Az orosz-ukrán háború rányomja bélyegét a Linux kernel hálózati driver fejlesztésére is

Címkék

Az ukrajnai háború miatt az orosz kormányt és védelmi ipart/vállalatait sújtó amerikai és nyugati szankciók érdekes problémákat okoztak a nyílt forráskódú világban. Néhány nappal azután, hogy az ipmitool - amiről kiderült, hogy a jelenlegi karbantartónak egy orosz technológiai céghez fűződő viszonya van/volt - felfüggesztésre került a GitHub-on, az egyik Linux kernel karbantartó elutasította egy orosz fejlesztő Linux kernel hozzájárulását ... Történt ez annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban ugyanettől a cégtől/fejlesztőtől számos patchet befogadtak a Linux kernelbe ...

Részletek itt.

Hozzászólások

Borzasztó. És talán egy fokkal nehezebben, lassabban, de velünk is megtörténhet ez egyik a napról a másikra, hogy valamiben valamit dönt vagy nem dönt a kormányunk Ukrajna és/vagy Oroszország felé és valami mást dönt Németország vagy Amerika és ugranak az IT melók egymás után.

Nem kell kelteni a pánikot teljesen alaptalanul. A hír szerint egy maintainer döntéséről van szó, ez eléggé távol van a nagypolitika világától. Bár kétségtelen, hogy a döngést hozó maintainer túlzásba viszi a politikai hírek olvasását. Magyarország egyébként Microsoft ország, így nagyjától semmilyen hatása nincs a magyar IT melókra egy linux kernel karbantartó bármilyen döntése. 

Ami megtörténhet, és a lehetőségét már felvetettel a háború elején, hogy szét fog szakadni az opensource világ, de ezúttal a forkok geopolitikai alapon jönnek létre. Ezután majd tutira ki lesz adva az ajánlás, hogy a fontoltabban haladó fork ág fejlesztői ne nézzenek bele a konkurens blokk fork ágának gyorsabban fejlődő kódjaiba, amit majd tutira be is tartanak. Vagy nem. Az végső soron egy jó dolog a nyílt forráskódú világban, hogy nézeteltérések esetén minden fél viheti a teljes forráskódot és fejlesztheti tovább önállóan. Bár így valószínűleg lassabb lesz a fejlődés mintha politikai okból nem forkoltak volna szét. 

Még érdekesebb következményei lesznek annak, ha a nyugati világ ENSZ felhatalmazás nélkül (mivel ezt az orosz vétó garantáltan megakadályozza) lenyúlja az orosz vagyon nyugati bankokban levő részét. Itt dollár százmilliárdokról beszélünk. Ez esetben az orosz válaszlépések között valószínűleg szerepelni fog az orosz térfélen levő nyugati vagyon lenyúlása kártalanításként. Ebbe pedig az Oroszországban levő forráskódok is könnyen belesnek. Windows forráskódja egyéb megosztott Mircosoft kódokkal könnyen erre a sorsra juthat és akkor jön majd a Windows orosz forkja, a saját Linux ág után. Esetleg összeolvasztják a kettőt az oroszok maguknak, ha már úgyis külön forkban kell karbantartaniuk a saját rendszereiket feleslegesen ne szaporítsák őket és lesz egy 100% windows kompatibilis orosz linux, ami aktívan használja a windows forráskódját is. Vagy fordítva, de inkább az elsőt választanák, mert saját architektúráikra nincs windows, de Linux már most van. Ott már most is ők tartják karban például az Elbrusz arch-hoz kapcsolódó Linux kódokat. 

Azt akarta mondani feljebb, h. ha a Főnök túlságosan hangosan fogja támogatni putyint a jövőben, akkor a nyugat meg azt fogja  mondani h. hunniából kivonjuk a shared service centereket, oszt a sok nagymultinal dolgozó magyar IT-s mehet vissza a kovácséstsakft-khez félig feketén bejelentve dógozni.

