(tudom, Soros, Brüsszel, baloldal, háttérhatalom, ez nem az a gáz, hazudnak és ezek permutációi...)
2022-ben tört ki a háború. A hibás EU-s döntések következtében ellátási gondok alakultak ki Európában, ami felverte az árakat. Közben részben rendeződött ez az ellátási láncok újraszervezésével és a fogyasztás redukálásával, részben szerencsénk volt az enyhe tél által.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
hibás EU-s döntések következtében ellátási gondok alakultak ki Európában
értsd: az oroszok nem szállították a szerződésben rögzített mennyiségeket - és ez nem a háborúval, nem az EU szankciókkal kezdődött, hanem korábban.
szankicók és vezeték felrobbantásával kurvára nehéz szállítani
megépült NS 02 - és a németek még a háború előtt köcsögök voltak nem adták meg rá a működési engedélyt
színjáték volt:
- az volt a kifogás hogy svájci a NS 2 üzemeltető cég - erre modta a gazprom, jó átrakjuk Németországba kb 1-2 hónap alatt lezavarták - 2022 januárban kész volt, de csak nem kapták meg a működési engedélyt..
Jaj, te drága holdkóros cumizó! A 2014 óta szankcionált Oroszország és az orosz cégek sem az EU jótékonysági intézményei.
:)
2021-ben semmilyen szankció nem volt az orosz gázra, de Oroszország baszakodásai miatt a gáz ára a háromszorosára emelkedett.
Oroszország kiszámíthatlan partner, meg kell szabadulni tőle amint lehetséges. Egy latorállam.
a baszakodást a németek kezdték (amerikai nyomásra) - hogy nem adtak működési engedélyt nehéz ezt felfogni.
ha oroszokkal pusztán üzleti szempontok szerint kell üzletelni - ki faszt érdekel, hogy lator állam-e vagy hogy börtönbe rakják az ellenzéket ?
A kocsim megy szaúdi benzinnel, ahol burkába kényszerítik a nőket, terroristákat támogatnak, bebörtönözik a buzikat és megy olyan benzinnel is ahol az ellenzéki kap egy kis mérget vagy kiesik az ablakon - leszarom.
De ha amerikainak kell ez a piac is egyből előjönnek ezek szempontok is csak hogy meg lehessen fúrni az üzletet. Ti bársony lelkű haladok meg be is szopjátok.
Apró zavar az erőben, hogy a németek baszakodása a működési engedéllyel az addigi bizniszt nem érintette, nem csökkentette a kereskedelem mértékét, csupán nem növelte. Az meg mint később látható volt, nem volt rossz dolog... Nem jó semmilyen körülmények között egyetlen irányba függeni bármiben is.
Szerk: a kiemelt sorod alapján meg vérbeli liberális kapitalista vagy, gratulálok ;)
a gazprom csinál egy k.nagy beruházást az addigi profitból és TE azt állítod:
"addigi bizniszt nem érintette, nem csökkentette a kereskedelem mértékét, csupán nem növelte."
- a befejezetlen beruházás, hogy szerepel a főkönyvben ???
A részvényesek NEM kicsit voltak idegesek, hogy ezért lett kevesebb az osztalék, mert csináltak egy beruházást, amit úgy néz ki, hogy le lehet húzni a WC-n.
Kockázat és bukta. Schröder nem kapott prémiumot. Az meg csak véletlen lehet, hogy Putyin eldönti hogy háború lesz, erre baszakodnak a gázzal, ára elindul fel, zseton ömlik befelé a kasszába, ami sosem elég egy háborúhoz. Ja, nem ez túlontúl logikus és kézenfekvő. Biztos nem így volt. Biztos a németek okozták, ők baszakodtak és emiatt ment fel az ár, és Putyin úgy volt vele, hogy valamit kezdeni kéne a beömlő pénzzel mert belefulladnak, mi viszi a legjobban? Megvan bazzmeg, háburú kell, akarom mondani nácitalanító különleges hadművelet. Csakis így lehetett. A németek miatt van háború, Putyin nem tehet róla. De mint tudjuk a németek mögött meg USA demokrata establishment áll. Ők okozták a háborút. Ja, ő mögöttük meg a HTH áll, nekik kellett ez a háború. Ja, ő mögöttük meg a .... Szegény Putyinka, áldozat, nem tehet róla, meg amúgy is, az ő apukája erősebb!
Te átestél a szerepen - én nem azt mondtam, hogy Putyin ártatlan. Már Obama alatt Putyinnak már világossá vált, hogy vagy lefekszik USA-nak vagy megküzd vele.
Csak az volt a kérdés, hogy mikor és hol..
Ez harc a hatalmak közt. Putyin KGB-s nem egy muciológus. Putyin nem áldozat - ilyet nem állítottam.
Amiket írtál a saját gondolatod kivetülése: van jó és a rossz.
Szerintem mind kettő gonosz geci állat.
Kínaiak is tisztában vannak azzal, hogy gazdasági háborúba fognak keveredni az USA -val és Tajvant be fogják kebelezni. Valószínű, hogy tengeri blokádot fognak csinálni a sziget köré..
Tajvan nagyon gáz. Ukrajnát el tudják látni fegyverekkel, de amint tengeri blokádot csinál Kína, Tajvan számára annyi lőszer lesz, amennyi a szigeten ott van.
Ezek az autokráciák mint Kína, Oroszország, KNDK a tengeren a leggyengébbek.
a gazprom csinál egy k.nagy beruházást az addigi profitból
NS 2-t egy konzorcium építette, aminek egyik tagja volt a Gasprom.
Igen, attól, hogy pontosítod az alap feltevés nem lesz hamis - vagyis ez egy jelentős Gasprom beruházás.
Nincs kedvem, hogy megkeressem ki van még benne a konzorciumban, de szerintem mindenkinek fájt - ezért nem értem hogy miért NEM tettek még büntető feljelentést és fordultak a biztosítóhoz.
Esteleg más úton már kártalanítottak egyes konzorciumi tagokat fű alatt?
Legalább annyi demokrácia volt benne, mint a nemzeti konzultációkban.
"értsd: az oroszok nem szállították a szerződésben rögzített mennyiségeket - és ez nem a háborúval, nem az EU szankciókkal kezdődött, hanem korábban."
Az oroszok szállították a szerződött mennyiséget (tudtommal). Az EU viszont a hosszú távú szerződésekről átállt a tőzsdei kereskedésre még a 2010-es évek környékén. Az oroszok a tőzsdén eladásra felkínált mennyiséggel játszottak, nem a kisebb részt kitevő szerződéses szállításokkal. Valahol olvastam, hogy máshol a szállítások 80%-a hosszútávú szerződések alapján történik az EU meg ezt 30% környékére csökkentette.
A németek katariakkal való tárgyalása pl. ott akadt el, hogy katariak 20 évre előre akart szerződni, a németek meg csak néhány évre amíg a dekarbonizáció miatt már nem használnának gázt.
Egyébként még mindig több LNG érkezik az oroszoktól az EU-ba, mint a közelkeletről.
Egyszerűen leírhattad volna, hogy nem értesz hozzá és a kormány hazugságai vonzóak számodra. Senki meg nem szólt volna.De te azt sugalltad, jön a nyár ezért megy lefelé a gáz ára, de mint az ábra mutatja (mert ugye megnézted), hogy nincs évszakos jellemző.
Mielőtt még belekezdesz a fennkölt védekezésbe az ábra a következőeket mutatja:
1, nincs látható szezonalitás amit sugalltál,
2, az EU szankciók (első valamilyen szempontból kapcsolódó szankció kivetése 2022 február 28, az első energetikai szankció 2022 június eleje olaj, szó sincs gázról) annyira hatékonyak voltak, hogy már 2021 júniusában (ugye jön a nyár) elkezdett felfelé mászni. Már 8 hónappal a háború előtt illetve 1 évvel az első energetikai szankció előtt ellátási zavarokat okozott.
3, még mindig vannak EU szankciók
Ez az EU hatékony, nem érzed magad egy hangyányit hiszékenynek?
Lehet, hogy nem tudod, de a 2023-as nyár nem a 2022-es, mint ahogy a 2022-es sem a 2021-es volt. Stb.
:)
Egyrészt nem állítottam, hogy ez lenne, de nem ez lenne tőled az első olyan dolog amit "véletlenül" belelátsz az írásomba. Azonban a kereskedési adatok hosszú időre elérhetőek, azok pontosan mutatják mekkora baromság amit locsemege írt.
Kedves tőled, hogy már az első mondat ötödik szavával kinullázod magad.
:)
2022-ben tört ki a háború.
2014-ben
A hibás EU-s döntések következtében ellátási gondok alakultak ki
Butaság! A pandémia utáni megnövekedett keresletet az oroszok meglovagolták, úgy gondolták, hogy itt az ideje a gázt fegyverként használni. Felhajtották az árat már 2021-től kezdőden.
2014-ben annexió volt, nem háború.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Békeharc.
Sok ukrán állampolgár számára valószínűleg nem fog eljönni.
:)
Mert agyonlövik őket az elvbarátaid?!
Azok nem lőnek agyon senkit. Egyelőre.
:)
Ha jól értem, van mivel működtetniük az energiaigényes hadiipari létesítményeiket.
:)
A fórumat lassan úgy kell sorszámozni, hogy évad/epizód pl. 5/06 = 2027 június
Ezért pörgetik az ipari befektetéseket, majdnem 1 évbe telt míg a 155mm-es lövedékek gyártásáról kezdtek el szivárogni a hírek a tengerentúlról... Az biztos, hogy időt nyernek Ukrajnával.
(meglepődnék (nem), ha kiderülne, hogy ezek robbantották fel, azután, hogy minket is zsarolnak a Barátság kőolajvezeték felrobbantásával ...)
trey @ gépház
Nem lepődnék meg, ha az igazi elkövető nem lepleződne le, és valaki másra kennék rá. A maláj gépet sem lőtte le senki hivatalosan.
Most azt a damage control-t készíted elő, hogy az ukrán-barát németek rá akarják kenni szegény ukránokra azt, amit el sem követtek? 🙄
trey @ gépház
Volt már az CIA, MOSSAD, Norvégia, UK és mindenki más hirbehozva. Most éppen az ukránok a sorosok. Mindenki azt hoz ki a sztoriból amit akar. Azo sem lepődnék meg, ha nemis robbant volna föl, de abban sem lehetek biztos, hogy valaha létezett.
Ezt én is így látom: azt, hogy ki csinálta sosem tudjuk meg, ellenben ha a politikai szelek úgy kívánják, akkor "rá fogják bizonyítani" arra akire csak akarják. A bizonyítás módja az lesz, hogy sokszor elmondják a TV-ben meg az Interneten és akkor egy idő után a nagy többség majd elhiszi, aki meg kételkedik az hüye konteós lesz.
Hogy Zelenszkij hírbe hozása egyáltalán megjelenhetett, az talán arra jel, hogy elúnták, hogy olyan sokat kell tejelni neki. Na nem hiszem, hogy a nép eladósítása lenne a bajuk, inkább az, hogy elképzelték, hogy ha csak a felét a saját zsebükbe tehetnék...
zselé + családtagok + volt kollégák/haverok, akiket beemelt a kormányba - akkora vagyonra tettek szert
most írhatnám a dollár milliárdokat - de minek óráról órára csak több van nekik.

Engem ez nem zavar annyira, mint Orbán+családja+stróman lőlő gazdagodása...

Ez is csak azért mert nem a rokonaid/haverjaid/te gazdagodsz jelenleg.
trey @ gépház
Ismerek valakit aki aki tényleg nagyot megy mostanában az állampaírjaival. Ő is "okosabb mint cukerberg".
Szerintem gazdagodik ő onnan is. Aki az idegen elé letérdel, az Orbán elé is. Másrészt ha megnézed, mit művel a közéletben a fajtája, láthatod, hogy sokszor Orbánt próbálják másolni, általában szarul. Ld. pl. Budapesti Lakógyűlés. A "haladók", "kormánykritikusok" által sokat fikázott nemzeti konzultáció mintájára létrejött kezdeményezés weboldalán a látogatót fogadó első mondat: "Védjük meg Budapestet!" :D
:)
De akkor ez pont ugyanolyan jó kezdeményezés, mint a Nemzeti Konzultáció, nem?
leszámítva, hogy még kommunikációs téren sem telik neki(k) saját ötletre. Ráadásul eddig a karácsonyt támogató közegből szólt a leghangosabban a mantra, hogy ez micsoda pénzszórás stb.
Nem ezt kérdeztem.
Ha a milliárdokba kerülő Nemzeti Konzultáció hatékony kezdeményezés a nép véleményének megkérdezésére,
akkor a tökéletes másolatának is annak kell lennie.
Ugyan szerintem mindkettő értelmetlen faszság, de ti ugye ezt nem mondatják.
Én egyik csoporthoz sem tartozom, de mindekettőtől elvárható, hogy saját magára nézve, saját üzeneteivel szemben legyen következetes. Ezért a kormányzatot és ellenfeleit is tetemre kell hívni. Jelen esetben karácsony és támogatói azt állították ez pénzszórás. Ennek fényében érthetetlen, hogy miközben budapest közlekedéséért koldul, miért -saját szavaival élve- szórja a pénzt demagóigára..
Nem vonom kétségbe a "haladók" elvtelenségét, de egy relatíve kicsi, és erodálható tartalékokkal bíró szavazói bázis vállán taposva érdemes lenne kifejleszteniük némi realitásérzéket, és a tisztesség mímelésének alapszintű képességét. Egyszerűen azért, mert kevesebb szavazójuk van, mint azoknak, akikkel nem értenek egyet.
:)
Állítólag vannak elveik. ;)
:)
Szerintem ez porhintés. Nincs rá képességük.
Amennyiben az ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot, akár azonnal hozzá is láthatnak a javításhoz.
Az USA-nak semmi köze, UK-nak semmi köze, uccu neki javítsuk meg.
Igazából megbocsájtunk az ukránoknak, még fizetniük sem kell a kárért.
:)
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az Ukrajna elleni orosz agressziót kommentálva azt mondta, nem számít, hogy ki támadott meg kit. Meggyőződése, hogy Ukrajna nem lesz képes megnyerni a háborút. A Kreml örülhet: a magyar kormányfő elhárította az orosz felelősséget az Ukrajna elleni agresszióért
– írta reakciójában Oleh Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője
Úgy látszik, nem csak a magyar "haladó" értelmiség küzd kihívásokkal a szövegértés és logika terén.
:)
Nagyot nőtt szememben ez az Orbán. Ő csak így képes mások(!) felelősségét elhárítani, mint valamiféle félisten. :D
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mi a véleményed arról, hogy Putyin atomfegyverekkel szerel fel független országokat? Link
Ha lehet ne a nyugati politikával, meg a 100 éves szovjet történelmi időszakot hozd fel érvnek. Helyes e megtömni atomfegyverekkel a világot vagy sem!?
Veszélyes, de semmivel sem veszályesebb, mint amikor az USA csinálja ugyanezt. Amerikai nukleáris fegyver sem csak az USA államhatárain belül létezik.
Elsősorban attól függ, kinél van az irányítás. Ha a fehéroroszországba telepített nukleáris fegyverek orosz irányítás alatt maradnak, nincs baj. Akkor van baj, ha úgy osztogatják, mint gyerekeknek a cukrot, mert akkor egy belorusz politikai pálfordulás, földindulás, akármi következtében bármi történhet, ami nem tűnik túl jó lehetőségnek.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Rég röhögtem az Indexen ekkorát:
Közelebb van Vlagyimir Putyin letartóztatása, mint valaha
[....]
Most figyelj!
MÁR kétMILLIÓAN ÍRTÁK ALÁ AZT A PETÍCIÓT, AMELY PUTYIN VÁD ALÁ HELYEZÉSÉT KÖVETELI.
ROTFL :D :D :D :D
trey @ gépház
Az egész cikk vicces.
:)
vágy vezérelt valóság...
avagy FB kitűző hogyan hajlítja meg a teret - hint: sehogy
Várom, hogy ezek mikor esnek pofára.
ellen lépés:
20millió orosz írja alá, hogy Bident kell letartóztatni..
Erre én is rákattintottam :-). Mondom mégis hogy, ráküldik a Spetznazt? Hogy fogják kihozni Oroszországból? A petíciók már megvannak, lesznek sanyíciók és feríciók is és akkor már tényleg le lesz tartóztatva.
Kéne egy "Legnagyobb faszság amit ma a sajtóban olvastam" topik ...
trey @ gépház
Abban bíznak, hogy Putyin megbukik a választásokon és a progresszív gondolkodású orosz nép majd önként adja át az ICC-nek.
A remény hal meg utoljára.

putyinba keresztbe állt a xar akkor is, amikor „Az Országgyűlés megszavazta a Fidesz békepárti határozatát”.
Kb a lepkefinggal egyenértékű mindkét „munka”.
Bár az utóbbihoz 1 év kellett. De mint tudjuk, jó munkához idő kell. :D
Ha a köznép gyerekei továbbra is koporsóban érkeznek haza, miközben az elit gyerekei „a napon rázzák a seggüket”, ki fog törni a forradalom, mint 1917-ben - mondta az elit milliárdos tagja. Szerinte először a katonák, majd az elesettek családtagjai fognak fellázadni.
Ezt jósoltam már fél éve is: a háború végére szét fog esni az Orosz Föderáció
Szétesett, vagy csak büszke vagy magadra, mert hasonlóan gondolkodsz, mint "Putyin Mészárosa"?
:)
0. Régi taktika, hogy úgy növeled az ázsiód, hogy feldicséred az ellenfeled.
Lásd még:
„Ma a Wagner-csoport a világ legjobb hadserege, és utána persze azt kell mondanom, hogy az orosz hadseregnek kellene következnie – hogy politikailag korrekt legyek –, de úgy gondolom, hogy az ukránok ma a világ egyik legerősebb hadserege” – jelentette ki a legjelentősebb orosz magánhadsereg vezetője.
Prigozsinnak valószínűleg politikai karrier forog a fejében, mert
napi szinten tesz róla, hogy a sajtóban forogjon a neve
goto 0.
trey @ gépház
Prigozsin:
Olyan forradalom jöhet, mint 1917-ben, kiba***ttul elveszíthetjük Oroszországot
Azt is érdemes lenne közölni, kik ezek és mi a tisztségük.
:)
Mediabohocok valamint a belorusz elnok. Egy masik videoban valamelyik minisztere/Duma tagja nyilatkozik hasonlot. Aztan vannak leaked emailek is az eredeti tervrol.
Ha arra akarsz kilyukadni, hogy Putin ezt valamikor direktben nyilatkozta-e arra a valasz nem.
Ha megnezzuk mit csinaltak a tamadas megkezdesekor az eleg tisztan latszik, hogy nem egy 1+ evig tarto haborura keszultek. Valami olyasmi lehetett a fejukben mint ami 2014-ben tortent.
Ha jól értem, releváns, komoly ember komoly szituációban nem mondott olyat, amit a nyugatszopók számonkérnek a helyzetet ~realista szemmel értékelő kommentelőktől.
:)
A vaskezzel iranyitott orosz mediaban a fo mediabohocok altal nyomatott info. Szoval de, jogosan rohognek Putyin bacsin :D
A mézes-mázas vaskézzel irányított "haladó" közvélemény és annak egyénei röhögni kényszerülnek, amikor a gazda szükségesnek látja. Az már más kérdés, hogy a vihorászni való hülyeségeikkel miért zaklatják a ~reálisan gondolkodó embereket, akik velük ellentétben semelyik oldalt nem kívánják felszopkodni.
:)
En azota rohogok a ruszkikon miota elkezdtek a specko muveletuket mindentol fuggetlenul. Oriasi blama amit muveltek/muvelnek.
A blama az, amit az EU művel az elmúlt évtizedekben.
:)
Ezen meg csiszoljal :)
Nincs mit csiszolgatni rajta. Az EU kétféle nézőpontból is töketlen: 1. Nem állt szándékában diplomáciai úton rendezni a helyzetet. 2. Apránként eszkalálja a konfliktust, de nincs olyan katonai ereje, amivel egy váratlan történés esetén meg tudná védeni magát.
Szerintem az EU-s országok állampolgárai nem arra adtak felhatalmazást a kormányaiknak, hogy a diplomáciai rendezés lehetőségét ignorálva háborút robbantsanak ki és támogassanak Európa területén, veszélybe sodorva az EU-t és lakosságát.
:)
"Apránként eszkalálja a konfliktust, de nincs olyan katonai ereje, amivel egy váratlan történés esetén meg tudná védeni magát"
ohmm NATO?
Nem érted a "váratlan történés" kifejezés jelentését?
:)
Megint álomvilágban élsz.
300 ezer hivatásos katona áll rendelkezésre a NATO keleti szárnyában, ez kizárólag a keleti szárny, nyugati és északi országok nélkül. Önmagában Lengyelországnak akkora hadserege van ami képes lenne a teljes orosz hadsereget legalábbis megállítani. De Finnország is rendelkezik 55 db F18-assal, valamint egy esetleges orosz támadás esetén váloszinűleg a 70 svéd Gripen is csatlakozna.
Ezen felül a NATO legalább három repülőgép-hordozó anyahajót állomáztat a környéken: Harry S. Truman, Charles de Gaulle, Cavour. NATO az AWACS-el és műholdakon keresztül folyamatosan pásztázza az orosz csapatmozgásokat.
Magyar nyelv tanárok talán tudnak segíteni neked abban, hogy mit jelent a "váratlan történés".
:)
igen, az oroszok elfelejtettek harcolni, de hidd el a háború 3. évére már elég jól fog nekik menni !!!
Háború akkor lesz, ha Oroszországban háború üzemmódba kapcsolnak: a vállalatok állami irányítás alá kerülnek és kizárólag fegyvert ontanak, a sorozás teljes körű lesz. Ez azt jelenti, hogy a lakosság fegyvergyárakban dolgozik, aki pedig képes fegyvert fogni az fog és megy harcolni.
Ez még nem háború.
trey @ gépház
Na, jó tudni, hogy az USA sem haborúzott a II. vh. óta. De akkor mi lesz a propagandával?
Akkor most csak direkt szivatjak sajat magukat meg oletik halomra az ifjusagot?
ez még a szovjet időkből maradt töketlenkedés.
Itt az a nagy kérdés, hogy tud-e fejlődni az orosz irányítás/hadsereg stb. erre 5-10 év kell - szankciók árnyékában és az új vasfüggöny mögött meg tudják-e csinálni vagy elvesznek..
Kína ezt tudja és ezért fogja segíteni az oroszokat - de ezzel ő is a vasfüggöny mögött fogja magát találni.
Az a jövő kérdése, hogy mennyire lesz erős a vasfüggöny, hogy akik őrzik USA - milyen gazdasági/katonai állapotban lesz 10-50 év múlva..
Egy ilyen fejlodeshez magat a rendszert meg a hosszu evek alatt beivodott rossz szokasokat kellene megvaltoztatniuk.
Meg mindig ott tartanak mint anno a Rakosi viccben ------> 14 malac esete. Ezert nem volt meg az x millio lejelentett egyenruha x ezer tank etc mert vagy nem is volt meg soha vagy superyachtokka transzformlava ringatoznak a milliardos udulohelyeken.
igen, mert amikor szovjetunió szét esett - nem gondolták, hogy valaha lesz újra nagyhatalmi törekvése az oroszoknak és bizony ahhoz katonai erő is kell - nem csak leltár..
Az oroszoknál sosem számított az emberáldozat. Történelemkönyvet kéne lapozgatni.
trey @ gépház
Katyusa:
Messze, messze lenn a Volga mentén
élt egy kislány Katyusa neve.
Kinn a fronton harcol a szerelme,
érte könnyes mind a két szeme.
...
Afféle nemzeti hagyomány náluk háborúzni és a fronton meghalni.
Mármint a vezetőknek nem számított.
A masodik vilaghaborus csatak az egyik kedvenc temam szoval engem nem kell magas lorol oktatgatni :D Azert az megvan, hogy mar nem a Sztalini idok jarnak? Szerinted miert huzott el a verbe tobb mint egymillio fiatal a kenyszersorozaskor? A teljes mozgositast ukrajna ellen nehez eladni honvedo haborunak (igaz probalkoznak de nem nagyon megy at az uzenet) Ukrajna meg nem er annyit, hogy galyravagjanak egy egesz orszagot miatta szoval kar ilyesmirol kepzelegni.
Ukrajna meg nem er annyit, hogy galyravagjanak egy egesz orszagot miatta
Emiatt ne aggódj, Ukrajna nem ország, hanem elnevezés.
:)
Itt oroszorszagrol van szo.
Megpróbáltam a lényegre irányítani a fókuszt, ha már arról volt szó, hányan távoztak. Úgy látszik, az "ukránok" sem akarnak hős honvéddé válni. Pedig állítólag az könnyebb és nemesebb feladat, mint támadónak lenni. Akkora fasz vagy, hogy jakubovics távoli rokonai a Holdról is látnak, pedig a sötét oldalon bujkálnak. ;)
:)
Szóval, akkor mégis tudod, hogy mi az orosz mentalitás. Akkor meg nem értem a csodálkozást.
trey @ gépház
Nem mintha az ukránok különbek lennének, nekik jobban számítana az emberélet. Bebukott Bahmutnál daráltatják le az embereiket:
Annak érdekében, hogy megőrizze a Nyugat által kiképzett és felszerelt dandárokat a várva várt ellentámadáshoz, Kijev több ízben hiányos felszereléssel ellátott, kiképzetlen katonákat vezényelt Bahmutba a The Wall Street Journal beszámolója szerint.
trey @ gépház
Az oroszok fegyenceket küldtek előre.
