- kovi blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzászólások
Ne aggódj, van ott simán pap is, kapnak a konzikák is jutifalit.
Kicsit komolyabban: díszdoktori címről van szó, az kb. annyit jelent, hogy az egyetemi tanács tagjai valamilyen értelemben becsülik, amit csinálsz. Szokták tudományos teljesítményre adni, szokták olyanoknak adni, akik tettek valamit az egyetemért, amelyiktől kapják (országfüggő, hogy ez mit jelent, Angliában régebben azt, hogy ajándékozott egy megyét az egyetemnek, manapság, hogy építtetett nekik egy új épületet), és igen, szokták politikusoknak is adni, általában olyan arányban, amilyen az arány az egyetemi tanácsban. Vannak nagyon gáz esetek (vologya Debrecenben), vannak kevésbé gáz esetek (Marthin Luther King Newcastle-ben, csak már kissé megkésve, vagy 50 évvel a halála után). Nem jelent semmiféle tudományos teljesítményt, ellentétben a valódi doktori címmel (PhD).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne keverjük a díszdoktort (Mocsai) és a díszpolgárt (Putyin). Igaz az egyetem egyik döntésére sem lehet nagyon büszke.
AL
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én csak a többi teologus prof arcát néztem volna meg, mikor megtudták ki kapta meg még rajtuk kívül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A teológia kar díszdoktora? Ez igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valami okból a háttérhatalom úgy működik, hogy az igazságot mindig nyilvánosságra kell hozniuk, de trükkösen úgy, hogy azért lehetőleg a többség ne értse. Ez most egy különösen pikáns beismerése annak, hogy a klímarettegés valójában egy vallás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán mert nem háttérhatalom és tényleg gebasz van a klímával? De alusipkásnak mit magyarázok. Szeretnétek ti bárhol is díszdoktorok lenni :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De miért teológia? Nem, nem akarnék a teológia díszdoktora lenni :-) A hátam közepére sem kívánnám.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre külön trenírozzák a hálózat gyerekeit: van díjátadás meg díjátvevés órájuk a tananyagban, mivel ez a késöbbi életük szerves része lesz. Nem lennék meglepve ha a Lauderben is lenne ilyen oktatás!
"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gebasz van, földtörténeti viszonylatban elég hideg:
https://www.climate.gov/sites/default/files/styles/full_width_620_origi…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szeretnétek ti bárhol is díszdoktorok lenni :D
Mert az mivel jár? Már azon kívül, hogy a családban menőzni lehet vele?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az alusipkások között is sok a különbség.
Vannak az igazi alusipkások, akik vakon hisznek olyanokban, amik a hivatalos állásponttal szembe mennek, mint pl. minden rosszat a háttérhatalom csinál, a föld lapos, ...
Ennek a tengelynek a túl oldalán vannak azok, akik vakon hisznek a hivatalos álláspontnak, pl. nincs háttérhatalom, a vakcinák biztonságosak és hatásosak, ...
A második csoport azokat is alusipkásoknak tartja, akik a a közbenső sávba tartoznak, de kritikusan gondolkodnak és nem fogadják el minden esetben a hivatalos álláspontot, sőt, sok esetben az ellenkezőjére látnak inkább bizonyítékot.
Pl.
- A háttérhatalom csak ijesztget, nincs is semmi baj a klímával
- Nem tudom miért ijesztgetnek, de nincs semmi baj a klímával.
- Van felmelegedés, de ez természetes.
- Van baj a klímával, de elsődlegesen nem az ember a felelős érte.
- Van baj a klímával, elsődlegesen az ember a felelős érte, de nem azon okok miatt, amiket mondanak.
- Van baj a klímával, elsődlegesen az ember a felelős érte, főként azon okok miatt, amiket mondanak, de nem az a megoldás, amiket javasolnak.
- Van baj a klímával, elsődlegesen az ember a felelős érte, főként azon okok miatt, amiket mondanak és az a megoldás, amiket javasolnak.
Egy kritikusan gondolkodó nem veti el egyiket sem. Persze az adott skálán lesznek valószínűbbek és kevésbé valószínűek.
Én pl. kb. csak az utolsó pontot tudom nagyjából kizárni. ;-)
Aki (így) gondolkodik, sajnos az is alusipkás. ;-(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2023-ban aki az alusipka szot hasznalja, ervek hijan automatikusan elvesztette a vitat.
A Jelek egy 21 eves film. Azota unalmas. Ujitsatok mar vegre valamit.
Foleg miutan 2020 lockdownjai alatt egyedul "alusipkasok" josoltak gazdasagi valsagot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ilyen konteó-tagadóknak nincs semmi fantáziája.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En meg keresem, hogy hol van Gyurcsany de nincs.
Teologia az hittudomany, az meg van neki, mert hisz abban amit csinal, szoval teljesen ertheto.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem hiszel Gyurcsányban? Ejnyemá!
Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig bérmálkozni járt (?!) :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://www.youtube.com/watch?v=rIb4XgxX4cY
Bermalkozott is egy darabig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos többször megbukott :)
Benyomott a misebortól, kiköpte az ostyát és rászakadt a templom :D
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen jogos, mert teológiában érte el a fokozatot. A klímavilágvége egy hit, és Gréta extrém hittérítési teljesítményt rakott le az asztalra. Ez alapján nem csak dr, hanem professzor, sőt ő egy szent, mert a hülyéknek is kell egy védőszent.
Senkinek nincs köze világod belsejéhez, neked sincs közöd mások életéhez, csak az Irgalom útján van közöd, Istenektől rendelt kötelességed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lehet elégszer linkelni, elégszer ismételni: https://www.youtube.com/watch?v=rbrdRcwZE6Q How Dare you svéd black metál verzió - G.T - How Dare You (HQ Audio Stream)
"People are suffering,
People are dying...
Entire ecosystems
Are collapsing,
We are in the beginning
Of a mass extinction ...
How dare you?"
"Lyrics:
This is all wrong
I shouldn't be up here
I should be back in school
On the other side of the ocean
You all come to us young people
For hope, for hope
How dare you
We are in the beginning
Of a mass extinction
And all you can talk about is money
You have stolen my dreams
My childhood with your empty words
How dare you
For more than 30 years
The science has been crystal clear
How dare you continue to look away
And come here saying that you're doing enough
When the politics and solutions needed
Are still nowhere in sight
In sight you say you hear us
And that you understand the urgency
I say: We will never forgive you
We will never forgive you
Never (3x)
Right here, right now is where we draw the line (4x)
But no matter how sad and angry I am
I'm one of the lucky ones
People are suffering
Ecosystems are collapsing
People are dying
How dare you
We will never, never forgive you
The world is waking up
And change is coming
Whether you like it or not
We'll be watching you
Thank you"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindemellett: en sajnalom a kislanyt. Sajnalom azert, mert hulyet csinalnak belole. Es legfokepp azert, mert akik ezt csinaljak vele, akik felhasznaljak a celjaikra, azok nem estek bele meg egy kutyatapgyar fozoustjebe.
Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a hasznos idióták karrierje... Nem az egyedüli.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyanez az LMBTQ+ közösség is 🤷♂️ Hasznos idiótaként mutogatják őket manapság mindenhol, mint a cirkuszi állatokat.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo erzes latni, h mit ossze gagyiztok.
Igy tovabb, koszi!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te ilyen klímahívő vagy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De tényleg, milyen?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát ilyen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azta...dedo:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Denemis! 😝
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
O az ellenzeki orszagmento tobbseg magyar hangja.
Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Clickbait: Alonso vs. Greta
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ismerem ezt a nőt, nem hallottam még róla. A neten látom, hogy valami svéd aktivista, de mitől nagy szám? Azt se értem, hogy egy random egyetem diszdoktorrá avatta, abban mi a hír.
“The world runs on Excel spreadsheets.” (Dylan Beattie)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na most kifejezetten szerencsesnek tartalak.
Ez egy olyan no, aki iskolasztrajkot hirdetett 17 evesen a vilag kormanyainak klimapolitikaja miatt.
Majd mivel tul sok CO2-t bocsat ki a repules, hajoval indult Svedorszagbol USA-ba egy klimacsucsra, ahol helikopterek vigyaztak ra az oceanon ezen az 1 honapos uton.
Aztan unnepelte hogy tele van egy nemet vonat es milyen kornyezettudatosak az emberek ott, ha o a foldon tudott csak leulni, mikozben elso osztalyra volt jegye.
Ezutan nyiltan kiallt olyan onmagukat autopalyara ragasztozo klimatuntetok mellett, akik a mentot se engedtek el.
Ezenkivul szerinte nem kene kifujnunk a levegot. A net zero szerinte hulyeseg, real zero kell.
Szerencses, aki nem talalkozott az agymenesevel. Csak most, amikor mar csak nagyon hulyek veszik komolyan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem tetszik neked a kiscsaj:)
Nem fogod megkapni:P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez szanalmasan gyenge comeback.
Verd ki ra te, ha neked tetszik. A lanyodnak is azt tanitod majd, hogy azert veri egy fiu az oviban, mert tetszik neki? Azt majd jol elveri 20 evre ra a ferje te meg megerdemled, mert ilyen buta logikad volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ejha, nem gondoltam, h egyből szexuális fantáziáid is vannak róla. Igazából, még most sem szeretnék:)
Most, h mondod, az óvodában ment nagyon ez a 'bántalak, mert tetszel' dolog. Írj neki egy levelet, hátha:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Irjon neki az, akinek nincs izlese. Bottal se piszkalnam.
Te szerelmed, nem az enyem. Mert ugyanolyan valosagtagado sotetek vagytok. Ti illetek ossze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni