Macbook Pro M1 1 év után

Ma jelentek meg az új M2-es Macbook Prok, erről eszembejutott hogy kábé egy éve használom az M1-esem. 2021 dec 30.-án vettem, szóval kicsit több mint egy év.

A RAM kivételével a legmezitlábasabb 14 colos Macbook Pro kivitel: 8 magos CPU/ 14 magos GPU / 16GB RAM / 500 GB SSD

Verdikt: nulla problémám volt/van vele. Azonkívül hogy villámgyors ez a verzió is, szeretem hogy nem kell folyton konnektoron lógni, teljesen hangtalan, és rohadt jó a kijelzője, billentyűzete és a hangszórói. Soha nem fagyott még le, újraindítani is nagyon ritkán szoktam, csak lecsukom a kijelzőjét és teszi amit kell. A 4K videókat is meglepő sebességgel vágja, nem is tudom volt-e bármi feladat aminél lassúnak éreztem volna.

Szoftverek: azt hittem majd szívás lesz hogy nincs x86 virtualizáció-emuláció (oké, ha nagyon muszáj van) de igazából semmi nem hiányzott. Az elején a Docker nem volt az igazi és némelyik Terraform providerrel is belefutottam hogy nincs belőle ARM64 verzió, de manapság már jól működik minden és Rosetta 2-t sem használ már talán semmi fontosabb alkalmazás. Az MS Teamsre és az OBS studióra jó sokáig kellett várni, de ők is átálltak új binárisokra. Talán az Authy maradt az egyetlen Intel appom.

Ami picit aggasztó: 234 ciklus után 92%-os az akkuja, azért ettől egy picit kevesebb romlást vártam volna. De lényeges üzemidő csökkenést még nem vettem észre.

Váltok-e M2-re: Egyelőre biztosan nem. A plusz teljesítményt szerintem észre sem venném. A jobb külső display támogatás miatt érné meg esetleg, de annyira nem fontos hogy ezért cseréljek.

Hozzászólások

Nálad hogy áll az SSD?

$ smartctl -a /dev/disk0

Available Spare:                    100%
Percentage Used:                    15%
Data Units Read:                    484,893,496 [248 TB]
Data Units Written:                 428,639,199 [219 TB]
Power On Hours:                     1,966

A Power on hours nem hiszem hogy igaz, 305 óránál biztos hogy többet ment.

Available Spare: 100%
Available Spare Threshold: 99%
Percentage Used: 0%
Data Units Read: 13,754,263 [7.04 TB]
Data Units Written: 13,070,043 [6.69 TB]
Host Read Commands: 391,835,048
Host Write Commands: 251,601,523
Power Cycles: 137
Power On Hours: 305

"Everything fails, all the time."

SMART/Health Information (NVMe Log 0x02)
Critical Warning:                   0x00
Temperature:                        37 Celsius
Available Spare:                    100%
Available Spare Threshold:          99%
Percentage Used:                    0%
Data Units Read:                    30,237,469 [15.4 TB]
Data Units Written:                 19,929,351 [10.2 TB]
Host Read Commands:                 693,773,542
Host Write Commands:                347,719,995
Controller Busy Time:               0
Power Cycles:                       146
Power On Hours:                     423

 

Akkura azt irja, normal allapot, 100%

Meg mindig nem ertem, mibol gondolod hogy rossz. Te hogyan merted az aktiv SSD hasznalat idejet?

Amugy a smarthoz mindig is kellett egy rakat disclaimer, mint "ja, az nem baj ha OTT hibat ir, EZ az ertek nem ugy van, AZT forditva kell erteni", stb, szoval nem tudom hogy ez az egy miert olyan meglepo ha esetleg nem jo (pl. nem oraban hanem napban kell erteni vagy mittomen). Es ismetlem: az meg mindig nem lett igazolva hogy tenylegesen rossz.

Csak arra gondoltam, hogy a Mac OS lehet annyira intelligens (ha már ennyire egyben van a hardver-szoftver ökoszisztéma), hogy ha pl. nem I/O alapú munkát végzel vele, akkor megold mindent cache-ből, az SSD-t pedig lekapcsolja - tehát a klasszikus OS sleep-en túl.

Ez csak feltételezés, nem néztem utána. De az biztos, hogy az én gépem sem 1982 órát ment csak eddig (ahogy a smartctl mutatja).

Ezekben mennyire lehet SSD-t és akkut cserélni? (Egy laptopnak mostanában nagyon sokáig elég szokott lenni a sebessége. A storage viszont be szokott telni, és az aksi sem örök életű. Olyat biztos nem vennék, amiben a storage-et nem tudom cserélni, aksi esetén elgondolkodnék esetleg. Mondjuk inkább csak érdeklődöm, nem Linuxos gép nem igazán érdekel.)

Miért viszed el nevetségbe?

Szerintem teljesen vállalható kérdés, hogy egy mondjuk 3-5 éves lestrapált akksit meg egy hibás SSD -t mennyire űrtechnika/méregdrága/lehetetlen kategória kicserélni. Ez azért nem egy olcsó smartphone, amit a kukába dobnak pár évesen (ott is gáz, de itt főleg az lenne).

Földanya felsir, a pénztárcáról nem is beszélve. Ezzel az erővel basszuk kukába az egész gépet, javithatóság és moduláris felépités nulla, a környezetszennyezés meg a bánatot érdekli.

ti mit csináltok amúgy, hogy nálatok ilyen gyakori az SSD halál?

Megint elviszed nevetségbe, hiszen senki sem mondta hogy gyakori, de kicsit sem irreális eset.

hát, ez nem az otthon 10 éves PC-n Ubuntut futtató hobbi informatikusoknak van. gondolom sejthető, hogy aki ezt megengedheti magának az lehet, hogy pénzt is termel vele. úgy tűnik, hogy nekik készült ez a gép, és nem az átlag magyarnak akinek youtube premiumra sincs pénze.

Megint elviszed nevetségbe, hiszen senki sem mondta hogy gyakori, de kicsit sem irreális eset.

backup mindig kell a fontos dolgokról. és pont mivel rohadtul nem gyakori az SSD elhalálozása ezért azt gondolom nem ettől kell rettegni. aki azt mondja, hogy csak ezért nem veszi meg az hazudik :D

szintúgy, 2 éve egy 7 éves Airt adtam el. az aksiból hiányzott 20% és ennyi baja volt. borzasztó!!!!

hasznalom es elvezem :)

hüJe birka, a helyett hogy attól rettegnél folyamatosan, hogy mikor romálik már el, hogy a gép 99,999%át ki kelljen cserélni xD

Az jó dolog hogy az apple user boldog, de ne egybitesitsük már el a világot. Rohadtul máshogy használjuk a gépeinket, ettől még mindketten lehetünk produktivak és boldogok.

Szánalmas ez a hisztérikus stilus amit itt leműveltél.

Ráadásul számos apple eszköz van/volt a lakásomban (mint ahogy azt már evone -nak is számos alkalommal elmeséltem - nem vagyok se pro se kontra fanboy), tehát engem nem kell győzködni. Csak nem szeretem ezt a kellemetlenkedő evangelista fanboy stilust.

Szeretek több lábon állni, és felkészülni a jövőben esedékes bővitésre vagy javitásos cserékre. Van is plusz M2 ssd a gépemben, több memória, volt hogy elázott és darabokra szedve száradt ki az erkélyen. Dual bootos Omen laptop, egész más sport mint egy macbook.

Másfajta userek vagyunk. :)

Ellenpélda. Nagyon ritkán romlanak el elektronikus eszközeim. De a megszokott dolgokat szeretem sokáig használni, és egy részük azért előbb-utóbb (inkább utóbb) elromlik. Ezerszer inkább eltöltök egy félórát vagy akár egy egészet valaminek a javításán, minthogy két napig szarakodjak vele, hogy az újak közül melyik elég jó, melyik elég hasonló, és hol is érdemes megvenni.

Nem vagyok hobbiinformatikus, sőt, informatikus sem. A gépen elsősorban numerikus kódot fejlesztek (futni nem ezen fog), computer algebrát futtatok, és írok-olvasok. Ezt tökéletesen tudja a linuxos laptop is, szóval amikor az újat kell majd kiválasztani, akkor a szempont az, hogy jó minőségű hardver legyen, hasonló legyen a megszokotthoz, és a lehetőségekhez képest fenntartható (hosszú ideig jó (elég gyors, nem romoljon el), javítható (ha mégis)).

Nyilván megvehetem most a legnagyobb SSD-vel, de az egyrészt pénzkidobás, ha mégsem kell, másrészt lehet, hogy hirtelen nőnek majd meg az SSD-k, és mégis le akarom majd cserélni.

Szerintem ebben a konkrét esetben a költség nem is annyira érdekes, az már sokkal inkább, hogy amíg szervizben van a gép, addig kell egy másik. Vesd össze: kiveszem a tartalék SSD-t a fiókból, és egy óra múlva megy tovább a termelés.

Nyilván árnyalja a képet, hogy SSD-m még nem romlott el az általam önkényesen kitalált élettartama előtt. :)

aha, csak így 22 év után rohadtul unalmas hallgatni ezt a dumát. :D mit vártok? majd egyszer betértek egy apple topicba és a vadiúj MBP $500 lesz kimaxolva? vagy hogyha megy majd a hiszti, akkor timkúk majd csökkenti az árakat? ha látsz egy Apple vagy MAC-el kezdődő topic nevet akkor nem feltétlen kell ezredjére is bemenni és elmondani, hogy drága, fos, szar, utálom.

az erto olvasas mar nem megy, hogy apple szervizben cserelik az akksit, es ha ELROMLOTT (ahogy te irtad), akkor garanciaidon belul INGYEN?