Így van, egyáltalán nem alaptalan riogatás. A NATO-ban már egy pár hete nem hivatalosan rebesgette valaki, hogy M.o.-t ki kéne zárni, mivel túl oroszbarát. De mindegy, ez kell a magyarnak, jó kis vasfüggöny megint, azért is szavaznak Viktor vezérre 2/3-ddal, hogy azt csinálhasson, amit akar. Ráadásul azok szívják meg, akik használhatók lennének valamire.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Érdekes aktualitás, hogy már Svájc sem biztos, hogy annyira független akar maradni hosszú távon.
Ausztria semlegességét pedig kb. ugyanolyan egyezmény köti, mint a Budapesti Memorandum, ami kimondja hogy többek közt Oroszország nem támadja meg Ukrajnát.
Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna jelenleg erősen NATO tagság párti, és eddig nem úgy fest, hogy az Oroszok olyan könnyen megtörnék őket. Persze ez még nem egy lefutott kör, de a lehetőség adott.

Nagy Péter

Figyú, ez hülyeség. Én inkább azt érzem most is, mint a többi pattogásnál is, amibe M.o. nem igazán akar belefolyni, és amire azt mondják, hogy oroszbarát, hogy ennek meg mi értelme volt. Az oroszbarátozást is el lehet osztani sokkal, mert valakit aki nem áll be teljesen a sorba, minden indokkal is támadnak, elég undorító módon tolják a politikát.

Ez most semmit nem vitt előre, és teljesen igazságtalan is a gyerekkel szemben, aki commitolni akart. Nagyon sajnálnám, ha ez hivatalosan is kapcsolódna a linux kernelhez, és nem valaki tulbuzgó gyerek privát akciója lenne, akit senki nem kért meg erre. Nyilván a kommitoló semmit nem tehet az egészről, úgylehet még el is kellett menekülnie otthonról a háború miatt.

Ráadásul ez az egész hihetelen nagy ostobaságnak is tűnik (aminek tényleg csak az a célja, hogy páros lábbal beleszálljon a kommitolóba, tehát csak szimpla gyökérségnek tűnik):

Ez nem egy átláthatatlan change, és valamit javít. Le lehet codereview-zni, a gyereknek ez lett volna a dolga, aki visszadobta. Ha most ezt megfogja valaki, aki nem orosz, és beküldi, akkor már bemehet? Ugye, hogy egy opensource project esetén ennek semmi értelme? 

felkeszul a farmanager... es meg hany project lesz igy? :/

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Ezzel mit akarsz mondani?

Használtam egy időben a FAR-t, a korai Win95a-s korszakban. Ez egy átmeneti korszak volt, a DOS Navigator, Volkov vagy Norton Commander még nem támogatta a hosszú fájlneveket, Win95-ös feature-öket, a Windows Commander meg 16 bites volt, a 32 bites kiadás elég instabil, korai volt még, számos funkció hiányzott, így jobb híján a FAR maradt. Rég nem használtam, pedig mindig van fent valami commander-klón. Régebben Winen Windows Commander, FAR, Norton Commander for Win95, Windows Commander 32 bit, Total Commanderré átnevezve, majd a windowsos korszakom vége felé Double Commander (ez nem orosz kivételesen, hanem ukrán). Persze próbálgattam az évek során mást is, FreeCommander, EF Commander. Linux alatt egy jó ideig továbbra is Double Commander (Qt-s és Gtk-s verziót is használtam), kísérleteztem Krusader, Tux Commander közül mindkettővel, majd vissza a Double Commander, ezekkel párhuzamosan terminálban, konzolban Midnight Commander, de mindezeket felváltotta a Vifm. Próbálgatok mást is, nnn, lf, clifm, de azok nem commander-klónok. Sok mindent már fzf-fel oldok meg, sőt tervezem írni egy fzf-re épülő, shell scriptben írt filemanagert. Még a Necromancer's DOS Navigator is elérhető Linuxra (NDN2), lefordul, telepítem, de bugosan működik sajnos.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Szerintem azert van kulonbseg ha vki orosz szarmazasu (nem is feltetlen Oroszorszagban el) es ugy maganszemelykent kontributal, vagy egy kifejezetten orosz ceg alkalmazasaban all. Utobbi esetben mas import/export tilalmak es szankciok vonatkozhatnak.

farmanager

Author: Vadim Yegorov <zg@bmg.lv>

ipmittol

Author: Alexander Amelkin <alexander@amelkin.msk.ru>
 

szerinted melyik a ceges es melyik a magan email?

 

(en ertem hogy szeretunk kommentelni, de hogy _minimalis_ utanajarast sem csinalja meg elotte senki...)

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Persze, ezt értem, csak azt nem, hogy hogyan jön ide. Igen, orosz, de nem biztos, hogy Oroszországból tolja, illetve nem dolgozik be a kernelbe, vagy más nyugati kódba. A WinRAR oldalán német céget említ, de ez még nem garancia, hogy ott él, de arra igen, hogy valószínű nem szankcionálják német cégként, csak azért, mert orosz dolgozik nekik.

Nekem egyébként nincs bajom a palival, régen én is használtam a FAR-on kívül is CLI/TUI rar-t (GUI-s WinRar-t soha, nem volt szimpatikus), de szerintem elment már az idő ezek mellett a Windows only, zárt forráskódú, proprietary licences szoftverek mellett. Már vannak jobb FOSS projektek, amik verik minden tekintetben, és még multiplatformosak is. Commander-klónban (lásd, amiket soroltam már) és tömörítőben is: a 7-zip/LZMA/LZMA2 jobban tömörít (a PAQ8-klónok még jobban), ha meg gyorsaság kell, akkor a brotli, gzip/infozip, zstd, lz4 sokkal gyorsabb (persze azon az áron, hogy ilyenkor a sebességért cserében kicsit rosszabbul tömörítenek, de ez a szint is elégséges a legtöbb esetben). Akinek a GUI kell, ott a 7-zip is jó, igaz az spártai, a PeaZip viszont flancosabb. A rar-ral az is baj, hogy hiába ingyenes, és trialware/nagware, attól még a licenc miatt nem szabad préda, és pl. hiába multiplatformos maga a CLI-része (de csak az), Windowson kívül a fájljogosultságokat, ACL-t nem kezeli, igaz ez tar közbeiktatásával elvileg gyógyítható).

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Az a baj, hogy a választás szabadsága akkor van csak meg, amikor te tömörítesz. Ha letöltesz valamit (csomó cucc rar-ban érhető el) akkor kevésbé.

Bár, amiket leírtál az nem tudom mennyire szól a RAR-ról mint formátum vagy a winrar-ról mint szoftver.

Ha jól tudom (nem ismerem, csak hallottam) a windows-os 7zip gui is kezel rar fájlokat. Az Ubuntum alapból mint ha kezelne, de ha nem, fel tudom telepíteni az unrar parancsot, azt hiszem az free. Sose néztem utána, mert egyáltalán nem jelentett semmi használhatóságbeli problémát.

Régen fel voltak sorolva a fejlesztők a főoldalon, és ott elég sok ukrán volt. Most csak a Githubon van sorolva, de ott meg nem mindig írják, hogy ki honnan van. Bár az most lehet, hogy ez feszültség a fejlesztők között, hogy a főfejlesztő orosz, de sok hozzájáruló mégis ukrán, meg nyugati (svéd, kanadai például). Bár valószínű nem politizálnak, szakmai munkára szorítkoznak.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Nem csak, hogy létezik, de még fejlesztik is. A githubos oldalán látszik, hogy 43-an dolgoznak be a kódba, és múlt héten is volt commit. Igaz az utolsó stabil verzió az tavaly decemberi, de az se régi. Én magam rég nem használtam, talán utoljára valami 16 éve kellett, egy gyopár, kínai mp3 lejátszónál csak az tudta módosítani Windowson a fájlok módosítási idejét, dátumát, akkor ezt még a Total Commander nem tudta (most már tudja). Linuxon ez megoldható commander nélkül is. A lejátszása sorrend miatt számított, az akkori lejátszók még nem voltak okosak.