Ők is különbséget tesznek az eldobható katonák és az értékesek között.
Állítólag küldtek oda jól kiképzetteket is, akiknek különféle csoportok szerint más-más sorsa lett:
az ukránok szerint tapasztalatot szerezni mentek oda, számolatlanul ölték az oroszokat, majd visszatértek a bázisukra és várják a következő parancsot
az oroszok szerint a többségük hősies küzdelemben meghalt
a realisták szerint az orosz nézőpont sokkal-sokkal közelebb van a valósághoz, mint az ukrán

Nem teszem fel a kérdést, hogy honnan van az info, mert 5e nem tartozol közéjük!
A germán szellem elsősorban gépek tervezésekor brillírozik, más esetekben jellemzően a romlás melegágya. A hozzászólásaid olvasásakor gyakran vagyunk ennek tanúi. Tudod (vagy sem), egy nem germán embernek nem kell X csoportba tartoznia ahhoz, hogy eljusson hozzá, X csoporthoz tartozó emberek mit gondolnak egy adott dologgal kapcsolatban. Tudom, hogy a germán übermensch nyugat- és önszopó korcs fajtádnál az van, amit a führeretek mond nektek, de a buborékotokon kívül lévő emberek viszonylag szabadon tájékozódhatnak a világról.
:)
Furcsa az hogy mindíg a mások faji hozzátartozását firtatod. Ez tipikusan a kisember vélt fegyvere.
Te jöttél elő a származásoddal. Te bújtál a felmenőid mögé, amikor többször azt a látszatot próbáltad kelteni, hogy az adott hozzászólásaim antiszemiták. Ha jól emlékszem, amikor a székely ősöddel takaróztál, akkor azt mondtad, magyarabb vagy nálam. Te vagy az, aki hazudott arról, hogy az oroszok az osztrákok/németek – s így a germán rokonaid – "jóvoltából" kerültek Magyarországra 1849-ben és a II. világháborúban (ami után sokáig nem mentek haza). Jah, az is te vagy, aki azt hazudta, hogy az oroszok 1956-ban idejöttek, miközben eleve itt voltak, hiszen a germán véreid miatt korábban már ide kellett jönniük. Ha nem hazudoznál, nem ontanád a degenerált mocskodat és nem takaróznál a felmenőiddel, akkor a viselkedésed nem lenne a távoli rokonaid tettei tükrében – is – megítélve.
:)
**** kérésre moderálva ****
Fain ez a svájci színvonal.
:)
A svajci commentem egy ude szinfolt ahhoz kepest, amit szuleidtol kaptal Magyarorszagon. Akar meg megnyugvast is talalhatsz benne.
Örülök, hogy Svájcban vagy. A pelenka megtalálta veled a foltját.
:)
**** kérésre moderálva ****
**** kérésre moderálva ****
:)
Jah csak azert hoztam fel apad megint, hogy kideruljon elokerul-e a szopas, ahogy szokott. Ugy latom mukodik. :D
A fajtád egyedei láttán mindig a szopás az egyik első gondolatom. Keserves szopás a ~normális többségnek, hogy élvezettel szopjátok gazdáitokat.
:)
**** kérésre moderálva ****
Szinte mindenkinel
Erre mutathatnál bizonyítékot.
:)
Minek mutatnek? Csak emlekszel commentjeidre. :D Az apadtol kapott protein mennyisegen amugysem valtoztatna. :D
Én arra gondoltam, azért lenne érdemes mutatnod, mert ha a "mindenki" alatt csupán a HUP-on ~rendszeresen hozzászóló felhasználókat értjük, a "szinte mindenkinél" becslésed még akkor is lényegesen nagyobb számú felhasználót jelent, mint ahányat én valaha olyan jellegű szopással vádoltam, mint téged és általában a fajtádat.
:)
Magyarazod a bizonyitvanyod. Probalod felejteni, amit apad veled tett. Teljesen ertheto.
**** kérésre moderálva ****
:)
*** kérésre moderálva ****
Most már mindegyikőtök elmondta a másikat mindennek, kurva repetitív és unalmas, hogy ugyanazt szajkózzátok. Be kéne fejezni.
trey @ gépház
Rendben. En is ezert emeltem szot. Orulok, hogy masnak is feltunt. :)

Kétséget kizáróan. Akkor honosítsuk meg? Legyen ez az új norma a HUP-on?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Legyen ez az új norma a HUP-on?
Késő. Már ez a norma.
:((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem ez a norma, mert a csendes nagy többség számára ez kínos és ciki. FYI Nem alacsonyodik le erre a szintre mindendenki.
Sztem teljesen korrekt voltam. Pont ugyan annyira volt kulturalt a valaszom, mint az eredeti comment amire valaszoltam. :) A kulonbseg, hogy az enyem igazsagra epul. Tehat commentjeiben nagyon sokszor szopast vizional fuggetlenul attol, hogy mi a context. Ez pedig projekcio, ami nevelessel rogzult nala. Anyja valszeg nem tehet rola, igy marad az apja.
A fajtád "függetlent", kormánykritikust és hasonlókat játszva bármilyen kontextusban képes szemérmetlenül szopni a nyugatiak* faszát. Ha felhagytok ezzel a gyakorlattal, akkor a kapcsolódó kritikák is megszűnnek.
* most a nyugatiakét, de szerintem a hajlamotok miatt pontosabb megfogalmazás: az aktuális úrral való mély kapcsolatotokat ápoljátok
:)
Tovabbra is projekcio, amit tolsz. Itt kulfoldon/nyugaton informatikuskent nem kell szopni senkit, hogy jol megelj. Ez itt nem Magyarorszag vagy epp a putris cigany csaladod.
De sztem informatikuskent meg Magyarorszagon sem kell felszopni egy partnak sem, tehat ezert furcsa szamomra, hogy te ezt a szexualis aktust vizionalod folyamatosan egy informatikai portalon. Max fidesz/aktualis kormany felszopasbol lehet haszna az embernek, ha nevvel csinalod.
Szoval a szopas fixaciod/projekciod gyerekkori traumadbol johet csak. Meg mindig ugy gondolom, hogy apad/anyad csinalt veled valamit es azt probalod azota is feldolgozni commentekben. Ezert szivesen nyujtok neked lelki tamaszt, mint lathatod.
Az oldalra TILOS beküldeni:
jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sértő adatokat, tartalmakat,
a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő cikkeket, blogbejegyzéseket, hozzászólásokat, fórumtopikokat,
olyan adatokat és információkat, amelyeknek közlése a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek.
Csak nem hagyod abba, pedig érkezett jelzés több irányból is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Álszent vagy.
locsemege meg tudja általában őrizni a higgadtságát. Én nem mindig, néha elküldöm a vitapartnert melegebb éghajlatra.
Szabályok:
- személyeskedés nincs (a hülye vagy, te meg ökör szintű beszélgetésekre nincs igény)
- témánál maradni (a másik topikban is hülyeséget írtál)
- érvelni: megpróbálni a baromság, marhaság kifejezéseket kerülni, helyette bővebben kifejteni, hogy mivel nem értesz egyet
- értelmezni, amit a másik mond (ez tényleg durva, pláne hogy 0.1s olvasás után válaszolunk zsigerből).
Megnyugtatlak, ez a hupon kb. senkinek nem megy. Nem álszentség, hanem vitakultúra része. Sültparasztok vagyunk, de igazából a kultúrálódással még nem érne a világ véget.
Álszentség, mert egyesektől jajj, másoktól meg ez van, kussolás.
Ez egy igazi gumicsont szabály, mert más helyeken simán szart rá a házmester hogy "k. anyámba" küldött el az elvtársa egy másik kőkemény radikális fórumtársa.
Jo reggelt! Ez 1 napja volt. Azota nem valaszoltam bolond szopos trollkodasara, mivel nekem nem cimzett semmi ilyet azota. De gondolom ertheto, hogy ha "bolond" burkoltan segitsegert kialt, akkor nem jelentgetek, hanem segitek neki a jovoben is. Ez igy korrekt.
Ami erdekes, hogy itt a hupon a hopihek/wokeok megsem a "haladok" ugy tunik :)
ha "bolond" burkoltan segitsegert kialt, akkor nem jelentgetek, hanem segitek neki a jovoben is.
Köszönöm az ajánlatot, de kismillióan járhattak már a testnyílásaidban, ezért nekem sehogyan sem pálya, hogy ún. "segítségben" részesíts.
:)
Csak emocionalis segitseget tudok nyujtani es atlenditeni a gyerekkori traumaidon, ahogy eddig is tettem. Projekcioidtol fuggetlenul. :)
Valóban, bizonyos értelemben segítség számomra és az ország számára, hogy szennyezed az amúgy sem makulátlan Svájcot és népét.
:)
Akkor csak segitettem feldolgozni traumaid. Ennek orulok.
Nem olvastam még ennyire aljas hozzászólást itt habár lehet, hogy több is volt már. Gyalázat.
A tiszta alpesi levegő hatása lehet. Bár szerintem jellemzően nem azt szívja.
:)
Csak olvasd el ezt. A bolond nevű troll meghonosította ezt a fajta gyalázkodó magatartást itt a fórumon, a trey nevű házmester meg áldását adta mindehez amikor valaki felemelte a sztavát ellene. A locsemege meg elmondta, hogy hát nem helyén valló a bolond nevű troll stílusa, de mivel alapvetően egyet ért vele, ezért őt ezt nem zavarja. Ha viszont más teszi ezt akkor az "gyalázat" mert ő nem azonos közhelyeket fúj. Tehát mivel a tartalom nem tetszik locsemegének, ezért a stílusba kapaszkodik bele.
Vajon buccaners, timi vagy bolond posztjai miért nem moderálódnak ki? :D :D :D
Nyilván ezt tudom. De akkor másként teszem fel a kérdést: A feljelentők a "felvilágosúltak" táborából kerülnek ki!?
What difference does it make?
Szemely szerint en is utalom olvasni ezt a terdelos szopos etc postokat. Konkretan hanyingerem van tole.
A ritka pillanat amikor egyetértünk. Már én is fontolgattam mikor írta trey, hogy nem volt bejelentve, hogy hát akkor erőt kell vennem magamon, kikeresni az összeset és egy listában átnyújtani, hogy szerintem ezeket kellene törölni. A köz érdekében. Pedig totális szólásszabadság párti vagyok. Ezt a fajta korlátozást nem érzem cenzúrának. Bármilyen mondanivalót meg lehet fogalmazni ordenáréskodás nélkül is.
A közlés során a tartalomnak és a formának egyaránt lehet kifejező szerepe.
Sosem rejtettem véka alá a magyar értelmiség színvonalával kapcsolatos elégedetlenségem. Az értelmiségen belül a "haladók" különösen hitvány minőséget képviselnek.
Nem tudom, milyen ember, akinek valamilyen mértékben nem fáj azokra a magyarokra tekinteni, akiknek értékes, követhető utat kellene mutatni a társadalom valamennyi tagja számára, de helyette felelőtlenül eltékozolják saját értékeiket, vitalitásukat, idejüket.
Nekem így fáj, másnak máshogy. Megint más pedig a ribancos sírdogálás közben kurva elégedett magával és elvtársaival.
:)
>Bármilyen mondanivalót meg lehet fogalmazni ordenáréskodás nélkül is.
Látod, megmondtam! :-)
Egyet is értek egyébként, meg máskor is többnyire egy platformon érzem magam veled, de amikor hosszú szálakon át egymás ordenáré szapulása megy, azokat már jó ideje csak átlapozom. Még ha volna is értékes gyöngyszem gondolat ezekben a folyamokban, az már éri meg a kiásást számomra.
Nem vitattam, amit megmondtál, csupán kiegészítettem egy a valóságot jobban leíró egésszé. Lehet, nem kellene ilyet írnom, mert hamarosan valamelyik "haladó" azzal áll elő, hogy egymást szopkodjuk...
Szerintem a "szopás" kifejezés jól leírja, mit csinálnak azok, akiket vádolok vele. Jól közvetíti azt is, mennyire visszataszítók a cselekedeteik. Tehát nem a semmiből előpattant véletlen, ha az olvasók elhányják magukat tőle, hanem helyénvaló reakció.
:)
Pedig írhatnád azt is, hogy megalkuvó módon, elvtelenül kiszolgálnak idegen érdekeket. Ebben így nem szerepel a „szopás” szó, de pontosan ugyanazt jelenti.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
de pontosan ugyanazt jelenti.
Egyáltalán nem. Az első kifejezés együttes pontosan leírja a problémát a másik a kocsmai részegek artikulálatlan hörgésévé silányítja és elveszi az érdemi diskurzus lehetőségét.
Te is próbáltál már "haladóval" kommunikálni. Kérlek, oszd meg velünk a tapasztalataid. Ezen diskurzusok mekkora része volt normálisnak tekinthető? Mekkora része nem, és szubjektív meglátásod szerint miért és hogyan siklott félre?
:)
Kétlem, hogy értik ezeket a szavakat. Felköpködik a nekik nem tetszőkre, mert a Telexen olvasták, de számukra ezek csak az ellenségnek beállított entitások kapcsán léteznek. Látod, Putyin háborús bűnös, az amerikai elnökök és egyéb magas rangú döntéshozók meg jellemzően mind patyolat tiszták. És persze te vagy Putyin csicskája, mert felhívod az egyensúlytalanságra a figyelmet, nem pedig ők a nyugat csicskái, akik az erősebbhez dörgölőzve gerinctelenül kiszolgálják azt, kívánjon tőlük ~bármilyen irreális dolgot. Szóval, jah, írhatnám máshogy, de ez a rakás ribanc így jobban magáénak érzi.
:)
Egyszerű: ha nem csinálnátok a hányingert keltő dolgaitokat, nem írnék róla.
:)
Az, hogy te mit tekintesz hányinger keltőnek az a saját szociális problémád. Az, hogy a mondataid hogy fogalmazod meg és öntöd ide, az meg már nem. Ugye.
Az agyad oxigénhiánya eredményének sem kellene a problémánknak lenni, mégis megajándékozol vele minket. Szerintem a hozzászólásaid olvasása közben nem csak én aggódom az egészségedért.
:)
A kifejezés, amit keresel: "haladók". A megfelelő reakcióért kérdezd meg gazdád vagy tartótiszted. ;)
:)
Nem listázom az olvasókat. Minden bejelentést megvizsgálok, jöjjön az bárkitől.
trey @ gépház
Az úgy volt, hogy amikor a magyarok megtalálták ezt a helyet, számos népcsoport élt már itt. Zsidók, þótok, jászok, avarok, palócok, székelyek (nem magyarok!) szerbek, és pl gótok. Aztán a történelem során, mindíg amikir a fajtád kinyíratta saját magát, akkor a földesueak felkerekedtek Európa sikeresebb fele felé, és ibirtokot, pénzt és előjogokat igérve mindíg idehívtak embereket. IV. Béla pl. a cigányokat...
A germán véreid az oroszokat is ezért hívták ide Kelet-Európából?
:)
Értem én a célzást, de egyrészt a germánok nem azonosak az osztrákokkal. Kérdezd meg a házmestert, mert ő mint őshonos Raab patrióta ezen titkok tudója. Másrészt a te román véred, jobban utált mint a germán...
Nem mondtam, hogy azonosak.
Szerintem egy székely felmenőkkel rendelkező magyarnak nagyobb valószínűséggel van román őse, mint egy nem tárgyalt felmenőkkel bíró magyarnak... Esetedben a viselkedésben is felsejlik a román jelleg, szóval kár erőlködnöd.
:)
Esetedben a viselkedésben is felsejlik a román jelleg, szóval kár erőlködnöd.
vadászgépek rakétákkal megsemmisítik a légvédelmet és utána 150-200 bombázó 200x500 tonna bombát dobálna kb. két héten keresztül.
Mit szívsz öreg? 40 éves szovjet technika néz farkasszemet a jóval modernebb rendszerekkel. Ami a hátránya a hibrid fegyverrendszereknek az egyben előnye is: nem azonos a sebezhetőségük. Jelenleg az ukrán hadsereg Európa legerősebbje, 60-80000 katonát képeztek ki professzionális szinten az elmúlt évben, szemben besorozott köztörvényesekkel.
a háború - vagyis a lövöldözés elején ukrajnának se patriot, se himars rendszere nem volt - ezeket most kapta..
Egyébként nem megnyugtató, hogy egy terrorista országot így felfegyvereznek és kiképeznek.
Ugye, naná hogy terroristák, csak úgy rárontottak Oroszországra 2014-ben, és elraboltak egy komplett félszigetet! (Már csak az a kérdés, hogy melyik alternatív univerzumról beszélünk.)
Minap a főnid (Putyin) egy 400 éves térképen magyarázta hogy nincs is Ukrajna, amin azért öles betükkel ott volt a mai Ukrajna területe fölött, "Ukrajna". Igaz hogy latin bötükkel volt ráírva, no de akkor is!
Jelenleg az ukrán hadsereg Európa legerősebbje, 60-80000 katonát képeztek ki professzionális szinten az elmúlt évben, szemben besorozott köztörvényesekkel.
Lengyelországnak van 160 ezer aktív katonája, 200 ezer tartalékos. Most is egy nagyságrenddel több modern tankja, mint amit Ukrajna kapott (és még egy nagyságrenddel több szállitás alatt). 48 db F16 + 40 ruszki repülője (32 db F35 és 40 db koreai T50 szállitás alatt). Egy rakat HIMARS-ot is rendeltek, a legnagyobb ható sugarú rakétákkal. Jelenleg Közép Európában ők a legerősebbek, de Nyugat - Európában vannak ennél nagyobb haderők.
Ukrán hadsereg alapvetően még mindig nagyon elavult.
Oroszország láthatóan nem akar totális háborút indítani Ukrajna ellen. Kijev stratégia bombázása bejárná a világot és könnyen lehet hogy alapvetően befolyásolná Kína hozzáállását a konfliktushoz. Vagy éppen a NATO egy oroszok nélküli ENSZ BT határozatra hivatkozva légtérzár alá vonná Ukrajnát.
akkor 10 évig is játszatják ezt a lövöldözös játékot..
Légtérzár a háború végét, vagy legalábbis befagyását jelentené. Szövetségesek abszolút légifölényben vannak negyedik és ötödik generációs harci repülőkben, oroszok nyilván nem akarnák elveszíteni a maradék modern repülőiket, így kizárólag szárazföldi akciókat tudnának kezdeményezni.
Nukleáris fegyverek bevetése szárazföldi akciónak minősül, vagy végtére is teljesen mindegy?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Olvastál már az S-400-ról?
Az orosz gépek nem emelkednek fel, mert leszedik őket az ukránok. Csak szólok, hogy az orosz légvédelem jobb, mint a NATO-é.
A pilóták zöme koporsóban jönne haza légtérzár esetén.
Na megint egy katonai stratéga! Még jó hogy itt van, és nem a hadügyben. :)
Részedről pedig csak a szokásos terelés, személyeskedés érvek nélkül. Nincs ezzel baj, fontos, hogy rendszeresen felelevenítsd, mennyire érdemes téged komolyan venni. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Részedről pedig csak a szokásos terelés, személyeskedés érvek nélkül.
Amit te csinálsz az vajon mi? Rohadt unalmas már, hogy amikor háború van, akkor katonai stratégákká, amikor foci van akkor focistákká, amikor meg F1 van, akkor mindenki konstruktörnek állítja be magát... Te meg valamiféle "minden lében kanál" vagy mert mindenhez is hozzászólsz!
Miközben te is így teszel. Ha nem így lenne, nem futottunk volna össze ebben a topikban. Döntsd el, hogy a véleményalkotás normális dolog-e, vagy sem. Bármi is a döntésed, vedd észre, hogy te is éppen úgy gyakorlod, ahogyan azok, akikkel nem értesz egyet.
Utána már csak azt kell eldöntened, hogy a veled egyet nem értők hülyék és te is, vagy veled minden rendben van, ahogyan a veled egyet nem értőkkel is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Neked baszta a csőröd az én véleményem, nem nekem a tiéd! Akkor ki is személyeskedik? Ki nem visel el más véleményt? Már házmesteri és házmester helyettesi mélységekre sülyedtél.
Szerintem nem. Ezt írtad:
Na megint egy katonai stratéga! Még jó hogy itt van, és nem a hadügyben. :)
Itt az orosz légvédelemről esett szó, illetve az esetleges légtérzár gondolatáról. Nem a témához szóltál, hanem minősítetted a hozzászólót. Van érdemi gondolatod arról, mennyiben lenne jó ötlet egy NATO légtérzár által nyiltan kirobbantani a harmadik világháborút? Esetleg néhány észrevétel az S-400-asokról?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyet is értenék ezzel, DE:
- az orosz katonai (vagy bármilyen rendszer) nagyban függ az emberi tényezőtől:
- lásd Csernobil vagy Moszkva cirkáló esete pl, azért süllyedt el, mert NEM volt bekapcsolva a radar védelmi rendszere és neptun rakéta eltalálta - igaz amerika felderítés adta meg a koordinátákat a neptun célra vezető rendszere csak 10-20km -re működik, vagyis az indítás pillanatában csak koordináták alapján 110kmről vakon lett indítva. Ha felderítés és a rakéta indítása közt el tudta volna hagyni a veszélyes térséget. A Moszkvának érzékelnie kellett volna a felderítő drónt illetve a felderítő repülöt és random irányba elhúzni onnét.. 10-20 egyszerre kilőtt neptun rakétát is le tudott volna szedni a védelmi rendszere, ha be van kapcsolva.
Csak azért írtam le ezt, mert látszik, hogy hiába van orosz kezében a technika - addig amig öreg, korrupt alkoholista tábornokok vezényelnek bármi megtörténhet.
Moszkva cirkáló esete pl, azért süllyedt el, mert NEM volt bekapcsolva a radar védelmi rendszere
valószínűleg azért mert
egy rakat amerikai drón volt a környéken
nem gondolták, hogy ilyen szintű információ megosztás megy az ukránok felé. (főleg, jogy minden ilyesmit tagadtak/tagadnak..)
háborúban NEM játszik az, hogy "én azt hittem" - mikor veszik már észre az oroszok, hogy háborúban vannak ?
igen, több drón volt - mit gondoltak halakat keresnek ??
Gyorsan megszületett a döntés US Army főparancsnokságán, hogy átadják a koordinátákat - ukránok meg nem haboztak indították. Nagyon meglepődtek, hogy az ukránoknak sikerült kilőni a Moszkvát úgy, hogy végül vontatás közben elsüllyedt. Ja még annyit, hogy nem működött a hajó saját tűzoltó rendszere sem, nagyon sokan bent égtek.
A Kercsi-szorosi hidat se tudták volna nagy valószínűséggel felrobbantani, ha még van Moszkva és végzi a dolgát.
Koszovó de facto NATO felügyelet alatt áll, Szerbia nem nem fog nekimenni a NATO-nak.
Koszovó az USA által annektált terület, épp, mint a Krím az oroszok által.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Koszovó ENSZ fenhatóság alatt áll.
ENSZ != NATO. Másfelől annyi történt, hogy nyugati érdekszférába vonta az Egyesült Államok, s teszi ezt mindennel szembe menve, annak ellenére, hogy az északi területeket többségében szerbek lakják. A mostani cirkusz erről szól. Katonák támadnak a fegyvertelen, legfeljebb köveket és botokat használó lakosságra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Katonák támadnak a fegyvertelen, legfeljebb köveket és botokat használó lakosságra.
Kihívás. Ennél nagyobb kamut le tudsz írni? Vagy Ukrajnára váltottál és a katonák oroszok?
NATO katonákról beszéltem Koszovóban, akik elnyomják a népakaratot, mert ez az USA érdeke.
Mivel az ENSZ nem rendelkezik önálló haderővel, Koszovóban müködő KFOR békefentartók a NATO irányitása alatt állnak, de az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján működnek. Az érintett feleken kivül ezt Oroszország is jóvá hagyta.
Melyik nép akaratát?
A szerbét.
Egyébként melyik szomáliai agysebészjelölt csinálta ezt a térképet? Jobb alsó sarokban. Gumó: 5 - 14 %, kisebb gumó: > 0 - 4 %. WTF? És akkor azon ne is merengjünk hosszasan el, hogy a range-ből hiányoznak egy százalékpontos intervallumok, mert csak.
- ahol többségben vannak a szerbek miért szívatják őket az albánok ? vagy a szerbek rájátszanak ?
Pontosan. Ahol nem érik el az albánok egy választáson a 4%ot ott el kéne gondolkozni azon, hogy arrébb kéne tenni a határt.
The crisis dates back to April when Kosovo Serbs boycotted local elections, allowing ethnic Albanians to take control of local councils with a turnout of less than four per cent.
Both the EU and US have criticised the Kosovan authorities for destabilising the situation in north Kosovo, and warned against any actions that could inflame ethnic tensions there.