Ez nyilvánvaló. A kérdés hogy garancia után a gép mekkora részével együtt kell kitépni a storage -ot. Ez környezetszennyezésileg és pénzügyileg sem mindegy. Azt sem mondtam, hogy otthon kell csinálni. Látom hogy küzdesz a fantáziavilágodban létező elemekkel. Meg a paraszti stilusoddal.

mibol gondolod, hogy nincs ra garancia?

a gyari egy evet ki lehet terjeszteni 3-ra, es orszagfuggoen utana is szinte barmeddig, eves dijert.

plusz ahogy mar irtak ezek olyan gepek, hogy ha jon az M3/M4, akkor csereled, mert penzt termel, nem arra veszed, hogy youtubeon robloxot nezz.

Ettől a gépnek még lesz másodlagos piaca, használt vásárlója, aki

a) megszopja

b) szennyezi a környezetet, mert nem lehet alkatrészt cserélni a gépben, csak a fél gépet egyben.

 

Igen, brühühü. Szerintem ezek is lehetnek szempontok. Ráadásul nem mindenki laptoprabszolga. El tudom képzelni, hogy valaki szórakozásra vásárolja.

És akkor ismét elmondanám, hogy nem mindenki egyforma - attól hogy ti boldogok vagytok, más még szopni fog vele, ÉS a környezetszennyezés miatt mindannyian.

1000 darabból x darab szopni fog. Még ha minőségi is a termék.

Covid alatt elővettem a 10 éves régi elitebookomat (régi i5 - 8gb ram - ssd), feldobtam rá egy Win10+Office kombót, ragyogóan tanult rajta a gyerek miután eladományoztam egy rászoruló családnak. Nálam a port fogta, ők meg örömmel használták. Szóval igen, a mai világban akár 10 évig is élhet egy gép, vagy még több.

"1000 darabból x darab szopni fog." - ez csak az almara igaz?

Szerintem a Dell, Lenovo, <random favourite brand> ugyanigy mukodik: 1000 darabbol x darabban elromlik valami. Csurig van az alaplap nem vagy csak nagyon nehezen javithato alkatreszekkel. Ha azok kozul valami bedoglik, akkor az "igyjaras". A kulonbseg mondjuk annyi hogy egy 100 ezret ero gagyibuk alaplapjat senki nem fogja javitgatni, megy a kukaba es kesz. Mig egy tobbszazezres masik gepnel megerheti megjavitani es mondjuk refurbishedkent ertekesiteni.

Plz define "minden".

Szerinted akkor ne is legyen alaplap, az osszes letezo alkatresz kulon madzagokon logjon? Hutoszekreny-meretu lenne minden gep, raadasul mocskos lassu is.

Innentol csak az a kerdes hogy te szemely szerint min fintorogsz. Az alaplap onmagaban egy baromira osszeintegralt cucc. Manapsag teljesen trivialis hogy ra van integralva a videokartya, hangkartya, I/O, halokartya, csak hogy olyan alkatreszeket emlitsek amik nem is olyan regen meg mind kulonallo kartyak voltak. Te most azon vagy fennakadva hogy az egyik gyarto a sokezer integralt alkatresz helyett sokezer + 1 darabot integralt ra. Nem ertem hogy ez miert problema, illetve ha ez szerinted problema, akkor miert nem hisztizel azon hogy a sok kocsog notebook-gyarto raintegralja a HDD (tudom, mar reg nincs HDD) vezerlot az alaplapra?

osszes letezo alkatresz Hutoszekreny-meretu lenne  e most azon vagy fennakadva hogy az egyik gyarto a sokezer integralt alkatresz helyett sokezer + 1 darabot integralt ra

Ne vidd el nevetségbe. Battery és storage cseréje szokott leginkább szükséges lenni, nem árt ha a RAM is cserélhető. A proci meg a többi már jóval kevésbé érdekes. És ne hidd el a marketing bullshitet. Nem azért integrálják rá mert a kicsi méret indokolja. Az olcsóbb gyártás indokolja és az indokolja hogy több pénzt jelent az applenek az a hibás darab, amit alaplapostul javitanak mint az, amit külön alkatrészként.

És akkor a fenti szövegben az applet nyugodtan cseréld ki bármelyik gyártóra. Nem az apple -lel van bajom.

