi adatok alapján augusztusban 8,65 százalékra emelkedik, míg a szinte mindig az infláció alatt mozgó bankközi alapkamat jelenleg 3,3 százalék körül mozog – és szinte biztosan nem fogja megközelíteni a már nem elérhető PEMÁP hozamait.

Ettől függetlenül még felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e euróalapú állampapírt váltani az Államkincstárnál-bankoknál? Röviden: nem igazán. De miért? Devizában tartani a pénzünket sokszor jó ötlet lehet – főleg akkor gondolunk előszeretettel erre, ha az euró a 400 forintos lélektani határt ostromolja –, és az elmúlt időszakban valóban szemmel láthatóan képes gyengülni a magyar valuta.

Azonban a magasabb kockázathoz (hiszen itt már nemcsak államcsőddel vagy visszaváltási árfolyammal, hanem a devizakockázattal is kell számolni!) alapvetően nem tartozik magasabb várható hozam, amit befektetőként azért mégiscsak elvárhatnánk.

„Semmi sincs kőbe vésve – mondja Argyelán József. – Itt egy kockázati szintlépésről beszélünk, hiszen a forint-euró árfolyamára spekulálunk. Rövid távon semmi garancia nincs arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett a pénzünknél maradunk, hiába ugyanúgy állampapír ez is, mint a forintalapú. Ha a kettő között kell választanunk, rövid távon hozamszinten a PMÁP meg fogja verni az EMÁP és a forint árfolyammozgásának együttes hatását.”

„A forint most viszonylag erős, 370 körül mozog az euró. Ha a PMÁP és az EMÁP közötti 13 százalékos kamatkülönbséget vesszük, gyakorlatilag

akkor lesz az euróalapú értékpapír hozama magasabb, ha ez a 13 százalék a forint gyengülésében jelentkezik. Ez 418 forintos árfolyamot jelent

– mondja Gergely Péter. – És ekkor még nem kaptál kockázati prémiumot. Inkább 430 forintos eurónál jönne ki a matek. Én erre kicsi esélyt látok.”

Mikor érdemes mégis EMÁP-ot vásárolni? Ha euróban kapjuk a fizetésünket. Vagy ha azok közé tartozunk, akik az év első két hónapjában megrohanták a valutaváltókat, és van még otthon a színes kis bankókból.

[...]

Link: https://forbes.hu/penz/allampapir-kisokos-2023-premium-bonusz-pmap-map-…

 

trey @ gépház

Ez bő 2 hónapos dolog már. Jelenleg az euribor 3,5%, talán valahol ekörül lesz a második negyedévében a kamat. (Euribor követés: https://www.euribor-rates.eu/en/current-euribor-rates/2/euribor-rate-3-…)

Aki vett PEMAP-ot és nem akarja kivenni/átváltani a kamatot, annak is műköidik egyébként. Sajnos úgy látni, hogy ez a 370 körüli árfolyam szint érdemben az EU-s pénzek érkézésével lesz áttörve, illetve ahogy az idő telik, azzal is csak kevésbé.

Miért kéne ilyen számot mondjak? Azt mondtam, hogy aki nem akarja bármiért forintra váltani, annak ez jó lehet. Nem mellesleg bármennyi az árfolyam, az sosem baj, ha EUR-ban is van megtakarítás, bár arra lehet nem a magyar állampapír a legjobb.

Ha forintod van, ami itthon azért elég sűrűn előfordul, akkor jelenleg a PMAP és tsai jobbak, jelenleg. Ha bármiért eldobják a forintot és visszamegy 390-400 közé, akkor az árfolyamon esetleg behozol valamennyit, de ez valami nehezen előrelátható ilyen ködös eshetőség, erre nem alapoznék.

Még 2022 legelején vettem PEMAP-okat, és a mostani árfolyammal árfolyam nyereség is van, és mégiscsak euróban kamatozik. Ugyanakkor egészen más okokból ezt eleve EUR-ban szeretném tartani, ami kamat jön, azt sem tervezem forintra váltani, ezért végülis EMAP lesz a kamatokból. Szóval mindenki maga eldönti, hogy számára jó-nemjó. :)

Nem mellesleg korábban azt írtam másik (vagy akár ebben) topikban, hogy forint erősődési tendencia van, ez volt a 390-380-as időszak körül, és most épp úgy néz ki, hogy 370 körül megállunk. Még nem derült ki, hogy merre tovább. Jó eséllyel az úniós pénzekről kéne egy konkrét megegyezés, és el kéne kezdeniük érkezni, a további érdemi erősödéshez. Ami aggasztó, hogy a gázkitettség (úgy általában magas, hogy orosz, norvég vagy az usa, az mind1) nem csak mint erőforrásilag problémás, hanem ha elszáll a gázár, akkor egyben meglódul az ország devizakitettsége is, és erre ugrik a piac. Roppant tanulságos a holland ttf gázárat, és az euró forint árfolyamot egymásra tenni. Példul szept 22 körül volt EUR 303 a gáz, és szept 26-én 422 forint az euró, majd ezek után szépen kb. együtt kezdtek lefelé indulni.

A demondjilyetszámot dolgot máris lehet felejteni, nem mondok, mert legfeljebb olyan elvi, hátvégülis kiszámolható, lehetőség, ami vagy teljesül vagy nem, és jelenleg finoman szólva is nehéz a jövőbe látni.

Most miért kussol minden fidesznyik?

Látványos kompetencia bizonyítvány. Kíváncsi leszek majd az éves adatra, szerintem már most kijelenthető, hogy az is hasonlóan látványos kuka. Fél év múlva lesz majd a nagy siker propaganda, hogy elértük az 1 számjegyű inflációt, hála Orbánnak, az infláció-letörő-értünk-harcolnak. Igaz az EU már most produkálja. Hanyatló nyugat, na.

Én azon is csodálkoznék ha az év végére ebből egyszámjegyű infláció lenne - az infláció csökkenésével kénytelenek lesznek csökkenteni a kamatokat, hirtelen elszálló EUR szerintem képes lehet visszarepíteni az inflációt.

Ukrajnában egyébként 16 százalék a háborús infláció. :)

Nekem kockakent es SW fejlesztokent kifejezetten tetszene, ha Orbanek hivatalosan bevezetnek a 16-os szamrendszert. Jelenleg maskepp nem latom realisnak az egyszamjegyu inflaciot, de a decimalis 15 meg talan elerheto.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Maga az infláció önmagában semmit nem jelent. Ha emelkednek az árak, kérdés, hogy a bérek mennyire követik ezt le. A reálbérek alakulása tekintetében nem állunk rosszul.

Akinek megtakarításai vannak az pedig inflációkövető + 1.5% (azóta 1%)-ra le tudja kötni állampapírba.

Ez nem igaz. Ha magas az infláció akkor növelni kell a jegybanki alapkamatot. A növekvő kamatszint nagy terhet jelent a költségvetés számára és csökkenti a gazdasági teljesítményt.

Utóbbi kettő már valóság, az ország jelenleg kétszer annyit fizet kamatteherként, mint tavaly - itt ezermilliárdokról beszélünk. A gazdagság stagnál, vagy kismértékben csökken - ilyen körülmények között biztosan nem fognak tudni a cégek dinamikusan növelni a béreket, az év egészére nézve biztosan csökkeni fognak a reálbérek.

.. és akkor nem beszéltünk ezek differenciálódásáról, szociális ellátások értékéről, amortizációról és persze arról hogy a növekvő bérek csökkentik az ország versenyképességét.

Gondolom megvan az a felmérés, hogy a hazai lakosság 50%-ának már 1 hónapnyi időszak áthidalása is probléma, ha nem jön a fizu, és csak egy elég kis százaléknak vannak 3+ hónapos tartalékai, sőt még egy hűtő, vagy mosógép cseréje is probléma.

A fenti valószínüleg a KSH adataiból dolgozik, ahol legutóbb még csak az 5+ főt foglalkoztatók szerepeltek, tehát ebben nincsenek egyéni vállalkozók, mikrocégek, meg jellemzően olyanok, ahol bármiért nehezen fizetnek jól.

Az igazi probléma, ahogy már előttem is írták, hogy pl. jövőre 4000mrd forintnyi adósságszolgálattal (kamatfizetés, mert reménykedünk benne, hogy minden lejáró állampapírt egy aktuális sorozat vásárlása kivált...) számolnak. Ez 2021-ben 2500mrd volt...

1. Miért nem lehet beismerni, hogy az emberek nem tudnak bánni a pénzzel, ezért nincsenek megtakarításaik. Amit italra/dohányra elköltenek nyugodtan félre lehetne tenni.

2. Nem tudom miből dolgozik, de a tavalyi év első tíz hónapjában négy százalékos növekedés volt még.

3. Az első pontban még azt hoztad fel, hogy az emberek 50 százalékának nincs egy forintja sem hónap végén. Itt meg az a baj, hogy túl sok megtakarítás után kell kamatot fizetni? Az államnak nem érdeke hogy mindenki spóroljon, inkább akkor tegye be állampapírba, és akkor az államadósság forintban marad, nem kell deviza alapú hiteleket felvenni.

Az az 1500 milliárd az az államadósság 0.00035 százaléka. Nem egy jelentős tétel. 

Az infláció papíron kedvező hatással van az államadósságra, mert "elinflálja" azt, tehát én nem nagyon tenném összefüggésbe az államadóssággal.

1. Azért nincsnek megtakarítások, mert európai szinten roppant alacsonyak a magyar bérek. Nem arról van szó hogy az átlagmagyar elveri a pénzét, hanem arról hogy a havi kiadások után már semmire nem marad pénz. 800 EUR körül van a magyar medián nettó átlagbér.

2. 2023 Q2 vége van és te 2022 Q1 adatokkal szeretnél alátámasztani valamit?

3. A lakosság nem egyenletes arányban birtokol állampapírokat..nem ugyanannyi állampapírral rendelkezik a budai villában lakó polgár mint a borsodi faluban élő. Termesztesen az állam nem csak a saját polgárainak tartozik, hanem külföldi befektetőknek is értékesít kötvényt. Az adósság durván felét államkötvények alkotják .

Az 1500 milliárdot nem a teljes adósságállományhoz kell mérni, hiszen neked sem a teljes lakáshiteledet kell kifizetned évente, hanem a törlesztőjét. A költségvetés kiadási oldala durván 20 ezer milliárd Forint, ha ez növekszik 1500-al, az látható hogy nagyon jelentős tétel.

Az infláció papíron kedvező hatással van az államadósságra, mert "elinflálja" azt, tehát én nem nagyon tenném összefüggésbe az államadóssággal.

Évente az országnak az államadósság kb. 30 százalékát kell refinanszíroznia. Akkor inflálódik el az adósság ha olcsóbban tud hitelt felvenni az állam, mint az infláció. Ez jelenleg nem teljesül, mert a nem hajlandóak az országot olcsóbban finanszírozni, mert túl sok kockázatot látnak benne.
Azért helyezzük már kontextusba is az államadóság elinflálását: az államadóság 30 százalékát lakossági állampapírok alkotják, ha ezek értéke elinflálódik, az emberek megtakarításai égnek el.

1. Lol.

58% of Americans are living paycheck to paycheck - CNBC

Nem inkább arról van szó, hogy az emberek nem tudnak félretenni? 

2. "Négy százalékkal nőttek a reálbérek 2022 első tíz hónapjában" - ez hol '22 Q1?

3. Azt szögezzük le, hogy ami jó az államnak, az nem biztos, hogy jó a lakosságnak, ami pedig jó a lakosságnak, az nem biztos hogy jó az államnak. Ez a baj a gazdasági, pénzügyi vitákkal: kormánykritikus emberek bedobnak egy akár még jogosnak is mondható kritikát: magas az infláció, a lakosságnak nincsenek megtakarításai, magasak az adóterhek, stb. De amikor az állam ez irányban próbál tenni valami (pl. rezsicsökkentés), akkor egyből a makrogazdasági mutatókra megy át a téma, hogy jó, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, de a költségvetés!! államcsőd!!4444 news flash - nem lehet mindig mindenkinek jó a helyzet. Mert ha kivezeted a rezsicsökkentést, akkor javul a költségvetés, de romlik az emberek anyagi helyzete. Ha marad, akkor ennek az ellentéte. Vagy várom a javaslatokat, hogy hogyan lehet adóterheket csökkenteni, inflációt csökkenteni, európai béreket fizetni, mindezt úgy, hogy a multik ne vonuljanak ki a megnövekedett bérköltség miatt, az államadósság ne növekedjen, a forint stabil legyen, a tanárok, orvosok is jól járjanak. Feltételezem az a válasz, hogy nem kéne annyi stadiont építeni.

Amcsikat ne vedd ide, mert valami frenetikusan be vannak őrjítve, és hiába jók a bérek, hogy ha elköltik. Ezt a paycheck to paycheck-et úgy értsd, hogy mondjuk USD 5k-t kézhez kap, de rögtön el is bassza minden félére, akár 4-5 hitelkártyát tartva, és fizetve a kamatokat. Természetesen ott is van egy rosszul kereső, vagy bármiért szegény réteg, nem róluk beszélek.

2. A KSH adatokban továbbra is az 5 főnél többet foglalkoztatók vannak benne, és nem véletlenül. Nekem például tavaly jelentősen csökkent a reálbérem, és mivel pici a cég, ezért nem is foglalkoznak vele sehol.

3. Csak a rezsicsökkentést emelném ki. Ezzel az a koncepciónális probléma, hogy a gázáron keresztül elképesztő mértékű deviza kitettséget generál. Ezért az lenne a fontos, hogy úgy csökkentsük a rezsit, hogy az valódi. Azaz legyenek a francos panelek szigetelve, legyenek jobb hatékonyságú gázkazánok (pl. konvektorok száműzése) és legyenek szigetelve a mindenféle házak. Erre az elmúlt 13 évben (is) brutál pénzeket adott az EU, valszin kérhettünk volna többet is, és az RRF alapban, meg a minden hasonlóban szintén brutál pénzek vannak erre, azaz lettek volna 2021!!! óta, bőven 1 évvel a háború előtt. A számok nyelvén az a helyzet, hogy kb. 30-50%-kal (egyszerűen egy jól kivitelezett, jól tervezett sztori, még ezen lehetne javítani) csökkenthető szigeteléssel egy-egy ingatlan energia igénye, és ha még mondjuk gázkonvektort lehet parapet kazánra cserélni, akkor még 10%-15% nyerhető a hatékonyság növeléssel. Ha jól emlékszem akkor a lakosság éves gázfogyasztása kb. 4-5 mrd köbméter, amit ha 40%-kal csökkentesz, akkor ott jelentősen javul a kitettség. E mellé már eleve szükség lett volna arra, hogy a medencefűtőket ne támogassuk, meg azt sem, aki 25 fokra fűti a lakás/ház minden sarkát, azaz lehetett volna eleve sávos, és lehet benne szociális elem.

Rezsicsökk++: Érdemes a szegedi távhő projektet megnézni, ahol a távhőt geotermiára állították át. A történet sokéves volt, teljesen véletlenül 2022 telére végeztek vele. Éves szinten 10 millió köbméterekkel kevesebb gázra van szükségük, és csak erős minuszokban kell rádolgozniuk a gázmotorokkal. Itt még valszin a panelszigetelésben lenne potenciál, remélem majd haladnak vele. Geotermia meg van bőven itthon mindenhol. Lehet mondani, hogy drága, viszont stratégia cél, hogy minnél kevésbé függjünk bárki külsőtől.

13 év lett volna arra, hogy a fentiekben érdemi koncepciók induljanak el, és haladjanak.

hindsight 20:20

Sajnos utólag könnyű megmondani, hogy mit kellett volna tenni, de az akkori geopolitikai helyzetben senki nem gondolta, hogy fél éven belül leválasztják az orosz energiát Európáról.

Amúgy én emlékszem szigetelési programokra, a környéken minden panelt beszigeteltek.