Nincs ebben meglepő, a Midnight Commander, és sok GNU-s tool régebbi, és még mindig fejlesztik őket.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Eddig azt mondtad régen tudta, de kivették belőle, erre most azt mondod 20 éve nem tudta.

Aktuális széljárást értelmezni sem tudom, 15 éve ez biztosan működik, de nem lepődnék meg, ha a korai NT-k, azaz a '90-es évek óta működne, mióta normális ACL van windows-ban (igen, sokévvel a linuxok előtt) azóta állithatod a file-ok attributumait, ha tiéd a file/van hozzá jogod.

Nem engedi a creation date -et átírni?!

Átállítom a gép óráját a kívánt dátumra, létrehozok egy üres állományt, aztán belemozgatom az eredeti tartalmat.

Ez bash -ben triviális, DOS/Windows parancshoz guglizni kéne. Vagy megCHATelni a Generalista Parancsmegmondó Testvérrel.

Elfogadás, megértés, sokszínűség... Desszertnek meg mese habbal.

Mindennek van határa, a megértésnek is. Te sem bajlódnál az ellenség (aki bele akar szólni pl a NATO tagságunkba, azt amúgy minek neveznéd, felszabadító?) megértésével (legfeljebb stratégiai okokból), mikor épp támad...

Amúgy kár, hogy idáig fajult és itt is inkább túlreagálás van, de attól még szerintem nem ugyanaz a kategória a melegek elfogadása, mint az orosz agresszióé. Hiába mondják egyesek, hogy az első a veszélyesebb...

Ez nem kollektív bűnösség, de az orosz nép felel Putyinért. Ha nem akarják ezt a romlást magukra, nyugati szankciókat, akkor visszahívhatják szeretett vezérüket, népszavazás, puccs, forradalom, akármi. Rajtuk múlik. A magyarok is felelnek Orbán hülyeségeiért, hiába nem mindenki szavazott rájuk, meg nem minden magyar ért vele egyet, nyugaton ezzel nem így vannak, ha nem vigyázunk, szankciókkal végezhetjük mi is.

Egyébként szerintem sem jó, hogy kihat ilyen szakmai, politikamentes fejlesztési munkára is, de hát ez van, kihat. Maximum csak sajnálni lehet, de megakadályozni nem. A fejlesztők is emberek, és egy ilyen feszült helyzetben előjönnek ilyen vonatkozások is.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Gratulálok, Bin Laden is azzal érvelt a nyílt levelében, hogy az emberek választották meg a patkány kormányukat, úgyhogy szerinte a nép a hibás mindenért. Ennek az elmebetegnek az a "mentsége", hogy nem egy képviseleti demokráciának misztifikált rendszerben élte le élete nagy részét, szóval nem érthette, hogy bullshit az érvelése, a rendszer közel sem úgy működik, mint ahogy az együgyű demokrata fejekben leképződik. Neked mi a mentséged?

Vannak államvédelmi szervezetek a puccsok ellen (forradalom ellen végképp), a népszavazások módja és gyakorisága csak Svájcban mutat demokrácia jelleget, van korrupció mindenhol a világban és propaganda is. Nem csak Oroszországról beszélek, hanem a legtöbb modern államról. Ha már a propagandát említettem, ha valaki mindent benyal a témában a NATO államok médiájából kritika és kétkedés nélkül, az debil. Hasonló önhittséggel hittek a rendszerükben a kommunisták (az emberek egy része) és Hitler támogatói is, az egyszerű nép.

