Rollerezhetünk!

Ami szuper, de én maradok a gyaloglás mellett. Viszont, az jó, hogy eddig gyalog 7-8 perc alatt értem be a munkahelyre, most meg adott esetben akár 2 perc alatt is ott lehetek. Ha akarok.

Hozzászólások

Én Bp-i vagyok és még sose használtam és nem is fogom, de a lépcsőháunk környékén tuti nincs parkoló nekik, vizsont szét vannak dobálva. De ezen kivül is számtalan alkalommal botlok beléjük pl. ott felejtve a bicikli út közepén stb. Polgármester lennék az első intézkedéseim egyike lenne ezek felszámolása. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A frusztrációdat megértem, de erről nem a rollerek tehetnek, hanem az a söpredék, aki szerint mókás dolog szétdobálni, tönkretenni, stb. más tulajdonát. Ha polgármesterként a rollerek helyett ezt a réteget akarnád felszámolni, számíthatsz a szavazatomra. 

Amikor ezt utoljára megpróbálták ...azóta is fasisztáznak! ;-D
Mondjuk ez is jellemző: engem nem az zavar, h más tulajdonát szétdobálják, ha a tulaj egy olyan cég, aki vaskos bankókötegeket nyomat a városházi zsebekbe, h a tetü biznisze keretében a tulajdonát a jónép közt elhintse - hanem h nem lehet a rohadt rollerektől közlekedni. Multkor jott egy ilyen baromarc szembe a bicikliúton ahol nyilakkal fel van festve a haladási irány, háát a kretén csak nem tér ki...csak nem téri ki...aztán hirtelen a földön találta magát...ne kérdezd mi történt, én nem emlékszem semmire ;-)

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Lehetnél olyan bátor, hogy egyenesen leírod mi történt, nem pedig idekacsintasz büszkén, hogy ... mi is történt? Lerúgtad az illetőt a rollerről? Vagy szándékosan nekimentél? 

Egyébként a mondanivalódból ezen felül is az szüt, hogy az egyébként jogos felvetést (szabálytalanul közlekedők problémaköre) rávetíted a rolleresekre, holott biciklist, motorost ugyanúgy kell kerülgetni, jönnek szembe biciklisávon. És sehol se voltak rollerek, amikor ez a probléma már rég létezett. 

Gondolom neked van teleportod, amivel egy belso keruletbol a kutyaval egyutt hirtelen az erdobe manifesztalod magad es vissza. :)

Olyan koru gyereknel, akinek a jardan kell bringaznia, annal tudtommal szuloi felugyelet is elo van irva, es ugy emlekszem nem mehet 25-tel sem.

A legutobbi esetben egy kb 25-30 ev kozotti fazon sodort majdnem el e-rollerrel a jardan, kisforgalmu, jol aszfaltozott utcaban, ahol az uttest tok ures volt kb 4-500m-re belathatoan mindket iranyba. Raadasul a kozeli keresztezodesben neki lett volna elsobbsege. A jardan is csak en voltam, nem "emberek kozott" mentem a kutyaval. Semmilyen realis mentseget nem tudok talalni erre a tirpaksagra.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Amugy Budapest felepiteserol van valamilyen fogalmad? Nem offenziven kerdezem, mert nyilvan aki nem el ott, annak nem feltetlen kell tudnia, hogy melyik kerulet melyik mellett helyezkedik el. Csak jeleznem, hogy van jonehany olyan kertvarosi jellegu kerulet, ami "belso" abbol a szempontbol, hogy a varos szele onnan meg tovabbi 5-10km. Szoval esetemben ne a belvarosi, - fel meter jarda a hazak szele es parkolo autok kozott - helyre kutyat szaratni levivo emberre gondolj.

Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Olyan koru gyereknel, akinek a jardan kell bringaznia, annal tudtommal szuloi felugyelet is elo van irva, es ugy emlekszem nem mehet 25-tel sem.

12 éves kor alatt főútvonalon nem szabad az úttesten bringázni. Nem tudok arról, hogy 12 éves korig kötelező lenne a szülői felügyelet. 25-tel tényleg nem szabad járdán bringázni, max 10-zel.

