Miért feltételezi mindenki, hogy vindózt használok ????? (T-COM, NBSZSZ).

Fórumok

Két alkalommal is felment bennem a puma nagyon.

Az első eset egy ügyfelemnél lévő ADSL meghibásodás hibabejelentése kapcsán. Történetesen megdöglött a net, a szolgáltatónak bejelentettem, aki továbbította a T-COM-nak mivel vonal, vagy modem hiba volt a gyanú.
A T-COM kérdezte a modemen található led-ek állapotát, a hibajelenséget, és egy windows xp hibakódot.
Mondom nekik, hibakód nincs, de a linux szerver logjában benne van, hogy LCP timeout-al száll el a kapcsolódási kísérlet.
De nekik mindenképpen windows xp hibakód kell, dugjak rá egy windowsos gépet. MIÉRT ???????? Nincs windowsos gépem, az ügyfelemnél sincs, egyáltalán hogy várhatja el ezt bárki ?????? Rendben van, ha felhívja őket a lammer, hogy "nincs internet", akkor ez egy jó kiindulási alap, de könyörgöm én egy szakember vagyok, aki ebből élek. És persze nincs vindózom.

A másik eset egy másik ügyfélnél esett, ahol internet szolgáltatást nyújt az ügyfelem, és ennek a műszaki üzemeltetéséért felelek. Az összes szolgáltató kapcsolatban kell, hogy álljon a nemzetbiztonsági szakszolgálattal, a kötelező adatszolgáltatás miatt. A minap kaptam is egy e-mail-t az NBSZSZ-től, aminek a csatolmányai titkosítva voltak. Hogy mivel ? Ja igen, egy CSAK VINDÓZ alatt működő retekkel. Hát sajnos nincs vindózom, akasszák a titkosított fájljaikat a szögre, vagy ahová akarják. Milyen alapon várja el tőlem bárki is, hogy vindóz mocskot használjak ? Azért, mert a fél világ használja ? ÉS ?

Egyek sz*rt ? Elvégre tízmilliárd légy nem tévedhet....

Hozzászólások

Ne foglalkozz vele.

En evek ota nem beszelek ilyen ugyfelszolgalattal. Ha barmi gond van es nem javul meg magatol valtok szolgaltatot.

Amugy azert feltetelezi hogy azt hasznalsz, mert a tobbseg azt hasznal. Aki meg nem, annak nincsen szuksege olyan dolgokra amiket csak windows-hoz csomagolnak.

Megszoksz vagy megszo:ksz.

En beleszarnek a helyedben. Inkabb igyal egy pohar forralt bort. Az jot tesz.

--
Live Free or Die
UNIX

Én megkérdeztem, hogy mi az a hibakód, ami semmit nem mond mert valami network errort jelent ez a 567 ha jól emlékszem (fel van írva otthan :)), de egyértelmű, hogy nem nálam van a hiba. Így ha ezt kérdik, akkor mindig ezt mondom, és önelégülten megkezdik a hibaelhárítást. Ehhez hozzá kell szokni, sajnos, mert a felhasználók és a helpdest-nél ülők nagy része egyszerű ember és nem értenek hozzá.

A titkosításnál, meg kérd meg őket, hogy adjanak melléje linux-os progit, vagy ne küldjék ebbe. De mivel Ők a hivatal, megtehetnek bármit, és Neked alkalmazkodnod kell....... :(

Ez van.............

a helpdesknél miért nem hozzáértők ülnek? azért ezt nemár...

bár nyáron én is belefutottam chello-nál, mondjuk ők rednesebbek voltak, de amikor meghallották, hogy nem tudok kattintani, mert nincs grafikus felület, akkor majdnem dobtak egy hátast :D végül megoldottuk...vonal hiba volt, jött szerelő jópár nap késéssel, etc.
--
Peace, Love, Unity, Respect

>de amikor meghallották, hogy nem tudok kattintani, mert nincs grafikus felület

hm, én tudok. egy kattintás bal gombbal kijelöl egy karaktert, kettő egy szót,
középső gomb meg beilleszti. egy katt bal-mozgat-egy katt jobb: kijelöl egy részt.
görgő meg visszahozza a parancsokat, mint a fel nyíl.

üzleti területen szolgáltatóváltás vagy -kijátszás (pl. univerzál hibakód felderítése hup-os fórumokról) jelenthet megoldást,
állami vonatkozásban meg elbeszélgetés (nem sok reményt fűzök hozzá) vagy alkalmazkodás (pl wine vagy winxp laptopos segítőkész haver)

amúgy mi az a win-only titokprogi, amivel küldték a top-secret üzenetet???