Ez a ⛵ amúgy elúszott, az EU egy vasat sem küld, más irányból kell forrást előteremteni. Lehet megújulókat építeni, stratégiailag valószínűleg jó döntés, de az sem lesz a költségvetésre pozitív hatással.

Nem, ez nem hindsight, ezek a stratégiák léteztek, és az EU-s irányokban (pláne a németben) ez van benne már 10+ éve. Pusztán egyszerűen folytatni kellett volna a panelprogramot, kiterjeszteni a "kádárkockák"-ra, és társasházakra stbstb. Egy bármilyen kormányzatnak kell tudnia stratégiában gondolkodnia, és már 2010 előtt is ismert volt a brutális gázimport kitettségünk, és az is, hogy a geotermiaban nagyhatalom vagyunk. Sokezer lezárt melegvizes kútfej van, ami a szénhidrogén kutatások okán maradt meg. Ha pedig nem gázfüggőség oldaláról nézed, akkor a CO2 kibocsátás csökkentés is cél, és nem mellesleg szállópor mérséklés is cél lenne, mert igen komoly számú légúti megbetegedéshez vezet.

A megújulokból a szelet sikerült kinyírni, és én értem hogy sosem leszünk szélnagyhatalom, de hogy a mostani 330MW-nál jóval nagyobb teljesítmény lenne érdemben, és az ország több részére kéne, az biztos.

A rezsicsökkentett gáz és energiaár egyébként a gazdasági nyomást sem helyezte rá a szereplőkre, hogy javuljon a hatékonyság. Érrrdekes módon most, hogy elszállt minden energia ára, minden fronton hirtelen bazira fontos lett, látom a szigetelő projekteket (mármint a cégtelephely jellegűeket), és a szerveroldalon pedig az áramfogyasztási optimálást.

Sajnos utólag könnyű megmondani, hogy mit kellett volna tenni, de az akkori geopolitikai helyzetben senki nem gondolta, hogy fél éven belül leválasztják az orosz energiát Európáról.

Ez igaz, de aki egy kicsit is észnél volt az elmúlt 20 évben az látta, hogy mekkora orosz függőséget alakítottunk ki. Már 2000-től ment az izmozás az oroszok részéről a gázzal, ami 2009-re el is jutott odáig, hogy EU országok felé elzárták a gázt.

A 2017 épített házamnál, mindenki idiótának nevezett, hogy 20cm-es szigetelés került még a padló alá is, meg 4 rétegű üvegablakok, és hővisszanyerős hőszigetelés. Volt egy szaki, aki egyszerűen lehülyézett, amikor kifogásoltam, hogy nem ragasztotta körbe a nyillászárót RAL szalaggal. Megkérdezte, hogy mi fene az a RAL szalag? Életében nem is hallott róla. Aztán 2022-ben meg tőlem kértek tanácsot a környékbeliek, hogy hogyan kéne hőszigetelni?

Amúgy én emlékszem szigetelési programokra, a környéken minden panelt beszigeteltek.

Igen 2008-ban indult az első panelprogram, aminek keretében 34,4 milliárd forintot költöttek el, és 820 000 panellakásából 190 000-et (23%át) újítottak fel valamilyen formában. Aztán 2011-ben Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer nevű alprogram vette át a programot, amelyet a nemzetközi CO2-kvóták nemzetközi kereskedelméből finanszíroztak. A  ZBR-ben lévő pénz elfogyott, ezért 2011-ben felfüggesztették a programot. Aztán 2014-ben indult a Panel III. program (választási év). Azt hogy mennyire volt sikeres, azt már nem tudom, nem olvastam még róla cikket.

1. Tudjuk, hogy nem tudnak, ezen itt nekünk nincs mit beismerni. Ugyanakkor az EU-s viszonylatban alacsony bérek, és mindenféle szociális problémák elég összetett mixet alkotnak, lásd még hogy azért iszol/bagózol, mert nincs pénzed, az a mindennapi öröm, hogy azt már aztán ne vegyék el... Az külön csodálatos amikor rendre sokan erőn felül mennek nyaralni, 65"-os TV-ért, meg ájfon 82-ért, és nem mellesleg a kaja habzsidőzsiben egyet kell trey-jel értsek. Ha csak picit visszavennének, akkor lehetne valami kis havi pénzfélretétel a nehéz időkre, mondhatni "meglepetések helyett".

2. KSH-ból valszin, mert az eurostatnak is ők jelentenek.

3. A 13%-os szocho egy kisebbségi probléma ha úgy tetszik. Azokat érinti főleg, akik próbálkoztak valamit, akár a banki pénzügyi tanácsadási jelleggel, akár valami remek ügynökivel, és nem TBSZ-szel, meg állampapírral operálnak. Értelem szerűen ha úgy tetszik, akkor ez a "gazdagok" problémája, és valójában a fidesz megvalósítja a balos fizessenek gazdagok dolgot.

A 1500mrd forint 2021-ben volt, és ÉVES kamatteher, tehát az az éves költségvetést terheli. Ez 2024-ben már 4000mrd forint lesz, ami kizárólag kamat, és nem a tőke (az külön csodálatosan emelkedik, de valszin GDP arányosan még csökkenhet is). A kb. 35e mrd forintos költségvetésnek azért nem elhanyagolható százaléka. Mindíg azt hozom párhuzamba, hogy amikor 150-200-300mrd-os plusztól leolvad valaki, hogy húha a tanárbérekre nincs, akkor ezzel szemben kamatra pedig szivesen költünk... (Ráadásul a közalkalmazotti béremelés bruttó értékéből ugye rögtön vissza is szalad az államkasszába, valamint a költés egy része áfa, meg mindenféle egyéb vonalakon viszajön, ha úgy tetszik valamennyire élénkiti a keresletet.)

Az elmúlt hetekben sikerült egy a szükségesnél jóval nagyobb üzemanyag jövedéki adót emelni, emelték a dohánytermékeset, és még biztos vannak apróságok a tarsolyban. Roppant "ügyes" módon "brüsszeli utasításnak" nevezte a profdrminiszterelnökúr a jövedéki adó emelést, holott a kb. 1 EUR per literes elvárt minimumot anno mi ugyanúgy megszavaztuk, aláírtuk, mert az EB (mint Európai Bizottság, azaz a miniszterelnökök tanácsának 100%-os jóváhagyása kell), és nem mellesleg nem a költségvetés tervezéshez használt 385ft-on számolták ki, hogy mondjuk 10-15ft-tal emelni kell, hanem 430ft körül jön ki. Ez önmagában olyan information overflow sokaknál, hogy agyzár jön, és jóval egyszerűbb a gonoszbrüsszelbőlmegmondják történetre fogni.

Különösen szép az adócsökkentő kormányzati "elgondolás" miközben indirekt módon tolják rá a népre az adókat (kisker 4%-os extra adó, ami nem a profitot, hanem a bevételt adóztatja...), vagy a KATA beszántása. Apropó kisker adó. Felmerült valahol, hogy az üzemanyag jövedéki adóval kisebb kútláncok (franchise rendszer miatt) már átléphetnek a kisker adó hatálya alá az 500M forintos limit miatt. Miközben a benzin/gázolajon általában 10-15% körüli árrésük van, ha jól tudom, hiszen az ár jelentősebb része nagyker, adók és áfa még a tetejére. Különösen nagy szerencse nekünk, hogy mindezt úgy, hogy le kell gyűrni, és a földre kell vinni, le kell törni az inflációt.

Az elsővel amúgy egyetértek, de a másodikról feljebb leírtam a véleményem.

Azt szögezzük le, hogy ami jó az államnak, az nem biztos, hogy jó a lakosságnak, ami pedig jó a lakosságnak, az nem biztos hogy jó az államnak. Ez a baj a gazdasági, pénzügyi vitákkal: kormánykritikus emberek bedobnak egy akár még jogosnak is mondható kritikát: magas az infláció, a lakosságnak nincsenek megtakarításai, magasak az adóterhek, stb. De amikor az állam ez irányban próbál tenni valami (pl. rezsicsökkentés), akkor egyből a makrogazdasági mutatókra megy át a téma.

Ez egy komplex téma, és töredelmesen bevallom, hogy nem látom át a teljes állami költségvetés minden tételét, és hogy az egyes tételek mozgatása hogyan hat a többire. Én inkább a józan paraszti ész elvét követném:

Van az államnak X bevétele, illetve Y kiadása. Nyilván az a legjobb, ha az Y <= X, különben hiány keletkezik. Az Y fedezi a tanárokat/állami dolgozókat, a kamatterhek kifizetését, a honvédelmet, rezsicsökkentést stb. Az X többek között pedig onnan jön, hogy a nem állami dolgozó emberek mennyit tesznek bele adó formájában. Ha itt minden teljesülne, amit ebben a threadben olvastam, azaz rezsicsökkentés marad, tanárok bére emelkedik, nyugati bérszínvonal létrejöjjön, az Y-t annyira megtolja, hogy képtelenség annyi X-et előállítani, ami fedezné.

Tovább megyek, ha azt akarjuk, hogy a lakosságnak megtakarításai legyen, azaz több maradjon nála a nap végén, az azt jelenti, hogy csökkentjük az adóterheket. 

Konkretizálom a kérdést: honnan teremtsük elő ezt az orbitális bevételt, a költségvetés melyik elemet hagyjuk el, stb.

A költségvetést csak az arra felkentek és sokéve azt érdemben összerakók látják át. :) Mi itt csak a partvonalról lehetünk okosak, de a "thebigpicture" az amit mondasz.

Az első és legfontosabb az lett volna, hogy ne hagyjuk elszállni a hiányt, illetve a forintárfolyamot. Ehhez nagyon kellett volna, hogy az RRF pénzekről az elsők között állapodjunk meg. A másik ág a fentebb írt úgymond valódi rezsicsökkentés lett volna, amivel egyszerre több cél is teljesül, bár ez itthon furcsa lett volna valóban.

Adó fronton a benzinárstop roppant káros volt, mert mindenki tankolt nyakló nélkül, és hát volt benzinturizmus. Amikor jött a 480-as fagyasztás, akkor az 550ft-os "benzinár" rémképe miatt volt, amihez képest mostt a közeli kutakon 570-580, és a kutyát nem zavarja. Ehhez képest jövőre 610-620ft lesz, ha a kőolaj ár változatlan marad. A 30Ft -os jövedéki adó emeléssel nem mellesleg literenként 8,1Ft-os pluszáfa bevétel is jön majd, csak így mellesleg.

Ha sikerült volna csak kicsit jobban csinálni, akkor egyáltalán nem biztos, hogy komolyabban adót kéne emelni, mert most már sz**lapátolás van valójában, és főleg kapkodás. Kérdés, hogy mennyire fognak beadagolni egy mégfelsőbb SZJA sávot, vagy mondjuk gépjárműadó minimumot (csak halkan jegyzem meg, hogy ezt a tételt IS elvették az önkormányzatokól) bevezetni a zöldrendszámokra is, ugyanez az üzembehelyezéssel. Emelhetnek még chipsadót, csupa ilyesmire lehet számítani.

Ami jobb lenne, hogy ha direkt adók lennének, de ezt itt már írták többen. Lehetne például 12%-os a társasági adó, lehetne pl. 8-16-24%-os az SZJA, persze jó magas sávokkal, és így keveset keresőknél több pénz maradhatna. A hanyatló osztrákoknál azt hiszem éves 10-12k EUR-ig 0%-os SZJA kulcs van. Ugyanakkor bevezetnék járulékminimumot, pl. szochoban, és a maximumát növelném. Az indirekt adókkal többet között probléma, hogy a nyugdíjasok is fizetik nagybőszen, ami a 27%-os áfa és kisnyugdíjjak vonalon nem jó, bár ekkora lehet "küldök majd egy 80-ast" videjókat készíteni, amit kénytelenek tűkön ülve várni sokan.

1. Árfolyam kérdése: az árfolyamból fakadó veszteségeket a kereskedők szépen beépítették az árakba, most viszont amikor stabilizálódott az árfolyam, nem nagyon látom hogy az árak is mérséklődnének. Ebben a nagy kereskedelmi láncoknak is vastagon benne van a kezük.

2. Ársapkák: szerintem az ársapkák rendszerét jobban ki lehetett volna dolgozni. Viszont azt is be kell látni, hogy ezek elsődlegesen nem gazdasági, hanem szociális intézkedések voltak. Én inkább a logisztikára/szállítmányozasra tettem volna valamilyen kedvezményrendszert, mert a szállítási költség szinte mindenbe beépül.

3.Társasagi adó kérdésköre: az alacsony bérek, alacsony társasági adó vonzza a befektetőket. Sajnos ez egy átok és áldás is egyben, mert munkalehetőségek vannak, de a bérezés ebben a felállásban nem fog jelentősen változni, mert akkor inkább elmennek olcsóbb helyre gyártani. 

4. Többkulcsos szja: a többet keresők eleve több adót fizetnek be. Szerintem ez rossz ötlet. Inkább a közjavakat indokolatlanul terhelőket kéne adóztatni (pl. alkoholisták, dohányosok, elhízottak, akik jelentős többlet terheket tesznek rá az egészségügyre).

1. Azóta emelték a béreket 10-15%-kal mindenhol, nem tudnak nagyon csökkenteni.

2. Hiába szociális, hogy ha ezzel a 20 literes alapjárati fogyasztású luxus suvokat támogatod. Ha bárhol kedvezményt adsz, akkor megindul a feketepiac, hirtelen 50 litert fogyaszt majd a kamion, és áttöltik ám mindenbe. Nem lett volna az akkor olyan nagy sokk, pláne ha félreteszi a költségvetés az extra bevételt.

3. Ez így ebben a formában nem igaz. A 12%-os TA, bőven alacsonyabb, mint az osztrák 20-25%, és a német 25%-os. A befektetőket a képzett munkaerő vonzza már egyre inkább. Ráadásul a többkulcsos SZJA pont ezt segítené, hogy könnyebben adjanak több nettót. Arról nem beszélve, hogy tetszőleges mértékű társasági adót meg fognak azok kerülni, akik meg akarják kerülni. A többieknek pont kedvez a többkulcsos SZJA, mert esetleg jobban megéri rendes bért fizetni a tulaj-igazgatónak. A szupernagy multiknak pedig tényleg mind1, mert egészen másképp működnek, vagy még mindíg bőven jók vagyunk, mert a jólképzett munkaerővel "hozzák a számokat".

4. A többet keresőtől kénytelenek vagyunk arányában többet kérni, mert többet tudnak vállalni, és vélhetően több szolgáltatást vesznek igénybe. Például több gyereket tudnak vállalni, és mondjuk úgy, hogy egységnyi közoktatásból többet vesznek igénybe. Itt nem a régi többkulcsos SZJA-ról van szó, hogy havi 300 bruttóval már a legfelső kulcsba kerülsz, mert az egy képmutató marhaság. Talán valahol bruttó 1M körül kezdhetnének el picivel többet fizetni a jólkeresők,és még ott sem sokkal többet, hiszen sávos. Ráadásul ugyanezek a jólkeresők a saját nyugdíjas szüleiket támogatják, ha esetleg kisnyugdíjasok, hiszen 27%-os az áfa, és nem tudnak pl. lecserélni egy hűtőt (bár azt nem az áfa miatt sajnos).

A többet keresőtől kénytelenek vagyunk arányában többet kérni, mert többet tudnak vállalni

Vagy végigjárta az egyetemet, feláldozta négy évig a munkaerőpiaci lehetőségeket annak reményében, hogy magasabb minőségű munkával többet tesz hozzá az állam működéséhez, mint az a léhűtő, aki elment árut pakolni (jobb esetben), és ott is ragadt.

Például több gyereket tudnak vállalni

Hát tapasztalat szerint ez pont fordítva van. Aki alacsonyabb bérezésben van, az valószínűleg nem olyan tanult ember, mint aki jobban keres. Ezek az emberek hajlamosabbak dohányozni, inni, túlvállalni magukat (see: devizahitelesek)

Ha végigjárta az egyetemet, és bruttó 1, eset 2 milliót keres, akkor messze az átlag felett van, és ahogy írtam, a mostani flatratenél az 1 milás nem lenne érdemi változás. Ha egyetemet végzett, akkor pláne értenie kéne a logikát, hogy valamivel! kevesebb keres esetleg.