Nyíregyházán tapasztalatom, hogy általában nem azok borogatják és szórják szanaszét, akik használják. Hanem azok az emberek, akiket valamilyen vélt vagy valós indokkal zavarnak a rollerek. Többször láttam, hogy a járda szélére normálisan lerakott rollereket fellökték vagy az árokba dobálták az arra járó gyalogosok csak úgy, majd továbbmentek.

A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.

Már nem lehet nagyon szétdobálni őket, mert csak a kijelölt parkoló helyekre rakhatod le őket, különben nem állítja le a számlázást. Az is szabályozva van már, hogy egy parkoló spoton hány roller lehet, simán kiírja, hogy a "Parkoló megtelt, itt meg itt van a legközelebbi szabad".

Aláírás _Franko_ miatt törölve.
neut @

Az is szabályozva van már, hogy egy parkoló spoton hány roller lehet, simán kiírja, hogy a "Parkoló megtelt, itt meg itt van a legközelebbi szabad".

Mondjuk ez elég csöves, nem elég, hogy fizetek érte, még gyalogoljak is onnan, ahova menni sem szerettem volna eredetileg?

trey @ gépház

Nem járok városon belül autóval nagyon. Mélygarázsról saját garázsig, garázsoktól edzeni, ami egy bevásárlóközpontban van, mindig van hely stb. Gyalogolok. A roller opció lenne, ha nem egy autózás problémáját vonzaná be. Ez a parkolókeresgélés egyelőre nem hangzik túl jól (én azt hittem minden ponton ott lehet hagyni), de tesztelni fogom. Sokat nem fogok rollerezni.

trey @ gépház

Biciklit is csak biciklitárolóban rakod le, motort se gondolom hogy ott hagyod az üzlet bejárata előtt, mélygarázst is csak ott találsz ahol van, és onnan is sétálhatsz egy csomót mire eljutsz a célpontodig. A busz se a célpontodhoz visz, hanem a legközelebbi állomáshoz.

Igazából ez a probléma ami a rollereknél ekkora figyelmet kap bármi másnál ugyanúgy létezik a saját maga kis egyéb problémáival. 

A roller esetében legalább nem kell parkolót keresgélni, megmondja neked az app, hogy hol van.

Se biciklit, se motort nem hagyok ott sehol. A mélygarázst úgy kell érteni, hogy saját beállóm van a város egyik végén, a másik végén meg saját garázsom. Egyikből megyek a másikba. A mélygarázs történetesen a munkahelyemen van, szóval nem igazán kell gondolkodni.

Igazából ez a probléma ami a rollereknél ekkora figyelmet kap

Igen, mert ezért fizetek. Azért meg még többet, ha ott hagyom, ahol nem lehet. 

trey @ gépház

A város két végén hosszában van hol megállnom (két garázs). Keresztben az egyik végén van az edzőterem, a másik végén az Árkád. Ezekben mindig van hely. Onnan gyalog. Ez nem Budapest, ezzel lefedtem a város kb.

A roller arra lenne jó, hogy itthonról sürgős esetben elguruljak a mélygarázshoz|munkahelyemre. Ami amúgy 8 perc séta. Vagy a másik garázsomhoz, ami 20 perc séta.

trey @ gépház

Pesten a fix parkolóhelyes kerületekben azért nagyon sok parkoló van, amerre én járok, ott minden kereszteződésben van 1-2. Ez a része pont nem annyira para, mint amilyennek hangzik.

Az sokkal nagyobb gond, hogy a realtime geolokáció egy kalap szar, ezért nemrég bekerült egy olyan workaround, hogy körbe kell kameráznod az épületeket is, hogy tényleg ott vagy-e, ahol kellene. Ez mondjuk 5 bérlésenként egyszer jön elő, és csak akkor, ha mondjuk <50 méterre van másik parkoló is.

Jellemzően a "tilcsákbe" honpolgárok az egyik kör, akik dafke megmutatják, hogy szét van dobálva, mert (sutty, repül a roller) ez is, meg (sutty, repül a másik) az is oda van hajítva valahova...

Láttam kutyásnyanyát a járdán, senkit nem zavaró módon lerakott rollert beborítani a sövénybe - a kutyájának a sz@rát meg ott hagyta ahova a vakarcsa odapottyantotta...