Ez nem kollektív bűnösség, de az orosz nép felel

Dehogynem, egy mondaton belül meghazudtoltad saját magadat.

Az orosz írók, költők (a múltban és a jelenben), sportolók, zenészek mellé most bekerültek a fejlesztők is.

Az így gondolkodók semmivel sem jobbak Hitlernél vagy Sztálinnál.

Az egyénnek van cselekvési szabadsága, számonkérhető, elszámoltatható.

Fogalmak tisztázása: Kollektív bűnösség amikor minden németet felelőssé teszel 2. vh-ért. Beleértve a cseh, magyar, román állampolgárokat is.

A jelen helyzet az, hogy orosz _cégeket_, és cégeknek dolgozó embereket szankcionálnak, miközben az orosz állam folyamatosan arról beszél, hogy hadban állnak a "nyugattal" ... meg északkal, kelettel és déllel. Nem ítéltek el egyetlen békés oroszt sem "nyugaton". Aki ellen eljárás folyik az az ukránok lemászárlását éltette. Ez meg minden normális országban bűncselekmény.

orosz _cégeket_, és cégeknek dolgozó embereket szankcionálnak

Azt hittem, a szankció az valamiféle büntetés, jelen esetben a kereskedés megtagadása. (Egyébként lehet megnézni a listákat, hogy melyik ország mennyi lóvét költött Orosz árukra a háború kirobbanása után, ezt látva talán visszafognák magukat az erkölcscsőszök.) Itt meg azzal szankcionálnak egy  közreműködőt, hogy ő nem adhat nekik egy patch-et? Ha elfogadják, akkor Putyin levelje "over 9000" lesz, és lerohanja a világot? Ne szórakozzunk már.

Aki ellen eljárás folyik az az ukránok lemászárlását éltette.

A konkrét fejlesztő is? Van erről valami jogerős ítélet? (Vagy legalább hiteles kép/doksi stb.?)

Oroszország és lakosai(úgy ahogy vannak, kollektíven) kiírták magukat a civilizált nyugati közösségből

Mégis mivel? Egy ugyanolyan jogtalan háborúval mint amiből az USA számtalant lefolytatott már? mellékesen sose tartoztak a "nyugati" közösséghez. A civilizáltságról meg.. nem kéne senkit sem kioktatni..

Tök mindegy hogy te vagy én mit gondolunk erről, alapvetően az egész civilizált nyugati világ így gondolkodik. Ha csináltak volna egy gyors annekciót, valszeg nem történt volna semmi. Úgy, hogy

lényegében népirtást hajtanak végre és már odáig jutottak hogy akkor Ukrajna után a Balti államok jönnek, illetve atomtámadással is történt némi fenyegetés, lekerült a kesztyű.

úgy ahogy vannak, kollektíven

A jó öreg kollektív bűnösség. :) (Lásd fentebb.)

a civilizált nyugati közösségből

Gondolom, itt arra a civilizált nyugati közösségre kell gondolni, amelyik pl. végignézte, hogy a civilizált nyugati Egyesült Államok országokat rohant le koholt indokokkal, a többiek meg a védelmi szövetség követelményeinek eleget téve segédkeztek a támadásban. (És természetesen mindenki jól megszankcionálta az Egyesült Államokat, ahogy azt ilyenkor kell, meg ki is rakták a megfelelő színű profilképet.) Van baj a fejekben....

De bizony szekértábor van, nekünk meg be kell állni a sorba, és ugye mi már döntöttünk

1. Védelmi és nem offenzív szövetséghez csatlakoztunk (a többi taggal egyenlő jogúként nem alávetettként!)

2. Egy szövetséghez és nem egy birkanyájhoz (amit a bölcs pásztor terelget jobbra-balra-fel-alá-előre-hátra füttyszóra.)

--

Ezzel párhuzamosan részei vagyunk több másik szövetségnek is; ezek alkotják azt a rendszert amiben elhelyezkedünk. A viszonyulásunk soha nem volt, és ez után sem lesz 1 bites, bármennyire is szeretnék ezt a parancsuralmi láncok csúcsragadozói.