az én megoldásom erre a dologra:

hibakódot kérnek persze, erre mondom kapsából hogy azt biza nemtok mondani, lévén nem windows rendszeren használom (ha még azon is használnám, akkor is baxhatnám, mivel routeren keresztül megy ugye :)).
az első lépés, hogy felhívom a szomszédot, ha van net akkor nálam a hiba, kapásból új modemet kérek (2x volt ilyen eset, mind2 esetben a modem halt le :)), ha szomszédnál szintén nincs net, akkor teló->bocsi, linuxot, beos-t etc használok, nincs hibakód, _viszont_ a szomszédoknál sincs net, ergo nem az én készülékemben van a hiba. ezek után már hajlandóak vonalat mérni és benyögni, hogy jah télleg, nálunk van a hiba :)

Azért kér windóz hibakódot, mert biztos van neki egy táblázata, ahol az egyik mezőben a w hibakód van, a másikban egy telszám egy technikushoz :)
Én HP ügyfélszolgálattal jártam így.
Elkezdte mondani, hogy hova kattintsak: Start gomb...
Mikor megtudta, hogy Linux, akkor mondta, hogy: Ja, akkor nem is adunk rá supportot...
Szal ezért...
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Nagynehezen, de megtaláltam:
"Figyelem! Önnek csak a sikeres munkavégzés esetén kell fizetnie!
A T-Com Szuperszerviz árlistája.
A Szuperszerviz által támogatott operációs rendszerek: Windows NT/98/Me/2000/XP, valamint a különböző Linux disztribúciók."

Ezzel futtatják magukat...
http://www.t-com.hu/egyeni/szolgaltatasok/szuperszerviz.vm

Ez azért lehet, mert akik ilyesmiket írogatnak, nem igazán törődnek fájlmérettel meg ilyen úri huncutságokkal, azt se tudják, mi az. Vagyis fogalmuk sincs, hogy hogy lenne célravezető, ők megírták ahogy tudták és kész.

Én azon szoktam mindig felhúzni magam, ha tömörítetlen .doc-okkal találkozom. Legutóbb meg térképet küldtek e-mailben, bmp-ben, hát lefordultam a székről. Térképlink wtf? :)

Üdv: tsabi aki magentában dolgoz

Nálunk hétfőn volt T-online anyázás. Mivel hétvégén nincs termelés, ezért hétfő hajnalban kezdték zaklatni a kollégmát, azzal a címszóval hogy "nincs outlook" és "nincs baan(ERP)" Mint kederült a 2 megás béreltvonalunkkal történt valami és a backup dsl-re nem akar átkapcsolni a Cisco 1700-as router(T-o cucca). VIP ügyfélszolgálatnál mondták, hogy 10 perc múlva visszahívnak... 30 perc múlva azt sikerült kiderítenünk, hogy ügyfélszolgálatos a nagy igyekezetben azért még elment kajálni és magasról tett az ügyre. Ekkor felhívtuk a T-onlineos üzletkötőnket, hogy valakit billentsen fenékbe. Ekkor már hajlandóak voltak dolgozni és kiderült valami probléma valóban van a fővonallal(remek, mi is észrevettük), de a backup vonal elméletileg jó (jó nekünk, csak ezzel nem megyünk semmire, nekünk gyakorlatilag is kellett).
Délre(!, fél kilenckor volt az első hibabejelentésünk) kiért egy emberke a helyi T-comtól, hogy szerinte a siemens modem a rossz (ezt már néhányszor újraindítottuk, hátha), visszamegy a központba és hoz másikat. Remek! Kollégának mondom, hogy csak próbáljuk újraindítani még 1x a modemet. Restart, műxik. Jó, 10 perccel a szerződésben vállalt javítási idő előtt rendbe jött. Később kiderült, a Cisco routert konfigurálták el, azért nem váltott át dslre. Sajnos váltani nem tudunk, mert az egész multi T-rágyánál van. Nyáron volt egy hasonló eset, akkor is ilyen volt a hozzáállásuk. És valószínű ő fog nekünk MPLS rendszert is kiépíteni cégnél, amitől előre rettegek.
Bocs, hogy ilyen hosszú lett, de a hétfő eléggé megviselt.

"Két alkalommal is felment bennem a puma nagyon."
ROTFLMAO

Bocs, de ezen visítva röhögtem, mivel eléggé vizuális típus volnék, pedig bizti csak typo volt.

--
//:wladek's world

Miért? Lehet, hogy mérgében a klotyó mellé ült, mint Anti bácsi a Besenyő családból :DD

Különben én már "sportot" csinálok a support szivatásából. Kéri a hibakódot, mondom nincs, de van helyette hibaüzenet. Akkor mondjam azt. És akkor elkezdem sorolni a pppoe logot (persze debug módban). Szinte süt a telefonból a döbbenet. Aztán összeszedi magát és indul a társalgás:
- Ezeket melyik ablakban látja?
- A hibanaplóban.
- Az a Vezérlőpulban van?
- Nálam nincs Vezérlőpult.
- Az nem lehet. Ott kell lennie a Start menüben.
- Nincs Start menü.
- Alul kell lennie egy gombnak Start felirattal.
- Nálam csak egy K feliratú gomb van.
Megint döbbenet, aztán kapcsol:
- Milyen operációs rendszert használ.
- Linuxot.
- Akkor sajnos nem tudok segíteni. Hívjon hozzá egy szakembert.
- Csókolom, én magam vagyok a szakember és 10 perce próbálom elmagyarázni magának, hogy nem tudok bejelentkezni, mert az önök szervere nem küld választ a kérésekre. Tovább tudna kapcsolni egy műszaki kollégához?
- Azt nem, de majd én továbbítom nekik a problémát.
- Jó, akkor kérném az ön nevét, hogy később tudjak kire hivatkozni.