A másik kör meg a magukat erős jampecnek képzelők csoportja - nekik sajnos a nevelésükből kimaradtak fontos dolgok - sajnos a világ az igénytelenség felé halad - nem igazán tudom, mi lenne erre a megoldás.

Szerintem jó. A mindennapi közlekedést nem váltja ki, de egy-két hetente van olyan, hogy ha rollerezek gyaloglás helyett, azzal megspórolok egy 20 perces várakozást egy későbbi átszállásnál.

Vannak azért még problémák, megválaszolandó kérdések. Pl. hogy mivel itt nincs verseny, kétszer annyi a percdíj, mint Budapesten.

https://www.infogyor.hu/hirek/olvas/luxus-a-kobon-200-ft-ert-vartam-alk…

De, az irány jó.

trey @ gépház

Ezek már zuhany alatt moshatóak, vagy Fegyőr még mindig le van tiltva a tisztításukról...?

Egy logikus magyarázat lehet, hogy az eső áztató, de a zuhanyt beállíthatod keskeny vízsugárra is, akinek ugye nagyobb a nyomása, így olyan helyekre is bejuthat a víz, ahova normál (== eső általi áztatás miatti) esetben nem szabadna.

Fegyőr hibája nem is az volt, hogy betette az elektromos berendezést a zuhany alá (sokan csinálják ezt, mondjuk általában nem tisztítási, hanem a saját várható élettartamuk rövidítése céljából), hanem az, hogy azt hitte, hogy egy "kötetlen beszélgetésben" megengedhet magának ekkora őszinteséget.

Mivel nem mérte fel, hogy az elbaszásának bevallása mivel fog járni, ezért nem való a politikába, de legalábbis nem országos szinten.

de a zuhanyt beállíthatod keskeny vízsugárra is

Ja, hát úgy igen, nyilván magasnyomású mosóval sem jutna eszembe lefújni. :D

Mivel nem mérte fel, hogy az elbaszásának bevallása mivel fog járni

Nem akarom elterelni a beszélgetést, de szerintem nagyon szomorú, ha ott tartunk, hogy egy elbaszást nem lehet felvállalni a politikában. Kíváncsi vagyok, mennyibe kerülhet az országnak, ha senki nem mer beleállni egy hibába, hanem a legnagyobb hülyeség mellett is ki kell tartani az utolsó utáni pillanatig.

Tehát az ő alkalmatlansága az volt, hogy elismerte, hogy hibázott.

Szerintem több ilyen emberre van szükség - attól függetlenül, hogy őt más okból nem tartom jó politikusnak - aki erre képes, és egy olyan környezetre ahol ez nem ér fel politikai öngyilkossággal.

Nekem amúgy fura hogy egy ilyen amatőr baki (hibázott valamiben amihez egyébként nem feladata érteni) miatt kikiáltják alkalmatlannak, eközben a fél világ éljenez egy másik arcot aki szerint hipóval kell kezelni a covidot...

Mondják, hogy ez a legnagyobb greenwashing a közlekedésben. Van aki az autóját cserélte rollerre, vagy inkább a gyaloglás/tömegközlekedés helyett választotta?

Szerintem az is előny. A tömegközlekedésben ahányszor elmegy az orrod előtt, vagy nem lehet átszállni, de épp látod elmenni a másikat, az egy lökés az autózás felé. Onnan tudom, hogy én is akkor álltam át autóra, amikor munkaügyben, két hely között kellett mennem minden pénteken, és minden egyes alkalommal az átszállásnál épp elment a busz (nem várták be egymást). Úgy a 10-dik alkalommal simán nem vettem a következő hónapra bérletet, és azóta vagy autó, vagy bicikli, attól függően, hogy szép-e az idő. (Amikor Hollandiában dolgoztam, akkor bicikliztem rossz időben is. Valahol el kell kezdeni a beilleszkedést, és nem a torokhangú hörgés (kemény há) begyakorlásával.)

Mondjuk akkor már inkább bicikli, mint ez. Ezekkel a mini kerekekkel egy kisebb kátyú és véged. Ráadásul most épp hol a megengedett velük közlekedni? Vagy mivel nincs szabály, ezért bárhol? Mert hogy én azt látom, hogy járdán, úttesten, bicikliúton, mindenütt mennek ezek.