Semennyire, ez max takaró. Régóta meglevő feszültség ami nem lett soha rendezve, állandósult konfliktus ami mint egy vulkán épp nem volt aktív, de bármikor kirobbanhat. Ezeket csak úgy lehet nyugvópontra helyezni, ha a lakosság többsége nyugton van: onnantól lesz benne ön-szabályozás; a többség lekussolja a heveskedőket.
- ahol többségben vannak a szerbek miért szívatják őket az albánok ? vagy a szerbek rájátszanak ?
Utána néztél, hogy a mostani szerb tüntetéseket mivel indokolják?
Szerbek nem voltak hajlandóak elmenni a helyhatósági választásokra ott, ahol egyébként többségben vannak.
Aminek az lett az eredménye hogy albán polgármestereket választottak, amit viszont a szerbek nem fogadnak el.
Nehéz erre azt mondani, hogy nem mesterségesen szított indulat.
Milyen emberi kvalitásokkal rendelkezik az a polgármester-jelölt, aki ilyen körülmények között legitimnek tartja a választás eredményét, és nem a város lakói számára elfogadható megoldást keresi, hanem az indulatok szítása érdekében be akar ülni a polgármesteri székbe? Az átrajzolt választókerületek vagy Borkai miatt nagyon sírt a fajtád, de egy egyértelműen tisztességtelen helyzetben úgy játsszátok az ártatlant, mint egy halva született csecsemő.
:)
elsőre nem nyiltan - egy polgár háború kezdete után.
A koszovoi szerbeket most kezdik felfegyverezni - nem csak botok lesznek náluk..
Azt gondolod hogy éles fegyverekkel fognak a KFOR katonákra támadni?
Tassadar ezt írta:
a NATO egy oroszok nélküli ENSZ BT határozatra hivatkozva
Amit te írsz, az az USA magánakciója volt, hiszen nem volt ENSZ felhatalmazás hozzá. Most is legfeljebb így lehetne, de azt ne keverjük össze semmiféle ENSZ BT határozattal, mert nem az.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
ENSZ egy sóhivatal lett - nem így kellett volna történnie.
Hogy most ki kezdte:
- oroszok "világhatalmi" törekvései, vagy az USA oroszok bekerítése a NATO-val - ez most mind1.
Az oroszok lenézése már része a polgárok kondicionálásának, hogy ha háború lesz -- akkor NE, mint népre emberekre gondoljanak, hanem Putyin, mint diktátor elpusztítására.
Így esett meg, hogy egy amerikai képviselő ilyet mondott:
"... oroszok meggyilkolása jó befektetés" - ez hívják népírtásnak. Ide jutott a világ FB és a media sikeresen szórta az orosz gyűlölet magjait.
Tökéletes példa, USA kinyilvánította hogy Svédország védelmet élvez amíg nem lesz formálisan is tag - átléptek Magyarországon és Törökországon.
Haha, akkor már nincs is szükségük a NATO-ra 🤣 A NATO wgy kicsit nagyobb lépték mint az USA. A kutyát nem érdekli az USA éppen aktuális vécépapírja.
trey @ gépház
Értem. Ez esetben Kína miért nem rohanja szimplán le Tajvant? Hiszen Tajvan amerikai támogatása érdektelen.
Persze, csak ha nem tartják a szerződéseket, az annyit is ér. Veszélyes precedens, de nézzük a jó oldalát. Mi is alkalmazhatjuk a cherry picket, és a nekünk nem tetsző nemzetközi vagy európai bírósági határozatokon egyszerűen átlépünk. Lesz hozzá jogalapunk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ennek ára van, az ár pedig a világpolitikai és világgazdasági befolyástól függ. Ezért nálunk van a világon az egyik legmagasabb infláció.
Lényegében csak azt írtad, hogy a demokrácia és a jog viszonylagos. A kicsik elnyomásának eszköze a nagyok részéről.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Fogalmam sincs, mi alapján vontad le ezt a következtetést.
Ebből:

Jó is, amikor saját hozzászólásod nem olvasod el...
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sztem meg csak ta akarsz ebbe bármit belelátni, de persze a külpolitikai szakértelmed alapján elmagyarázhatod nekünk milyen demokratikus kérdést látsz bele külpolitikai kérdésekbe.
Leírta, hogy azért magas nálumk az infláció, mert lényegesen befolyásosabb államoknak nem tetszik az általunk megvalósított politika. Tehát az erősebb kutya érvényesül. Magam is ezt írtam, hogy itt nem jogról, demokráciáról, népfelség elvéről van szó, hanem az erősebb kutya gyakorlatáról, amelyet eddig is tudtunk, de leírta ezt olyan valaki, aki egészen más világlátással rendelkezik, mint én.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Én itt csak azt látom, hogy a magyar külügy vissza akart élni a látszólagos lehetőséggel és méretéhez, és erkölcsi szintjéhez képest kiröhögték
Nem. Ha van egy szerződés, akkor az szó szerint igaz, vagy az egész nem ér semmit. Nincs olyan, hogy a szerződésben egyhangú döntéshozatal van, amit azért úgy kell érteni, hogy illik ugyanúgy szavazni, ahogyan a nagy entitások.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Te tudod miről beszélsz? Látod, hogy a külügy elengedte a kérdést? Érted miért?
Melyik kérdést? Mert szerintem van egy pár...
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Oroszok eltemették Valerij Zaluzsnijt az ukrán hadsereg főparancsnokát, pedig nagyon is él. Ennyit a ruszki propagandáról. :)
Ugyanilyen lelkesen szólj néhány ékes szót az iraki tömegpusztító fegyverekről! Ennyit a yenki propagandáról. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Most ezt mégis hogy sikerült ide kötni? Kb a 100 éves háborúnak és a Tatárjárásnak mi köze egymáshoz!?
Felhívtam a figyelmed a részrehajlásodra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Köszönöm, rendes tőled. De nem értem az USA vagy az ENSZ÷NATO "katonai bevatkozását" az orosz propagandának a kapcsolatát.
Az oroszok által emlegetett halott főparancsnok sem volt igaz éppen úgy, mint az amerikaiak által emlegetett tömegpusztító fegyverek. Jó volna, ha kevesebbet játszanád a hülyét, semmi kedvem trivialitásokról írogatni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Érdekes én régebben kék szemű képeket láttam róla. De lehet, hogy azok voltak hamisak? :)
2020. szeptember elején már azzal vádoltaZelenszkijt, hogy szemet huny a korrupció felett, és azt mondta, hogy a pártjának bizonyos képviselői elfelejtették, hogy „miért és hogyan kerültek oda, ahova”. Nem sokkal később a párt kizárta a képviselői csoportjából Leroszt, a parlamenti mandátumát azonban megtarthatta független képviselőként.
2021 őszére a konfliktus annyira elmérgesedett, hogy – mint akkor megírtuk –Lerosz az ország „legfőbb árulójának” nevezte Zelenszkijt,
Elolvastam. Ahogy korábban többször jeleztem: Zelenszkij urat az ellenzék elő fogja venni. Idő kérdése.
trey @ gépház
Most éppen az oroszbarátok vannak ellenzékben. És szerintem maradnak is párszáz évig.
Előbb-utóbb lesz itt béke, aztán jönnek a szürke hétköznapok, amikor Zelenszkij úrnak is számot kell adni.
trey @ gépház
Akkor nem igazán sikerült megérteni az ott írottakat? Ha már elolvastad...
Svédország engedélyezi ukrán pilótáknak hogy teszteljék JAS-39 Gripen vadászgépet.
Arra azért figyelnék, hogy miután felfegyverezi és kiképezi a világ az ukránokat mindennel is, a végén nehogy annyira erősnek érezzék magukat, hogy majd ők forduljanak ellenünk :D
trey @ gépház
Arra azért figyelnék, hogy miután felfegyverezi és kiképezi a világ az ukránokat mindennel is
Furi ez az anyagiaskodás, már csak azért is mert a "fegyverszállítás" biztosan nem szeretetből történik, hanem igen fontos gazdasági és geopolitikai érdekből.
a végén nehogy annyira erősnek érezzék magukat, hogy majd ők forduljanak ellenünk
A kétoldalú politikai kapcsolatokat úgy kell alakítani, hogy ez ne történhessen meg.
Ebben egy szem anyagiaskodás nem volt, ez kőkemény biztonságpolitika.

A Zelenszkij-félékkel :D Egy idegbajos balfasszal :D Na, majd kíváncsi leszek, ha nyernek az ukránok (mert bármi is lesz a vége, ez lesz a narratíva, hiszen a nyugat nem veszíthet), majd az elszámolásnál hogyan fognak egy olyan korrupt állammal egyezkedni politikai alapon, hogy azok ne vágják be a durcát :D
trey @ gépház
Szerintem meg kőkemény gazdasági érdekek ütköznek: az oroszok meg akarják szerezni az ukrán ásványkincsek, ipari termelés, és mezőgazdasági termékek exportja felett az ellenörzést. Az EU meg szeretne továbbra is az ukrán ipari termelésre nagyban építő ellátási láncait fenntartani. Nehéziparunkat elég érzékenyen érinti az ukrán háború. Ma az ukrájnában gyártott acéltermékek behozatali nehézségei miatt kell több évet várni egy autóra. Az építőibarból is kiesett fa mint építőanyag importja. Románia és Szlovákia nem tudja pótolni az ukrán fűrészárút. Az élelmiszeripar is látványosan vergődik.

Pedig simán megtörténhet, már az elején közölték, hogy ők a hadsereget a politikai érdekérvényesítésük eszközének tekintik és a jövőben használni fogják a nyomásgyakorláshoz.
- "Zelenszkij úr, most, hogy véget ért a háború, akkor itt lenne a számla a hitelbe kapott dolgok után ..."
Japán 78 cég és 17 magánszemély, köztük az orosz hadsereg tisztjeinek vagyonát fagyasztja be, és 80 orosz szervezetnek, például katonai vonatkozású kutatólaboratóriumoknak szóló exporttilalmat rendel el – áll a külügyminisztérium pénteki közleményében.
Japán megtiltja továbbá az építőipari és mérnöki szolgáltatások nyújtását Oroszországnak.
Lehet ők is hülyék? Pedig őket nem nevezném nyugati csicskáknak.
A németek, japánok legendás túlkompenzálása a WW2 bűneikért ...
Az ukrán állami korrupcióellenes ügyészség (NAZK) Oroszország támogatójává nyilvánította a Milkát, az Oreót és egy sor másik édességmárkát birtokló Mondelez International nevű vállalatot.
🤣🤣🤣
Innentől kezdve aki Milkát és Oreót zabál, az Putyin csicskása!!!!!
trey @ gépház
Bátrak az ukránok, ha szankciós listára tesznek egy amerikai multinacionális vállalatot.
Én kétszer is meggondoltam volna.
Képzelem mekkora veszteség lenne az oroszoknak ha kivonulna ez a cég is, és maguknak kellene gyártaniuk a csokoládét! Szerintem már másnap békekötésért esedeznének a fél országukért cserébe!
Van benne ráció: aki Oreót zabál, az gyenge, puhány, beteges, elhízott lesz, ami gyengíti a nemzetet és a nemzeti hadsereg harci morálját.
Amúgy az hogy kit minek minősítenek Ukrajnában, az mióta zavar bárkit is Ukrajnán kívűl?
Jaj, hagyjad már ezt a rossz coping-ot!
Ha magyar vállalat (OTP) kerül fel ok nélkül, akkor az azért van mert Orbán a Putyin csicskája. Ha Milka meg az Oreo gyártója, akkor nincs itt semmi látnivaló ...
Kicsit lehetnél konzisztensebb.
trey @ gépház
Ha magyar vállalat (OTP) kerül fel ok nélkül, akkor az azért van mert Orbán a Putyin csicskája.
Neked valami pszichés problémád lehet. Kérlek mutasd meg, hogy mikor reagáltam így az OTP-s ügyre, arra ti vagytok túlságosan ráizgulva! Kb leszartam az OTP-s dolgot is mint az oreos dolgot. Persze ez sem biztos, hogy igaz.
Leginkább ész nélkül szankcionálnak és büntetnek mindenkit, aki nem úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek.
Tudod, nácik.
Nem szankcionálnak és büntetnek, mert ahhoz erő kellene. Csupán túltolt hangerővel kommunikálnak.
:)
Karácsony Gergely: Háborúban állunk Oroszországgal
Magyarország háborúban áll Oroszországgal - legalábbis a főpolgármester szerint. Karácsony Gergely uszító kijelentését később az ATV-nek adott interjújában is megerősítette.
[...]
A baloldali narratíva eddig csak fegyverszállítást és a magyar katonák bevetését követelte, nemrég azonban ezt kiterjesztették arra is, hogy Magyarország is részese a háborúnak.
Szakértők szerint veszélyes kijelentés ez annak fényében, hogy még a fegyvert szállító nyugati szövetségesek is kerülik, hogy kijelenték: harcban állnak Oroszországgal.
trey @ gépház
:D:D
Mekkora troll ez a Karacsony. Eloszor a nemzeti konzultaciot utanozza, majd a haboruban allast mindenkivel. :D
Szerintem az ukránokon kívül senki sem állította, hogy hadban áll az oroszokkal. Kivéve ez az agyoniskolázott. Óvatosan kell az ilyesmit kezelni, mert a főpolgármesteri székéből szeret külföldre is kurjongatni, nehogy meghallják az oroszok a faszságot és tankkal menjenek Budapestre.
trey @ gépház
Persze :) Meghalljak es rogton megtamadnak egy NATO tagot teljesen realis hjam nem :D
Pedig haborus veszhelyzet van eleg regota :D Szoval csak leutanozta a demagogiat. Sztem jol trollkodik, mert megporget benneteket is :D
Amugy meg a narrativa szerint Putyin nem tamadna meg Magyarorszagot, hiszen eddig sem tamadott meg senkit. Az Ukranok magukat lovik. :D:D:D Ha meg megis akkoris csak nacikat olne meg! :D Budahazyt el is engedtek, hogy o legyen a bunbak :D
Ne keverd a trollkodást az ostobasággal.
Inkább arról beszélne, hogy mi van a beígért metró klimatizálással, így 3 évvel később. Mert hát, az nem olyan nehéz feladat.
trey @ gépház
Nem keverem. Tudom, hogy ostobasag a haborus veszhelyzet :) Sztem jol trollkodik, mert 2 commenten belul mar terelesbe menekulsz :D Rendesen megporgetett, pedig te aztan fel vagy keszulve trollokra :)
Amugy a narrativa szerint Oroszorszag nem fog megtamadni minket, hiszen o csak nacikat ol. Igy max par na'cival kevesebb lenne az orszagban amugy is :D Az csak jo!
Háborús veszélyhelyzet != háború.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Es? Sztem jo kis tukor, amit tart a Karacsony. Remelem durvabb cuccokat is fog tolni :)
Egyszerre milyen PC lett itt minden "konzervatív", az utcai harcos minielnök mit szól ehhez?
Egyszerre milyen PC lett itt minden
Pont, hogy a (neo)kommunista-k mániája a "politikailag korrekt" magyarul a tényszerű hazugságok terjesztése. Ezzel szemben a világos, egyértelmű valóság; tények tisztázása áll.
A probléma az, hogy undorító módon stikában nekiálltak NATO infrastruktúrákat bevonni a háborúba: a közvélemény teljes kizárásával. így egyértelműen nem jelenthető már ki, hogy a NATO nincs benne szervezetileg háborúban: de hivatalos álláspontként persze mindenki hangoztatja, mert ennek ellentéte atomhatalmak egymással való háborúját jelenti amire azért annyira senki se vágyik: legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy lakossági támogatottsága lenne ennek az EU-ban.
Értem én, hogy nem érted, hogy mekkora veszély van abban, hogy Oroszország bekebelezi a szomszédait. Nem gond.
Értem én, hogy nem érted, hogy mekkora veszély van abban
Saját magadról nyilatkozz, azt, hogy mit értek és mit nem értek azt csak én tudom. Továbbra se ismered a gondolataimat, IQ-m és korlátoltságom :): Saját magadról nyilatkozz.
mekkora veszély van abban, hogy Oroszország bekebelezi a szomszédait.
Talán folytattak valaha területszerző háborút Lengyelország, Finnország, Grúzia vagy Ukrajna ellen? Na ugye, hogy nem. Tehát nincs semmiféle veszély.
Az USA jóval több országot támadott meg jogtalanul, ebből adódóan szerinted jelenleg reális félelem, hogy letámadják MO-t?
Az USA most is ellátja bőven hadianyaggal pl a szaudiakat akik arra használják, hogy yement gyilkolják. Szerinted nem veszélyes ez? Mit kellene tenni ellene?
- Oroszország esetén lényegében a vezetőn múlik hogy kivel viselnek háborút, USA esetén ennél sokkal szélesebb a köre azoknak, akiknek hatása van a külpolitika alakulására. Ez jóval nagyobb biztonságot jelent.
- A mostani viszonylagos jólétünket és biztonságunkat annak köszönhetjük hogy az USA érdekszfrérájába tartozunk. Voltunk már Oroszország érdekszférájában is, az más minőségű kapcsolatot jelentett.
Az aztán marha nagy biztonság, hogy most sem vagyunk szabadok, elvárják a politikai igazodást.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ha csak az USA-n múlna, már rég kinn lövöldöznél Ukrajnában egy lövészárokban. Ezt a biztonságot kapnád tőlük.
Tárgyalgatnak róla, hogy a fogyatkozó ukránokat Kelet-Európából kellene pótolni.
A hülyének is megéri, nem is értem, miért nem ugranak rá a magyarok azonnal.
:((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
USA esetén ennél sokkal szélesebb a köre azoknak, akiknek hatása van a külpolitika alakulására. Ez jóval nagyobb biztonságot jelent.
Nem igaz:
az oroszoknál az egyszemélyi vezető személyes ambícióin és az őt hatalomban tartókon múlik, hogy mit tehet és mit nem (és mindenki mögött áll valaki aki alkalmas pillanatban ledöfi)
az USA-ban a fegyver lobbi, pmc-k stb. (military industrial complex) vezérli, hogy időről időre teljesen mindegy hogy hol de legyen valamilyen konfliktus. Az tény, hogy általában olyan helyeken szoktak háborúzni, ahol nincsenek saját hosszú távú nagy értékű befektetéseik: ebből a szempontból pl nem érdekük szokványos nyílt háborút vívniuk pl Európa közepén vagy pláne a nyugati sarkában. De ha a líbiai, szíriai zavarkeltést és az általa generált nyomorúságot, majd abból fakadó migrációt nézed: ez váltotta ki a migrációs válságot és destabilizálta európa legprospelább gazdaságait stratégiai szinten, hosszútávon.
A mostani viszonylagos jólétünket és biztonságunkat annak köszönhetjük hogy az USA érdekszfrérájába tartozunk.
Nem. Annak köszönhetjük, hogy máshol vívták a háborúikat és annak hatásai csak ritkán értek el ide. Az USA érdekszférájába tartozáshoz tartozott az ország kirablása is. Az USA-nak köszönhejtük Jalta-t is. Ne tartsd őket többre mint amik.
Voltunk már Oroszország érdekszférájában is, az más minőségű kapcsolatot jelentett.
Benne vagyunk most is, csak kiegyensúlyzottabbá vált a viszony: korábban volt olyan helyzet, hogy kizárólagos orosz fennhatóság alatt voltunk. Most vannak itt mindenféle nagy(pénzű&hatalmú) játékosok: Amerikaiak, kínaiak, oroszok, zsidók. Arab befektetők meglepő(?) módon alig. Amíg elsősorban pénzzel csatároznak addig leginkább hipp-hopp felemelkedő és eltűnő cégeken, munkahelyeken látod, hogy azért zajlanak kemény meccsek. Meg persze szabályozási szinten látszanak az egyértelmű kiszorítási kísérletek és azok nevetséges fedő story-jai.
Saját magadról nyilatkozz, azt, hogy mit értek és mit nem értek azt csak én tudom
Én csak az alapján tudok véleményt írni, amit ide írsz. Mint például ebben a hozzászólásban is:
Konkrétan Putyin 2008 óta azt teszteli meddig mehet el anélkül, hogy bárki rákoppintana az orrára. Láttunk már ilyet a történelemben. Nem öregedett jól.
Oké. Mekkora a "veszély", miben áll a konkrét veszély, milyen intézkedéseket kellene -szerinted- tenni, a veszély elhárítására?
Te egy olyan Magyarországot képzelsz el, ahol az ország nem tartozik a nyugati érdekszférába. Ez egy sokkal kockázatosabb pozíció, mint a mostani.
Willy magyarázatára várunk a saját világképét illetően :-). Nem került szóba, hogy szerintem mi lenne jó, mi reális vagy épp most szerintem merre haladunk. Halljuk végre egyszer willy-t amint konkrétumot is mond egyszer..
Ha meg kívánnám is veled osztani a világképem, nem hiszem hogy sokat számítana. A realitást soha nem onnan vizsgáljuk ahol vagyunk, hanem hol voltunk, hogy jutottunk idáig, és hogy mi történik ha teszünk vagy nem teszünk valamit. Ismétlem, nem zavar, hogy nem érted vagy nem akarod érteni, a dolog ettől függetlenül létezik, hogy neked mi a "véleményed".
Ha meg kívánnám is veled osztani a világképem
Azt hittem evidencia, hogy egy fórumon az emberek eszmét cserélnek, azért járnak oda. Neked más a célod a jelenléttel?
nem hiszem hogy sokat számítana
Így lebecsülöld a saját gondolataidat? Miért? Minden koherens és logikus érvrendszer értékes.
A realitást soha nem onnan vizsgáljuk ahol vagyunk, hanem hol voltunk, hogy jutottunk idáig, és hogy mi történik ha teszünk vagy nem teszünk valamit. Ismétlem, nem zavar, hogy nem érted vagy nem akarod érteni, a dolog ettől függetlenül létezik, hogy neked mi a "véleményed".
Írtál egy hosszú összetett mondatot amivel nem mondtál semmit.
Oroszország szeretné addig növelni az érdekkörét *eszközökben nem válogatva* ameddig azt lehetséges. Az ukrán helyzet lezárása után, ha ez neki megfelelt jön pár olyan ország ami puffer és még nem a NATO része, majd kiprovokált háború egy NATO országgal. Mellette folyamatos politikai zavarkeltés, mint ahogy az pl Magyarországon is zajlik 15 éve, annak érdekében, hogy a társadalmat tudatosan saját érdekei ellen hangolja.
...mint ahogy az pl Magyarországon is zajlik (...) annak érdekében, hogy a társadalmat tudatosan saját érdekei ellen hangolja.
Szóval az EU-hoz is az orosz propaganda miatt csatlakoztunk...?
Az EU-hoz azért csatlakoztunk mert szinte senkinek nem állt nehezére belátni, hogy Európa közepén erős gazdasági kapcsolatokkal csak és kizárólag európai integráció (csatlakozni az EU-hoz) lehet a válasz.
Ez azóta sem változott, csak néhány szerencsétlen balfasz politikus nem tud máshogy érvényesülni (Orbán Viktor és körei) csak olyan mód, ha ellenzékben láttatják a szerepüket és az általuk elkövetett balfaszságokért valakit lehet okolni. Erre épít rá az orosz propaganda.
A Nemzetek Európájához csatlakoztunk, nem az Európai Egyesült Államokhoz.
Tudod vannak, akik még emlékeznek arra az időszakra, amikor az EU bukott politikus recyclingként üzemelt, mert az államok kiszervezték a hülyéket, hogy otthon ne okozzanak gondot.
Ehhez a szervezethez csatlakoztunk. Nemzetállamok otthon, meg idióta bürokraták Brüsszelben. Pechünkre Európai Szovjetunió lett belőle és lassan a kiszervezett idióták átvették az irányítást a nemzetek felett.
1000x inkabb europai szovjetunio (barmit is jelentsen ez) mint a szovjetunio vagy oroszorszag.

szerencsére ennél sokkal több lehetőségünk van :). Mellékesen: csak egy sith gondolkodik végletekben :D.
De a sith-ek legalább létrehozták a Galaktikus Együttműködés Rendszerét.
Pedig épp arról van szó, hogy egyesek az eurogalaktikus birodalmat akarják kikiáltani a független államok szövetsége helyett :D.
> a független államok szövetsége helyett
Az más, olyan van Afrikában és Amerikában. Jahogy még soha semmit sem hallottál ezekről, hogy valamit csináltak volna? Hát annak is megvan az oka.
Nem más :). Az EU-nak független tagállamai vannak, semmiféle szó nincs az egyesek által vágyott ESZU-ról még a Lisszabon-i szerződésben sem (FYI a csatlakozáskor pedig az azt megelőző elvek alapján döntöttek a magyar állampolgárok). A delegált jogkörök arra hivatottak, hogy az együttműködést össze lehessen hangolni. A probléma az, hogy megpróbálnak suttyomban át nem adott jogkörökben eljárni, ami botrány: aztán arra hivatkozni, hogy végülis ha már úgyis eljártak x-y-z ügyben akkor.. ..menjenek a francba. undorító. Jogállamiság a fenéket.
Nincs Európai Egyesült Államok. Ugyanúgy nemzetállami hatáskör a bel, kül, monetáris (nem EUR övezeti tagok számára), fiskális és kulturális poltikai. Minden tagállam nyelve az Európai Unió hivatalos nyelve.
Ebben a szövetségi rendszerben Magyarország súlya sokkal nagyobb, mint amit egyébként lakossága száma és gazdasági teljesítménye alapján járna neki.
A szabad piac működéshez szükséges jogi garanciák kötelezőek mindenki számára, ahogyan azok voltak Maastricht esetén is.
A szabad piac működéshez szükséges jogi garanciák
Oké, de az egyetemek fenntartói összetételének pl ehhez semmi köze.
Korrupció pedig van az EU minden államában, MO-n se nem jobb se nem rosszabb a helyzet ezen a téren mint bárhol máshol. Az a kisded játék ami évek óta folyik politikai természetű, nem arról szól mint amiről beszélnek.

Valamit kifelejtettem: az EU-s transzferek elköltésének módját valóban nyomon követi és számon kéri az EU. Az egyetemek kapcsán is erről van szó.
De ez sem kötelező: dönthet úgy Magyarország hogy a saját berendezkedés fontosabb, mint az Uniós támogatások.
Nem, teljesen másról van szó. Felülgyelő bizottságok, kuratóriumok összetételébe akarnak beleszólni. Ugyanolyan gyakorlatért ami Ausztriában, Németországban bevett gyakorlat.
Nem akarnak beleszólni, dönthetsz úgy hogy nem kérsz az Uniós támogatásokból, ez esetben nem kell megfelelned a követelményeknek. Az egyetemek vezetési struktúrája mögött is azt gondolják, hogy az Uniós támogatások elköltésére ez nem hatékony berendezkedés.
Nem akarok belemenni abba hogy Németországban és Ausztriában hogyan vezetik az egyetemeket, ez túl összetett kérdés.
Nem akarnak beleszólni, dönthetsz úgy hogy nem kérsz az Uniós támogatásokból, ez esetben nem kell megfelelned a követelményeknek.
Ne marháskodj. Ugyanolyan összetétel egy osztrák egyetemen nem jelent problémát és minden támogatás megy mint a karikacsapás.
Ha a kancellári rendszerbe akadnának bele még érteném is őket, mert az gyakorlatilag az egyetemi autonómia felszámolásának intézménye. Persze probléma, hogy ugyanilyen rendszer ugyancsak működik máshol is.
Ez is csak egy ürügy. Ugyanúgy nem érdeklik őket az egyetemek; ez egy politikai természetű vita.
Ugyanolyan összetétel egy osztrák egyetemen
A felügyelőbizottság tagjai ott is minisztererek, vezető beosztású politikusok - akik lényegében leválthatatlanok és a megbízatásuk korlátlan időre szól?
Nincs értelme erről beszélgetni, mert a részletekben van a lényeg, osztrák és német törvényeket pedig gondolom te sem kívánsz tanulmányozni.
A felügyelőbizottság tagjai ott is minisztererek, vezető beosztású politikusok
Igen. Ráadásul célzottan pénzügyi gazdálkodás felügyelete végett. De az a röhej, hogy erről egyáltalán beszélni kell. Semmi köze az EB/EP-nek ahhoz, hogy adott állam adott egyetemei hogyan szervezik magukat.
> A Nemzetek Európájához csatlakoztunk, nem az Európai Egyesült Államokhoz.
Hja kérem, ha valaki nem olvassa el, amit aláír... Kb. az Euratom/Montánúnió óta az egyesült Európa a cél.
az egyesült Európa a cél.
Messze nem mindenkinek. Az EU alapszerződéseiben semmi ilyesmiről nincs szó. Vannak akik kezdettől erre felé akarják billenteni a dolgot, de legalább annyian vannak akik egyáltalán nem. Az EU se nem erre jött létre se nem ezt jelentette mikor csatlakoztunk, ez viszont biztos. (elég megnézni az alapszerződést). Amit megpróbálsz belemagyarázni az az aktuális szocialista narratíva. (egyben a szocialista vágyálmokat próbálják Európai közös értékek néven lenyomni mindenki torkán).
Hehehe.
:)
Oroszország szeretné addig növelni az érdekkörét *eszközökben nem válogatva* ameddig azt lehetséges.
Ez minden nagyratörő hatalom célja. Teljesen mindegy, hogy az Amerikaiakat, a Kínaiakat, a Franciákat, Törököket vagy az angolokat esetleg az általaod példaként hozott oroszokat nézed. Miért ítéled meg másképp az oroszokat a többi ugyanilyen törekvéstől?
Az ukrán helyzet lezárása után, ha ez neki megfelelt jön pár olyan ország ami puffer és még nem a NATO része, majd kiprovokált háború egy NATO országgal
Irigyellek az informátoraidért: már most tudod, hogy mikor és milyen módon és milyen körülmények között végződik az orosz-ukrán háború?
Szerinted, hogyan tud oroszország -szándékosan- háborút provokálni egyetlen NATO tagállammal anélkül, hogy az egész NATO-val kellene hadba lépjen? Ukrajna nem NATO tag és már most is úgy tűnik, hogy a NATO infrastruktúra majdnem teljes egésze az oroszok ellen működik.
Mellette folyamatos politikai zavarkeltés
Miért is állna le a KGB/FSZB/GRU stb? (ahogyan a legalább 9 amerikai ügynökség és az összes többi ország hasonló szolgálatai is?) Ez a feladatuk: felforgatás, destabilizálás. Európa legyen egy kiszolgáltatott gyenge és életképtelen piac, önálló döntési, harcászati képesség nélkül. Az ott élő emberek meg legyenek annyira összezavarodva, hogy azt sem tudják magukról eldönteni, hogy fiúk vagy lányok. Persze.
mint ahogy az pl Magyarországon is zajlik 15 éve
Mi ez a tévképzet? Miből gondolod, hogy a felforgatás és zavarkeltés 15éve kezdődött?
társadalmat tudatosan saját érdekei ellen hangolja.
A jelenséget illetően egyetértünk, vannak akik a társadalmat jól felfogott, egyértlemű nemzeti érdekeink ellen akarják hangolni.
Ez minden nagyratörő hatalom célja.
Akkor az orosz az egyetlen nagyratörő? Csak kérdezem, mert máshogy az idedobott általánosításod máshogy nehezen értelmezhető. Konkrétan, amit nem akarsz érteni, én pedig egyértelműen leírtam. Oroszország nem állna meg Ukrajnánál. Ahogy nem állt meg Grúzia esetében, vagy ahogy nem állt meg a Krím esetében sem. Egyszerűen lator államként viselkedik. Itt nem az érdekkörbe történő bevonásról van szó, Ukrajnát jelenleg szarrá bombázzák, mert az ukránok nem akarnak behódolni.
Akkor az orosz az egyetlen nagyratörő?
Nem. Ott hoztam neked a konkrét felsorolást:
Teljesen mindegy, hogy az Amerikaiakat, a Kínaiakat, a Franciákat, Törököket vagy az angolokat esetleg az általaod példaként hozott oroszokat nézed.
nem állna meg Ukrajnánál.
Persze. Miért állna meg? Ahogyan az USA sem állt meg Afganisztánban: éppen szükségük volt rá, hát lerohanták irakot.
Egyszerűen lator államként viselkedik.
Mi ezen számodra a meglepő? Ezt mondtam neked: minden állam így viselkedik, ha megengedheti magának.
Ukrajnát jelenleg szarrá bombázzák, mert az ukránok nem akarnak behódolni.
Pontosan. Ahogyan elhamvasztották Nagasaki-t(holott Hirosmia pont több lett volna így is mint elég), porig rombolták Drezdát (pedig ott sem állt már ellen senki, de kiírtottak egy csomó civilt), ledarálták Irakot, felprédálták Líbiát. Szíriát megpróbálták, de elbukták.
Afganisztánban is kiadták volna még az elején Bin Laden-t, de inkább porig rombolták az országot.
Továbbra sem értem, hogy mi az ami szerinted különbség az oroszok és a többi olyan hatalom között aki megengedheti magának felelősségre vonás nélkül azt, hogy kiírtson időről időre pár 100ezer embert. Csupa olyasmit írtál amiben tökéletesen megegyeznek.
Oké, tehát direkt nem akarod érteni a különbséget. Értem.
Mutass rá bármilyen tényszerű különbségre.
nem akarod érteni a különbséget.
Kérlek mutass rá bármilyen tényszerű különbségre.
Az USA-nak mindent szabad, a többieknek semmit. Ez a különbség. Hogy miért? Csak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tőlem azt látsz bele amit akarsz, nyíltan le van írva.
ha ez neki megfelelt jön pár olyan ország ami puffer és még nem a NATO része, majd kiprovokált háború egy NATO országgal
Bár csak nekem lenne ilyen jövőbe látó üveggömböm! Bár, szerintem vidd el garanciális javításra. Az a gyanúm, elromlott.
Mellette folyamatos politikai zavarkeltés, mint ahogy az pl Magyarországon is zajlik 15 éve, annak érdekében, hogy a társadalmat tudatosan saját érdekei ellen hangolja.
Ezzel egyetértünk. LMBTQ, népvándorlás az kell, mer' az jó, kultúraidegen modellek a ruházati boltok reklámfotóin, szerződésen kívüli követelések, jogalkotás közben történő feltételmódosításokkal, közbeszéd átalakítása, tabusítás, ún. polkorrekt beszéd, eltörlés kultúra, woke, idegen ünnepek beszivárogtatása, uniformizálás, a kirekesztéstelenítés nevében az eltérően gondolkodók kirekesztése, demokrácia megkerülése, a transzparencia jegyében az átláthatóság stigmatizálásnak nevezése és megtiltása, és még számtalan más.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ezzel egyetértünk. LMBTQ, népvándorlás az kell, mer' az jó,
Elrendezhetném ezt a kérdést ahogy szokták röviden, értékítélettel rólad. De ha te tényleg azt gondolod, hogy ezeknek a dolgoknak valami relevanciája van, akkor tényleg baj van. Mármint nem a többi emberrel. Csak javasolni tudom, légyszíves láss világot nézz körül értsd meg. Ezek marginális témák, semmit nem jelentenek.
Nekem fontos, hogy az a környezet, amelyben élek, milyen viselkedésű, kultúrájú emberekből épül fel.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ami rosszabb, hogy az USA nem csak szeretné.
Bámulatos, hogy az orosz-ukrán háború topikban mindíg az USA-val példározol, holott ebben a háborúba csak bele szeretnék rángatni őket Putyin és slepje.
Ezt viccnek szántad? Ha nem tipródna a teljes amerikai fegyveripar Ukrajnában, akkor lehetetlen lenne belerángatni. Ha egész egyszerűen tudomást sem szereznének az amerikaiak a konfliktusról, nem lehetne őket belerángatni. Állításoddal szemben az USA elérkezettnek látta az időt Oroszország legyőzésére kezdetben ukrán, majd lehetőleg középkelet-európai életek árán.
Mégis, mire gondoltál? Felrobban egy kézigránát Bahmutban, és egy szilánk valakit eltalál Miamiban?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ha így is van, még Orbán is az USA oldalán áll - az ország továbbra is elkötelezetten az USA szövetségi rendszerének tagja.
A kacsa meg hápog.
Semmi köze ezen mondatodnak jakubovics eredeti felvetéséhez, mely szerint az oroszok az USA-t a háborúba akarják rángatni, illetve az én válaszomhoz, mely szerint nem. Vagy csak írtál egy mondatot, aminek semmi köze a szálhoz, és véletlenül a válasz gombra nyomtál?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ti vezettétek fel hogy az ukrajnai háború valójában az USA és szövetségesei - Oroszország közötti proxy háború - én csak mellétettem hogy Magyarország melyik oldalon áll ebben a háborúban.
USA számára a legfontosabb hogy Oroszország agressziója ne tudjon precedenst teremteni. Ebben a kontextusban Ukrajna sorsa igenis fontos a számukra.
Mindeközben az Egyesült Államok precedenst teremtett megannyi önkényes katonai, politikai, pénzügyi, gazdasági, társadalomszervezési területen, ami felett diszkréten félre nézünk.
Ukrajna számtalan oknál fogva fontos az USA számára, de ne feledjük, Oroszország számára is. Magyarországnak nem automatikusan az az érdeke, ami az USA-nak, sőt, sok vonatkozásban egészen más az érdekei. Viszont az Egyesült Államok kizárólag a saját érdekeit veszi figyelembe, semmi más nem számít. Ezt kellene látnunk, s ezért nem kellene behódolnunk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Legyünk objektívek! A rustkik akkor tudnak jól kijönni ebből, ha kiterjesztik a háborút. Annak az esélye, hogy megtartsák jelenleg meghódított területeket gyakorlatilag nulla. Egy motivált, kiképzett regulálus ukrán hadsereg áll szembe velük, akiket a világ legjobb hirszerzői támogatnak. Esélyük nincs partyba kerülni. Nekik nagyon kedvező lenne, ha a szövettség szétesne.
Már volt eredményhirdetés? Vége van? Lemaradtam róla?
Többek között ezért tartottam helytelennek az rt.com betiltását.
Tavaly november óta az ukránok nem nyertek meg egyetlen komoly csatát sem, de láthatóan vannak emberek, akik szerint már Moszkvát ostromolják.
A sok győzelmi jelentés között elsikkadnak az olyan apróságok felett, minthogy Bahmut elesett, vagy Szoledár elesett.
Vagy most, hogy komolyan elkezdodott az offenziva, az oroszok a "z elavult technikaikkal" egyszeruen halomra lovik ki a nyugati fegyvereket.
Konkretan a legi foleny mar az oroszoknal van. Es egy nyugati tankot egy orosz Ka-52-es helikopter 10, de akar 15km-rol ki tud loni, mig a tank ilyen tavolsagbol celba se tudja venni.
Most, hogy komolyabb tamadasba kezdtek az ukranok egyertelmu legi foleny nelkul, ugy szedik le az oroszok oket, hogy ihaj.
Egy tankelharitonak titulalt francia AMX-10-es gyalogsagi szallito jarmunek a lotavolsaga 1.2km.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
A CIA küldhetne már magyarul tudó embereket is helyettetek. Gondolom, nem fog, mert a régión belül a Zelenszkij osztagnak lett átcsoportosítva a lóvé.
:)
Csodálkozom is, hogy titeket Putyin még ki tud fizetni.
Drukkolunk hogy ne legyen általános mozgósítás Oroszországban, unalmasabb hely lenne nélkületek a HUP.
Nem tudtam, hogy Magyarország már Oroszország. Ennyire elkúrtátok?
:)
az USA-val példározol, holott ebben a háborúba csak bele szeretnék rángatni őket Putyin és slepje.
Az ukrán hadvezetés nálad Putyin és sleppje? Mert ők szeretnék leginkább ha az USA és az egész NATO nyíltan hadba szállna az oldalukon. Elég fura elképzeléseid vannak a világról.
„Másképp kellene feltenni nekik a kérdéseket” – javasolta az ukrán lány az újságíróknak. „A háború 15 hónapja zajlik már, azt kellene inkább kérdezni tőlük, hogy kinek kellene megnyernie ezt a háborút. Mert ebben az esetben nem hiszem, hogy azt válaszolnák, hogy Ukrajnának.”
:)
Vajon a győzelem után is folytatni kívánják a sportszerűtlenséget? Végül is a kisebbségekkel már 2014-ben elkezdték...
:)
Attól függ, hogy hova csatolt orosz területről érkezik? Ha kínairól, akkor nyilván megmarad a "fagyos" viszony.
Ha jól értem a nyakatekert nézőpontod, akkor 2014 óta az ukránok már ~öt megyényi Oroszországot megszereztek. Szerinted mi lehet a tervük a területekkel? A jövőben kiterjesztik rájuk az ukrán állam fennhatóságát, vagy megengedik Oroszországnak, hogy kizárólag az ukránok dicső kegyéből igazgathassák ezeket a területeket?
:)
Talán nem is annyira a betiltás ténye volt meglepő, hanem az, hogy a tegnap még liberálisnak gondolt értelmiség milyen természetesen fogadja a cenzúrát. Pedig ha egy hatalom rászokik a cenzúrára, később nehezen adja fel önként.
Az első indoklások szerint az orosz propagandát azért kellett betiltani, hogy ne zavarja meg a korrekt és hiteles nyugati tájékoztatást. De hamar kiderült, hogy a nyugati (főleg brit) propaganda teljesen hamis képet ad a háborúról.
Tizenöt hónapja mindennap bejelenti Oroszország gazdasági és katonai összeomlását, lőszerkészlete kifogyását, Putyin rákját, halálát, hasonmásai fellépését és hasonló álhíreket. Az úgynevezett elemzésekből pontosan az hiányzik, amitől az elemzés elemzés: az okok és a tények tárgyilagos bemutatása.
[...]
A vietnámi háború kudarca után a Nyugat felismerte, hogy elvei elfogadtatásághoz a „hearts and minds”, a szív és az értelem megnyerésére van szükség a befolyásolni kívánt országokban. A mai brigád, a Blinkenek, Borrellek, Baerbockok, hogy csak a B betűsöket említsük, éppen ezt felejtették el. Mindenütt szankciókkal fenyegetőznek, követelnek és kioktatnak, vendéglátóik érzelmeivel és hagyományaival mit sem törődve.
[...]
Ez a háborús politika minden nap elpusztít valamit abból, ami a Nyugatban jó volt, amiért szerettük és továbbra is szeretni szeretnénk.
Mókázol, vagy ez is egy az általad elhitt konteók közül?
:)
We see our enemies are very nervous, because waiting for death is even worse than death … Nobody knows the day the offensive will start. A couple, maybe three people know. I don’t know the real date but [I think] it will be in the nearest future.
Érdekes ez a "moszkvai dróntámadás" is, amit az oroszok ukrán terrortámadásnak minősítettek. Egy ország akivel éppen háborúban állnak, miként követhet el terrortámadást? Másrészt ha ez terrortámadás, akkor a kievi orosz támadások meg honvédlő támadások!? Nem kicsit ellentmondásos a ruszki propaganda.
Nincs ebben semmi érdekes, sem ellentmondás. Ha az ukrán állam semelyik szervezete nem vállalja fel, hogy Moszkvában támadást hajtott végre, akkor az feltehetően terrortámadás. Hogy ukrán támadás-e, az egy másik kérdés. Az orosz állam szervezetei nem tagadják, hogy támadják az ukrán állam egységeit, ezért az nem terrorcselekmény. Akkor lehetne terrorcselekmény, ha nem lenne háború. Ám a fajtád szerint teljesen biztosan háború van, ha jól tudom.
:)
Az orosz állam szervezetei nem tagadják, hogy támadják az ukrán állam egységeit
Az oroszországban is illegális Wagner csoportot hova sorolnád be?
Nem kell sehová besorolnom.
:)
Amikor arról beszéltem, hogy az oroszok még bele sem kezdtek a háborúzásba:
Ennek alapján az invázió költségei évi 5 trillió rubelre (67 milliárd dollárra), azaz a GDP 3 százalékára rúgnak.
Ez történelmi mércével mérve csekély összeg: a második világháború csúcspontján a Szovjetunió a GDP 61 százalékát költötte a háborús erőfeszítésekre.
Rossz hír ez:
ukránoknak
amerikaiaknak
EU-nak
NATO-nak
jakobinusnak
ruszofóboknak
...
trey @ gépház
Most megkerdeznem, hogy az ukranoknak a GDP-juk hany szazalekaba kerul. De ez nem ilyen egyszeru, ekozben a GDP-juk hany szazalekat kapjak meg hadikolcssegelykent?
Ukrán GDP nincs, a nyugdíjasait is te fizeted.
De még azt is, amikor Zelenszkij elmegy szarni.
:)
Az ukran-orosz háború előtt egy FGM-148 Jevelin 25 ezer usd/db volt - most 400 ezer usd/db - ez a háborús infláció - békében olcsó a raketa.
Az amerikai hadászati cégek 30-50% -os részvény emelkedésben vannak.
Zelenszkij cechje megbírja. Majd a végén összeadják neki.
trey @ gépház
A Freedom Ukraine újságban olyan glamour kuponok vannak, amit csak amerikai fegyverekre lehet beváltani 5-10x áron..
Csak közben nagyon sokan halnak meg, de üzlet az üzlet mondta Swartz Gyuri bácsi..
folyt:
Raytheon, aki a Javelint gyártja 1.2 milliárd usd szerződést kapott, bővítették a gyártókapacitásukat évi 2100-ról évi 4000-re.
High Mobility Artillery Rocket Systems (HIMARS) gyártója is bővítette a gyártást, mert pár darab megsemmisült Ukrajnában – biztos ráesett valami és letört róla egy darabkát – évi 60-ról 96-ra.
ukran-orosz háború előtt egy FGM-148 Jevelin 25 ezer usd/db volt - most 400 ezer usd/db
Ezekre a számokra gondoltam, honnan vetted ezeket a számokat, mert én nem találtam ilyeneket a neten, gondoltam te jártasabb vagy a témában. Most a válaszodban már egy 3. árat is írsz, honnan veszed ezeket a számokat?
Volt egy kongresszusi felszólalás ott kérdezték ezt, hogy a Javelin pótlása miért kerül ennyibe (400ezer usa dollár).
A 25ezres értéket írásban nem találom, lehet hogy elértettem vagy csak a képviselőket hülyítették, hogy ilyen olcsó. De én nem vagyok tény ellenőr.
De valóban SENKI nem tudja, hogy éppen mennyibekerülnek ezek a rakéták:
"The Javelin missile is an important part of the US military’s arsenal and understanding its cost is critical. The unit cost of the Javelin missile system has risen from $40,000 in FY1996 to $168,000 in FY2020. When additional costs such as training, maintenance, and logistics support are factored in, the total cost of a Javelin missile can range from $200,000 to $400,000. The cost of the missile itself accounts for approximately 70% of the total cost while the remaining 30% is related to training, maintenance, and logistics support."
És ez jellemző minden haditechnikai vásárlásra. Konkrétan: az amerikai kormány fizeti a kifejlesztését, prototípus gyártást mindent, de a know-how, royalty a gyártó cégnél marad, így a karbantartás, javítás és utángyártás hatalmas üzlet.
De valóban SENKI nem tudja, hogy éppen mennyibekerülnek ezek a rakéták
Ja, jó. Így azért máshogy hangzik a történet. Nyilván amikor kereslet keletkezik nő az ár, teret ad a korrupciónak is, ezt mi tudhatjuk a legjobban (lélegeztetőgép történet). Azért ez messze van attól, hogy a háború miatt 25e -ről 400e -re ment fel az ára, de van akinél betalált ;)
Érdekes, hogy néha tudtok pragmatikusak lenni. Pl. amikor olcsón akartok embereket öletni, nem drágán.
:)
Azért a 80 dolláros orosz RPG-vel ugyanúgy ki lehet lőni - csak közelebröl egy tankot 100méterről, péncélozott járművet már 300m-ről.
Miközben már egy hete is arról beszéltek, hogy _már folyik_ az ellentámadás ...
trey @ gépház
Mire a NATO szorgos hangyái összehordják a fegyvereket és elkezdődne a NAGY ELLENTÁMADÁS - egy-két orosz rakéta szétbassza a sort és akkor lehet újra kezdeni.
- kelet európai önkéntesekkel akarják folytatni - mert rosszul mutatna, ha német, angol, amerikai szülök gyászolnák az elesett fiaikat, akik elestek Ukrajnában.
Egy olyan háborúban amihez semmi közünk nincs.
Mi történne, ha Oroszország megtámadná Észtországot, Lettországot vagy Kazahsztánt?
Azok a háborúkhoz se lenne közünk, akkor ez az ukrajna hype mire van ??
Mi történne, ha Oroszország megtámadná Magyarországot?
Ahoz a háborúhoz sem lenne semkinek semmi köze?
Mi jel mutat erre a baloldali fearmongerek fearmongerkedésén kívül? Komolyan. Miért nem mondjuk Szlovákia, ha már egyáltalán felülünk a konteóidnak? Miért éppen Magyarország, ami szerinted Putyin falova az EU-ban?
Felesleges szembesíteni egykori kommentekkel, mert majd elmondja, hogy szövegértési problémád van...
Aha, köszi, tehát nem ne szólongassanak be, hanem az a majom ne szólongasson be és nem azt mondtam, hogy az oroszok megtámadják Magyarországot, hanem hogy nehogy kiszedjék ezt az agyoniskolázottat az polgi hivatalból. Asszem' megint más mozit nézel. Akkor tehát még egyszer ... milyen valós alapja is van annak a gagyi balos kurjongatásnak, hogy a oroszok neki akarnak menni Magyarországnak, vagyis a NATO-nak?
trey @ gépház
"Óvatosan kell az ilyesmit kezelni, mert a főpolgármesteri székéből szeret külföldre is kurjongatni, nehogy meghallják az oroszok a faszságot és tankkal menjenek Budapestre"
Bocsass meg mester nem tudtam megfeleloen dekodolni az irasodat /o\
Most, hogy tisztáztuk, lesz a kérdésemre válasz is?
milyen valós alapja is van annak a gagyi balos kurjongatásnak, hogy a oroszok neki akarnak menni Magyarországnak (ballib szerint: legjobb szövetségesüknek, trójai falovuknak), vagyis a NATO-nak?