As akku cserelhetosege jogos, az gyorsan öregszik, és a szerkezete miatt is problémás tud lenni. Az SSD-nel azért ez közel sem ennyire egyértelmű. Ha szerinted nagyon fontos hogy cserélhető legyen, akkor miért nem ugyanilyen fontos mondjuk a videokártya? Sőt, szerintem a PC világban gyakrabban cserélnek videokártyát mind storage-et, akkor azt miért nem varod el? Vagy a hangkartya cserelhetoseget. Nemrég adtam el egy külső hangkartyat, pont az integrált hangkartyak gyenge minősége miatt hasznaltam évekig, és használja az új tulaja is. 
 

ertem én hogy nem pont az Applet akarod savazni, de valamiért csak az zavar amit ok integralnak az alaplapra, amit más gyártó csinál az nem?

Diszket/ssd-t már elég sokszor bővítettem azért, mert még mindenben tudta a gép, ami kellett nekem, de a hely kevés volt. Videó- és hangkártyát még soha. Biztos az is előfordul, ha játékra/CAD-ra/zeneszerzésre használnám a gépet, de matematikai és irodai alkalmazások mellett a diszk és a memória szokott lenni a szűk keresztmetszet. (Nyilván minél több mindent lehet cserélni, annál jobb. A laptop egy kompromisszum, a desktop esetében lehet bele további diszkeket rakni, ha nem jó az alaplapi hang/videó/stb., akkor egy bővítőkártyát.)

Szerintem az itt a fennforgas, hogy regebben a(z asztali) PC egy kvazi standard volt, mindenki ahhoz csinalta a mindenfele kartyakat, bovitoket, stb. Egy ido mulva megjelentek a "markas PC-k", Dell es tarsai, onnantol kezdve mar csak olyan tap, esetleg bovitokartya, stb. ment bele ami ahhoz a konkret tipushoz keszult. Mostanra eljutottunk az "integralt PC-hez" (= laptop), itt aztan tenyleg a gyartora van bizva hogyan csinalja. Vannak szabvanyos dolgok mint a kijelzok, SSD, RAM, egyebek, de ennyi es ehhez sem kell ragaszkodnia mint latjuk. En tamogatom a cserelheto alkatreszeket. Talalkoztam mar pl. SSD hibas (halott SSD) Macbook Air-el, vettem bele 3rd party SSD-t. Ez nagyon jo volt, egeszen addig amig nem kellett firmware-t frissiteni egy macOS upgrade elott.... A firmware frissites ugyanis kizarolag csak eredeti Apple SSD-vel volt hajlando mukodni.  A megoldas az lett, hogy egy masik laptopbol kapott SSD-t ami benne is marad (valoszinu a fw. frissites utan visszarakhattam volna bele a 3rd party SSD-t).

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

En pont SSD-t nem csereltem meg soha nagyobbra :)  igy a cloud korszakban eleve nem is nagyom latom ertelmet a gigantikus hattertaraknak (kiveve ha mondjuk valaki tenyleg rengeteg tarhelyet igenylo dolgokat csinal, pl. 8K videoszerkesztes, stb). De a hattertar az egesz szamitogepvilagban a legegyszerubben bovitheto: radugod USB-n amit csak akarsz es kesz :D Vagy hasznalsz NAS-t, stb.

Nekem sokkal fontosabb hogy ami benne van, amirol az OS mukodik, es amit emiatt kb folyamatosan hasznalok, az gyors legyen. Van itt a hatam mogott a polcon tobb TB-nyi vinyo, evek ota nem is hasznaltam oket semmire a backupot leszamitva (az meg ugye eleve a gepen kivuli storage-ra megy).

En a fotokat cloudban tartom, ugyis telefonnal keszulnek, automatikusan megy minden, mindenhonnan elerem, szuper :)

Egy idoben mentegettem a NAS-kent mukodo Raspberry HDD-jere, de evekkel ezelott leszoktam rola, felesleges maceranak tartom. Mikor eszembe jut csinaltatok guglival exportot, de ez tenyleg ilyen kb evente egy alkaom.

ugyis telefonnal keszulnek

En hasznalok fenykepezogepet is, nem tul gyakran, de akkor eleg sok kep keszul vele. Nem fizetek elo cloud-ra, igy a mobilrol is hasznos ha neha lehuzom rsync-el NAS-ra a fotokat neha. Sajnos az uj Pixelek mar kinalnak korlatlan ingyenes tarhelyet a felhoben.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

De a fenykepezogep ugyis SD kartyara ment, nem? Azzal azert nehez megtolteni egy ma mar atlagosnak szamito SSD-t. Bar ha RAW-ban fotozol, akkor ott azert tud fogyni a hely :D

Erre szoktam azt mondani hogy az igenyekhez kell azoknak megfelelo "mindent" (szamitogepet, autot, telefont, stb) valasztani. Ha be tudod loni hogy mire van szukseged, kesobb sokkal kevesebb a potencialis problema.

De a fenykepezogep ugyis SD kartyara ment, nem? Azzal azert nehez megtolteni egy ma mar atlagosnak szamito SSD-t.