Azokon az utakon, ahol simán megyek bringával, nem hiszem, hogy szeretnék ilyen kis kerekű holmikkal járni. Nem beszélve arról a megoldásról, hogy ahol buszsáv van (és nincs vegyes busz/kerékpár), ott egy sávval beljebb kell menni - ezt kerékpárral is elkerülöm, ha lehet. A segédmotoros kerékpár még szebb, az lakott területen nem mehet a kerékpárúton/sávon, tehát mindenhol muszáj az autók közt mennie. Lehet, hogy hasznos holmi, de kölcsönzésre elég drága (összehasonlítva a kerékpárkölcsönzéssel), saját magamnak meg biztos nem vennék. Talán egyetlen előnye egy kerékpárhoz képest, hogy ha összecsukható, akkor be lehet vinni boltba, irodába, vagy felszállni vele tömegközlekedésre, viszont ezekhez azért nehéz.

Persze ha a KRESZ-ben benne lesz, akkor végre szabálytalan lesz járdán közlekedni vele (persze betartani nem fogják, ahogy sok esetben biciklivel se).

És mi az alkalmas? Benne van az "alkalmas" szó tartalmában a  "megfelelően biztonságos a kerékpáros közlekedésre" kritérium, vagy már attól alkalmas, hogy képes elgurulni a kerék rajta?
Na ezért látsz forgalmas utak mentén, ahol nincs felfestett kerékpársáv, járdán tekerő embereket.

Rendőrként bírságold meg a fiamat. Vállalom a pert és költségét a fiam testi épsége ellenében.
Vajon tudja bizonyítani a rendőr, hogy szándékosan hanyag döntést hozott a gyermekem?

Erről ennyit.

Van egy olyan állásfoglalás, hogy az úttesten lévő forgalom nagysága nem jelenti az úttest alkalmatlanságát, tehát a forgalmas úttest, mint indok nem elfogadott.

Nem vagyok álszent, vannak olyan rövid szakaszok, ahol gyalogosok közt megyek alkalmanként. De ilyen helyeken tényleg tartom a 10-et, szükség esetén kevesebbet, ha meg az se megy, mert sokan vannak, akkor tolom. De amit a többség csinál (20 vagy nagyobb tempó, adott esetben csengő), az durva, és megértem, hogy emiatt minden kerékpárost utálnak, szerencsére lassan ugyanez miatt a rollerest jobban utálják :)

A vállalod a pert és költséget bátor kiállás, egyszer egy logikátlan szabály megsértése kapcsán beszélgettem egy rendőrrel (nem büntetett, csak megjegyezte, hogy akár meg is büntethet, ráértem, elbeszélgettünk róla barátságosan), mondtam, hogy ahányszor ez lesz a helyzet, annyiszor szabályszegő leszek, ha megbüntet, akkor is, erre visszakérdezett, hogy ha minden nap itt lesz és büntet, akkor is? Meggyőzött, megegyeztünk, hogy legközelebb figyelek, hogy van-e ott rendőr :)

Szóval a kérdés adott: naponta vállalod a pert?

A segédmotoros kerékpár még szebb, az lakott területen nem mehet a kerékpárúton/sávon, tehát mindenhol muszáj az autók közt mennie.

Szerintem az a roller, ami 30-50 km/h-val megy, annak tényleg semmi keresnivalója a kerékpárúton. Persze megértem a másik oldalt is, az "igazi" segédmotoros is baromi idegesítő, amikor 70-es táblánál 40-nel befoglal egy fél sávot.

Félreértesz, nekem nincs gondom azzal, hogy a kerékpárúton nem mehet (jobban elférek :)), egyszerűen veszélyesnek tartom. Persze tudom, más meg azt tartja veszélyesnek, amikor a kerékpár megy az autók közt, lehet, hogy aki hozzászokott, annak nem probléma.

Kerékpárúton egyébként 30 km/h a max, ami többel tudna menni, annak is be kéne tartania, szóval nem sz számít, hogy mennyivel tudna menni, hanem az, hogy betartja-e. Kerékpárúton (vagy még rosszabb, a járdán vezetett vackon) csak azért nem szeretem a segédmotorosokat (néha találkozom velük), mert jellemzően túl szélesek (vagy a kerékpárút túl keskeny), és nehéz elférni mellettük. Legalábbis addig, amíg nem 40-50-nel mennek, mert az durva.