A többet TUD vállalni, az azt jelenti, hogy van rá pénze lehetősége. Aki puff vállalja, az teljesen más kérdés. A magasabb keresetű inkább a karrier miatt vállal kevesebb gyereket, bár sorban látni a 2-3-4 gyerekes jómodúakat itt a sulinál/ovinál. :)

A többieknek pont kedvez a többkulcsos SZJA, mert esetleg jobban megéri rendes bért fizetni a tulaj-igazgatónak.

heh? eddig kapott 500k-t es volt ra 15% szja. miert erne meg a tulajnak 600k-t adnia, ha azzal mar a (tfh) 20%-os adoba kerulne, igy joval tobbe kerul a cegnek? akkor mar inkabb megint visszajon a zsebbepenz: 500k kap (15% adova) szamlara, a maradekot meg zsebbe. jo otlet! :D

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

SÁVOS ADÓZÁS, ez itt tényleg ájtis fórum? Ha kellően magasak a kulcsok, akkor a bruttó 500-as ipse jelentős részben 8%-os SZJA-t fizetne, és mondjuk a bruttó 50-100k-s résznek fizetné a 16%-os SZJA-t, átlagosan jóval kevesebb adóval. Miután már minden is behalad a navhoz, egyre rosszabb ötlet a zsebbe fizetés, és a kedves munkavállaló is elvárhatná, hogy legyen rendesen bejelentve. Nettó 500-zal ugyanez, még ott biztosan nőne is a nettója.

A munkáltatót érdekelnie kell, hogy mennyi marad a dolgozó zsebében, mert a dolgozó azért megy oda dolgozni, mert nettó X-et kap. Pénzügyi szempontból természetesen a TEC* számít, ami még csak nem is a bruttó, na mind1.

Látom kell vezetni a sávos adózást, mert vannak bajok. Tfh hogy 1M bruttó van, és 8-16-24%-os kulcsok vannak 500e-s és 1000e-s határokkal. Most az egyszerűség kedvéért csak szja-val számolunk, bármi más az marad annyi amennyi. Flatrate 15%-kal 1M bruttóból 150k-t adót fizetsz, ebben nincs izgalom. Ha az előző teoretikus kulcsok vannak, akkor az 500e bruttóig eső rész után 40k-t adó jön, az 501e-1000e közöttileg kb. 80e adót fizetsz, azaz összesen 120k adót fizettél. Ez önmagában azt jelenti, hogy 30k-val nőtt a nettó fizud. Biztos valahol megvan a fordulópont, de könnyen belátható, hogy ha az 1M bruttó feletti részre 24%-ot fizetsz, még akkor is egészen sokáig picivel jobban jársz, viszont lesz egy fordulópont. Jellemzően ezek a főképp multis fizuk pedig legfeljebb megemelkednek, vagy eggyel jobb cégautót kap az ipse és ennyi.

Jelen állapotban úgy néz ki, hogy az 1M forint bruttó, az a munkáltatónak (ha multi, és nem KIVA-s, de az sem sokkal kevesebb) 1,130M-ben van, a dolgozó pedig 665e forintot kap kézhez. Kifizetsz 150e SZJA-t, 185e TB járulékot, és a munkáltató fizet 130e szochót. Namármost kérnémszépen tessék már elgondolni, hogy ezért a havi elvonásért jelenleg milyen szolgáltatást képes (vagy akar) az állam adni, mert emellett brutál pénzt fogsz kipörgetni olyanra, ami elvileg benne lenne az előzőekben.

A társasági adó 12%-ra emelése emelett szintén nem akkora gáz, mert ha osztalékot vesz ki a jóember, mondjuk nagyrészt azt, akkor bőven visszajön.

* TEC: Total employment cost, foglalkoztatás teljes költsége magyarul, ha minden igaz.

jah hat ugy konnyu alacsonyabb adot szamolni ha csokkented az adokulcsot. :)

most ugyanezt szamold ki 15-20-25% -os savos adoval (naivitas lenne feltetelezni hogy a 15% ala mennek), na ugy mennyire jon ki a 1M adoja? es ha a munkavallalo +100k (=1.1M) fizuemelest ker, akkor mennyi lesz a savosan es nemsavosan az ado?

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Node én eleve a csökkentett kulcs mellett érveltem. A kormányzati hogyismondjam, káoszformációhoz nem tudok szólni, mert ha a keresők jelentősebb részénél emelik a terheket, akkor biztosan indul az elkerülés. Esetleg egy ilyen fletóka féle szolidaritási adó jellegú mondjuk 1,5-2M bruttó körültől belépő 20%-os kulcsot nézek ki a kormányzatból, de ehhez pánikgomb kell valszin, mert nehezen lesz eladható, pláne az orvosoknál, akik végre rendesebb bért kapnak.

Jelenleg az látszik, hogy bármilyen adóemelést indirekt módon tolnak rá az Istenadta népre, hiszen ha a havi fizu magas akkor boldogság van. Az hogy amúgy fogyasztási oldalon úgyis beszedik, valszin többet szednek be..., az nem számít, hiszen van miből. Itt az a baj, hogy akinek nincs miből, vagy kevésből van, az pedig meggebed. Egy ideig segített a dolgot, hogy egy ideig még így is a hanyatló nyugati árszintek alatt voltunk. Ezzel szemben pl. jövőre az üzemanyag már a környező országok fölé mehet, és ekkor egy fuvarozó az háromszor meg fogja gondolni, hogy hol tankol. Itt arról beszélünk, hogy 500-1000 liter körül egy modern vontatóba simán lehet töltikézni.

teljesen mind1

egy átlag ember nem fog neked számolgatni.

Ha többet keresek (többet dolgozom vagy jobban) --  miért kell többet adóznom?

 

jobboldali kormány: lineáris adózás

baloldali kormány: progresszív lépcsős adózás

For Whites Only meeting room!

A választópolgárok annyira buták, hogy egy ilyen egyszerű dolgot sem tudnak értelmezni, meg lehet őket etetni, hogy ha többet keresel az is lehet hogy kevesebb lesz a nettód, mintha kevesebbet keresnél, me' sávos adó? 

Na, nem mintha látnám egyébként értelmét, amíg ilyen szintű kormányzati pazarlás van a költségvetésben, felesleges az adórendszer felrúgásával kezdeni. Talán előbb rendbe kellene tenni a költségvetést, nem fogadom el, hogy az a standard, hogy lopnak, hogy idióta módon égetik a pénzünket. Aztán meg ha baj van, akkor nyúlkálnak a zsebembe... Dilettáns fasszopók.

előző rendszerben láttam, hogy ment a számlagyár.

Mert most nem megy!? :D :D :D

Elképesztő vagyont őriztek otthon a 4,5 milliárd adót elcsaló vagyonőrös bűnszervezet vezetői | 24.hu

A digitalizációval ez is változott!

Csak úgy mint a korrupció is. Hagyót még nokiásdobozzal fogták meg, ma már teherautók sem elegendők a pénz kitalicskázáshoz...

40-en vagyunk a cégben, de ha szja változik, akkor mindenki minimál béres lesz a cég meg a profitot egy szigeteken lévő fiók cégében lesz realizálva..

Egyszerűen nem értem hogy a munkáltatódat miért érdekli az hogy neked 15 vagy 20 százalék SZJA-t kell kifizetned.

Hogy ez miért kapcsolódik a társasági adójához, az végképp homály.

mert en odaallitok hogy X nettot szeretnek minden honapban latni. utana a munkaltato kiszamolja hogy erre van szja, szocho, ilyen-olyan ado, es kerulok neki Y-ba. nem nehez belatni hogy 15%-os szja-val az Y kisebb mint 20%-os szja-val. es az mar szamit a munkaltatonak :)

a ceget meg azert helyezi at, mert a magasabb adok miatt ugyis feketen fizet akkor meg mar jobb neki egy szigeten levo cegbol

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Senkit nem fog érdekelni hogy te mennyi nettót akarsz.

Ha emelik az szjat akkor a konkurenciánál is többet fognak levonni, tehát nem kerül hátrányba a jelenlegi munkáltatod ha áthárítja az emelést. szja esetén ugyanúgy működik a piac, ahogyan az áfa változásnál.

Ráadásul itt pár százalékos differenciálásról beszélünk, ami kevés a váltás ösztönzésére és arra is hogy beleegyezzél abba hogy ezentúl feketén kapod a fizetésed. Ki az a hülye aki 5 százalék miatt belemenne abba hogy papíron fele annyit fog keresni?

hat eddig mindig egy kerek netto bert mondtam. aztan a konyvelok kiszamoltak hogy ahhoz 543210 br-t kell irni a papirra.

es 500 nettonal a +5%-os szja az +37k bruttohoz, es ha nem csal a szamitasom akkor a cegnek az +70k-ba faj...

az mar majdnem 10%... kevesebbert is csaltak mar adot... :(

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

bazz telleg, elszamoltam keso este :(

ettol fuggetlenul ebben a cipoben mar jartunk: a nep nem szamolt utana hogy mennyiaz annyi, ment a minimalber+zsebbe modszer. lehet 1 alkalmazottra vetitve par ezres csak, de 20 ember felett mar azert szep penz.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Node mi került a munkaszerződésre, mert az fog számítani. Egyébként olyan veszélytől nem kell félni, hogy akár a bruttó átlagbér duplája (kb. 1M/hó) alatt SZJA-t emelnek perpill, hiszen ezt a kört eddig minden eszközzel tolták előre. Sőt bármilyen SZJA emelés jelenleg távol van, és amit meg én mondtam, az még kedvezne is eléggé a középosztály jellegű, vagy oda igyekvők számára, és ezzel együtt más adókat csökkenteni illene természetesen.

Nem százalékokért mennek a szürke/feketezónába, hanem mondjuk megnézik, hogy évente ez mennyi pénz, és milyen kockázatos, mennyire költséges "okosítani", vagy offshore-osítani. Egyébként az offshore pénzeket nem mindíg egyszerű visszahozni ám.

hat eddig mindig egy kerek netto bert mondtam.

és elmondtad az interjúztatónak hogy hány gyereket nevelsz, van-e köztük fogyatákos,
kronikus beteg vagy-e, friss házas vagy-e, esetleg egyáltalán nem kell-e SZJA-t fizetned mert az állam elengedte neked?

A kiválasztási folyamatban csak te ismerheted a nettó fizetésedet, ezért mindig bruttót kell mondani.
Én ezt általában negativumként szoktam elkönyvelni mert olyan iparágban dolgozunk, ahol a problémák megértése és arra adott válaszok a napi rutin része.

Nem a szavakon akarok lovagolni, csak arra probalok ramutatni, hogy mindenfele uzleti kapcsolatban ertelmetlen elvaras, hogy a masik szamolja helyetted, hogy neked pontosan mennyi is maradjon meg a bevetelbol ho vegere.

Vonatkoztass el a munkaviszonytol, gondolj bele mekkora nonszensz hulyeseg lenne, ha mondjuk a fodraszod is azt mondana, hogy o 5k profitot szeretne kivenni a cegbol, katazik, ennyi egy doboz sampon, annyi a villanyszamla, szamold ki, hogy mennyit kell fizess neki.

ez egy startup - kb. 50% tulajdonosok is.

A bevétel kizárólag EUR/USD.

nekünk pl. nagyon jól jött a gyenge forint (elnézést, akinek nem).

Szóval ha nem éri meg itt adózni, akkor nem fogunk.

(pl. 15 éve volt Vietnámban irodánk egy német cégnek dolgoztunk egy teljesen más csapattal)

For Whites Only meeting room!

Ezzel a szemlélettel az a probléma, hogy azért mégis valahogy működnie kéne az országnak. Nyilván a kötelezőt kell fizetni, mert különben nincs TB ellátás, se nyugdíj. Egyébként ilyen totál offshore dolgokkal kár hasonlítani, mert jelenleg a céges adózas messze a körülöttünk lévőknél jobb, viszont a dolgozói adóteher még az osztráknál is rosszabb. Aki érdemben gondolkodik, az jellemzően nem biztos, hogy csupán az anyagi előnyőket nézi.

Osztrákiában az SZJA: https://iranyausztria.hu/jovo-evtol-valtozik-az-adozas-ausztriaban/ (e mellett több dolgot el tudsz magánemberként is számolni, levonni az adóalapból, például az ingázást)

E mellett ilyen 25%-os társasági adó van, és valahogy mégis sok cégnek vonzó, nem ürült ki, és nemnagyon hanyatlik.

SZJA és TA az ott kapcsolódik, hogy hacsak nem valami frenetikus összeget venne a vállakozó osztalékként ki a cégből, akkor a profit után fizet társasági adót, ami marad az vehető ki osztalékként, amire SZJA-t biztosan fizet. Ezért szokott roppant vonzó lenni a cégesautó, meg a mindenféle juttatás, ami eleve csökkenti a profitot.

Azt sem mondom, hogy az osztrák, vagy német, vagy cseh megoldás feltétlenül csodálatos, vagy kiváló, hiszen nem élek benne, viszont valahogy érdekes módon valahogy mégis egészen működő országok, és valahogy igen sokan távoznak oda, mert valami csoda folytán ki tudják fizetni a vágyott nyugati bért.

Ez olyan lehet, mint tegnap az RTL Klub, ami nem győzte egyik riportjában ecsetelni, hogy Magyarországon éhezik mindenki, mindmeghalunk!!! majd rá közvetlen egy másikban arról volt szó, hogy random fiszfasz senki influencer picsa egy full arany Daytonában (20M alsó hangon) arról áradozott, hogy "szolid" esküvője volt ... Ránézésre került vagy 20 millióba az is ... :D :D :D

trey @ gépház

FYI: a világ hitelből él

Top 12 Countries with the Highest Debt-to-GDP Ratios (%)

  1. Venezuela — 350%
  2. Japan — 266%
  3. Sudan — 259%
  4. Greece — 206%
  5. Lebanon — 172%
  6. Cabo Verde — 157%
  7. Italy — 156%
  8. Libya — 155%
  9. Portugal — 134%
  10. Singapore — 131%
  11. Bahrain — 128%
  12. United States — 128%

trey @ gépház

Annak van elsődleges jelentősége hogy mekkora adósságszolgáltatot viselnek ezek az országok a hitelek után.

Hiába kétszerese a GDP-hez viszonyitott hitele az USA-nak, ha olyan bizalom van az amerikai gazdaságban hogy GDP arányosan így is fele - negyed annyit fizetnek utána mint mi.

Tetejébe még ez is!

MNB: Elindult az infláció csökkenése, 16,5-18,5 százalék között lehet az idei mérték

[...]

Összességében az újonnan feltárt folyamatok tükrében az MNB a következő inflációs pályát várja

  • 2023: 16,5-18,5 százalék,
  • 2024: 3,5-5,5 százalék,
  • 2025: 2,5-3,5 százalék.

 🤔 Tehát, jövőre (2024) az 1,5% kamatprémiumot hozó papírjaim akár 20% (18,5%+1,5% kamatprémium) hozamot hozhatnak kamatmentesen, jó esetben akár 3,5%-os éves inflációs ráta mellett.

Deszar .... 🤣

trey @ gépház

Ráta után, és közben pedig csak volt infláció... Ez a 3,5-5,5% jövőre ez majd még kiderül, meg a 2,5-3,5% szintén. Az MNB inflációs célja mindíg is 3%-os volt, ezért logikusan azt kommunikálja, minden szép és jó, szépen visszahaladunk a szokásos történetre. Jelen pillanatban erre csak azt lehet mondani, hogy majd meglátjuk, és ha valóban teljesül, akkor lehet örülni. Most azon kéne erölködni, hogy az EU végre megnyissa a pénzcsapot, mert ha ott negatívba fordulunk, akkor elindulhat a forint gyengülés, és ezzel együtt valszin a kamatemelés, ami megint valójában rontja a helyzetet. A magas kamat, mondhatni irreálisan magas, az az egyre növekvő kamatterhek miatt már negatív felhangú lesz, hiszen a befektető akkor örül a hozamnak, kamatnak, ha megkapja.

Nem véletlenül örült a piac az optimista MNB-nek, amivel átvitte a kamatcsökkentést, illetve a csökkenő hozamok az állampapíroknál. Ugyanakkor vannak kormányzat bejelentések, amik csökkentik (CSOKkentik...sorry) a költségvetés terheit, vagy szépen adóból (jövedéki) szedegetik be a dolgokat. Az árstop vége az áfa bevételeken javíthat, bár ott meg a követelző akciózáson csavartak, de az valszin kisebb probléma.

1 hónap múlva vége az árstoppnak. Hogy hat ez majd a forintra?

trey @ gépház

A monetáris tanács tagjainak eddigi véleményét részben az változtatta meg, hogy májusban a fogyasztói áremelkedés már az ötödik egymást követő hónapban lassult, 15,3 százalék volt éves szinten, 2022 februárja óta a legalacsonyabb az áprilisi 17,9 százalék után – számolt be az MTI.

Mi köze van ennek ahhoz, hogy a ballibbant oldalt felszopó médiában egyre gyakoribbak az ilyen bulvárhírek? Mármint, hogy erős a forint.

Élelmiszeren kívül pedig bizonyos gyógyszereket is Nagykárolyban szereznek be, azokat, amik idehaza hiánycikknek számítanak, igaz, ezek ára pont nem olcsóbb, hanem háromszorosa a magyarországinak.

Sikersztori .... :D

trey @ gépház

Ha éppen ez a szédülős sztorid van, akkor leszarod, hogy 3x-osba kerül. A háromszoros ár egyébként simán adódhat abból, hogy ott kisebb rá a TB támogatás, ha van egyáltalán.

A túl erős forint egy marhaság. Úgy kapcsolódik, hogy ha visszagyengül, akkor a környező országokhoz képest magas élelmiszer árak mégjobban emelkednek. A 15-30%-kal olcsóbb dolgokat, pláne ami innen exportált, azt nem magyarázza a valamivel kisebb áfa. Aztán ha a forint visszagyengül, akkor lehet majd megint úristenazinfláció cikkeket írni.

Ismerem a "nincs gyógyszer" sirámot, meg azt is, hogy utánajártak, aztán kiderült, hogy a valóság az, hogy az nincs, de pont ugyanazzal a hatóanyaggal, más néven (talán még olcsóbban is) van, de az nem jó a magyar drogosnak, mert ... nem azt szokta venni ... 🤷‍♂️

trey @ gépház

Nem, tényleg nincs. Tegnap nyíregyházán próbálkoztam, nincs, általános készlethiány, hosszú készlethiány és társai vannak bevésve patikusok "komputerébe". Olyan opció van, hogy a 24mg-os helyett a 16-osat meg lehet próbálni, ha éppen fel van írva, mert egyébként a patikus a megadott kiszereléstől nem térhet el. Ezt nyilván seperc alatt meg lehet oldani, csak a 16mg-osból jóval többet kell szedni, ha a 24-esből 3-4db-ot kellett szedned. Ez is hamar el fog fogyni, és erre is azt mondták a patikákban, hogy 1-2 dobozuk van épp.

Akkor egy kicsit tisztítanám a rálátást a "sirámra":

"Az (OGYÉI) termékhiány listáján jelenleg több mint 1500 hiányzó gyógyszer szerepel, ebből három human insulin hatóanyagú készítmény szerepel hiánycikként, melyeket a Sanofi-Aventis Deutschland GmbH forgalmaz, és 5x3 ml kiszerelésűek előretöltött injekciós tollban. Míg az Insuman Basal SoloStar 100 NE/ml esetében előbb gyártási gondok miatt alakult ki hiány, majd a Basal SoloStar, a Comb 25 SoloStar és a Rapid Solostar esetében is piaci megfontolás miatt nem kaphatók a készítmények."  (Egyébként a transzparencia jegyében az OGYÉI e listája is titkos)

Azt tudtátok, hogy a piaci megfontolás jelenti, hogy ezek a beszállítók nem hiteleznek tovább a TB-nek?

Voltunk mi is kórházi beszállítók 20 Ft-os papírokat készítettünk nekik, több mint FÉL ÉVES fizetési késedelemben vannak 120 napos fizetési határidővel.

A TB fizetés határideje szabályzott, nem fizeted (illetve a munkáltató) késve.

Gondolom sejted, hogy mivel 90-120 napos számlákkal kell dolgoznia a beszállítóknak, ezért egészen más árazást alkalmaznak. Azért sejted, hogy ez nem túl nyerő: https://telex.hu/belfold/2023/07/03/etosz-osz-mediklaszter-egeszsegugyi…

Ha elkezdesz dolgozni január elsején, és megkötöd a szerződésed a munkáltatóval, hogy a következő hónap 20-án fizet, akkor az egészségügyi biztosító a te biztosítási pénzedet február 20-án látja, miközben te már január 1-én biztosított vagy. A különbség 51 nap. Bárcsak a biztosítók ennek megfelelően áraznának!

A kórházaknak sem késve fizet a biztosító, hanem szerződés szerint 3 hónap múlva a teljesítést követően, ha le van adva az elszámolás, és minden hibalista ki van javítva. (egy hónapot egyben)

Tehát ha engem január 1-én megvizsgálnak, akkor azt én február 20-án fizetem (ha 20-án kapok fizut) és a szolgáltató (kórház) április 1-én kapja meg érte a pénzt. Nehéz akkora tőkét felhalmozni egy-egy kórházban és az egészségbiztosítónál, hogy ezt instant át lehessen hidalni. Ez az állapot nem romlott a szockók óta, csak az összeg lett nagyobb, amit görgetnek.

De ha a cégeknek ez nem tetszik, akkor majd megcsinálja más. Menjenek ki a nemzetközi piacra és áruljanak cuccot az ebayon és kérjét a pénzt paypalon: 45 nap múlva meg is kapják. Közben a cucc meg leszállítva a vevő meg ügyeskedik, hogy ne kelljen fizetni.

Ez belemagyarázás nem késés, és egyékéntb a járulékot minden hónap 12. napjáig kell befizetni, iletve bevallani. Ez viszont nem jelent azt, hogy nem lehet előbb. Sok multinál minden hó utolsó napján fizetés, és addig bérszámfejtésnek is lennie kell.

Azért nem késés, mert a határidő törvényben van meghatározva, akkor kérik a pénzt. Késés akkor van, hogy ha ezt elmúlasztod. Igen, a költségvetésnek ezt tudnia kell kezelni, és a biztosítottak jelentős köre miatt kezeli is. A másik dolog, hogy igen jó eséllyel már előtte is biztosított voltál valamilyen jogcímen, nem a semmiből érkeztél.

A privát biztosításoknál pedig addig nem áll fenn biztosítottság, amíg nincs kifizetve az időszak, és előre persze.

Ha egy üzleti kapcsolatban mondjuk 40-60 napra vállalja a túloldal a fizetést az már eleve necces, és az eladó ennek megfelelően fog árazni. Hosszú távon ezen a vevő baromi sok pénzt bukhat. Az eladó számára akkor jön a probléma, amikor ebből az amúgy is hosszú fizetési határidő kicsúszik a kedves vevő. Erre a csúsztatott marhaságra, hogy dehát a kórház is így kapja a pénzt nagyon szerencsétlen dolog hivatkozni úgy egyébként, mert nekem gyanús, hogy legalább 10%-kal megdobja a költséget, hogy kvázi banknak nézik a beszállítót.

Őszintén szólva nem mertem meghallgatni. Azért a shortfolioval csinján kell, és már várom az "elképesztő infláció a láthatáron podcastot", ahol kifejtik, hogy ha esetleg 400ft lesz az EUR, akkor az mittom, még 10%-kal löki meg az amúgy is eurórekorder inflációnkat.

Ugyanezeknek a fószereknek, már most mindent 20%-kal drágábban kéne vásárolniuk (mindent, autót, tv-t, mozijegyet, joghurtot, biotejet, bármit), hogy ugye így gondoltátok? Fizuemelést nem kapnak.

Ha már ebbe is belekevertél, akkor saját nyomorunkat és elhibázott gazdaságpolitikánkat, ha életbenmaradásunk a nemzeti fizetőeszköz leértékelésével, azon keresztül a bérköltségek alacsony szinten tartásával tudunk. Kell nekünk az akkugyár, hogy szerelhessük a németek autójába az akkukat olcsón...

Muhahaahhaw. Alig várom, hogy a nyomorult ballibbant oldal kerüljön hatalomra és megmutathassa, hogy leszünk összeszerelőkből 10 millió magyartanár országa, hogy exportálni tudjunk belőlük külföldre árufeltöltőnek a brit Tesco-kba! :D :D Mert gondolom ez a terv.

trey @ gépház

Hát, alapvető ismeretekhez az is hozzátartozna, hogy nem csak a bevétel oldalt nézed, hanem a kiadást is, majd a végén meglesed, hogy mi az egyenleg és az adott országban azzal mire mész ... nem csoda, hogy lövésed nincs a világról. Meg arról sem, hogy én milyen jövedelemmel rendelkezem :D

trey @ gépház

Egy jó mérnök itthon is megél olyan szinten, mint külföldön.

Nem olyan szinten. Nagyon durvan nagy kulonbseg van fizetesben. Tehat tobbet tudsz felretenni normalis nyugati munkahelyen. Premiumok is nagyon durvan kulonboznek. Teljesen mas kategoria.

 

De ettol meg termeszetesen Magyarorszagon is jol meg lehet elni IT-skent/egyeb mernokkent is.

hat tesom, nemetben dolgozik. mondhatjuk hogy jo mernok. _kurvasokat_ keres, volt rola szo hogy hazakoltozik. itthon is jol keresett volna, de kozel sem annyit mint ott. igy maradt nemetben...

a tenyeket nemkell bizonyitani. \o/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

A topic cime ~csak ugy szaguld a forint es volt mindenrol is mar szo. Tehat innen indultunk. Majd lett egy csomo beszelgetes.

A subthread a mondandod ezen reszere vonatkozott:

Egy jó mérnök itthon is megél olyan szinten, mint külföldön.

Meg ideztem is, hogy ne legyen felreertes. Ha a mondandod masodik resze erdekelt volna, akkor arra valaszolok es azt idezem. De annak nem volt ertelme. Mivel semmi oka egy mernoknek mosogatonak menni kulfoldre. Jo mernoknel meg foleg nincs.

Lehetseges/elkepzelheto lenne olyan eset, amikor jobb Magyarorszagon lakni tavmunka eseten, csak penzugyi szempontbol. De ennek is resze, hogy kulfoldi cegnek dolgozz es kulfoldrol kapd fizetesed es nem helyi leanyvallalatanak dolgozol.

De ha csak ez a szempont, akkor meg keresni kell egy Magyarorszagnal is csorobb orszagot es ott lakni es ugyan ugy nyugati munkahelyen dolgozni. Tehat Magyarorszagi lakhatas szerintem sehogy nem lesz jo valasztas.

Egy jó mérnök itthon is megél olyan szinten, mint külföldön.

Nem él meg. Egy tapasztalt magyar mérnök és egy osztrák postás fizetés azonos szinten van. Egy német kamionsofőr a dupláját is megkeresi egy magyar gépészmérnök fizetésének. Egy német gépészmérnök meg kb 3-szorosát keresi meg annak amit egy magyar kollégája. 

És most azzal a baromsággal ne gyere, hogy drágább az élet ott mint itt mert nem igaz. A lakásbérlés és a biztosítás drágább, az élelmiszer meg pl. olcsóbb (nem érdekel a csirkefarrhát sem!). És a bérekkel nem növekednek a kiadások sem. Az a munkábajárási támogatás amit itt fizetnek messze nem fedezi a valós költségeket.

Tehát, a kérdésed:

Miért megy a magyar mérnök Németországba melósnak? 

A válaszom: 

Mert mérnöknek itthon szar volt. Ha nem az lett volna, itthon is megélt volna. 🤷‍♂️

Az eredeti kérdés az volt, hogy miért van 2 munkahelyed?

Ez történelmileg alakult így. Volt egy főállásom (amiből megéltem és meg is élnék), meg lett mellé egy mellékállásom, amikor a HUP hobbiból for-profit elfoglaltsággá alakult. 

Egy nem elég a megélhetéshez?

Miért ne lenne elég? De, ugye nem gondolod, csak azért kellene ingyen csinálnom a HUP-ot, mert egy is elég lenne a megélhetésemhez? :D Ne vicceskedjél már! Külföldön nincs olyan, akinek főállása mellett van mellékállása? Vagy több vállalkozása? Ha van, akkor az ott nem tud megélni egyből? Milyen balfasz logika lenne ez már?

trey @ gépház

Mert mérnöknek itthon szar volt. Ha nem az lett volna, itthon is megélt volna.

Ezt ki kéne fejtened, annak fényében hogy kevesebbet lehet keresni itthon mérnökként, mint nyugaton melósként.

Magyarország (2023):

junior gépészmérnök: 450.000-550.000 forint

senior gépészmérnök: bruttó 800.000-1 millió forint

Németország (2023):

junior gépészmérnök (<3 év tapasztalat): bruttó 75.000 - 80.000 Euró /év (bruttó 2,5M ft /hó!)

Tehát, akkor onnan majd, hogy _jó_ mérnökként. Erre idehozol nekem egy pályakezdő egyetemszökevényt :D :D :D

Még mindig arról van szó, hogy itthon szar volt mérnöknek, erre kiment feketemosogatónak (melósnak, ahogy te nevezted) nyugatra. Ha itthon jó mérnök lett volna, mérnökként jól megélt volna itthon is, anélkül, hogy a német karattyolást el kellene viselnie, vagy auslanderként becsicskulva, meghunyászkodva talpat nyalnia.

trey @ gépház

Mutasd már meg nekem, hogy miként tud egy itthoni senior mérnök havi bruttó 800kHUF/hó-ból 2 vagy 3 gyerekkel úgy élni mint egy német mérnök bruttó 3-4MHUF/hó-ból 2 vagy 3 gyerekkel Németországban!? Mert Te ezt állítod! Egy átlagos képességű kamion sofőr havi 1,5MHUF-ot zsebretesz nemzetközi munkával.

Természetesen nincs terv. Orbán 2030-ig akar maradni, az hogy utána mi lesz sem őt sem a szavazóit nem érdekli. 13 évvel ezelőtt sem gondolkodott abban senki, hogy függetlenítsük magunkat a fosszilis energiahordozóktól. A jelenlegi iparunk meg már nem tud versenyképes lenni a kínai, szerb stb. országokéval.

Műszaki értelmiségiként nem csak a pénz érdekel. 3 gyerekem van, nekik is normális jövőt szeretnék, beszéljenek nyelveket és tanuljanak minél többet.

A lányom korábbi iskolájában, Budapesten, jó környéken már a befejezett tanév végén sem volt matematika, fizika és angol tanár. Alsóban külön megvettük a nem állami matek könyvet már 7 éve is. A legidősebb lányom korábbi legjobb barátnője a Kölcseybe ment. 16 évesek, okosak, tehát játszanak a top gimik. Épp most esik szét alattuk…

Itt Londonban van tanár. A nyelvtanár a legtöbbször natív (pl. spanyol a nagyobbaknak és német a középsőnek). Fizika és kémia órán van tanár és van kísérlet! 2-3 gyerekre jut eszköz és anyag (tehát nem csak a tanár csinálja, mint gyerekkoromban vagy sehogy, mint a lányomnak a volt budapesti suliban). A tehetségeseket, az iskola saját költségen viszi minden felé (pl. viszik a jobbakat fizikából az ESA-ba). Az itteni hétköznapi események nagy része sci-fi otthon. És ez a normális, ha akarsz is valamit a következő nemzedéktől (és tényleg van hazaszeretet, nem csak a bullshitben).