Mi az atlagos SSD? Nem csak kepek vannak egy lemezen. Amugy irtam korabban, hogy vegre a sok eves kepmennyiseg rafer es konnyebb valogatni (pöccre scrolloz a kepek kozott, preview letrehozas megy pikk-pakk, stb.). Nem RAW egyebkent.

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Nem is értem, mióta elterjedt a személyi számítógép, 2 dologból sosincs benne elég: RAM-ból és local storage-ből. Processzorból is igaz volt ez kb. az első 6-8 magos Ryzen processzorok megjelenéséig. Manapság már a processzor (ha eredetileg jó erős), bőven kitart a gép hasznos élettartama végéig. Anélkül h. a tulaj évente cserélgetni akarná mert minden generációval csak ilyen bolhafingnyi 5% sevességjavulások jönnek (ugye tróger intel??). Ok, kivéve persze ha jelszót tör az ember, vagy Pi-t számoltat, mert azokra soha nem lesz elég a számítási teljesítmény. De az nagyon elhanyagolható kisebbségre igaz.

Szóval processzor upgrade lehetősége annyira nem kritikus egy jó alapteljesítmény fölött. De hogy storage-t nem tudok benne cserélni, meg RAM-ot sem, azért az gáz.

En a RAMot illetoen azt csinalom mar sok eve, hogy mikor megveszem a MacBookot (a mostani M1Prot ujat, a tobbit mind hasznaltam vettem) akkor ugy valasztok hogy a RAM a default alap duplaja legyen (ez a mostani gepemnel 32GB). Soha nem ereztem hogy keves lett volna.

Hattertarra meg leirtam feljebb: van cloud, van NAS, van kulso storage, nekem szemely szerint nem hianyzik a hatalmas SSD a gepben.

Igen, de ott a default volt 8 ha jol emlekszem, vagyis a 'default duplaja' annal a gepnel a 16 :D

Amugy tenyleg nagyon ugyesen kezeli a RAMot a Mac, parszor veletlenul eszrevettem hogy a Logitech drivere 30+ GB (!!) RAM-ot eszik, kilottem, de amugy a gep mukodeseben semmilyen modon nem lehetett eszrevenni hogy elvileg az osszes memoriat megette egyetlen process :D

Külső storage sok mindenre jó. Egy TB portos külső SSD olcsóbb, mintha nagyobb SSD-vel vennéd a Mac-et. Ha állandóan magaddal akarod hordozni, akkor szerintem egy 512-es SSD-n simán elfér a rendszer plusz az az adat, amivel többnyire dolgozol. Fontos adatot úgyis kell menteni, archiválni az lehet külső tárhelyen, nagyobb biztonságban van, mintha a gépben lenne. A RAM valóban jó lenne, ez kétségtelenül egy kompromisszum.

Te is azok közé tartozol, akik egy gépről többet gondolnak mint ami. Ahogy beszélsz róla, az identitásod része a tárgy. Azt gondolod, hogy pár évente meg kell venni a legújabbat, mert munkaeszköz. Eközben meg sem vizsgálod kinek mi a munkája. Sokaknak egy 10 éves gép és egy mai nem hoz lényegi teljesítményjavulást a munkájukban. Ezeket ignorálod. Kiindulsz magadból és levezeted ebből a világszükségletét, vagyis azt, hogy mi kell az informatikusnak. 

az """"identitasom"""" -nak messze nem resze egy laptop, szerintem ne elj meg emberismeresbol. azoknak az embereknek nem kell ez a gep, ne vegyek meg, es velemenyt se mondjanak. en sem mondok velemenyt a jaguar autokrol, mert nem tervezek venni olyat, erted mar?

ti meg kiindultok magatokbol meg a vilagfajdalombol es sirtok mindenen.

Emberemlékezet óta Mac-en dolgozom, legrégebbi működő gépem egy 2007-es Macbook Pro (de előtte is volt Powerbook), néhány generációt megjártam. Az Apple szervizzel kizárólag pozitív tapasztalataim vannak. Például a fent említett MBP-nek volt valami szériahibája, ami nálam elég későn derült ki, és 5+ év után ingyenesen cserélték - már régen lejárt minden.

Akksit teljesen kulturáltan cserélnek szervizben. SSD alaplapra van forrasztva, de ha hibás lenne, kapsz egy új lapot, a régit pedig visszaküldi a szerviz, megszerelik és refurbished gépalkatrészként tovább él. Ők se hülyék, hogy ennyi értéket kidobjanak csak úgy. 

https://www.apple.com/shop/refurbished/mac

Értjük hogy meg lehet oldani, de

a) ha elég régi a gép és már nincs bizti, akkor retek drága lesz

b) feleslegesen szennyezi a környezetet, hogy a full alaplapot ki kell cserélni azért, mert 1-2 chip elromlott rajta

 

De ez a szar szervizelhetőség nem csak az apple sportja, csak ők a bajnokok.

mutass kérlek még egy ugyanilyan minőségű és teljesítményű ARM laptopot amin linux vagy windows fut. ugyanilyen minőségű kijelzőt kérek bele, hangtalan működést, ugyanilyen jó trackpadet és hangszórókat. ugyanígy aluminimum anyaghasználattal. ha tudsz mutatni ilyet akkor visszavonom és elismerem, hogy van alternatívája. kíváncsian várom, mert tökre szeretnék egy ilyen gépet linux supportal, de én sajnos nem találtam.