Kerékpárúton egyébként 30 km/h a max, ami többel tudna menni, annak is be kéne tartania, szóval nem sz számít, hogy mennyivel tudna menni, hanem az, hogy betartja-e.

+1, szerintem itt nem is a valós sebesség az elgondolás alapja, hanem hogy ezek a "rollerek" nem csak sebességben hasonlítanak a segédmotorosokhoz is, hanem méretben is. Valamelyik nap a vonaton felszállt egy kajafutár a rollerével, kb. olyan széles és nehéz volt, mint két bicikli, alig tudta felrakni a vonatra. Ha egy ilyen csak 25-tel cikázik a biciklizők között, már ott is esélyes, hogy felborít valakit.

Ja, jegyet amúgy nem kellett vennie, hiába foglalta el két bicikli helyét, mert roller. :)

Azért egy roller nincs olyan széles mint egy bicikli. Hiába a váz vékonyabb a biciklin, a kormány, a kormányt fogó kar kitett vállakkal szélesebb egy biciklis esetében.

A biciklisávon meg ne cikázgasson senki. Se rolleres, se biciklis, mert egyszerűen nincs annyi hely, hogy egymás mellett elférjen kettő bárki, és nem biztonságos egyik sem, mert a biciklisek fele jobbra-balra inog, nem tartja 100% egyenesen a kormányt. 

Ha pedig mindenki szép libasorban halad egy egészséges tempóval, akkor tök mindegy, hogy egy roller vagy bicikli van ott. 

Ki mit szokott meg. Országúti kormány szélessége többnyire 380-440 mm közt van, méretfüggően (többnyire a vállszélességhez igazodik). Volt 380-asom is, az túl keskeny volt, 400-420 jó nekem. Tavaly vettem egy trekking jellegű bringát, széles kormánnyal, nagyon szokatlan volt elindulni vele, első pár esetben alig mertem elengedni a kormányt, hogy jelezzem a kanyarodást. Aztán sokáig csak azzal jártam, utána az országúti kormány volt szokatlan, most váltogatva teljesen jó, a különbség csak az, hogy a trekkingnél nem érzem rendesen a szélességet, olyan helyen, ahol oszlopok kozt kell elmenni, mindig tartok tőle, hogy beakadok.

Országútinál teljesen más a testhelyzet, jellemzően jobban előrehajolsz, és a kezed is előrébb van, többnyire a fékkaron, egy trekkinghez, MTB-hez képest inkább alulkormányzottnak mondanám. És sokkal stabilabb vele a kanyarodás.

 Hiába a váz vékonyabb a biciklin, a kormány, a kormányt fogó kar kitett vállakkal szélesebb egy biciklis esetében.

Én itt elsősorban a vonat kontextusában írtam ezt, ott kormányszélesség ide vagy oda, simán össze tudsz fordítani két biciklit ~egy kormánnyi szélességű helyen. Mégis kettő jegyet kell hozzá vennem, szemben a rolleressel, akinek ugyanakkora helyfoglalás 0 db jegybe került. 

És itt most nem az olyan rollerekről beszéltem, amit mondjuk a Lime-nál is látsz, hanem arról a benga állatról, ami 45-50-et is tud menni, cserébe két kézzel is alig lehet megemelni.

Mondjuk akkor már inkább bicikli, mint ez.

A bicikli is egy opció, de nem mindenkinek az. 

Én például félnék azon az útvonalon biciklizni ahol elvileg kellene a munkahelyemre menet. 

De nem is szeretnék csurom vizesen, izzadtan beérkezni munkába, és napi kétszer ruhát váltani emiatt, ami ugye szintén nem hasznos a környezetnek, ha 3x annyit mosok. 

Értem amit mondasz, és nem azt mondom, hogy ezek a megoldások nem jók, de nem mindenkinek. 

Egy roller még mindig sokkal olcsóbb és kompaktabb mint egy elektromos bicikli, és hiába tekernék 15-tel, ugyanúgy leizzadnék. Sokszor még gyalog is probléma. 

A bicikli jó. Az elektromos is. A roller is. Mindegyik a saját előnyeivel és hátrányaival teszi bővebbé az eszköztárunkat hogy a hozzánk leginkább passzoló opciót tudjuk választani.

Ha gyalog is megizzadsz (vagy akár a buszra várva nyáron állás közben) akkor már tök mindegy, úgyis mindenki izzad, nem fogsz kiríni a tömegből.

Igen, egyetértünk, mindegyiknek van előnye és hátránya, mindössze arra  mutatok rá, hogy az olyan ellenérvek, hogy ez ezért vagy azért nem jó, nem feltétlenül igazak.

Én.
A kocsit megkapta a gyerek (a benzint még én fizetem), de gyakoratilag csak a hétvégi bevásárlásra használom csak a kocsit.
Szegeden, napi 12-22 km használat.
12 perc helyett 20 perc a munkába járás, tk-val 45 perc lenne, bár én kocsival se mentem soha csúcs időben. Akkor egál lenne.
Trükkjei vannak, hogy a kerékpár út szar ezért inkább kerülök 30-as övezetbe.
 

Amikor még be kellett járni melóba akkor én 100% rollert használtam, igaz nem bérlőset hanem sajátot. Előtte tömegközlekedés/autóval oldottam meg de nagyságrendekkel praktikusabb és gyorsabb volt a roller. 

Clark Ádám tértől XVI. kerületig egyszer csináltunk kollégával kísérletet, egyszerre indultunk el melóból, ő sétált/metrózott/buszozott, én rollereztem.

Örs vezérre egyszerre érkeztünk, utána meg torony magasan vezettem, a célnál 20 percet vártam rá.

Hozzáteszem én a teljesen kulturált módon rollerrel közlekedő vagyok aki pontosan ugyanúgy utálja azokat akik rontják a cucc renoméját és idiótán közlekednek vele.

Saját e-roller más téma. Ez annyiból izgalmasabb a bringánál, hogy buszon kézipoggyászként elmegy. Ezáltal hibrid közlekedésre alkalmas (otthonról buszig, busztól úticélig).
Bringa az kevés eszközre, főleg vonat-szerűekre tehető fel és oda is csak limitált számban. Ha nincs hely, akkor lemaradsz.
Ezért leginkább csak önálló eszközként használható a bringa, kiegészítőként nem. Max ha a tömegközlekedési csomópontban tudnád hagyni valami kulturált tárolóban, de az hazánkban kevésbé jellemző. Tehát körbeértünk.

Határeset :) Persze a 44-es nem túl sűrű járat, és a Kerepesi/Veres Péter út könnyen bedugul, a 244-es viszont ehhez képest megbízhatóbb szerintem (ha nem kap sorompót).

Vannak a kerületnek ennél sokkal nehezebben elérhető részei is.

Nekem kerékpárral a munkahelyre legalább negyedóra a nyereség a BKV-hez képest, ha sietnék, több is lenne (Felsőrákos - Lágymányosi híd viszonylatban).

244-es is ritka sajnos, illetve előszeretettel van tömve is. Sorompó tényleg para ha megszívod, plusz Rákosi is előszeretettel dugul be csúcsidőben.

Egy időben úgy csináltam hogy centiről hévig roller, onnan metró, onnan meg roller clarkig, de időben pontosan ugyanott vagy mintha végig rollerrel mennél és még menetrendtől független is leszel + nem kell bérlet (így kb másfél év alatt behozza a roller az árát).

Az élmény nálam is nagy faktor, nyáron érthető okokból ahogy te is írtad. Télen szintén eszeveszett nagy királyságként éltem meg, annyi hogy jól fel kellett öltözni. Nagyságrendekkel jobb élmény mint szanaszét izzadt emberek között utazni vagy kocsival a dugóban araszolni.

Jo otlet lehetne, csak az a baj, hogy osszessegeben draga mulatsag.

Egy 10 perces gyaloglast le lehet vele roviditeni mondjuk 3 percesre, de kapsz melle egy kb. 1000Ft-os szamlat. Ez azert sok, ha az ember napi szinten hasznalna.

Ha napi szinten használod, akkor meg kell venni a havibérletet, ami a Lime-nál Pest+agglomeráció viszonylatban 2000 forint havonta. Cserébe kb. fix díjat engedik el, ami az esetemben úgy nézett ki, hogy egy (GMaps szerint) 22 perces gyaloglást tudott kiváltani 195 forintért/alkalom. 