Mert tőlük nem lopta el Brüsszel a pénzt! Hol van a pénzünk?!

Bocs, de utálom ezt pedig. Komolyra fordítva, addig nem lesz változás amíg a hosszútávú célok közé nem veszik fel azt, hogy kurva jó oktatás kell. Eleve nincs is hosszútávú cél ami tetten érhető, minden a rövid távú céloknak van alárendelve. Most realizálódik ennek a hatása. Sajnos még egy világszintű fellendülést elszalasztottunk, de még ott tartunk hogy tagadjuk a tényeket. Hatalmas infláció, recesszió, adóemelések, elvonások, ami nem is szörnyű, nem is olyan gáz, nem is megszorítás, máshol szarabb, mindjárt jobb lesz.

Mint a filmben, polgárok nem süllyed Atlantisz, aki mást mond az hazudik. Közben már nyakig ér az óceán.

Komolyra fordítva, addig nem lesz változás amíg a hosszútávú célok közé nem veszik fel azt, hogy kurva jó oktatás kell.

Vezesd már végig légyszi, hogy mi lesz itt, ha a "kurva jó oktatásod" egyszer megvalósul! Mert ezt látom állandóan ismételgetni, de nem látom, hogy azzal a jövőkép. Mi lesz, ha lesz kurva jó oktatás? Ráadásul, mit jelent a "kurva jó oktatás"? Kinek lesz kurva jó? Mi lesz az eredménye szerinted rövid-, közép- és hosszútávon?

Egyébként, hogy helyezkednek el a magyar oktatásból kikerült tanulók az európai mezőnyben?

trey @ gépház

Mondjuk nem csak akkumulátor meg kocsi össze szerelő üzemeket tudunk bevonzani, hanem némi kutatás fejlesztést is. Az fasza lenne. 

trey: De miért?

Bocsi, most vettem észre hogy minden fasza!

trey: ugye megmondtam!

Meg, igazad volt végig, tudod a tutit! Na, szia.

trey: #worksforme

tudunk bevonzani, hanem némi kutatás fejlesztést is.

Mire alapozod ezt? Van ennek valami konkrét alapja, folytak erre nézve igényfelmérések, vagy wishful thingink? Mert ez megint egy senki által ki nem fejtett, ám ballib oldalon gyakran bedobott érv. Kíváncsi vagyok, hogy mi az alapja. Most a vágyvezérelt gondolkodáson kívül persze ... 

trey @ gépház

GDP novekedest pl ugy lehet elerni, hogy egyre tobb ember dolgozik. De jelenleg az adatok szerint kb mindenki dolgozik es alacsony a munkanelkuliseg.  Igy ez kiesett.

Osszeszereles, napszam es kozmunka helyett, olyan munkat kellene vegezniuk, amivel tobb erteket teremtenek. Igy jelentos nepessegnovekedes nelkul is tobbet termelnek a polgarok.

Tehat az allamnak be kell fektetnie oktatasba es a szakkepzett munkaerobe, majd az osszeszerelouzemek helyett majd mas jellegu cegeket kell idecsabitani. Ehhez kell oktatasba fektetni es ezen kivul biztonsagos jovo latszatat biztositani a fiataloknak is, hogy legalabb aki van az ne lepjen le.

Azzal semmikepp nem segit, hogy a tanarjaikat vegzaljak. Ahogy az sem, hogy az oktatok nem kapnak normalis fizetest. Igy egyre tobb tanar fogja otthagyni a szakmat. Ami nekik jo es termeszetesen egy megoldas. De az orszagnak hosszutavon rossz, mivel normalis oktatas nelkul a kioregedett szakkepzett reteget nem fogja potolni senki. Raadasul nem csak potolni kell hanem joval tobb tanult emberre lenne szukseg.

Lehet nem jon nagyobb ipari forradalom a te eletedben, de azert van ra valamennyi esely, hogy megis es a szakkepzetlen emberekre nem lesz egyaltalan szukseg. Persze erre gondolom a legtobb orszag nincs felkeszulve, de azert megis elonybol indul az, ahol tobb a tanult ember.

Szoval a tanari szakmat vonzova kellene tenni, nem pedig a maradek tanart is elkergetni. Foleg akkor, ha ugy erzed, hogy a tanaraid, gyerekeid tanarai semmirekellok voltak. Tehat akkor foleg raferne a tanarokra verfrissites. De ezt vmelyik videoban kozolte egy idosebb oktato is, hogy sokat tudnak ok is tanulni a frissen vegzettek tanaroktol. Tehet erzik es tudjak, hogy szukseg van fiatalokra.
 

Nekem sem lenne vonzó más hülye kölkeivel foglalkozni. A proktológus sem örömmel túr más seggében. Ez van. Ez egy megélhetés. El kell engedni az olyan magasztos szarokat, hogy ez egy HIVATÁS, amit a tanárok a saját munkájuk köré aggattak. Van egy felsztárolása ennek a szakmának, egy túlértékelése, amit sosem értettem. Mindig is magas lóról ugattak a tanárok lefelé. Biztosan elhitték, hogy ők mindenkinék okosabbak és felsőbbrendűek.

Ez biztos igaz volt az 1980-as évekig, amikor olyan szakmák voltak, hogy suszter, kőműves, szabó meg pék. Abban az időben biztosan nagy ázsiója volt a tanár szakmának. Csak, hát a világ változott, ma már okosabb az átlagember is ... :D

trey @ gépház

Fuggetlenul attol, hogy te kedveled a tanarokat vagy nem, amit mondtam meg sajnos igaz. Tehat szukseg lenne arra, hogy a fiatalok tanari szakmat valasszak. Jo tanarokat pedig akkor lehet kivalasztani, ha van merites, tehat van mibol. Tehat ha esetleg most minden tanar szar lenne egytol egyig, akkor megjobban az a megoldas, hogy tanari szakmat vonzobba teszik. Ennek a minimuma/beugroja a normalis fizetes

A hivatastudat is nagyon jo, de ezt nem fogjak erezni, ha nem is valasztjak ezt a szakmat, mert elveszi az allam a kedvuket tole. A hivatastudathoz persze nem kell fizetes, de ha mar gyerekkent tudjak, hogy nem tudnak majd a tanari fizetesbol megelni akkor nem jutnak el hivatastudatig. Ha pedig csaladjuk lesz, akkor a gyerek nem fog jollakni 2 szelet hivatastudattol.

A jovoben persze lehet, hogy nem lesz szukseg tanarra es AI + screen akar jobb is lesz, de nem ismerjuk a jovot. Igy a most elerheto informaciok alapjan garantaltan es biztosan rossz dontes a tanarokat szivatni.

A kérdésedből kiválóan látszik a magyar földrajz és történelem oktatás (azaz gazdaságtörténet) hiányossága. Nézd meg, hogy nőttek fel az ázsiai kis tigrisek (azért jobb példa, mint a skandinávok, mert a skandinávoknak vannak természeti erőforrásaik is). Nézd meg, hogy mire költöttek sokat GDP arányosan!

Egyáltalán nem hiányzik. Mindegyikből kitűnő voltam. Még mindig várom az "üzleti tervet" ennek a nem éppen rövidtávú és nem éppen olcsó befektetésnek a megtérülésére. Eddig csak lózungok jöttek.

Végzett-e bárki - beleértve az Árnyékkormányt is - kutatást arra nézve, hogy megéri-e majd, ha a magyar oktatást az átlag fölé emeljük és az ontja majd magából kifelé az átlag feletti diplomásokat. Mi a garancia arra pl. hogy azok itthon maradnak?

trey @ gépház

Még egyszer: lesz-e piaca elsősorban az Európai Unióban, másodsorban a világban a jelenleginél jobb magyar humán erőforrásra? Ez a kérdés. Van erre nézve kutatás? Nehogy úgy járjuk, mint az egyszeri szoftverfejlesztő cég, ami 10+ év alatt kifejlesztett egy "kurva jó" szoftvert, amit aztán nem tud eladni, mert történetesen valami olyasmit fejlesztett, amire a kutyának nincs szüksége és csak azért jutott ilyen helyzetbe, mert a piackutatást elfelejtette _előzetesen_ elvégezni ... Szóval? Hova kell 10 millió diplomás és milyen diploma kell a kezükbe?

trey @ gépház

Jelenleg ott tartunk, hogy egyetlen diák jelentkezett fizikatanárnak. Ez most nem az a vita, hogy 5% vagy 30% az egészséges diplomás arány, hanem maga az összeomlás: azt jelenti, hogy 140.000 gyerekre (ennyi kb. 18 éves gyerek van ma Magyarországon) fog jutni egyetlen egy fizikatanár. Hogy lesz ebből mérnök képzés? Hogy lesz ebből bármilyen természettudományos kutatás pl. 10-20-30 év múlva? Minden eszköz, amin dolgozol IT-sként mérnökök és kutatók munkájának az eredménye. Ha ezt egy segédmunkásnak kell magyarázni, az OK. De IT területen? Tényleg?

Hát, ha így magyarázod, akkor tényleg.

Hogy 10-20-30 év múlva még emberek fognak-e kutatni, az is vita tárgya jelenleg. Az is, hogy a tanár szakmának a jelenlegi elavult formájában van-e/lesz-e létjogosultsága, szintén.

Véleményem szerint a tanár szakma nem vonzó, de nem azért mert nincs pénz, meg mert sokat kell dolgozni, hanem egyszerűen azért, mert az új generáció rájött: nem biztos megélhetés, mert a technológia afelé halad, hogy nem biztos, hogy lesz rájuk szükség. Nem kárhoztatom őket ezért, én sem lennék a helyükben abban biztos, hogy a tanítás akárcsak 20 év múlva úgy fog zajlani, ahogy most.

De, hogy lásd ... az informatikában sem vagyok biztos. Ezért pl. kurván örülök, hogy 15 évem van még nyugdíjig :D

trey @ gépház

Azt mondod az áll a tanári pálya felhagyása mögött hogy felismerték nem lesz rájuk szükség, nem pedig az hogy egy kezdő tanár nem tud megélni a fizetéséből.

Fura módon a szakmák közül egyedül itt jelentkezik ilyen éleslátás, és itt is csak Magyaroszágon - hiszen nálunk 16 ezer tanár hiányzik, a fele ekkora lakosságú Szlovákiában 1300.

Különös előrelátást feltételez ez..de tegyük fel hogy így van: a magyar oktatási rendszer fel van készülve a jövőre, fejlesztik már a hologram Öveges Professzort, ha már nem lesz fizikatanár?

Érdekes hogy az elmaradó vendégek a Balatonon csak a szövetség tagjait érintik és csak a magyar fiatalok ismerik fel ilyen tömegben hogy nem lesz szükség tanárra a jövőben. 😅

Azt mondod az áll a tanári pálya felhagyása mögött hogy felismerték nem lesz rájuk szükség

 Ahhoz, hogy felhagyjanak vele, rá kellene lépni, nem? Nem arról szólt a példálózás, hogy egy jelentkezett fizikatanárnak? De. Ha én most pályaválasztó lennék, elmennék tanárnak? Akkor is, ha 800 ezer lenne a fizetés? Egy frászt. Miért nem? Mert szerintem nincs 40+ évnyi jövője ennek a szakmának ebben a formában, egy bizonytalanra meg alapoznék.

trey @ gépház

Érzésre - a technológia változása miatt - nagyjából a tanár, az orvos és a politikus az, aki nagyjából tudhatja, hogy 50 év múlva is lesz munkája. Nyilván nagyon másképp fog kinézni, mint ma, de lesz.

Nagyon nem értek egyet azzal, hogy a tanári szakma el fog tűnni. Pont fordítva látom: az oktatás hatékonysága lényegesen jobb kis csoportokban. És egyre inkább specializálódunk. Nyilván IT területen sokszor RTFM, de olvasni, írni, vitatkozni tanárok fogják a gyerekeket megtanítani. (Egyébként PhD hallgatóként is volt olyan matematikából, amit egy sima 5 perces beszélgetés a prof.-fal rövidre vágott. Tippre irodalomból hetek lett volna ugyanez.)

Szóval, ami most történik, az az ország jövőjének kivégzése, gyarmati sorba taszítása, egy tisztességes ok nélkül.

Igen, tudom. A másik, hogy kórház kell minden sarokra elfekvőkkel, amibe be lehet dugni ingyen az öreg rokonokat, akiknek az ellátását ne a dipl. értelmiségi fizesse, hanem a versenyszférában jól keresők. Stimmel?

Milyen szakirányokban erősítenéd az oktatást? Kiket kellene a képzeletbeli erősebb oktatási rendszerednek kitermelnie? Kikre gondolsz? Mérnökökre? Tanárokra? Bölcsészekre? Közgazdászokra? Miből kellene több az országnak?

trey @ gépház

Az a baj, hogy te ezt mennyiségi mércével méred, ráadásul jó oktatás nálad egyenlő több diplomás.

Piackutatás előre 20 évre? XD

Amúgy arra volt piackutatás, hogy a világnak egy generáció után akkumulátorra meg összeszerelő bio robotokra van szüksége? 

Mivan ha a jó oktatás azzal egyenlő, hogy ugyanaz a képzés versenyképesebb munkaerőt ad, mint a környékbeli, vagy akár ázsiai, afrikai oktatás ugyanazon a területen(nem, nem csak diplomásról beszélek)?

Eü fejlesztés szintén mennyiségi kérdés a fejedben. Félőlem lehet megyénként 1 kórház is, ha az olyan ellátást biztosít, hogy jó eséllyel ki is jövök onnan. Eü kérdés ráadásul nem csak kórház téma, itt kapcsolódik az oktatás is. Az meg nem sokat jelent ténylegesen amit szerettek elővenni, hogy mutyi stadionok mindenhová egészséges életre nevelés is. 

Tudod, az üzleti tervet az különbözteti meg az ábrándoktól, hogy tényeken és nem vágyakon alapul. Nekem nincs bajom azzal, ha azt mondod, hogy költsünk többet az oktatásra. De ilyenkor érdekelne, hogy mi a várható megtérülése.

Az a helyzet, hogy ez céges szinten is így van. Jön egy alkalmazott, hogy "kéne x millió ilyen, meg olyan tanfolyamra". Akkor a cég megvizsgálja, hogy annak a befektetésnek rövid-, közép- és hosszútávon milyen megtérülése lehet. Így megy ez. Miért menne ez máshogy egy ország szintjén?

trey @ gépház

Two teachers have told the BBC their schools are facing a huge crisis because of a lack of staff.

The pair, who spoke anonymously, teach at different schools in the south west and have been outlining their experiences.

It comes as teacher vacancies have risen by two thirds in the region, with 8,200 vacancies between 2021 and 2023.

The Department for Education said it had increased the number of teachers working in state-funded schools. 

One of the teachers, "Ben", not his real name, thinks the situation is getting worse.

"There is definitely a crisis with certain subjects. They don't have enough maths teachers to teach maths, so Year 10 and 11 have maths teachers in front of them but Years 7,8 and 9 haven't got specialist maths teachers. 

"They're having to get them to come in from other schools and help out.

"A lot of teachers are having to teach outside of their specialism, so they'll teach their main subject but then they'll also be expected to pick up other subjects.

"For the kids, that's not the best."

He added a lack of staff was also affecting school trips.

"We're finding it difficult in the school. We can't run school trips because of a lack of cover."

https://www.bbc.co.uk/news/uk-england-somerset-65638107

 

Nyugaton minden is jobb!

.de:

Angesichts eines für 2025 prognostizierten Lehrermangels zwischen 25.000 und 70.000 Lehrkräften ist die Not groß: Es fehlen gut ausgebildete Lehrer, hochprofessionelle pädagogische Fachkräfte. In Stadtstaaten wie Berlin liegt der Anteil der Quereinsteiger schon in der Grundschule bei siebzig Prozent. In den weiterführenden Schulen fehlen vor allem Lehrer für MINT-Fächer (Mathematik, Informatik, Naturwissenschaft, Technik) und Musik.

.ro:

Akkora a tanárhiány, hogy még a jobban fizető magániskoláknál is 600 betöltetlen állás van

.us:

Az amerikai oktatás színvonalát jól mutatja, hogy a főiskolára beiratkozó diákok harmada korrepetálásra szorul matematikából és szövegértésből.  A bajok forrásának mindenekelőtt a krónikus tanárhiányt szokás emlegetni. [...] 36 ezer pedagógusállás betöltetlen, és további 162 ezret képesítés nélküli tanítók töltenek be.

Veszteséges jegybank: a tücsök nemcsak hegedült és nem melózott, de még a télire elrakott elemózsiát is megette

Képzeljük el, hogy a piacon egy adott pillanatban 0 százalék a kamat. Ha egy 115 forint névértékű állampapírt 0 százalékos kamat mellett megvesz a bank, vagy egy hitelezett ügyféltől egy év múlva 115 forintot kér vissza, akkor 0 százalék mellett 115 forintot adott az államnak, illetve az ügyfélnek. Ha azonban a piaci kamatszint felmegy 15 százalékra, akkor egy egy év múlva a banknak járó 115 forint már csak 100 mai forintot ér. Ezért, ha a bank kiértékeli a portfólióját, akkor ugyanaz a visszafizetési ígérvény mai értéken 115 forintról 100 forint értékűre olvadt. Na, ez az MNB fő baja.

Relatív magas, mert 20-100mrd körül volt, és az alapítványokba kiszerveződött közpénz, az ugye elvesztette közpénz jellegét. Finoman jelezném, hogy ez valójában minden állampolgár pénze, nem biztos, hogy az MNB feladata alaptíványok, meg örökségvédelem.

Portfólió: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20191007/hatalmasat-kaszalt-az-mnb-ho…

Ha megnézed, akkor ez egészen jól fedezte volna... a mostani 1500-2000 mrd-ot, illetve pláne akkor, hogy ha EUR-ra váltogatják szépen legalább a felét. 2020-ban volt még egy 57mrd plusz.

380 Ft, nem lesz ennek jó vége.

Az államháztartás brutális hiányától: nincs már tér a kamatok további emelésére, maximalizálni akarják a befektetők a hasznukat. Szerintem masszívan tőkekivonás indult meg, ami pár héten belül 400 Ft fölé fogja lökni az eurót. KSH holnap publikálja a júniusi inflációt, várhatóan be fog szakadni.

Na hát akkor most megint drágulni fog a benzin ára! És a GKI szerint a decemberi egyszámjegyű infláció (ha lesz egyáltalán) a jövő év elején ismét kétszámjegyű lehet az üzemanyagok drágulása miatt.

Az Orbáni infláció világbajnok. Talán még Argentínát is befoghatjuk. :D

Nem biztos. Olyan masszívan esett a kiskereskedelmi forgalom hogy 22 százalékos infláció mellett is csökkentek az áfabevétel a tavalyi szintről.

Hétvégén a déli parton mentem végig, gyerekkorom óta nem emlékszem ilyen pangásra. Alig voltak emberek az utcán, vendéglátóhelyek egy része ki sem nyitott, másik része üres volt.

A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt,

Azt mondod hogy a 40 százalékos visszaesés a 210 szállóda közül pont azt a 85-t érintette ami tagja, a többi nem érintett?
Turáni átok lehet annak a szövetségnek a tagjának lenni. :-D

Flesch Tamás megállapítása teljesen reális: akinek maradt pénze üdülése az a [drágulás miatt] inkább külföldön költi el.

Milyen karaktergyilkosság?

Azért karaktergyilkosság mert a kormányszóvivőt a jelenlegi balatoni helyzettel szembesítették,
ő pedig egy egészen idióta magyarázat mellett arról kezdett el beszélni hogy a szállódaszövetség elnöke miben tévedett a múltban (ha így volt, nem nézek kormányinfókat)
- tehát a személyét támadta... egyébként úgy hogy neki nem biztosítottak lehetőséget a reagálásra.

Nekem az a problémám a Balatonnal, hogy irreálisan drágának tűnik, tűnik, hiszen nem ismerem a vendéglátósok ottani költségeit. A gyermek által imádott rántotthús (miközben mi alig eszünk, mielőtt vki jön az egészséges életmóddal) 5000Ft volt legutóbb Balatonfűzfőn, amiből 1100Ft volt a köret, a maradék a hús. Ezzel szemben egy bécsi szelet itt mellettünk a rendes étteremben 3600Ft, és egy duplagyerekmenü rántottcsirkemell 2500-ból kijött.

Nem kell ragozni, ár-érték arányban a Balaton már pár éve nem versenyképes. A kollégáim, ismerőseim zöme tengerparthoz megy. Mi is. De a B. Soundon is megfigyelhető volt, évekkel ezelőtt már reggel dübörgött minden, most csak 15 óra körül indult be az élet, úgy ahogy. Egyszerűen túlárazott a Balcsi, egységnyi pénzért máshol többet, jobbat kapni.

A BALATON RÉGIÓBAN, CSAK A 3 ÉS 4 CSILLAGOS SZÁLLODÁKBAN PONTOSAN 24 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA IDÉN JÚNIUSBAN AZ ELŐZŐ ÉV AZONOS IDŐSZAKÁHOZ KÉPEST.

„Ezen belül Balatonfüreden ez a mutató 31 százalékos csökkentést mutat. Ezek átlagos értékek. Tehát vannak olyan egységek, amelyeknél a 40 százalékot is eléri, illetve meghaladja a vendégéjszakák számának csökkenése, de vannak olyanok is, amelyeknél 10-20 százalékos az elmaradás” – részletezte Forsthoffer Ágnes.

Innen: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230712/eltuntek-az-emberek-brutalis…

Amugy az NTAK statisztikakat miert nem publikaljak? 

Nem csak a Forint árfolyamnál van önmagában a probléma, hanem azzal hogy a gyengülő Forint mellett is dupla annyit fizetünk idén az államadóság finanszírozására. Ha elszáll a Forint, az húzni fogja az inflációt és nem lesz tér a kamatok csökkentésére.

K-Monitor:

HIÁBA INDULTAK BE A MEGSZORÍTÁSOK, A KIFIZETÉSI LISTÁN LÉVŐ BARÁTI CIVILEKNEK IDÉN IS JÁR A MILLIÓS APANÁZS

Az elmúlt egy hónapban is milliárdos támogatást adott a Miniszterelnökség a kormányhoz közelálló civil szervezeteknek. Gulyás Gergely kedvezményezettjei ráadásul részben átfedésben vannak azokkal, akikről a múlt héten írtuk meg, hogy Rogán Antal minisztériumától is kaptak apanázst - pályázat nélkül (bit.ly/3PHhVfr).

Ők a legnagyobb nyertesek:

Batthyány Lajos Alapítvány (160 M Ft): A Rogán-minisztérium is milliárdokkal támogatja őket, mivel egy törvény miatt per definitionem közfeladatot látnak el. Ez a feladat például más, olykor szélsőséges jobboldali szervezetek, és kiemelten az Alapjogokért Központ támogatása. A radar alatt a Rogán Antal első munkahelye, a BLA második pártalapítványként funkcionál.

Millenáris Kft. (200 M Ft): a cég, és vele a Millenáris tulajdonosa egy olyan vagyonkezelő alapítvány, ami ingyen kapta meg a létesítményt. Vezetője a fideszes Láng Zsolt, a II. kerület leváltott polgármestere.

Avicenna NKft. (200 M Ft): alapvetően közel-keleti kutatások finanszírozásával foglalkozik, de korábban közel 1,3 milliárd forintot ítélt meg számukra a kormány a Makovecz Imre munkásságát bemutató és gondozó, piliscsabai központ megépítésére. Maróth Miklós Széchenyi-díjas orientalista professzor vezeti, akit Orbán Viktor barátjának tart, és akit 2015-ben még Áder János köztársasági elnök lehetséges utódai között emlegettek.

Szabadságharcosokért Közalapítvány (200 M Ft): rendszeresen kapják ezt az összeget, komoly büdzséje ellenére a szervezet nem igazán aktív, de a támogatást magyarázza, hogy a Fideszhez közeli Boross Péter ex-kormányfő elnökli 1992 óta.

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány (100 M Ft): a sport támogatására külön kassza van, ennek ellenére egyedüli sportszervezetként a ME-től is kaptak pénzt, pedig kiemelt sportakadémiaként milliárdos támogatásra jogosultak. A közpénzből épült akadémiát Orbán Viktor avatta fel.

Design Terminál Kft. (80 MFt): az elvben magáncég kezdettől kapja az állami támogatásokat sokszor nagyszabású, de kétes eredményességű "kreatív" projektjeire. Különösen ízléstelen, hogy a cégben sokáig tulajdonos volt az a Csák János, aki ma már a Kormányban ül Gulyás Gergellyel.

Alapkutatás Nonprofit Kft. (65 M Ft): az idén márciusban alakult cégről nem érhető el nyilvános információ, tulajdonosa a szintén közpénzzel működő Clio Intézet történésze.

Tett és Védelem Alapítvány (500 M Ft): A Köves Slomó-féle EMIH-hez köthető szervezet egy rendelkezés értelmében minden évben kap félmilliárdot az "európai antiszemitizmus elleni küzdelemre".

Rákóczi Szövetség (45 M Ft, még csak benyújtott): határontúliakat célzó közéleti-ifjúsági szervezet, programjainak Gulyás Gergely rendszeres vendége.

Hetedik Szövetség (52,5 M Ft): néhány más szakszervezeti tömörüléssel együtt kapott támogatást (ők a legtöbbet). A nem igazán jelentős társadalmi erőt felmutató "érdekszervezet" vezetője a kormánnyal rendre összhangban nyilatkozó Cser Ágnes.

Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (20 M Ft): A "családbarát kormány" rendszeres támogatottja, Rogánéktól is jár nekik az évi kiemelt támogatás. Vezetője Király Nóra, aki rendszeres megszólalója a köztévének civilként, de egyébként a Fidesz újbudai politikusa.

Jövő-Kép Alapítvány (15 M Ft): a nyíregyházi alapítvány néhány hete Rogán Antaléktól is kapott 5 millió Ft-ot a programjaira.

Korábban a ME finanszírozta az Antall József Tudásközpontot is, ők eddig idén még nem kaptak pénzt. A szervezetről részletesen megírta a sajtó, hogyan herdálták el luxuscikkekre, drága utazásokra a költségvetési forrásokat. A ME csak idén júliusig már több mint 12 milliárd Ft egyedi támogatást osztott ki, ennek nagyja az Áder János-féle Kék Bolygó "klímaalapítványhoz" került.

Ezekkel az egyedi támogatásokkal nemcsak a nyilvánvaló politikai kötődés a baj, hanem az is, hogy nem mindig kapcsolódnak a minisztérium közfeladataihoz, nem világos, mi az a kiemelt, országos közcél, amit szolgálnak, a korábban részletesebben megismert esetek alapján a teljesülés és a vállalt célok elérése nincsenek kellően körülbástyásva és ellenőrizve, ezek következményeként pedig egyes politikusok egyedi kezdeményezésére, saját klientúrájuk, ismerősi körük számára férhetőek csak hozzá, nem pedig nyílt pályázatokon, érdemalapon osztják őket. Ezzel a civil szféra politikai irányba állításához járulnak hozzá. Az ellenőrzések ilyen esetben ritkák, így a pénz hasznosulása, hatékony felhasználása olyan esetekben is legalább kérdéses, amikor több éven át folyamatosan százmilliókat fizetnek ki. (forrás: OTR)

Szerkesztve: 2023. 07. 11., k – 23:51

Összedőlt a költségvetés, kaptunk egy rakat adóemelést, tinglitanglizik a forint.

link

Ja értem. Nem azt állítottad  hogy megnézed mind két oldalt, aztán balanszírozol? Vagy azt is bekamuztad, és valójában csak a kormánypropagandát vizslatod? Mi az igazság? És miért emeltek adót, amikor adóemelési szándékkal a baloldalt vádolták? Miért fizetjük a GDP 6-8%-át kamatokra ki?

Oldal vs. bohóc influencer

Zavarj majd linkekkel mondjuk mérvadó gazdasági _oldalakra_. Megfelelő topikban. Ez az EURHUF-ról szól.

Külön röhelyes tőled ez a "Témához valami?" ... Tehát, a témához valami? Szakértők szerint erős a forint ....

trey @ gépház

Az hogy te egy 378Ft-os szintet erősnek tartasz a te dolgod. Én rohadt gyengének, mert nem kupeckedem a saját fizetőeszközünk kárára. De a gazdaság valódi állapotához képest igen eős, mert akárhogy is nézünk a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Nem a szavazófülkében, hanem az életben. Elszabadult az infláció (a ti stílusotokban: orbán adót és az árakat emelte), magas az irányadó kamat, ami már már bóvli országok kamatszintjén van, és nincs mozgástér. Prüsszel nem küldi a pénzt, ezért nincs mozgástér, és a kormányzatban még csak ötlet sincs, hogy merre tovább! Szóval a gazdaság jelenlegi állapotában, igen erős a forint, magas az infláció, és rohadt sokba kerül a kamatfizetés. Valami érdemi lépés kéne 12 év kudarcai után!

Az árfolyam nagyon képlékeny ügy. Elsőre meg kéne vizsgálni, hogy vajon amikor 250 volt, akkor az USD és EUR hogy állt, esetleg nem ők gyengültek-e, vagy gyengítették a jegybankjaik, azaz akkor nem volt-e túl erős a forint. A másik, hogy ha mondjuk abból az időből kihalászunk egy árfolyamot, akkor az azóta megvalósult inflációval növelve mennyi lenne a jelenértéke a dolognak. Tudom tudom, az inflációnak seemmi de seeeemmmi köze nincs az árfolyamhoz, de valahogy mégis jellemzően az az egyik fő erő ami lassan erodálja az árfolyamot.

Például Surányi szerint egy 340 körüli forint árfolyam reális lenne mostanában, hogy ha sikerülne rendesen működnie itt a dolgoknak. Pl. nincs szabadságharc, nincs túlpörgetve az infláció, és jönnek az EU-s pénzek.

Most hogy bevezetted a robbanásveszélyes gyár" fogalmát, jöhetnek a robbanásveszélyes  akku gyárak, aminek a jót tesz a harmatgyenge forint, mert ha felrobbannak, akkor olcsón megússza a menedzsment a dolgot. Így maradhat robbanásveszélyes minden, legfeljebb majd vesznek a környéken èlőknek bronz sarlókat..

 LOL

Tehát, a bezzegezés, meg eurózás (mi lenne ha lenne eurónk mi Szlovákiának) elbukott.

Szlovákia azért jó példa, a volt szoc. blokk tagja, mert nincs tengerpartja, földrajzát tekintve pont ott van, ahol mi, geopolitikailag is hasonló és pont olyan az energiafüggősége mint a miénk. Pont így érintik az energiaárak mint minket. Másokkal hasonlítani természetesen lehet, kb. úgy áll meg a hasonlat, mint almát a körtével.

trey @ gépház

Hát az is valami, ha a kudarcot valló országokhoz méred a kormány teljesítményét. Egész pontosan önámításnak hívják ezt a valamit. Mindent kihegyezhetsz úgy, hogy lám lám. A tény meg az, hogy az EU utolsó harmadának tetejéről az utolsók közé fejlődtünk. Mindenképpen sikernek lehet elkönyvelni ezt a teljesítményt, ha azt vesszük alapul, hogy utolsók is lehetnénk. 

Valójában ezt a kommentet, amit írtál, mellébeszélésnek hívom. Leírtam, hogy miért hasonló a két ország. Azt is, hogy tök mindegy, hogy eurója van vagy nemzeti valutája. Az a mantra, hogy az euró elhozza a kánaánt, fals. Ennél több erre a topikra nem tartozik.

trey @ gépház

Node itt foglalkozunk ilyen lázálmokkal? Egyébként ők már bevezették az eurót, hiszen klárika abban kapja a fizuját.