Ilyenkor csodák-csodája, 5 percen belül helyreáll a világ rendje.

Jah, ilyen nekem is volt, trépofflájn, valamiért az XP PPPoE supportja nem tolerált valamit, és folyamatosan szakadt, de Linux LiveCD alatt nem. Felhívtam őket, előadtam, mire közölte velem, hogy keressem meg a MS-supportot. Nem kerestem, ugyanis reggelre elment a net 3 napra, de neeeeeeeeeeeeemvolt vonalhiba...
--
Gentoo motto: It's worth spending eight hours trying to make something load 20ns faster.

Helyes! ;)

45 perc Vivaldi hallgatása után az ember nem toleráns azzal a kreténnel, akinek az a legnagyobb baja, hogy Linuxot nem támogatnak...
És rögzítik a beszélgetést, hogy védve legyen az ülepük...
De mikor hallgatják vissza, hogy megtudják, mekkora sggfejek?
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

"Miért? Lehet, hogy mérgében a klotyó mellé ült, mint Anti bácsi a Besenyő családból :DD"

Nem ismerem a lakberendezési szokásaidat, de se pumát, se oroszlánt nem tartok a klotyó mellett... Max. elszívok egy barnatigrist... ;)

--
sha
loser.
user.
computer abuser.
http://digitaldynamite.demoscene.hu

:DDDD
Elsőre nem értettem, mire gondolsz. Aztán visszaolvastam és beugrott. Én lazán átszaladtam a pumán, mert egyértelmű volt számomra, hogy a pumpa ment fel benne :DD

Amire pedig utaltam, az az egyik szilveszteri Laár pour Laár műsorban hangzott el. Itt mondta Anti bácsi a Besenyő családból:
"A múltkor olyan ideges voltam, hogy mérgemben a WC mellé ültem és felment bennem a pumpa."

Biztos, hogy nem olyasmivel volt titkositva, amihez van más rendszeren is megoldás ? Hát akkor jelezni kell nekik, hogy ez igy nem megy, találjanak ki mást. Vicces, hogy magyarországon mindig mindenki ilyeneket feltételez. Nekem is néznek, ha megmondom, hogy nincs Excel és nem is lesz. Nem értik, hogy lehet így élni. :)

Hm, nekem az invitellel ritkán van dolgom, de a minap akadt éppen. Pár nap óta nehezen ment a névfeloldás, böngésző pl. percekig töltögetett, stb. Két disztró alatt is vizsgáltam, nem az én készülékemben volt a hiba, ezért felhívtam a helpdesket. Mondtam, mi bajom, mire az arc rutinszerűen azonnal rávágta, végig sem hallgatott: "Biztosan valamilyen féregvírusa van, futtasson le egy víruskeresést." Magamban nevettem csak, nem volt kedvem vitatkozni vele, csak megkérdeztem, hogy változott-e mostanában a nameserver. Azt mondta, nem. De azért mégiscsak tessék már nekem elárulni azt a két IP-t, mondtam. Elsorolta, - hát persze, hogy megváltozott... Hogy mikor, passz, három éve vagyok előfizetőjük, azóta mindig ezt írtam be, és eddig ment. Átírtam, azóta semmi gond.

nálam a chello(upc) szállt el egy egész napra. se tv se net, mondom biztos központi hiba, különsebben nem izgatott, bementem suliba wlanozni. hazajöttem még mindig nem volt semmi. aztán eszembe jutott hogy biztos kapcsolatban van a dolog azzal, hogy délelőtt két muksó a upc-s szekrényben turkált. felhív upc, ember jön 2 óra múlva, becsenget, doboz kinyit és anyáz. megkédrezem mi a probléma? aszondja, hogy központi ellenőrzés volt, és lehúztak mindent, mert a paíron 9es ajtó szám van, míg a papíron 9/a (örök probléma, mert a szomszéd is az, meg én is 1/9 bahh). meddig tartott volna, kettőt lépni és becsöngetni hozzám, feltenni a kérdést, hogy ön az előfizető? Igen.
kösz upc.

u.i. 24 órás szervizesek nem kedvelték a "központi ellenőröket" :) nagy az egyetértés náluk is :]

Korábbi munkahelyemen is így jártunk. Egyszer csak elment a chello (azért évente 5-10 alkalommal előfordul, igyekeznek betartani a rendelkezésre állást és egy percel sem nem többet szolgáltatni). Próbálgattunk mindent (modem, router, stb.), de semmi nem javult, egyértelmű volt, hogy nincs kapcsolat. Felhívtuk őket, másnap kijöttek és kiderült, hogy ellenőrzést tartottak (első ellenőrzést, már vagy 2 hónapja be voltunk költözve és be volt kötve a net, de ekkor jutott eszükbe, hogy hitelesítsék az alvállalkozó munkáját...), és persze, hogy elfelejtették visszadugni a kábelt. Emiatt egy napig 2 percenként baszogattak minket a felhasználók, hogy mikor lesz már net...