Nem látod a ballib faszságának kajak ellentmondásosságát? :D A magát felsőbbrendűnek pozicionáló budapesti-szegedi ballib "értelmiségi" szavazó meg meg is eszi ezt a kajak balfaszságot :D
trey @ gépház
Fogalmam sincs, en nem arra reflektaltam plusz engem nyugodtan kivehetsz az ellenzeki tabor tamogatoi kozul (en a jelenleg hatalmon levo politikai csoportok hozzaerteset kerdojelezem meg mo-n including fidesz+ellenzek egyik sem jobb a masiknal).
Én a természettudományokat kérdőjelezem meg. Augusztusban átrepülök az USA-b
Hozzászólások
1st
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Szép volt! Grat!
A sokadik flame-e a 'házmester' helyettesnek.
Ne sírj, te is eteted.
30 USD alatt can a gáz ára, a holland tőzsdén.
Szegény ruszkik, olcsón kell adni a családi ezüstöt. 🥹
Jön a nyár.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hiába írom megint csak azt akarod hinni amit írsz, hittel meg nem lehet vitatkozni:
https://tradingeconomics.com/commodity/natural-gas
2021 január: $2.9/MMBtu
2022 január: $3.7/MMBtu
2022 május 19: $9.1/MMBtu (jött a nyár)
2023 január: $2.5/MMBtu
2023 május 20: $2.7/MMBtu (jön a nyár)...
(tudom, Soros, Brüsszel, baloldal, háttérhatalom, ez nem az a gáz, hazudnak és ezek permutációi...)
2022-ben tört ki a háború. A hibás EU-s döntések következtében ellátási gondok alakultak ki Európában, ami felverte az árakat. Közben részben rendeződött ez az ellátási láncok újraszervezésével és a fogyasztás redukálásával, részben szerencsénk volt az enyhe tél által.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
értsd: az oroszok nem szállították a szerződésben rögzített mennyiségeket - és ez nem a háborúval, nem az EU szankciókkal kezdődött, hanem korábban.
Hiába kérte Putyin, nem szállít több gázt Európába a Gazprom (2021)
szankicók és vezeték felrobbantásával kurvára nehéz szállítani
megépült NS 02 - és a németek még a háború előtt köcsögök voltak nem adták meg rá a működési engedélyt
színjáték volt:
- az volt a kifogás hogy svájci a NS 2 üzemeltető cég - erre modta a gazprom, jó átrakjuk Németországba kb 1-2 hónap alatt lezavarták - 2022 januárban kész volt, de csak nem kapták meg a működési engedélyt..
egyiket se a gazprom követte el..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Jaj, te drága holdkóros cumizó! A 2014 óta szankcionált Oroszország és az orosz cégek sem az EU jótékonysági intézményei.
:)
2021-ben semmilyen szankció nem volt az orosz gázra, de Oroszország baszakodásai miatt a gáz ára a háromszorosára emelkedett.
Oroszország kiszámíthatlan partner, meg kell szabadulni tőle amint lehetséges. Egy latorállam.
a baszakodást a németek kezdték (amerikai nyomásra) - hogy nem adtak működési engedélyt nehéz ezt felfogni.
ha oroszokkal pusztán üzleti szempontok szerint kell üzletelni - ki faszt érdekel, hogy lator állam-e vagy hogy börtönbe rakják az ellenzéket ?
A kocsim megy szaúdi benzinnel, ahol burkába kényszerítik a nőket, terroristákat támogatnak, bebörtönözik a buzikat és megy olyan benzinnel is ahol az ellenzéki kap egy kis mérget vagy kiesik az ablakon - leszarom.
De ha amerikainak kell ez a piac is egyből előjönnek ezek szempontok is csak hogy meg lehessen fúrni az üzletet. Ti bársony lelkű haladok meg be is szopjátok.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Apró zavar az erőben, hogy a németek baszakodása a működési engedéllyel az addigi bizniszt nem érintette, nem csökkentette a kereskedelem mértékét, csupán nem növelte. Az meg mint később látható volt, nem volt rossz dolog... Nem jó semmilyen körülmények között egyetlen irányba függeni bármiben is.
Szerk: a kiemelt sorod alapján meg vérbeli liberális kapitalista vagy, gratulálok ;)
a gazprom csinál egy k.nagy beruházást az addigi profitból és TE azt állítod:
"addigi bizniszt nem érintette, nem csökkentette a kereskedelem mértékét, csupán nem növelte."
- a befejezetlen beruházás, hogy szerepel a főkönyvben ???
A részvényesek NEM kicsit voltak idegesek, hogy ezért lett kevesebb az osztalék, mert csináltak egy beruházást, amit úgy néz ki, hogy le lehet húzni a WC-n.
nem érintette - ja..
megjegyzés: mindenki ilyen csak álszentek..
én merek őszinte lenni és köszönöm a gratulációt.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Kockázat és bukta. Schröder nem kapott prémiumot. Az meg csak véletlen lehet, hogy Putyin eldönti hogy háború lesz, erre baszakodnak a gázzal, ára elindul fel, zseton ömlik befelé a kasszába, ami sosem elég egy háborúhoz. Ja, nem ez túlontúl logikus és kézenfekvő. Biztos nem így volt. Biztos a németek okozták, ők baszakodtak és emiatt ment fel az ár, és Putyin úgy volt vele, hogy valamit kezdeni kéne a beömlő pénzzel mert belefulladnak, mi viszi a legjobban? Megvan bazzmeg, háburú kell, akarom mondani nácitalanító különleges hadművelet. Csakis így lehetett. A németek miatt van háború, Putyin nem tehet róla. De mint tudjuk a németek mögött meg USA demokrata establishment áll. Ők okozták a háborút. Ja, ő mögöttük meg a HTH áll, nekik kellett ez a háború. Ja, ő mögöttük meg a .... Szegény Putyinka, áldozat, nem tehet róla, meg amúgy is, az ő apukája erősebb!
Te átestél a szerepen - én nem azt mondtam, hogy Putyin ártatlan. Már Obama alatt Putyinnak már világossá vált, hogy vagy lefekszik USA-nak vagy megküzd vele.
Csak az volt a kérdés, hogy mikor és hol..
Ez harc a hatalmak közt. Putyin KGB-s nem egy muciológus. Putyin nem áldozat - ilyet nem állítottam.
Amiket írtál a saját gondolatod kivetülése: van jó és a rossz.
Szerintem mind kettő gonosz geci állat.
Kínaiak is tisztában vannak azzal, hogy gazdasági háborúba fognak keveredni az USA -val és Tajvant be fogják kebelezni. Valószínű, hogy tengeri blokádot fognak csinálni a sziget köré..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Tajvan nagyon gáz. Ukrajnát el tudják látni fegyverekkel, de amint tengeri blokádot csinál Kína, Tajvan számára annyi lőszer lesz, amennyi a szigeten ott van.
Ezek az autokráciák mint Kína, Oroszország, KNDK a tengeren a leggyengébbek.
NS 2-t egy konzorcium építette, aminek egyik tagja volt a Gasprom.
Igen, attól, hogy pontosítod az alap feltevés nem lesz hamis - vagyis ez egy jelentős Gasprom beruházás.
Nincs kedvem, hogy megkeressem ki van még benne a konzorciumban, de szerintem mindenkinek fájt - ezért nem értem hogy miért NEM tettek még büntető feljelentést és fordultak a biztosítóhoz.
Esteleg más úton már kártalanítottak egyes konzorciumi tagokat fű alatt?
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Hehehe.
:)
Ha volna eszed, utánanéznél, hogy a gázárakat a ruszkik hajtották fel. Most hogy kihullottak a piaci folyamatokból, rendeződnek a puacok.
Nem tehetek róla, hogy nem tudod értelmezni a leírtakat.
:)
Viszont jó és kívánatos lenne ha az EU Oroszország jótékonysági intézménye lenne :) Egyébként is mi ez a random 2014-es év?
Az az év, amikor putyin megtámadta Ukrajnát.
visszavette a kiskertet
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ped azt mondtátok, hogy demokratikus népszavazás volt. Vagy mégsem?
visszavette és a jogszerűség megerősítésére rendezett egy népszavazást.
idősorban ez így történt.
Dombaszban nem volt népszavazás, mert az ukránok inkább ágyukkal lőtték az elszakadni akaró területeket.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Kössz hogy szóltál.
Legalább annyi demokrácia volt benne, mint a nemzeti konzultációkban.
"értsd: az oroszok nem szállították a szerződésben rögzített mennyiségeket - és ez nem a háborúval, nem az EU szankciókkal kezdődött, hanem korábban."
Az oroszok szállították a szerződött mennyiséget (tudtommal). Az EU viszont a hosszú távú szerződésekről átállt a tőzsdei kereskedésre még a 2010-es évek környékén. Az oroszok a tőzsdén eladásra felkínált mennyiséggel játszottak, nem a kisebb részt kitevő szerződéses szállításokkal. Valahol olvastam, hogy máshol a szállítások 80%-a hosszútávú szerződések alapján történik az EU meg ezt 30% környékére csökkentette.
A németek katariakkal való tárgyalása pl. ott akadt el, hogy katariak 20 évre előre akart szerződni, a németek meg csak néhány évre amíg a dekarbonizáció miatt már nem használnának gázt.
Egyébként még mindig több LNG érkezik az oroszoktól az EU-ba, mint a közelkeletről.
Egyszerűen leírhattad volna, hogy nem értesz hozzá és a kormány hazugságai vonzóak számodra. Senki meg nem szólt volna.De te azt sugalltad, jön a nyár ezért megy lefelé a gáz ára, de mint az ábra mutatja (mert ugye megnézted), hogy nincs évszakos jellemző.
Mielőtt még belekezdesz a fennkölt védekezésbe az ábra a következőeket mutatja:
1, nincs látható szezonalitás amit sugalltál,
2, az EU szankciók (első valamilyen szempontból kapcsolódó szankció kivetése 2022 február 28, az első energetikai szankció 2022 június eleje olaj, szó sincs gázról) annyira hatékonyak voltak, hogy már 2021 júniusában (ugye jön a nyár) elkezdett felfelé mászni. Már 8 hónappal a háború előtt illetve 1 évvel az első energetikai szankció előtt ellátási zavarokat okozott.
3, még mindig vannak EU szankciók
Ez az EU hatékony, nem érzed magad egy hangyányit hiszékenynek?
Lehet, hogy nem tudod, de a 2023-as nyár nem a 2022-es, mint ahogy a 2022-es sem a 2021-es volt. Stb.
:)
Egyrészt nem állítottam, hogy ez lenne, de nem ez lenne tőled az első olyan dolog amit "véletlenül" belelátsz az írásomba. Azonban a kereskedési adatok hosszú időre elérhetőek, azok pontosan mutatják mekkora baromság amit locsemege írt.
Kedves tőled, hogy már az első mondat ötödik szavával kinullázod magad.
:)
2014-ben
Butaság! A pandémia utáni megnövekedett keresletet az oroszok meglovagolták, úgy gondolták, hogy itt az ideje a gázt fegyverként használni. Felhajtották az árat már 2021-től kezdőden.
2014-ben annexió volt, nem háború.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Békeharc.
Sok ukrán állampolgár számára valószínűleg nem fog eljönni.
:)
Mert agyonlövik őket az elvbarátaid?!
Azok nem lőnek agyon senkit. Egyelőre.
:)
Ha jól értem, van mivel működtetniük az energiaigényes hadiipari létesítményeiket.
:)
A fórumat lassan úgy kell sorszámozni, hogy évad/epizód pl. 5/06 = 2027 június
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A múltkor valaki itt megkérdőjelezte, hogy a 3. világháború árnyékában vagyunk. Ezek szerint mégis:
trey @ gépház
Világos, hogy ettől tartanak.
Ezért pörgetik az ipari befektetéseket, majdnem 1 évbe telt míg a 155mm-es lövedékek gyártásáról kezdtek el szivárogni a hírek a tengerentúlról... Az biztos, hogy időt nyernek Ukrajnával.
Közben ezek még tárgyalnak róla: https://www.defensenews.com/global/europe/2023/03/02/eu-mulls-billions-…
Így nagyon nem néz ki jól egy esetleges háború.
155mm-es lövedék gyártásához honnét lesz lőgyapot ? mert kína nem szállít EU-nak.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Menet közben Bahmut elesett 9 hónap és 2 hét ostrom után.
https://oroszhirek.hu/prigozsin-bejelentette-bahmut-teljes-felszabadita…
A 444 idegében összevissza töri a sorokat, bagatellizál és wishful thinkingeskedik:
trey @ gépház
Akárhányszor Prigozsin állított valamit Bahmuttal kapcsolatban, azt az ukránok azonnal tagadták, majd mindig kiderült, hogy igaz. 🤔
trey @ gépház
Pl. https://www.vg.hu/kozelet/2023/05/a-wagner-csoport-majus-10-en-kivonul-…
Valaki tudja, hogy miért mutatja funkcionális analfabetizmus jelét a "haladó" értelmiségiek egy jelentős része?
:)
Jogos. Prigozsin kivonult volna, ha a szárnyakon az orosz reguláris hadsereg nem csinálta volna össze magát.
Ehelyett elfoglalták Bahmutot, megássák a lövészárkokat, majd fokozatosan távoznak.
Május 10 helyett késnek pár hetet.
A szívükben Bahmut még az övék.
https://www.bbc.com/news/world-europe-65662563
ez a bahmutt ölég hamar elvesztette fontos jellegét és jelentéktelen kisvárossá újmúltult
Honnan veszed ezeket a zöldségeket? Mindig is háborúban álltunk Óceániával!
biztosithatlak hogy fuggetlen © és objektív ® szakertoi ✡ elemzes elozte meg a multatertekelest
let's go Brandon!
🍿
(meglepődnék (nem), ha kiderülne, hogy ezek robbantották fel, azután, hogy minket is zsarolnak a Barátság kőolajvezeték felrobbantásával ...)
trey @ gépház
Nem lepődnék meg, ha az igazi elkövető nem lepleződne le, és valaki másra kennék rá. A maláj gépet sem lőtte le senki hivatalosan.
Most azt a damage control-t készíted elő, hogy az ukrán-barát németek rá akarják kenni szegény ukránokra azt, amit el sem követtek? 🙄
trey @ gépház
Volt már az CIA, MOSSAD, Norvégia, UK és mindenki más hirbehozva. Most éppen az ukránok a sorosok. Mindenki azt hoz ki a sztoriból amit akar. Azo sem lepődnék meg, ha nemis robbant volna föl, de abban sem lehetek biztos, hogy valaha létezett.
Ezt én is így látom: azt, hogy ki csinálta sosem tudjuk meg, ellenben ha a politikai szelek úgy kívánják, akkor "rá fogják bizonyítani" arra akire csak akarják. A bizonyítás módja az lesz, hogy sokszor elmondják a TV-ben meg az Interneten és akkor egy idő után a nagy többség majd elhiszi, aki meg kételkedik az hüye konteós lesz.
Hogy Zelenszkij hírbe hozása egyáltalán megjelenhetett, az talán arra jel, hogy elúnták, hogy olyan sokat kell tejelni neki. Na nem hiszem, hogy a nép eladósítása lenne a bajuk, inkább az, hogy elképzelték, hogy ha csak a felét a saját zsebükbe tehetnék...
zselé + családtagok + volt kollégák/haverok, akiket beemelt a kormányba - akkora vagyonra tettek szert
most írhatnám a dollár milliárdokat - de minek óráról órára csak több van nekik.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Engem ez nem zavar annyira, mint Orbán+családja+stróman lőlő gazdagodása...
Ez is csak azért mert nem a rokonaid/haverjaid/te gazdagodsz jelenleg.
trey @ gépház
Ismerek valakit aki aki tényleg nagyot megy mostanában az állampaírjaival. Ő is "okosabb mint cukerberg".
Szerintem gazdagodik ő onnan is. Aki az idegen elé letérdel, az Orbán elé is. Másrészt ha megnézed, mit művel a közéletben a fajtája, láthatod, hogy sokszor Orbánt próbálják másolni, általában szarul. Ld. pl. Budapesti Lakógyűlés. A "haladók", "kormánykritikusok" által sokat fikázott nemzeti konzultáció mintájára létrejött kezdeményezés weboldalán a látogatót fogadó első mondat: "Védjük meg Budapestet!" :D
:)
De akkor ez pont ugyanolyan jó kezdeményezés, mint a Nemzeti Konzultáció, nem?
leszámítva, hogy még kommunikációs téren sem telik neki(k) saját ötletre. Ráadásul eddig a karácsonyt támogató közegből szólt a leghangosabban a mantra, hogy ez micsoda pénzszórás stb.
Nem ezt kérdeztem.
Ha a milliárdokba kerülő Nemzeti Konzultáció hatékony kezdeményezés a nép véleményének megkérdezésére,
akkor a tökéletes másolatának is annak kell lennie.
Ugyan szerintem mindkettő értelmetlen faszság, de ti ugye ezt nem mondatják.
Én egyik csoporthoz sem tartozom, de mindekettőtől elvárható, hogy saját magára nézve, saját üzeneteivel szemben legyen következetes. Ezért a kormányzatot és ellenfeleit is tetemre kell hívni. Jelen esetben karácsony és támogatói azt állították ez pénzszórás. Ennek fényében érthetetlen, hogy miközben budapest közlekedéséért koldul, miért -saját szavaival élve- szórja a pénzt demagóigára..
Nem vonom kétségbe a "haladók" elvtelenségét, de egy relatíve kicsi, és erodálható tartalékokkal bíró szavazói bázis vállán taposva érdemes lenne kifejleszteniük némi realitásérzéket, és a tisztesség mímelésének alapszintű képességét. Egyszerűen azért, mert kevesebb szavazójuk van, mint azoknak, akikkel nem értenek egyet.
:)
Állítólag vannak elveik. ;)
:)
Szerintem ez porhintés. Nincs rá képességük.
Amennyiben az ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot, akár azonnal hozzá is láthatnak a javításhoz.
Az USA-nak semmi köze, UK-nak semmi köze, uccu neki javítsuk meg.
Igazából megbocsájtunk az ukránoknak, még fizetniük sem kell a kárért.
:)
– írta reakciójában Oleh Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője
Úgy látszik, nem csak a magyar "haladó" értelmiség küzd kihívásokkal a szövegértés és logika terén.
:)
Nagyot nőtt szememben ez az Orbán. Ő csak így képes mások(!) felelősségét elhárítani, mint valamiféle félisten. :D
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Mi a véleményed arról, hogy Putyin atomfegyverekkel szerel fel független országokat? Link
Ha lehet ne a nyugati politikával, meg a 100 éves szovjet történelmi időszakot hozd fel érvnek. Helyes e megtömni atomfegyverekkel a világot vagy sem!?
Veszélyes, de semmivel sem veszályesebb, mint amikor az USA csinálja ugyanezt. Amerikai nukleáris fegyver sem csak az USA államhatárain belül létezik.
Elsősorban attól függ, kinél van az irányítás. Ha a fehéroroszországba telepített nukleáris fegyverek orosz irányítás alatt maradnak, nincs baj. Akkor van baj, ha úgy osztogatják, mint gyerekeknek a cukrot, mert akkor egy belorusz politikai pálfordulás, földindulás, akármi következtében bármi történhet, ami nem tűnik túl jó lehetőségnek.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Rég röhögtem az Indexen ekkorát:
Most figyelj!
ROTFL :D :D :D :D
trey @ gépház
Az egész cikk vicces.
:)
vágy vezérelt valóság...
avagy FB kitűző hogyan hajlítja meg a teret - hint: sehogy
Várom, hogy ezek mikor esnek pofára.
ellen lépés:
20millió orosz írja alá, hogy Bident kell letartóztatni..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Erre én is rákattintottam :-). Mondom mégis hogy, ráküldik a Spetznazt? Hogy fogják kihozni Oroszországból? A petíciók már megvannak, lesznek sanyíciók és feríciók is és akkor már tényleg le lesz tartóztatva.
Kéne egy "Legnagyobb faszság amit ma a sajtóban olvastam" topik ...
trey @ gépház
Abban bíznak, hogy Putyin megbukik a választásokon és a progresszív gondolkodású orosz nép majd önként adja át az ICC-nek.
A remény hal meg utoljára.
:)
putyinba keresztbe állt a xar akkor is, amikor „Az Országgyűlés megszavazta a Fidesz békepárti határozatát”.
Kb a lepkefinggal egyenértékű mindkét „munka”.
Bár az utóbbihoz 1 év kellett. De mint tudjuk, jó munkához idő kell. :D
- mondja Putyin séfje
Ezt jósoltam már fél éve is: a háború végére szét fog esni az Orosz Föderáció
Szétesett, vagy csak büszke vagy magadra, mert hasonlóan gondolkodsz, mint "Putyin Mészárosa"?
:)
0. Régi taktika, hogy úgy növeled az ázsiód, hogy feldicséred az ellenfeled.
Lásd még:
Prigozsinnak valószínűleg politikai karrier forog a fejében, mert
trey @ gépház
Prigozsin:
lInk
Jajj, csak azt ne!
Valaki anno kerdezte ki hol emlegette a 3 vagy x nap alatt elfoglaljuk ukrajnat:
https://twitter.com/i/status/1661465361034670080
Azt is érdemes lenne közölni, kik ezek és mi a tisztségük.
:)
Mediabohocok valamint a belorusz elnok. Egy masik videoban valamelyik minisztere/Duma tagja nyilatkozik hasonlot. Aztan vannak leaked emailek is az eredeti tervrol.
Ha arra akarsz kilyukadni, hogy Putin ezt valamikor direktben nyilatkozta-e arra a valasz nem.
Ha megnezzuk mit csinaltak a tamadas megkezdesekor az eleg tisztan latszik, hogy nem egy 1+ evig tarto haborura keszultek. Valami olyasmi lehetett a fejukben mint ami 2014-ben tortent.
Ha jól értem, releváns, komoly ember komoly szituációban nem mondott olyat, amit a nyugatszopók számonkérnek a helyzetet ~realista szemmel értékelő kommentelőktől.
:)
A vaskezzel iranyitott orosz mediaban a fo mediabohocok altal nyomatott info. Szoval de, jogosan rohognek Putyin bacsin :D
A mézes-mázas vaskézzel irányított "haladó" közvélemény és annak egyénei röhögni kényszerülnek, amikor a gazda szükségesnek látja. Az már más kérdés, hogy a vihorászni való hülyeségeikkel miért zaklatják a ~reálisan gondolkodó embereket, akik velük ellentétben semelyik oldalt nem kívánják felszopkodni.
:)
En azota rohogok a ruszkikon miota elkezdtek a specko muveletuket mindentol fuggetlenul. Oriasi blama amit muveltek/muvelnek.
A blama az, amit az EU művel az elmúlt évtizedekben.
:)
Ezen meg csiszoljal :)
Nincs mit csiszolgatni rajta. Az EU kétféle nézőpontból is töketlen: 1. Nem állt szándékában diplomáciai úton rendezni a helyzetet. 2. Apránként eszkalálja a konfliktust, de nincs olyan katonai ereje, amivel egy váratlan történés esetén meg tudná védeni magát.
Szerintem az EU-s országok állampolgárai nem arra adtak felhatalmazást a kormányaiknak, hogy a diplomáciai rendezés lehetőségét ignorálva háborút robbantsanak ki és támogassanak Európa területén, veszélybe sodorva az EU-t és lakosságát.
:)
"Apránként eszkalálja a konfliktust, de nincs olyan katonai ereje, amivel egy váratlan történés esetén meg tudná védeni magát"
ohmm NATO?
Nem érted a "váratlan történés" kifejezés jelentését?
:)
Megint álomvilágban élsz.
300 ezer hivatásos katona áll rendelkezésre a NATO keleti szárnyában, ez kizárólag a keleti szárny, nyugati és északi országok nélkül. Önmagában Lengyelországnak akkora hadserege van ami képes lenne a teljes orosz hadsereget legalábbis megállítani. De Finnország is rendelkezik 55 db F18-assal, valamint egy esetleges orosz támadás esetén váloszinűleg a 70 svéd Gripen is csatlakozna.
Ezen felül a NATO legalább három repülőgép-hordozó anyahajót állomáztat a környéken: Harry S. Truman, Charles de Gaulle, Cavour. NATO az AWACS-el és műholdakon keresztül folyamatosan pásztázza az orosz csapatmozgásokat.
Magyar nyelv tanárok talán tudnak segíteni neked abban, hogy mit jelent a "váratlan történés".
:)
igen, az oroszok elfelejtettek harcolni, de hidd el a háború 3. évére már elég jól fog nekik menni !!!
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Háború akkor lesz, ha Oroszországban háború üzemmódba kapcsolnak: a vállalatok állami irányítás alá kerülnek és kizárólag fegyvert ontanak, a sorozás teljes körű lesz. Ez azt jelenti, hogy a lakosság fegyvergyárakban dolgozik, aki pedig képes fegyvert fogni az fog és megy harcolni.
Ez még nem háború.
trey @ gépház
Na, jó tudni, hogy az USA sem haborúzott a II. vh. óta. De akkor mi lesz a propagandával?
Akkor most csak direkt szivatjak sajat magukat meg oletik halomra az ifjusagot?
ez még a szovjet időkből maradt töketlenkedés.
Itt az a nagy kérdés, hogy tud-e fejlődni az orosz irányítás/hadsereg stb. erre 5-10 év kell - szankciók árnyékában és az új vasfüggöny mögött meg tudják-e csinálni vagy elvesznek..
Kína ezt tudja és ezért fogja segíteni az oroszokat - de ezzel ő is a vasfüggöny mögött fogja magát találni.