Továbbra is az a helyzet, hogy 2017-19 között lett volna esélyünk eurót bevezetni egész jó feltételekkel. Aminek az lett volna a folyómánya, hogy megszűnik a gazdaságunk árfolyam kitettsége (lásd az elszálló gázárral együtt mozgó forintot). Az olcsómunkaerő mantrát lehet felejteni, pont nem a minimálbéres gyárimunkás lesz az, aki majd érdemi GDP-t tud termelni, és már nem is igazi versenyelőny, ráadásul igencsak munkaerőhiányos a környezet már. Mondjuk annyi mindent kellett volna, hogy ha csak az euró marad ki, akkor az bőven túlélhető lett volna, ahogy a csehek is túlélték, bár ők is haladnak az eurózónába.

Jelenleg egyrészt a maastrichi követelmények miatt nem lehet, másrészt az mindenképp egy folyamat, mert évekig hozni kell a számokat, amik nem a  vadnövekedés számai, hanem egy stabil gazdaságé (ami azért kicsi növekedhet). A valódi probléma, hogy a jelen árfolyammal és keresetekkel, ha úgy tetszik általános vásárló erővel ez very rossz lenne. Lehet számolgatni, hogy adott fizunál mit jelentene a 10-20-30-40-50 Ft-os árfolyam különbözet, és az úgy jönne, hogy puff egy kellemes január 1.től már EUR van és haló, azt fizut már úgy kapod, bár addig atomstabil az árfolyam.

https://telex.hu/gazdasag/2023/07/12/oecd-jelentes-magyarorszag-elso-he…

Például ha hirtelen 15%-kal kevesebbet ér az Istenadta nép pénze, akkor nem tud annyit költeni, és az áfa és minden bevételen erősen látszódni fog, lassul a gazdaság. A szlovákoknál 7,6%-os volt a vásárlóerő csökkenés, ami épphogy elmarad az eurózóna inflációtól, nálunk viszont 15,6%, ami a tavalyi inflációnál több. Igaz ez a 2022 Q1 vs 2023 Q1, és nem a két év, csak közben a hanyatló nyugaton még az infláció is hanyatlik, nálunk még épphogy csökkenni kezdett.

Szerkesztve: 2023. 07. 12., sze – 15:47

375

Már megint csak erősödik, erősödik ....

trey @ gépház

>>mikor lesz már jurókopejka@?

A 30 százalék széles árfolyamsávot 2001-ben azon várakozás mellett hozták létre, hogy Magyarország 2006-ban bevezeti az eurót, azaz 2004-ben már az ugyanilyen szélességű sávot alkalmazó Európai Árfolyam Mechanizmus (ERM-2) része lesz. Az ezt követő években azonban a romló gazdasági mutatók lehetetlenné tették az ERM-belépést és az euró bevezetése az egyre távolabbi jövőbe tolódott.
2003 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzati túlköltekezés nyomán az infláció túlszalad az MNB célján és a cél nem érhető el a sávon belüli forinttal.

[..folyamatos lejtmenet, távolodás stripped..]

A következő emelésre azonban csak októberben került sor, amikor a világgazdasági válság hullámai csaknem összecsaptak a sérülékeny magyar gazdaság felett és a forint zuhant. Miután a kamatemelés és a Nemzetközi Valutaalap/Európai Unió által Magyarországnak juttatott 25,1 milliárd dolláros hitelkerete stabilizálta a magyar piacokat, az infláció csökkenése kamatvágási sorozatra adott alkalmat az MNB-nek.

Ez akkor sem szakadt meg, amikor 2009 januárjában a forint újra gyengülésnek indult, első ízben adva komoly nyomatékot annak a jegybanki állításnak, hogy az árfolyamsáv felszámolása valóban megszüntette az árfolyamcélokat és a forint árfolyamát a piac alakíthatja.

Nem a forint döntött rekordot, hanem a dollár gyengült valamennyire. Értem, hogy technikailag rekord, de nem a hiperszupi gazdasági főlényünk miatt jött. Pláne miutánn épp 3-5 napja még pánik volt a piacon, és voltunk majd 360-as USD-nél. Épp elég probléma, hogy minden köhhintésre 10-15 forintot elrohan az árfolyamon. Persze ezen biztosan vannak akik kaszálnak.

Érdemes megnézni, hogy a cseh koronát valahogy ugyanaz a kilengés nem, vagy minimálisan érintette, ami a forintot igen, viszont a dollár valamelyest gyengülése látszik.

https://www.reuters.com/markets/currencies/dollar-slides-ahead-us-infla…

Ezt a 250-es dolgot felejtsd már el, pláne mert én sosem vágytam oda, és kettővel korábban válaszoltam a 250 bajnokunknak, hogy mennyire irreális.

Nem negatív, hanem próbálom a valóság felé terelni a dolgokat. Értem, hogy a hurráoptimizmus tök jó, de továbbra sem egy Yamato csatahajóként a pénzpiacok habjait szelő történet kis hazánk gazdasága, és államháztartása.

Egyébként nagyon boldok lennék, hogy ha egy 330-340 körül árfolyam mellett arról lehetne beszélni, hogy esetleg lehet-e még 310-320 a forint, és tényleg hasítana minden, és nem lennénk a reálbércsökkenésben, és inflációban európa bajnokok, amiben még leszünk is egy ideig. Azt csak halkan merem kérdezni, hogy ilyen adatok mellett, hogy lehet valaki hurráoptimista, meg boldog... Tudom, neked (is) ömlik a kamat az állampapírok után, és nem is nézed az árakat a boltban.

Na erre kíváncsi vagyok. Milyen geopolitikai helyzetünk van, ami igazolja, de legalább megmegyarázza azt, hogy a szűkebb és tágabb régiónkban is tartósan nálunk a legmagasabb az infláció, legnagyobb a reálbér csökkenés, miközben az átlagbér az egyik legalacsonyabb? Mindezek mellett a leginkább és legnagyobb szélsőségek között ingadozó a gazdasági teljesítményünk és a valutánk értéke?

Szerk: eltelt 1 nap, nincs válasz, mily meglepő.

Hoho. :) Sajnos a világpolitikai helyzet messze nem annyira problémás, ahogy azt fentebb itthon szeretnék, hogy legyen. Roppant érdekes megnézni az EU 27-ek inflációs adatait, meg azt, hogy a fenenagy szabadságharc miatt az RRF pénzek (még ugye a covid utáni helyreállítást, megerősítést célzóak), se a rendes EU _támogatások_ nem jönnek. Valójában 2012-től pörögtek fel az EU-s pénzek, és olyan 2021 végéig, 2022 elejéig még jövögettek a támogatások még az előző 7 éves ciklusból, bónuszként egy komoly gazdasági növekedés volt mindenhol, lehetett hasítani.

Nem, nem leszünk egyhamar valós nettó befizetők, bár most technikailag azok vagyunk. Perpill kb. az EU átlag 70%-a körül vagyunk, és ez magyar átlag, nem gondolom, hogy az ország minden pontja az EU fejlettség 70%-án van pontosan.

Még az energiakitettségről pár szó, hiszen a forint nagyon-nagyon együtt mozog a gázárral. Miután a gonoszbrüsszel ilyen házifeladat jelleggel már sokéve tolja az energiahatékonyság, meg a minden hatékonyságot, arra nem sikerült költeni (leállt a panelprogram ugye, az hogy minden bokorra napelemet teszünk, az nem haténysági kérdés), meg van nekünk geotermikus energiánk. Namármost miután ezekkel alig sikerült foglalkozni, akkor letolt gatyesszal állunk, amikor gázprobléma van, sőt nemhogy mennyiségi a gond, hanem konkrét egy beszállítótól 50%-ban sikerül függeni. Azt sem gondolom, hogy 8 év alatt itt egy ilyen energiakánaán lenne, de a szumma 1db (szegedi távhő) geotermikus projekt mellé mégcsak azt sem lehet felmutatni, hogy fut a szigetelős projekt, a gázkonvektor kiváltós projekt, meg a cégeknek is segítünk, meg a szélenergia sincs letiltva (hiszen létezik itthon jóval nagyobb szélpotenciál, mint a mostani 330MW, amik ráadásul modernebb gépekre sem cserélhetőek, ami önmagában egy nonszensz).... Na itt a .... meg a fusselvéle.

(Igen a földalapú az jön, óriási bajba kerülne a mezőgazdaság, ha nem jönne.)

Elnézést, hogy a valósággal probálok zavarkodni, nem fogok, majd jön magától.

Esetleg nem gondolsz arra, de csak egészen véletlenül, hogy klárikától (emígy kisbetűvel) hótfüggetlenül ugyanerre jutok? És nem most, vagy 3 éve, hanem már 5 éve is. Ráadásul a helyzet az, hogy 2010-ben óriási reménnyel szavaztam a OV-ékre, aztán mostanra már egy katasztrófa az az a csapat.

Csak annyi tudok mondani, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia. Mindezt például a fidesz kormányzat egyik korai államtitkárától (is) tudjuk.

Leszel szives senkit sem DKsítani, meg bármicsinálni, mert véletlenül hasonlók a gondolatai, mint egy tudjukmilyen ellenzékinek. Na mind1, további kellemes agymosodát kívánok.

Olyasmi lehet ez akkor, mint amikor én egészen véletlenül a kormánytól függetlenül ugyanolyan véleményre jutok, mégis az itt a mantra, hogy biztos fizetnek érte ... Lesztek szívesek nem fideszesíteni, meg bármicsinálni, mert véletlenül hasonlók a gondolataim, mint egy kormánypártinak ...

Ugye, ugye ...

trey @ gépház

Szerkesztve: 2023. 07. 30., v – 17:43

- Hétfő délutánra kissé 378 alá erősödött a forint az euróval szemben

- Kedden aztán nem húzott váratlant a magyar jegybank, az MNB változatlanul 13 százalékon hagyta az alapkamatot

- Az európai jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatokat

- Szombat délben 384,29 forintot ért egy euró, és 348,72-be került egy zöldhasú.

- Csúnyán emelkedett az üzemanyag ára is.

Gyere trey téma van!

Szerk: Látom már beláttad, hogy bedobták a lovak közé a gyeplőt!

Szerkesztve: 2023. 08. 04., p – 14:07

Mi lesz itt trey!? Gyengül a forint kitartóan! 
394Ft a juró!

Szerkesztve: 2023. 08. 16., sze – 15:52

Nem szűnt meg a technikai recesszió, sőt ...

most először fordul elő 1996 óta, hogy egymást követő négy negyedévben csökken a bruttó hazai termék

a havi termelési adatok már mutatták, hogy a legtöbb fronton visszaesés következett be április–júniusban: a kiskereskedelem különösen, de az ipar és az építőipar is meglehetősen gyengén teljesített a tárgyidőszakban. Az azt megelőző időszakban a mezőgazdaság, az egészségügy és néhány piaci szolgáltatás teljesítménye részben ellensúlyozta a termelőágazatok és a kereskedelem gyenge kibocsátását. Főként a piaci szolgáltatások esetében ez ezúttal nem történt meg.

link

A tragikus adatok ellenére a forint erősödött (biztos rosszabbra számítottak a befektetők). 390 alatt kezdte a napot, és 386 alá is benézett. Mindezek ellenére nem valószínű, hogy valaha is 370 közelében lesz az árfolyam.

Éreztem is ma az ebédem és a délutáni fagyi ízén. Meg egy kicsit bizsergett a bal vádlim. Tudtam, hogy valami nem túl jó. Ezen kívül mi lehet még?

Úgy értem, hogy most foglaltam a Káli Art Inn-be egy kis pihenésre, utána meg megyek nyaralni II. külföldre (eurót megvettem rá az alján). Mire számítsak?

trey @ gépház

Nekem a fele sincs meg :(

Tegnapelőtti RTL Fókusz volt tanulságos, amiben a svájci magyar lakatos sírt, hogy a hónap végén nem tud félretenni, mert

  • 400 millió egy 100 nm-es lakás
  • 700 ezer + rezsi a 100 nm-es albi
  • 20 ezer egy hajvágás
  • 40 ezer egy 2 fős vacsora

És 6500 frankos melós keresetből nem lehet kijönni  :D

trey @ gépház

Mit nem lehet azon megérteni, hogy a hónap végén nem nagyon marad mit félretenni? Hmm?

:D

Szóval nagyon raj a 2,6 milliós havi bér, ha hó végére semmi sem marad belőle ... Az ördög a részletekben rejlik .... 🤷‍♂️

trey @ gépház

Azt szokták mondani, hogy addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér... Ha 2,6M a havi netto, és van 2,6M havi kiadásod, akkor három (valójában négy) dolgot tehetsz: 

- Növeled a jövedelmet

- Csökkented a kiadásokat

- Növeled a jövedelmet és csökkented a kiadásokat

- És a 4. növeled a jövedelmet és növeled a kiadásokat. (ennek sok értelme nincs)

 

Mit nem lehet ezen megérteni!?

De nem félsz az államcsődtől, ami bármelyik pillanatban ránk törhet? Én az elmúlt 2 évet folyamatos rettegésben élem le az államcsőd miatti félelem miatt! Ne adj az államnak kölcsön, inkább hagyd a pénzed elinflálódni, vagy add oda a Helsinkinek! Inkább egy csapat pedofil kapja meg, minthogy az államcsőd elvigye, nem?

Emlékszem, 2010-'11 környékén még éhséglázadásokkal is riogattak a fizetett/nem fizetett propagandisták.

Nagyon durva össztűz van a Fidesz kormányokon már a kezdetek óta. Bármit behazudnak ezek a külföldről finanszírozott ügynökök, csak hogy megpróbálják lejáratni a kormányt.

Ja, és mint mindannyian tudjuk:

#nincshalozat

Ez a botránypolitizálás lényege. Az ellenzék értelmes alternatívát nem tud felmutatni, így a megélhetései politikusaiknak marad a botránykeltés, hogy napról napra bekerülhessenek a mainstream hírekbe.

Olyasmivel egyik se próbálkozik, hogy konstruktívan támogassa a kormányt.

trey @ gépház

Nem kellene támogatnia a kormányt szinte semmiben sem, amivel nem ért egyet és nem jó a lakosságnak.

Fidesz helyében simán elküldeném a képviselőik közül 66-ot pihenni és szavazásra tűzném a Svéd csatlakozást. Hogy mennyire szaladna a Zellenzék megszavazni a svédeket.

Vagy beáll a Zellenzés valami marhaság mögé, megnézni, hogy mennyien mennek szavazni. Mint most nyáron, összehítva az országgyűlést az ellenzék, amire nem ment el. De jó fröcsögni a facebookon a balaton partjáról, hogy a fidesz kurvára nem ment sehová.

Az ellenzék semmit nem tud felmutatni. Nincsenek tervei, víziói, amelyek az országot vinnék előre. Ők amolyan "Annak ellenére végigvisszük, hogy a lakosságnak nem tetszik" politizálást folytatnak. Jó, van néhány követőjük, mert valljuk be: sokakat be lehet palizni, ha egy faszságot napi rendszerességgel tolnak az arcukba. Vagy csak ilyen faszomságok jönnek fel a facebookon, neked ajánlottnak, mint 444, telex, 24hu, hvg.hu egyebek. Ha megnyitsz egy chromet, vagy edge-t a kezdőoldalon csak és kizárólag balos propaganda szarokat találni, mint hírek. Na ez a médiatúlsúly, nem a Kesma. A Kesma egy kis gyermeteg semmiség. Na az, ami a maistream médiából jön megállíthatatlanul:

-Hisz facebookon ez lesz a neked ajánlott szar, még nem láttam jobbos újságot a kamuprofilomnak ajánlani, úgy hogy tiltom a balos portálokat lefelé.