Egyik ügyfélnél a Chello akkor döglött meg, amikor modemeket cseréltek. Egy raktár-irodaházban vannak, másik két cégnek is KTV-s elérése van, tehát a földszinti beállásnál a portán a szekrényben 3 kábelmodem van. Megérkezett a nagytudású szerelő, fölrakta az új (asszem) Motorola modemeket; majd amikor meghallotta, hogy az egyik kapcsolódó gépen Linux van, akkor úgy inába szállt a bátorsága, hogy elsunnyogott anélkül, hogy az összes munkalapot aláíratta volna. :))))

Az eredménye az akciónak az lett, hogy vagy nem volt náluk net, vagy csak iszonyú lassan ment bármi is, majd egy idő után megakadt. Némi telefonos küzdés árán sikerült elérni, hogy kijött egy valóban hozzáértő srác laptoppal együtt. Vele közösen derítettük ki, hogy az előző modemmel kifogástalanul működő 3Com 905-ös hálózati kártyát az új modem utálja, modulparaméterekkel 10 Mbps/félduplex módba kellett kényszeríteni, hogy menjen vele. :I

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

Az én helpdesk-es kalandom immár nem is meglepő:) Elment a net szintén. Csókát felhívom, mondom a log szerint elégg nem kap választa modem a csatlakozási kérésre.
Jött a szövg, hogy azok a gonsoz vírusok. Mondom mivel linuxom van,előbb fog a családom elhullani egy vírustól, mint a kis házi hálózatom:)
Akkor ő nem segíteni mert nem ismeri a KDE linuxot. :))))
Ekkor elönt a végtelen nyugalom: báájosan közlöm vele, hogy a KDe nem linux disztró, és akár ért a linuxhoz akár nem acsatlakozási kérelemre ők nem válaszolnak. Változatlanul hajtogatja, hogy nem ért a linuxhoz. ekkor át kapcsoltatok szakember kollégához.Szakember kolléga szintén nem ért a linuxhoz. Mondom neki majd megtanulja, addig is nézzen utánna, hogy náluk minden rendbenvan-e. (ekkor kezdem feladni)
Végül eredménytelenül teszem le a telefont, mert annyi jött le neki, hogy valami nem müxik, ezért utánnanéz. És láss csodát :) sikerül csatlakozni. :) Pedig nem is értett a linuxhoz :DDDDDD

\ | /
°(>@)°
˘

A legtutibb az volt, amikor megemeltek a savszelesseget az egyik oldalt, de nekunk meg nem szoltak. Kb. 6 oraba telt, mire szoltak az orszag masik feleben levo kolleganak, hogy menjen mar ki megegyszer, aki valahogy elszolta magat, hogy megemeltek a savszelesseget. Gondolom ez nem o hibaja volt, hogy ertesitesunk nelkul csinaltak azt, amit. A vicc az egeszben az, hogy ezalatt a ropke hat ora alatt folyamatosan vissza akartak adni a hibara leadott vonalat, kezdjunk vele azt, amit akarunk, mondvan a vonalnak semmi baja. Mondjuk ez igaz is volt, csak azt nem tudom, hogy a fenebe mukodhet egy ilyen ceg, ha ennyi idobe telik neki kideriteni egy altaluk okozott hiba okat, milyen modszer szerint dolgoznak, es egyaltalan rendelkeznek-e a mukodesukhoz szukseges megfelelo tanusitvanyokkal. Mi meg 24/7-ben dolgozunk, es mondanom sem kell, hogy a hibajegy felvevoje minket hibaztatott, mert a meg nem keresesuk ellenere valahogy nem ertesultunk rola, hogy mikor emelik meg a savszelesseget, es ezert nem dugtuk at a kabelt a mi oldalunkon egy masik dobozba es nem irtuk at a bandwidth erteket :) Nyarrol ne is beszeljunk, mert akkor meg tulmelegednek a berendezesek. Huteni? Arra meg nincs penzuk ahhoz kepest, amennyit leakasztanak :) Meg amikor ki-kijonnek helyszinre, hogy megnezzek, miert nem tudjak ujraprogramozni a vegberendezest bentrol, aztan kiderult, hogy a masik vegponton van a hiba, es egy spontan intezett telefon beszelgetesben elejtenek olyan mondatokat, hogy: "Igen? Az meg rosszabb?", hogy erezzuk, mi meg szerencses helyzetben vagyunk. Ilyenkor asszem joggal merul fel az emberben a kerdes, hogy mi vagyunk a kiemelt ugyfel?
Ha valakinek ketsegei tamadnak a veletlen ide tevedt, magara ismero, hasonlo nevu cegtol az itt leirtakkal kapcsolatban, itt hivom fel szives figyelmet, hogy minden beszelgetes rogzitve van, tehat barmikor visszahallgathatok az ominozus esetek. Ezen kivul mi is rogzitunk minden hibara leadott berelt vonallal kapcsolatos adatot (hibajegy felvevoje stb.) Bar elofordul az is, hogy megreklamatunk egy csomo hibat, leadtuk az idopontokat is, es siman letagadtak bizonyos eseteket, nalunk meg feheren-feketen ott volt minden (hiba felvevojenek neve, idopontja, a vonal visszavetelenk ipontja, ki adta vissza stb.)
A legegyszerubb megoldas, ha menekulsz toluk, atallsz mikrohullamra vagy galambra, mittudomen. Azok ugyan nagyobb hibaszazalekkel dolgoznak, de nem vagjak el a kabelt szantaskor es tarsai, kiszamithatobbak, gyorsabbak az embereik is es rend is van naluk.