Ugyanolyan gép vs eszköz amivel ugyanazt el tudod érni. Attól függ, hogy az alternativát hogyan definiálod.

De igazad van, az ARM mac-ek jelenleg kategóriateremtők, ezt kár elvitatni. Nagyon jók (ami a processzort illeti). Remélem, hogy a többi gyártó is reagál majd rá, és a következő Linuxos laptopom nekem is ARM -os lesz.

Nem. En jol mukodo, stabil oprendszert specifikaltam. Az altalam utobbi evtizedekben folyamatosan hasznalt rendszerek kozul egy volt ami ezt teljesitette, ez meg mar ne az en saram legyen :D

Bar mondhattam volna a kimagaslo minosegu touchpadet, kijelzot es hangot is, az tenyleg elegge huz egy adott iranyba :)

Ez szubjektiv, és nehéz ráhúzni hogy vajon van-e vagy lehet-e egyáltalán alternativája. Ha libabőröd van a macOs boot logótól, akkor azzal nem lehet versenyezni.

Ha objektiv szempontból nézzük, akkor a macOs nak akkor nincs alternativája, ha Apple specifikus feladataid vannak. Ha nincsenek, akkor nem igaz, hogy ne lenne alternativája, mert ugyanabból az inputból elő tudod állitani ugyanazt az outputot, csak a komfortzónádon kivül eső eszközökkel és környezetben.

Magyarul: rajongó vagy, neked az kell (szubjektiv döntés alapján).

Nem kell szégyellni, nekem ugyanez a Linux. 10+ évig Linuxon (főleg Arch) dolgoztam főműsoridőben, mindenféle fejlesztéseken, majd egy fél éve olyan melót kaptam amihez az ügyfél corporate Windowsos szarát kell használni. Nem tudtam megszeretni, pedig el tudok jutni ott is A-ból B-be.

Hiaba probalsz erolkodni. Mondtam: stabil, jol mukodo oprendszer kell, amit nem kell patyolgatni. Harom oprendszert hasznaltam kulon-kulon es egyutt is tobb mint egy evtizedik (van amit tobbig is). Nekem ebbol a harombol ezt csak a Mac teljesitette. Jelenleg is hasznalok Linuxot es Windowst is, katasztrofa mindketto...

Nézd, én mérnök vagyok, sosem fogom elhinni hogy a "stabil" meg a "jó" az objektiv lenne. Számodra, azt viszont elhiszem.

Ha megfigyelted, egyszer sem szidtam a maOs -t, nem tartom rossznak, csak értsd meg végre, hogy kipróbáltál egy pár OS -t, és a saját szubjektiv értékelésed alapján kiválasztottad a számodra legjobbat.

Segitségképpen mondom, ne irogass már olyan baromságokat, hogy neked "a legjobb" oprendszer kell, mert a végén még vallásos jelzőt kapsz.

En is mernok vagyok.

"a saját szubjektivértékelésed alapján kiválasztottad a számodra legjobbat."

"szubjektivertekeles": karbantartassal toltott ido, rendszerbol adodo problemak (csomagkezelesi gondok, stb), bugok, lefagyasok szama, adott muvelethez szukseges ido. Roppant szubjektiv, valoban.

 

"ne irogass már olyan baromságokat, hogy neked "a legjobb" oprendszer kell," - akkor most linkeld mar be nekem legyszi azt a hozzaszolasomat ahol en az irtam hogy nekem a LEGJOBB rendszer kell (egyebkent nem feltetlenul hulyeseg, valoban a legjobb kell - az mas kerdes hogy az a "legjobb" onmagaban mennyire jo, illetve mennyire az a versenytarsakhoz kepest)

Hiaba erolkodsz es probalod mindenaron belemmagyarazni a sajat kepzelgeseidet, szerintem nyugodtan abbahagyhatod.

karbantartassal toltott ido, rendszerbol adodo problemak (csomagkezelesi gondok, stb), bugok, lefagyasok szama, adott muvelethez szukseges ido. Roppant szubjektiv, valoban.

És mi van akkor ha én ezekkel az elmúlt 10 évben alig töltöttem időt Linuxon? Az én alternativ valóságom más mint a tiéd?

Elismétlem: elhiszem, hogy neked a legjobb, de ne általánosits.