-Ha megnyitsz egy böngészőt a windowson (a google a saját szarját, a microsoft megint a saját szarját nyomja az orrod elé) akkor ezekben a szinte kikapcsolhatatlan "hírfolyam" csak balos fosból áll (Tóth Gabi válik és hogy válik!!!!!! Azért nyaral külföldön Gálvölgyi, mert a Balaton kurvadrága, nem telt 2000 forintos lángosra, de repjegyre igen)

eltörték egy fasznak a karját a rendőrök a szigeten. Már majdnem rendőrökre húzta a vizes lepedőt a baloldal, mire kiderült, hogy Habony unokaöccse az "áldozat",--> na most a rendőr lett az áldozat és ki fogják mindet rúgni, mert befolyásos milliárdos a csávó, meg minden.

Jól van Sanyanéni, most jól kifrőcsögted magad, az áldott jó Orbán Viktor mellett! Hogy öntenék színaranyba azt az áldott jó Orbán Viktort, aki minden nap minden órájában megvédi az magyarokat Prüsszeli idiótáktól, Sorostól, Migráncsoktól, és a háborútól is! 

Ez az államcsődös riogatás nettó agyrém kategória. Még a habzószájjal Fidesz-ellenes kiszamolo is írt róla, hogy nem kéne ennyire túltolni az apokalipszist azért. Nem lesz államcsőd a közeljövőben.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Én szeretnék 250-es szintet. De már a 300-as is jól jönne. Gyurcsány ott körül adta át a kormányzást, aztán hova jutottunk!? Nem akartatok 300Ft-os vizitdíjat, kaptunk helyette 388-as jurót! Pedig ha lenne vizitdíj, és 300Ft lenne az euró akkor 1 euróssal működhetne a vizitdíj automata! :D

Ez fenomenális! Most már jöhet az Juró?

A Fed szerdai kamatdöntése, az energiapiacokon tapasztalt "nyugalom", a gáz holland tőzsdei árában sem történt számottevő kilengés ezért a forint viszonylagos nyugalomba került. Ezek közül melyik az ami magyar vonatkozású tényező? Erős magyar gazdaságnak a minimális kitettsége meghozta a várt eredményt. :D Jah, nem!

Látom amit írtál, de nem értem!

Pogátsa Zoltán született 1974. február 16. Amikor feloszlottak a kommunista szervezetek talán 15 éves volt! Maximum uttörőnek  avathatták fel, de annak mindenkit felavattak aki nem volt renitens és nem folt felmentve tesiből. Értsd: nem csípték fülön folyamatosan bolti lopáson és tudott előre bukfencezni. :D

Állítólag voltak akik nem voltak úttörők, de én még nem láttam, csak hallottam róluk. Lehet ők is csak letagadják!

Pogátsa gondolkodása mélyen szocialista. Ezt kommunistázom le.

 

73-as vagyok és nem avattak fel úttörőnek. Feleségem 75-ös és őt sem.
Valós ok: elsőáldozók voltunk mindketten. Megjegyzem akkor ez mindkettőnket zavart. Stigmatizálásként éltük meg, ami ha az a rendszer fennmarad az is volna.

Én meg angol tagozatos iskolába is jártam Budapesten, voltak amerikai tanáraink, elsőáldozók is voltunk, nagyapám politikai okoból ült a szegedi csillagban, általános amnesztiával szabadult. Nagybátyámat 56-ban kibaszták az orvosiról, politikai okok miatt. És én mégis lehettem úttörő! Most akkor hogy is van ez? Budapesten nem volt kizáró ok az elsőáldozás, máshol meg igen? Ezen az alapon az úttörők 90%-át nem lehetett volna felavatni, na meg a 1,5 millió MSZMP tag között is biztosan sok volt  az egykori elsőáldozó! Ez az elmélet nagyon sántit.

Én: Budapest XVI, feleségem: Budapest I.

Egyik iskolában sem voltunk egyedül. Persze az is kérdés, hogy nálatok a suliban tudták-e. Nálunk kikérdeztek erről minket.

 

Elég durva véletlen lenne, ha pont azt az 5 gyereket nem avátják fel csak az osztályunkban aki volt. Bocs, de ebben nem hiszek.

 

ps.: nagyapád lehet később jószolgálatot tett :) Sőt! Leírásod alapján kivételezett iskolába a járhattál. ki volt komcsi a szüleid között? Esetleg besúgó? Netán külkeres gyerek voltál? :P

ki volt komcsi a szüleid között? Esetleg besúgó? Netán külkeres gyerek ?

Max anyád volt besúgó! A 80-as években nem volt kizáró ok az elsőáldozás! Kamu az egész amit tolsz!

 

Leírásod alapján kivételezett iskolába a járhattál.

Marha jó volt nekünk, hogy a kurva orosz mellé még minden nap volt angol óránk is! De akkoriban minden iskolában volt egy ‘a’ osztály, akik angolosak voltak, és volt “c” is aki kisegítősek voltak! Te c-s lehettél! Na azokat nem avatták fel, mert nem voltak képesek meghegyezni még az eskü szövegét sem! Az meg hogy 50-évesen még az infos diplomádat kaparod össze, ezt valószínűsiti.

Mibe találtam ennyire bele? Külkeres szülők? Párttag család?

Hogy tudjál tovább alázni elárulok egy titkot még neked rólam, ami lehet a szemedben negatív lesz.

Amikor 10 éves voltam volt egy tanárom aki kitalálta átrakat az értelmi fogyatékosok közé. Elküldtek pszichológushoz. Pasi adott egy feladatot, amit hamar megcsináltam. Mire visszajött hozzám, túl teljesítettem az elvártakat. Hümmögött egyet, majd enynit mondott  a kollégájának: azt kellene ideküldeni aki ezt  a gyereket ideküldte.

Később menzás lettem.

Amikor 10 éves voltam volt egy tanárom aki kitalálta átrakat az értelmi fogyatékosok közé.
 

Tudtam, hogy kettyós vagy!

Elküldtek pszichológushoz.
 

A marhák! Kettyósoknak nem pszichológus kell, hanem gyógypedagógus!

 

Pasi adott egy feladatot, amit hamar megcsináltam.

Lerajzoltad az öreg diófát!? :D

 

Még 1x: A nyolcvanas években nem volt politikai megtorlás! Minden gyerek tanulhatott, sportolhatott, felavatták kisdobosnak, úttörőnek, mehetett táborba függetlenül szüleiktől!

Ez a kurvanagy valóságtagadásod amit előadsz már nevetséges! Senki soha nem volt párttag, úttörő, kisdobos… hova tűnt a 1,5 millió, párttag, 5 millió egykori úttörő azt nem értem!

A feleségem apja tengerész volt. Be akarták szervezni őt a 80-as években. nemet mondott. Mindkét lányát megakarták buktatni egy-egy tárgyból. Bizottság előtt felelt le mindkét gyerek ötösre.  Ráadásul az egyik gyereket földrajzból (feleségem), pont az aki a földgömböt nézegette egész nap és ma egyben festőművész is. Fejből lerajzolta a földgömböt bejelölve az összes országot és azok fővárosait.

Igen, ez volt a 80-as évek. neked valamiért jó volt. Szerintem kezdj el kérdezősködni a  szüleidnél, minek köszönheted ezt kurva nagy mázlid.

A feleségem apja tengerész volt. Be akarták szervezni őt a 80-as években. nemet mondott.
 

Ők már a 0. percben be voltak szervezve! A tengerész pálya csókos hely volt, úgy mint a kamionos, vagy az imprxes…

Más mese?

Igen, ez volt a 80-as évek. neked valamiért jó volt. Szerintem kezdj el kérdezősködni a  szüleidnél, minek köszönheted ezt kurva nagy mázlid.

Nekem nem volt jó, nem volt tengerész rokonom!

Szerkesztve: 2024. 01. 05., p – 16:59

A cég, amelyiknél dolgozom, olyan 90%-ban exportra termelt, magyar munkaerőből, magyar anyagból, minimális importigénnyel, maximális kreativitással, kisvállalatként. A termékek átlagos közvetlen önköltsége olyan 360 Ft körüli euró árfolyamon lehet, van amelyik kevesebb, van amelyik több. Ez azt jelenti, hogy ha egy euro bevételért ennyi forintot kapunk, akkor a termék fedezetet termel (amiből fedezni kell az általános költségeket, adózni kell és ami utána marad, az  a nyereség). Euróban árat emelni nagyjából lehetetlen, erős a verseny, a német és osztrák konkurencia azonnal kilök minket a piacról. 

Ma 377 forintot adnak egy euróért (vagy inkább ez alatt, mert a banknak is meg kell élnie valamiből, ugyi). Ennyi forintért nem éri meg exportálni. Azt mondják a forint reális vásárlóértéke alapján 410-420 forintot adnának egy euroért. A különbség nagyjából a fedezetünk - ilyen árfolyamon a közvetlen költség éppen befolyik, de nyereség sehol sincs. Gőzerővel keressük a magyar piacot, mert az export ezen az árfolyamon nem éri meg. Egyelőre úgy tűnik, találunk vevőt itthon, de nem tudom, mi lesz ennyire felülértékelt forinttal velünk. Húsz éves munkánk veszik kárba, egy igényes és a minőséget értékelő export tevékenységet kell lecserélni a magyar versenytársak minőségi és árkondícióira, az itthoni piaci igények szerint.

Hasonlatként jó, utoljára a Gyurcsány érában mentünk tönkre ennyire. Akkor az eladósodottság miatt kellett mesterségesen erősen tartani a forintot, most az infláció miatt. A végeredmény hasonló: exportteljesítmény leépítése és megpróbálni leredukálni a költségeket a magyar piac fizetőképességéhez. Ez nem megy erős restrikció nélkül. A termékeink jelentős része 280-as árfolyamon a nyugat-európai piacon egyszerűen eladhatatlan. Lehet másnak megy ez, nekünk nem.

A modell az, hogy a nyugat-európaihoz viszonyítva alacsonyabb munkaerő költséggel, de vele egyenértékű, vagy jobb kreativitással termelünk nem hazai, hanem ajrópai minőséget. A munkaerőn kívül nagyjából minden más költségelem nálunk ugyannyiba kerül, mint a nyugati versenytársainknak. Ebbe beleértem a fejlett informatikát is. A munkaerő olcsóbb és kreatívabb. Ebből versenyelőny származik, ami egy nyereséges export modellt teremt. 

Amikor a forint árfolyamába mesterségesen belenyúlnak, mint most, ez a versenyelőny elolvad. Egyszerűen nem tudunk 10%-kal hatákonyabban termelni, hogy ugyanannyi forintot kapjunk az exportunk után. Itt a beavatkozó elviszi a bevételünket, ami egy vásárlóértékhez közelebbi árfolyamon nyereséges üzleti tevékenységet hozna. Jelenleg az infláció növeli a költségeket, mert a kreatív munkaerő számára reálbér növekedést akarunk biztosítani, a bevételünk pedig csökken. Hozzáértő becslés szerint az euró árfolyama most 440 körül kellene legyen (vagy ha az inflációt a mértékéhez illő módon figyelembe vesszük, afölött). A mostani tartós beavatkozás a 380 körüli, vagy most éppen az alatti árfolyammal megöli az exportot, leépíti az egyébként exportképes  kis- és középvállalkozásokat. Nem csak mi vagyunk így ezzel.

szoval ha 100 euroert megveszitek a nyersanyagot, majd 110 eur-ert eladjatok a termeket, akkor a 10 eur haszon * alacsony huf arfolyam nem hoz annyi hasznot hogy kifizesetek az olcso munkaerot? akkor a 10 euro haszonbol hogy tud a kulfoldi ceg megelni? neki 10 eur az 10 eur

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Ne bonyolítsd túl, nem  annyira komplikált. Ha egy 100 eurós termékért 41000 forintot kapsz, az nem annyi, mintha 38000-et. Miközben a 100 eurós termék előállításához 2023-ban 15-20%-kal magasabb munkabért kellene kifizetned itthon, ha azt akarod, hogy a dolgozó ne veszítsen az infláción. A mi esetünkben a többi termelési tényező nagyjából ugyanannyiba kerül, mint Bécsben vagy Frankfurtban - de ha akarod leszimulálhatod magadnak részletesebben is.

A forint árfolyamát mesterségesen tartják 380 körül. Ha megnézed a napi alakulást, még azt is látod, hogy mikor ér véget a délelőtti értekezelt az MNB-ben. A forint iránti kereslet ilyen szintű fenntartása rengeteg pénzt emészthet fel. Ebből a szempontból analóg a helyzet a Gyurcsány-érával. Azt nem vitatom, hogy enélkül az inflációt nem lehetne megfogni, és az pedig közérdek, hogy az inflációt lejjebb szorítsák, De ennek brutális ára van, a költségvetésben is, az eladósodottságban is és közben mi konkrétan egy exportképes modellel tönkremegyünk. 

Értem, de ugye a monetáris politika eszközei:

- eladás-vásárlás (deviza, államkötvény, arany)
- alapkamat

Mi van még? Mire gondolsz amikor azt írod, hogy mesterségesen?

 

Szerintem az árfolyamra jelenleg a Magyarországon történő idegen tőke  beruházási boom és a belföldi fogyasztás visszaesése van hatással, ehhez jön majd még az EU-s pénz.

Kérdezd meg az MNB-nél, hátha elmondják neked, milyen spot operációk kellenek a forint árfolyamának fenntartásához. Nyilván mindenfélék vannak. Amit írsz azok is fontos ügyek, nyilván.

377,1

Az elmúlt 2 évből teljesen fals dolog tendenciát levonni. Volt ez a covid dolog, meg a háború (vele a brutális gázkitettség beköszönt), szóval egyelőre kár huhogni. Ha esetleg 400 fölé menne, akkor milyen hörgés lenne hajaj, és hogy mámegint turbózzák az inflációt.

Hiszen az infláció mindenképp tükröződik, meg egyébként is valóban kellett egy ideig a gyengítés, és azért most is próbálkoznak erre építeni, ezt kár tagadni.

Azon el kéne gondolkodni azért, hogy egy egységyni lódobogást ha mondjuk a derék germánok EUR 10-ért előállítanak, akkor nekünk (ha olyan alacsonyak a bérek meg a minden), hogy nem sikerült EUR 5-ből, és akkor bőven meg kéne érnie exportálni. Erre már előttem próbáltak valahol utalni.

Hiszen az infláció mindenképp tükröződik
 

Az EURO-n és az USD-n is! Ez a trend a gazdaságpolitika érdeme! Nem infláció, nem COVID!

kellett egy ideig a gyengítés, és azért most is próbálkoznak erre építeni, ezt kár tagadni.

Ez így van, mondjuk a ‘kellett’-et vitatom. Egyszerűbb volt mint megreformálni az oktatást, TB-t, államháztartást. Rövidtávú politikai érdek…

Nagy letargia után Hornék hoztak némi fejlődést, amit Orbánék el is herdáltak, aztán Meggyesi renberántotta dolgokat, amit Gyurcsány megint tönkretett, Orbánék aztán Orbánék kedvező gazdasági környezetben szartak mindenbe… A cél a német multik seggének a fényesrenyalása.

Mármint 1990-től kezdve ugye például. Egy csomó mindent adott fejlettségi szinten nehéz máshogy előre vinni. A kiművelt emberfők hadával lehetne (lehetett volna) idehozni a mérnöki, és technikusi magasabb szintű dolgokat. Adóbevétel fronton se lenne mind1, hogy a minimálbérhez közelebb eső szalagmunkát, vagy a többszörös minimálbéres dolgok vannak többségben.

98-01 között pont egészen észnél voltak, a főherdamesterek 2002 után jöttek. Mostanra nem csak a herdálás a probléma, hanem strukturálissá váltak egyes problémák.

Külön vicces, hogy szerencsétlen Klebersberg Kunoról nevezték el az oktatási hivatalt, arról aki tényleg pengő milliókat öntött (öntetett bele) az oktatásba. Lehet mondani, hogy akkor persze más helyzet volt, meg volt honnan, csakhogy jelenleg legalább olyan kihívás van csak pepitában. Irástudás vs. digitális létezés...