Tonlány (és szerintem T.kom is) iso szerint dolgozik, van is látszatja neki:

x cég megbizta y céget, hogy a honlapját elkészítse, karbantartsa, valamint hozzá egy 2gépes (!) failover clustert béreljen Tonlánytól. Működött is a dolog egy ideig, mikor is a Tonlány szólt nekünk (ezügyben jogilag semmi közünk nem volt hozzájuk, gépeket y cég bérelte), hogy este 6kor lekapcsoljuk a gépek internetét, mert y cég fél éve nem fizette a diját (igen tetemes összegről volt szó). A gépezet nálunk elindult, mit lehet ilyenkor tenni, honlapnak kell mennie másnap reggel, mert fejek hullanak a porba. Nekiálltak előkészíteni az új szerződést, de mostmár az infrastrutúrát is mi bérelnénk. Dehát még y cég beszólhat. Nosza, berángattunk este 7re y cég vezetőjét, hogy akkor mivan, megoldjuk a dolgot, lévén 1órája nem fog menni akkor a honlap. Ehhez képest majdnem dugába dőlt a dolog, merhogy a kábeleket csak 10perccel 7 előtt húzták ki, mert egy ügyintéző csaj nem merte továbbküldeni a határozatot, mert nem írta alá a főnöke és akkor milesz. Mi meg már tűkön ültünk, hogy nem fog bejönni a stratégia. Akkora mákunk volt, hogy az ipse is csak negyed órás késéssel ért be, mint ide Voronyezs. Mindenhol igaz, hogy csak annyira gyors az ügymenet, mint a leglassabb láncszeme, sajnos ebből nagyon sok van.

Másik történet, még a Mátrában történt anno a V...fone gprs net megjelenésekor. Én is megrendeltem, használtam is egy darabig, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudok csatlakozni. Nosza üfsz, mire eljutottam hozzá egy horror volt, a fülemről lesült a bőr. Kérdezi a manus, hogy honnan hívom. Megmondtam, erre ő azt válaszolta, hogy "ott nincs belső térerő"!!!!! Itt egy kis meglepetés, hogy akkor én most hol is vagyok és miről is hívtam fel őket, majd válasz, hogy maga szerint én most miről hívtam. Ő kötni akarta az ebet a karóhoz, hogy márpedig ott nincs "belső térerő", nem bírta megérteni, hogy bent ülök a szobámban a gép mellett és mobilról telefonálok. Kapcsoltattam egy "hozzáértőt", aki talán annyiban volt profibb, hogy nem mondott marhaságokat és ügyesen tudta kezelni a problémát (nem tűnt síkhülyének). Kb. 5 perc múlva láss csodát, lett "belső térerő", tudtam netezni. Ezt azóta se tudtam kideríteni, mit értett rajta...

Nekem is volt veluk problemam ( http://hup.hu/node/30029 )
Ha esetleg ez az egesz dolog egy nyilt levelben folytatodna, az jo lenne, valamit, ha nem is sokat, de valamit az APEH -el is elertunk, hatha sikerulne a T-Com -al vagy barmi massal is.
Mit szoltok ??

UPC, jómúltkor, szolgáltatás élesztése. Kiccsaj a vonal túlfelén:
- Milyen op. rendszerhez küldjem el a telepítési beállításokat?
- Nem kell elküldenie, köszönöm, szakmabeli vagyok.
- De, elküldöm, milyen op. rendszert használ?
- Linuxot.
... 5 perc szünet, elnémított telefon a túlvégen, majd:
- Megkérdeztem a kollégáimat, ahhoz nem tudunk küldeni. Windows XP, 95 (felsorol még vagy hármat)?
- Köszönöm, hagyjuk, biztosan sikerülni fog azok nélkül is :D

Szegény, először hallhatta azt a szót, hogy Linux, teljesen kétségbe volt esve, hogy lesz nekem netem otthon :)

"Az egész országban nincs internet, műholdas probléma van, már dolgozunk rajta."
(Dunaweb helpdesk).

Telefonos supportos én is voltam: Az EDS alkalmazottjaként a General Motors európai dolgozóinak. Bár az egész informatikát a mi cégünk üzemeltette, mégis tojtak szólni bármiről is a supportnak.

Egyábiránt ez a support többnyire nyelvszakos bölcsészekből és külkeresekből állt: mert ők beszélnek nyelvet.
Szerintem a magyar nyelvű telefonos support sem kvalifikáltabb, csak kevesebbet kap.

És igen, folyamatábrák alapján dolgoztunk olyan alkalmazásokat "supportálva", amelyeket sosem láttunk, és a felhasználóktól tanultunk. És a problémák 90-95%-át 10 percen belül megoldottuk. A maradék 5% megoldására is alkalmas emberanyag kétszer annyiba kerül, és sok idejét elveszi a tanulás, tehát olyat nem alkalmaznak.

Nem tudom, nekem pozitív tapasztalataim vannak a support-tal: Eddig bárhol szóba került, hogy Linuxot használok, rögtön sokkal tisztelettudóbban álltak a dolgohoz :)
Amikor az axelero-nál (azóta t-online) megrendeltem a netet, adtak egy ajándék CD-t. Amikor mondtam, hogy Linuxot használok, mosolyogva (amolyan kikaccsintósan) csak annyit mondtak, hogy mindegy, azért valamire csak jó lesz... (söralátétnek, pl.) Azt érzékeltetve, hogy persze nekik kötelező ezt átadniuk, de ők is pontosan tudják, hogy semmi szükségem rá.
Egyébként az ügyintéző egy kedves, barna hajú hölgy volt - és nyilván nem geek...

Egy munkatársam a "szakszervizben" tapasztalt érdekes dolgokat amikor a laptopját vitte be egy hibával.
Az első reakciója érdekes volt a "szerelő"-nek, hogy: "Biztosan valamilyen gagyi XP van rajta azért nem működik jól". Ám miután tisztázva lett, hogy a hozzá kapott eredeti telepítőlemezről lett feltéve az XP, akkor a második reakció érdekesebb volt: "Minek rá a Linux?" (ti. az XP mellé).

Természetesen a hibát nem tudták elhárítani. Ugyanis az összes használható megoldás annyi volt amit javasoltak, hogy: "Telepítse újra az XP-t, mert biztosan összeakadnak a programok..."
Megtörtént.
Nos ezután sem működött rendesen a laptop, ám végül sikerült megoldani "szervizes segítség" nélkül is a dolgot, pedig a szervizben végül két "szakember" is törte a fejét, hogy mi lehet a baj.

Most mondjam azt, hogy: ennyit ér, hogy "mindenki windowst használ" és a szervizek is "erre vannak beállva"?

" Milyen alapon várja el tőlem bárki is, hogy vindóz mocskot használjak ? Azért, mert a fél világ használja ? ÉS ?

Egyek sz*rt ? Elvégre tízmilliárd légy nem tévedhet...."

Az utóbbira csak egy gondolat: Mindenki tudja, hogy a dohányzás mennyire káros mégis még orvosok is erős nikotinfüggőségben vannak.

Érdekes dolog ez. Végül is lehetne hosszasan érvelni, okokat felsorakoztatni ellene (mármint a win használat ellen) ám ezzel csak a vita nőne nagyobbra.
Nomeg egy érdekes jelenség bontakozna ki. Ti. az, hogy a HUP-on az (állítólagos) Linux userek kajakra megvédenék akár az MS-t, akár a win-t...

Volt már sok hasonló.

Felhívtam a szolgáltatót, és én mondtam hogyan próbálják behatárolni a hibát. Sikerült nekik!

speciel engem inkább a nemzetbiztonságiszolgálat 'kötelező adathalász' tevékenysége háborít fel. ezek azt képzelik, hogy mindenhez joguk van...
nbszsz az új nevük? nem is olyan rég még nbh voltak. bár valóban az nb.SS találóbb név nekik :)

En is igy jartam, amikor egyszer nem volt net.
Meg magyaraztak hogy csak is akkor lesz me ga hiba, ha en windows szemetre dugom a netet. Mert hogy a hiba tuti nem naluk van, leelenoriztek.
Par ora mulva kiderult, hogy valamelyik mezon felszantotak a telefonkabelt a foldben.
Hat a jo annyat nem naluk volt a hiba...
Engem is idegesiteni az ilyen hulye windowstol elvakult kretenek. Fel kene kotni az osszes ilyen ugyfelszolgalatost egy UTP kabelre...