 

Épp te voltál az, aki "mi az igények?" kérdésre önmagának rögtön megválaszolta, hogy az, hogy neked macOS kell: https://hup.hu/comment/2876800#comment-2876800

Vagyis az igény megfogalmazását máris megelőzi az eszköz kiválasztása. -> rajongó.

De nekem aztán hótmindegy, gondoltam segitek kicsit kiszélesiteni a gondolati horizontot, de ha nem, akkor nem.

Mindössze azt várom hogy kimondd, a preferenciád szubjektiv, személyre szabott. A "macOS-t a világban mindenkinek mindenre, mert az a legjobb" evangelizált fanboy szöveg. Esetleg te tudsz valamit, amit rajtad kivül a világ nem. Ismétlem, ha nem, hát nem. És közben egyszer sem challengeltem, ha neked jó, akkor jó.

vagy csak jatszod a fogyatekost?

Itt befejezhetjük, nem szeretem a parasztkodást.

Körül lehet úgy írni, hogy csak az feleljen meg. Elismerem, hogy az ARM miatt érdekelt, és abban nincs alternatívája. De azért az inkább érdekesség, nem elsődleges szempont. C++-ban, Python-ban, Reduce-ban és Wolfram Language-ben fogok a gépemen programozni, nem assemblerben. Ha a többi szempontból nem nyerő (és úgy tűnik, nem az, ld. fent), akkor kihagyom. A többire:

-A kijelző egyáltalán nem olyan jó a MAC-eken. Lehet, hogy nagy a felbontása és gyönyörű a képe, de pl. a tükröződő felülete irodai alkalmazásra inkább hátrány, kifejezetten nem szeretem. Nem vagyok fényképész.

-Hangtalan működés és jó trackpad van Dell-ben is.

-A hangszóró munkára tökmindegy, ha nem vagy zenész. Zoom-hoz úgyis fejhallgatót fogok használni, nem akarom az egész irodát zavarni. Otthon meg megszokásból.

-Az anyaghasználat nem érdekel. Az érdekel, hogy a gép ne nyekeljen-hajoljon, tartós és stabil legyen. Ha valaki meg tudja ezt csinálni műanyagból, nekem az is jó. [A mostani gépemnek (Latitude E5250) fogalmam sincs, miből van a váza, de a külseje műanyag, és 6 év után teljesen olyan, mint az új. Na jó, porosabb, de azt éppen le is törölhetném.]

Miért, az a műanyag nem lehet újrahasznosított? De nem ez volt a mondanivalóm lényege, hanem az, hogy nem az anyagát specifikálom. Az sem zavar, ha alu, felőlem gyémánt-titán kompozit vagy papírmasé is lehet, az érdekel, hogy mit tud (ebbe beleértve, hogy újrahasznosítható-e) mennyiért.

-Hangtalan működés és jó trackpad van Dell-ben is.

Szeretem a Delleket (céges gépként is Dell notebookot használok, és van egy régebbi saját Dell notebookom, és a feleségemnek is az van), a hangtalan működés többé-kevésbé igaz, bár a Dell (irodai jellegű használatnál is) jobban melegszik, mint a Macbook Air, de nem vészes. Viszont ég és föld a különbség a Mac trackpad és a Dellé között, hacsak az utóbbi pár évben nem fejlődtek ugrásszerűen a Dell trackpad-ek. (Dell esetén a Latitude sorozatból vannak tapasztalataim)

Nekem is 2021 decemberi (konkretan karacsonykor, 24-en hivott a futar, csak az iStyle elbaXta es masik cimre kuldte, szoval csak karacsony utan kaptam kezhez).

Nekem sem volt semmi gondom vele, annyi talan hogy a MacOS a rengeteg behozott baromi jo funkcionalitas mellett van amiben azert visszalepes szerintem. De amugy remekul hasznalhato, boven eleg mindig mindenre, a tobbi almas eszkozzel szenzacios az egyuttmukodes, szerintem sokaig meglesz :)

Az akksit es az SSD-t megnezem este otthon, ha el nem felejtem

Adaléknak, ha aggódtok a hardver problémák miatt ezekkel a gépekkel. 2020 végéig részben hozzám tartozott a céges Apple-flotta abajgatása is (hálistennek már nem). Kb. 300 gép.

Az előző szériával, főleg a 2017-es gépekkel (Touchbar) voltak billentyűzet-gondok amiket még garanciaidő alatt javítottak.

Talán 8-10 esetben előfordult akksi felpuffadás. SSD vagy alaplap halállal szerencsére egyszer sem találkoztam. Tetszhalott állapottal igen, mikor kellett nekik egy PRAM / SMC reset. Replace Battery figyelmeztetés is elő-előfordult jellemzően 3-4 év után, mikor 80% alá esett a kapacitás. Ezesetben is Apple Care keretén belül ingyen kicserélték.

A problémák többsége szoftveres volt, meg töréskár, kávé beleöntés, ilyesmik. Apple Care egyszeri díjért ilyenkor az egész gépet kicserélte. Törés $99 beázás $299.

A cég 3 év után felajánlott gépcserét a dolgozóknak. Sokszor az volt a probléma, hogy nem voltak hajlandóak feladni a régi gépüket mondván semmi baja. Csak ugye garanciát már nem lehetett hosszabbítani. (most már azt hiszem bármeddig engedik meghosszabbítani az Apple Caret)

Összességében azt mondanám, ha vigyázol a gépre és nem vagy totál tróger vele, 5 évet jó eséllyel kihúz bármilyen javítás nélkül.

Na ehhez képest a PC-s kollégáknak volt olyan Dell sorozat, asszem Latitude 7450 meg Precision 3510 ha jól emlékszem ahol szinte kivétel nélkül az összes gépen felpüffedt az akku, sokszor még egy éves koruk előtt. A szervizes arc meg kábé hetente kétszer jött egy-egy gépen alaplapot vagy akkut cserélni. Lógó kijelző zsanérok, touchpad halál, kilazult portok, ezerféle probléma végig velük. Volt egy külön internünk aki azzal foglalkozott egész nap hogy a Dell supportot hívogatta és repair ticketeket indított. A sales kollégák állandó reptéri hurcolását egyszerűen nem bírták a gépek.

A Lenovo T szériákkal már kevesebb gond volt, de ott is elő-előjött random wifi-halál, kijelző szalagkábel törés, döglött touchpad és hasonlók. A PC-júzerek meg sokszor a garancia lejárta előtt néhány héttel követelték az új gépüket mert annyira széthullottak 3 év alatt.

"Everything fails, all the time."

Bocsi, lehet hogy ez csak az USA-ban érvényes, én itt élek ezért ezt vettem alapul. De a magyar Apple weblapon valóban nem említik ezt az opciót.

https://www.apple.com/support/products/mac/

"You can buy coverage on a fixed-term plan or on an annual plan that will automatically renew until cancelled."

"Everything fails, all the time."

Azt irjak:

In Australia, Canada, France, Germany, Italy, Japan, Spain, the United Kingdom, and the United States

  • If you paid upfront for an AppleCare+ plan for your iPhone, iPad, or Apple Watch, you might be able to purchase new coverage that renews monthly or annually.
  • If you paid upfront for an AppleCare+ plan for your Mac, you might be able to purchase new coverage that renews annually.

Megneztem es klikkeltem a szovegben levo linkre:

"Purchase the new coverage within 30 days after your original coverage ends. To find out if you can purchase the new coverage, go to mysupport.apple.com and follow the onscreen instructions. The new coverage automatically renews until canceled."

Ott a 2022 vegen (nov/dec) Hollandiaban vasarolt macbook-ra felajanlotta a fix 3 eves es az elofizeteses eves verziot is. Ezt meg akkor hogy?

"Már nem csak tehetségekből, de a hülyékből is kifogytunk..."

Különösebben nem kéne hozzászólni a témához, mert nem érint. - De totál logikusnak kellene lennie, hogy évtizedek óta egy ökoszisztémában hardvert és szoftvert együtt fejlesztő cég megbízható és minőségi termékeket állít elő. (Mert ha nem így lenne, már eltűnt volna a hulladékgyártók nagy tengerében.)

Az Apple gépek használhatóságát különösen emeli, hogy nincs az operációs rendszerének megálmodói és fejlesztői között a Microsoft. Mert jó hardvert a PC-s világban még csak lehet találni, - bár tapasztalat, érzék kell hozzá, - de a vele összecsiszoltan, akár egy évtizedig is kifogástalanul működő operációs rendszert csak ritkán és az sem a Windows! (Itt a hangsúly a kifogástalanul szón van.)

A munkavégzés eszközeire szánt összegek pedig előbb-utóbb megtérülnek. - Játszani, tanulni olcsón, arra jó lehet bármilyen számtech, a rászánható összegnek, a pénztárcának megfelelően.

(A lényeg inkább az lenne, eszközünkkel mennyi és milyen értéket tudunk előállítani magunknak, családunknak, legvégül a társadalmunknak!)

PC gamingról legyetek szívesek írni. 2betonkefni m-atx dobozt basznám ki és vennék mac mini m2 cuccot.

sudo mount -o ro /hup.hu

Nagy kérdés hogy mit akarsz játszani. Ami nativan megy az szuper, ami csak windowsos, abból is sok elmegy Crossoverrel vagy legvégső esetben Parallelsel, de ez utóbbi nem olcsó (cserébe döbbenetes)

 

itt nezelodj: https://www.applegamingwiki.com/wiki/Home