  1. https://hup.hu/szavazasok/20230328/home_office-ban_heti_napot_toltok (a HUP szavazók 65%-a jár a munkahelyére)
  2. az AI még nem tud pl. hibás hardverelemeket cserélni
  3. én szeretek bejárni (mondjuk, holnap éppen HO, de ez lényegtelen ebből a szempontból)

trey @ gépház

Kivancsi leszek, mikor jelennek meg eloszor a Dunaban az elso peldanyok. Van, ahol a sok hulye rossz helyre teszi le, ami elegge balesetveszelyes. A masik hulye meg a rolleren tolti ki emiatt a duhet, ahelyett, hogy arrebbtolna.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Ja. Itt (kb mint az Arpad hid) is lattam egyet az uttestre dobva. Nem hinnem, hogy ott probalt meg rollerezni, szerintem atdobta a majom a korlaton a bicikliutrol. Erosenek erezte magat hirtelen, igy kellett valami, amin levezeti.

A 90es evekben Budapesten a sarga ellenseg (kozteri kuka) volt a bosszuhatjarat celpontja. Most a lime.

Veszprémben két éve vannak Lime rollerek. A Tier mivel tud többet, mint a Lime? 

Hogy van Győrben.

Továbbiakban ezt találtam:

A Tier rollerek nyújtják a legjobb utazási minőséget: stabil és vezeték nélküli töltővel szerelt telefontartó van mindegyiken, a dupla első teleszkóp ténylegesen csillapít és kimozogja az úthibákat, nagy és széles a trepni, az EU-s szinten szabályozott 25 km/h-ig elfogadhatóan gyorsulnak a gépek, a két különálló fék nagyot harap és jól adagolható. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de a legtöbb nagyon jól fel is volt töltve abban a pillanatban, amikor én fürkésztem a térképet, egyébként a hivatalos hatótávjuk akár 40 km is lehet.

[...]

Ha csak egyetlen rolleres alkalmazás lehetne a telefonomon, az minden bizonnyal a kevésbé szimpatikus Lime lenne, mivel mind a rollerek számában, mind pedig az elérhető területek szempontjából az a legbőségesebb. Jogos a kritika, hogy sok rossz állapotú, lerúgott roller van a flottájukban, viszont tényleg mindenhol ott vannak, jól működik az alkalmazás, árban pedig pontosan azt adják, mint a piac másik két szereplője. A Bird rollerei, a cég nevéhez méltóan szárnyalnak, a legfürgébb rollereik nekik vannak, a Tier pedig a futóművével, a vezeték nélküli töltős telefontartóval és a gyönyörűre rajzolt alkalmazással tud kiemelkedni.

https://totalcar.hu/magazin/techno/2022/06/19/kiprobaltuk-az-osszes-bud…

trey @ gépház

Az máskor is feltűnt, hogy a Tier által adott rollerek strapabíróbbak, mint a Lime első generációsai, Magyarországon még nem is láttam sehol modern Lime-ot (3-ik generáció: https://www.li.me/vehicles/gen-3-electric-scooter ). Külföldön persze elterjedtebb, Berlinben, Prágában már az újabb Lime van, sokkal profibb cucc, mint ami Magyarországon elérhető.

 

A szolgáltatásban, ahogy látom, a bérlet drágább. Ami nagyon fontos tud lenni ezeknél, hogy milyen az ügyfélszolgálat. Haverom első Limeozása után elfelejtette lezárni az utat, és reggel fogadta egy 25000 forintos számla. Tisztázta az ügyfélszolgálattal, az üf. is látta, hogy a roller nem mozgott már 10 órája - nem is kellett kifizetnie az utat sem. Korrektek voltak.

Ami nagyon fontos tud lenni ezeknél, hogy milyen az ügyfélszolgálat.

Ilyen szempontból pont rohadtul nem vagyok elégedett a Lime-mal. Egyszer ki is tiltottak, mert "biztosan bankkártyatesztelésre használom a rendszert" (wtf?), amit az ügyfélszolgálat sem megmagyarázni, sem visszacsinálni nem tudott.