Hát, sajnos ez ilyen, nem kellett volna háborút indítani Európában, nem kellett volna iskolákat bombázni, nőket, gyerekeket erőszakolni és megölni, elrabolni. Jó, tudjuk, csak a szokásos orosz tempó,

végülis mit vártunk tőlük. Ja, pontosan ezt. Innentől kezdve bizony pont ugyanúgy fognak járni, mint a náci Németország.

 

A whataboutism-et meg hagyjuk,nem az amcsikról beszélünk.

Egyébként igen, csak most nem az amerikaikról beszélünk. Ez a whataboutism.

Azt magyarázod, hogy aki ilyesmit követ el az kiiratkozik a civilizált nyugati világból szerinted. Ezek szerint Te az USA-t sem tekinted a civilizált nyugat részének, ez számomra nem volt egyértelmű, ezért kértem rá megerősítést.

--

Ez a whataboutism.

The term whataboutism is a portmanteau of what and about, is synonymous with whataboutery, and means to twist criticism back on the initial critic.

Nem a kiindulót kritizálom, hanem azt szeretném tisztába tenni, hogy ugyanaz a kijelentés amit megfogalmaztál áll-e mindkét hatalomra. Ha jól értem szerinted az USA is kiiratkozott a civilizált nyugat-ból.

Ha visszakanyarodunk az eredeti bejegyzéshez, akkor de, amerikaiakról is beszélünk. (Már csak a háborús bűnök miatt is, amit sikerült behozni a szálba.) Ki kéne dobnunk a Linux kernelből (meg az összes szoftverből) azokat a kódrészeket, amit amerikaiak, vagy az Amerikának becsicskuló nemzetek lányai/fiai írtak. (És az amerikai alatt most az olyan bevándorlókat is értem, mint Linus maga.) Nem tudom, hogy ebben az esetben min írnám ezt a hozzászólást... Talán bottal, a föld porába.

Ez szerintem egy nagyon izgalmas kérdés, bármennyire hülye ötletnek is hangzik elsőre. Valószínűleg nem, de a vereségük, jóváfizetés, és rendszerváltás után valószínűleg megindul egyfajta enyhülés, de az biztos, hogy a régi helyzetnek vége, az EU soha többet nem fogja magát olyan helyzetbe lavírozni, hogy bármilyen függőségben is legyen az oroszoktól.

Egyébként szerintem ott értik teljesen félre itt (is) sokan a whataboutism jelenséget, hogy amikor két szembenálló fél viszonya meghatározza a jelenünket, akkor igen is releváns mindkét fél viselkedése, mert nem az az érvelés lényege, hogy "az orosz háború jó amerikai háború rósz" vagy fordítva, hanem hogy ezek az események mind aláássák azokat a nemzetközi egyezményeket és bizalmi struktúrákat amik alapján most az oroszokat elítélik, a különböző konfliktusokra való válasz pedig megmutatja az egyetlen narratívát ami nyugaton elfogadható.

Whataboutism (mert hogy ettől még nem etikus):

Alice: Orosz agresszió!
Bob: Na és, amcsik is csinálják.

Nem whataboutism (mert egy ország lépései beleilleszkednek nemzetközi színtéren történő folyamatokba):

Alice: Orosz agresszió!
Bob: Bizonyos szempontokból ez válasz az amerikai agressziók sorozatára.

[insert line here]
B.C. 3500 - DIY Vehicle / A.D. 30 - DIY Religion / A.D. 1991 - DIY OS

Nem értem az indoklást sem. Nekem úgy tűnik hogy ez egy bugfix egy hálókártya driverhez, ami amúgy már benne linuxban. Még ha valami teljesen új, piacon nem is kapható fegyver alkatrész driverjét küldte volna, azt meg tudnám érteni hogy nem rakják be (hasonló single purpose dolgok amúgy is out-of-tree vannak most is). De jó eséllyel enélkül a patch nélkül is 99%-ban jól használható az a hálókártya, akkor meg mi értelme egy bugfixet nem berakni?