Talán azért, mert az emberkék igen-igen jelentős hányada Win-t használ itthon és ebből kifolyólag a betelefonálok jelentős hányadának arra van igénye. Csupán ebből kifolyólag feltételezi mindenki, hogy Win-t használsz.

Egyébként meg az átlag ügyfélszolgálatok amolyan szűrőként is működik. Egy-egy fórumon is hányszor jön RTFM, STFW, régebbi téma belinkelése es társai válasz. Az ügyfélszolgálatok is kb pont ezt csinálják. Az átlagos problémákra többé-kevésbé megpróbálnak megoldást adni a hozzánemértőknek (és valjuk be egy abszolút hozzánemértőnek egyszerűbb elmondani azt, hogy indítsa újra a gépét, minthogy kattintson ide meg oda megamoda, meg nézze meg ezt vagy azt az ipconfigból, meg itt meg ott kérjen új IP-t, stb.).

Aki meg hozzáértőbb, az általában (és a linuxról jövők jó része ilyen)
1) úgy is megoldja a problémát,
2) ha látja hogy a mezei üszi nem elég, akkor úgy is kér egy hozzáértőbb kollégát.

Gondolkodni kellene, nemcsak pampogni, hogy szegény icipici linuxot már megint lenézik, jajúristen mi lesz most.

Egyébként nagyon érdekes, hogy ahhoz képest, hogy hUp, lassan többet foglalkozuk a win-nel meg az MS-szel.

„linux”: 1–10., összesen: kb. 284 000 találat a(z) „hup.hu” tartományból. (0,17 másodperc)

„microsoft”: 1–10., összesen: kb. 116 000 találat a(z) „hup.hu” tartományból. (0,06 másodperc)
„windows”: 1–10., összesen: kb. 138 000 találat a(z) „hup.hu” tartományból. (0,09 másodperc)

Ezt azért nem hinném!

Results 1 - 10 of about 116,000 from hup.hu for microsoft. (0.33 seconds)
Results 1 - 10 of about 137,000 from hup.hu for windows. (0.31 seconds)
Results 1 - 10 of about 11,700 from hup.hu for "microsoft windows". (0.22 seconds)
Tehát ez kb 241'300 találat.

Results 1 - 10 of about 284,000 from hup.hu for linux. (0.19 seconds)
Results 1 - 10 of about 279,000 from hup.hu for BSD. (0.18 seconds)
Results 1 - 10 of about 48,500 from hup.hu for linux bsd. (0.32 seconds)
Tehát ez kb 514'500 találat.

Ha már itt tartunk: BSD-seket kevesebbet látom sírni, hogy jajúristen nem foglalkoznak az oprendszerükkel, mint a linuxosokat. Ill, majdhogynem csak azokat látom sírni. Egyébként ez az 2:1 arány is elég durva - szerintem.

Egy BSD user mondta nekem: "A linuxosok azért használnak linuxot, mert utálják a windowst, a BSD-sek viszont azért, mert szeretik az Unixot. "

Mennyire igaz.

Naneeeeeeeemár!
tudom hogy BBK!
de én azért használok linux-ot (figyelitek semmilyen disztrót nem írtam), mert megbízhatóbbnak, jobbnak, biztonságosabbnak tartom mint az MS Windows-t. És ezzel sokan vagyunk így akik UX-like rendszereket használunk.
Az útálat is van benne persze, mert az az arrogancia ahogy a MS-es lobbi hatására viseltetnek a linux, bsd (és más) rendszerek irányában elfogadhatatlan. Szerintem GNU vagy valami hasonló a jövő (remélem).
Nem azzal van a fő baj, hogy azt feltételezik, windows-t használok, henem az az amatőr hozzáállás amit előadnak. Rendben, hogy az ügyfélszolgálatokon elegendő egy hash táblába rendezett hibakereső táblát használni tudó 10 ember, de legyen mellettük ott legalább 1 igazi szakértő is, aki velem (kvázi szakembernek mondható valakivel) tud érdemben kommunikálni.

TamsA
--
Ha átadod a tudásod akkor neked sem lesz kevesebb belőle!

Aha. SFU istall next->next->next->finish. Amugy enelkul is megvan, jopar dll csak azert letezik, hogy azokat a fuggvenyeket implementalja, mint ami pl. glibc-ben/stb-ben megtalalhato. A GDI/WGL/stb pedig erosen a korai MIT, es egyebb API-kra hajaz. Most ha lehet ne menjunk bele a "ki masolt kirol" dologba, kurvara nem fogja tudni megmondani senki ezt igy 20-30 ev tavlatabol.

---
pontscho / fresh!mindworkz

Egy BSD user mondta nekem: "A linuxosok azért használnak linuxot, mert utálják a windowst, a BSD-sek viszont azért, mert szeretik az Unixot. "

Felig ram is igaz ez az allitas. Azert kezdtem el hasznalni desktopon is Linuxot, mert megutaltam a Windowst (volt miert). Elotte szerveren mar hasznaltam (LAMP), desktopon viszont kicsit tobb idot kellett eltoltenem a megbaratkozassal.

Ma mar viszont akkor sem hasznalnek Windowst, ha fizetnenek erte.

"A linuxosok azért használnak linuxot, mert utálják a windowst, a BSD-sek viszont azért, mert szeretik az Unixot."

LOL

A magyar nyelv szabályai szerint ez a mondat ekvivalens a következővel:

"A linuxosok azért használnak linuxot, mert utálják a windowst, a BSD-sek viszont azért használnak linuxot, mert szeretik az Unixot."

:-)

Esetleg erre gondoltál: "A linuxosok azért használnak linuxot, mert utálják a windowst, a BSD-sek viszont azért használnak BSD-t, mert szeretik az Unixot."

a linuxos közösség sokrétű, nem célszerű az általánosítás még egy bsd-s arctól sem, sőt még akkor sem ha az jól hangzik :)

a topic indítója szakember, aki munkája során ütközött a problémáiba. nem érti miért kellene winfossal foglalkoznia, mikor nem az a munkája és (elvileg) os-független szolgáltatással van gond.

ha szakember, akkor nem illik összemosni holmi sírós hangulatú hobbilinuxistával. ugye?

mondasz valamit, bár ha kijön új network manager nem tudom mit fogsz megint felhozni :D
de legalább akkor ha közöld, hogy nincs windows ne próbálják meg ráderőltetni, hanem kapcsoljanak tovább egy technikushoz.

szerk: btw, ha csak win-t supporoltnak, akkor mondjuk egy osx user mit mondjon?
--
Peace, Love, Unity, Respect

nemtom, hazudd be nekik aztan reportolj

amugy ha helpdeskes lennek akkor egy ilyen "livugz vagy milyen" izet hasznalo embernek siman odamondanam hogy hasznaljon inkabb vmi widespread OS-t (aminek konnyu betanitani az alapszintu debugolasat), valahogy ugy mint ahogy a homokozoban jatszo gyereknek hogy ne vegye a szajaba a kutyaszart

mig az apple nevet azert mindenki ismeri annyira hogy tartozkodjon az ilyen kijelentesektol

es fasznak sincs arra ideje hogy a vonalakat elfoglalja egy 30 perces linux debugolas ifconfiggal meg selinuxal meg iptablessal meg fs corruptionnal, csak azert hogy homie pistike livecdjen tudjon torrentelni

es arra sincs eroforrasa senkinek hogy ilyen kis szegmensre kikepezzen/megfizessen embereket

linux -> nem gazdasagos, IJB/~~~ komplett faszsag ez az egesz topic

igazad van, hogy az apple-t azért már többen ismerik, de még mindíg mezei betanított munkásokról beszélünk főleg. nem várható el ez sem tőlük.

és azért általában egy linuxos betelefonál, hogy nincs net, akkor valószínűleg nem ő rontotta el, tehát nem nála van a hiba, amit debugolni kéne.
--
Peace, Love, Unity, Respect

ha 5% alatt használnak wintől eltérő os-t, akkor felesleges (bonyodalmakhoz vezetne) megkérdezni az os fajtáját,
elég, ha fel van készítve a helpdesk, hogy van "másmilyen" is és ez az info nem vész el a rendszerükben: eljut a szakemberkéjükhöz aki jóesetben tud vele mit kezdeni.

Gabucinonak igaza van..egysegesseg hianyaban nagyon nehez valamit supportalni es a hibalehetosegek is messze tulmutatnak a windowsenal.. Egyebkent az meg hogy a windowshoz annyira ragaszkodnak,leginkabb nem az ugyfelszolgalatos hibaja.Az teljes mertekben corporate dontes, mi a supportalhato es mi nem,arrol meg gondolom nem kell beszelnem hogy dolnek el ezek..Kulon technikust nincs ertelme fenntartani, nem windowsos hivas max csak akkor fordul elo, ha valaki sulinettel valami linuxos gepet vett de lovese sincs miaz, ezek szama szazalekban gyakorlatilag kifejezhetetlen..Termeszetesen az altalanos tudnivalokrol ilyenkor is tajekoztatast kap. Aki ilyet hasznal egyebkent, az be tudja maganak allitani..Jol van ez igy.

Akkor megmondod, hogy a mezei lépéseken túlvagy, a hiba az ő kütyüikben van, kapcsoljon valaki olyat, aki nem az egyszerű hozzánemértő balfaszoskodásaival foglalkozik, hanem aki a szolgi kütyüit totojgatja ha baj van. Ilyen egyszerű.

Egyébként ha meg az a baj, hogy a szolgáltató félrekonfigolt egy switchet és ezért a környék rád eső részében nincs net, akkor valszeg olyan mindegy, hogy pingvin, BSD vagy Win fut a gépeden.

Csak ilyenkor, ha a szolginál van a gebasz, nem azon kell sírni, hogy azt az oprendszert nem támogatják, amit épp használsz. Lehet, de attól még nem javul meg a net.