Az a jövő kérdése, hogy mennyire lesz erős a vasfüggöny, hogy akik őrzik USA - milyen gazdasági/katonai állapotban lesz 10-50 év múlva..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Egy ilyen fejlodeshez magat a rendszert meg a hosszu evek alatt beivodott rossz szokasokat kellene megvaltoztatniuk.
Meg mindig ott tartanak mint anno a Rakosi viccben ------> 14 malac esete. Ezert nem volt meg az x millio lejelentett egyenruha x ezer tank etc mert vagy nem is volt meg soha vagy superyachtokka transzformlava ringatoznak a milliardos udulohelyeken.
igen, mert amikor szovjetunió szét esett - nem gondolták, hogy valaha lesz újra nagyhatalmi törekvése az oroszoknak és bizony ahhoz katonai erő is kell - nem csak leltár..
Most szembesültek vele..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
De ez most olyan mint amikor a futoverseny kozepen kezdesz el gondolkodni, hogy tobbet kellene edzeni es akkor meg megnyerheted a versenyt.
igen, ez így van - csak
- 30millió ukrajna - orosz 143millió - vagyis, ha nem lesznek lengyel, román és más országból "önkéntesek" - vagy éppen szabadnapos NATO katona
- gazdaságilag segít: Kína, India és több ország, akik szeretnének borsot törni az USA orra alá és anyagilag is megéri.
- EU csak egy pontig fogja segíteni ukrajnát - lassan el fog jönni az a pont.
- USA 2024 elnökválasztás.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Az oroszoknál sosem számított az emberáldozat. Történelemkönyvet kéne lapozgatni.
trey @ gépház
Katyusa:
Messze, messze lenn a Volga mentén
élt egy kislány Katyusa neve.
Kinn a fronton harcol a szerelme,
érte könnyes mind a két szeme.
...
Afféle nemzeti hagyomány náluk háborúzni és a fronton meghalni.
Mármint a vezetőknek nem számított.
A masodik vilaghaborus csatak az egyik kedvenc temam szoval engem nem kell magas lorol oktatgatni :D Azert az megvan, hogy mar nem a Sztalini idok jarnak? Szerinted miert huzott el a verbe tobb mint egymillio fiatal a kenyszersorozaskor? A teljes mozgositast ukrajna ellen nehez eladni honvedo haborunak (igaz probalkoznak de nem nagyon megy at az uzenet) Ukrajna meg nem er annyit, hogy galyravagjanak egy egesz orszagot miatta szoval kar ilyesmirol kepzelegni.
Emiatt ne aggódj, Ukrajna nem ország, hanem elnevezés.
:)
Itt oroszorszagrol van szo.
Megpróbáltam a lényegre irányítani a fókuszt, ha már arról volt szó, hányan távoztak. Úgy látszik, az "ukránok" sem akarnak hős honvéddé válni. Pedig állítólag az könnyebb és nemesebb feladat, mint támadónak lenni. Akkora fasz vagy, hogy jakubovics távoli rokonai a Holdról is látnak, pedig a sötét oldalon bujkálnak. ;)
:)
Szóval, akkor mégis tudod, hogy mi az orosz mentalitás. Akkor meg nem értem a csodálkozást.
trey @ gépház
Nem mintha az ukránok különbek lennének, nekik jobban számítana az emberélet. Bebukott Bahmutnál daráltatják le az embereiket:
trey @ gépház
Az oroszok fegyenceket küldtek előre.
Ők is különbséget tesznek az eldobható katonák és az értékesek között.
Állítólag küldtek oda jól kiképzetteket is, akiknek különféle csoportok szerint más-más sorsa lett:
:)
Nem teszem fel a kérdést, hogy honnan van az info, mert 5e nem tartozol közéjük!
A germán szellem elsősorban gépek tervezésekor brillírozik, más esetekben jellemzően a romlás melegágya. A hozzászólásaid olvasásakor gyakran vagyunk ennek tanúi. Tudod (vagy sem), egy nem germán embernek nem kell X csoportba tartoznia ahhoz, hogy eljusson hozzá, X csoporthoz tartozó emberek mit gondolnak egy adott dologgal kapcsolatban. Tudom, hogy a germán übermensch nyugat- és önszopó korcs fajtádnál az van, amit a führeretek mond nektek, de a buborékotokon kívül lévő emberek viszonylag szabadon tájékozódhatnak a világról.
:)
Furcsa az hogy mindíg a mások faji hozzátartozását firtatod. Ez tipikusan a kisember vélt fegyvere.
Te jöttél elő a származásoddal. Te bújtál a felmenőid mögé, amikor többször azt a látszatot próbáltad kelteni, hogy az adott hozzászólásaim antiszemiták. Ha jól emlékszem, amikor a székely ősöddel takaróztál, akkor azt mondtad, magyarabb vagy nálam. Te vagy az, aki hazudott arról, hogy az oroszok az osztrákok/németek – s így a germán rokonaid – "jóvoltából" kerültek Magyarországra 1849-ben és a II. világháborúban (ami után sokáig nem mentek haza). Jah, az is te vagy, aki azt hazudta, hogy az oroszok 1956-ban idejöttek, miközben eleve itt voltak, hiszen a germán véreid miatt korábban már ide kellett jönniük. Ha nem hazudoznál, nem ontanád a degenerált mocskodat és nem takaróznál a felmenőiddel, akkor a viselkedésed nem lenne a távoli rokonaid tettei tükrében – is – megítélve.
:)
**** kérésre moderálva ****
Fain ez a svájci színvonal.
:)
A svajci commentem egy ude szinfolt ahhoz kepest, amit szuleidtol kaptal Magyarorszagon. Akar meg megnyugvast is talalhatsz benne.
Örülök, hogy Svájcban vagy. A pelenka megtalálta veled a foltját.
:)
**** kérésre moderálva ****
**** kérésre moderálva ****
:)
Jah csak azert hoztam fel apad megint, hogy kideruljon elokerul-e a szopas, ahogy szokott. Ugy latom mukodik. :D
A fajtád egyedei láttán mindig a szopás az egyik első gondolatom. Keserves szopás a ~normális többségnek, hogy élvezettel szopjátok gazdáitokat.
:)
**** kérésre moderálva ****
Erre mutathatnál bizonyítékot.
:)
Minek mutatnek? Csak emlekszel commentjeidre. :D Az apadtol kapott protein mennyisegen amugysem valtoztatna. :D
Én arra gondoltam, azért lenne érdemes mutatnod, mert ha a "mindenki" alatt csupán a HUP-on ~rendszeresen hozzászóló felhasználókat értjük, a "szinte mindenkinél" becslésed még akkor is lényegesen nagyobb számú felhasználót jelent, mint ahányat én valaha olyan jellegű szopással vádoltam, mint téged és általában a fajtádat.
:)
Magyarazod a bizonyitvanyod. Probalod felejteni, amit apad veled tett. Teljesen ertheto.
**** kérésre moderálva ****
:)
*** kérésre moderálva ****
Most már mindegyikőtök elmondta a másikat mindennek, kurva repetitív és unalmas, hogy ugyanazt szajkózzátok. Be kéne fejezni.
trey @ gépház
Rendben. En is ezert emeltem szot. Orulok, hogy masnak is feltunt. :)
Most már mindegyikőtök elmondta a másikat mindennek, kurva repetitív és unalmas, hogy ugyanazt szajkózzátok. Be kéne fejezni.
trey @ gépház
Nem érzed úgy, hogy cseppet messzire mentél?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Vannak ezzel így mások is.
Kétséget kizáróan. Akkor honosítsuk meg? Legyen ez az új norma a HUP-on?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Késő. Már ez a norma.
:((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem ez a norma, mert a csendes nagy többség számára ez kínos és ciki. FYI Nem alacsonyodik le erre a szintre mindendenki.
Sztem teljesen korrekt voltam. Pont ugyan annyira volt kulturalt a valaszom, mint az eredeti comment amire valaszoltam. :) A kulonbseg, hogy az enyem igazsagra epul. Tehat commentjeiben nagyon sokszor szopast vizional fuggetlenul attol, hogy mi a context. Ez pedig projekcio, ami nevelessel rogzult nala. Anyja valszeg nem tehet rola, igy marad az apja.
A fajtád "függetlent", kormánykritikust és hasonlókat játszva bármilyen kontextusban képes szemérmetlenül szopni a nyugatiak* faszát. Ha felhagytok ezzel a gyakorlattal, akkor a kapcsolódó kritikák is megszűnnek.
* most a nyugatiakét, de szerintem a hajlamotok miatt pontosabb megfogalmazás: az aktuális úrral való mély kapcsolatotokat ápoljátok
:)
Tovabbra is projekcio, amit tolsz. Itt kulfoldon/nyugaton informatikuskent nem kell szopni senkit, hogy jol megelj. Ez itt nem Magyarorszag vagy epp a putris cigany csaladod.
De sztem informatikuskent meg Magyarorszagon sem kell felszopni egy partnak sem, tehat ezert furcsa szamomra, hogy te ezt a szexualis aktust vizionalod folyamatosan egy informatikai portalon. Max fidesz/aktualis kormany felszopasbol lehet haszna az embernek, ha nevvel csinalod.
Szoval a szopas fixaciod/projekciod gyerekkori traumadbol johet csak. Meg mindig ugy gondolom, hogy apad/anyad csinalt veled valamit es azt probalod azota is feldolgozni commentekben. Ezert szivesen nyujtok neked lelki tamaszt, mint lathatod.
Csak nem hagyod abba, pedig érkezett jelzés több irányból is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Álszent vagy.
locsemege meg tudja általában őrizni a higgadtságát. Én nem mindig, néha elküldöm a vitapartnert melegebb éghajlatra.
Szabályok:
- személyeskedés nincs (a hülye vagy, te meg ökör szintű beszélgetésekre nincs igény)
- témánál maradni (a másik topikban is hülyeséget írtál)
- érvelni: megpróbálni a baromság, marhaság kifejezéseket kerülni, helyette bővebben kifejteni, hogy mivel nem értesz egyet
- értelmezni, amit a másik mond (ez tényleg durva, pláne hogy 0.1s olvasás után válaszolunk zsigerből).
Megnyugtatlak, ez a hupon kb. senkinek nem megy. Nem álszentség, hanem vitakultúra része. Sültparasztok vagyunk, de igazából a kultúrálódással még nem érne a világ véget.
Álszentség, mert egyesektől jajj, másoktól meg ez van, kussolás.
Ha vennéd a fáradtságot, és megnéznéd megint a bolond nevű troll tolta a "szopós" contextet elsőként!
Ez egy igazi gumicsont szabály, mert más helyeken simán szart rá a házmester hogy "k. anyámba" küldött el az
elvtársaegy másik kőkemény radikális fórumtársa.Jo reggelt! Ez 1 napja volt. Azota nem valaszoltam bolond szopos trollkodasara, mivel nekem nem cimzett semmi ilyet azota. De gondolom ertheto, hogy ha "bolond" burkoltan segitsegert kialt, akkor nem jelentgetek, hanem segitek neki a jovoben is. Ez igy korrekt.
Ami erdekes, hogy itt a hupon a hopihek/wokeok megsem a "haladok" ugy tunik :)
Köszönöm az ajánlatot, de kismillióan járhattak már a testnyílásaidban, ezért nekem sehogyan sem pálya, hogy ún. "segítségben" részesíts.
:)
Csak emocionalis segitseget tudok nyujtani es atlenditeni a gyerekkori traumaidon, ahogy eddig is tettem. Projekcioidtol fuggetlenul. :)
Valóban, bizonyos értelemben segítség számomra és az ország számára, hogy szennyezed az amúgy sem makulátlan Svájcot és népét.
:)
Akkor csak segitettem feldolgozni traumaid. Ennek orulok.
Nem olvastam még ennyire aljas hozzászólást itt habár lehet, hogy több is volt már. Gyalázat.
A tiszta alpesi levegő hatása lehet. Bár szerintem jellemzően nem azt szívja.
:)
Csak olvasd el ezt. A bolond nevű troll meghonosította ezt a fajta gyalázkodó magatartást itt a fórumon, a trey nevű házmester meg áldását adta mindehez amikor valaki felemelte a sztavát ellene. A locsemege meg elmondta, hogy hát nem helyén valló a bolond nevű troll stílusa, de mivel alapvetően egyet ért vele, ezért őt ezt nem zavarja. Ha viszont más teszi ezt akkor az "gyalázat" mert ő nem azonos közhelyeket fúj. Tehát mivel a tartalom nem tetszik locsemegének, ezért a stílusba kapaszkodik bele.
Vajon buccaners, timi vagy bolond posztjai miért nem moderálódnak ki? :D :D :D
Csak azok moderálódnak ki, amiket jelentenek. Lásd: https://hup.hu/moderalasi_kerelem
trey @ gépház
Nyilván ezt tudom. De akkor másként teszem fel a kérdést: A feljelentők a "felvilágosúltak" táborából kerülnek ki!?
What difference does it make?
Szemely szerint en is utalom olvasni ezt a terdelos szopos etc postokat. Konkretan hanyingerem van tole.
A ritka pillanat amikor egyetértünk. Már én is fontolgattam mikor írta trey, hogy nem volt bejelentve, hogy hát akkor erőt kell vennem magamon, kikeresni az összeset és egy listában átnyújtani, hogy szerintem ezeket kellene törölni. A köz érdekében. Pedig totális szólásszabadság párti vagyok. Ezt a fajta korlátozást nem érzem cenzúrának. Bármilyen mondanivalót meg lehet fogalmazni ordenáréskodás nélkül is.
A közlés során a tartalomnak és a formának egyaránt lehet kifejező szerepe.
Sosem rejtettem véka alá a magyar értelmiség színvonalával kapcsolatos elégedetlenségem. Az értelmiségen belül a "haladók" különösen hitvány minőséget képviselnek.
Nem tudom, milyen ember, akinek valamilyen mértékben nem fáj azokra a magyarokra tekinteni, akiknek értékes, követhető utat kellene mutatni a társadalom valamennyi tagja számára, de helyette felelőtlenül eltékozolják saját értékeiket, vitalitásukat, idejüket.
Nekem így fáj, másnak máshogy. Megint más pedig a ribancos sírdogálás közben kurva elégedett magával és elvtársaival.
:)
>Bármilyen mondanivalót meg lehet fogalmazni ordenáréskodás nélkül is.
Látod, megmondtam! :-)
Egyet is értek egyébként, meg máskor is többnyire egy platformon érzem magam veled, de amikor hosszú szálakon át egymás ordenáré szapulása megy, azokat már jó ideje csak átlapozom. Még ha volna is értékes gyöngyszem gondolat ezekben a folyamokban, az már éri meg a kiásást számomra.
Nem vitattam, amit megmondtál, csupán kiegészítettem egy a valóságot jobban leíró egésszé. Lehet, nem kellene ilyet írnom, mert hamarosan valamelyik "haladó" azzal áll elő, hogy egymást szopkodjuk...
Szerintem a "szopás" kifejezés jól leírja, mit csinálnak azok, akiket vádolok vele. Jól közvetíti azt is, mennyire visszataszítók a cselekedeteik. Tehát nem a semmiből előpattant véletlen, ha az olvasók elhányják magukat tőle, hanem helyénvaló reakció.
:)
Pedig írhatnád azt is, hogy megalkuvó módon, elvtelenül kiszolgálnak idegen érdekeket. Ebben így nem szerepel a „szopás” szó, de pontosan ugyanazt jelenti.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyáltalán nem. Az első kifejezés együttes pontosan leírja a problémát a másik a kocsmai részegek artikulálatlan hörgésévé silányítja és elveszi az érdemi diskurzus lehetőségét.
Te is próbáltál már "haladóval" kommunikálni. Kérlek, oszd meg velünk a tapasztalataid. Ezen diskurzusok mekkora része volt normálisnak tekinthető? Mekkora része nem, és szubjektív meglátásod szerint miért és hogyan siklott félre?
:)
Kétlem, hogy értik ezeket a szavakat. Felköpködik a nekik nem tetszőkre, mert a Telexen olvasták, de számukra ezek csak az ellenségnek beállított entitások kapcsán léteznek. Látod, Putyin háborús bűnös, az amerikai elnökök és egyéb magas rangú döntéshozók meg jellemzően mind patyolat tiszták. És persze te vagy Putyin csicskája, mert felhívod az egyensúlytalanságra a figyelmet, nem pedig ők a nyugat csicskái, akik az erősebbhez dörgölőzve gerinctelenül kiszolgálják azt, kívánjon tőlük ~bármilyen irreális dolgot. Szóval, jah, írhatnám máshogy, de ez a rakás ribanc így jobban magáénak érzi.
:)
Egyszerű: ha nem csinálnátok a hányingert keltő dolgaitokat, nem írnék róla.
:)
Az, hogy te mit tekintesz hányinger keltőnek az a saját szociális problémád. Az, hogy a mondataid hogy fogalmazod meg és öntöd ide, az meg már nem. Ugye.
Az agyad oxigénhiánya eredményének sem kellene a problémánknak lenni, mégis megajándékozol vele minket. Szerintem a hozzászólásaid olvasása közben nem csak én aggódom az egészségedért.
:)
A kifejezés, amit keresel: "haladók". A megfelelő reakcióért kérdezd meg gazdád vagy tartótiszted. ;)
:)
Nem listázom az olvasókat. Minden bejelentést megvizsgálok, jöjjön az bárkitől.
trey @ gépház
Az úgy volt, hogy amikor a magyarok megtalálták ezt a helyet, számos népcsoport élt már itt. Zsidók, þótok, jászok, avarok, palócok, székelyek (nem magyarok!) szerbek, és pl gótok. Aztán a történelem során, mindíg amikir a fajtád kinyíratta saját magát, akkor a földesueak felkerekedtek Európa sikeresebb fele felé, és ibirtokot, pénzt és előjogokat igérve mindíg idehívtak embereket. IV. Béla pl. a cigányokat...
A germán véreid az oroszokat is ezért hívták ide Kelet-Európából?
:)
Értem én a célzást, de egyrészt a germánok nem azonosak az osztrákokkal. Kérdezd meg a házmestert, mert ő mint őshonos Raab patrióta ezen titkok tudója. Másrészt a te román véred, jobban utált mint a germán...
Nem mondtam, hogy azonosak.
Szerintem egy székely felmenőkkel rendelkező magyarnak nagyobb valószínűséggel van román őse, mint egy nem tárgyalt felmenőkkel bíró magyarnak... Esetedben a viselkedésben is felsejlik a román jelleg, szóval kár erőlködnöd.
:)
Személyeskedő, kirekesztő, soviniszta komment! Gyalázat! :D :D :D
Mitől "kirekesztő" és "soviniszta"?
:)
Ez nem háború - csak olyan lövöldözős játék - bár ezt se csinálja jól az orosz hadsereg, nagyon bénák.
Az igazi háború itt Európában, az volt amikor amerika bombázta Belgrádot:
- több, mint ezer bevetés - mindent bombáztak, pár ezer civil halott.
Elérte a célját, mert Slobodan Milošević és hadserege megadta magát.
Háború az lenne:
vadászgépek rakétákkal megsemmisítik a légvédelmet és utána 150-200 bombázó 200x500 tonna bombát dobálna kb. két héten keresztül.
10-20ezer halott biztos lenne - de szerintem 5 nap után kapitulálna ukrajna..
És akkor lehetne tankokkal bevonulni átvenni az ország irányítását.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Mit szívsz öreg? 40 éves szovjet technika néz farkasszemet a jóval modernebb rendszerekkel. Ami a hátránya a hibrid fegyverrendszereknek az egyben előnye is: nem azonos a sebezhetőségük. Jelenleg az ukrán hadsereg Európa legerősebbje, 60-80000 katonát képeztek ki professzionális szinten az elmúlt évben, szemben besorozott köztörvényesekkel.
a háború - vagyis a lövöldözés elején ukrajnának se patriot, se himars rendszere nem volt - ezeket most kapta..
Egyébként nem megnyugtató, hogy egy terrorista országot így felfegyvereznek és kiképeznek.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ugye, naná hogy terroristák, csak úgy rárontottak Oroszországra 2014-ben, és elraboltak egy komplett félszigetet! (Már csak az a kérdés, hogy melyik alternatív univerzumról beszélünk.)
Minap a főnid (Putyin) egy 400 éves térképen magyarázta hogy nincs is Ukrajna, amin azért öles betükkel ott volt a mai Ukrajna területe fölött, "Ukrajna". Igaz hogy latin bötükkel volt ráírva, no de akkor is!
főnid neked k. anyád !
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja 1773:
Hehehe.
:)
Lengyelországnak van 160 ezer aktív katonája, 200 ezer tartalékos. Most is egy nagyságrenddel több modern tankja, mint amit Ukrajna kapott (és még egy nagyságrenddel több szállitás alatt). 48 db F16 + 40 ruszki repülője (32 db F35 és 40 db koreai T50 szállitás alatt). Egy rakat HIMARS-ot is rendeltek, a legnagyobb ható sugarú rakétákkal. Jelenleg Közép Európában ők a legerősebbek, de Nyugat - Európában vannak ennél nagyobb haderők.
Ukrán hadsereg alapvetően még mindig nagyon elavult.
Oroszország láthatóan nem akar totális háborút indítani Ukrajna ellen. Kijev stratégia bombázása bejárná a világot és könnyen lehet hogy alapvetően befolyásolná Kína hozzáállását a konfliktushoz. Vagy éppen a NATO egy oroszok nélküli ENSZ BT határozatra hivatkozva légtérzár alá vonná Ukrajnát.
akkor 10 évig is játszatják ezt a lövöldözös játékot..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Légtérzár a háború végét, vagy legalábbis befagyását jelentené. Szövetségesek abszolút légifölényben vannak negyedik és ötödik generációs harci repülőkben, oroszok nyilván nem akarnák elveszíteni a maradék modern repülőiket, így kizárólag szárazföldi akciókat tudnának kezdeményezni.
Nukleáris fegyverek bevetése szárazföldi akciónak minősül, vagy végtére is teljesen mindegy?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Olvastál már az S-400-ról?
Az orosz gépek nem emelkednek fel, mert leszedik őket az ukránok. Csak szólok, hogy az orosz légvédelem jobb, mint a NATO-é.
A pilóták zöme koporsóban jönne haza légtérzár esetén.
Na megint egy katonai stratéga! Még jó hogy itt van, és nem a hadügyben. :)
Részedről pedig csak a szokásos terelés, személyeskedés érvek nélkül. Nincs ezzel baj, fontos, hogy rendszeresen felelevenítsd, mennyire érdemes téged komolyan venni. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Amit te csinálsz az vajon mi? Rohadt unalmas már, hogy amikor háború van, akkor katonai stratégákká, amikor foci van akkor focistákká, amikor meg F1 van, akkor mindenki konstruktörnek állítja be magát... Te meg valamiféle "minden lében kanál" vagy mert mindenhez is hozzászólsz!
Miközben te is így teszel. Ha nem így lenne, nem futottunk volna össze ebben a topikban. Döntsd el, hogy a véleményalkotás normális dolog-e, vagy sem. Bármi is a döntésed, vedd észre, hogy te is éppen úgy gyakorlod, ahogyan azok, akikkel nem értesz egyet.
Utána már csak azt kell eldöntened, hogy a veled egyet nem értők hülyék és te is, vagy veled minden rendben van, ahogyan a veled egyet nem értőkkel is.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Neked baszta a csőröd az én véleményem, nem nekem a tiéd! Akkor ki is személyeskedik? Ki nem visel el más véleményt? Már házmesteri és házmester helyettesi mélységekre sülyedtél.
Szerintem nem. Ezt írtad:
Itt az orosz légvédelemről esett szó, illetve az esetleges légtérzár gondolatáról. Nem a témához szóltál, hanem minősítetted a hozzászólót. Van érdemi gondolatod arról, mennyiben lenne jó ötlet egy NATO légtérzár által nyiltan kirobbantani a harmadik világháborút? Esetleg néhány észrevétel az S-400-asokról?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Egyet is értenék ezzel, DE:
- az orosz katonai (vagy bármilyen rendszer) nagyban függ az emberi tényezőtől:
- lásd Csernobil vagy Moszkva cirkáló esete pl, azért süllyedt el, mert NEM volt bekapcsolva a radar védelmi rendszere és neptun rakéta eltalálta - igaz amerika felderítés adta meg a koordinátákat a neptun célra vezető rendszere csak 10-20km -re működik, vagyis az indítás pillanatában csak koordináták alapján 110kmről vakon lett indítva. Ha felderítés és a rakéta indítása közt el tudta volna hagyni a veszélyes térséget. A Moszkvának érzékelnie kellett volna a felderítő drónt illetve a felderítő repülöt és random irányba elhúzni onnét.. 10-20 egyszerre kilőtt neptun rakétát is le tudott volna szedni a védelmi rendszere, ha be van kapcsolva.
Csak azért írtam le ezt, mert látszik, hogy hiába van orosz kezében a technika - addig amig öreg, korrupt alkoholista tábornokok vezényelnek bármi megtörténhet.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
valószínűleg azért mert
háborúban NEM játszik az, hogy "én azt hittem" - mikor veszik már észre az oroszok, hogy háborúban vannak ?
igen, több drón volt - mit gondoltak halakat keresnek ??
Gyorsan megszületett a döntés US Army főparancsnokságán, hogy átadják a koordinátákat - ukránok meg nem haboztak indították. Nagyon meglepődtek, hogy az ukránoknak sikerült kilőni a Moszkvát úgy, hogy végül vontatás közben elsüllyedt. Ja még annyit, hogy nem működött a hajó saját tűzoltó rendszere sem, nagyon sokan bent égtek.
A Kercsi-szorosi hidat se tudták volna nagy valószínűséggel felrobbantani, ha még van Moszkva és végzi a dolgát.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Hiába van a nyugati kezében a technika, ha fenn kell tartani a demokrácia látszatát és négy évente választást nyerni.
:)
El fogják törölni a demokrácia látszatát is, ne aggódj, ha már nagyon kényelmetlenné válik.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Én a ~jelenről beszéltem.
:)
Értem, amit írsz, csak megjegyeztem, lesz ez még rosszabb.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hány darab áll rendelkezésre?
Hülye vagy? Oroszország állandó ENSZ BT tag vétó joggal.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Belgárdot az USA úgy bombázta, hogy volt orosz vétó.
vagyis ENSZ felhatalmazás nélkül ölt embereket az USA..
- gonodolod, hogy most nem tenné meg ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
.. miután a szerbek etnikai tisztogatásba kezdtek. Srebrenica nem ismétlődhetett meg.
Az ENSZ holland katonáit, azért megkérdezném, hogy mi a f@szt csináltak ott...
Páncélozott járművekkel voltak jelen, csak be kellett volna menni.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
végignézték tétlenül, sőt a menedékért folyamodókat kiadták.
https://www.theguardian.com/world/2017/jun/28/dutch-soldiers-let-300-mu…
"nagyon bátor" katonák voltak
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Off: Na jó, de Hollandia egy 'következmények nélküli ország', nem úgy, mint mi.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20020416lemondott.html
nem tudtam - de ettől még nem támadnak fel a halottak és az új kormányba biztos visszaszivárogtak a miniszterek.
De tényleg így kell csinálni !!! Karácsony mikor mond le ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Várj magyar katonák és kormány bűnrészesek voltak 90 óta népírtásban? Mutass már valami hivatkozást!
mi nagy mennyiségű kézi fegyverrel és lőszerrel támogattuk a horvátokat.
megkapták azt a 20ezer gépkarabélyt, amit a munkásőröktől vettek vissza és a raktáron lévő lőszert + gyalogsági gránátot.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
A horvatok voltak a jofiuk nem?
Domain, tárhely és webes megoldások: aWh
egy polgárháborúban nincs jó fiú és rossz.
De igen, a szerbek nem éppen demokratikus eszközökhöz nyúltak..
Nagyon nagy 'gazdagsági' eltérés volt a Jugoszlávia területén a horvát és a szerb területek közt erre könnyen ráépült a szerb nacionalizmus..
A bosnyákok meg csak útban voltak - a tenger felé - meg hát muzulmánok..
Koszovót viszont nem fogják engedni - lehet, hogy EU csatlakozást is beáldozzák és nekimennek..
Nem annyira népszerű az EU a fiatalok körében sem.
Ez már nem az az EU, ami 2004-ben volt.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Koszovó de facto NATO felügyelet alatt áll, Szerbia nem nem fog nekimenni a NATO-nak.
Koszovó az USA által annektált terület, épp, mint a Krím az oroszok által.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Koszovó ENSZ fenhatóság alatt áll.
ENSZ != NATO. Másfelől annyi történt, hogy nyugati érdekszférába vonta az Egyesült Államok, s teszi ezt mindennel szembe menve, annak ellenére, hogy az északi területeket többségében szerbek lakják. A mostani cirkusz erről szól. Katonák támadnak a fegyvertelen, legfeljebb köveket és botokat használó lakosságra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Kihívás. Ennél nagyobb kamut le tudsz írni? Vagy Ukrajnára váltottál és a katonák oroszok?
NATO katonákról beszéltem Koszovóban, akik elnyomják a népakaratot, mert ez az USA érdeke.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Melyik nép akaratát?
Mivel az ENSZ nem rendelkezik önálló haderővel, Koszovóban müködő KFOR békefentartók a NATO irányitása alatt állnak, de az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján működnek. Az érintett feleken kivül ezt Oroszország is jóvá hagyta.
A szerbét.
Egyébként melyik szomáliai agysebészjelölt csinálta ezt a térképet? Jobb alsó sarokban. Gumó: 5 - 14 %, kisebb gumó: > 0 - 4 %. WTF? És akkor azon ne is merengjünk hosszasan el, hogy a range-ből hiányoznak egy százalékpontos intervallumok, mert csak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Nem egészen változtat a tényen, hogy az országot 90%-ban albánok lakják. De toljad csak a baromságot.
pontosítanék:
van 3-4 megye/járás - ahol épp a szerbek vannak 90% feletti arányban - csak itt vannak "problémák"
- az hogy ki rajzota a határokat ez jó kérdés
- ahol többségben vannak a szerbek miért szívatják őket az albánok ? vagy a szerbek rájátszanak ?
Mennyire vallási eredetű a probléma? muzulmán <> szerb ortodox
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Pontosan. Ahol nem érik el az albánok egy választáson a 4%ot ott el kéne gondolkozni azon, hogy arrébb kéne tenni a határt.
https://www.bbc.com/news/world-europe-65748024
Semennyire, ez max takaró. Régóta meglevő feszültség ami nem lett soha rendezve, állandósult konfliktus ami mint egy vulkán épp nem volt aktív, de bármikor kirobbanhat. Ezeket csak úgy lehet nyugvópontra helyezni, ha a lakosság többsége nyugton van: onnantól lesz benne ön-szabályozás; a többség lekussolja a heveskedőket.
Utána néztél, hogy a mostani szerb tüntetéseket mivel indokolják?
Szerbek nem voltak hajlandóak elmenni a helyhatósági választásokra ott, ahol egyébként többségben vannak.
Aminek az lett az eredménye hogy albán polgármestereket választottak, amit viszont a szerbek nem fogadnak el.
Nehéz erre azt mondani, hogy nem mesterségesen szított indulat.
Milyen emberi kvalitásokkal rendelkezik az a polgármester-jelölt, aki ilyen körülmények között legitimnek tartja a választás eredményét, és nem a város lakói számára elfogadható megoldást keresi, hanem az indulatok szítása érdekében be akar ülni a polgármesteri székbe? Az átrajzolt választókerületek vagy Borkai miatt nagyon sírt a fajtád, de egy egyértelműen tisztességtelen helyzetben úgy játsszátok az ártatlant, mint egy halva született csecsemő.
:)
elsőre nem nyiltan - egy polgár háború kezdete után.
A koszovoi szerbeket most kezdik felfegyverezni - nem csak botok lesznek náluk..
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Azt gondolod hogy éles fegyverekkel fognak a KFOR katonákra támadni?
Tassadar ezt írta:
Amit te írsz, az az USA magánakciója volt, hiszen nem volt ENSZ felhatalmazás hozzá. Most is legfeljebb így lehetne, de azt ne keverjük össze semmiféle ENSZ BT határozattal, mert nem az.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
ENSZ egy sóhivatal lett - nem így kellett volna történnie.
Hogy most ki kezdte:
- oroszok "világhatalmi" törekvései, vagy az USA oroszok bekerítése a NATO-val - ez most mind1.
Az oroszok lenézése már része a polgárok kondicionálásának, hogy ha háború lesz -- akkor NE, mint népre emberekre gondoljanak, hanem Putyin, mint diktátor elpusztítására.
Így esett meg, hogy egy amerikai képviselő ilyet mondott:
"... oroszok meggyilkolása jó befektetés" - ez hívják népírtásnak. Ide jutott a világ FB és a media sikeresen szórta az orosz gyűlölet magjait.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Igen.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Hova tűnt a realitás érzeted? Az oroszok expanziójukat védekezésnek írják le és ti megeszitek. Hogyan?
Egyszerűen átlépik, ahogyan a NATO-ban tették a magyar vétóval.
Hiszen már a svédek is NATO-tagok. 🙄
trey @ gépház
Tökéletes példa, USA kinyilvánította hogy Svédország védelmet élvez amíg nem lesz formálisan is tag - átléptek Magyarországon és Törökországon.
Haha, akkor már nincs is szükségük a NATO-ra 🤣 A NATO wgy kicsit nagyobb lépték mint az USA. A kutyát nem érdekli az USA éppen aktuális vécépapírja.
trey @ gépház
Értem. Ez esetben Kína miért nem rohanja szimplán le Tajvant? Hiszen Tajvan amerikai támogatása érdektelen.
Persze, csak ha nem tartják a szerződéseket, az annyit is ér. Veszélyes precedens, de nézzük a jó oldalát. Mi is alkalmazhatjuk a cherry picket, és a nekünk nem tetsző nemzetközi vagy európai bírósági határozatokon egyszerűen átlépünk. Lesz hozzá jogalapunk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ennek ára van, az ár pedig a világpolitikai és világgazdasági befolyástól függ. Ezért nálunk van a világon az egyik legmagasabb infláció.
Lényegében csak azt írtad, hogy a demokrácia és a jog viszonylagos. A kicsik elnyomásának eszköze a nagyok részéről.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Fogalmam sincs, mi alapján vontad le ezt a következtetést.
Ebből:
Jó is, amikor saját hozzászólásod nem olvasod el...
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Sztem meg csak ta akarsz ebbe bármit belelátni, de persze a külpolitikai szakértelmed alapján elmagyarázhatod nekünk milyen demokratikus kérdést látsz bele külpolitikai kérdésekbe.
Leírta, hogy azért magas nálumk az infláció, mert lényegesen befolyásosabb államoknak nem tetszik az általunk megvalósított politika. Tehát az erősebb kutya érvényesül. Magam is ezt írtam, hogy itt nem jogról, demokráciáról, népfelség elvéről van szó, hanem az erősebb kutya gyakorlatáról, amelyet eddig is tudtunk, de leírta ezt olyan valaki, aki egészen más világlátással rendelkezik, mint én.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Én itt csak azt látom, hogy a magyar külügy vissza akart élni a látszólagos lehetőséggel és méretéhez, és erkölcsi szintjéhez képest kiröhögték
Nem. Ha van egy szerződés, akkor az szó szerint igaz, vagy az egész nem ér semmit. Nincs olyan, hogy a szerződésben egyhangú döntéshozatal van, amit azért úgy kell érteni, hogy illik ugyanúgy szavazni, ahogyan a nagy entitások.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Te tudod miről beszélsz? Látod, hogy a külügy elengedte a kérdést? Érted miért?
Melyik kérdést? Mert szerintem van egy pár...
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Oroszok eltemették Valerij Zaluzsnijt az ukrán hadsereg főparancsnokát, pedig nagyon is él. Ennyit a ruszki propagandáról. :)
Ugyanilyen lelkesen szólj néhány ékes szót az iraki tömegpusztító fegyverekről! Ennyit a yenki propagandáról. :)
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Most ezt mégis hogy sikerült ide kötni? Kb a 100 éves háborúnak és a Tatárjárásnak mi köze egymáshoz!?
Felhívtam a figyelmed a részrehajlásodra.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Köszönöm, rendes tőled. De nem értem az USA vagy az ENSZ÷NATO "katonai bevatkozását" az orosz propagandának a kapcsolatát.
Az oroszok által emlegetett halott főparancsnok sem volt igaz éppen úgy, mint az amerikaiak által emlegetett tömegpusztító fegyverek. Jó volna, ha kevesebbet játszanád a hülyét, semmi kedvem trivialitásokról írogatni.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Érdekes én régebben kék szemű képeket láttam róla. De lehet, hogy azok voltak hamisak? :)
https://www.google.com/search?q=Valerij+Zaluzsnij&source=lnms&tbm=isch&…
Bár nem kell olyan messzire menni, hogy az oroszok intézték el, Zelenszkijnek is már útban kezdett lenni.
De az is lehet, hogy valóban él még.
Nem ülnék fel egyik oldal szponzorált híreinek sem.
Ha alterego lenne, mindenképp olcsóbb és biztonságosabb lenne egy kék színű kontaktlencse, mint visszamenőleg szinezni a képeket.
Ezt félreolvastam :D
🤣
Kezdődik ^
trey @ gépház
Legalább amit linkelsz olvasd el:
Elolvastam. Ahogy korábban többször jeleztem: Zelenszkij urat az ellenzék elő fogja venni. Idő kérdése.
trey @ gépház
Most éppen az oroszbarátok vannak ellenzékben. És szerintem maradnak is párszáz évig.
Előbb-utóbb lesz itt béke, aztán jönnek a szürke hétköznapok, amikor Zelenszkij úrnak is számot kell adni.
trey @ gépház
Akkor nem igazán sikerült megérteni az ott írottakat? Ha már elolvastad...
Svédország engedélyezi ukrán pilótáknak hogy teszteljék JAS-39 Gripen vadászgépet.
Arra azért figyelnék, hogy miután felfegyverezi és kiképezi a világ az ukránokat mindennel is, a végén nehogy annyira erősnek érezzék magukat, hogy majd ők forduljanak ellenünk :D
trey @ gépház
Furi ez az anyagiaskodás, már csak azért is mert a "fegyverszállítás" biztosan nem szeretetből történik, hanem igen fontos gazdasági és geopolitikai érdekből.
A kétoldalú politikai kapcsolatokat úgy kell alakítani, hogy ez ne történhessen meg.
Ebben egy szem anyagiaskodás nem volt, ez kőkemény biztonságpolitika.
A Zelenszkij-félékkel :D Egy idegbajos balfasszal :D Na, majd kíváncsi leszek, ha nyernek az ukránok (mert bármi is lesz a vége, ez lesz a narratíva, hiszen a nyugat nem veszíthet), majd az elszámolásnál hogyan fognak egy olyan korrupt állammal egyezkedni politikai alapon, hogy azok ne vágják be a durcát :D
trey @ gépház
Szerintem meg kőkemény gazdasági érdekek ütköznek: az oroszok meg akarják szerezni az ukrán ásványkincsek, ipari termelés, és mezőgazdasági termékek exportja felett az ellenörzést. Az EU meg szeretne továbbra is az ukrán ipari termelésre nagyban építő ellátási láncait fenntartani. Nehéziparunkat elég érzékenyen érinti az ukrán háború. Ma az ukrájnában gyártott acéltermékek behozatali nehézségei miatt kell több évet várni egy autóra. Az építőibarból is kiesett fa mint építőanyag importja. Románia és Szlovákia nem tudja pótolni az ukrán fűrészárút. Az élelmiszeripar is látványosan vergődik.
Pedig simán megtörténhet, már az elején közölték, hogy ők a hadsereget a politikai érdekérvényesítésük eszközének tekintik és a jövőben használni fogják a nyomásgyakorláshoz.
- "Zelenszkij úr, most, hogy véget ért a háború, akkor itt lenne a számla a hitelbe kapott dolgok után ..."
- "Vlagyimír! Melegítsétek be az F-16-osokat!"
trey @ gépház
Japán is bőszen szankcionálja a ruszkikat.
Lehet ők is hülyék? Pedig őket nem nevezném nyugati csicskáknak.
A németek, japánok legendás túlkompenzálása a WW2 bűneikért ...
trey @ gépház
🤣🤣🤣
Innentől kezdve aki Milkát és Oreót zabál, az Putyin csicskása!!!!!
trey @ gépház
Bátrak az ukránok, ha szankciós listára tesznek egy amerikai multinacionális vállalatot.
Én kétszer is meggondoltam volna.
Képzelem mekkora veszteség lenne az oroszoknak ha kivonulna ez a cég is, és maguknak kellene gyártaniuk a csokoládét! Szerintem már másnap békekötésért esedeznének a fél országukért cserébe!
Van benne ráció: aki Oreót zabál, az gyenge, puhány, beteges, elhízott lesz, ami gyengíti a nemzetet és a nemzeti hadsereg harci morálját.
Amúgy az hogy kit minek minősítenek Ukrajnában, az mióta zavar bárkit is Ukrajnán kívűl?
Jaj, hagyjad már ezt a rossz coping-ot!
Ha magyar vállalat (OTP) kerül fel ok nélkül, akkor az azért van mert Orbán a Putyin csicskája. Ha Milka meg az Oreo gyártója, akkor nincs itt semmi látnivaló ...
Kicsit lehetnél konzisztensebb.
trey @ gépház
Neked valami pszichés problémád lehet. Kérlek mutasd meg, hogy mikor reagáltam így az OTP-s ügyre, arra ti vagytok túlságosan ráizgulva! Kb leszartam az OTP-s dolgot is mint az oreos dolgot. Persze ez sem biztos, hogy igaz.
Leginkább ész nélkül szankcionálnak és büntetnek mindenkit, aki nem úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek.
Tudod, nácik.
Nem szankcionálnak és büntetnek, mert ahhoz erő kellene. Csupán túltolt hangerővel kommunikálnak.
:)
Szakértők szerint veszélyes kijelentés ez annak fényében, hogy még a fegyvert szállító nyugati szövetségesek is kerülik, hogy kijelenték: harcban állnak Oroszországgal.
trey @ gépház
:D:D
Mekkora troll ez a Karacsony. Eloszor a nemzeti konzultaciot utanozza, majd a haboruban allast mindenkivel. :D
Szerintem az ukránokon kívül senki sem állította, hogy hadban áll az oroszokkal. Kivéve ez az agyoniskolázott. Óvatosan kell az ilyesmit kezelni, mert a főpolgármesteri székéből szeret külföldre is kurjongatni, nehogy meghallják az oroszok a faszságot és tankkal menjenek Budapestre.
trey @ gépház
Persze :) Meghalljak es rogton megtamadnak egy NATO tagot teljesen realis hjam nem :D
Pedig haborus veszhelyzet van eleg regota :D Szoval csak leutanozta a demagogiat. Sztem jol trollkodik, mert megporget benneteket is :D
Amugy meg a narrativa szerint Putyin nem tamadna meg Magyarorszagot, hiszen eddig sem tamadott meg senkit. Az Ukranok magukat lovik. :D:D:D Ha meg megis akkoris csak nacikat olne meg! :D Budahazyt el is engedtek, hogy o legyen a bunbak :D
Ne keverd a trollkodást az ostobasággal.
Inkább arról beszélne, hogy mi van a beígért metró klimatizálással, így 3 évvel később. Mert hát, az nem olyan nehéz feladat.
trey @ gépház
Nem keverem. Tudom, hogy ostobasag a haborus veszhelyzet :) Sztem jol trollkodik, mert 2 commenten belul mar terelesbe menekulsz :D Rendesen megporgetett, pedig te aztan fel vagy keszulve trollokra :)
Amugy a narrativa szerint Oroszorszag nem fog megtamadni minket, hiszen o csak nacikat ol. Igy max par na'cival kevesebb lenne az orszagban amugy is :D Az csak jo!
Háborús veszélyhelyzet != háború.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Es? Sztem jo kis tukor, amit tart a Karacsony. Remelem durvabb cuccokat is fog tolni :)
Egyszerre milyen PC lett itt minden "konzervatív", az utcai harcos minielnök mit szól ehhez?
Pont, hogy a (neo)kommunista-k mániája a "politikailag korrekt" magyarul a tényszerű hazugságok terjesztése. Ezzel szemben a világos, egyértelmű valóság; tények tisztázása áll.
A probléma az, hogy undorító módon stikában nekiálltak NATO infrastruktúrákat bevonni a háborúba: a közvélemény teljes kizárásával. így egyértelműen nem jelenthető már ki, hogy a NATO nincs benne szervezetileg háborúban: de hivatalos álláspontként persze mindenki hangoztatja, mert ennek ellentéte atomhatalmak egymással való háborúját jelenti amire azért annyira senki se vágyik: legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy lakossági támogatottsága lenne ennek az EU-ban.
A szemkilövetősre gondolsz?
https://www.youtube.com/watch?v=1yvy4CaORfY
Értem én, hogy nem érted, hogy mekkora veszély van abban, hogy Oroszország bekebelezi a szomszédait. Nem gond.
Saját magadról nyilatkozz, azt, hogy mit értek és mit nem értek azt csak én tudom. Továbbra se ismered a gondolataimat, IQ-m és korlátoltságom :): Saját magadról nyilatkozz.
Mekkora? Mondjad, konkrétan mekkora veszély van.. ..mondj valami konkrétumot üres utalgatások helyett.
https://www.citatum.hu/kepek/idezetek/5238.jpg
Talán folytattak valaha területszerző háborút Lengyelország, Finnország, Grúzia vagy Ukrajna ellen? Na ugye, hogy nem. Tehát nincs semmiféle veszély.
- Oroszország esetén lényegében a vezetőn múlik hogy kivel viselnek háborút, USA esetén ennél sokkal szélesebb a köre azoknak, akiknek hatása van a külpolitika alakulására. Ez jóval nagyobb biztonságot jelent.
- A mostani viszonylagos jólétünket és biztonságunkat annak köszönhetjük hogy az USA érdekszfrérájába tartozunk. Voltunk már Oroszország érdekszférájában is, az más minőségű kapcsolatot jelentett.
Az aztán marha nagy biztonság, hogy most sem vagyunk szabadok, elvárják a politikai igazodást.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ha csak az USA-n múlna, már rég kinn lövöldöznél Ukrajnában egy lövészárokban. Ezt a biztonságot kapnád tőlük.
Tárgyalgatnak róla, hogy a fogyatkozó ukránokat Kelet-Európából kellene pótolni.
A hülyének is megéri, nem is értem, miért nem ugranak rá a magyarok azonnal.
:((
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Nem igaz:
Nem. Annak köszönhetjük, hogy máshol vívták a háborúikat és annak hatásai csak ritkán értek el ide. Az USA érdekszférájába tartozáshoz tartozott az ország kirablása is. Az USA-nak köszönhejtük Jalta-t is. Ne tartsd őket többre mint amik.
Benne vagyunk most is, csak kiegyensúlyzottabbá vált a viszony: korábban volt olyan helyzet, hogy kizárólagos orosz fennhatóság alatt voltunk. Most vannak itt mindenféle nagy(pénzű&hatalmú) játékosok: Amerikaiak, kínaiak, oroszok, zsidók. Arab befektetők meglepő(?) módon alig. Amíg elsősorban pénzzel csatároznak addig leginkább hipp-hopp felemelkedő és eltűnő cégeken, munkahelyeken látod, hogy azért zajlanak kemény meccsek. Meg persze szabályozási szinten látszanak az egyértelmű kiszorítási kísérletek és azok nevetséges fedő story-jai.
Én csak az alapján tudok véleményt írni, amit ide írsz. Mint például ebben a hozzászólásban is:
Konkrétan Putyin 2008 óta azt teszteli meddig mehet el anélkül, hogy bárki rákoppintana az orrára. Láttunk már ilyet a történelemben. Nem öregedett jól.
Oké. Mekkora a "veszély", miben áll a konkrét veszély, milyen intézkedéseket kellene -szerinted- tenni, a veszély elhárítására?
Te egy olyan Magyarországot képzelsz el, ahol az ország nem tartozik a nyugati érdekszférába. Ez egy sokkal kockázatosabb pozíció, mint a mostani.
Willy magyarázatára várunk a saját világképét illetően :-). Nem került szóba, hogy szerintem mi lenne jó, mi reális vagy épp most szerintem merre haladunk. Halljuk végre egyszer willy-t amint konkrétumot is mond egyszer..
Ha meg kívánnám is veled osztani a világképem, nem hiszem hogy sokat számítana. A realitást soha nem onnan vizsgáljuk ahol vagyunk, hanem hol voltunk, hogy jutottunk idáig, és hogy mi történik ha teszünk vagy nem teszünk valamit. Ismétlem, nem zavar, hogy nem érted vagy nem akarod érteni, a dolog ettől függetlenül létezik, hogy neked mi a "véleményed".
Azt hittem evidencia, hogy egy fórumon az emberek eszmét cserélnek, azért járnak oda. Neked más a célod a jelenléttel?
Így lebecsülöld a saját gondolataidat? Miért? Minden koherens és logikus érvrendszer értékes.
Írtál egy hosszú összetett mondatot amivel nem mondtál semmit.
Oroszország szeretné addig növelni az érdekkörét *eszközökben nem válogatva* ameddig azt lehetséges. Az ukrán helyzet lezárása után, ha ez neki megfelelt jön pár olyan ország ami puffer és még nem a NATO része, majd kiprovokált háború egy NATO országgal. Mellette folyamatos politikai zavarkeltés, mint ahogy az pl Magyarországon is zajlik 15 éve, annak érdekében, hogy a társadalmat tudatosan saját érdekei ellen hangolja.
Szóval az EU-hoz is az orosz propaganda miatt csatlakoztunk...?
Az EU-hoz azért csatlakoztunk mert szinte senkinek nem állt nehezére belátni, hogy Európa közepén erős gazdasági kapcsolatokkal csak és kizárólag európai integráció (csatlakozni az EU-hoz) lehet a válasz.
Ez azóta sem változott, csak néhány szerencsétlen balfasz politikus nem tud máshogy érvényesülni (Orbán Viktor és körei) csak olyan mód, ha ellenzékben láttatják a szerepüket és az általuk elkövetett balfaszságokért valakit lehet okolni. Erre épít rá az orosz propaganda.
A Nemzetek Európájához csatlakoztunk, nem az Európai Egyesült Államokhoz.
Tudod vannak, akik még emlékeznek arra az időszakra, amikor az EU bukott politikus recyclingként üzemelt, mert az államok kiszervezték a hülyéket, hogy otthon ne okozzanak gondot.
Ehhez a szervezethez csatlakoztunk. Nemzetállamok otthon, meg idióta bürokraták Brüsszelben. Pechünkre Európai Szovjetunió lett belőle és lassan a kiszervezett idióták átvették az irányítást a nemzetek felett.
1000x inkabb europai szovjetunio (barmit is jelentsen ez) mint a szovjetunio vagy oroszorszag.
szerencsére ennél sokkal több lehetőségünk van :). Mellékesen: csak egy sith gondolkodik végletekben :D.
De a sith-ek legalább létrehozták a Galaktikus Együttműködés Rendszerét.
Pedig épp arról van szó, hogy egyesek az eurogalaktikus birodalmat akarják kikiáltani a független államok szövetsége helyett :D.
> a független államok szövetsége helyett
Az más, olyan van Afrikában és Amerikában. Jahogy még soha semmit sem hallottál ezekről, hogy valamit csináltak volna? Hát annak is megvan az oka.
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Afrikai_Uni%C3%B3
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Amerikai_%C3%81llamok_Szervezete
Nem más :). Az EU-nak független tagállamai vannak, semmiféle szó nincs az egyesek által vágyott ESZU-ról még a Lisszabon-i szerződésben sem (FYI a csatlakozáskor pedig az azt megelőző elvek alapján döntöttek a magyar állampolgárok). A delegált jogkörök arra hivatottak, hogy az együttműködést össze lehessen hangolni. A probléma az, hogy megpróbálnak suttyomban át nem adott jogkörökben eljárni, ami botrány: aztán arra hivatkozni, hogy végülis ha már úgyis eljártak x-y-z ügyben akkor.. ..menjenek a francba. undorító. Jogállamiság a fenéket.
Nincs Európai Egyesült Államok. Ugyanúgy nemzetállami hatáskör a bel, kül, monetáris (nem EUR övezeti tagok számára), fiskális és kulturális poltikai. Minden tagállam nyelve az Európai Unió hivatalos nyelve.
Ebben a szövetségi rendszerben Magyarország súlya sokkal nagyobb, mint amit egyébként lakossága száma és gazdasági teljesítménye alapján járna neki.
A szabad piac működéshez szükséges jogi garanciák kötelezőek mindenki számára, ahogyan azok voltak Maastricht esetén is.
Oké, de az egyetemek fenntartói összetételének pl ehhez semmi köze.
Korrupció pedig van az EU minden államában, MO-n se nem jobb se nem rosszabb a helyzet ezen a téren mint bárhol máshol. Az a kisded játék ami évek óta folyik politikai természetű, nem arról szól mint amiről beszélnek.
Valamit kifelejtettem: az EU-s transzferek elköltésének módját valóban nyomon követi és számon kéri az EU. Az egyetemek kapcsán is erről van szó.
De ez sem kötelező: dönthet úgy Magyarország hogy a saját berendezkedés fontosabb, mint az Uniós támogatások.
Nem, teljesen másról van szó. Felülgyelő bizottságok, kuratóriumok összetételébe akarnak beleszólni. Ugyanolyan gyakorlatért ami Ausztriában, Németországban bevett gyakorlat.
Nem akarnak beleszólni, dönthetsz úgy hogy nem kérsz az Uniós támogatásokból, ez esetben nem kell megfelelned a követelményeknek. Az egyetemek vezetési struktúrája mögött is azt gondolják, hogy az Uniós támogatások elköltésére ez nem hatékony berendezkedés.
Nem akarok belemenni abba hogy Németországban és Ausztriában hogyan vezetik az egyetemeket, ez túl összetett kérdés.
Ne marháskodj. Ugyanolyan összetétel egy osztrák egyetemen nem jelent problémát és minden támogatás megy mint a karikacsapás.
Ha a kancellári rendszerbe akadnának bele még érteném is őket, mert az gyakorlatilag az egyetemi autonómia felszámolásának intézménye. Persze probléma, hogy ugyanilyen rendszer ugyancsak működik máshol is.
Ez is csak egy ürügy. Ugyanúgy nem érdeklik őket az egyetemek; ez egy politikai természetű vita.
A felügyelőbizottság tagjai ott is minisztererek, vezető beosztású politikusok - akik lényegében leválthatatlanok és a megbízatásuk korlátlan időre szól?
Nincs értelme erről beszélgetni, mert a részletekben van a lényeg, osztrák és német törvényeket pedig gondolom te sem kívánsz tanulmányozni.
Igen. Ráadásul célzottan pénzügyi gazdálkodás felügyelete végett. De az a röhej, hogy erről egyáltalán beszélni kell. Semmi köze az EB/EP-nek ahhoz, hogy adott állam adott egyetemei hogyan szervezik magukat.
> A Nemzetek Európájához csatlakoztunk, nem az Európai Egyesült Államokhoz.
Hja kérem, ha valaki nem olvassa el, amit aláír... Kb. az Euratom/Montánúnió óta az egyesült Európa a cél.
Messze nem mindenkinek. Az EU alapszerződéseiben semmi ilyesmiről nincs szó. Vannak akik kezdettől erre felé akarják billenteni a dolgot, de legalább annyian vannak akik egyáltalán nem. Az EU se nem erre jött létre se nem ezt jelentette mikor csatlakoztunk, ez viszont biztos. (elég megnézni az alapszerződést). Amit megpróbálsz belemagyarázni az az aktuális szocialista narratíva. (egyben a szocialista vágyálmokat próbálják Európai közös értékek néven lenyomni mindenki torkán).
Hehehe.
:)
Ez minden nagyratörő hatalom célja. Teljesen mindegy, hogy az Amerikaiakat, a Kínaiakat, a Franciákat, Törököket vagy az angolokat esetleg az általaod példaként hozott oroszokat nézed. Miért ítéled meg másképp az oroszokat a többi ugyanilyen törekvéstől?
Miért is állna le a KGB/FSZB/GRU stb? (ahogyan a legalább 9 amerikai ügynökség és az összes többi ország hasonló szolgálatai is?) Ez a feladatuk: felforgatás, destabilizálás. Európa legyen egy kiszolgáltatott gyenge és életképtelen piac, önálló döntési, harcászati képesség nélkül. Az ott élő emberek meg legyenek annyira összezavarodva, hogy azt sem tudják magukról eldönteni, hogy fiúk vagy lányok. Persze.
Mi ez a tévképzet? Miből gondolod, hogy a felforgatás és zavarkeltés 15éve kezdődött?
A jelenséget illetően egyetértünk, vannak akik a társadalmat jól felfogott, egyértlemű nemzeti érdekeink ellen akarják hangolni.
Akkor az orosz az egyetlen nagyratörő? Csak kérdezem, mert máshogy az idedobott általánosításod máshogy nehezen értelmezhető. Konkrétan, amit nem akarsz érteni, én pedig egyértelműen leírtam. Oroszország nem állna meg Ukrajnánál. Ahogy nem állt meg Grúzia esetében, vagy ahogy nem állt meg a Krím esetében sem. Egyszerűen lator államként viselkedik. Itt nem az érdekkörbe történő bevonásról van szó, Ukrajnát jelenleg szarrá bombázzák, mert az ukránok nem akarnak behódolni.
Nem. Ott hoztam neked a konkrét felsorolást:
Persze. Miért állna meg? Ahogyan az USA sem állt meg Afganisztánban: éppen szükségük volt rá, hát lerohanták irakot.
Mi ezen számodra a meglepő? Ezt mondtam neked: minden állam így viselkedik, ha megengedheti magának.
Pontosan. Ahogyan elhamvasztották Nagasaki-t(holott Hirosmia pont több lett volna így is mint elég), porig rombolták Drezdát (pedig ott sem állt már ellen senki, de kiírtottak egy csomó civilt), ledarálták Irakot, felprédálták Líbiát. Szíriát megpróbálták, de elbukták.
Afganisztánban is kiadták volna még az elején Bin Laden-t, de inkább porig rombolták az országot.
Továbbra sem értem, hogy mi az ami szerinted különbség az oroszok és a többi olyan hatalom között aki megengedheti magának felelősségre vonás nélkül azt, hogy kiírtson időről időre pár 100ezer embert. Csupa olyasmit írtál amiben tökéletesen megegyeznek.
Oké, tehát direkt nem akarod érteni a különbséget. Értem.
Mutass rá bármilyen tényszerű különbségre.
Kérlek mutass rá bármilyen tényszerű különbségre.
Az USA-nak mindent szabad, a többieknek semmit. Ez a különbség. Hogy miért? Csak.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Tőlem azt látsz bele amit akarsz, nyíltan le van írva.
Hol? Nem találtam egyetlen eltérést sem.
Latol állam!!!
:)
Hehehe.
:)
Ami rosszabb, hogy az USA nem csak szeretné.
Bár csak nekem lenne ilyen jövőbe látó üveggömböm! Bár, szerintem vidd el garanciális javításra. Az a gyanúm, elromlott.
Ezzel egyetértünk. LMBTQ, népvándorlás az kell, mer' az jó, kultúraidegen modellek a ruházati boltok reklámfotóin, szerződésen kívüli követelések, jogalkotás közben történő feltételmódosításokkal, közbeszéd átalakítása, tabusítás, ún. polkorrekt beszéd, eltörlés kultúra, woke, idegen ünnepek beszivárogtatása, uniformizálás, a kirekesztéstelenítés nevében az eltérően gondolkodók kirekesztése, demokrácia megkerülése, a transzparencia jegyében az átláthatóság stigmatizálásnak nevezése és megtiltása, és még számtalan más.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Elrendezhetném ezt a kérdést ahogy szokták röviden, értékítélettel rólad. De ha te tényleg azt gondolod, hogy ezeknek a dolgoknak valami relevanciája van, akkor tényleg baj van. Mármint nem a többi emberrel. Csak javasolni tudom, légyszíves láss világot nézz körül értsd meg. Ezek marginális témák, semmit nem jelentenek.
Nekem fontos, hogy az a környezet, amelyben élek, milyen viselkedésű, kultúrájú emberekből épül fel.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Bámulatos, hogy az orosz-ukrán háború topikban mindíg az USA-val példározol, holott ebben a háborúba csak bele szeretnék rángatni őket Putyin és slepje.
Ezt viccnek szántad? Ha nem tipródna a teljes amerikai fegyveripar Ukrajnában, akkor lehetetlen lenne belerángatni. Ha egész egyszerűen tudomást sem szereznének az amerikaiak a konfliktusról, nem lehetne őket belerángatni. Állításoddal szemben az USA elérkezettnek látta az időt Oroszország legyőzésére kezdetben ukrán, majd lehetőleg középkelet-európai életek árán.
Mégis, mire gondoltál? Felrobban egy kézigránát Bahmutban, és egy szilánk valakit eltalál Miamiban?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ha így is van, még Orbán is az USA oldalán áll - az ország továbbra is elkötelezetten az USA szövetségi rendszerének tagja.
A kacsa meg hápog.
Semmi köze ezen mondatodnak jakubovics eredeti felvetéséhez, mely szerint az oroszok az USA-t a háborúba akarják rángatni, illetve az én válaszomhoz, mely szerint nem. Vagy csak írtál egy mondatot, aminek semmi köze a szálhoz, és véletlenül a válasz gombra nyomtál?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Ti vezettétek fel hogy az ukrajnai háború valójában az USA és szövetségesei - Oroszország közötti proxy háború - én csak mellétettem hogy Magyarország melyik oldalon áll ebben a háborúban.
USA számára a legfontosabb hogy Oroszország agressziója ne tudjon precedenst teremteni. Ebben a kontextusban Ukrajna sorsa igenis fontos a számukra.
Mindeközben az Egyesült Államok precedenst teremtett megannyi önkényes katonai, politikai, pénzügyi, gazdasági, társadalomszervezési területen, ami felett diszkréten félre nézünk.
Ukrajna számtalan oknál fogva fontos az USA számára, de ne feledjük, Oroszország számára is. Magyarországnak nem automatikusan az az érdeke, ami az USA-nak, sőt, sok vonatkozásban egészen más az érdekei. Viszont az Egyesült Államok kizárólag a saját érdekeit veszi figyelembe, semmi más nem számít. Ezt kellene látnunk, s ezért nem kellene behódolnunk.
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
Legyünk objektívek! A rustkik akkor tudnak jól kijönni ebből, ha kiterjesztik a háborút. Annak az esélye, hogy megtartsák jelenleg meghódított területeket gyakorlatilag nulla. Egy motivált, kiképzett regulálus ukrán hadsereg áll szembe velük, akiket a világ legjobb hirszerzői támogatnak. Esélyük nincs partyba kerülni. Nekik nagyon kedvező lenne, ha a szövettség szétesne.
Már volt eredményhirdetés? Vége van? Lemaradtam róla?
tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE
A gazdái adták neki az infót az eligazításon.
:)
Többek között ezért tartottam helytelennek az rt.com betiltását.
Tavaly november óta az ukránok nem nyertek meg egyetlen komoly csatát sem, de láthatóan vannak emberek, akik szerint már Moszkvát ostromolják.
A sok győzelmi jelentés között elsikkadnak az olyan apróságok felett, minthogy Bahmut elesett, vagy Szoledár elesett.
Vagy most, hogy komolyan elkezdodott az offenziva, az oroszok a "z elavult technikaikkal" egyszeruen halomra lovik ki a nyugati fegyvereket.
Konkretan a legi foleny mar az oroszoknal van. Es egy nyugati tankot egy orosz Ka-52-es helikopter 10, de akar 15km-rol ki tud loni, mig a tank ilyen tavolsagbol celba se tudja venni.
Most, hogy komolyabb tamadasba kezdtek az ukranok egyertelmu legi foleny nelkul, ugy szedik le az oroszok oket, hogy ihaj.
Egy tankelharitonak titulalt francia AMX-10-es gyalogsagi szallito jarmunek a lotavolsaga 1.2km.
Ez egy erdekes iras:
https://twitter.com/ChengWeiLai2/status/1665387022444556289
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
A CIA küldhetne már magyarul tudó embereket is helyettetek. Gondolom, nem fog, mert a régión belül a Zelenszkij osztagnak lett átcsoportosítva a lóvé.
:)
Csodálkozom is, hogy titeket Putyin még ki tud fizetni.
Drukkolunk hogy ne legyen általános mozgósítás Oroszországban, unalmasabb hely lenne nélkületek a HUP.
Nem tudtam, hogy Magyarország már Oroszország. Ennyire elkúrtátok?
:)
Az ukrán hadvezetés nálad Putyin és sleppje? Mert ők szeretnék leginkább ha az USA és az egész NATO nyíltan hadba szállna az oldalukon. Elég fura elképzeléseid vannak a világról.
Degenerált szegényke: #comment-2928336.
:)
Ez mondjuk igaz, az a bizonyos sztrítfájter dolog már nem trendi, mondhatni elejtettük, mint a forró krumplit.
Sztrítfájt helyett az oroszokkal kellene háborúzni.
Eddig vagy 4-szer laposra vertek minket, de most biztosan győzni fogunk.
Itt csak arról van szó, hogy Viktor akkor tud csak púposkodni, ha nincs tétje. Gondolom ez egy ilyen vonzó emberi tulajdonság :)
Semmi gond. Szokás szerint képben van a srác, elvégre ő Kijev főpolgármestere nem? :D. Nosza irány a front Geri. Hajrá! Első sor Bakhmut-nál!
Kopik már a feltétel nélküli ukrán-simogatás
trey @ gépház
Az ukrán játékos a teniszpályára vitte a háborút. Az ilyennek a jövőben nem kellene hivatalos sportversenyen részt venni, amíg nem kér bocsánatot.
:)
Azta! Mennyire jámbor lelkű gyerekké vedlettél át. A csúnya ukrán lányokat tiltsuk ki minden sporteseményről, mert háborúzni mernek!
Kedves tőled a dörgölőzés, de túl kevés a meggyőző erőd.
Nem tudom, az illető csúnya-e, de az tény, hogy sportszerűtlenül viselkedett. Viszont legalább jó "haladó-jellegű" ukránként azt is megmondta, hogyan kellene viselkedni:
:)
Vajon a győzelem után is folytatni kívánják a sportszerűtlenséget? Végül is a kisebbségekkel már 2014-ben elkezdték...
:)
Attól függ, hogy hova csatolt orosz területről érkezik? Ha kínairól, akkor nyilván megmarad a "fagyos" viszony.
Ha jól értem a nyakatekert nézőpontod, akkor 2014 óta az ukránok már ~öt megyényi Oroszországot megszereztek. Szerinted mi lehet a tervük a területekkel? A jövőben kiterjesztik rájuk az ukrán állam fennhatóságát, vagy megengedik Oroszországnak, hogy kizárólag az ukránok dicső kegyéből igazgathassák ezeket a területeket?
:)
Link: https://index.hu/velemeny/2023/05/29/nyugat-cenzura-europai-unio-putyin/
trey @ gépház
>Putyin ... hasonmásai fellépését
Érdemes megnézni a fényképeit, szerintem van néhány verziója. Nem hibáztatnám érte, én is így csinálnám.
>Ez a háborús politika minden nap elpusztít valamit abból, ami a Nyugatban jó volt, amiért szerettük és továbbra is szeretni szeretnénk.
Igen, csak valójában nem a háborús politika pusztítja el, hanem már régen nem volt úgy, csak az emberek még el akarják hinni.
Zelenszkij dublőre komplett kretén, mert néha együtt fotózzák Zelenszkijjel:
https://twitter.com/ThePollLady/status/1629455953555750914
Mókázol, vagy ez is egy az általad elhitt konteók közül?
:)
link
Érdekes ez a "moszkvai dróntámadás" is, amit az oroszok ukrán terrortámadásnak minősítettek. Egy ország akivel éppen háborúban állnak, miként követhet el terrortámadást? Másrészt ha ez terrortámadás, akkor a kievi orosz támadások meg honvédlő támadások!? Nem kicsit ellentmondásos a ruszki propaganda.
Nincs ebben semmi érdekes, sem ellentmondás. Ha az ukrán állam semelyik szervezete nem vállalja fel, hogy Moszkvában támadást hajtott végre, akkor az feltehetően terrortámadás. Hogy ukrán támadás-e, az egy másik kérdés. Az orosz állam szervezetei nem tagadják, hogy támadják az ukrán állam egységeit, ezért az nem terrorcselekmény. Akkor lehetne terrorcselekmény, ha nem lenne háború. Ám a fajtád szerint teljesen biztosan háború van, ha jól tudom.
:)
Az oroszországban is illegális Wagner csoportot hova sorolnád be?
Nem kell sehová besorolnom.
:)
Amikor arról beszéltem, hogy az oroszok még bele sem kezdtek a háborúzásba:
Rossz hír ez:
trey @ gépház
Most megkerdeznem, hogy az ukranoknak a GDP-juk hany szazalekaba kerul. De ez nem ilyen egyszeru, ekozben a GDP-juk hany szazalekat kapjak meg hadi
kolcssegelykent?Ukrán GDP nincs, a nyugdíjasait is te fizeted.
De még azt is, amikor Zelenszkij elmegy szarni.
:)
Az ukran-orosz háború előtt egy FGM-148 Jevelin 25 ezer usd/db volt - most 400 ezer usd/db - ez a háborús infláció - békében olcsó a raketa.
Az amerikai hadászati cégek 30-50% -os részvény emelkedésben vannak.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Zelenszkij cechje megbírja. Majd a végén összeadják neki.
trey @ gépház
A Freedom Ukraine újságban olyan glamour kuponok vannak, amit csak amerikai fegyverekre lehet beváltani 5-10x áron..
Csak közben nagyon sokan halnak meg, de üzlet az üzlet mondta Swartz Gyuri bácsi..
folyt:
Raytheon, aki a Javelint gyártja 1.2 milliárd usd szerződést kapott, bővítették a gyártókapacitásukat évi 2100-ról évi 4000-re.
High Mobility Artillery Rocket Systems (HIMARS) gyártója is bővítette a gyártást, mert pár darab megsemmisült Ukrajnában – biztos ráesett valami és letört róla egy darabkát – évi 60-ról 96-ra.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Honnan vannak az árak?
Józsefvárosi (kínai) piac...
Sources:
- Department of State and Department of Defense press releases through February 27, 2023
https://crsreports.congress.gov/
21 milliárd dollár értékben kaptak (ezt majd valaki számolja ki forintban):
38db HIMARS
8db NASAMS
31db M1 Abrams tanks
45db T-72B tanks
109db Bradley
300db M113 (lánctalpas) és 90db Stryker (8 kerekű) páncélozott csapatszállítók
1600db Stringer
8500db Javelin péncéltörő
54000db egyéb páncéltörő
1800db Phoenix Ghost tactical drón
700db Switchblade tactical drón
160db 155m löveg
72db 105m löveg
30db 120mm aknavető
Kézi tankelhárítók vagy más néven péncélököl:
Javelin hatótávolsága: 2500m 19kg robbanó fej 197 884 dollár
Angol páncéltörő NLAW : 1000m, 33 000 dollár
Svéd Saab AT4: 300m, 5435 dollár
Orosz RPG-7V: 1-300m , 850 dollár
régi készlet 1962-es RPG-7 80 dollár
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ezekre a számokra gondoltam, honnan vetted ezeket a számokat, mert én nem találtam ilyeneket a neten, gondoltam te jártasabb vagy a témában. Most a válaszodban már egy 3. árat is írsz, honnan veszed ezeket a számokat?
Volt egy kongresszusi felszólalás ott kérdezték ezt, hogy a Javelin pótlása miért kerül ennyibe (400ezer usa dollár).
A 25ezres értéket írásban nem találom, lehet hogy elértettem vagy csak a képviselőket hülyítették, hogy ilyen olcsó. De én nem vagyok tény ellenőr.
De valóban SENKI nem tudja, hogy éppen mennyibekerülnek ezek a rakéták:
"The Javelin missile is an important part of the US military’s arsenal and understanding its cost is critical. The unit cost of the Javelin missile system has risen from $40,000 in FY1996 to $168,000 in FY2020. When additional costs such as training, maintenance, and logistics support are factored in, the total cost of a Javelin missile can range from $200,000 to $400,000. The cost of the missile itself accounts for approximately 70% of the total cost while the remaining 30% is related to training, maintenance, and logistics support."
És ez jellemző minden haditechnikai vásárlásra. Konkrétan: az amerikai kormány fizeti a kifejlesztését, prototípus gyártást mindent, de a know-how, royalty a gyártó cégnél marad, így a karbantartás, javítás és utángyártás hatalmas üzlet.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Ja, jó. Így azért máshogy hangzik a történet. Nyilván amikor kereslet keletkezik nő az ár, teret ad a korrupciónak is, ezt mi tudhatjuk a legjobban (lélegeztetőgép történet). Azért ez messze van attól, hogy a háború miatt 25e -ről 400e -re ment fel az ára, de van akinél betalált ;)
Érdekes, hogy néha tudtok pragmatikusak lenni. Pl. amikor olcsón akartok embereket öletni, nem drágán.
:)
Azért a 80 dolláros orosz RPG-vel ugyanúgy ki lehet lőni - csak közelebröl egy tankot 100méterről, péncélozott járművet már 300m-ről.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Miközben már egy hete is arról beszéltek, hogy _már folyik_ az ellentámadás ...
trey @ gépház
Mire a NATO szorgos hangyái összehordják a fegyvereket és elkezdődne a NAGY ELLENTÁMADÁS - egy-két orosz rakéta szétbassza a sort és akkor lehet újra kezdeni.
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Tényleg az utolsó ukránig akar harcolni.
Nem sajnos azon is túl:
- kelet európai önkéntesekkel akarják folytatni - mert rosszul mutatna, ha német, angol, amerikai szülök gyászolnák az elesett fiaikat, akik elestek Ukrajnában.
Egy olyan háborúban amihez semmi közünk nincs.
Mi történne, ha Oroszország megtámadná Észtországot, Lettországot vagy Kazahsztánt?
Azok a háborúkhoz se lenne közünk, akkor ez az ukrajna hype mire van ??
WOKEBUSTERS
https://www.cpachungary.com/wokebusters
Mi történne, ha Oroszország megtámadná Magyarországot?
Ahoz a háborúhoz sem lenne semkinek semmi köze?
Mi jel mutat erre a baloldali fearmongerek fearmongerkedésén kívül? Komolyan. Miért nem mondjuk Szlovákia, ha már egyáltalán felülünk a konteóidnak? Miért éppen Magyarország, ami szerinted Putyin falova az EU-ban?
trey @ gépház
Ha bajerzsóti megmondja, akkor az úgy is van: https://youtu.be/0iit2aky1A4
Tehát, semmi alapja annak, amit írsz? neked bayerzsóti = 0.
Mondjuk, nem is csodálom, hogy ezt a balfaszságot nem tudod semmivel sem alátámasztani.
trey @ gépház
Pont te vizualizaltad, hogy ne szolongassanak be az oroszoknak mert meg a vegen atkopogtatnak. Azt mire alapoztad? :)
Nem emlékszem a kontextusra. Link?
trey @ gépház
https://hup.hu/comment/2923875#comment-2923875