Világos, a maintainer lengyel (teszem hozzá összesen 4 maintainere van a network ágnak - amerikai, olasz, lengyel és francia) de itt ez nem így szokott működni, hogy csak úgy brahiból visszadobnak valamit (legalábbis kb 5-6 éve követem a net-next levlistát, egyszer sem volt ilyen). Jobban megnézve a mai napig fogadnak be patch-eket az stmmac driverhez, tehát a gond a beküldő munkahelye, a Baikalelectronics nem pedig a driver maga. Viszont ez a cég már jó ideje rajta a szankciós listákon, szóval továbbra sem értem miért most lett csak visszadobva commitjuk.

Egy labanc-orosz posztjából (kernel.org infra gondozója):

So, in reality, accepting code for any hardware into the Linux kernel means helping to test, maintain, and debug that code for years to come. The resources for that are pooled from many device manufacturers with the understanding that these efforts will be part of the tide that "lifts all boats," including their own. However, in the case of Baikal Elektroniks the situation becomes tricky. Yes, Linux is free software (free as in libre), but maintainers and CI infrastructure require funding. BE is placed under strict sanctions in many countries due to its direct affiliation with the Russian military, so companies funding CI and maintainer efforts have to consider if their money is directly benefiting a sanctioned company (and, indirectly, the Russian military).

A kód minősége akkor is javul, ha nem fogadják el a BE-alkalmazott kódját ("legfeljebb" az adott kódrészlet kimarad belőle, de mindenki más kódrészlete bekerülhet, és ugye, azok is javítják). A jobb kód hasznos a BE-nek (függetlenül attól, kitől jöttek a jobbító kódrészletek). A támogatók pedig továbbra is támogatnak, szintén a BE-alkalmazott kódja elfogadásától függetlenül. Szóval továbbra sem értem az összefüggést, és az egész érvelési lánc hibásnak tűnik.

A BE feltehetően olyan patcheket küld be, amelyek számára fontosak. A közösség ezen kódok befogadásával (és tesztelésével) támogatja a BE-t, vagyis az orosz hadigépezetet. Könnyű, és rövid távon kevésbé kockázatos kilobbizni, hogy ne legyenek befogadva a BE kódjai. Én nem tudom megítélni, hogy a közösség által nyújtott kódtesztelési lehetőség mekkora segítség a BE-nek. Lehet, hogy nagy, lehet, hogy kicsi. Az biztos, hogy a kritikátlan nyugatfelszopók előtt pózolni lehet a BE dolgának nehezítésével. Szintén nem tudom megítélni, hogy a cégek értékesnek látják-e ezt a pózolási lehetőséget, és ha igen, mennyire. Szerk.: kérdés az is, hogy a nyugati kormányzatok nyomást gyakorolnak-e a cégekre.

Nem az érvelési lánc hibás, hanem az, hogy rámondják egy az orosz hadiiparnak szállító cégre, hogy rossz, miközben az OSS közösség munkájának haszonélvezői közül kismillió másik cég szállít különféle országok hadiiparának, vagy maga is szerves része a hadiiparnak. Felmerül a kérdés, hogy ha a közösség most nem áll a szabadság pártjára, akkor kit fognak kirekeszteni legközelebb? Azt, aki nem elég elfogadó az LMBT* propagandával kapcsolatban? Azt, akinek a cége az elektronikus fizetőeszközök mellett még elfogad készpénzt? Azt, aki nem fogad el BTC-t? Azt, aki nem kvóta alapján alkalmazza a munkaerőt, hanem rátermettség alapján? Azt, aki munkát ad oltatlanoknak?

:)